Mindenkit magamhoz vonzok

(Jn 12:28-33) Atyám, dicsőítsd meg nevedet!” Erre szózat hallatszott az égből: „Megdicsőítettem és ezután is megdicsőítem.” A nép, amely ott ácsorgott, ennek hallatára azt gondolta, hogy mennydörgött. Mások így vélekedtek: „Angyal beszélt vele.” Jézus megmagyarázta nekik: „Nem miattam hallatszott ez a szózat, hanem miattatok. Ítélet van most a világon. Most vetik ki ennek a világnak a fejedelmét. Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.” Ezt azért mondta, hogy jelezze: milyen halállal hal meg.

Manapság egyre furcsább dolgok történnek a világban és az Egyházban... Minden értelmes, tájékozódó ember felteszi magában a kérdést: Mi történik valójában? Miért vannak ezek a dolgok?A válasz szerintem egyszerű: Mindez azért történik, mert kezd eltünni a hit a földről. Maga az Úr Jézus is feltette annak idején a kérdést, hogy az Ő dicsőséges visszajövetelekor, talál-e még hitet a földön (Lk 18:8)...

(Lk 18:8) De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?...

De hát annyi keresztény felekezet van, és annyi vallásos rendezvény... Hogyhogy nincs hit a földön? Hát úgy, hogy egy dolog a vallásosság, és más dolog a hit...

A hitnek több fokozata is van: 

- Van a természetes hit: Nem szakad le alattam a híd, a szék, stb., mert azokat jól megcsinálták;

- Van a távolról szemlélődő hit: Érdekel, amit Istenről mondanak, de csak távolról, anélkül, hogy azt személyesen felvállalnám;

- Van az igaznak tartó hit: Elhiszem, amit Istenről mondanak, de még nem élek úgy, ahogyan az Ő igéi megkövetelik;

- Van az élő hit: Isten igéi, parancsolatai szerint élek, átadom neki életemet, és megtapasztalom Őt személyesen az életemben;

- Aztán van a belülről tanító hit: Eltelek Szenlélekkel, Aki feltárja bennem Isten igéinek és igazságainak összefüggéseit, és belülről megismerem Isten országának titkait.

A hit csúcsa és forrása a legméltóságosabb Oltáriszentség, vagyis a szent Eucharisztia. Addig van hit a földön, amíg hisznek a szentmiseáldozatban és az Oltáriszentségben, amelyben valóságosan jelen van a megdicsőült Úr Jézus Krisztus.

Az Oltáriszentségben való hit nem ma kezdett el gyengülni, hanem már a középkorban a reformációval. A protestánsok gyakorlatilag megtagadták mindazt, ami a hit és az Egyház magtartó ereje: a papságot, vagyis az egyházirendet, de különösen a szentgyónást és az Oltáriszentséget. Náluk nincsen pap, csak lelkipásztor, nincs szentmise, csak istentisztelet és nincs Oltáriszentség csak megemlékező Úrvacsora. Nem hiszik, hogy az Oltáriszentségben valóságosan jelen van a feltámadt, élő Úr Jézus Krisztus, és a szentségimádást bálványimádásnak gondolják...

Mi azonban hisszük, hogy az Oltáriszentségben, a kenyér és a bor színe alatt, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus van jelen. Az Oltáriszentségben ott van a megfeszített, értünk szentvedő Úr Jézus Krisztus, az Ő szent teste és vére. De nem csak az Ő megváltó kereszthalála van benne, hanem az egész teremtett világ és az egész üdvtörténet. Ha az Oltáriszentségben benne van az Ő megfeszítése, akkor benne van az Ő halála is. Ha benne van az Ő halála, akkor benne van az Ő feltámadása is. Ha benne van az Ő feltámadása, akkor benne van az Ő megdicsőülése is. Mivel Ő a Fő, Krisztus misztikus testének, az Egyháznak Feje, Benne foglaltatik össze minden, hogy Őbenne engesztelődjön ki minden a mennyei Atyával (Kol 1:14-20)...

