Nem adunk

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Első látásra furcsának tűnik ez a parabola... A szeretet parancsolata arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket barátainkért (Jn 15:13), és lám, mégis az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... És mégis ők az okosak, és ők jutnak be az örök mennyegzőre. Akkor most hogy van ez?...

(Jn 15:13) Senki sem szeret jobban, mint az, aki életét adja barátaiért.

(1Jn 3:11) Mert ezt az üzenetet halljuk kezdettől fogva: Szeressük egymást!

Az Anyaszentegyház, az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség szentsége által, az istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket, és vezet el az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk. És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem sokat segíthet...  Ez azért van, mert Isten elsősorban nem közösségként szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket, és Ő a nevünkön szólít (Jn 10:3)...

(Jn 10:3) Az őr kinyit neki, a juhok pedig megismerik a hangját. Nevükön szólítja juhait, és kivezeti őket.

Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyai vagyunk (Jn 3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a másikra. És ez azért lehetséges, mert Ő Isten... 

(Jn 3:29) A menyasszony a vőlegényé. A vőlegény barátja csak ott áll mellette, és szívből örül a vőlegény hangját hallva. Ez az örömöm most teljes lett.

Isten bárhány felé is osztja magát, Ő teljesen jelen van és egésszen adja magát. És ebben a bizalmas kapcsolatban nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.

Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk is van a Vőlegénnyel:

1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban, és cselekszik bennünk

Amikor a Szentlélek, Aki az Atya és a Fiú Lelke, szól hozzánk lélekben vagy álomban, és hathatós kegyelme által cselekszik bennünk, akkor olyan dolog történik, amit senki sem ismer, csak az Isten meg az az egyén. Ez csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre...

2. Amikor szentáldozáshoz járulunk

Amikor magunkhoz vesszük a szent Eucharisztiát, Krisztus valóságos testét, a szentáldozásban, akkor olyan dolog történik legbelül, ami csak az egyénre és Istenre tartozik. Ezt a találkozást is csak a Vőlegény és a menyasszony ismeri bensőségesen. Ez megint csak őrá tartozik, meg a Szentháromság egy Istenre... 

3. Amikor eljön a halálunk órája

Azt mondják, hogy egyedül jöttünk a világra és egyedül is halunk meg... Hát nem egyedül, hanem Istennel. De mégis egyedül, olyan értelemben, hogy mindkét kapu átlépését csak magunk tudjuk megélni, és ebben más ember nem tud közvetlenül segíteni. Ez is egy olyan pillanat, amely csak őrá, meg a Szentháromság egy Istenre tartozik...

Ezekhez hasonlók a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk is, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénenként fogunk majd állni...

(Róm 14:10) Miért ítéled meg hát testvéredet? És te miért veted meg testvéredet? Hiszen mindnyájan odaállunk majd Krisztus ítélőszéke elé.

Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt alkotnak (Jel 21:9-10), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára, úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védőszentjeink, azt kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...

(Jel 21:9-10) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!” És lélekben elvitt egy nagy magas hegyre, s ott megmutatta nekem a mennyből, az Istentől alászállt szent várost, Jeruzsálemet.

Ezért van az, hogy a lámpás olaja annyira drága, hogy azt senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de mindenkinek a saját örök élete a legfontosabb... 

Egy zsidó bölcseletben mondták: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két hajótörött van, és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor egyik sem marad életben. Ki egye meg akkor a kenyeret? Ők azt mondják, hogy annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az egész kenyér, és vele együtt az életben maradás is, akinek az a tulajdonát képezi...

Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja... A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó és buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, az egyéni feladat és felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok is, akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a krisztusi közösséget, de nem töltik meg korsójukat a kegyelem forrásánál (Jn 1:16)...

(Ján 1:16) És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.

Ezek vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket. Az ilyenek mindig csak kérnek, de sosem adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy testvér, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a lelki korsójuk. Ekkor futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki sincs, aki segíthetne rajtuk, mert a felkészülés ideje lejárt, és elérkezett a levizsgázás órája...

A lámpás tartalék olajának titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36). Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett derékkal, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35)...

(Mk 13:33) Vigyázzatok tehát, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az az idő!

(Lk 12:35) A csípőtök legyen felövezve, a lámpásotok pedig meggyújtva.

(Lk 21:36) Virrasszatok tehát, és minden időben imádkozzatok, hogy megmeneküljetek mindattól, ami be fog következni, és megállhassatok az Emberfia előtt.

Uram Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot, hogy el ne hanyagoljuk dicsőséges érkezésed várását. Marana tha! Ámen.