Meztelenül

(Ter 9:20-23) Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.  Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

A meztelenség fogalma benne van a Szentírásban az elejétõl a végéig. A meztelenség valami nagyon bensõséges, misztikus jelentõséggel bír, amely meghatározza legintimebb érzéseinket, bensõ életünket. A meztelenséggel találkozunk álmainkban, bensõ szobánkban, képeken vagy odakint a nudista telepeken. Bárhol is legyünk meztelenül, bárhol is éljük meg a meztelenséget, az a legbensõbb énünket mozgatja meg.

A meztelenség az õsszentségben

Kezdetben, az õsszentség állapotában, Ádám és Éva mezítelenek voltak, de nem szégyellték magukat:

(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Meglátásom szerint, ezt a mezítelenséget nem csak testi, vagy nem csak lelki értelemben kell szemlélni, hanem egyszerre mindkét értelemben. Abban az idõben olyan erõs volt az egység a test és a lélek között, hogy minden testinek szoros lelki vonakozása is volt. Akkor a test még nem volt „távol” a lélektõl és a testnek nem kellett „bevárnia” a lelket, mint a vonatról leszálló indián esetében...  Abban az idõben, Ádám és Éva, tényleg mezítelenek voltak test szerint. Ugyanakkor, az õ mezítelenségük, az Istennel való teljesen õszinte és gyermeki kapcsolatot is jelentette. Ezt az állapotot mindnyájan megéljük úgy kb. 5 éves korunkig. Önfeledten szaladgálunk a tenger partján, pucéran, a szüleink felügyelete alatt és eszünkbe sem jut szégyenkezni. Aztán egyszerre csak szégyenkezni kezdünk és nem akarunk többé bugyi nélkül megjelenni az emberek elõtt. Nem, mert a lelkünk, az õsbûn következményeként, elkezd önállósodni és rejtõzködni „a fák mögé” ( Ter 3:8).

A meztelenség a prófétánál

Noé meztelenségét is kétféle módon tekinthetjük: testi értelemben és lelki értelemben. Habár nem tudjuk, hogy miként aludhatott el Noé részegen, mezíltelenül, de kétségtelen, hogy a kép sokatmondó. Az õsatya, az õsi világ, vízözön előtti magva, férfiassága szépségében, ott hever a sátra közepén, mély révületben. Khám bûne az lehetett, hogy csak a testi látványt látta meg a sátorban, úgymond Noé szégyenét. Khám nem fogta fel atyja állapotában a lelkit, az istenit. Testvérei azonban, Szém és Jáfet, a lelki dolgokra voltak tekintettel és mély tisztelettel, háttal közeledve fedték be atyjuk meztelenségét. Szém és Jáfet, átérezve atyjuk intimitásának szentségét, nem mertek még odatekinteni se. Ha lefordítjuk ezeket a szimbólumokat: a sátor az az ember testi élete ( 2 Kor 5:1); Noé a sátor közepén, Noé lelke; Noé részegsége, révület az Istennel való találkozásban - akkor lelki értelemben, nézhetjük úgy, hogy Noé prófétai révületben volt, egy “õsszentségi” találkozásban Istennel. Ez az, amit Szém és Jáfet megérezhetett... Ezért lehetett az, hogy Noé, miközben megátkozza Kánaánt, Khám fiát, nem Szémet és Jáfetet áldja, hanem az Urat:

(Ter 9:25-27) »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban...

Úgy néz ki, hogy a prófétai meztelenség, mint az "õsszentséghez" való visszatérés, jelen volt az ószövetségi prófétaiskolákban is. Még Saul király is ott feküdt mezítelenül Sámuel elõtt:

(1 Sám 19:24) Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

A meztelenség az apostolnál

Péter apostol félig meztelenül halászott a bárkában. Amint megértette, hogy az Úr jelent meg a parton, azonnal magára öltötte köntösét és úgy ugrott a vízbe, pedig hát az ember általában leveti a köntösét ha a vízbe ugrik.

(Jn 21:7) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.

Itt Péter apostol ösztönösen fedi be testét, hogy betakarja a „lélek test” foltjainak rútságát és méltóképpen jelenjen meg az Úr elõtt. Az õ köntöse a kegyelmi ruhát jelképezi, azt a fehér ruhát ( Jel 3:3; 3:18), amelyet majd Isten kegyelme által nyernek el a hívõk.

A meztelenség Isten elõtt

Minden ember teljesen meztelen Isten elõtt. Nincsen olyan bensõ szoba és nincsen olyan ruha, amely eltakarhatna Isten szeme elõl. Nincsen olyan képmutatás és nincsen olyan kegyesség, amely ne lenne teljesen átlátszó Isten szemében. Õ behatol az ember lelkének legrejtettebb zúgába... Olyan ez, mint a kék színezõ az átvilágításnál, amely átjárja és megfesti a bensõ szerv minden hajszálerét.

(Zsid 4:12-13) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Csak Isten elõtt vagyunk teljesen meztelenek. Az angyalok nem láthatnak be korlátlanul sátrunk intimitásába, hanem csak kivülrõl szemlélnek bennünket. Hogy mennyit láthat egy angyal lelkünkből az nem nyilvánvaló, de hogy nem láthat mindent, az biztosnak tûnik. A teljes ismeret egyedül csak a Lélekké, aki átvizsgálja a mélységeket, még Isten mélységeit is (1 Kor 2:10).

A meztelenség a krisztuskövetésben

Az õsszentségi meztelenséggel ellentétben, az üdvözültek fehér ruhát kapnak. Nem lehet visszatérni az õsszentségi meztelenséghez, az édeni ártatlansághoz, mert az õsbûn már megfertõzte azt és személyes bûneink foltjait is magunkon hordozzuk. Ezeknek a csúnya, fekete foltoknak szégyenét takarja be lelkünkön a kegyelem ruhája, amit a Bárány vére mosott fehérre ( Jel 7:14). Erre a ruhára, a kegyelem fehér ruhájára, kell vigyáznia a krisztuskövetõnek minden erejével. Ebben áll a virrasztás...

(Jel 3:4-5) De vannak néhányan nálad Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.
(Jel 7:9-10) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«
Jel 16:15 Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

A kegyelem ruhája nemcsak bûneinket fedi el, hanem a rossz hajlamainkat is megváltoztatja. Megszépít bennünket Isten angyalai és szentjei elõtt...

(Kol 3:12) Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!

Tehát, ha az õsszentség állapota az ártatlan meztelenség volt, akkor az üdvözültek állapota a kegyelmi felruházottság lesz...

(2 Kor 5:1-4) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk. Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.

A meztelenség középpontja

A mezteleség középpontja leginkább a nemi szerv látványa. Ha a testi meztelenség, leginkább a férfi nemi szervének látványában jelenül meg, akkor a lelki meztelenség az ember szívében, a lelke legbensõbb zúgában. Ha minden testi élet a férfi nemi szervébõl fakad, akkor minden lelki élet az emberi szívbõl indul ki ( Péld 4:23). Ha az Istenhez való tartozás jele az Ószövetségben a körülmetélés volt, az Újszövetségben ez a szív körülmetélésében, a bûnbánatban és a hit kegyelmében valósul meg.

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint. Az ilyen ember nem az emberektől nyer dicséretet, hanem Istentől.

Meztelenül az Úr elõtt

Bármennyire is akarjuk elfelejteni Istent hétköznapjainkban, bármennyire is elfordulunk Tőle gondolatainkban, Õ mindig ott van velünk. Nincs az a fal, az a bensõ kamra, az az elfordulás, amely elrejthetne az Õ szemei elõl. Ezért térjünk vissza az Úrhoz, de ne külsõségekben, hanem szívbeli odaforulásban és levetkõzésben. Nem nagy zarándoklatokra és hosszú útakra van szükség, hogy eljussunk az Úrhoz, hanem azonnali és õszinte odaforulásra.

Van néhány dolog, amit azonnal megtehetünk:

1. Az esti imánkban, amikor számot adunk az elmúlt napunkról, adjuk át az Úrnak a legintimebb gondolatainkat. Azokat adjuk át legbuzgóbban, amelyeket a leginkább rejtegetnénk, amelyeket a leginkább szégyenlünk. Ha átadjuk, akkor Õ befedi azokat és meggyógyítja szívünket;

2. A reggeli imánkban hozzuk magunkat mezítelenül Isten szent színe elé és határozzuk el, hogy minden gondolatunkat ma Vele együtt gondoljuk végig. Isten bennünk él és velünk gondolkodik. Ha mi is vele gondolkodunk, akkor Õ terelgeti a szívünket;

3. Próbáljunk minden percben telesen õszinte, folyamatos kapcsolatba lenni az Úrral. Isten állandó jelenlétének tudata legyen mindig a szemünk elõtt. Ha ez sikerül, akkor mindig az Ő jelenben élünk, mert Õ az, aki úgy nevezi magát, hogy VAGYOK AKI VAN ( Kiv 3:14).

Ima: Én Uram, én Istenem, Neked adom mindenem. Fedd be Uram szégyenemet és légy mindig oltalmazó menedékem. Ámen.