Nyújtsd ki a kezedet!

Mk 3,1-6

Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.’’ Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?’’ Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!’’ Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Vagy:

Lk 6,6-11

Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!' Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?' Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!' Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

1. Életemben két elszáradt kezû embert ismertem. Mindkettõ fiatalon halt meg. Az egyik az unokatestvérem férje volt, aki kb. harminchárom évesen hunyt el és a másik egy szomszéd fiú, aki talán a huszadik évét sem érte meg. Amint felnõttek, a zsugorodott kar mindkettõnél olyan vérkeringési problémákat okozott, amelybe aztán korán belehaltak...

Mi hajlamosak vagyunk ne gondolni az ilyen sorsú emberekre. Nem szeretjük magunkat a helyükbe képzelni. Hálistennek nem mi vagyunk azok... Szegények... Azzal rohanunk is tovább, hogy bûnt-bûnre halmozzunk... Pedig ha leállnánk egy percre és odahajolnánk az ilyen életekhez, az talán a javunkra válna...

Õket is nagy reményekkel várták a világra. Elõször úgy látszott, hogy minden rendben van, aztán, amikor kiderült a baj, beköltözött a nyomorúság a családba. Ideig-óráig reméltek, ilyen-olyanban hittek, de aztán szép lassan belefáradtak, elcsüggedtek és elfogadták az elfogadhatatlant. A szomszédok elõször sajnálkoztak, aztán meg arra gondoltak, hogy vajon mit vétett a család, hogy ilyen nagy büntetést mért rájuk a jó Isten ... Vajon ki vétkezett? A gyerek biztos nem... Az apja, az anyja vagy talán a nagyszülõk?... Aztán szép lassan megfeledkeztek róluk a szomszédok is, elkerülték portájukat és a szenvedõ család, a beteg gyermek, maradtak a nyomorúságos életükkel. Minden nap figyelni a növekvõ gyereket, fájlalni a zsugorodó karját... Minden nap aggódni érte és szégyenkezni miatta... Próbálni takargatni, rejtegetni a probémát és próbálni normálisan viselkedni, beilleszkedni az iskolai vagy munkahelyi közösségbe...

Ne kerüljük irtózattal a szenvedést és a szenvedõket. Ne kérdezzük, hogy miért van a szenvedés. Ha az Úr Jézusnak szenvednie kellett, hogy bejusson dicsõségébe, akkor nekünk is szenvednünk kell...

Szent Pál így ír a szenvedésrõl:

(Róm 5:3-5)  De nemcsak ezzel, hanem szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.

2.  Azt gondolhatnánk, hogy távol áll tõlünk ez a nyomorúság ... Nagyon fittek vagyuk, kemény gyerekek, akik jól elrejtjük problémáinkat, érzéseinket és fájdalmainkat. Pedig odabent, a szívükben, lelkünkben nagyon sokan  csonkák  vagyunk (Károli, Mt 15:30, Luk 14:21).
(Mt 15:30 Károli) És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket...

Melyek a mi csonkaságaink?... Oly sokan vagyunk, akiket nem akartak befogadni, nem fogadtak el, nem szerettek, nem dicsértek meg, nem ünnepeltek meg középre állítva:

- Már anyánk méhében összehúzódtunk, amikor megéreztük, hogy kaparókanalat szánnak nekünk...
- Összeszorult a szívünk, amikor szüleink nem fogadtak el, nem szerettek és nem dicsértek meg, mert talán fiút vártak, mert csak a testvérünket  szerették, mert önmagukat, szüleiktõl kapott sérüléseiket látták bennünk, mert nem voltunk olyan okosok, ügyesek, ahogyan azt elvárták volna...
- Félelem és szorogás költözött a szívünkbe, amikor a durva osztályközösség vagy munkaközösség nem fogadott el, kiközösített, mert mi mások voltunk...
- Súlyosan sérültünk, amikor házastársunk nem szeretett, megcsalt, elhagyott, eldobott vagy amikor netán egy hivatás siklott félre az életünkben...
- Hasonlóképpen amikor árvák maradtunk, özvegyek vagy magányosok...- Vagy talán akkor sérültünk meg amikor keményen megbántottak, erõszakosok voltak velünk vagy szexuálisan bántalmaztak...

Aztán, lassan, ez a sok félelem, sérülés, szorongás, összeszorulás, lelki zsugorodássá változott bennünk és elzsugorodtak lelki tagjaink, amelyek a bizalomra, a hitre, a tettvágyra,  a jócselekedetekre vittek volna minket...

Testvérem! Miben áll a te lelki csonkaságod?... Mi történt a te életedben?...

3. Talán könnyes szemmel nézzük a szép amerikai filmet, amelyben meglepetésszerûen ünnepelnek meg valakit, gyönyörû születésnapi tortával, ahol a család és a sok barát  örömmel, tiszta szívbõl énekeli a „Happy birth day to you”-t. Nekünk, talán soha nem volt születésnapi tortánk, talán soha nem ünnepeltek meg minket és talán soha nem álltunk közepén...

Ez a mi lelki csonkaságunk! Hogy soha nem állhattunk közepén... Talán soha nem volt olyan, hogy legalább néhány percig minden csak rólunk szóljon. Hogy mi álljunk a középen és mindenki minket szeressen...

4. Amikor az Úr Jézus azt mondta az elszáradt kezü embernek, hogy: Állj a középre! , akkor a zsinagógában minden csak róla szólt... Róla, akit soha, senki nem vett számba... És most, a Mester õt szólította a zsinagóga középére.  Ez a pillanat volt ennek az elszáradt kezü ember „Happy birth day to you”-ja... 

Az Úr Jézus bement a zsinagógába és jócselekedetével megdicsõitette az Atyát. Ma itt, ebben a teremben, egy zsinagóga van. Az Úr Jézus itt van közöttünk, mert többen összejöttünk az Õ nevében (Mt 18:20). Ha felismertük a szívünkben, lelkünkben lévõ csonkaságunkat, bizzunk az Úrban és ma, itt és most, nyújtsuk ki imánkban az elszáradt tagunkat:  

Ime Uram, itt van az én elszáradt kezem! Gyógyitsd meg kérlek...

Higgyük el, hogy itt van a mi „Happy birth day to you”-nk is, amikor csakis mi vagyunk közepén, amikor egyedül miránk figyel az egész szentek közössége és minket ünnepel... 

Az Úr meggyógyít majd egykor végleg minden csonkaságot (Jer 34:6) és letöröl minden könnyet (Jel 7:17, Jel 21:4), mert mi örök boldogságra vagyunk hivva...

Ima: Uram Jézus, kérlek mutasd meg dicsõségedet és kegyelmedet! Kérlek gyógyíts meg csonkaságomat, hogy a jót cselekedhessem és töltsd be szeretet-éhségemet, hogy én másokat szerethessek. Ámen.