Kell szenvedni

(1Pét 4:12-19) Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.

Az mondják, hogy a szenvedés misztérium. Tiszteletre méltó Márton Áron püspökünk meghatározásában, a misztérium nem az, ami távol van és elérhetetlen, hanem az, ami egészen közel van hozzánk, de megfoghatatlan. Habár érezzük hatását, lényegét meg nem foghatjuk...

Azt gondolom, hogy a szenvedés témájában ez csak részben érvényes, mert a szenvedés okai gyakran igenis megfoghatók. Ami nem megfogható, az a Krisztus szenvedéseivel való egyesülés és a szenvedés személyes megélésének hatásai. Ez egy olyan területe életünknek, ahol mintha tűz tisztítana meg, és amelyről még az sem tud igazán beszélni, aki már keresztülment rajta...

A szenvedés okai:

1. Az eredeti bűn

Minden szenvedés az eredeti bűnre vezethető vissza (Ter 3). A Sátán, az őskígyó, irigységből bűnre csábította az első emberpárt, és ezzel belépett a halál és a szenvedés az ember életébe. Az eredeti bűnt követte a lelki halál, a bűnhődés, az átok, a gyilkosság és végül, az ember testi halála is (Ter 5). Aztán jött a sokféle betegség, szenvedés és nyomor, amelyek mind a testi halál előfutárai. Tehát minden rossznak oka a Sátán kisértése és az eredeti bűn...

2. Elődeink bűnei

Eltekintve az eredeti bűntől és annak minden emberre kiterjedő következményétől, láthatjuk az ószövetségben, hogy az atyák egy-egy bűnös tette vagy magatartása miatt, egy egész nemzettség sorsa pecsételődött meg. Itt megemlíthetjük Káin leszármazottjait (Ter 4:24), Kham leszármazottjait (Ter 9:25) vagy a kannaneusokat (Kiv 23:23). De sok népet, várost vagy királyságot (pl. Ácháb háza, 1Kir 21:17-29) ért csapás és egésszen kiírtó pusztítás, mert az atyák és az előljárók vétkeztek az Úr ellen.

Nem kell messzire menni. Ma is, egy-egy családon, átkos szenvedés uralkodik, mert a családban a dédszülők, a nagyszülők vagy a szülők elpártoltak Istentől és az ördögnek hódoltak. Ezek az elpártolások mind Isten gyűlöletéből és az ellene való lázadásból fakadnak. Ezek lehetnek népi babonaságok, varázslások, boszorkányságok, megcsináltatások, átkozódások, de lehet, hogy modern boszorkányságok, intelektuális jellegű okkultizmusok, mint pl. a sátánizmus, szabadkőmüvesség, ezoteria, reiki, stb. Akik ilyen ördögi dolgokba keverednek, azok előbb-utóbb megkóstolják cselekedetük átkos, szenvedést okozó következményeit, és azok átöröklődnek leszármazottjaikra is, harmad és negyedíziglen...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”

(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz.

3. Személyes bűneink

Minden ember örökli a bűnre való  hajlandóságot, amit a keresztség szentsége sem szüntet meg. Ha az ember vétkezhet, akkor bizony vétkezik is. A kisgyermek ártatlanságában már jelen van az eredeti bűn foltja, meg az elődök bűneiknek következménye is. És a kisgyermeki ártatlanság elvesztését követik aztán a személyes bűnök és azok következményei.

Habár az eredeti bűn és az elődök bűneinek következményei jelen vannak az ember életében, mégsem határozzák meg az ember végső sorsát. Isten minden embert egyformán szeret, minden embert megváltott és minden embert egyformán meghívott az üdvösségre (1Tim 2:4). Mindenki csakis a saját, személyes életéért felelős, és csakis azért ad számot Istennek. Így mindenki azzal bűnhődik, amivel vétkezett (Bölcs 11:16)...

(Bölcs 11:16) …hogy megtudják: ki-ki azzal bûnhõdik, amivel vétkezik.

(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.

(1Tim 2:4) aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

4. Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

A szenvedés misztériumát leginkább abban láthatjuk meg, ami nem a testi életből származó bűnök következménye, hanem Krisztus engesztelő áldozatába belekapcsolódó, odatársuló, Ővele egyesülő szenvedés...

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedésébõl hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Az ember engesztelő szenvedése először a saját bűneiért kell munkálkodnia, és csak azután, ha azok már teljes búcsút nyertek, csak akkor kezdődhet el a másokért való engesztelő szenvedés. Mindenkinek elég a maga baja... Szenvedhet-e valaki másokért, amikor saját bűneiért kell bűnhődnie?...

Hogy kinek, miért és kiért kell szenvednie, az egy misztérium... A másokért szenvedő, és az engesztelés kiváló példája, Egyházunk XX. századi nagy szentje, Pietrelcinai Szent Pió atya. Az ő életében figyelhetjük meg az engesztelő szenvedés misztériumát. Tiszta, szűz, szent, Istennek elkülönített és feddhetetlen életű ember volt, aki az Úr Jézus Krisztussal egyesülve, sokat szenvedett a bűnösökért. Vágyódhatunk Pió atya életszentségére, de tudnunk kell, hogy egy bizonyos korszakban, egy bizonyos helyre és az Egyház egésszére való tekintettel, az ilyen emberek valamiképpen predestináltak és elhívottak. Nem azé az ilyen életszentség és az ilyen szenvedés, aki azt akarja, aki törtet utána, vagy aki ábrándozik róla, hanem azé, akit Isten elhívott erre...

