A kegyelem idején meghallgatlak

(Iz 49:8) Ezt mondja az Úr: A kegyelem idején meghallgatlak, és az üdvösség napján megsegítelek. Én teremtettelek, és én teszlek meg a nép szövetségesévé. Helyreállítom az országot, és kiosztom a pusztává lett örökséget.

A kegyelem idején meghallgatlak - mondja az Úr. De mikor van ez az idõ? Hogyan vesszük észre, hogy élhessünk vele, hogy ne suhanjon el mellettünk észrevétlenül?...

Nemrég üdülni voltam a Fekete tenger partján. Ez az üdülés úgy esett, hogy szeptember második hete volt. Általában szeptember elsõ hete még elfogadható ha jó idő van, de a második hét csak ritkán élvezhetõ... Ez már tényleg egésszen a szezon vége. Amikor megérkeztünk, már érezhetõ volt az õsz szele, de még mindig olyan volt, mintha nyár lenne. Meleg volt, a szállódák müködtek és a part is tele volt. Az üzletekben és a vendéglõkben érezhetõ volt a csappanás, de ez kellemesen hatott, mert a tolongás egyáltalán nem hiányzott nekünk. Aztán, ahogyan a napok teltek, szinte láthatóan fogyott el minden… Ez az elfogyás, elsorvadás, több sikon történt: az igazán meleg napsütés ideje egyre inkább csak a déli órákra korlátozódott, délután a tenger víze egyre hamarabb hült le, az utcán és a szállódában egyre kevesebben járkáltak és egyre több szállóda meg butik húzta le a rollóit. Szinte tappintható volt az elmúlás… Amikor jöttünk hazafele, a vonatállomásra menet, a taxisofõr is megjegyezte: "Vége…, már minden kihalt…" Valamiképpen õ is gyászolta a szezont, a sok turistát, a tolongást és persze a jó keresetet is... A tengerparti vállalkozónak muszály jól kihasználnia a szezont, mert a téli idõszakban abból él, amit nyáron keresett...

Mindez az (Iz 49:8) igerészt juttatta eszembe. Úgy éreztem, hogy az élet is ilyen… Valahogyan, ilyen a mi kegyelmi életünk is... Amikor megismerjük az Urat, megtérünk, akkor ez a mi kegyelmi életünk szezonja. Ezt a "kegyelmi szezont" ki kell használni. Tudatában kell lennünk, hogy ha elhanyagoljuk, akkor az nem fog örökké tartani. Egyszer csak eljön az õsz, eljön a kegyelmi idõszaknak a vége. Ekkor a "kegyelmi üdülõ" kihalt lesz és a "kegyelmi üzlet" kiürül. Megszünik a "kegyelmi ingyenkiárusítás" és csak a pusztaság marad...

A kegyelem ideje leginkább egybeesik az ember életének idejével, ezért nem tévedünk nagyot, ha azt mondjuk, hogy a kegyelem ideje megeggyezik földi életünk idejével. Az évek során Isten nyitva tartja számunkra "kegyelmi ajándékboltjait", "kegyelmi üdülõit" és hívogat, hogy használjuk ki. Hívogat, hogy gazdagodjunk belõle. Sokan mellõzik Isten hívását és az élet haszontalanságai után rohangálnak. Vannak aztán olyanok is, akik életük vége felé elkezdenek kapálózni az Úr felé... Keresni kezdenek, mert utoléri õket az elmúlás félelme. Ezek már csak egy szeptemberi, utolsó szezont kapják el. Valamennyit elnyernek a kegyelmekbõl, de a szentségre nem juthatnak el, mert nem igyekeztek és nem kezdték el ezt a kegyelmi útat idejében.

 
(Lk 13.24) „Igyekezzetek a szûk kapun bejutni, mert mondom nektek, sokan akarnak majd bemenni rajta, de nem fognak tudni."
          
Nagyok a mi bûneink Uram a mulasztások területén... Kérlek, hosszabbitsd meg a "kegyelmi szezont", hogy megmenekülhessünk. Add Uram nekünk az istenfélelem lelkét, hogy le ne hunyjuk szemünket és bele ne aludjunk...

Aztán vannak az eszesek, akik észreveszik a kegyelmi szezont és maximálisan kihasználják. Mindent szorgosan lelkük javára fordítanak, megtermik a gyümölcsöket, megdicsõítik az Úr nevét a földön. Ezeknek soha nem ér véget a kegyelem ideje, mert elnyerik az élet koronáját. Kövessük ezeknek példáját. Ámen.