Elég neked az én kegyelmem

(2Kor 12:7-10) De hogy a nagyszerű kinyilatkoztatás elbizakodottá ne tegyen, tövist kaptam testembe, a sátán angyalát, hogy arcul csapkodjon, és el ne bízzam magam. Háromszor kértem ezért az Urat, hogy szabadítson meg tőle, de azt felelte: "Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében." Ezért a legszívesebben a gyöngeségeimmel dicsekszem, hogy Krisztus ereje költözzön belém. Kedvem telik a Krisztusért való gyöngeségben, gyalázatban, nélkülözésben, üldöztetésben és szorongattatásban, mert amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős.

Életünkben sok kezdetet van. Tipegünk az óvodába, topogunk az iskolába, majd az egyetemre, a munkahelyre, az egyházi szolgálatba, vagy esetleg a politikai életbe... A pályát kezdõ ember, eleinte félszeg. Félénken, gyormorideggel közelít az intézményhez, az osztályhoz, a közösséghez, a hivatalhoz vagy a szolgálathoz. Az elsõ lépések bizonytalanok, az elsõ megszólalások remegõ, halk szavúak. De amint az idõ telik, az ember egyre inkább bennfentes lesz, lassan megbátrodik és kezd otthonosan mozogni és beszélni...

Isten kegyelme

Isten kegyelme, Isten életében való részesedés, az a "szent víz” (Jn 4:14; Ez 47:1), az a "drága kenet" (1Jn 2:27; Zak 4:11), amely a kegyelem kifogyhatatlan forrásából áramlik belénk...

(Jn 1.16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

Isten kegyelemének sokféle formája van... Nem is tudatosítjuk, hogy mi mindent kapunk kegyelembõl és gyakran teljesen természetesnek vesszük, hogy azokból az ajándékokból részesülünk. Kegyelem az, ha családba születhettünk, hogy tehetséges szüleink voltak, hogy sokmindenre megtanítottak bennünket, hogy van egészségünk és erõnk, hogy a különbözõ képességeink kibontakozhatnak, hogy részesülünk a Szentlélek ajándékaiban és adományaiban, hogy tanulhattunk és egy szakmában elmélyedhetünk, hogy kimûvelhetjük adottságainkat, hogy érett személyiségünk alakulhatott ki, hogy jó élettársra leltünk, hogy a Szentlélek megvilágosít a természetfeletti világossággal, hogy megérthetjük az összefüggéseket a teremtett világban, hogy erõs hitet kaptunk, hogy szolgálhatunk a közösségben, stb... Isten kegyelme által vagyunk, amik vagyunk és semmink sincs, amit nem Istentõl kaptunk volna...

(Ef 2.8-9) Kegyelembõl részesültetek a megváltásban, a hit által, ez tehát nem a magatok érdeme, hanem Isten ajándéka. Nem tetteiteknek köszönhetitek, hogy senki se dicsekedhessék.

(1Kor 4.7) Ki mond különbnek másoknál? Mid van, amit nem kaptál? Ha pedig kaptad, miért dicsekszel, mintha nem kaptad volna?

Ennek ellenére, az Isten kegyelme átlal formált, feldíszített és felszerelt ember, a Sátán tévedésébe tud esni. Könnyen elkezdhet  önmagának tetszelegni és elbízakodottá tud válni...

A lelki nárcizmus

A nárcizmus egy lelki és személyiségi eltorzulás. A „lelki nárcizmus”, a nárcizmusnak, a lelki életben és hitéletben megnyilvánuló formájára utal...

A nárcizmus lényege, hogy az illető saját személyiségét mások rovására, mindenek fölé helyezve imádja, érdeklődése központi tárgyaként kezeli, továbbá a kielégülésnek olyan egoista és kíméletlen keresését jelenti, amely a dominancia és a kritikátlan igyekezet (ambíció) révén valósul meg.

Az Isten kegyelme által szolgáló ember beleszerethet saját lelki állapotába, adományaiba, s azt mindenek fölé helyezheti. Isten széppé formálja, tulajdonságokkal felékesíti és adományokkal felszereli, hogy hatékonyan szolgálhasson a közösség felé. De a nagy adományokkal rendelkezõ ember beleeshet az önteltség, a kevélység bûnébe... Ez az állapot Lucifer önteltségére emlékeztet, aki annyira eltelt saját tündöklésével, hogy Isten fölé helyezte önmagát. A sátáni sors veszélye mindig ott lappang az Isten kegyelme által szolgáló ember életében... Ezért kell Isten szolgájának megpróbáltnak lennie, hogy meg tudjon maradni az alázatban.

(Jób 36:21) Jól vigyázz, nehogy a gonoszsághoz pártolj! Hisz épp erre szolgál megpróbáltatásod.

(1Tim 3:6) Újonnan megtért se legyen, nehogy felfuvalkodjék, és a sátán sorsára jusson.

A lelki tövis

Nyilvánvaló, hogy Szent Pál, a saját testében kellemetlenkedő tövist nem valami tüskebokorban szerezte... Ez a tövis lelki eredetű és egy lelki sebzettségre, gyengeségre, fájdalomra utal. Szent Pál nem nyilvánítja ki konkrétan, hogy mi az a tövis, de annyit elárul, hogy ezáltal a sátán folyamatosan bántalmazza és megalázza õt. Ugyanakkor, Szent Pál azt is tudatosítja, hogy ezt az állapotot Isten, az Õ bölcsessége által, megengedi a gonosznak. Szent Pálnak ez javára vált, mert így nem bízhatta el magát az Isten magasztos adományaiban és kinyilatkoztatásaiban való részesében...

A lelki tövis sokféle formában jelenhet meg. Lehet egy nagyon erõs és megalázó kísértés, amely édes-keserû és iszonyatos vágyakkal, indulatokkal töltheti el az ember szívét, de ugyanakkor hatalmas rettegést is okozhat, a végleges bukás veszélyének rémséges perspektívája által. Lehet egy lelki tulajdonság, képesség ideiglenes elvesztése, amely miatt szégyenletesen meztelennek érezheti magát az ember. Lehet egy nehéz állapot, amely által az hívõ elmagányosodik, amelyben mindenki elhagyja és teljesen magára marad...

A lelki tövis, valamiféle megpróbáltatás, amely lelki szárazsággal, meztelenséggel, kiábrándulással, önbizalom elvesztésével, magányossággal és keserűséggel jár. A lelki tövis célja az, hogy az ember összetörjön és elfogadja szívében, hogy önmagában semmit sem tehet... Ez a mozsárban való összezúzás arra való, hogy a szolga alkalmassá váljon Isten akaratának feltétel nélküli teljesítésére. Az ember ekkor rájön tehetetlenségére, gyengeségére és ténylegesen, õszintén elfogadja, hogy csakis Isten kegyelme által lehet az, akivé lett. Az ember megérti, hogy minden nap elég neki Isten mindennapi kegyelme...

Ima: Uram Jézus, köszönöm, hogy megóvsz saját magamtól, kevélységemtől és önteltségemtõl. Köszönöm, hogy összetöröd lelkem és minden nap azzal kezdődik, hogy: „Uram segíts!”. Hiszem, hogy kegyelemed megsegít életem minden napján. Ámen.