Salamon dicsõsége
Salamon, Dávid fia, király és próféta volt, aki nagy áldásokban részesült életében... Nem az õ érdemeiért áldotta meg az Úr, hanem apja, Dávid iránti irgalmából, akit az Úr kiválasztott és felkent Sámuel próféta által. Az Úr megígérte, hogy megáldja Dávid házát, és trónját megszilárdítja mindörökre...
(Jer 33:17) Mert ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön.
(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.
Salamon bûnös kapcsolatból született (2 Sám 11:4-5) és mégis, õ lett apja, Dávid király utóda (1Kir 1:34). Õ építette fel a Jeruzsálemi Templomot (1Kir 6:14) és az õ imáját hallgatta meg az Úr a templom felszentelésekor (1Kir 8:22). Az Úr mérhetetlen bölcsességgel és gazdagsággal áldotta meg Salamont (2Kron 1:11-12). Mindezek ellenére, Salamon gyarló ember volt. Szíve keménysége miatt, az idegenek asszonyok és a bálványok miatt, az Úr elvette tõle az északi országrészt és azok késõbb megalapították Izraelt (1Kir 11:32)...
Jézus, Sirák fia sem írt valami hízelgõen Salamonról és felrótta neki, hogy ágyékát az asszonyoknak adta (Sir 47:19). Tehát Salamon az a férfi volt, aki minden Minden
Salamon megfigyelte a természet állandóságát; az isteni ajándékokat: a bölcsességet és a tudományt; megtapasztalta az örömeket és az élvezeteket; megfigyelte a balgaságot és az esztelenséget. Bármit is szemlélt vagy tapasztalt, a végsõ következtetése az volt, hogy minden
A halál a reménytelenség oka
Mivel az ember lelke halhatatlanságra van teremtve, ezért a halál valósága hihetetlen számára. Látjuk a temetéseket, a sírhantokat, tudjuk, hogy egyszer nekünk is eljõn a vég, de valahogyan mégsem tudjuk elhinni. A halál annyira természetellenes, hogy egyszerûen elképzelhetetlen...
A halál a bûn következménye és annak zsoldja. A halál elõször is azért lett, mert az õsbûn által az ember elszakadt Istentõl, az élet forrásától. Másodszor pedig azért is lett, hogy korlátozza a bûn növekedését és elhatalmasodását a földön...
(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”
(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.
Mivel az ember nem igazán tudja elhinni a halál tényét, és bûnös természete által önzõ és nagyravágyó, ezért beleveti magát a vagyongyûjtésbe, a földi szállás építésébe, a hatalom megszerzésébe és az élvezetek keresésébe. Nem akar tudomást venni arról, hogy mindezeket hamarosan itt kell hagynia. Sokan visszaélnek az Úr tűrelmével és még 80 éves korukban is csak a földeket, a gazdaságot, a vagyont és más hiábavalóságokat hajszolnak, ahelyett, hogy Istent keresnék...
Volt egy öreg, keménynyakú székely, aki sokat gazdálkodott és dolgozott életében. Durva és kemény volt még a feleségével és a gyerekeivel is. Gyűjtötte a vagyont és a földeket, a családjától minden jót megtagadott és csak hajtotta őket. Testvéreivel évtizedekig perelt a földekért meg a családi örökségért. Erõs ember volt, így hát nem betegeskedett, hanem egy napon agyvérzést kapott és néhány nap után meghalt. Felravatalozták a díszes, belsõ szobában és jöttek a rokonok, a komák meg a falubeliek a temetésre. Ott állt a gyászoló család feketében a koporsó mellett, könnyezõ szemekkel, de a feleség nem a férjét síratta, hanem a saját életét. Így kiáltozott zokokva a férje koporsója mellett: "Nna!... Most hol vannak a földjeid? Hány hektárt viszel magaddal?..."
Reményégünk Krisztus
Az ember, az õsbûn által a halált választotta, de Isten nem hagyta az embert a halálban és a reménytelenségben. Isten, az Õ felfoghatatlan szeretete által, új életet adott az embernek...
Isten egyszülött Fiát adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen.
(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.
