Ott marad, ahová dõl

(Préd 11:1-3) Dobd kenyeredet a víz tükrére, és sok nap múltán is megtalálod. Adj (vagyonodból) egy-egy részt hétnek, sõt nyolcnak, mert nem tudhatod, milyen baj szakad az országra. Ha tele vannak esõvel a felhõk, a földre öntik. Akár észak, akár dél felé dõl a fa, ott marad, ahová dõl.

Az ember beteljesedése

Aquinói Szent Tamás, A teológia összefoglalása mûve elején azt írja, hogy a mindenséget átölelõ transzcendes Isten “rövid” lett érettünk, hogy felemeljen bennünket a transzcendesbe. Ami számunkra most olyan, mintha a minusz végtelentõl, a plusz végtelenig tartana, az a transzcendesben, az örökkévalóságban, csak egy rövid szakasz. Ez a rövid szakasz maga a teremtés, az idõk kezdetétõl, az idõk végezetéig. De a teremtésben, csak az anyagi világról és benne az emberrõl, mint a teremtés koronájáról beszélünk. E világ létezési szakasza, a lehetõségek szerint kettévált a "tiltott fa" választópontjánál...

Isten akarata mindenképpen az, hogy teremtését magához emelje a transzcendesben, az örökkévaló életbe, az Õ szent színe látásának örök boldogságába. Ha az ember elkerülte volna az õsbûnt, akkor az ember beteljesedése, valami hasonló módon történt volna, mint Hénoch (Ter 5:23-24) vagy Illés égbeemelése (2Kir 2:11). Ebbõl a világból az ember, a halál megismerése nélkül emeltetett volna fel a transzcendesbe.

Az õsbûn elkövetése ( Ter 3:6), habár súlyos következményeket eredményezett, ugyanakkor, Isten végtelen szeretete által, sokkal nagyobb lehetõséget eredményezett. Ezen az úton Isten kijátszodhatta a közte és ember közötti szeretet lehetõségeinek minden kártyáját. Isten így megmutathatta végtelen szeretetét a keresztáldozatban ( Jn 3:16) és az ember érdemeket szerezhet ( Jel 22:12), bizonyítva élete ideje alatt, az Isten iránti szeretetét. Ebben a lehetõségsorozatban, az ember, az õ életének ideje alatt, megvalósul és beteljesedik Krisztusban, az Õ megváltó mûve által. De nemcsak az emberek, emberéletek megszámlálhatatlan sorozata valósul meg, teljesedik be, hanem az egész teremtett világ is, ami maga is sóvárog a megvalósulás és a beteljesedés után.

(Róm 8.19-22) Maga a természet sóvárogva várja Isten fiainak megnyilvánulását. A természet ugyanis mulandóságnak van alávetve, nem mert akarja, hanem amiatt, aki abban a reményben vetette alá, hogy a mulandóság szolgai állapotából majd felszabadul az Isten fiainak dicsõséges szabadságára.Tudjuk ugyanis, hogy az egész természet (együtt) sóhajtozik és vajúdik mindmáig.

Ebben a teremtett világban minden az emberért van, mert az ember a teremtés koronája. Krisztus nemcsak a lelket váltotta meg, hanem a teljes embert, azaz a testét is. Mivel az ember teste anyagi elemekbõl áll, ezért az anyag is meg van váltva (Rom 8:23). Krisztus teste által, az anyag is felemeltetett a transzcendesbe (ApCsel 1:9), mint a természet megváltásának zsengéje. Tehát minden ember és az egész teremtett világ, elkerülhetetlenül halad a beteljesedése felé. Tudatosítanunk kell, hogy mi magunk is elkerülhetetlenül haladunk a megvalósulásunk és beteljesedésünk felé. Eljön a nap, amikor halálunk által, lelkünk "belefagy" az örökkévalóság folyójába, mint egy kimeredt szemû ponty. Akkor már többé nem változtathatunk lelkünk állapotán. Amilyen lesz, olyan lesz... Milyen lesz ez a beteljesedésünk? Búza vagy konkoly? (Mt 13:38) ...

A fa mindenképpen kivágattatik

A fa kivágásáról legszembetûnõbb módon Keresztelõ Szent János beszélt. A kikezdheteten, feddhetetlen és zord szent, ott állott a Jordán vizében és kiabálva intette a zsidókat bûneik és keményszivûségük miatt. Ekkor hangzik el a fenyegetés és a megtérésre való felszólítás:

Mt 3:10 A fejsze már a fák gyökerén van: Kivágnak és tûzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.

Amint Szent Tamás kifejtette, kétféle halál van: van lelki halál és van testi halál. Sõt ha úgy tekintjük, háromféle halál is van. Van a lelki halál, ami a lélek elszakadása Istentõl a halálos bûn által. Ilyenkor az ember még él testileg, de a lelke már halott ( 1 Tim 5:6; Jel 3:1). Van a testi halál, amikor az ember meghal és a lelke különvál testétõl. És végül, ott van a “második halál”, amikor az utolsó ítéletkor, a kárhozottakat, feltámadt és romolhatatlan testtel, a kénköves, olthatalan, tüzes tóba dobják ( Jel 21:8). Az ember életének rossz gyümölcsei, a bûnök azok, amelyek aa élete fájának kivágattatását okozzák. Ezek elõször, a romlandó test fájának idõ elõtti kivágását okozhatják, egy betegség és a testi halál által, de lehetséges a romolhatatlan testtel feltámadt élet fájának kivágása is, ami a kárhozat, azaz a “második halál”.

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

Isten nagyon  szereti az embert és irgalmas hozzá. Ezért, minden embernek idõt ad a megtérésre. De ez az idõ korlátozott. Jó gyümölcsöket kell teremni, a megtérés gyümölcseit, addig amig még van rá idõ...

