Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van).  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a Szentírás legidézettebb igéje. Azt is mondják, hogy ha valamiképpen elvesznének az evangéliumok és csak ez az egy mondat maradna meg a Szentírásból, akkor ez is elég lenne örömhírnek.

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bûntõl meg a haláltól. És ez így is van. Hiszen az adott szöveg-kontextusban, ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8). Amint Izrael népe, a pusztában, a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétõl, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bûn halálos mérgétõl és örökké élni fogunk. De Isten szeretete nem csak ennyibõl áll... Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

Nekünk adta Fiát az örökkévalóságban

Az idõk kezdete elõtt volt az Isten, akinek a régi, ( talán) találóbb neve: Él. Õ az abszolut kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban. Aztán született az Ige (Logosz), aki született de nem teremtmény, hanem Isten. Született, de nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született ( Zsid 5:5). Õ az elsõ Ige, Isten örök kimondott Szava. Minden más ige csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami lett és nélküle semmi sem lett. Õbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Õbenne áll fenn és Õ a feje a Testnek, az Egyháznak.

(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.
(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek. Az Atya a saját lényébõl és szubsztanciájából szülte a Fiút,az örök Igét, akinek megadta, hogy vele egylényegû legyen és önmagában élete legyen, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26).  Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte magát a Fiúba, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve szeretebõl magát az Atyának, kinek Õ az egyszülöttje -,  hogy teljesen visszalehelte magát az Atyába, minden dicsõségével, hatalmával és kincsével, amit az Atyától kapott. Az Atya a Fiúban van és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletérõl van szó, Aki lélek – a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek. E szeretet körforgásnak nincsen kezdete, mert az örökkévalóságban nincsen idõ. A Szentháromság egy Isten minden tér és idõ fölött létezik és ezért az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha egy lapra rajzolt, megelevenedett ember, elmélkedne a negyedik dimenzióról...

Már a Szentháromság örök boldog, bensõ életében nekünk adta az Atya az Õ szeretett Szent Fiát. A mindentudó Atya elõre tudta, hogy mi kell terve véghezviteléhez, teremtménye üdvözítéséhez. Azt kérdezte: Ki menjen el?...  Erre a Fiú azt mondta: Íme, itt vagyok...

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

Nekünk adta Fiát a Megtestesülésben

Az idõk teljességében ( Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és idõbe, egy bizonyos vérvonalba, Dávid házába, hogy megszülessen Mária által a világba.  Isten, az Õ Szent Fia által, leszállott a mennybõl, emberré lett, magára vette emberi természetünket, amely hordozója lett istenségének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy tiszteletére angyali  kórusok dicsõítettek a pásztorok szeme láttára a földön. "Dicsõség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek", mert az Ige nem csak egy rövid idõre lett testté, amig megvált minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé nem veti le. Ebben érzékelhetõ leginkább az isteni odaadottság, mert igaz, hogy a Megváltás mûve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, megejtõ... A mennyei Atya úgy szerette ezt a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen.

(Lk 2:13-14) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Nekünk adta Fiát a Jordánban

Keresztelõ János ott keresztelt a Jordán vizében. Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban és kéri János keresztségét. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bûneit (Jn 1:29), a szeplõtelen Bárány (1 Pét 1:19), akinek nincs szüksége a bûnbánat vízkeresztségére és vonakodik megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplõtelen létére, egy akart lenni a bûnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bûneinket, kiengesztelje az Atyát és bocsánatot kérjen a bûnös emberek nevében.

(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.
(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

A mennyei Atya odaadta szeplõtelen Fiát a bûnös embereknek, mert a bûn rabságában sínylõdõ emberiség képtelen volt bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bûnben megnémúlt, elrejtõzött ( Ter 3:8) emberiségnek. Amint felemelkedett a Jordánból, rászállott a Szentlélek és megtelepedett. Itt is nekünk adta az mennyei Atya Szent Fiát, mert Õbenne, mindnyájunkra, hívõkre, leszáll a Szentlélek és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik. Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bûneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. A tanítványok meg kérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg õket imádkozni ( Lk 11:1).

Nekünk adta Fiát a Megváltásban

A Megváltásra nincsenek szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a kereszten, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára, átok lett értünk, sebei által gyógyulást szerzett nekünk, kiengesztelte a mennyei Atyát... Nem tudjuk teljesen átfogni elménkkel a megváltás mûvét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy a Kálvárián rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bûneit, milyen volt átok lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg, majd a saját haláltusánkban sejtjük meg...

Itt már csak a csend van... Isten odaadta Szent Fiát a világnak az Õ lándzsával átdöfött szívén át... Odaadta nemcsak testileg, hanem istenileg is, hogy amint az Isten emberi lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Kicsordult az Õsszentségbõl a kegyelem kifogyhatalan, kiapadhatatlan forrása, a víz és a vér képében...

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.
(1 Jn 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.

Nekünk adta Fiát az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Õ kereszthalála után, még dolga volt. Meghalt és alászállt a poklokra. Igen. Leszállott az alvilágba, mert Õ nem csak az akkoriaknak adatott oda, nem csak a kereszthalála után született hívõknek adatott oda, hanem a kereszthalála elõtt élt embereknek is. Emberek milliárdjai szálltak le az alvilágba, a börtönökbe, minden remény nélkül. És ezek között is a leginkább megszenvedettek a mi testi õsszüleink voltak: Ádám és Éva. Ó, hányszor, de hányszor járta át fájdalom a szívüket, látván, hogy bûnükért minden leszármazottuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek érkezése újabb és újabb gyötrelmet okozhatott lelkükben. Milyen hosszú és gyötrelmes lehetett az õ fogságuk. Ezért hát, az Úr Jézus elsõ útja a pokolban, minden bizonnyal, Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa õket, az oly sokat raboskodottakat és szenvedetteket. Nem is hagyta õket többé az alvilágban, hanem felvitte õket a mennybe. Így valóban foglyokat vitt fel a magasba...

(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

Nekünk adta Fiát a Szentírásban

Minden idõk embere, akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben, a szent írásokban az odaadott örök Igét olvasta/olvassa. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk belõle és megtaláljuk az örök életet...

(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”
(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

Nekünk adta Fiát a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nem csak az eljövendõ Igét adta nekünk, hanem a feltámadott Urat is, az idõk végezetéig, amikor majd mi adatunk Neki, mint menyasszony a Võlegénynek ( Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben, amely az Õ nevében gyûl össze, illetve a kenyértörésben, ami a szentmise és az Oltáriszentség.

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.
(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.
( 1 Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte. Ennél többet már nem tud tenni értünk. Csak hinni kell Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Ha nem hiszünk, ekkora nagy ajándék láttán, akkor Istennek nincs mit velünk kezdenie és kárba veszünk.

 

Ima: Uram, add nekem is Szent Fiadat, hogy ne csak értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Tebenned. Ámen.