Elsõ látásar furcsának tûnik ez a parabola... A szeretet parancsolata
arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket
barátainkért (Jn 15:13) és lám, mégis, az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... S
mégis ők az okosak és ők jutnak be a mennyegzõre. Hogy van ez?
Az Anyaszentegyház és az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség által, az
istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket és vezet az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe
készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk.
És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem segít...
Ez azért van, mert Isten, elsősorban, nem közösségként
szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket. Ő a nevünkön
szólít minket (Jn 10:3)... Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyok vagyunk (Jn
3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha
csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a
másikra. Ez azért lehetséges, mert Ő Isten. Isten bárhány felé is osztja magát, teljesen Isten marad és egésszen adja önmagát. És ebben a bizalmas kapcsolatban
nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony
nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a
krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.
Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk van a Vőlegénnyel:
1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban és cselekszik bennünk
2. Amikor
szentáldozáshoz járulunk
3. Amikor
eljön a halálunk órája
Ezekhez hasonlóak a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénként fogunk majd ott állni...
Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt
alkotnak (Jel 21:9), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára,
úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védõszentjeink, azt
kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...
Ezért van az, hogy a lámpás olaja oly drága, hogy azt
senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel
a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de a saját örök életem a legfontosabb...
Amint
egy zsidó bölcseletben hallottam: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két
hajótörött van és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg
jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor
egyik sem maradhat életben. Azt mondják, hogy akkor annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az a
kenyér és vele együtt az élet is, akinek tulajdona az a kenyér...
Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja...
A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó,
buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, egyéni feladat és egyéni felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit
által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok,
akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a közösséget és nem töltik meg korsójukat a kegyelem
forrásánál (Jn 1:16). Vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből
fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket... Az ilyenek mindig csak kérnek, de sose adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul
egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a korsójuk. Ekkor
futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki nincs aki segítsen rajtuk,
mert a felkészülés ideje lejárt és elérkezett a vizsgának órája...
Az olaj titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36).
Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett
derékkel, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön
mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35).
Ima: Uram
Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot,
hogy el ne hanyagoljuk a szentséges érkezésedre való várakozást. Ámen.