2023. július 13., csütörtök

Jézus életereje

(Jn 4:13-14) Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

Minden embernek legértékesebb az ő saját élete... Van aki azt kérdezi, hogy mi haszna van abból, ha hisz Jézus Krisztusban? Mitől lesz jobb neki, ha ő hisz és vallásos? Az ilyenek gyakran csak akkor tudják meg erre a választ, amikor betegek lesznek. Akkor hamar elkezdenek egyképpen hinni, imádkozni, és mindent megtesznek a gyógyulásuk érdekében...

A betegség egyfajta részleges halál, de lehet a tényleges testi halál előszobája is. De nemcsak testi betegség van, hanem lelki is, és nemcsak testi halál van, hanem lelki is. A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit (Jn 6:62)...

(Jn 6:62) A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet...

Tehát Jézus életerejét úgy testi, mint lelki szemponból végig kell gondolni...

1. Jézus életereje a profétikus képekben és szimbólumokban

Tudjuk, hogy víz nélkül nincs élet. Ezért keresik az ateisták és evolucionisták a vizet mindenhol a világűrben, a Holdon, meg a Marson, hogy bebizonyítsák, hogy az élő világot nem Isten teremtette, hanem az magától jelent meg. Mivel a víz az élet feltétele és szimbóluma, ezért a kegyelem és az örök élet, a szentírásban, vízzel van szemléltetve...

a). Ezekiel próféta látja, amint víz fakad a templom küszöbe alól, és az tovahaladva, egyre nagyobb folyó lesz. Amerre csak folyik ez a víz, minden életre kel...

(Ez 47:1-12) Azután visszavitt engem a templom bejáratához. Ott víz fakadt a templom küszöbe alól kelet felől, mert a templom keletre néz. A víz a templom déli oldala mellől, az oltártól délre folyt tovább. Azután kivitt engem az északi kapun át, és körülvitt kívül a keletre néző külső kapuhoz. A víz ott folydogált a kapu déli oldalánál. Azután kelet felé ment mérőzsinórral a kezében, lemért ezer könyököt, és átvezetett a vízen: a víz bokáig ért. Ismét lemért ezret, és átvezetett a vízen: a víz térdig ért. Újra lemért ezret, és átvezetett: a víz derékig ért. Amikor újabb ezret mért, már nem tudtam átkelni a patakon, mert annyira mély volt a víz, hogy úszni kellett volna benne: a patakon nem lehetett átgázolni. Akkor ezt kérdezte tőlem: Láttad-e, emberfia? Majd visszavezetett engem a patak partján. Ahogy visszafelé mentem, láttam, hogy a patak partján innen is, túl is igen sok fa van. Ezt mondta nekem: Ez a víz a keleti vidék felé tart, az Arábá-völgyben folyik tovább, és a tengerbe ömlik, a sóssá vált tengerbe, és meggyógyul tőle a víz. Élni fog benne mindenféle élőlény, csak úgy nyüzsögnek majd, és ahová csak eljut a patak, igen sok hal lesz. Eljut oda ez a víz, és meggyógyul. Élni fog benne minden, ahová csak eljut a patak. Halászok állnak majd ott, és Én-Gedítől Én-Eglajimig hálók szárítóhelye lesz. Olyan sok hal lesz benne és annyiféle, mint a Nagy-tengerben. De a posványai és a mocsarai nem gyógyulnak meg, hogy sót adhassanak. A patak partján innen is, túl is mindenféle gyümölcsfa nő majd. Levelük nem hervad el, gyümölcsük nem fogy el: havonként új terem, mert a szentélyből folyik oda a víz. Gyümölcsük eledelül szolgál, levelük pedig orvosságul.

Fontos megérteni a képeket és a szimbólumokat... A templom maga az Úr Jézus Krisztus szent teste. Ő azt mondta, hogy romboljátok le ezt a Templomot, és én harmadnapra felépítem (Jn 2:19-22). Ekkor Ő a saját testére gondolt. A küszöb alól kifolyó víz pedig az Ő szent oldalsebét vetíti előre, ahonnan víz és vér folyt ki, János apostol tanusága szerint (Jn 19:33-34). Az Úr Jézus szent teste az Ősszentség, ahonnan a világba áramlik a kegyelem kiapadhatatlan forrása (Jn 1:16)... 

