Egy jó gazdasszony, a vendégség után, leszedi az asztalt, összeszedi a megmaradt kenyérdarabokat és az egyéb ételmaradékokat. Miután leszedte az asztalt, még a morzsákat is összehajtogatja egy törlõvel. Arra gondol, hogy jó lesz az majd a majorságnak. Ha nincs is itt kenyérszaporulat ideje, de van egy isteni, jó gazda magatartás: semmi el ne vesszen... A jó gazda arra gondol, hogy semmi kárba ne vesszen, mert amióta Ádám és Éva elkövette az õsbûnt, azóta minden kenyérmorzsához egy-egy mikroszkópikus emberi izzadság tapad...
Az emberi kenyér és az isteni kenyér
Az õsszentség állapotának korában, az ember kenyere ingyenes és fáradságmentes volt. A föld magától teremte meg a magokat adó növényeket. Az embernek nem volt más dolga, minthogy azokat leszedni, megõrölni és elfogyasztani...
(Ter 1:29-30) Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem, és minden fát, amely magot rejtõ gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen. A mezõ vadjainak, az ég madarainak s mindennek, ami a földön mozog és lélegzik, minden zöld növényt táplálékul adok.” Úgy is történt.
Az õsbûn után Isten átkot bocsájtott a födre, amely megváltoztatta a természet rendjét. A hasznos növények többé nem teremtek maguktól, hanem inkább termett a burján meg a gaz. És az állatok sem ettek többé csak zöld növényeket...
(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.
Az õsbûnre vezethetõ vissza a ragadozók megjelenése és a vadászat is. A táplálék hiánya miatt, a hús fogyasztására kellett vetemedni... Bejött a világba az állatok ölésének szüksége, a hús fogyasztása és bõrök hasznosítása. Az elveszített Éden emléke és Isten országának elõképe az állatok békés együttélésének jelképe által élt az emberek tudatában...
(Ter 3:21) Az Úristen pedig bõrbõl ruhát készített az embernek és feleségének, s felöltöztette õket.
(Iz 11:6) Akkor majd együtt lakik a farkas a báránnyal, és a párduc együtt tanyázik a gödölyével. Együtt legelészik majd a borjú s az oroszlán, egy kis gyerek is elterelgetheti őket.
Kutatások bizonyították, hogy a K.e. 3000-2000 körüli idõkben, de később is, a mezopotámiai félholdban, olyan termõföldek voltak, ahol a búza magától teremte meg a 200-300-szoros termést. Ez volt az a bizonyos "termékeny félhold"... Az áldásos termés folyamatosan csökkent és a termõfelületek is folyamatosan csökkentek, amíg a vízözön nyomán meg nem jelentek a puszták és a sivatagok. Az embernek egyre nehezebb feladat lett a mindennapi kenyér elõteremtése...
Az emberi kenyér és az isteni kenyér történetében, egy újabb lépés volt a választott nép pusztai vándorlása. Mivel a nép zúgolódott Mózes ellen, hogy kihozta õket Egyiptomból és talán étlen kell halniuk a pusztában, Isten égbõl aláhulló kenyeret adott nekik...
(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megõrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfõzték fazékban, s cipót sütöttek belõle; olyan ízû volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.
Amint Józsue bevezette Izrael népét az ígéret földjére és a nép újra ehette a föld termését, azonnal megszûnt az égi manna hullása. Izrael népe, nemzedékeken át, elevenen õrizte emlékezetében Isten nagy csodáit és tetteit, amelyekkel kihozta õket Egyiptomból és táplálta õket égi kenyérrel a pusztában. A farizeusok fel is emlegették ezt az Úr Jézusnak, mire az Úr Jézus kijelentette, hogy Õ az igazi mennyei kenyér...
(Jn 6:31-33) Atyáink mannát ettek a pusztában, amint az Írás mondja: Égi kenyeret adott nekik enni.”Jézus erre azt mondta: „Bizony, bizony mondom nektek: Nem Mózes adott nektek kenyeret az égbõl, hanem Atyám adja nektek az igazi mennyei kenyeret. Mert az az Isten kenyere, aki alászáll a mennybõl és életet ad a világnak.”
Isten elvezette az embereket az emberi kenyértõl az isteni kenyérhez, ami nem más, mint maga az Úr Jézus Krisztus szent teste. Az emberi kenyér a testet élteti, de az isteni kenyér a lelket élteti és így ad örök életet az embernek...
(Jn 6:35) „Én vagyok az élet kenyere - felelte Jézus. - Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha.
(Jn 6:48-51) Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennybõl alászállott kenyér, aki ebbõl eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennybõl alászállott élõ kenyér. Aki e kenyérbõl eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.”
(Jn 6:53-58) Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élõ Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennybõl alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”
Az emberek nem voltak képesek (és sokan ma sem képesek) megérteni az isteni kenyér titkát... Az akkori zsidók (és a mai hitetlenek is), megbotránkozva, kanibalizmusra gondoltak. Péter és társai, a Krisztusba vetett hitre hagyatkozva, az Úr Jézus mellett maradtak, mert tudták, hogy ha Õ valamit kijelent, akkor az úgy van, még ha nem is értik. De eljött az utolsó vacsora, amikor megértették, hogy milyen az a mennyei kenyér, amelyrõl az Úr Jézus beszélt...
(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belõle. Õ pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontattatik.
Az apostolok megértették, hogy az isteni kenyér, a Krisztus testévé átlényegült emberi kenyér. Az isteni kenyér, vagyis a mennyei kenyér, Krisztus valósgos teste, amely sokfelé osztódik. De Krisztus teste (1 Kor 12:12) akármennyire is osztódik, mégis egy test marad...
