Nem találtatok semmit a kezemben

(1Sám 12:3-5) Nézzétek, itt állok! Járuljatok az Úr elé és fölkentje elé, és tanúskodjatok ellenem! Kinek vettem el egyetlen ökrét is? Kitõl vettem el egyetlen szamarat is? Kit nyomtam el? Kivel szemben folyamodtam erõszakhoz? Kitõl fogadtam el megvesztegetésül ajándékot, s hagytam, hogy így bekösse a szemem? Vádoljatok, s megfelelek nektek!” „Nem nyomtál el minket, nem alkalmaztál velünk szemben erõszakot, s nem vettél el senkitõl semmit” - felelték neki. Erre azt mondta nekik: „Az Úr a tanúm veletek szemben, s fölkentje a tanúm ezen a napon, hogy nem találtatok semmit a kezemben.” „Igen, õ a tanú” - válaszolták.

Sámuel volt az egyik legjelentõsebb ószövetségi próféta. Õ kente fel Izrael elsõ királyát, Sault ( 1 Sám 10:1), és õ kente fel helyette Dávidot ( 1 Sám 16:12), akinek trónjáról soha nem fogy el a férfiú ( Jer 33:17) és akinek fia és Ura maga az Úr Jézus Krisztus ( Lk 20:44).

Isten embere hûséges

Isten emberének hûsége a következõkben kell megnyilvánulnia:

- Átadja teljesen életét az Úrnak és feltétlenül engedelmeskedik parancsolatainak;
- Nem él vissza felkentségének hatalmával;
- Nem tulajdonít el semmit és nem fogad el javakat vagy ajándékot megvesztegetésül.
 

Isten embere nem lopkodhatja vissza életét és nem alkothat magának rejtett rezervátumot, ahová néha elmenekülhet az Úr elõl, az emberek elõl és küldetése elõl. Isten embere nem gondolhatja magát kiváltságos személynek, nem élhet szenteskedõ aroganciában és felfuvalkodottságban, és nem dominálhatja le szellemileg a kicsinyeket. Isten embere nem alapíthat magánvállalkozást és nem hozhat létre magának lelki üzletágat, amely által magát gazdagítsa, kihasználva a kicsinyek istenfélelmét ( 1 Tim 3:8).

A hûtlen sáfár már nem Isten embere

 

(Lk 16:1-8 Károli ) Monda pedig az õ tanítványainak is: Vala egy gazdag ember, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja. Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felõled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár. Monda pedig magában a sáfár: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tõlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek! Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba. És magához hivatván az õ urának minden egyes adósát, monda az elsõnek: Mennyivel tartozol az én uramnak? Az pedig monda: Száz bátus olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén, hamar írj ötvent. Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolczvanat. És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.

A hûtlen sáfár ( intézõ) már rég nem az Úrnak és az Õ országának szolgál, hanem csakis a saját, önzõ, kicsinyes életének. A hûtlén sáfár már csak kihasználja tisztségét, hogy urakodjon a kicsinyek fölött és hasznot húzzon belõlük. A hûtlen sáfár eltulajdonítja a nyáj gyapját és nem szolgáltatja be azt jogos tulajdonosának. A hûtlen sáfár már akkor megszûnt Isten embere lenni, amikor szívében elõször eldöntötte, hogy megcsalja Urát.

 

 

 

Mi hûségesek vagyunk-e?

De hát mi próféták vagyunk?...  Isten emberei vagyunk, hogy számot  kell adjunk sáfárkodásunkról?... Igen, azok vagyunk! Keresztségünk által részesedtünk Krisztus királyi papságában és prófétaságában. Nekünk is számot kell adnunk a lelki Izrael elõtt, vagyis a szentek közössége elõtt, sáfárkodásunkról.  Hûségesek voltunk-e?... Éltünk-e vissza pozíciónkkal, hatalmunkkal? Tulajdonítottuk-e el mások testi vagy lelki dolgait? Tiszták vagyunk-e?...

1. Már a gyermeken meglátszik, hogy hûséges lessz-e:

(Péld 20:11) Ahogy a gyerek játszik, abból látni lehet, tiszták és igazak lesznek-e a tettei.

2. A házasságban meglátszik, hogy ki mennyire hûséges a párja iránt és asszerint Isten iránt is:

(Mt 15:19) A szívbõl törnek elõ a gonosz gondolatok, a gyilkosság, a házasságtörés, a kicsapongás, a lopás, a hamis tanúság, a káromlás.

3. A papi és szerzetesi hivatásban meglátszik, hogy ki mennyire hûséges hivatásához, elõljáróihoz és ez által Istenhez:

(Zsid 13:17) Engedelmeskedjetek elöljáróitoknak, kövessétek õket, mert õk vigyáznak rátok, abban a tudatban, hogy számot adnak lelketekrõl. Bárcsak örömmel tehetnék, nem sóhajtozva, mert hisz az nem válnék javatokra.

Ki nem vétett? Ki nem volt hûtlen? Ki nem lopott?... Vajon elítél-e bennünket a szentek közössége?... Megköveznek-e bennünket?... Az Úr azt mondja, hogy senkit sem ítél el, ha megtér és többé nem vétkezik.

(Jn 8:10-11) Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?”  „Senki, Uram” - felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Nézzünk életünk tenyerébe!... Mi van benne: Csalás? Lopás? Paráznaság? Házasságtörés? Hûtlenség? Anyagi visszaélés? Eltulajdonítás? Összeharácsolt palota? Lopott szerelem? Durva elnyomás? Szegények kitaszítása? Mukabér ki nem fizetése? A szomszéd elszántott határa? A testvér elperelt öröksége?...

Még van idõnk visszaadni, jovátenni, eldobni ezeket és megmosakodni Jézus Krisztus Szent Vérében. Törekedjünk megtisztítani magunkat, hogy ne találjanak semmit a kezünkben.

Ima: Könyörülj rajtunk Uram, mert vétkeztünk ellened. Ámen.