(Kol 1:14-20) Benne nyertük el a megváltást, bűneink bocsánatát. Ő a láthatatlan Isten képmása, minden teremtmény elsőszülötte. Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Tehát az Eucharisztiában, a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus szent testében és vérében foglaltatik össze az egész világmindenség, vagyis az egész teremtés műve: Ádám és az ősatyák sora; Ábrahám és a pátriárkák sora; a próféták és minden ószövetségi választott; az apostolok és minden újszövetségi szent... A szent Eucharisztia, mint az üdvtörténet misztikus színpada, a középpontjában, valóságosan megjeleníti az Úr Jézus Krisztus megváltó keresztáldozatát és kínhalálát: Ezt cselekedjétek az Én emlékezetemre... Továbbá, benne van az Eucharisztiában minden megváltott hívő ember, egésszen a világ végezetéig. Mindezeket, az Úr Jézus Krisztus, a szentmisét bemutató pap szavai és keze által hozza létre, a Szentlélek közreműködésével, a konszekrációban, hogy az Atya kebelére vigyen minket a szentáldozásban, oda, ahol Ő is van...

(Jn 1:18) Istent soha senki sem látta: az Egyszülött Isten, aki az Atya kebelén van, az jelentette ki őt.

A szentmisében, az átváltoztatásban, amikor a kenyér és a bor valóságosan Krisztus testévé és vérévé változik, valóságos Ajtó nyílik meg a mennyre (Jn 10:7; 9), amelyen Krisztus jön le hozzánk, és amelyen mi emelkedünk fel Őbenne a mennyei Atyához. Ő magára vette emberi természetünket, hogy részesítsen minket az Ő isteni természetében. Ekkor, a szentáldozásban, már elővételezzük Krisztusban a feltámadást és az örök életet...

(Jn 10:7) Jézus tehát így szólt hozzájuk: Bizony, bizony, mondom nektek: én vagyok a juhok ajtaja. 

(Jn 10:9)  Én vagyok az ajtó: ha valaki rajtam át megy be, az megtartatik, bejár és kijár, és legelőre talál..

Az Eucharisztiában nincsen idő, hanem csak örökkévalóság... Az alatt a kb. 10 perc alatt, amíg a szentség elveszíti a látható színét a szánkban, mert feloldódik a természetes anyaga, isteni élet tölti be lelkünket és testünket, szívünket és lényünket. Ez idő alatt, Krisztus által, a mennyei Atya kebelén vagyunk az örökkévalóságban, Aki azt mondta Mózesnek az égő csipkeborkornál, hogy: Én vagyok az Aki VAN (Kiv 3:14), vagyis az örök jelen...

(Kiv 3:14) Isten erre azt mondta Mózesnek: „Én vagyok az, »Aki vagyok.«” Aztán azt mondta: „Ezt mondd Izrael fiainak: Az »Aki van« küldött engem hozzátok!”

A szentmisében, az Úr Jézus maga az Oltár, a Pap és az áldozati Bárány... Ő az Ajtó a mennybe (Jn 10:9), Ő a feltámadás és az élet (Jn 11:25). Aki eszi az Ő testét és issza az Ő vérét, annak örök élete van...

(Jn 6:35-57)  Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik.

(Jn 11:25) Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog.

Ez nem lehet vita tárgya, és ezen nincs amit okoskodni... Nem lehet vita tárgya, mert itt az örök életről van szó. Még ha - mint abszurdum - nem is lenne mindez igaz, akkor is hinnék benne, mert oly nagy igéret fűződik hozzá. Ezt az igazságot nem lehet bizonyítani, és amikor már lehetne, akkor már túl késő lenne. Ezért aztán valaki vagy hisz az Oltáriszentségben, mint egy gyermek, az Egyház tanítása szerint, vagy nem...

Manapság egyre több katolikus püspök és pap veszíti el a hitét az Eucharisztiában. Érvényesen miséznek, a feltámadt Úr Jézus Krisztus szent teste és vére jön létre az ő kezeik között, és mégsem hiszik e nagy misztériumot. Nyugaton, ahelyett hogy a protestánsok visszatérnének a Katolikus Egyházba, inkább szentáldozásban részesítenek olyan protestánsokat, akik se nem tagjai a Katolikus Egyháznak, se nem járultak szentgyónáshoz és nem is hisznek az Eucharisztiában a katolikus hit szerint...

