Igehasogató: Kelj föl

(Iz 60:1-6) Kelj föl, ragyogj föl, mert elérkezett világosságod, és az Úr dicsősége felragyogott fölötted! Mert még sötétség borítja a földet, és homály a nemzeteket, de fölötted ott ragyog az Úr, és dicsősége megnyilvánul rajtad. Népek jönnek világosságodhoz, és királyok a benned támadt fényességhez. Hordozd körül tekintetedet és lásd: mind egybegyűlnek és idejönnek hozzád. Fiaid messze távolból érkeznek, s a lányaidat ölükben hozzák. Ennek láttára földerülsz, szíved dobog az örömtől és kitágul. Mert feléd áramlik a tengerek gazdagsága, és ide özönlik a nemzetek kincse. Tevék áradata borít majd el, Midián és Efa dromedárjai. Mind Sábából jönnek; aranyat és tömjént hoznak és az Úr dicsőségét zengik.

Kelj föl... De kinek kell fölkelnie? Annak, aki már a földön van, aki összerogyott, akinek már elfogyott minden ereje. Igen... Az üdvösség felé vezetõ út, a kereszthordozás (Mt 16:24), a megpróbáltatások, gyakran a végsõkig kimerítenek. Ilyenkor az ember azt kérdezi magában: Hogyan lehetséges Uram, hogy a Te igád édes és a Te terhed könnyü (Mt 11:30)?... Hiszen teljesen ki vagyok merülve! El vagyok teljesen senyvedve és száradva... Hol vagy? Mikor jõsz már el, hogy segíts rajtam? Mikor öntesz már belém új erõt, hogy szárnyalhassak mint az ifjú sas (Iz 40:31)?... Hiszen látod, hogy csak Benned bízok! Ha csak megérintesz, megújulok és felegyenesedve újból harcra kelek (Dán 10:18). Hiszem, hogy egyszer eljõsz. Hiszem, hogy ha késel is, egyszer eljõsz, és nekem ki kell tartanom a végsõkig (Zsid 10:37). Meg kell erõsítenem rogyadozó térdeimet (Zsid 12:12) és le kell csillapítanom a háborgó, lázadozó lelkemet. Ma még sötétség van az életemben és a világosságom csak pislákoló mécses (Mt 12:20), de hiszem, hogy amint Te egykor a világ világossága voltál a világban (Jn 8:12), úgy én is világosság leszek (Mt 5:14) a Te kegyelmed által. Ragyogni fogok, amikor eljön az én idõm a Te terved szerint (Dán 12:3; Mt 13:43). Hiszem, hogy Neked terved van velem, csak el kell jõjjön az ideje. Akkor majd emberek hallgatnak tanításomra, amint a Tiédre is hallgattak (Jn 15:20) és megtérve, újjászületnek lélekben. Õk majd olyanok lesznek, mintha fiaim és leányaim lennének. Pedig nem az enyémek, hanem a Tieidek és az Anyaszentegyházé...
Az Egyház fenn, magasan ragyog az utolsó idõkben és hegyként emelkedik ki a népek közül. Minden nép odajárul és odaviszik hódolatukat a bethlehemi kisded helytartójához, földi nagykövetéhez. Hétrõl-hétre megtelik a Szent Péter tér és minden nemzet fiai hallgatják az Angelust. Ünnepi alkalomkor ajándékaikat rakják trónusának lábához. Minden nép Sion hegyéhez járul, hogy hódoljon Izrael Istenének (Iz 56:6-8). Odaviszik az aranyat és a tömjént a bethlehemi kisded lábaihoz (Iz 18:7) és azt mondják: Gyertek! Kövessük Õt, tanuljuk meg az Úr útját (Iz 2:3)...