Tabíta

(ApCsel 9.3-43) Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették. Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!” Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban.

Valahogy ez a szentírási rész, mintha feledésbe merült volna... Pedig fontos lenne elgondolkodni rajta. Mit is mond ma nekünk ez a történet?...

Volt egyszer egy Tabíta nevü asszony (amely névnek Gazella, vagy másutt Zerge a jelentése) Joppé-ban, aki kiérdemelte azt a jelzõt, hogy Krisztus tanítványa. Mivel érdemelte õ ezt ki? Az írás azt állítja róla, hogy: „sok jót tett és gyakorolta az irgalmasságot” vagy máshol: bõven osztott alamizsnát. Vagyis tulajdonképpen, megcselekedte az Úr Jézus tanítását:

 
(Mt 5.16) Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!

És ezt nem Tabíta állította önmagáról. Ez már nem állt módjában, ugyanis megbetegedett és meghalt. Mások jöttek és igazolták õt. Nem azt mondták róla, amit mi szoktunk mondani, hogy a halottról jót vagy semmit, hanem tárgyi bizonyítékokkal, sírva bizonygatták, hogy Tabíta mennyire jó asszony volt és milyen nagy veszteség az halála...

Vajon Tabíta hogyan vált ilyenné? Hogyan lett belõle Krisztus tanítványa? Úgy, hogy eljött a Szentlélek az õ szívébe és õ hagyta, hogy átalakítsa. Mert ki az, aki megtartja Jézus parancsolatait? Az, aki szereti Õt:

 
(Jn 14:15) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat ...

Így aztán az Úr Jézusnak, Aki a Võlegény, lett szerelmese és megélte az Énekek Énekét:

(Én 2:9) Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelõdik a rácson át.

(Én 8:14) Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.

Tabíta valószínüleg sokat gondolkodott és keresett... Hogyan cselekedjen, milyen legyen, kinek a példáját kövesse?... Gondolom, végül rájött, hogy a példaképe csakis a Szûzanya lehet. Ez nem egy elméleti mariológia, hanem egy gyönyörûséges, meleg, végtelenül édes érzés, majdnemhogy fizikai jelenlét és pártfogás:

(Sir 24:19-20) Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel.
Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél.

Gondolom Tabíta rájött, hogy a Szûzanya szíve mennyire jóságos, tekintete mennyire meleg, beszéde mennyire megértõ, kezei mennyire jóságosak, kérgesek a sok gondoskodó munkától... Tabíta rájött, hogy a Szûzanya nem egy tündér, nem egy fényes tûnemény, hanem egy nem túlságosan szép, nem is fiatal, de végtelenül jóságos, megbocsájtó, szeretõ, segítõkész, dolgos asszony. Vagy az is lehet, hogy személyesen megismerte őt...

Tabíta nem állt meg ennél a felismerésnél, hanem azonnal nekilátott a munkának. Talpra állt hitében és elkezdett száguldani a lelki dombokon, az ő szerelmese felé, célja felé, a jócselekedetek sorozatain keresztül... A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy elkezdte látogatni a testvéreket, a gyengéket, a rászorulókat és kileste, hogy ki miben szenved szükséget. Aztán lehetõsége szerint elkezdett dolgozni, hogy meglepje, megajándékozza ezeket az embereket keze munkájával.

Megnyitotta a szegények, a magányosok ajtaját, együttérzett velük, kileste miben nélkülöznek és megajándékozta õket. Abban az idõben nem volt turkáló. Egy ruhadarab elõállítása nem volt kicsi dolog. Csepülni, szõni, fonni, kötni, varni kellett naphosszat, sokszor a lámpás fényénél... Nem volt olyan egyszerű, mint ma... És a szükséget szenvedõ testvérek, meglátták benne a jóságos Isten arcát, meglátták benne a Szûzanyát, Isten Anyját, a visszatükrözõdõ anyai szívet...

De Tabíta egyszer csak meghalt és célba ért. Megpróbáltatott, gyõzött és elnyerte lelke üdvösségét...

(1Pét 1:8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsõültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Vajon milyen lehetett Tabítának tudomásul venni, hogy fel kell támadnia és vissza kell térnie romlandó testébe? Gondolom Tabíta sokkal jobban érezte magát a menyországban, ahová joggal feltételezzük, hogy bejutott. Amint Szent Pál is mondta, valószínüleg õ is szivesebben maradt volna a mennyei hazában...

(Fil 1.23-24) Mind a kettõ vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.

De az Úr akarata más volt. Felhasználta Tabítát, hogy eszköz legyen Isten dicsõségére és az Egyház hitének megerõsítésére... És Tabíta ezt felvállalta. Hiszem, hogy felvállalta és nem úgy lett rákényszerítve, mert Isten tiszteli az ember szabadságát és a Võlegény szereti menyasszonyát. Amint a Szûzanya igent mondott istenanyaságára, úgy Tabíta is valószínüleg igent mondott az e világba való visszatérésére. Szükség volt erre, hogy az emberek lássanak és higgyenek, az egész Egyház javára...

Tehát Tabítának a halálából való feltámadása nem neki volt jó, hanem a testvéreknek, a közösségnek, a frissen rügyző Egyháznak. Tehát, Tabíta a feltámadásával is szolgálatot vállalt, talán földi élete legnagyobb szolgálatát. Felvállalta az élet bajainak újrakezdését, a kisértések elleni ismételt harcot és a halál angyalának másodszori eljövetelét...

Ima: Uram Jézus, kérjük mi is Tabíta álfozatod lelkületét. Ámen.