Szent Pál erőteljesen figyelmeztet mindenkit, hogy vizsgálja meg önmagát, mielőtt az Úr testét magához venné, mert ha nem hisz benne, ha méltatlanul veszi magához, akkor nem áldást, hanem átkot vesz magához. Ez pedig nem más, mint a szentségtörés...

(1Kor 11:23-29) Az Úrtól kaptam ugyanis, amit közöltem veletek: az Úr Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte és így szólt: „(Vegyétek és egyétek), ez az én testem, melyet értetek (adok). Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után (fogta) a kelyhet és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, s e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön. Ezért, aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből, és igyék a kehelyből, mert aki méltatlanul eszik és iszik, anélkül hogy megkülönböztetné az Úr testét, tulajdon ítéletét eszi és issza.

Itt a méltatlansággal kapcsolatosan Szent Pál nem csak az áldozó lelki állapotára utal, hanem arra is, hogy hisz-e a szentáldozáshoz járuló ember a valóságos jelenlétben, abban hogy nem egyszerű kenyeret és bort fogyaszt, hanem az Úr Jézus feltámadt és megdicsőűlt testét...

Továbbá, ha valaki azt hinné, hogy az Úr Jézus csak a szentáldozás ideje alatt van jelen az Eucharisztiában és utána „visszavonul”, hogy megint csak egyszerű kenyér legyen az ostya, az is téved, mert az Úr nem a visszavonás Istene. Ő amit megcselekszik, az meg van cselekedve, és az átváltoztatott szentostya addig marad Krisztus valóságos teste, amíg a szentség színének elemei megmaradnak...

(1Kor 14:33 Károli) Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek Istene; miként a szentek minden gyülekezetében.

Sokan nem értik Isten szerénységét a legszentebb Eucharisztiában. Isten az Eucharisztia legparányibb darabocskájában is teljesen jelen van. Egyesek figyelik, hogy megcsillan-e, áraszt-e fénysugarakat az Oltáriszentség. Valóban, sok eucharisztikus csoda történt már az Egyház történelme során, de mindegyiknek csakis az volt a szerepe, hogy a hitetlenek hitét erősítse. Ha megnyílna a lelki szemünk, és láthatnánk, hogy milyen is valójában az Úr az Eucharisztia színe alatt, akkor olyan nagy fényességet látnánk, hogy abba rögtön belehalnánk. Amikor Mózes kérte az Urat, hogy bár csak egyszer láthassa az Ő arcát, akkor azt mondta neki, hogy ez nem lehetséges, mert ember nem maradhat életben ebben a világban, ha meglátja az Ő arcát. Ezért az Úr betakarta Mózest, és csak hátulról láthatta az Úr elvonulását (Kiv 33:18-23). Hát akkor mennyire ragyoghat az Úr Jézus Szent Szíve az Oltáriszentségben?...

(Kiv 33:18-23) Mózes pedig ezt mondta: Mutasd meg nekem dicsőségedet! Az ÚR így felelt: Elvonultatom előtted egész fenségemet, és kimondom előtted az ÚR nevét. Kegyelmezek, akinek kegyelmezek, és irgalmazok, akinek irgalmazok. Arcomat azonban nem láthatod – mondta –, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon. Majd ezt mondta az ÚR: Van egy hely nálam: állj ide a kősziklára! És amikor elvonul dicsőségem, a kőszikla hasadékába állítalak, és betakarlak a kezemmel, amíg el nem vonulok. Azután elveszem a kezemet, és megláthatsz hátulról. Az arcomat azonban senki sem láthatja.

Aztán vannak, akik azt hiszik, hogy a szentáldozás magánűgy. Azt gondolják, hogy ki és hogyan áldozik, az csakis őrá tartozik. Pedig valójában a szentáldozás a legnagyobb közösségi, egyesítő szent cselekmény, amelyet a Szentlélek egyesítő ereje hoz létre. Mi mindnyájan egy kenyér vagyunk (1Kor 10:15-17)...

