Márta és Mária III.

(Lk 10:30-42) Amikor továbbhaladtak, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony a házába fogadta. Volt ennek egy Mária nevű testvére, aki leült az Úr lábához, és hallgatta beszédét. Mártát pedig teljesen lefoglalta a sok munka. Ezért odajött, és így szólt: Uram, nem törődsz azzal, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Mondd hát neki, hogy segítsen! Az Úr azonban így felelt neki: Márta, Márta, sok mindenért aggódsz és nyugtalankodsz, pedig kevésre van szükség, valójában csak egyre. Mária a jó részt választotta, amelyet nem vehetnek el tőle.

Mária és Márta esetét már többször átelmélkedtem és azt hittem, hogy ezt a témát már kimerítettem. Hát tévedtem... Megtapasztaltam egy fiatal pap prédikációja által, hogy mindig vannak új szempontok, amelyek kiegészítenek egy-egy szentírás magyarázatot.

Azt én is rég felismertem, hogy nem csak Mária, vagy nem csak Márta szerepében vagyunk, hanem mindkettõ bennünk van, de a példázat 2.-es számú mondanivalója újdonság volt számomra...

Mostanra, a példázat mondanivalója, számomra három szempontot foglal össze:

1. Ez a példázat, eltérõen a többi példázattól, nem arra hív meg, hogy egyik vagy másik oldal, egyik vagy másik lelkület között válasszunk, hanem mindkettõnek meg kell lennie bennünk. Amikor mindkét lelkületet, Mária és Márta lelkületét ápoljuk magunkban, akkor meg kell találnunk a helyes sorrendet és a helyes arányt a két lelkület között. Mária a szemlélõdõ, elmélkedõ, imádkozó, Úr Jézust meghallgató lelkületet jelképezi, Márta pedig a Szentlélek kegyelmével eltelt, krisztusi szeretetbõl fakadó szeretetszolgálatot. Tehát “Ora et labora”, vagyis “Imádkozzál és dolgozzál”, ahogy azt Nursiai Szent Benedek meghatározta.

Tehát a helyes sorrend az, hogy elõször leûlünk Krisztus lábaihoz, feltöltõdünk, majd elindulunk és szolgálunk mások felé. A helyes arány pedig abban áll, hogy az imaidõ nem tehet süketté a felebarátom sürgetõ kérése elõtt és a sok szolgálat nem kényszeríthet az imaidõ elhanyagolására, feladására. Az elsõ tévedés érzéketlenné tesz a felebarátom elõtt, míg a második tévedés lelki kiégéshez vezethet. Meg kell találnunk a helyes arányt az ima és a szolgálat között és jól kell gazdálkodnunk a lelki, kegyelmi tartalékainkkal.

2. A második és újdonságként ható szempont: 

Hogyan hallgatunk meg másokat és hogyan végezzük szolgálatainkat, jócselekedeteinket. Mária figyelmesen hallgatta az Úr Jézust. Nekünk van-e fülünk, tûrelmünk, empátiánk figyelmesen meghallgatni az embereket, vagy csak azt halljuk meg mondanivalójukból, amit hallani szeretnénk?...

Márta szolgált az Úr Jézusnak, a ház népének és azt szolgálta fel nekik, amire szükségük volt. Amikor mi szolgálni akarunk, jót akarunk cselekedni, azt tesszük-e amire valóban szükége van a másiknak, vagy azt, amit mi akarunk ráerõltetni?... Van olyan, aki ha meghallgat valakit, a saját problémáit gondolja bele a másik problémájába. Van olyan, aki ha cipõt akar ajándékozni valakinek, azt a cipõt veszi meg, amelyiket õ szeretett volna, nem azt amelyiket a másik szeretne...

3. Mária jobbik részt választotta, amit nem is fog elveszíteni. Lehetünk és kell is legyünk Márta szerepében, mert így érdemeket és kincset szerzünk az örök életre, de nem feledhetjük el, hogy a szeretetszolgálatunk is egyszer véget ér...  Mi magunk is egyszer megállunk és megnyugszunk cselekedeteinkben. Eljön számunkra is az örök szombat, a megnyugvás ideje (Zsid 4:1-10). Akkor már csak a jobbik rész marad nekünk, Mária része, Isten végtelen és örökkön boldogító színelátása...

Ima: Urunk Jézus, add, hogy mi is bemehessünk nyugalmad helyére, az örök szombatba. Ámen.

Márta és Mária - 2007

Márta és Mária - 2011

Fordítsd oda neki a másikat is

(Mt 5:38-42) Hallottátok, hogy azt mondták: ‘Szemet szemért, és fogat fogért’. Én viszont azt mondom nektek: ne szálljatok szembe a gonosszal, hanem aki megüt téged a jobb arcodon, fordítsd oda neki a másikat is. És aki el akarja perelni tőled az ingedet, engedd át neki a köpenyedet is; s ha valaki kényszerít téged egy mérföldnyire, menj el vele kettőre. Aki kér tőled, annak adj, és attól, aki kölcsön akar kérni tőled, el ne fordulj. 

Errõl a pofozkodós evangéliumi részrõl kétféle érvelést is hallottam:

1.Az elsõ arról szól, hogy valahol egy plébánosnak, munkások dolgoztak a plébánián. Az egyik munkás igen pogányul káromkodott. A plébános kiment és keményen megszidta a munkást a viselkedése miatt. Erre a munkás lekevert a papnak egy jókora pofont. A plébános nem esett kétségbe, hanem odafordította neki a másik orcáját is. Erre a munkás oda is lekevert neki egy nagy pofont. Ekkor a plébános azt mondta: Eddig volt Jézus, most jövök én... és mivel a plébános rendkivül jó testi kondiciónak örvendett, jól ellátta a baját az orcátlan munkásnak.