(Lk 13:7-9) Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet? De az így válaszolt: Uram, hagyd még egy évig! Körülásom és megtrágyázom, hátha terem jövõre? Ha mégsem, akkor majd kivágod.”
(Mt 21:19) Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt.

Szent Tamás valahogy úgy fogalmazza meg, hogy az õsszentség állapotában, az ember teste mozdulatlan egységben volt halhatatlan lekével, Isten Lelkének ereje által. Az õsbûn miatt, az ember elszakadt Istentõl és ezáltal, a lélekkel egységben lévõ test is elveszítette a mozdulatlanságra való diszpozícióját. Így, az Istentõl való elszakadással, beállott a testbe a változás folyamata, mint a test “porba visszahulló” változása.

(Ter 3:19) Mert por vagy és a porba térsz vissza.”

Az õsatyák felsorolásából láthatjuk, hogy életéveik több fokozatban csökkennek, egésszen addig, amíg a bûn megszaporodása miatt, ki nem mondja az Úr, hogy az ember élete legyen csak 120 év. Ez a 120 éves életidõ, aztán Mózesen teljesedett be. Ábrahám és a pátriárkák mind magasabb kort értek meg.

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”
(Ter 25: 7) Ábrahám életkora 175 esztendõt tett ki.
(MTörv 34:7) Mózes 120 esztendõs volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt.

Vitatkozhatnak a biblikusok, hogy miként kell értelmezni az õsatyák életéveit és hogy élhetett-e az ember több, mint 900 évet. A lényeg az, hogy az életkorok száma folyamatosan csökkent, egésszen addig, amig 120 évre nem lett megszabva. Megfigyelhetjük, hogy Mózes testének mozdulatlansága és változatlansága megmaradt, mégis, mivel az Úr úgy rendelkezett, 120 éves korában ki lett vágatva a föld színérõl és meg kellett halnia. Tehát a fa mindenképpen kivágattatik...

Van aki beszél a „halál angyaláról”, amit úgy is tekinthetnénk, hogy a lélek elszakadása a testtõl, nem egy önmagától bekövetkezõ esemény, hanem egy irgalmas cselekmény.

(Préd 12.6-7) Mielõtt elszakad az ezüstkötél, megreped az arany gyertyatartó, megpattan a forrásnál a korsó, s összetörik a kúton a kerék és a por visszatér a földbe, ahonnét jött, az éltetõ lehelet meg az Istenhez, aki adta.

Azáltal, hogy a fa kivágattatik, azt sejtjük, hogy a halál bekövetkezése egy cselekmény következménye, de azáltal, hogy az ezüstkötél elszakad, úgy is láthatjuk, hogy a halál a lélek testhez tapadó életerejének teljes megfogyatkozása.

Merre dõl a fa?

Amikor egy fát kivágnak, akkor nemcsak az a fontos, hogy elvágják gyökereit vagy a törzsét, hanem az is, hogy merre dõl ki. Van egy székely vicc: János bácsi vágja ki a fát a fiával. Amikor a fa törzsét elvágták, azt mondja a fiú az apjának: Nó, Isten áldja édesapám!... Az apa ránéz csodálkozva. – Há hová mész fiam?  - Én sehová – válaszolja a fiú - de maga igen, mert a fa maga felé dõl.

Tamás azt mondja, hogy amilyen irányultságban találtatik az ember lelke halála órájában, olyan irányultságban támad fel. Mivel a feltámadt, romolhatatlan test egyesül a halhatatlan lélekkel, ezért azt az irányultságot veszi fel, amelyben van az a lélek, amellyel újra egyesül. Tehát a lélek irányultsága a halál pillanatában örökre eldönti az ember sorsát. Amelyik lélek Istent választotta célnak, annak fája örökre Isten felé dõl és amelyik lélek Istennel ellekezõ célt választott magának, annak fája örökre Istennel ellenkezõ irányba dõl. Tehát Isten szeretetének elfogadása vagy visszautasítása, a halál órájában véglegessé válik. A fa ott marad, ahová dõlt...

 

Ezért reménységünket, célunkat, ami az üdvösségünk, nagyon komolyan kell vegyük az életben. A test üdvösségünk sarokpontja ( Tertullianus), mert az Ige testé lett, hogy minket megváltson (2 Jn 1:7). Használjuk ki tehát a napokat, mert azok gonoszak és nem tudjuk, mikor jön el a végünk. Most van az alkalmas idõ, amikor az Úr meghallgatja kéréseinket és most van az idõ, amikor még munkálkodhatunk üdvösségünkön.

Mk 13:33 Vigyázzatok, legyetek éberek, mert nem tudjátok, mikor jön el az idõ.
2Kor 6:2 Azt mondja ugyanis: A kellõ idõben meghallgatlak, s az üdvösség napján segítek rajtad. Nos, most van a kellõ idõ, most van az üdvösség napja!
Jn 9:4 Addig kell végbevinnem annak tetteit, aki küldött, amíg nappal van. Eljön az éjszaka, s akkor senki sem munkálkodhat.

Ezek a dolgok rettenetesnek tünhetnek, de csak akkor, ha mindenfelé nézelõdünk. Nekünk nem szabad nézelõdnünk se jobbra, se balra ( Péld 4:27), hanem szemünket csakis a megfeszített Jézusra kell szegeznünk ( Szám 21:9). Sõt, túl kell tekintenünk a kereszten, egésszen a menyországba, ahol az örök élet és az örök boldogság vár ránk, Isten boldog színelátásában.

Ima: Uram Jézus. Akinek sokat adtál, attól sokat kérsz számon. Segíts, hogy számot tudjak adni Neked és ne valljak szégyent. Ámen.