(Róm 9:16) Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen.

A szenvedés vállalása:

1. A szenvedéstől irtózunk

Bármilyen szenvedésről legyen is szó, írtózattal húzódunk vissza tőle. Péter apostollal együtt mi is mondjuk: Isten mentsen, hogy ilyen történjen velünk!...

(Mt 16:22) Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”

Ha látunk egy nyomorékot vagy egy gyógyíthatatlan beteget, akkor visszahúzódunk, mint egy leprástól. El akarunk távolodni tőle, hogy ne is lássuk. Semmi közünk ne legyen hozzá, nehogy ránk ragadjon a baj. Pedig az Úr Jézus azt kérte Assziszi Szent Ferenctől, hogy menjen oda a lepráshoz, ölelje át és csókolja meg. Gondoljuk bele... Milyen nehéz odamenni egy nyomorék gyermekhez és anyjához, mennyire nehéz odamenni egy rákos beteghez. Mit mondjunk neki? Hogyan fogjuk meg a kezét?...

2. A szenvedést képtelenek vagyunk vállalni

Ha el is jutunk oda, hogy érzésünk szerint vállanánk a szenvedést, valójában csak áltatjuk magunkat. Péter apostol is váltig fogadkozott az Úr Jézusnak, hogy bizony, ha kell, meg is hall Vele együtt. De az Úr Jézus, Aki előtt az ember szíve és élete nyitott könyv, egyhamar lehütötte fellángolását, és megjövendölte neki háromszoros tagadását. Bizony, mielőtt a kakas megszólalna, háromszor tagadjuk meg az Úr Jézust, amikor megérezzük a szenvedés sáfrányillatát... Egyhamar felkössük a nyúltalpakat, hogy elmeneküljünk és mentsük az irhánkat. Még olyanok se vagyunk, mint a béresek, mert a béres legalább ott van a nyáj mellett, és csak a veszély idején menekül el. De mi még oda se megyünk, nehogy bajunk essék...

(Lk 22:33-24) „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sõt még a halálba is kövesselek.” Õ azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Egyedül Isten tehet képessé minket az önként vállalt szenvedésre: az Atya akarata, a Fiú igéje és a Szentlélek kegyelmi ereje teszi lehetővé számunkra a szenvedés vállalását. A Szentlélek segítő kegyelme nélkül mindenki csak egy gyáva nyúl...

3. A szenvedésre készülni kell

Keresztelő Szent János tudatában volt annak, hogy miután beteljesíti küldetését, szenvedni fog. Az Úr Jézus feltámadása után, amikor Péter apostol háromszor vallotta meg az Úrnak, hogy szereti Őt, megtudta azt is, hogy milyen sors vár rá. Úgy apostolkodott, hogy tudtatában volt a maga bekövetkezendő szenvedésének és halálának. Pál apostol is előre tudta, hogy nem fog visszatérni szeretett közösségéhez és, hogy életét fogja adni Rómában Krisztus evangéliumáért...

(Mt 14:11) Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.

(Jn 21:18) „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”

(Jn 21:22) Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”

(ApCsel 20:38) Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont.

(Fil 1:20-21) Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sõt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsõül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(2Tim 4:6) Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, elköltözésem ideje közel van.

A szentek példaképe az Úr Jézus Krisztus a kereszten, erejük pedig a Szentlélek kegyelme. A szenvedést senki sem kerülheti el, de rajtunk áll, hogyan nézünk vele szembe. A Gladiátor című filmben (2000, Ridley Scott rendezésében), Proximo, a gladiátorok gazdája, így szólt a harcba induló gladiátoraihoz: Halálunkat sajnos nem választhatjuk meg, de eldönthetjük, hogyan nézünk szembe a véggel, hogy férfiként emlékezzenek ránk...

A szenvedésre készülni kell, mint a harcba induló katonáknak. Márpedig mi is katonák vagyunk, Krisztus katonái, ha valóban azok vagyunk...

4. A szenvedést gyakorolni kell

Hogy felkészülhessünk a szenvedésekre, edzenünk kell magunkat. A szenvedésre való felkészülés, a megpróbáltatások szives és önkéntes vállalásában áll. Minden döntésnél választhatjuk a szűkebb és nehezebb utat, és minden útkereszreződésnél választhatjuk a meredekebb emelkedőt...

(Mt 7:14) Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ezek a dolgok világ szemében bolondságok, és csakis a Szentlélek képesíthet valakit ilyen természetfeletti gondolkodásmódra. A keresztény ember, az Úr Jézus iránti szeretetből, vállaja a szenvedéseket...

Uram Jézus! Bevallom, hogy nélküled semmit sem tehetek. Nemcsak a nagy dolgokat nem tehetem meg, de még a legkisebb dolgot sem. Viszont ha Te velem vagy, és eltölt a Szentlélek, akkor Tebenned mindenre képes vagyok. Ámen.