2. A második érvelés arról szól, hogy amikor az Úr Jézust vitték a tanács elé és a szolga arcul ütötte, akkor nem a másik orcáját fordította oda, hanem azt kérdezte a szolgától, hogy miért ütötte meg? Ha hibás, akkor mondja meg, de ha nem, akkor miért üti?...
(Jn 18:22-23) E szavakra az egyik ott álló poroszló arcul ütötte Jézust. „Így felelsz a főpapnak?” – förmedt rá. Jézus csak ennyit mondott: „Ha rosszul szóltam, bizonyítsd be a rosszat, de ha jól, miért ütsz engem?”

Mirõl is van szó valójában ebben a pofozkodásban?...

Mindnyájan éltünk már át olyan kellemetlen vagy fájdalmas megtapasztalást, amikor valaki annyira orcátlan, szemtelenül durva, sértõen lekezelõ, megvetõen nagyképû, tisztességtelenül igazságtalan velünk, hogy egy az egyben úgy érezzük, mintha arcul ütne minket. Még a szemünk is megrebben ilyenkor... Na, hát errõl a pofozkodásról van szó...

Ilyenkor az a természetes reakciónk, hogy felfogadjuk: soha, de soha, szóba nem állunk ezzel a nagy paraszttal... De az Úr Jézus arra tanít minket, hogy holnap is álljunk szóba vele, kedvesen, szeretettel és fogadjuk el a sértés-pofont a másik arcunkra is.

S tovább? A másik orcánk után?... Csináljunk úgy, mint az a plébános: Eddig volt Jézus s most jövök én?... Nem. A játék kezdõdik elõlrõl... Ja, hogy meddig? Hát, van az a vicc a székellyel meg a fiával, amikor rakják a szénásszekeret: 'Tûrünk-e 'desapám?' (mármint a szénát, a szerkér sarkainál) 'Tûrünk fiam, míg anyád él...'

Meddig kell tûrni és folyton forditani a másik orcánkat is pofonra? Hát amíg élünk... Hogyan lehetséges ez? Úgy, ahogyan az Úr Jézus is tette... Megbocsájtott nekünk, még mielõtt megtértünk volna és bûnbocsánatért folyamodtunk volna. Mi egyfolytában sebeket ejtettünk és ejtünk rajta ma is bûneinkkel, de õ azt mondta: Atyám, bocsásd meg nekik, mert nem tudják mit tesznek...
( Iz 50:6) Hátamat odatartottam az ütlegelõknek, és orcámat a tépdesõknek; arcomat nem rejtettem el a gyalázás és köpdösés elõl.
(Kol 3:13) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak.

A megbocsájtásak három fajtája van:
1. Megbocsájtok, de nem felejtek. Ez valójában nem is megbocsájtás, hanem a sérelmek számlálása;
2. Megbocsájtok, ha megkövet engem. Ez a feltételes megbocsájtás:
(Lk 17:4) Ha hétszer vétkezik is naponta ellened, és hétszer fordul hozzád azzal, hogy »bánom«, bocsáss meg neki.
3. Megbocsájtok feltétel nélkül, elõre megbocsájtok, mindig megbocsájtok és mindig elõlrõl kezdem a kapcsolatot, soha bele nem fáradva:
(Mt 18:21-22) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: »Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?  Jézus azt felelte neki: »Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer.
(1 Kor 13:4-7) A szeretet türelmes, a szeretet jóságos, nem féltékeny, nem kérkedik, nem fuvalkodik fel, nem tapintatlan, nem keresi a magáét, nem gerjed haragra, nem feltételezi a rosszat, nem örül a gonoszságnak, de együtt örül az igazsággal; mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel.

A harmadik fajta megbocsájtás jelenti azt, hogy mindig odafordítjuk a másik arcunkat is. A mindennapi újrakezdés azzal a nehéz emberrel, akit az Úr mellénk rendelt utitársul az élet útján, az a megbocsájtó szeretet. Jusson eszünkbe, ha az Úr nehéz embert rendelt mellénk, akkor adjunk hálát Neki érte, mert a nehéz emberek által csíszol bennünket tökéletes gyémántokká...

Ima: Mennyei Atyánk, hálát adunk most minden nehéz emberért, akit mellénk rendeltél az életben, mert általuk csíszolsz bennünket. Ámen.

Mint a gyerekek

(Mt 18:1-5) Abban az időben történt, hogy odamentek Jézushoz a tanítványok és megkérdezték tőle: „Ki a legnagyobb a mennyek országában?” Odahívott egy gyereket, közéjük állította, s azt mondta: „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, mint ez a gyerek, az a legnagyobb a mennyek országában. Aki befogad egy ilyen gyereket a nevemben, engem fogad be. De aki megbotránkoztat csak egyet is ezek közül a kicsik közül, akik hisznek bennem, jobban járna, ha malomkövet kötnének a nyakába és a tenger fenekére vetnék.

Amikor gyermeki lelkületről van szó, akkor sokan valamiféle édeske, gyermekes magatartásra, naiv egyszerűségre és kedvességre gondolnak. Azonban, valójában a gyermeki lelkület egy józan, realista, önmagunk igazi helyét ismerő magatartás...

A krisztuskövető gyermeki lelkületét három dolog követeli meg:

1. A Sátán piramidon státusza;
2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta;
3. A kisded Jézus.

1. A Sátán piramidon státusza

A piramidon a piramis azonos arányú csúcsa, amely a piramis legtetején áll. A piramidon magába foglalja a piramis arányainak principiumát és maga alatt tudja az ő formájára alkotott piramis minden egyes kövét. Ez egy kegyetlenül gonosz, önmagát magasztaló hierarchia. Ezt tette a Sátán, amikor fellázadt Isten ellen, amikor magával csábította a bukott angyalokat (Jel 12:4). Elrabolta a teremtett világot Teremtőjétől és mindenek fölé magasztalta magát. Olyannyira magához ragadta és olyannyira gondolja magáénak e világot, hogy még az Úr Jézust is megkísértette és az Úr Jézus a világ fejedelmének nevezte a Sátánt...

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte az ördög, s felvonultatta szeme előtt a világ minden országát és dicsőségüket. „Ezt mind neked adom – mondta –, ha leborulva imádsz engem.”

(Jn 14:30)  Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

Innentől kezdve, Isten akarata szerint, a hierarchia piramisa fejre állt: a kicsi lesz a nagy, és a nagy lesz a kicsi. A kicsinyek és alázatosak azok, akiket Isten felmagasztal, és a nagyok, a hatalmasok azok, akiket letaszít...

(Mt 23:12) Aki felmagasztalja magát, azt megalázzák, aki megalázza magát, azt felmagasztalják.

(Lk 1:51-52) Karja bizonyságot tett hatalmáról: szétszórta a szívük szándékában gőgösöket, letaszította trónjukról a hatalmasokat, az alázatosakat pedig fölemelte.

A Sátán logikája a könyörtelen leigázás és uralom törvénye. Láthajuk az okkult szimbólumokon, pl. az amerikai egydollároson, vagy a délamerikai okkult, titokzatos eredetű, régiségi tárgyakon, hogy a piramis csúcsán egy piramidon lebeg, amelyen egy mindent látó szem van ábrázolva. Ez a gonosz szeme, amely mindent figyel, mindent uralni, leigázni és hatalma alá akar keríteni. Ennek az uralomnak hajtóereje az önistenítés, a versengés, a gonoszság és a gyűlölet...

 

 

Ezzel szemben az Úr Jézus arra hív minket, hogy rendeljük alá magunkat mindenkinek, legyünk a legkisebbek, mindenkinek a szolgái és az utolsó hely elfoglalói. Ennek az elvnek hajtóereje az alázat, a nagylelkűség és a szeretet...

(Mk 9:35) Leült, odahívta a tizenkettőt, s így szólt: „Ha valaki első akar lenni, legyen a legutolsó, mindenkinek a szolgája.”

(Lk 14:10) Ha meghívnak, inkább menj, telepedjél le az utolsó helyre. Akkor odajön majd, aki téged meghívott és azt mondja: Barátom, jöjj följebb! Így becsületed lesz az egész asztaltársaság előtt.

2. A láthatatlan teremtés kolosszális volta

Isten minden láthatónak és láthatatlannak Teremtője (Zsid 11:3). A hitetlen ember, csak ezt az anyagi dimenziót látja hatamasnak és végtelennek, de valójában a látható világ semmi a transzcendens, láthatatlan, szellemi dimenzióhoz képest. Itt, ebben a világban, az emberek futkosnak, törtetnek, kevélykednek, egymás fejére hágnak, de ha láthatnák a szellemi lényeket, az angyali karokat, akkor igencsak megrettennének és nevetségesen apróknak látnák önmagunkat. A kevély ember, aki önmagát mások fölé helyezi, egyszerűen nevetséges a mindenség rendjében...

(Zsolt 37:13) Az Úr nevet rajta, mert látja, hogy eljön majd a napja.

Mi emberek annyira picik vagyunk az angyalokhoz képest, méreteinkben, képességeinkben, lehetőségeinkben és hatalmunkban, hogy ha tényleg tudatosítanánk, látnánk helyzetünket, akkor igencsak behúznánk a farkunkat. Láthatunk egy-egy nagy szentet, akiket a világ ugyan nem becsül nagyra, de az életszentségre törekvők nagyra tartanak, és még azokról is azt mondja az Úr Jézus, hogy bizony nagyon kicsik...

(Lk 7:28) Mondom nektek: asszonyok szülöttei között nincs nagyobb (próféta) mint (Keresztelő) János. De, aki legkisebb a mennyek országában, nagyobb mint ő.”

(Jel 19:10)  Lába elé borultam, hogy imádjam, de ő így szólt hozzám: „Vigyázz, ne (tedd)! Csak Istent imádd! Én csak szolgatársad vagyok és testvéreidé, akik tanúságot tesznek Jézusról. A Jézusról tett tanúság a prófétálás lelke.

Tudomásul kell vennünk, hogy mi emberek, a teremtés rendjében a legkisebbek, a legalacsonyabb rendűek vagyunk, mert legközelebb állunk az angyagi világhoz, az angyagi testtel rendelkező emberi természetünk által. Mi itt vagynuk a földön, az anyagi világban, és csak kegyelemből vétetünk fel a magasba, az emeletre, vagyis a mennybe...

(Préd 5:2) Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen...

A kisded Jézus

Az örök Ige testté lett Mária méhében (Jn 1:14) és teljesen kiüresítette önmagát. Kisdedként jött el az emberek közé a betlehemi istállóban. Ha Isten Fia, Jézus Krisztus, Isten létére felvállata a legkisebbek és legszegényebbek sorsát, akkor a nagyravágyó embernek semmilyen mentsége sincs...

(Fil 2:5-8) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

(Mt 11:23) Te meg Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában történtek volna a nálatok történt csodák, a mai napig állna.

A szenteskedő nagyravágyás és a szent hirarchia

Sajnos gyakran előfordul, hogy egyes hívők karriert látnak Isten szolgálatában. Legyen az pap, szerzetes vagy világi evangelizátor, gyakran átmentik világias gondolkodásukat, törtetésüket és önmegvalósítási vágyaikat az Úr szőlősébe. Ott elkezdik a többi munkás fölé helyezni magukat, pozíciót, rangot, címet, megtiszteltetést és kitüntetést akarnak szerezni maguknak. Az ilyenek semmit sem értettek a nemes harcból, a krisztusi küzdelemből. Márpedig, aki nem küzd szabályszerűen, az nem nyeri el jutalmát...

(2Tim 2:5) Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.  

(Mt 23:10, Károli) Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.

(Mt 18:10) Vigyázzatok, ne vessetek meg egyet se e kicsik közül! Mondom nektek: angyalaik az égben szüntelenül látják mennyei Atyám arcát.            

                                            

Mi Istennél nyerjük el igazi jutalmunkat, ami abban áll, hogy kegyelemből elnyerjük örök helyünket, pozíciónkat, a szent hierarchiában, amelyet Isten öröktől fogva elrendelt választottainak (Lk 16:12). A mi dolgunk közreműködni a kegyelemmel és Isten akaratát megcselekedni. Akkor lesznek majd elsőkből utolsók és utolsókból elsők. Akkor majd elnyeri mindenki jutalmát, érdemei szerint...