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Jn 2:19-22) Jézus így felelt nekik: Romboljátok le ezt a templomot, és három nap alatt felépítemEzt mondták rá a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt felépíted? Ő azonban testének templomáról beszélt. Amikor azután feltámadt a halálból, visszaemlékeztek tanítványai arra, hogy ezt mondta, és hittek az Írásnak és a beszédnek, amelyet Jézus mondott.

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki

b). A szamariai asszony esetében is, a kút meg a benne levő víz, az Jézus életerejét szimbolizálja...

(Jn 4:7-14) Egy szamáriai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek.A szamáriai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamáriai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamáriaiakkal.]  Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” „Uram – mondta erre az asszony –, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

Itt Jákób kútja szimbolizálja az Úr Jézust, aki az „Élő víz hordozója”. A víz pedig a Szentlélek kegyelmét szimbolizálja, vagyis az üdvösségre segítő megszentelő kegyelmet.

Fontos itt megjegyezni, hogy József története is erről szólt a Teremtés könyvében. Tudjuk, hogy Józsefet a testvérei meg akarták ölni irigységből, de végül egy kiszáradt kútba dobták. Onnan húzták ki aztán fel Józsefet, vagyis onnan "tört fel", hogy aztán eladják rabszolgának. A kiszáradt kútból "szökkelt" ki József, aki az Úr Jézus előképe... Az Úr Jézus az élő vízek forrása, és a kútból kiemelkedő József, a Fáráó felügyelőjévé vált, és az élet forrása lett, mert ő osztotta szét a gabonát az éhező népnek (Ter 37:12-28; 41:37-57)...

(Ter 37:27-28) Jobb lesz, ha eladjuk az izmaelitáknak, és nem szennyezzük be a kezünket. Hiszen testünk és vérünk ő!” Testvérei hallgattak szavára, és amikor odaértek a midiánita kereskedők, kihúzták a vízveremből, és eladták az izmaelitáknak húsz ezüstért. Azok elvitték Egyiptomba.

(Ter 41:56-57) Amikor tehát az éhínség egész Egyiptomra rátört, József megnyitotta a gabonacsűröket, és a gabonát eladta az egyiptomiaknak. Az ínség mégis egyre nyomasztóbbá vált Egyiptom földjén. Mindenki Egyiptomba jött, hogy gabonát vásároljon Józseftől, mivel az egész világon nyomasztó éhínség uralkodott.

2. Jézus életereje az Ő szolgáiban

Tudjuk, hogy a világ teremtésétől fogva minden az örög Igében foglaltatik össze, Aki az megtestesült Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus. Őbenne áll fenn, és Őbenne lakózik az egész teljesség (Kol 1:16-20)...

(Kol 1:16-20) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

a). Elizeus próféta is Jézus életerejével támasztott fel halottakat. Sőt, olyannyira el volt telve kegyelemmel, hogy még az élettelen csontjai és a botja is rendelkeztek az Úr Jézus életerejével...

(2Kir 4:29) Akkor Elizeus így szólt Géhazihoz: Övezd fel derekadat, vedd kezedbe a botomat, és menj el! Ha valakivel találkozol, ne köszönj neki, és ha valaki neked köszön, ne válaszolj! Tedd a botomat a fiú arcára! (v.ö. Lk 10:4)

(2Kir 13:21) Egyszer, amikor éppen temettek egy embert, az emberek hirtelenül megpillantották a portyázó csapatot. Az embert bedobták Elizeus sírjába és elmentek. Mihelyt az ember hozzáért Elizeus csontjaihoz, életre kelt és talpra állt.

b). Az angyalok is, akik leszálltak a beteszdai fürdőmedencére, az Úr Jézus életerejét adták át a víz érintésével a betegek gyógyulására...

(Jn 5:4) Mert az Úr angyala időnként leszállt a medencére, és felkavarta a vizet: aki elsőnek lépett bele a víz felkavarása után, egészséges lett, bármilyen betegségben is szenvedett.

c). És végül, az apostolok, meg a 72 tanítvány is, az Úr Jézus életerejével gyógyították a betegeket és támasztották fel a halottakat, amikor Isten országának örömhírét vitték az embereknek...

(Mt 10:1) Összehívta tizenkét tanítványát, s hatalmat adott nekik, hogy kiűzzék a tisztátalan lelkeket, és meggyógyítsanak minden betegséget, minden gyengeséget

(Mt 10:8) Gyógyítsatok betegeket, támasszatok fel halottakat, tisztítsatok meg leprásokat, űzzetek ki ördögöket! Ingyen kaptátok, ingyen adjátok!

(Lk 10:4) Ne vigyetek erszényt, se tarisznyát, se sarut. Az úton senkit se köszöntsetek.

3. Jézus életereje az Ő beszédében

Az Úr Jézus maga mondta, hogy az Ő beszéde Lélek és élet...

(Jn 6:62) A Lélek az, aki életre kelt, a test nem használ semmit: azok a beszédek, amelyeket én mondtam nektek: Lélek és élet.

Ő valóságos Isten, ezért szavai teremtő erejű szavak. Az Ő szavára lecsendesedett a tenger, mert a Lélek uralodik a testiek fölött, megnyíltak a süketek fülei és látni kezdtek a vakok szemei, mert életet adott azoknak...

(Mk 7:34) Azután az égre tekintve felsóhajtott, és így szólt hozzá: – Effata – azaz: „nyílj meg!”

(Lk 18:42) Jézus ezt mondta neki: Láss! A hited megtartott.

4. Jézus életereje az Ő szent testében

Az Úr Jézus teste az életerő hordozója és forrása... Amikor a vérfolyásos asszony hittel érintette az Úr Jézust, akkor erő áradt ki belőle, és az asszony azonnal meggyógyult...

(Mk 5:25-34) Volt ott egy asszony, aki már tizenkét éve vérfolyásban szenvedett, és sokat kiállt az orvosoktól, mindenét rájuk költötte, de semmi javulás nem mutatkozott, inkább romlott az állapota. Hallott Jézusról, azért átfurakodott a tömegen, és hátulról megérintette a ruháját. Így gondolkodott magában: „Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.” Rögtön meg is szűnt a vérfolyása, érezte testében, hogy meggyógyult. Jézus nyomban észrevette, hogy erő ment ki belőle. A tömeghez fordult: „Ki érintette meg a ruhámat?” Tanítványai ezt válaszolták: „Látod, hogy tolong körülötted a tömeg, mégis kérdezed: Ki érintett meg?” De ő körülnézett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony félve, remegve – mert hisz tudta, hogy mi történt vele – előlépett, leborult előtte, és őszintén bevallott mindent. Ő megnyugtatta: „Leányom, hited meggyógyított. Menj békével, és maradj egészséges!”

5. Jézus életereje a szentségekben

a). A keresztség szentségében részesülünk Jézus életerejéből, mert beleoltatunk a szőlőtőbe (Jn 15:1), Jézus Krisztusba, az élet hordozójába, és így visszacsatoltatunk a Szentháromság isteni életébe. A keresztség szentsége egyben ördögűzés is, mert az Élet megszabadít az ördög rabságából...

b). A bérmálás szentségében részesülünk Jézus életerejéből, hogy az örök élet igéjét és Isten országának örömhírét továbbadhassuk másoknak...

c). Az egyázirend szentsége által részesülünk Jézus életerejéből, hogy a pap kezei által megtörténjék az átváltoztatás, és így, az Úr Jézus az embereknek adhassa eledelül az Ő szent testét és vérét...

d). A szentgyónás szentségében részesülünk Jézus életerejéből, mert az Úr Jézus Szent Vére által újra életre kelünk a halálos bűnből, ami egy második ugródeszka számunkra az üdvösség felé...

e). A betegek kenetének szentségében részesülünk Jézus életerejéből, mint a vérfolyásos asszony, a mi testi gyógyulásunkra, vagy a bűntetésünk elengedésére, vagy a lélekben való megerősödésünkre a végső útunkon...

f). A házasság szentségében részesülünk Jézus életerejéből, hogy szent családként élhessünk, és így a gyermekeink szentek legyenek (1Kor 7:14)...

g). Az Oltáriszentségen részesülünk Jézus életerejéből, mert Ő az élet kenyere, csúcsa és forrása minden szentségnek és kegyelemnek...

