Jézus hallgatása

(Lk 2: 42-47)  Amikor tizenkét éves lett, szintén felmentek Jeruzsálembe az ünnepi szokás szerint. Miután pedig elteltek az ünnepnapok, és hazafelé indultak, a gyermek Jézus ott maradt Jeruzsálemben. Szülei azonban ezt nem vették észre.  Mivel azt hitték, hogy az útitársaik körében van, elmentek egy napi járóföldre, és csak akkor kezdték keresni a rokonok és az ismerősök között.  De mivel nem találták, visszatértek Jeruzsálembe, és ott keresték tovább. Három nap múlva találták meg a templomban, amint a tanítómesterek körében ült, hallgatta és kérdezte őket, és mindenki, aki hallotta, csodálkozott értelmén és feleletein. Amikor szülei meglátták, megdöbbentek, anyja pedig így szólt hozzá: „Gyermekem, miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én nagy bánattal kerestünk téged.” Mire ő így válaszolt: „Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy az én Atyám házában kell lennem?” Ők azonban a nekik adott választ nem értették. Jézus ezután elindult velük, elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja mindezeket a szavakat megőrizte szívében, Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

Az Úr Jézus Krisztus valóságos Isten és valóságos ember. Egy személyben két természete van: isteni és emberi természet. Isten Fia, az Õ emberi természete által, hordozója lett  az isteni természetének. De az emberi természete szerinti kiteljesedését nem kapta készen, hanem emberi módon kellett azt kimûvelnie. Tehát az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, okos volt, értelmes volt és mûvelte magát tanulással és a bölcsességben való gyarapodással.

Olvashatjuk a Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus már 12 éves korában mennyire értelmes és okos volt. Ugyanakkor, az Õ isteni természete szerint, mivel maga volt a megtestesült örök Ige (Jn 1:1), számára olyanok lehettek az írások, mint a saját szavai. Kereste folyton a mennyei Atya dolgait és csíszolta emberi képességeit, készülve küldetésére...

A jeruzsálemi Templomban való elmaradása után, engedelmesen követte haza szüleit és hosszú éveken át dolgozott csendesen József mûhelyében. Ez az „ácsmester fia” rejtett élete, amelyrõl nem sokat tudunk. Egy dolog bíztos: csendben, feltûnés nélkül élt Názáretben, nem csillogtatva képességeit, amelyek már gyermekkorában csodálatra méltóak voltak és színrelépése után pedig ámulatba ejtették az embereket. Csak a Jordán folyónál történt színrelépése után és a Szentlélekkel való felkenése után (Mt 3:16) kezdett el tanítani, gyógyítani és ördögöket ûzni. De még ekkor is csak fokozatosan bontakoztatta ki fellépését, mert el kellett jönnie mindennek az ideje (Lk 13:32), hogy beteljesedhessen húsvétkor a megváltó keresztáldozat. 

Jézus hallgatása Pilátus elõtt teljesedett be, amikor semmit sem válaszolt az ellene felhozott vádakra, hanem hallgatott (Mt 27:14), mint a vágóhídra elkûlönített bárány (Iz 53:7).

Néhány igerész:

(Mt 13:55-56) Nem az ácsnak a fia? Nem Mária az anyja, nem Jakab, József, Simon és Júdás a testvérei? S nővérei nem mind itt élnek köztünk? Honnét vette hát mindezeket?”

(Mt 13:55-56, Károli) ) Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak? És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?

(Mt 27:13-14) Akkor Pilátus azt mondta neki: Nem hallod, mi mindent tanúsítanak ellened? Ő azonban nem válaszolt neki egyetlen szóval sem, a helytartó pedig nagyon csodálkozott ezen.

(Jn 7:3-6),Testvérei ekkor ezt mondták neki: „Menj el innen, és eredj Júdeába, hadd lássák a tanítványaid is a te dolgaidat, amelyeket cselekszel. Mert senki sem cselekszik semmit titokban, aki azt akarja, hogy nyilvánosan elismerjék őt. Ha ilyeneket cselekszel, tedd ismertté magadat a világ előtt.” Mert a testvérei sem hittek benne. Jézus pedig így szólt hozzájuk: „Az én időm még nincs itt, nektek azonban minden idő alkalmas.

(Jn 7:46) A szolgák mentegetőztek: „Még soha sem beszélt úgy ember, ahogy ez beszél.”

Megfontolások:

1. Mi tudunk-e csendben várni, amíg el nem jön az idõnk, a mi feladatunk ideje, vagy türelmetlenül nekiszökünk idõ elõtt a dolgoknak? Legyünk fegyelmezettek...
2. Mûveljük-e magunkat, törekszünk-e a kiteljesedésünkre és a hivatásunk beteljesítésére? Legyünk képzettek és mûveltek...
3. Tudunk-e hallgatni, elrejtve tudásunkat, képességeinket mások elõtt, kiváltképpen a kisebbek és a gyengébbek elõtt? Legyünk alázatosok és alkalmazkodóak...
4. Tudunk-e háttérben maradni és csöndben dolgozni, nem várva elismerést és érdemeket? Legyünk szerények és visszahúzódottak...
5. Tudunk-e meghallni önmagunknak és a világnak, amikor beteljesítettük küldetésünket, vagy képtelenek vagyunk leállni, lemondani, kilépni a szerepkörbõl (Jn 3:30)? Legyünk nagylelkûek és lemondásra képesek...
6. Fogunk-e tudni hallgatni, ha majd eljön a mi szenvedésünk ideje? Törekedjünk a türelemre és a szenvedések elviselésére...

          (Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem...

 

Várni, visszavonulni, hallgatni... Milyen nehéz feladat ez a mai digitalizált, azonnali, instant, türelmetlen ember számára. Türelmetlenség, hiúság, becsvágy, nagyravágyás, stb... Nagy urak ezek a mai világban. Az értelem, a tudás csillogtatása, a szerepekben való tetszelgés, a közösség elõtt való sürgés-forgás, mind-mind kenegeti a hiú keresztény máját... Nagy dolog az alázat, az utolsó helyre való ûlés és a hallgatás. Tanuljunk az Úr Jézus hallgatásából...

Ima: Mennyei Atyám, tisztíts meg engem a hiúságtól és add meg nekem a hallgatás erényét. Ámen.