(Mt 19:30) Sokan lesznek elsőkből utolsók és utolsókból elsők.

(Mt 16:27) Az Emberfia ugyanis el fog jönni angyalaival Atyja dicsőségében és akkor megfizet mindenkinek tetteihez mérten.

(Jn 14:3) Ha aztán elmentem, helyet készítettem, ismét eljövök, és magammal viszlek titeket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Jusson eszünkbe, hogy amikor gyerekek voltunk, még nem volt semmink, nem voltunk senkik és minden bajunkkal a szüleinkhez szaladtunk...

Ima: Urunk Jézus! Belátjuk kicsinységünket és nyomorúságunkat. Köszönjük, hogy kegyelmed által megirmerhettük valós mivoltunkat és érdemeid által emeltetünk fel a magasba. Ámen.

Én vagyok a feltámadás és az élet

(Jn 11:20-27) Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Amikor az ember először ismeri meg Jézust, akkor a földi, test szerinti názáreti Jézusba lesz szerelmes... Keresi, kutatja a galileai vidéken járó Jézus szavait, követi lába nyomát. Elképzeli, valamelyik Jézus élete című film alapján, az Ő ábrázatát, haját, szakállát, köntösét és saruját. Fontos az embernek, hogy el tudja képzelni az Úr Jézust. Azonban, valójában, senki sem tudja, hogy Ő hogyan nézett ki. Érdekes, hogy az apostolok (akik évekig jártak vele) nem tartották fontosnak megjegyezni, hogy az Úr Jézusnak milyen volt a termete, milyen színű volt a haja, a szeme, vagy milyen volt az arca (Iz 53:1-3). Nem írtak erről, okkal, mert nem ez a lényeg... A lényeg az evangélium üzenete és a tanúskodás arról, hogy Krisztus valóban feltámadt. Ezért Szent Pál, aki már a megdicsőült Jézussal találkozott (ApCsel 9:4), kihangsúlyozta, hogy nem a test szerinti Jézust kell nekünk ismernünk...

(2Kor 5:16) Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Tehát az evangelizációban, az evangelizátornak szüksége van egy második megtérésre, egy második találkozásra: a feltámadt Jézus Krisztussal való találkozásra. Nekünk nem csak a 2000 évvel ezelőtt földön járó, tanító, gyógyító, ördögöket űző Jézus Krisztusról kell beszélnünk, hanem tanúskodnunk kell a feltámadt és megdicsőült Jézus Krisztusról. Ha nem ezt tesszük, akkor nem teljes az evangelizációnk, mert a feltámadás nélkül a hitünk mit sem ér...

(1Kor 15:12-32) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.

Izrael népe már az ószövetségben is hitt a feltámadásban (Ez 37; Jób 19:25), de akkor is voltak olyanok, akik nem hittek, mint ahogyan ma is vannak. Ilyenek voltak a szadduceusok, akik tagadták a feltámadást (Mt 22:23)...

Feltámadásunk a keresztségben

Tudjuk Szent Páltól, hogy mi Jézus Krisztus halálára keresztelkedtünk meg...

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?

(Kol 2:12) Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. 

Sőt, Szent Pál tovább fokozza... Nem csak Jézus Krisztus halálára, hanem mindazok halálára is, akik Krisztusban szenderedtek el...

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Olvashatjuk Szent Pálnál, hogy Ádámban mindnyájan meghaltunk az eredeti bűn által, mert mindnyájan vétkeztünk, és nélkülözzük Isten dicsőségét...

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Test szerint, szüleinktől származva, az eredeti bűn halálába születtünk bele, és el voltunk szakítva Istentől. A keresztségben, víz és Szentlélek által (Jn 3:5), meghaltunk e világnak, és eltemetkeztünk test szerint Krisztus kereszthalálában, hogy feltámadjunk lélekben Krisztussal, a fogadott istengyermeki állapotban.

Tehát a keresztségben meghalunk a testnek és a világnak, hogy feltámadjunk lélekben Istennek. E lelki karaktert adó szentség nemcsak egy esemény, hanem egy folyamat elindítója, amelyben egyre inkább meghalunk a testnek, ennek a világnak, öldökölve tagjainkban a testieket, hogy növekedjünk a kegyelem által lélekben...

(Róm 8:1-14) Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

Feltámadásunk a szentmisében

A vasárnapi szentmise, a hét első napjának, a feltámadás napjának megünneplése. A szentmisében, az áldozati liturgiában, amikor megtörténik a konszekrálás, akkor a kenyér és a bor színei alatt a feltámadt, élő és megdicsőült Jézus Krisztus teste van jelen valóságosan. Az Oltáriszentségben, Jézus Krisztusban, benne van az egész világmindenség és az egész üdvtörténet. Benne van az egész teremtett világ, a kezdetektől a végezetéig, és így mi is benne vagyunk egész életünkkel és sorsunkkal...

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Ezért, amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor részesülünk Krisztus feltámadásban, és az Úr Jézus a mennyei Atya kebelére visz bennünket. Kb. 10 percig, amig az Oltáriszentség anyagi színe fel nem oldódik keblünkben, a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a feltámadt Krisztussal, és Őáltala az Atya kebelére szállunk...

A protestánsok is, akik nem hisznek az Oltáriszentségben, és csak Úrvacsorát tartanak, ők is részesülnek valamilyen tökéletlen és töredékes módon a szentség javaiból, és az Úr Oltáráról lefolyó kegyelemáradatból, amely Katolikus Egyházából ered (Dominus Iesus IV. - Hittani Kongregáció)...

Feltámadásunk a szentgyónásban

Ha lélek szerint élünk, akkor a kegyelem ereje megvéd bennünket a nagy bűnöktől. De sajnos, az ember néha elfordul Istentől, és tudatosan követ el súlyos bűnöket. Ezek aztán lehetnek halálos bűnök is, amelyek elszakítanak Istentől és a lélek halálát okozzák. Ez a tékozló fiú állapota (Lk 15:13)…

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.