6. Jézus életereje a feltámadásában

Az Úr Jézus meghalt, de harmadnapra feltámadt... Jézus él! - kiáltjuk örömmel. Ő pedig feltámaszt minket is az utolsó napon. Ekkor a megdicsőült testünkben elnyerjük teljes megváltásunkat, a testünk megváltását is (Róm 8:23), az örök életre...

(Róm 8:23) De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Az Úr Jézus maga a fektámadás és az ÉLET. Ezért Jézus életerejéről nem lehet eleget beszélni, hiszen nincs annyi könyv a világon, amelyben az mind elférhetne (Jn 21:25)...

(Jn 21:25) Jézus még sok egyebet is tett. Ha azonban valaki mind le akarná írni – azt hiszem –, annyi könyvet kellene írnia, hogy nem tudná az egész világ sem befogadni.

Uram Jézus! Imádlak, áldalak, magasztallak és dicsőítlek. Ki olyan, mint Te? Te vagy az élet és minden gyönyörűség forrása. Áldott legyen Szent Neved örökkön örökké. Ámen.




2023. február 7., kedd

Szent Pál intelmei a Tituszhoz írt levelében

 

(Tit 1:7-9) A püspök ugyanis, mint az Isten megbízottja, legyen feddhetetlen, ne legyen önhitt, ingerlékeny, iszákos, erőszakos, kapzsi, hanem legyen vendégszerető, jóakaratú, megfontolt, igaz, tisztességes, fegyelmezett. Álljon szilárdan a hiteles tanítás alapján, hogy éppúgy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, mint az ellentmondókat megcáfolni.

(Tit 1:12-13) Saját prófétáik közül az egyik már megállapította: „A krétaiak örök hazugok, gonosz fenevadak és falánk naplopók.” Ez a tanúság igaz. Ezért intsd őket szigorúan, hogy a hitben erősek legyenek!

(Tit 1:14) Ne hallgassanak zsidó mesékre, és ne kövessék az igazságtól elfordult emberek parancsait.

(Tit 2:2-6) Az idős férfiak józanok, tisztességesek, megfontoltak legyenek a hitben, szeretetben és türelemben. Az idős asszonyok hasonlóképpen legyenek komoly magaviseletűek, senkit se rágalmazzanak, ne igyanak sok bort, hanem tanítsanak a jóra. A fiatal asszonyokat tanítsák arra, hogy ragaszkodjanak férjükhöz, szeressék gyermekeiket, legyenek komolyak, tiszták, háziasak, gyöngédek, a férjük iránt engedelmesek, nehogy az Isten szavát káromlás érje. Buzdítsd az ifjakat is, hogy mindenben fegyelmezetten éljenek.

(Tit 2:9-10) A szolgák mindenben engedelmeskedjenek gazdáiknak, keressék kedvüket, ne ellenkezzenek, ne okozzanak kárt, hanem tanúsítsanak mindenben igaz hűséget, hogy minden tekintetben díszére váljanak üdvözítő Istenünk tanításának.

(Tit 3:1-2) Figyelmeztesd őket, hogy vessék alá magukat a fölöttes hatóságoknak, engedelmeskedjenek, és legyenek készen minden jóra. Senkit ne szidalmazzanak, legyenek békeszeretők és barátságosak, s tanúsítsanak kellő szelídséget mindenki iránt.

(Tit 3:9) Kerüld azonban az oktalan vitát, a nemzetségfákat, a veszekedést, a törvényen való szóharcot, mert ez hiábavaló és haszontalan dolog.

(Tit 3:10-11) A tévtanítót néhány figyelmeztetés után kerüld, hiszen tudod, hogy az ilyen ember megromlott, bűnben él és saját magát ítéli el.




2023. február 6., hétfő

Szent Pál intelmei a Timoteushoz írt második levelében

 

(2 Tim 1:6) Ezért figyelmeztetlek, éleszd fel magadban Isten kegyelmét, amely kézföltételem folytán van benned.

(2Tim 1:8) Ne szégyellj hát tanúságot tenni Urunk mellett...

(2Tim 1:9) ...vállald az evangéliumért a szenvedéseket velem együtt, bízva az Isten erejében...

( 2Tim 1:13) Eszményed az a tanítás legyen, amelyet Krisztus Jézus hitében és szeretetében tőlem hallottál.

(2Tim 2:1-2) Légy hát, fiam, Jézus Krisztus kegyelmében erős, s amit tőlem számos tanú jelenlétében hallottál, azt közöld megbízható emberekkel, akik alkalmasak rá, hogy másokat tanítsanak.

(2Tim 2:3 Vállald velem együtt a nehézségeket, mint Krisztus Jézus hű katonája. 

(2Tim 2:4-5) Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését. A versenyző is csak akkor nyeri el a babérkoszorút, ha szabályszerűen küzd.

(2Tim 2:15-16) Törekedj rá, hogy az Isten színe előtt megbízható maradj, munkás, akinek nincs miért szégyenkeznie, s aki az igazság hirdetésében a helyes úton jár. A haszontalan, üres szócsépléstől azonban óvakodjál.

(2Tim 2:19) De azért az Isten alapköve szilárdan áll, s ez van ráírva: „Az Úr ismeri övéit.” Továbbá: „Aki az Úr nevét hívja segítségül, szakítson a bűnös élettel.”

(2Tim 2:22) Kerüld az ifjúkor vágyait, törekedj igaz életre, hitre, szeretetre és békességre azokkal egyetemben, akik tiszta szívvel hívják az Urat segítségül.

(2Tima 2:23) Az oktalan és értelmetlen viták elől térj ki, hisz tudod, hogy csak veszekedéssé fajulnak.

(2Tim 3:15) Gyerekkorod óta ismered a Szentírást: ez megadja neked az útmutatást ahhoz, hogy a Krisztus Jézusba vetett hitben eljuss az üdvösségre.

(2Tim 4:1-2) Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra, aki ítélkezni fog élők és holtak fölött, az Ő eljövetelére és országára: hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

(2 Tim 4:5) Te azonban maradj mindenben meggondolt, viseld el a bajokat, teljesítsd az evangélium hirdetőjének feladatát, töltsd be szolgálatodat.




Szent Pál intelmei a Timoteushoz írt elsõ levelében


(1Tim 1:19) Tarts ki a hitben, és őrizd meg tisztán a lelkiismeretedet.

(1Tim 2:8) …a férfiak mindenütt tiszta lélekkel emeljék imára kezüket, ne haragos és viszálykodó érzülettel.

(1Tim 2:9-10) ... az asszonyok tisztességes ruhát viseljenek, szemérmesen és szerényen ékesítsék magukat: ne bodorított hajjal, arannyal, gyöngyökkel és drága ruhával, hanem mint istenfélő asszonyokhoz illik, jótettekkel.

(1Tim 2:11-12) Az asszony csöndben, engedelmes lélekkel hallgassa a tanítást. Nem engedem, hogy az asszony tanítson, sem azt, hogy a férfin uralkodjék, hanem maradjon csöndben.

(1Tim 5:1-2) Idős férfit ne korholj, csak figyelmeztesd, mint apádat, az ifjakat, mint öcsédet, az idős nőt, mint anyádat, a fiatalt, mint húgodat, egészen tiszta érzülettel.

(1Tim 5:3) Tiszteld az özvegyeket, ha valóban özvegyek.

(1Tim 5:4) Ha valamely özvegynek gyermekei vagy unokái vannak, ezek tanulják meg, hogy elsősorban saját családjuk tagjaira legyen gondjuk, és róják le hálájukat szüleik iránt, mert ez kedves az Isten előtt.

(1Tim 5:5-7) Aki azonban valóban özvegy, és magára maradt, bízzék az Istenben, imádkozzék kitartóan és könyörögjön éjjel-nappal. Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott. Kösd hát szívükre, hogy legyenek feddhetetlenek.

(1Tim 5:8) Aki övéinek, főleg háza népének nem viseli gondját, az megtagadta hitét, és rosszabb a hitetlennél.

(1Tim 5:20) A vétkeseket mindenki előtt ródd meg, hogy a többi is elrettenjen.

