A fátyol

(Iz 25:6-7) A Seregek Ura minden nemzetnek bőséges lakomát rendez e hegyen. Lakomát, ahol lesz finom bor, zsíros, legjava falat, és erős színbor. És leveszi e hegyről a leplet, amely minden népet betakart, és a fátyolt, amely minden nemzetet elborított. Örökre megsemmisíti a halált.

Isten transzcendenciája

Istent nem lehet és nem is szabad meghatározni, behatárolni. Minden ismeret, kép, hasonlat vagy példázat, csak közelít a kifürkészhetetlen Isten felé, de Õt teljesen elérni, megragadni lehetetlen. Habár törekednünk kell Isten ismeretére, mégis, azt hiszem, óvatosan kell bánnunk Isten ábrázolásával, ábrákkal való behatárolásával...

(Kiv 20:4)  Ne csinálj magadnak faragott képet vagy hasonmást arról, ami fent van az égben, vagy lent a földön, vagy a vizekben a föld alatt.

A transzcendens Istent úgy is elképzelhetjük, mint egy egész mindenséget beborító, végtelen,  kék fátyolt. A Teremtés könyvében olvashatjuk, hogy Isten Lelke ott lebegett a vizek fölött. Ha a vizeket végtelennek érzékeljük, akkor mennyire végtelen a vizek fölött lebegõ Lélek?...

(Ter 1:2) A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten lelke lebegett a vizek fölött.

Ha egy Istenrõl beszélünk, akkor egy végtelen kék fátyolról beszélünk, amely beborítja nemcsak ezt a világot, hanem az egész transzcendes végtelent. De tudjuk, hogy az egy Isten három személybõl áll: az Atya, a Fiú és a Szentlélek. Ezért aztán a Szentháromságot elképzelhetjük úgy is, mint két egymás alatti kék végtelen fátyolt. A felsõ fátyol az Atya és az alsó a Fiú. A két fátyol között lángoló tûztenger a Szentlélek... Persze ez csak egy ábrázolás...

A halál fátyla

A bûn zsoldja a halál... A eredeti bûnnel az elsõ emberpár elszakadt az élet forrásától, Istentõl és a halál fiai lettek. A bûnben és a halálban, Ádám és Éva csak bûnt és halált tudtak továbbnemzeni, mert Isten teremtette Ádámot és Évát az Õ képére és hasonlatosságára, de Ádám és Éva nemzé Séthet a maguk képére és hasonlatosságára...

(Róm 6:23)  Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

(Ter 1:26-27) Isten újra szólt: „Teremtsünk embert képmásunkra, magunkhoz hasonlóvá. Ők uralkodjanak a tenger halai, az ég madarai, a háziállatok, a mezei vadak és az összes csúszómászó fölött, amely a földön mozog.” Isten megteremtette az embert, saját képmására, az Isten képmására teremtette őt, férfinak és nőnek teremtette őket.

(Ter 5:3) Amikor Ádám 130 esztendős volt, magához hasonló, saját képmása szerinti fiút nemzett, akit Szetnek hívott.

Tehát az emberben, az élet képmása elváltozott egy halált hordozó képmásra... Mivel a halál benne van a bûnbeesett ember képmásában, ezért a halál hasonlatos egy óriási fekete fátyolhoz, amely beborítja az egész emberiséget: azokat is akik már meghaltak, azokat is akik élnek és azokat is akik még születni fognak a világ végezetéig. Tehát az egész teremtés hegyét befödi ez a fekete fátyol, ami a halál és a temetés jelképe. A hegy, itt lehet az Istenhez sereglett, Isten népe... Habár Isten megváltja népét, nem mentesíti azt a bûn következményétõl, vagyis a haláltól.

 

A feltámadás széttépi a fekete fátylat

A megtestesüléssel, Isten leszögezte magát egy immanens pontba, Mária méhébe, Bethlehembe, Dávid házába és a történelembe. Isten mintegy leszögezte az alsó kék fátylat ebbe a világba és ezáltal átlyukasztotta a letéphetetlen fekete fátyolt. A megtestesülést és a feltámadást csak idõ szerint lehet különválasztani, de valójában a kettõ egy. Hiszen nem is tarthatta fogva egy percig sem a halál fátyla Isten Szentjét.

(ApCsel 2:27) Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

A megtestesülés és a feltámadás azért is egy, mert a feltámadás nem egy bizonyos eljövendõ idõpont kérdése, hanem egy személy, aki nem más, mint Jézus Krisztus, az élõ Isten Fia. Lázár feltámasztásánál, amikor Mária az utolsó idõkben eljövendõ feltámadásáról beszél, akkor az Úr Jézus azt mondja, hogy Õ maga a feltámadás. Tehát mindenkor, ahol Jézus Krisztus van, ott van a feltámadás:

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Az Úr Jézus, mielõtt felment volna a mennybe, két dolgot ígért meg: hogy a leszögezett kék fátylat nem vonja vissza a transzcendesbe, és hogy a fekete fátylon keletkezett lyukon át elküldi a Szentlelket...

(Mt 28:20) S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(Jn 14:16; 26) ...én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad. [...] 

S a Vigasztaló, a Szentlélek, akit majd a nevemben küld az Atya, megtanít benneteket mindenre és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.

Az Úr Jézus velünk maradt immanens módon, leszögezve a legméltóságosabb Oltáriszentségben. Ezért, ahol szentmise van, ahol Oltáriszentség van és szentáldozás van, ott már jelen van a feltámadás. Ott a fekete fátyol már szétszakadt és megjelent a megígért mennyei lakoma. Az Oltáriszentséggel és az Oltáriszentségben, már nem vagyunk a fekete fátyol alatt, hanem egyesültünk a kék fátyollal, vagyis a feltámadással. Ha testileg meg is halunk, tudjuk, hogy Krisztusban feltámadtunk. Vele élünk és Õ egykor majd feltámasztja  testünket is, hogy elérjük teljes megváltásunkat.

(Rom 8:23) De nemcsak az, hanem mi magunk is, akik bensőnkben hordozzuk a Lélek zsengéjét, sóhajtozunk, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Hiszünk Jézus Krisztusban? Ha igen, akkor imádkozzunk, hogy ez a hitünk napról-napra erõsödjön és szilárduljon. A végén majd minden nagyon egyszerû lesz... Csak Jézus és én ... Csak az Oltáriszentség és én ... Így tépi le Jézus rólunk a halál fekete fátylát...

Ima: Uram Jézus! Nélküled a halál fiai vagyunk. Maradj velünk Uram, mert esteledik. Ámen.