A tékozló fiút mindig hazavárja az irgalmas Atya, és hazavárják mindazok is, akik szeretik őt és imádkoznak érte (Lk 15:32). A hazatérés nem más, mint a lélek töredelme, amely által a bűnös ember belátja, hogy vétkezett, hogy tehetetlen, és Isten irgalmára szorul. Az igazi bűnbánó ember sürgető szükségét érzi, hogy egy tappintható, hús-vér embernek mondhassa el bűneit, aki Krisztust és az egész Egyházat képviseli. Szükségét érzi, hogy legyen már valaki ezen a világon, aki az ő bűnbakja lehet, akire rámondhatja bűneit, hogy aztán kikergetve azt a pusztába, megszabaduljon tőlük (Lev 16:21)... Ez a tappintható hús-vér valaki nem más, mint a felszentelt gyóntató pap, aki a gyóntató fükében vár a bűnbánóra...

(2Kor 5:18) Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát.

A protestánsok, akik nem hisznek a szentgyónásban, jól teszik, ha lelkigondozáson vesznek részt, amelyben megvallják egymásnak bűneiket, csak éppen nem részesülnek feloldozásban. De bízzunk benne, hogy a mennyei Atyának nagy az irgalma, és mindenkinek megbocsátja bűneit az ő életállapota szerint...

(Jn 20:23) Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése.

Aki jó szentgyónást végez és megvallja bűneit, az feltámad a lelki halálából, ahogyan feltámadt a hazatérő tékozló fiú is, és a sötétségből világosságra megy...

 

Feltámadásunk testben

A feltámadásban való kételkedés és annak szóval való tagadása súlyos bűn. Milyen szomorú dolog, amikor egy temetésen, a szent kereszt mögött, a koporsót kísérve, azt mondják egyesek leintően: Ki tudja?... Még senki se tért vissza onnan... Ezek, a botránkoztató kijelentésükkel, hiábavalóvá teszik Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását. Az ilyenek, ha nem meg térnek, bizony meghalnak bűneikben, és nem részesülnek a feltámadáskor Krisztus dicsőségében...

Alapvető különbség van az hitet erősítő, jelszerű feltámadások között és Jézus Krisztus feltámadása között. Az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt, Jairus leányát és a naimi ifjút, de ezek ismét meghaltak, mert csak a romlandó testükbe tért vissza a lelkük. Péter apostol feltámasztotta Tabitát (ApCsel 9:40) és Pál apostol Eutikhoszt (ApCsel 20:9), de ők is újból meghaltak. A feltámadt Jézus Krisztus azonban megdicsőült testben támadt fel, amelyen nincs többé hatalma a halálnak. Ehhez hasonló testben támaszt fel bennünket is az Úr az utolsó napon...

(1Kor 15:51-55) Nézzétek, titokba avatlak titeket: nem halunk meg ugyan mindnyájan, de mindnyájan eltávozunk, hirtelen egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Megszólal a harsona, mire a holtak romlatlanságra támadnak föl, mi pedig elváltozunk.Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig a romlandó test romlatlanságba öltözik, s a halandó halhatatlanságba, akkor válik valóra az Írás szava:„A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”
 

Mi, akik hiszünk, nem halunk meg soha, és életünk végén ha meg is hal a testünk, élni fogunk Krisztussal a mennyben. Átmegyünk az örök életbe, hogy majd feltámadjunk dicsőségben az elredelt időben, romolhatatlan testben, mert a Krisztusba vetett reményünk meg nem csal minket...

             
(Mt 16:28) Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.

(1Kor 15:35-49) De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

Akkor majd megvalósul a teljes megváltásunk, amikor a feltámadásban beteljesedik testünk megváltása, vagyis lelkünk egyesülése a megdicsőült testünkkel...

(Róm 8:23) De nem csak az, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Ima: Urunk Jézus Krisztus! Marana tha! Várjuk már, hogy színről színre láthassuk orcádat. Ámen.

Én vagyok az igazi szőlőtő

(Jn 15:1-9) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.

Tamási Áron írta az Ábel Amerikában (1934) regénye végén: Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne. Ez a mondat azt akarja kifejezni, hogy az ember természetéhez tartozik, hogy valahová tartozzon, valahol otthon legyen, valahol egy ajtón belül lehessen...

Elõször édesanyánk méhébe óltódtunk bele, aztán egy családba születtünk, majd fozkozatosan kivezettek bennünket a világba. Ekkor kezdõdött el bennünk az elidegenedés, ekkor kezdtünk elszakadni a testi beleoltottságunktól és egyre inkább feszültéggé válik bennünk a hovatartozásunk és az életünk céljának nagy kérdése. Ha nem fedezzük fel, hogy e világban csak vándorok vagyunk, hogy beleoltottságunk nem lehet csak testi, nem lehet csak e világból való, akkor egyre inkább megrekedünk életünkben, emberségünkben és lelki fejlõdésünkben.

A keresztség szentsége

A természetfölötti, lelki beleoltottságunk, a keresztség szentsége által történik meg. Ez a legfontosabb beavató szentség, amelyet nem tudatosítunk kellõképpen. A keresztség szentsége által, legyen az akár csecsemõ keresztség, akár felnõtt keresztség, a megkeresztelt személy lelke visszaoltatik az isteni életbe, a Szentháromság isteni életébe, a Fiú pontján...

Mivel a szentháromságos egy Isten misztérium, ezért képzeljük el a Szentháromságot, mint egy egyenlõ szárú háromszöget. A háromszög egy-egy oldala, illetve sarka, a Szentháromság egy Isten egy-egy személyét jelképezi. Mi, megkereszteltek, a keresztség szentségének kiszolgáltatása által, beleoltatunk az isteni háromszög Fiú sarkába és ezáltal megnyittatik nekünk, a Fiú ponján, az isteni kegyelem forrása, amelyen át belénk árad az isteni kegyelem szent kenete...

A keresztség egy karaktert pecsételõ szentség, amely által eltöröltetik lelkünkben az õsbûn következménye, részesei leszünk a Szentháromság isteni életnek és a Fiú érdemei által, Isten fogadott gyermekei leszünk. A keresztségben Isten lefoglal magának bennünket jogilag is, az Õ Szent Fia, Jézus Krisztus keresztáldozatának gyõzelme által és elûzi az ördögöt az életünkbõl...

Ami nem szûnik meg a keresztség szentsége által, az a bûnre való hajlamunk. Ezért, egy életen át, kisérthetõek vagyunk és nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben. Életünk egy folyamatos küzdelem a Krisztusban való megmaradásért...

(Mt 28:19) Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében...

A bûnbánat szentsége

Mivel egy életen át kisérthetõek vagyunk, nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben és életünk egy folyamatos küzdelem a Krisztusban való megmaradásért, ezért Isten, az Õ végtelen irgalmasságában, megadja nekünk a második ugródeszkát, az isteni életbe való visszaoltódás lehetõségét, a bűnbánat szentsége, vagy másképpen, a kiengesztelődés szentsége által.

Szent Pál azt mondja, hogy aki azt gondolja, hogy áll, kapaszkodjék. Senki sincs biztonságban és senki sem mentes az elbukástól. De akinek van hite, ha hétszer bukik is el, ismét feláll... A bûnbánat szentsége annyiban különbözik a keresztség szentségétől, hogy az nem karaktert adó szentség. Az istengyermekség pecsétje eltörölhetetlenül belénk van írva, olyannyira, hogy még az elkárhozottakon is látható. A bûnbánat szentsége, az elbukott istengyermeket újból felemeli és ismételten visszaoltja a kegyelem forrásába, Jézus Krisztusba...

A bûnbánat szentségét, a kiengesztelõdés szentségének is nevezik, ezért annak kiszolgáltatása, az Istennel való kiengesztelõdés szolgálata. Ezt a szolgálatot Úr Jézus az apostolokra és azok utódaira  bízta a kulcsok hatalma által (Mt 16:19; Mt 18:18):

(1 Kor 10:12) Aki tehát azt gondolja, hogy áll, vigyázzon, hogy el ne essék!

(Péld 24:16) Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.

(2 Kor 5:18) Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát.

A Szentlélek keresztség

Habár meg vagyunk keresztelve, meg vagyunk bérmálva és rendszeresen szentgyónáshoz járulunk, tehát bele vagyunk oltódva Krisztusba, mégsem vagyunk eléggé nyitottak a kegyelem befogadására. Ez azért van, mert habár megkaptuk az istegyermekség karakterét, rajta csüngünk a kegyelem forrásának csapján, mégis, a belénk oltott lelki csatorna el van dugulva... Ezt a lelki eldugulást, a világias lelkület és a világ szerinti gondolkodás okozza. Hasonlatos ahhoz, amikor a ház csatornáját eldugják a száraz falevelek. Ilyenkor ki kell dugni a csatornát... Hasonlóképpen, ha megnyitjuk szívünket Jézus Krisztus elõtt, bűneinkből megtérünk és teljes szívünkbõl kérjük a Szentlelket, akkor a testvérek imája által, a Szentlélek, mint szent tûz, vagy mint élõ víz, kidugja lelkünk csatornáját. Ezáltal, eggyre jobban beleoltódunk az isteni életbe, egyre inkább részesei leszünk az isteni kegyelem kincsestárának, a lelki adományoknak és a karizmáknak...
 

(Róm 12:2) És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

(1 Kor 12:4) A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése.

A Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

Az igazi szõlõtõbe való beleoltódás nemcsak a kegyelem vigasztaló jelenlétét jelenti, hanem szenvedést is. Manapság a krisztuskövetõk botránykövévé vált Jézus követelménye és keresztje. A mai krisztuskövetõk csak Jézus ígéreteit, vigasztalásait és örömeit hallgatják szivesen, de szenvedéseinek kelyhétõl meg keresztjétõl írtóznak és megfutamodnak. Pedig nincs más eszköz a Krisztusba való igazi beleoltódásra és a Vele való egyesülésre, mint részesülni az Õ szenvedéseiben...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mt 20:22) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.

(1 Pét 2:7-8) Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

(Lk 20:18) Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.

A zsidók elsõbbrendüsége

A Krisztusba való beleoltódottság és a szent hierarhia (Mt 20:23) szempontjából, van aki a zsidókat másodrendûeknek tekinti és van aki elsõbbrendûeknek. Sokan azért tekintik a zsidókat másodrendûeknek, mert a zsidók nem fogadták be az Üdvözítõt és ezért szerintük Isten elvetette õket. Mások pedig a zsidókat továbbra is elsõbbrendûeknek tekintik, mert Isten nem vonja meg igéreteit és adományait. Szerintem is ez a helyes álláspont...

Szent Pál részletesen kifejti a rómaiakhoz írt levelében, miszerint a zsidók keménynyakúsága arra szolgált, hogy az evangélium eljusson hozzánk is, a pogányokhoz és a pogányok ivadékaihoz. Az utolsó idõkben viszont, Isten csodálatos módon megkönyörül a zsidókon is. A zsidók elsõdlegesek a dicsõségben, mert közülük származik az Üdvözítõ, a felelõsségben, mert aki többet kapott, attól többet is kérnek számon (Lk 12:48) és mert az Új Jeruzsálem kapuin is zsidó nevek fognak állni...
 

(Lk 2:29-32) Most bocsátod el, Uram, ok szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.

(Róm 2:9-10) Gyötrelem és kín lesz minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.

(Róm 11:1-4) Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Semmi esetre sem! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták, egyedül én maradtam meg, s nekem is az életemre törnek.” És mit mond neki az isteni válasz? „Meghagytam magamnak hétezer férfit,  akik nem hajtottak térdet Baál előtt.”