(1Tim 5:22) Kezedet elhamarkodva ne tedd föl senkire, s idegen bűnben ne legyen részed. Őrizd meg magadat tisztán. 

(1Tim 6:3-5) Ha valaki mást tanít, s nem követi Urunk, Jézus Krisztus üdvös szavait és az istenes tanítást, az felfuvalkodott és semmit sem ért. Betegesen vitázik, üres szóharcot folytat, amiből csak irigykedés, veszekedés, káromlás, rosszindulató gyanúsítás és olyan bomlott agyú, igazságot elferdítő embereknek torzsalkodása származik, akik a vallásosságot jövedelmi forrásnak tekintik. 




2023. január 3., kedd

Szent Pál intelmei a tesszalonikaiaknak írt második levelében

 

(2Tessz 2:15) Legyetek hát állhatatosak, testvérek, és ragaszkodjatok a hagyományokhoz, amelyeket tőlünk élőszóban vagy levélben kaptatok. 

(2Tessz 3:1-2) Végül, imádkozzatok értünk, testvérek, hogy az Úr szava terjedjen, és dicsőségre jusson, mint nálatok is, és hogy megszabaduljunk az ártó és gonosz emberektől.

(2Tessz 3:6) Urunk, Jézus Krisztus nevében meghagyjuk nektek, testvérek, kerüljetek minden olyan testvért, aki kifogásolható módon él, és nem ragaszkodik a tőlünk kapott hagyományhoz.

(2Tessz 3:7-12) Hiszen tudjátok, hogyan kell minket követni. Nem éltünk tétlenül közöttetek; senki kenyerét ingyen nem ettük, hanem keserves fáradsággal, éjjel-nappal megdolgoztunk érte, hogy senkinek ne legyünk terhére. Nem mintha nem lett volna rá jogunk, hanem mert példát akartunk nektek adni, hogy kövessétek. Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék. Most mégis azt halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek, semmit sem dolgoznak, hanem haszontalanságra fecsérlik idejüket. Az ilyeneknek megparancsoljuk, figyelmeztetjük őket Urunkban, Jézus Krisztusban, hogy békésen dolgozva a maguk kenyerét egyék.

(2Tessz 3:13) Ti pedig, testvérek, ne unjatok bele a jótettekbe. 

(2Tessz 3:14) Ha valaki nem engedelmeskednék a levélben adott tanításnak, azt jegyezzétek meg, és kerüljétek a társaságát, hogy észre térjen. 




Szent Pál intelmei a tesszalonikaiaknak írt elsõ levelében

 

(1Tessz 4:3-5) Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent.

(1Tessz 4:6) Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük.

(1Tessz 4:11) Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük.

(1Tessz 5:11) Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

(1Tessz 5:12-13) Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében.

(1Tessz 5:14) Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. 

(1Tessz 5:15) Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel.

(1Tessz 5:16) Legyetek derűsek.

(1Tessz 5:17) Imádkozzatok szüntelenül.

(1Tessz 5:18) Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

(1Tessz 5:19-20) Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. 

(1Tessz 5:21) Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. 

(1Tessz 5:22) Mindenféle rossztól óvakodjatok.




2022. december 29., csütörtök

Szent Pál intelmei a kolosszeieknek írt levelében

(Kol 2:4) Ezt azért mondom, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket.

(Kol 2:7) Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.

(Kol 2:7) Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.

(Kol 2:16) Senki se ítélkezzék fölöttetek étel-ital miatt, vagy ünnepre, újholdra és szombatra vonatkozó dolgokban.

(Kol 2:20-22) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok magatokra olyan kötöttségeket, mintha még a világban élnétek, hogy tudniillik: „Ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd!” Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak.

(Kol 3:1-2) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. 

(Kol 3:5) Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.

(Kol 3: 8-10) Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.

(Kol 3:13-14) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.

(Kol 3:16) Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.

(Kol 3:17) Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

( Kol 3:18) Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban.

(Kol 3:19) Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük.

(Kol 3:20) Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. 

(Kol 3:21) Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék.

(Kol 3:22) Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében.

(Kol 3:23) Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek. 

(Kol 4:1) Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. 

(Kol 4:2) Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. 

(Kol 4:5) A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. 

(Kol 4:5) Az időt jól használjátok fel.

(Kol 4:6) Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek.