Kell szenvedni

(1Pét 4:12-19) Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.

Az mondják, hogy a szenvedés misztérium. Márton Áron püspökünk meghatározásában, a misztérium nem az, ami távol van és elérhetetlen, hanem az, ami egészen közel van hozzánk, de megfoghatatlan. Habár érezzük a hatását, lényegét azonban meg nem foghatjuk.

Azt gondolom, hogy a szenvedés témájára ez csak részben érvényes, mert a szenvedés okai nagyrészt megfoghatóak. Ami nem megfogható, az a Krisztus szenvedéseivel való egyesülés és a szenvedések személyes megélése. Ez egy olyan terület, amelyet tûz perzsel és amelyrõl még az sem tud igazán beszélni, aki keresztülment rajta.

A szenvedés okai

1. Az õsbûn
Minden szenvedés az õsbûnre vezethetõ vissza. A sátán, az õskígyó, irigységbõl bûnre csábította az elsõ emberpárt, és ezzel berontott a halál és a szenvedés az ember életébe. Az õsbûnt követte a halál, a bûnhõdés, az átok, a gyilkosság, a betegség, a szenvedés és a nyomor. Tehát minden rossznak, a sátán megrontó kisértése és az õsbûn az oka.

2. Elõdeink bûnei
Eltekintve az õsbûntõl és annak minden emberre kiterjedõ következményétõl, a haláltól, láthatjuk a Szentírásban, hogy a nemzõ atyák egy-egy bûnös tette, magatartása miatt, egy egész nemzettség sorsa pecsételõdött meg. Itt megemlíthetjük Kain leszármazottjait ( Ter 4:24), Kham leszármazottjait (Ter 9:25) vagy a kannaneusok leszármazottjait ( Kiv 23:23). De sok népet, várost vagy királyságot (pl. Ácháb háza, 1Kir 21:17-29) ért csapás és egésszen kiírtó pusztítás, mert az atyák és az elõljárók vétkeztek az Úr ellen.

Nem kell messzire menni... Ma is, egy-egy családon, átkos szenvedés uralkodik, mert a családban, a dédszülõk, nagyszülõk vagy a szülõk elpártoltak Istentõl és az ördögnek hódoltak. Ezek az elpártolások leginkább a népi babonaságok, varázslások, boszorkányságok, csináltatások, átkozódások, de lehet, hogy modern, esteleg intelektuális jellegû okkultizmusok következményei, mint pl. a sátánizmus, ezoteria, reiki, stb. Akik ilyen sátáni dolgokba keverednek, azok megkóstolják cselekedetük átkos, szenvedést okozó következményeit, sõt azok átöröklõdnek leszármazottjaikra is, harmad és negyedíziglen.
(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”
(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz.

3. Személyes bûneink
Minden ember örökli a bûnre való  hajlamot, amit a keresztség szentsége sem szûntet meg. Ha az ember vétkezhet, akkor bizony vétkezik is. A kisgyermek ártatlanságában jelen van az õsbûn meg az elõdök bûneiknek következménye, de a kisgyermeki ártatlanság elvesztését követik a személyes bûnök és azok következményei. Az õsbûn és az elõdök bûnei, habár következményként jelen vannak az ember életében, nem határozzák meg az ember üdvösségét. Isten minden embert egyformán szeret, minden embert megváltott és minden embert egyformán meghívott az üdvösségre ( 1 Tim 2:4). Mindenki csak a személyes életéért felelõs és csakis azért ad számot. Mindenki azzal bûnhõdik, amivel vétkezett ( Bölcs 11:16).
(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.
(1Tim 2:4) aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.
(Bölcs 11:16) …hogy megtudják: ki-ki azzal bûnhõdik, amivel vétkezik.

4. Krisztus szenvedéseivel való egyesülés, vagyis a másokért való szenvedés  
A szenvedés misztériumát leginkább abban a szenvedésben látom, ami nem a testtõl származó bûn következménye, hanem Krisztus engesztelõ áldozatába belekapcsolódó, odatársuló, egyesülõ szenvedés.

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedésébõl hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Az ember engesztelõ szenvedése elõször saját bûneiért kell lennie, és csak azután, amikor azok „teljes búcsút nyertek”, csak akkor kezdõdhet a másokért való engesztelõ szenvedés. Mindenkinek elég a maga baja. Szenvedhet-e valaki másokért, amikor saját bûneiért kell bûnhõdnie?  

Nem tudjuk... Hogy kinek, miért és kiért kell szenvednie, az titok... A másokért szenvedõ, engesztelõ, nagy szentünk, a Pietrelcinai Szent Pio atya. Az õ életében figyelhetjük meg igazán az engesztelõ szenvedés misztériumát. Tiszta, szûz, szent, Istennek elkülönített és feddhetetlen életû ember volt, aki Krisztussal egyesülve, sokat szenvedett a bûnösökért. Vágyódhatunk Pio atya életszentségére, de tudnunk kell, hogy egy korszakra, helyre és az Egyház egésszére való tekintettel, az ilyen emberek predestináltak és elhívottak. Nem azé az ilyen életszentség, az ilyen szenvedés, aki akarja, törtet utána vagy ábrándozik róla, hanem azé, akit Isten erre rendelt.
(Róm 9:16) Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen.

A szenvedés vállalása

1. A szenvedéstõl irtózunk
Bármilyen szenvedésrõl van szó, írtózattal húzódunk vissza. Péter apostollal együtt mondjuk: Isten mentsen, hogy ilyen történjen velünk!

(Mt 16:22) Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”

Ha látunk egy nyomorékot vagy egy gyógyíthatatlan beteget, akkor visszahúzódunk, mint egy leprástól. El akarunk távolodni tõle, hogy ne is lássuk. Semmi közünk ne legyen hozzá, nehogy ránk ragadjon a baj. Pedig az Úr azt parancsolta Assziszi Szent Ferencnek, hogy menjen oda a lepráshoz, ölelje át, és csókolja meg. Gondoljuk csak meg. Mennyire nehéz odamenni egy nyomorék gyermekhez és anyjához, mennyire nehéz odamenni egy rákos beteghez. Mit mondjunk neki? Hogyan fogjuk meg a kezét?...

2. A szenvedést képtelenek vagyunk vállalni
Ha eljutunk is oda, hogy érzésünk szerint vállanánk a szenvedést, valójában csak áltatjuk magunkat. Péter apostol is váltig fogadkozott az Úr Jézusnak, hogy biza, ha kell, meg is hall vele együtt. De az Úr Jézus, aki elõtt az ember szíve nyitott könyv, egyhamar lehütötte felindulását és megjövendölte neki háromszoros tagadását. Biza, mielõtt a kakas megszólalna, háromszor tagadjuk meg az Úr Jézust, amikor megérezzük a szenvedés sáfrányillatát. Egyhamar felkössük a nyúltalpakat, hogy mentsük az irhánkat. Még olyanok se vagyunk, mint a béres, mert a béres legalább ott van a nyáj mellett és csak a veszély esetén menekül el. De mi oda se megyünk, nehogy bajunk essék...

(Lk 22:33-24) „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sõt még a halálba is kövesselek.” Õ azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Egyedül Isten tehet képessé bennünket a szenvedésre: az Atya akarata, a Fiú teremtõ igéje és a Szentlélek segítõ kegyelme teszi lehetõvé a szenvedés vállalását. A Szentlélek segítõ kegyelme nélkül mindenki csak gyáva nyúl.

3. A szenvedésre készülni kell
Keresztelõ Szent János tudatában volt annak, hogy miután beteljesíti küldetését, szenvedni fog. A feltámadás után, amikor Péter apostol háromszor vallotta meg az Úr Jézusnak, hogy szereti, megtudta azt is, hogy milyen sors vár rá. Úgy apostolkodott, hogy tudtatában volt az elkövetkezõ szenvedéseinek és halálának. Pál apostol is elõre tudta, hogy nem fog visszatérni szeretett közösségéhez,és hogy életét fogja adni Rómában az evangéliumért.

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.”
(Mt 14:11) Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.
(Jn 21:18) „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”
(Jn 21:22) Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”
(ApCsel 20:38) Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont.
(Fil 1:20-21) Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sõt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsõül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

A szentek példaképe Krisztus a kereszten, erejük pedig a Szentlélek kegyelme. A szenvedést senki sem kerülheti el, de rajtunk áll, hogyan nézünk szembe vele. A Gladiátor címû filmben ( 2000, Ridley Scott rendezése), Proximo így szól a harcba induló gladiátorokhoz: Halálunkat sajnos nem választhatjuk meg, de eldönthetjük, hogyan nézünk szembe a véggel, hogy férfiként emlékezzenek ránk.

A szenvedésre készülni kell, mint a harcba induló katonáknak. Márpedig mi katonák vagyunk, Krisztus katonái, ha valóban azok vagyunk...

4. A szenvedést gyakorolni kell
Hogy felkészülhessünk a szenvedésre, edzenünk kell magunkat. A szenvedésre való felkészülés, a megpróbáltatások szives és önkéntes vállalásában áll. Minden döntésnél választhatjuk a szûkebb kaput és minden útkereszrezõdésnél választhatjuk a nehezebb útat.
(Mt 7:14) Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ez a világ szemében bolondság és csakis a Szentlélek képesíthet efféle természetfeletti gondolkodásra. A keresztény ember, Krisztus iránti szerelembõl vállaja a szenvedést.

Ima: Uram Jézus! Megvallom, hogy nélküled semmit se tehetek. Nem csak nagy dolgokat nem tehetek, hanem a legkisebb dolgot sem. Viszont ha Te velem vagy és adod a Szentlelket, akkor tebenned mindenre képes vagyok. Ámen.