Aki Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van és aki Benne reménykedik az nem csalatkozik...
(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.
A hit, a remény és a szeretet által, már ebben az életben megtapasztaljuk, hogy életünk nem hiábavalóság, hanem Krisztusban minden értelmet nyer, még a halál is. Krisztusban a halál nyereség és eltávózás egy jobb életre, arra a helyre, amelyet Õ készített el számunkra...
(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.
(Fil 1:21) Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.
(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.
Életünk hiábavalóságai
Sokat panaszkodunk, hogy gyakorlatilag életünk javát az árnyékszéknek dolgozzuk. Sokat fáradozunk azért, hogy együnk, de aztán minden az árnyékszékbe kerül. Aztán sokan 30 évre szóló hitelt vesznek fel, azért, hogy egy kis lakást vegyenek maguknak. Egy életet dolgonak, hogy legyen ahová lehajtsák a fejüket. És így sok mindent fel lehetne sorolni, amiért az ember látszólag hiábavalóan robotol. De Szent Pál azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék...
Azért élünk a földön, hogy Istené legyünk, hogy eljussunk az örök hazába és hogy ott örökké boldogan éljünk. De az örök hazába ezen az életen át vezet az út... Tehát semmi sem hiábavaló, ami ezt az életet helyesen szolgálja és segít bennünket kiteljesedni, útban az örök élet felé. Ezért semmi evilági dolog, ami az örök életre mutat, nem hiábavaló.
Nem hiábavaló a tanulás, a szakma elsajátítása, a munka, az otthon megteremtése, a család, az étel, a ruha, az autó, a pihenés, a kirándulás, az orvos, a gyógyszer, stb. Minden hasznos, minden jó és minden Istentõl való. Semmi sem hiábavalóság. És mégis, bármi ezekbõl egyhamar hiábavalóssággá tud válni... Minden hiábavalóság, ami nem szükséges útban a végcél felé, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem Krisztusban van cselekedve...
- Hiábavalóság az, ha valaki örökké csak tanul, doktorál, hogy magasztalja önmagát, de tudománya senkinek se használ;
- Hiábavalóság az, ha valaki olyan könyveket ír, filmeket, zenét alkot, amelyek nincsenek Isten dicsõségére és az emberek épülésére;- Hiábavalóság az, ha valaki jó szakember, de nem segít, nem hasznal senkinek se;
- Hiábavalóság, ha valaki palotákat épít, holott egy kisebb házban is bõségesen megférne;
- Hiábavalóság az, ha valaki nagy gazdaságot, vállakozást, gyárat vezet, de azok nem használnak senkinek és alkalmazottai nyögnek a keze alatt;
- Hiábavalóság az, ha az ember elhagyja családját, ismét fiatal akar lenni és fiatal feleséget, fiatalos életet keres magának;
- Hiábavalóság az, ha valaki sok pénzt gyűjt, de senkinek sem használ vele, hanem csak a bankszámlában gyönyörködik;
- Hiábavalóság az, ha az ember megöregszik és ragaszkodik vagyonához, tárgyaihoz, amelyekre már nincs szüksége;
- Hiábavalóság az, ha az ember úgy öregszik meg, hogy számára Isten csak egy kérdõjel és a templom csak egy mûemlék;
És még lehetne folytatni...
(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!
Ha Istené nem lettünk, akkor hiábavalóan éltünk. A legnagyobb hiábavalóság a kárhozat. Nem csak a fizikai halál létezik, hanem létezik az örök halál is, ami a kárhozat...
(Jel 20:15) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.
Tisztítsuk meg életünket folyamatosan a hiábavalóságoktól, mert egyszer úgyis meg kell tisztuljunk. Csomagoljuk össze a lelki kincseinket és legyünk készen bármely pillanatban elköltözni...
Amit majd összecsomagolunk és magunkkal viszünk, és ami megmarad a tûz próbája után, az lesz a miénk, ami valóban nem hiábavalóság...
Ima: Uram Jézus! Bocsásd meg a fiatalkori balgaságaimat és adj nekem bölcsességet, hogy megtisztítsam életemet a hiábavalóságoktól. Ámen.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése