Kiüresítette magát

(Fil 2:5-11) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Úr Jézus Krisztus kiüresítette magát. De hogyan? Mit jelentett ez Számára és mit jelent ez számunkra? Hogyan lett Õ? Milyen állapotban volt Õ? Mit birtokolt Õ és mirõl mondott le értünk?... 

Ahoz, hogy mindezt megérthessük, végig kell mennünk az ismert hitigazságokon...

Katolikus Kompedium:

193-195 A legfontosabb hitvallások az Apostoli hitvallás, mely a római egyház ősi, keresztelési hitvallása és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, mely a két első egyetemes, a Niceai (325) és a Konstantinápolyi (381) Zsinat gyümölcse: ez a hitvallás ma is közös az összes nagy keleti és nyugati egyházban.

232-237 A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

 467 A Kalkedoni Zsinat azt tanítja, hogy „egy és ugyanannak valljuk a Fiút, mi Urunk Jézus Krisztust; őt, aki tökéletes istenségében és tökéletes emberségében; valóban Istent és valóban embert, őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, »aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve« (Zsid 4,15); az idők kezdete előtt az Atyától született istensége szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriától embersége szerint.”

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK)

242 Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", [44] azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű". [45]

Nicea-konstantinápolyi hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak
Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett
és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendő
örök életet.
Amen.

Megfontolások

A fentiek alapján, a mi egyszerû laikus meggondolásunkkal, mondhatjuk, hogy az Istenrõl való ismereteink, az idõk szerint, három szakaszra oszlanak:

1. Az idõk kezdete elõtti szakasz;

2. Az idõk kezdetétõl, az idõk végezetéig tartó szakasz;

3. A végsõ dolgok és az örök idõk szakasza, vagyis az eszkaton.

Az 1. szakasz

Hitünk központi misztériuma, a Szentháromság élete. Tudjuk a kompendiumból, hogy a Fiúisten az idõk kezdete elõtt született. Született, de nem teremtmény. Tudjuk, hogy Isten teremtõ aktusa abban áll, hogy hathatós szavával, a semmibõl teremtett mindent. Ha nem a semmibõl teremtett volna, hanem saját lényegébõl árasztotta volna ki és formázta volna a dolgokat, akkor nem lenne teremtõ, hanem csak alkotó. Ha a teremtést a semmibõl hozza elõ, hathatós szavával, akkor a második isteni személy nem a semmibõl lett, hanem Isten lényébõl és lényegébõl született. Ha Isten Fia, az Atya lényébõl és lényegébõl született, akkor valamilyen módon azt gondolhatjuk, hogy a Fiú, az Atyából „folyt ki”, illetve az Atya önmagából „szakította ki”.  De ha a Fiú kiszakadt az Atyából és Neki élete van önmagában, ahogyan az Atyának élete van önmagában ( Jn 5:26), akkor két istennek kellene lennie...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 5:26)  Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Tudjuk, hogy egy Isten van és egy Istenben három személy. Ha Fiúisten született, akkor miért nincs két Isten?... 

Ezt egy képzeletbeli párbeszéddel lehetne szemléltetni:

Amikor megszületik a Fiú az Atyától, azt mondja neki az Atya:

 - Fiam! Kilehelem rád Lelkemet, egésszen kilehelem. Vedd az erõt, a hatalmat, dicsőséget és uralkodj, mert mindent neked adok...

Erre a Fiú így válaszol:
- Atyám! Visszalehelem most neked Lelkemet, egésszen visszalehelem... Te vagy az Atya, és én alárendelem magam neked, mert úgy illik, hogy Tiéd legyen az erõ, a hatalom, a dicsõség és az uralom, örökkön-örökké...

És ez így van kezdettől fogva, most és mindörökké... És így öröktõl fogva és örökkön-örökké, egymásra lehelik a Lelket, az életet, az erõt, a hatalmat és a dicsõséget, Aki maga a Szentlélek, a szeretet Lelke. Mivel Isten Lelkérõl van szó, ezért a Szentlélek maga is egy személy, a harmadik isteni személy...  

A Szentlélek nélkül nem lehetne egy az Isten, hanem két Isten lenne. A Szentlélek nélkül nem lehetne egység. A teljes és kölcsönös önajándékozás nélkül nem lenne Szentháromság és nem lehetne tökéletes egység, hanem két Isten lenne és ezek közötti versengés. Akkor már nem Isten lenne, hanem ördög, mert az ördög akar folyton sok isten lenni és versengeni...

Ez a boldog szentháromságos állapot, a gazdagság, az erõ, a hatalom és a dicsõség, amelyben örömmel mondja a Fiúisten, az örök Ige: Elmegyek Atyám, hogy megtegyem akaratodat. Elmegyek, hogy megváltsam az elveszett emberiséget...

(Zsid 10:5-7) Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem.  Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

 

A 2. szakasz

Ez a teremtés, a bûnbeesés, az ígéretek, a megváltás mûve és az Egyház élete, egésszen a végsõ idõkig... Ez az „idõk” ideje, vagyis a teremtett világ ideje. Ahol van test, vagyis agyag, ott van tér és idõ. A test, vagyis az anyag szórodása teret hoz létre és annak mozgása, evoluálása az idõt határozza meg...

Az idõk kezdete elõtt nem volt idõ és az idõk végezete után már nem lesz többé idõ, hanem csakis a beteljesedett örökkévalóság. De az örökkévalóságban is van egyfajta idõmérték, ami abból áll, hogy „valami elõtt”, meg „valami után”... Isten örökkévalósága, tér és idő fölöttisége, átöleli mind e három szakaszt, az örökkévalóságból örökkévalóságba, mert Õ az Aki VAN, azaz Õ az örökkévaló...

 

A mindent átölelõ transzcendens Isten, a Fiú személyében, eljött a mi világunkba, leszögezve magát egy immanens pontba, térben és idõben. Lerögzítette magát egy testbe, Dávid házában, Mária méhébe és végül a keresztre. Kiüresítette isteni személyét minden erõtõl, hatalomtól és dicsõségtõl, hogy magára öltse az emberi természetet, amely hordozója lett az isteni személyének és természetének. Az Úr Jézus, az örök Ige, mint isteni személy, Akinek valóságos isteni természete van, vállalta, hogy emberi magzat legyen, aztán hogy a betlehemi kisded legyen, aztán hogy növekedjen tudásban és bölcsességben Isten és az emberek elõtt...

(Luk 2:52) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Amikor leszállt rá a Szentlélek a Jordán folyónál, elkezdte küldetését és végül megváltotta a világot a kereszten. Vállalta azt is, hogy alászáll a poklokra, hogy elvigye isteni személyében a világosságot az alvilágban sínylõdõ holtaknak , hogy kiszabadítsa onnan a rabokat és a magasba vigye őket...

 

Katolikus Kompendium:

 

632-637 A „poklok” nem a pokolt, a kárhozat helyét jelenti, hanem a Krisztus előtt meghalt – mind a jó, mind a rossz – embereknek az állapota. Jézus isteni személyével egyesült emberi lelke elment ezekhez az igazakhoz, akik várták a Megváltót, hogy végre megláthassák Istent. Krisztus, miután halálával legyőzte a halált és az ördögöt, „akinél a halál hatalma volt” (Zsid 2,14), kiszabadította a Megváltóra váró igazakat és megnyitotta számukra a menny kapuját.

Jézus Krisztus, emberi természetével, vállalta, hogy egy magzat legyen Mária méhében, de azt is vállalta, hogy halott legyen a halottak között. Ez a kiüresedés mértéke: Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

A  3. szakasz

Az eszkaton az, ahol Isten örök boldogságban él az Õ népével. Tudjuk, hogy Isten örök és változatlan. Benne nincs semmi változás, sõt még árnyéka sincs a változásnak. Mégis, mi úgy látjuk, mintha Isten fejlõdött volna ez alatt a három szakasz alatt. A "magányos "Istenbõl" ( IS-TEN = ÕS-TEREMTÕ) elõbb szentháromságos egy Isten lesz, majd egy önmagának népet teremtő és szerzõ szentháromságos Isten. Isten népet szerez magának, amelyet magához ölel, mint a feleségét, az isten-ember Fiúisten által. Ő a Vőlegény, Aki felment a mennybe és visszavette dicsőségét, amelyet egykor letett és karjára emeli a Menyasszonyt. Isten, a feltámadás által, teljesen megváltja, felöleli és felemeli az embert és az egész teremtett világot, a mulandóságból az örökkévalóságba...
 

Kérdések

Milyen lelkülettel vagyunk mi? Képesek vagyunk-e lemondani magunkról, javainkról, életállapotunkról? A testi ember feltétlenül ragaszkodik életéhez, helyzetéhez, dolgaihoz...

- Vannak politikusok, pártvezérek, akik inkább tesznek tönkre egy pártot vagy egy egész országot, mintsem, hogy lemondjanak tisztségükrõl, tekintélyükrõl, hatalmukról;

-Vannak lelkészek, akik inkább megosztják a közösséget, mintsem, hogy engedelmesen elhagyják régi plébániájukat, nyugdijba vonuljanak vagy elfoglalják azt a helyet ahová áthelyezik;

-Vannak laikus krisztusi közösségvezetõk, akik csak mondják, hogy õk másokat szolgálnak, valójában görcsösen ragaszkodnak a vezetéshez, akár alkalmasak rá, akár nem;

- Vannak vállalati vezetõk, akik pozíciójuk megtartása érdekében bárkin és bármin átgázolnak;

- Vannak gazdák, akik földjeikért, birtokaikért a világ végéig perelnének, sõt fegyvert is ragadnának;

- Vannak ragaszkodásaink, amelyek nagyságuktól függetlenül megkötöznek bennünket.

Képesek vagyunk-e kiüresíteni magunkat? Képesek vagyunk-e lemondani életünkrõl, dolgainkról, állapotunkról, pozíciónkról?... Képesek vagyunk-e visszatérni a gyermekkori szegénységhez, szerénységhez?...

(Mt 18:3) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

Ima: Uram Jézus, megrendülök látva hatalmas áldozatodat. Segíts kérlek, hogy ugyanolyan lelkülettel legyek, mint amilyennel Te kiüresítetted magad. Ámen.