(1Kor 10:15-17) Értelmes emberekhez szólok, ítéljétek meg magatok, amit mondok: Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés? Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

Milyen gazdag a mi hitünk!... Ha valóban ismernék az Úr Jézus Krisztus szeretetét és jóságát, látván hitünk gazdagságát, nem félnének a protestánsok attól, hogy a bálványimádás bűnébe esnek. Még ha tévednénk is, a különítéletnél mentség lenne számukra e magasztos hit magyarázata. Azoknak viszont, akik arra vannak rendelve, hogy átváltoztassák a kenyeret és a bort a szentmisében az Úr Jézus Krisztus szent testévé és vérévé, de nem hisznek Őbenne, vagy folyamatosan szentségtöréseket követnek el, azoknak nincs mentségük...

Az Eucharisztia az elhalt búzaszem "százszoros" termése (Jn 12:24), amelyben a test szerint meghalt Úr Jézus Krisztus sokszoroson megjelenik megdicsőülten, a kovásztalan kenyér színe alatt...

(Jn 12:24) Bizony, bizony, mondom nektek: ha a búzaszem nem hull a földbe, és nem hal el, egymaga marad, de ha elhal, sok termést hoz.

Az Eucharisztia az egykori kenyérszaporítás megdicsőült beteljesedése. Akkor az emberek a folyamatosan, újra és újra megtelő kenyeres kosaraknál dúlakodtak, ma pedig a szentséget őrző cibórium előtt, hogy magukhoz vegyék az örök élet kenyerét. És a hét, illetve a tizenkét kosár kenyérmaradék is megvan a szentségimádási imaórákban, hogy semmi el ne vesszen (Jn 6:12)...

(Jn 6:12) Miután jóllaktak, azt mondta tanítványainak: „Szedjétek föl a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne vesszen!”

Az Egyház szíve a nagycsütörtöki utolsó vacsora. Itt alapította meg az Úr Jézus a szentmisét, a papságot, vagyis az egyházirendet és az Eucharisztiát. Aki hozzányúl és egyfajta emberi szolidaritás eszközévé degradálja ezeket, az az Egyház szívét és a sokasság üdvösségszerző szentségeit sérti meg. Ne ejtsen meg minket a szemfényvesztő álszeretet és álirgalmasság... Nincsen szeretetet és irgalmasság csakis az igazságban. Az igazság pedig nem egy állítás, hanem egy isteni személy, maga Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki az út, az igazság és az élet (Jn 14:6). Ő az Ősszentség, minden szentség forrása...

(Jn 14:6) „Én vagyok az út, az igazság és az élet – válaszolta Jézus. – Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Maga az Ősszentség a legméltóságosabb Oltáriszentségben vonzon minket is magához, amint az Úr Jézus mondta egykor Nikodémusnak a rézkígyóról (Jn 3:14-16), vagy amint a példázatban, a sivatagban kidőlt tetem odavonza sasokat a pusztában (Lk 17:37)...

(Jn 3:14-16) Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. ( v.ö Jn 12:32);

(Lk 17:37) Erre megkérdezték tőle: Hol lesz ez, Uram? Ő azt felelte nekik: Ahol a test van, oda gyűlnek a sasok is.

A test az Eucharisztiát szemlélteti, a sasok pedig a hit által szárnyaló hívőket (Iz 40:31)...

(Iz 40:31) De akik az ÚRban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a sasok, futnak, és nem lankadnak meg, járnak, és nem fáradnak el.

Az Úr Jézus az örök ragyogó fényforrás... Ő felmagasztaltatott mindenek fölé, és mágnesként vonz magához minden szikrányi csillagot, minden Őbenne hívő értelmes lelket (Dán 12:3, Mt 13:43). Adja meg az Úr, hogy szárnyaljunk, mint a sasok, fussunk, mint a bajnokok, hogy eljussunk a célba, ahol elnyerjük jutalmunkat, az örök élet koronáját (Jak 1:12)...

(Dán 12:3) Akkor az érteni tudók ragyogni fognak, mint az égbolt fénye, és akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön örökké, miként a csillagok.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a Nap. Akinek füle van, hallja meg!

(Jak 1:12) Boldog az az ember, aki a próbatételt elviseli, mert ha hűnek találják, elnyeri az élet koronáját, amelyet Isten az őt szeretőknek megígért.

Uram Jézus, Te tudod, hogy emberi erővel senkit sem lehet elvezetni a szent Eucharisztiában való hitre. Add segítő kegyelmedet, hogy mindaz, aki olvassa ezen sorokat, eljusson a hit teljességére. Ámen.