2012. július 4., szerda

Ki érintette meg a ruhámat?

(Mk 5:21-43) Amikor Jézus ismét áthajózott a túlsó partra, nagy tömeg gyülekezett oda köré, ahol ő a tó partján volt. Ekkor odajött hozzá egy zsinagóga-elöljáró, akit Jairusnak hívtak. Amikor meglátta őt, a lábaihoz borult, és így esedezett hozzá: ,,A kislányom halálán van, jöjj, tedd rá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen!' El is ment vele. Nagy tömeg követte és szorongatta. Egy asszony, aki tizenkét esztendő óta vérfolyásos volt, és sokat szenvedett a számtalan orvostól, elköltötte mindenét, de semmi hasznát nem látta, hanem még rosszabbul lett, amint Jézusról hallott, hátulról odament a tömegben és megérintette a ruháját. Azt gondolta: ,,Ha csak a ruháját érintem is, meggyógyulok.' Valóban mindjárt megszűnt a vérfolyása, és érezte testében, hogy meggyógyult betegségétől. De Jézus, aki azonnal észrevette, hogy erő ment ki belőle, a tömeghez fordult és megkérdezte: ,,Ki érintette meg a ruhámat?' Tanítványai azt felelték neki: ,,Látod, hogy mennyire szorongat téged a tömeg, és mégis kérdezed, ki érintett engem?' Erre körültekintett, hogy lássa, ki volt az. Az asszony pedig, aki tudta, hogy mi történt vele, félve és remegve előjött, leborult előtte, és őszintén elmondott neki mindent. Ő pedig ezt mondta neki: ,,Leányom! A hited meggyógyított téged. Menj békével, és légy mentes a bajodtól.'

Egy korabeli, hitetlen ember, aki távolról szemlélte az eseményeket, csak annyit láthatott, hogy egy Jézus nevû názáreti ember, akit rabbiként tisztelt a nép, nagy kavarodást keltett a Genezáreti tó vidékén. Érdekes dolgokat mondott, sokszor érthetetleneket, és sokan azt állították róla, hogy nagy próféta, aki gyógyít és csodákat mûvel. Állítólag még halottat is támasztott fel... Egyszer aztán, amikor úgy kellett áttörnie a tömegen és majdhogy letépték róla a ruháját, azt kérdezte, hogy ki érintette meg õt. Ez teljesen érthetetlen ...

Természetes és természetfölötti

Miközben az Úr Jézust mindenfelõlrõl szorongatták, tehát nyilván sokan érintették egyszerre, egy asszony mégis egésszen másképpen érintette meg Õt... A tömeg érintése evilági, testi volt, amelyet az Úr Jézus az Ő emberi természete szerint érzékelt. De az vérfolyásos asszony érintése nem testi volt, hanem lelki, ezért aztán érintését az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint érzékelte. Másképpen: az elsõ típusú érintések természetes érintések voltak, amelyet az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint érzékelt, míg az utóbbi, a terészetes érintés által közvetített természetfölötti érintés volt, amelyet az Úr Jézus az Ő természetfölötti, isteni természete szerint érzékelt....

- Ki érintette meg a ruhámat?... Melyik ruhát és hogyan?... Ez a kérdés bizonyítja, hogy az Úr Jézus valóban Isten Fia és nem e világból való (Jn 17:16), hanem a természetfölötti világból...

Az asszony érintése, anyagi módon, ugyanabban a térben és idõben történt, mint a többi érintések, de az asszony érintése átnyúlt azon a természetfölötti függönyön, amely elválasztja a természetes világot a természetfölötti, szellemi világtól... Ez az asszony erős hite által volt lehetséges. Az Úr Jézus Krisztusba, az Isten Fiába vetett hit volt az, ami lehetõvé tette az asszonynak, hogy átnyúljon a természetfölötti, szellemi világba, oda ahová majd eltávózunk, amikor meghalunk és megválunk ettõl az anyagi világtól...

A hegy megmozdult

Ha egy természetbúvár valami élõlényt figyel meg, azzal próbálja ki viselkedését, hogy megérinti, lám mozog-e... Ebbõl tudja meg, hogy él-e vagy sem. Több olyan fantasztikus filmet láttunk, amelyben egy űrhajós csapat leszáll az űrhajóval egy különös sziklára vagy barlangba. Amikor megérintik, megdöfik vagy meglövik a sziklát vagy a talajt, akkor az elkezd mozogni. Akkor ismerik fel, hogy az, amit sziklának gondoltak, az egy óriáslény, amelyrõl menekülni kell, míg el nem nyeli õket az űrhajóval együtt. Ilyen a hit ereje is és az Isten hit által való megérintése is...

(Mk 11:23) Bizony mondom nektek, hogyha valaki azt mondja ennek a hegynek: Emelkedjél fel és vesd magad a tengerbe, és nem kételkedik szívében, hanem hiszi, hogy amit mond, megtörténik, akkor az csakugyan megtörténik.

(Lk 17:6) Az Úr ezt felelte: "Ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a szederfának: Szakadj ki gyökerestül és verj gyökeret a tengerben! - megteszi nektek.

Az asszony megérintette Istent a maga mustármagnyi hitével, Aki képletesen hasonló egy hegyhez, vagy egy fához... Ha a teremtett világ élõlényei megmozdulnak egy érintésre, mennyivel inkább megmozdul az Élet Ura ha megérintik Őt. Fölemelkedik és a tengerbe veti magát, azaz az emberek természetes világba...

Az Úr Jézus érezte, hogy erõ áradt ki belõle. Érezte, de ugyanakkor azt is tudta, hogy az erő nem az õ emberi akarata szerint áradt ki, hanem az isteni akarat szerint... Érezte, de nem Ő parancsolt az erõnek. Ez a bizonyíték arra, hogy az Úr Jézus valóban az Isten Fia, a második isteni személy, aki elválasztatatlan közösségben él az Atyával és a Szentlélekkel. A Szentlélek kiáradt az Atya akarata szerint, a Fiú emberi természetének közremüködésével. De az Úr Jézus emberi természete szerinti akarata csak tudomásul vette a történteket. Az Úr Jézus mindig aláveti emberi akaratát az isteni akaratnak...

Ki érintheti meg ruháját?

Az élő hit az a kegyelem, amely képessé teszi az embert, hogy átnyúljon a természetes világból a természetfölötti világba, azon a bizonyos elválasztó függönyön... Imádkozzunk ezért a kegyelemért. Ugyanez a hit visz át bennünket ezen a függönyön a halálunk óráján is. A függöny pedig nyitva van, mert az Úr Jézus megnyította azt az Ő megváltó kereszthalálával amikor a szentély függönye kettéhasadt ( Mt 27:51)...


                             

Sokféle hit van, de nem akármilyen hit által juthatunk át a függönyön, hanem csakis az Úr Jézus Krisztusba vetett élő hit által. Van aki hiábavalóságokban, sátáni tanításokban (1Tim 4:1) hisz, mint pl.: reinkarnációban, karmában, a természeti erőkben, különféle energiákban, a csillagok állásában, stb. Ezek nem segítik át az ilyeneket a függönyön, mert a függönyön túl Isten szentélye van. Istenhez csakis az Õ Szent Fia által, a Megváltó és Üdvözítõ Jézus Krisztus által lehet átjutni...

(Jn 14:6) "Én vagyok az Út, az Igazság és az Élet - válaszolta Jézus. - Senki sem juthat el az Atyához, csak általam.

Nyúltál-e már át ezen a függönyön?... Hitted-e erõssen, hogy valami Jézus által megtörténhet az életedben és meg is történt? Néztél-e már behunyt szemmel Jézusra és meg is láttad Õt? Ültél-e már némán az Oltáriszentség elõtt és választ is kaptál Tõle? Tetted-e már kezedet hittel Jézus nevében valakire és áldás fakadt kezed nyomán? Ha igen, akkor már átnyúltál a függönyön és megérintetted Jézus köntösét... Megérintetted Istent. Sõt, lehet, hogy meg is ragadtad, meg is rángattad az Ő köntösét... Az Úr mindig elégedetten néz a hittel tolakodóra és azt mondja: Jól van, jól, derék szolgám..., mert az mennyek országa az erõszakosoké...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

(Lk 11,8)  Mondom nektek: Ha azért, mert barátja, nem kel fel, hogy adjon neki, amiatt, hogy nem tágít, mégis fölkel és ad neki annyit, amennyire szüksége van.

Imádkozzunk a bízalomért és az élő hitért... Nekünk adatott a mennyek országa, de azt nekünk is el kell ragadnunk, mert kettõn áll a vásár... 

A hitnek pedig konkrét jelei vannak...

(Mk 16:17-18) Akik hisznek, azokat ezek a jelek fogják kísérni: Nevemben ördögöt űznek, új nyelveken beszélnek, kígyókat vehetnek kezükbe, és ha valami mérget isznak, nem árt nekik, ha pedig betegekre teszik a kezüket, azok meggyógyulnak.

Ima: Add Uram, hogy nagy bizalommal és hittel ragadjuk meg köntösödet, mint az örök élet zálogát. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése