2017. szeptember 17., vasárnap

Szent Pál intelmei az efezusiakhoz írt levelében


(Ef 4:1-2) ...éljetek méltón ahhoz a hivatáshoz, amelyet kaptatok, teljes alázatban, szelídségben és türelemben.

(Ef 4:2) Viseljétek el egymást szeretettel.

(Ef 4:3) Törekedjetek rá, hogy a béke kötelékével fenntartsátok a Lélek egységét.

(Ef 4:17) Azt mondom tehát, sőt figyelmeztetlek titeket az Úrban, ne éljetek úgy, mint a pogányok, akik hiúságokon járatják az eszüket.

(Ef 4:22) Korábbi életmódotokkal ellentétben vessétek le tehát a régi embert, akit a megtévesztő kívánság romlásba dönt.

(Ef 4:23-24) Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

(Ef 4:25) Hagyjátok el tehát a hazudozást, beszéljen mindenki őszintén embertársával, hiszen tagjai vagyunk egymásnak.

(Ef 4:26) Ha elfog is benneteket az indulat, ne vétkezzetek. A nap ne nyugodjék le haragotok fölött.

(Ef 4:27) Ne adjatok teret az ördögnek.

(Ef 4:28) Aki lopott, ne lopjon többé, hanem dolgozzék, és keressen kenyeret keze munkájával, hogy legyen miből adnia a szűkölködőknek is.

(Ef 4:29) Semmiféle rossz szó ne hagyja el ajkatokat, hanem csak olyan, amely alkalmas az épülésre, hogy amiben kell, javára váljék hallgatóitoknak.

(Ef 4:30) Ne okozzatok szomorúságot Isten Szentlelkének, akivel meg vagytok jelölve a megváltás napjára.

(Ef 4:31-32) Legyen távol tőletek minden keserűség, indulat, haragtartás, szóváltás, káromkodás és minden egyéb rossz. Inkább legyetek egymás iránt jóindulatúak, könyörületesek, és bocsássatok meg egymásnak, amint Isten is megbocsátott nektek Krisztusban.

(Ef 5:3) Kicsapongásról és egyéb tisztátalanságról vagy kapzsiságról szó se essék köztetek, ahogy a szentekhez illik.

(Ef 5:4) Ocsmány, léha vagy kétértelmű szót ne ejtsetek ki.

(Ef 5:6-7) Senki ne vezessen félre benneteket üres beszéddel, mert ezek miatt éri Isten haragja a hitetlenség fiait. Tehát ne vállaljatok velük közösséget.

(Ef 5:8) Éljetek úgy, mint a világosság fiai.

(Ef 5:10) Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.

(Ef 5:11) Ne legyen részetek a sötétség meddő tetteiben, inkább ítéljétek el őket.

(Ef 5:15) Gondosan ügyeljetek tehát arra, hogyan éltek: ne balgán, hanem bölcsen.

(Ef 5:16) Használjátok fel az időt, mert rossz napok járnak.

(Ef 5:17) Ne legyetek értetlenek, hanem értsétek meg az Úr akaratát.

(Ef 5:18) Ne részegeskedjetek, mert a bor léhaságra vezet, inkább teljetek el Lélekkel.

(Ef 5:19) Egymás közt énekeljetek zsoltárt, himnuszt és szent énekeket. Énekeljetek és ujjongjatok szívből az Úrnak.

(Ef 5:20) Adjatok hálát mindig mindenért Urunk, Jézus Krisztus nevében az Istennek, az Atyának.

(Ef 5:21) Legyetek egymásnak alárendeltjei Krisztus iránti tiszteletből.

(Ef 5:22) Az asszony engedelmeskedjék férjének, akárcsak az Úrnak.

(Ef 5:33) Szeresse hát mindegyiktek a feleségét, mint önmagát, az asszonyok meg tiszteljék férjüket.

(Ef 6:1) Gyermekek, engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert így van rendjén.

(Ef 6:4) Apák, ne keserítsétek meg gyermekeiteket, hanem neveljétek őket fegyelemben az Úr útmutatása szerint.

(Ef 6:5) Szolgák, engedelmeskedjetek földi uratoknak, félő tisztelettel és egyszerű szívvel, akárcsak Krisztusnak.

(Ef 6:9) Gazdák, ti is így viselkedjetek velük szemben. Hagyjátok abba a fenyegetőzést, hiszen tudjátok, hogy nekik is, akárcsak nektek, Uruk van a mennyben, akinél nincs személyválogatás.

(Ef 6:11) Öltsétek föl az Isten fegyverzetét, hogy az ördög cselvetéseinek ellenállhassatok.


 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése