Amelyik feltekint életben marad

(Szám 21:6-10) « Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: ”Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!”  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ”Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Izrael népe a megváltottak elõképe

Az Úr Ábrahámmal kezdte el az üdvtörténetet, amikor kihívta őt rokonsága körébõl, hogy elvezesse arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért (Ter 12:1, ApCsel 7). Ha végigkövetjük Ábrahám, Izsák és Jákób történeteit, József történetét (Ter k.), az egyiptomi fogságot, Mózes életét és az egyiptomi kivonulást (Kiv k.), akkor láthatjuk, hogy az Úr Ábrahám sátrától, az egyiptomi kivonulásig, egy milliós népet hozott létre, teremtett magának (Kiv 12:37).

Izrael népének története, mely az egyiptomi fogság, az Egyiptomból való kivonulás, a Vörös-tengeren való csodálatos átvonulás, a pusztai vándorlás, a Jordánon való átvonulás és az ígéret földjére való bevonulás, a mi történetünk is...

Ezek a történetek mind a hívõ, keresztény ember életének és a küzdő, e földön vándorló Egyháznak elõképei. Az egyiptomi szolgaság – a bûn rabsága; az egyiptomi kivonulás – a segítõ kegyelem általi személyes megtérés és a megváltás elfogadása; a Vörös-tengeren való átkelés – az újjászületés és a szabadság Krisztusban; a pusztai vándorlás – életünk gyarlóságokkal terhelt vándorútja; a Jordánon való átkelés – az üdvösség elnyerése és a belépés az Isten örömébe.

Ebben a történetben egy sor prófétikus elõkép van, amelybõl csak az egyik a rúdra szegezett rézkígyó. Nagyon sok elõkép van még a Torában: Izsák - a feláldozott Fiú elõképe (Ter 22:6-8); József - a megdicsõült Krisztus elõképe (Ter 41:42); Mózes - az eljövendõ Próféta, a Messiás elõképe ( MTörv 18:18-19); a szikla, amelyre Mózes ráütött a botjával - Krisztusnak, az élõ vizek forrásának elõképe (Kiv 17:6; Jn 4:14). Itt csak a rúdra szegezett rézkígyóra tekintünk...

 

Isten Báránya Aki elveszi a világ bûneit

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a második isteni személy, a Messiás, illetve a Krisztus, Aki azért jött a világba, hogy megváltsa az embert, felajánlja a megváltást minden egyes embernek és az egész világnak (1Tim 2:4). Õ önszántából vállalta értünk a kereszthalált, hogy Önmagát adja értünk (Tit 2:17). Bûnt nem ismerve, bûnös lett értünk (2 Kor 5:21), hogy megváltson minket bûneinktõl. Felvitte a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14), hogy megváltson minket adósságainktól. Átokká lett helyettünk a keresztfán, hogy megszabadítson minket a bűn átka alól (Gal 3:13).

Hallhatunk, olvashatunk, láthattunk filmekben az Úr Jézus kínszenvedésérõl olyan dramatizált képeket, amelyben próbálják hangsúlyozni az egész világ bûnének súlyát, mely a Passióban, hegyként nehezedik az Úr Jézus vállára. Ha õszintén belegondolunk, akkor be kell látnunk, hogy emberileg ezt nem tudjuk felfogni és lehet, hogy nem is így kellene ezt szemléljük...

Engem nem az kell érdekeljen, hogy mennyire nyomta az Úr Jézus vállát az egész világ bûne, hanem az, hogy mennyire nyomják az Õ vállát az én bûneim. Amikor a megváltást szemlélem: a vérrel való verejtékezését, az ítéletét, a megostoroztatását, a kereszthordozását, a keresztre feszítését és a halálát, akkor csakis azt kell látnom, hogy ezt egyedül értem tette. Megfordítva: az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, csakis értem szenvedett és csakis engem váltott meg. De mivel sok hívõ van és sokan tekintenek rá, ezért az Úr Jézus, az Õ isteni természete szerint, mindenkit magához vonz, mindenkit megvált, mindenkit egybefog és üdvözít.

Tehát, nem úgy kell szemlélni a Passiót, hogy Krisztus a világot váltotta meg, hanem úgy, hogy Krisztus mindig azt a személyt váltja meg, aki a megváltás mûvére hittel tekint fel és hittel fogadja el. Így valósul meg az, hogy „aki feltekint rá, az életben marad” és az, hogy „mindenkit magamhoz vonzok”.

(Jn 3:14-16) És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.
(Jn 12:32) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.

A megváltottak egysége

Krisztus teste olyan tagokból álló Test ( 1Kor 12:12), akiknek közvetlen, személyes és bensőséges kapcsolatuk van a Fõvel, Jézus Krisztussal, a Megváltóval és Võlegénnyel ( Jn 3:29). Amint minden kígyótól megmartnak egyénileg kellett feltekintenie a rézkígyóra, hogy életben maradjon, úgy a megváltás elnyeréséért is egyénileg kell feltekinteni a megfeszített Krisztusra, hogy elnyerjük az örök az életet. Ekképpen, az egy Menyasszony (Jel 21:2) tagjai, a sok kis menyasszonyka is ( Lk 17:2), egyénileg lesznek a Võlegény karjára emelve. Az Úr Jézus, az én szemléletemben, az Õ emberi természete szerint, csakis engem szeret és csakis engem emel a karjára, mint az én Võlegényem. De mivel sokan vagyunk így, Ő az isteni természete szerint, megteszi ezt minden egyes megváltott hívõvel. Ezért lehet minden megváltottnak egyéni, bensőséges és boldog magánkapcsolata a sokakat megváltó Isten Fiával.

Ebben rejlik a egyéni hitélet és a közösségi hitélet közötti kapcsolat. Egyénileg, a saját döntésembõl és saját felelõségemre leszek Krisztusé, de hasonlóképpen történik ez másokkal is, akikkel közösségben vagyok... A sok egyéni istenszeretetet, Krisztus, az Õ isteni természetében fogja össze, a Szentlélek egyesítõ ereje által, egy Menyasszonyá, Krisztus misztikus testévé.

Ima: Jézus és én!  Jézusom ments meg engem!  Crux Sacra Sit Mihi Lux!  A Szent Kereszt legyen az én fényem! Ámen.