(Róm 11:15-21) Mert ha az ő félreállításuk a világ megbékélését szolgálja, mi más lesz a befogadásuk, ha nem élet a halálból? Ha a termés zsengéje szent, a belőle készült tészta is az, és ha a gyökér szent, az ágak is azok. Ha egyik-másik ág le is törött, téged pedig vadolajfa létedre beoltottak közéjük, s így részese lettél az olajfa gyökerének és dús nedvének, ne kérkedj az ágak ellenében. Ha kérkedsz, tudd meg, hogy nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan: „Azért törték le azokat az ágakat, hogy engem beoltsanak” Igen, ők a hitetlenség következtében törtek le, te azonban a hit által állsz; ne légy tehát fennhéjázó, hanem félj. Mert ha Isten nem kegyelmezett meg a természetes ágaknak, neked sem fog megkegyelmezni!

(Jel 21:12-14) Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Krisztus teste és az igazi szõlõtõ

Az igazi szõlõtõ és a szentpáli Krisztus misztikus Teste (1Kor 12:12-27) hasonlatai között annyi a különbség, hogy a szõlõtõ hasonlatnál ott vannak a gyümölcsök is, meg a kertész is, Aki a mennyei Atya. Krisztus misztikus testének tagjai a szõlõvesszõk és a szõlõtõ a test feje, maga Krisztus.

Krisztus misztikus testében a szerepek, az adományok és a szolgálatok vannak kiemelve (1Kor 12:4-11; 28-31), míg a szõlõtõ példázatánál a vesszõk táplálása és azoknak gyümölcsei. A szõlõvesszõk pozíciói trónusok és székek (Mt 20:23), amelyek a szentnek vannak fenntartva kezdetektõl fogva. Minden székbe csak az ülhet bele akinek azt szánták...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

 

 

Az szõlõvesszõk sorsa

Tekintsük az ember lelkét szõlõvesszõnek, ágnak, bokornak vagy akár fának, de tudnunk kell, hogy ha Krisztusban gyökerezik, akkor jó gyümölcsöt fog teremni és élni fog. Ha nem marad Krisztusban, akkor elfajzik, rossz gyümölcsöt fog teremni vagy nem fog gyümölcsöt teremni. Az ilyeneket elõbb-utóbb lemetszetik vagy kivágják, elszáradnak és nem lesznek egyébbre jók, minthogy a Gyehenna tüzére vessék õket.

Azokat akik jó gyümölcsöt teremnek, idõnként visszanyesik, hogy egészségesek legyenek és még több gyümölcsöt teremjenek. A kertész maga a mennyei Atya. Vigyázzunk, mert Keresztelõ Szent János szerint a fejsze már a fák gyökerére vettetett. Vigyázzunk nehogy kivágják életünk fáját... Az Úr Jézus megátkozta a gyümölcstelen fügebokrot és az azonnal kiszáradt...
 

(Mt 3:10) A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.

(Mt 7:17) Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

(Mt 21:19) Meglátott egy fügefát az út mellett, odament hozzá, de semmit nem talált rajta, csak leveleket. Azt mondta neki: »Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé!« Erre a fügefa azonnal kiszáradt.

(Lk 13:7) Erre így szólt vincellérjéhez: három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek foglalja el a földet?

(Jn 15:2) Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.

Beleoltódások és eltávolodások

Néhány példa a szõlõvesszõk beleoltódására vagy eltávolodására...

Beleoltódások:
- az isteni életbe a szentségek által, különösen a karaktert adó szentségek által: keresztség, bérmálás, egyházirend;
- a krisztusi közösségbe a személyes megtérés, a Szentlélek keresztség és az  elkötelezõdés által;
- a szolgálatokba, a Szentlélek keresztség és a lelki adományok által;
- Krisztus misztériumába, a Krisztus iránti szeretetbõl vállalt szenvedések által;

Stb...

Eltávolodások:

- Krisztus egészséges tanításától, az eretnek tanítások befogadása által;

- Krisztustól a világias lelkület és a bálványimádás által;
- a krisztusi közösségtõl, a harag és a sértõdöttség által;
- az Istentől és az Egyháztól, súlyos bűnök által, mint pl.: házasságtörés, abortusz, paráznaság, hivatás elhagyása, hitehagyás, vagyon eltulajdonítás, harag;

Stb...

Ha eltávolodtunk az igazi szõlõtõtõl, még mindig van idõnk visszatérni Hozzá, hogy kiengesztelõdjünk Istennel és életünk legyen... Ne maradjunk elszáradt szõlõvesszõk, mert alkor tűzre vetnek.

Ima: Uram Jézus! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Segíts minket szent kegyelmed által, hogy egyre inkább Beléd oltódjunk, mígcsak teljesen eggyek nem leszünk Veled. Ámen.

Én vagyok a világ világossága

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Szokták mondani: Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára!... És valóban, alig van értékesebb dolog az életben a szemünk világánál. A látás és a világosság olyan nagy dolog, hogy arról csak az tud igazán beszélni, aki valamikor látott, de később megvakult...

A világosság, mint teremtett dolog

Miután Isten megteremtette az eget és a földet, vagyis a mennyet és az anyagi világot, teremtő szava által létrehozta a világosságot. Ugyanis előtte csak sötétség volt, és Isten Lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1:1-3). A világosság először csak szellemileg ragyogott fel, mint Isten dicsőségének kiáradása. A testi, anyagi világosság csak később jelent meg, a harmadik napon, amikor Isten megteremtette a Napot és a Holdat (Ter 1:16). Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor meghatározta az Ő dicsősége ragyogásának helyét, illetve ragyogása hiányának a helyét (Róm 3:23). A világosság olyan, mint egy teremtett hely, ahol ragyogás van, a menny ragyogása, amely Isten dicsőségétől tündököl. De Isten jelen van a sötétségben is, a Seol legmélyén, amint Dávid írta a zsoltárában...

(Zsolt 139:8) Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

Isten világosság

Isten az élet, Isten az igazság, Isten a szeretet és Isten a világosság. Minden, ami ezekhez tartozik, Istentől árad ránk, akár a szellemi világban, akár az anyagi világban. A teremtett világosság Isten megközelíthetetlen dicsőségének kiáradása, az Ő teremtő, gondviselő és megtartó szava által...

(1Ján 1:6) Az üzenet, amit tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.

(1Tim 6:15-16) Az ő eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az uralkodók Ura valósítja meg, aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen.

Az angyalok „tiltott fája”

Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor automatikusan választás elé állította a tisztán szellemi lényeket, az angyalokat. Minden angyal jónak lett teremtve, de döntésük által, szabad akaratukból, egyesek a világosságot választották, míg mások a sötétséget. Ez a döntés valószínüleg „kattanásszerűen”, egy szempillantás alatt történt meg. A döntésük oka és ideje nem teljesen nyilvánvaló, de egyesek ezt a megtestesülés titkának felfedésével magyarázzák...
 

Isten, a teremtés hat napja alatt, mindent csakis nappal teremtett, a világosságban. Az angyalok azzal váltak teljes értékű szellemi teremtményekké, hogy Istent és az Ő világosságát választották. Ez volt az ő próbatételük, vagyis az ő „tiltott fájuk”. De a Sátán és az ő seregei a sötétséget választották. Az eredeti bűnt a sötétségben provokálta a Sátán, mivel ez az ő órája...

(Lk 22:53) Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.

A földön besötétedett

Az eredeti bűn nemcsak hogy sötétségben történt, hanem sötétségbe is borította az egész földet. Hiába sütött már a nap az égen, hiába ragyogta be az erdőket és a mezőket, mert már mindenen átok ült (Ter 3:17). Ez a szellemi sötétség, Isten dicsőségének nélkülözése és ragyogásának hiánya... 

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Láthatjuk filmekben, rajzfilmekben, hogy amikor a gonosz varázslónak sikerül véghezvinnie gonosz cselvetését, akkor minden sötétségbe borul és megfagy. Ez történt szellemileg az emberiséggel, amikor Ádám és Éva elkövette az eredeti bűnt, és ki lettek űzve az Éden kertjéből. De Isten nem hagyta magára a bűnbeesett embert, hanem amint a protoevangélium (Ter 3:14-15) és az egész ószövetség kifejezi, egyszer majd újból eljön közénk a világ világossága...

A világosság eljövetele

Isten elküldte az Ő Szent Fiát, az örök Igét, Aki megtestesült Mária méhében. Az idők teljességében, Ő a világba jött, és közöttünk élve, értünk kínhalált szenvedett a keresztfán. Tanítva minket igéivel, és kiárasztva szívünkbe az Ő kegyelmét, mindenkor megvilágosít bennünket...

A világ világosságának előfutára volt a bethelemi csillag (Mt 2:2), amely a napkeleti mágusokat elvezette a kisded Jézushoz. Majd az Úr Jézus színrelépésekor, nagy világosság támadt Zebulon és Naftali földjén, a halál árnyékában, amint azt a próféta megjövedölte...

(Jn 1-11) Kezdetben volt az Ige, és az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige. Ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága. A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl. Volt egy ember, akit Isten küldött, János volt a neve.  Tanúskodni jött, hogy tanúskodjék a világosságról, s mindenki higgyen általa.  Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt.  A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.

(Mt 4:13-16) És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain; Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája, A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.

Sokakat megvilágosít

A világ világossága nem azért jött a világba, hogy egymagában ragyogjon, hanem azért, hogy sokakat megvilágosítson, mint lángra lobbanó szövétnekeket, vagy mint a kigyúladó csillagokat. Mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban és befogadja Őt, az Ő tanítását és kegyelmét, az megvilágosodik és hozzá hasonlóan a világ világosságává válik. Maga az Úr Jézus nevez bennünket a világ világosságának. Amíg a világban volt, ragyogott a világban, de mennybemenetele után, a krisztuskövetők dolga, hogy ragyogjanak a világban...

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 9:5) Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”  

(Jn 12:36) Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!

ApCsek 9:3) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.

(Dán 12:3) Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

Legyünk a világosság fiai

Hogyan lehetünk a világ világossága? Úgy, hogy ha:

- Hiszünk Jézus Krisztusban, az élő Isten Fiában. Hinnünk kell, hogy testben eljött közénk, megváltott minket, feltámadt, felment a mennybe és kiárasztja ránk, krisztuskövetőkre, az Ő kegyelmét a Szentlélek által...

- Élő tagjai leszünk az Egyháznak, Krisztus misztikus testének, és szentségekhez járulnunk...

- Olvassuk és megismerjük a szentírást és az egészséges krisztusi tanítást...

- Folyamatosan imádkozunk, és kérjük a Szentlelket, vagyis az Úr kegyelmét. Ez az Úr Jézus Krisztus szent oldalsebéből, a kegyelem kifogyhatatlan forrásából, árad ránk...

- Szolgáljuk az Urat teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből, minden képességünkkel és a kapott talentumainkkal...

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

Visszatérés

Mily nehéz volt az a nap
Mikor észrevettem,
Hogy nem süt már a nap
Oly fényesen mind régen.
Hogy szorult a gyomrom
A nyugtalanságtól,
Szívem háborgott és sajgott
A boldogtalanságtól.

Mennyi, mennyi borus nap,
Hány áldatlan esztendő,
Míg felbukkan az út,
Mit úgy keres a tévelygő,
Míg belátja vakságát,
Feje betegségét,
S míg elkezdi a szíve hívni,
Az Úr segítségét.

Szép a langyos napsugár,

Mely gyöngéden melegít,
S a visszatérés álmával
Vigasztalva boldogít.
Mily szép a patak partja,
Hol a gyermek csatangol,
Szíve ragyogóan tiszta,
Fényjátékban barangol.

Ima: Urunk Jézus, Te vagy a világ világossága. Zuhanj ránk fényességeddel és világosíts meg minket. Vezess be minket az örök világosságba. Ámen.