(1Kor 10:17) Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérbõl részesülünk.
Tehát az Eucharisztia az Úr Jézus Krisztus valóságos teste, de ugyanakkor, minden egyes belõle részesülõ hívõ teste is, mert mi mindnyájan Krisztus testének tagjai vagyunk (1Kor 12). Ezért minden Õbenne, az Eucharisztiában foglaltatik össze és Benne lakik az egész teljesség...
(Kol 1:18-20) Õ a testnek, az Egyháznak a feje. Õ a kezdet, az elsõszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsõség mindenben. Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Õ a kereszten vérével békességet szerzett.
Az isteni kenyér folyamatosan szaporodik
Minél inkább eszik az isteni kenyeret, az annál inkább szaporodik. Ez azért lehetséges, mert azok az emberek, akik eszik Krisztus testét, maguk is krisztusivá válnak. A krisztusi emberekbõl örök életre szökkelõ vizforrás bugyog fel. A krisztusi emberek kovászok lesznek. A krisztusi emberek lámpásként világítanak a világban. Ezért aztán a krisztusi emberek életet visznek környezetükbe, megkelesztik és táplálják környezetüket...
(Jn 4:14) De aki abból a vízbõl iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellõ vízforrás lesz benne.”
(Lk 13:21) Hasonlít a kovászhoz, amelyet vett az asszony, és belekeverte három mérõ lisztbe, és az egész megkelt tõle.”
(Mt 5:15) S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban.
Akik krisztusivá váltak, kovászként másokat is krisztusivá változtatnak a kegyelem közremüködése által... Ezért aztán a konkoly lassan búzává változik. A búza és a konkoly példázatában (Mt 13:25-30) a dilema az, hogy a búza és a konkoly az ígét jelenti-e vagy az embereket. Mindkettõt... Ki mit eszik, azzá válik. Ha valaki, valamilyen erõssen színezett gyümölcsöt, zöldséget fogyaszt, rövidesen észreveszi, hogy a vizelete elszínezõdik. Ugyanígy van a lelkiekben is. Ha valaki konkollyal táplálkozik, azaz sátáni tanításokkal, maga is konkoly lesz, azaz az ördög fia. Ha valaki búzával táplálkozik, azaz Isten igéjével, akkor maga is búza lesz, azaz Isten fia.
Az Úr Jézus a világ világossága. Aki Õt követi, az nemcsak, hogy világosságban jár, hanem õmaga is lángra lobban és világosság lesz mások számára...
(Jn 8:12) Egy másik alkalommal így beszélt Jézus: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ, nem jár többé sötétségben, hanem övé lesz az élet világossága.”
(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.
(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!
A krisztuskövető hívõk által terjed a világosság a világban, sokasodik a búza, kelesztõdik a kovász a tésztában és végül, szaporodik az isteni kenyér. Ilyen az Isten országának terjedése...
Adj király katonát
Egy volt közösségi tag rendszeresen panaszkodott, hogy mennyire elfoglalt és hogy folyamatosan lelki krizisben él. Már évek óta nem tudott zöldágra vergõdni a vállakozásával és a családjában is folyamatosan bajok voltak. Elmondta, hogy volt egy visszatérõ álma, amely nagyon megrendítette õt. Azt álmodta, hogy sok emberrel együtt „Adj király katonát” játszodtak. Hol az egyik tábor szakított magának néhány katonát, hol a a másik. Álmában tudta, hogy melyik oldalon kellene lennie, de tehetetlenül nézte, hogy hol a jó oldalra, hol a rossz oldalra szakították õt...
Ez az álom sokat mond és figyelmeztet bennünket. A világosság terjedhet, a búza és az isteni kenyér szaporodhat, de ne feledjük, hogy a sátán nem alszik. A sátán mindent elkövet, hogy amit elveszített azt visszaszerezze. A sátán azért küzd, hogy a világosságot visszaszorítsa és ismét sötétség legyen, hogy a búzát ismét megrontsa és kokoly legyen belõle, hogy az embereket eltávolítsa az isteni kenyértõl, hogy az ne szaporodhasson és az embereknek ne legyen életük...
Az Úr Jézus, amikor a keresztahalálra készült, biztos volt gyõzelmében, mert Õbenne, nem volt konkoly. Nem volt semmi Õbenne, ami a sátáné lett volna. Ezért aztán nem volt a sátánnak hatalma fölötte...
(Ján. 14:30, Károli) Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije.
Mibennünk van-e konkoly? Ha van, márpedig van, akkor vigyázzunk, mert az ellenség táborból azt kiáltják: Adj király katonát! - és elszakítanak az isteni kenyértõl, meg az örök élettõl. Vigyázzunk, hogy mindig egységben maradjunk Krisztussal, az Egyházzal és az Eucharisztiával....
Semmi el ne vesszen... Az Úr Jézus megõrizz bennünket, morzsákat is, ha egységben maradunk vele. Az el nem vesző morzsák leginkább az asszonyok templomi imájaban, litániájában jelenik meg. Ezek a kenyérszaporítás morzsái...
(Jn 17:12) Amíg velük voltam, megőriztem őket a nevedben, akiket nekem adtál. Megőriztem őket, senki más nem veszett el közülük, csak a kárhozat fia, így beteljesedett az Írás
Ima: Uram Jézus, add, hogy mindig radaszkodjak törvényeidhez és soha el ne szakadjak Tõled. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése