Az élet kenyere

(Jn 6:35-58) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Itt a legszentebb dolgokról van szó: Isten szentségéről és az élet szentségéről. Éppen ezért, csakis megrendülten, imádattal, gyermeki lelkülettel és alázattal lehet ezekről elmélkedni. Uram, küld el a Szentlelket, hogy illő módon, helyesen és hasznosan elmélkedjünk ezekről az igékről...

Az ember nem autonóm lény

Az ember, habár neki halhatatlan lelke van, nem autonom lény, és nem élhet örökké önmagától és önmagában. Az embernek, aki Isten teremtménye, szüntelen gondviselésre, megtartásra és táplálásra van szüksége. Ezt a gondviselő Isten adja nekünk közvetlenül, az Ő szent Lelke által, és közvetetten, az Őt szolgáló angyalai által. 

Az embernek naponta szüksége van testi táplálékra, de ugyanakkor lelki táplálékra is, mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten ajkáról származik (MTörv 8:3; Mt 4:4). 

A hitetlen ember azt gondolja, hogy ő jól megvan az anyagi javaival, testi életével, de valójában nagyon szegény, mert szűkölködik a lelkiekben és Isten dicsőségében (Róm 3:23). Egyedül Isten és az Ő Szent Fia, Jézus Krisztus autonóm, azaz, egyedül csak Őneki van élete önmagában (Jn 5:26). Isten örökké él, és nem szorul rá, hogy valaki táplálja Őt. Isten az Úr, mindeneknek első megvilágosítója, táplálója, éltetője és mozgatója...

Az ember táplálkozik

Az embernek teste és szellemi-lelke van. A földi élet ideje alatt ez a kettő egy, amint a vizes szivacsban egy a szivacs a vízzel. És így mindkettőt táplálni kell. Az eredeti szentség állapotában, az első emberpár testi tápláléka a növények magjai és gyümölcsei voltak (Ter 1:29), míg a lelki tápláléka az élet fájának gyümölcse (Ter 2:9).

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Ádám és Éva, a két édeni misztikus fa közül, csak a jó és a rossz tudásának fájáról szakított, pedig hát megmondta az Úr, hogy a kert minden fájáról ehetnek, kivéve a tiltott fáról (Ter 2:16-17). Tehát, szabad volt enniük az élet fájáról... Sőt, úgy gondolom, hogy naponta ettek az élet fájáról és táplálták lelküket az Istentől származó lelki táplálékkal. Ezt a jogot veszítették el az õsbűn esete után (Jel 22:19), amikor az Úr elzárta útjukat az Éden kertjében az élet fája felé, a kerubok fenyegető, tüzes kardja által (Ter 3:24)...

Az ősbűn esete után, az ember csak a testi táplálékkal maradt. Elszakadt Istentől, Isten Lélektől és így meghalt lékekben. Az emberiség az ősbűn okozta halálban vesztegelt az idők teljességéig, amikor aztán az Ige testté lett. Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, megváltotta az embert és önmagát adta neki a szentségekben, kiváltképpen a legméltóságosabb Oltáriszentségben. (Mt 26:28; Mk 14:22-24; Lk 22:19-20). 

Isten addig sem hagyta magára az embert, hanem sokféleképpen szólt hozzá a pátriárkák és a próféták által, táplálva az embert az Ő igéiével. Ma is, a megváltott keresztény ember, táplálja a testét testi eledellel, és táplálja a lelkét Isten igéjével meg a szent Eucharisztiával. Jézus Krisztus a mennyből alászálott kenyér, az élet kenyere. Így a keresztfa lett az embernek visszaadott "élet fája” ( Jn 6:35-51)...

 

Az eszkatonban, az új világban, a megváltott és megdicsőült ember is táplálkozni fog az élet fájáról (Jel 2:7; 22:1-2; 22:19). A megdicsőült embernek is teste lesz, nemcsak lelke, de mivel a feltámadt test, ezért egy megdicsőült test lesz, és akkor az ember hasonlatos lesz Isten angyalaihoz (Mt 22:30). Ezért a megváltott ember már csak lelki táplálékkal fog táplálkozni. A testi táplálkozás pedig megszűnik majd az új életben (1Kor 6:13). 

Láthatjuk az írásokban, hogy az népek nem közvetlenül Isten trónjából kapják az életet, ahonnan a szent víz folyik ki, nem az élet folyójából, hanem a folyóból táplálkozó fákból, és azoknak is ágai végéről, a gyümölcsökből (Ez 47:1-12; Jel 22:1-2). Ez az ábrázolás egy nagyszerű szent hierarchiát sejtet, amelyben az ember a legkisebb a teremtmények között (Mt 11:11) és a legvégén van. A mennyek országában a legkisebb angyal is nagyobb, mint a legnagyobb ember (Mt 11:11), és ezért az ember a végekről táplálkozik. De a legvégső szent hierarchiát majd a mennyei Atya határozza meg (Mt 20:23)...

Az ember aktívan kapja az életet

Azt gondolhatnánk, hogy Isten csak úgy adja, automatikusan árasztja az emberbe a lelki életet, és az ember passzív haszonélvezője lehet az isteni életnek. A szentírásból láthatjuk, hogy az embernek aktívan hozzá kell járulnia az élet vételéhez. Tehát nem magától árad az élet az emberbe, hanem neki oda kell járulnia Istenhez, hogy elvegye az életét (Lk 16:12).

Az Édenben is, az embernek oda kellett járulnia az élet fájához (Ter 2:9), le kellett szakítania gyümölcsét és meg kellett ennie. Ma is aktívan oda kell járulnunk az Úr oltárához, hittel és magunkhoz kell vennünk az Oltáriszentséget, a kenyér és bor színe alatt rejtőző Úr Jézus Krisztus valóságos testét és vérét (1Kor 11:27-29). Azt gondolom, hogy az eszkatonban is majd aktívan oda kell majd járulnia az embernek az élet fájához, hogy Isten életében részesüljön (Jel 22:2; 22:19)...

 Az élet kenyerének előképei a szentírásban

Az Istentől kapott tápláló élet sokféleképpen van szemléltetve az írásokban, de mindegyik az élet kenyerére, a mennyből alászállott Isten Fiára, Jézus Krisztusra mutat, amely valóságosan jelen van az Eucharisztiában:

1. Ádám és Éva, az Édenben, az élet fájáról táplálkoztak, és életük volt mindaddig, míg az ősbűn miatt el nem zárták útjukat az élet fája előtt, a kerubok fenyegető kardja által (Ter 3:24).
2. Izrael népe, a pusztában, mannával táplálkozott, és az nem fogyott el, míg be nem értek az ígéret földjére (Józs 5:12).
3. Illés és Elizeus megszaporították a kenyeret meg az olajat, és az el nem fogyott, amíg a szükség tartott (1 Kir 17:7-16; 2 Kir 4:42-44; 2 Kir 4:1-7).
4. Az Úr Jézus kétszer is megszaporította a kenyeret meg a halat, és emberek ezreit táplálta úgy, hogy utána sok maradékot szedtek össze.
5. Az eszkatonban, az élet fája, amely gyümölcseivel táplálja sz üdvözülteket, és leveleivel gyógyítja a nemzeteket (Jel 22:2).

Boldogok akiket meghív az Úr az Ő lakomájára ( Jel 19:9). Ezekben az előképekben felismerhetjük az élet kenyerét azáltal, hogy az eledel soha nem fogy el, folyamatosan szaporodik és kitart mindaddig, amíg az Úr adja.

A továbbiakban olvassuk el azokat az igerészeket, amelyek az élet kenyerére mutatnak...

Kérünk Szentlélek Úristen, száll le ránk, hogy méltó tisztelettel, alázattal és hódolattal elméledjünk ezekről az igékről.

Ádám és Éva esete:

(Ter 2:9) És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.

(Ter 3:22-24) Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A manna Mózes idejében:

(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Illés esete:

(1Kir 17:7-16) Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Elizeus esete a próféta tanitványokkal:

(2Kir 4:42-44) Baál-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

Elizeus esete a próféta özvegyével:

(2Kir 4:1-7) A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

Ezekiel látomása a szent folyóról:

(Ez 47:1-12) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek.  Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.  A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”

Az Úr Jézus első kenyérszaporítása:

(Mt 14:15-21) Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”  Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”  „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. „Hozzátok ide!” – mondta,  s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek.  Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.

A számszimbólika szerint az öt kenyér az Úr Jézus öt szent sebére utalhat, míg a két hal az Ő két természetére...

(Mk 6:35-44) Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.”  Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre.  Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban.  Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta.  Mindenki evett és jól is lakott.  A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele.  A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.

(Luk 9:10-17)  A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

(Jn 6:4-13) Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”  Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.  Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”  Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

Az Úr Jézus második kenyérszaporítása:

(Mt 15:32-39) Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.”  A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?”  Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.”  Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.  Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek.  Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.  Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva.  Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

Itt a hét kenyér a teljességet szimbolizálhatja, és a négyezer az emberiség várakozásának idejét az idők teljességéig...

(Mk 8:1-10) Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.  Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett.  Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket,  maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

A szent Eucharisztia alapítása:

(Mt 26:28) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.

(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.

(Lk 22:19-20) Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

A szent Eucharisztia és az emmauszi tanítványok:

(Lk 24:30) Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.

Az Úr Jézus az élet kenyere:

A bevezető igében (Jn 6:35-58) láthatjuk, hogy az Úr valóságosan jelen van a szent kenyérben, az Oltáriszentségben. Ő önmagát adja nekünk, hogy életünk legyen és bőségben legyen...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.
 

Pál apostol a szent Eucharisztia ünnepléséről és a szentáldozásról:

(1Kor 10: 16-17) Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?  Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

(1Kor 11:23-29) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.”  Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.  Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét.  Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Az élet fája az eszkatonban:

(Jel 2:7) Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.

(Jel 22:1-2) És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.

(Jel 22:19) S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.

Ima: Urunk Jézus Krisztus, kérlek áld meg ezt az írást, hogy aki végigelmélkedi, részesüljön az élet kenyeréből és örök élete legyen. Ámen.

Nem a test, hanem a lélek szerint

(Róm 8:1-17) Nincs semmi elmarasztaló ítélet azok ellen, akik Krisztus Jézusban élnek. Hiszen a lélek törvénye, ami a Krisztus Jézusban való élet folyománya, megszabadított téged a bûn és a halál törvényétõl. Amire ugyanis a törvény nem volt képes, mert a test miatt erõtlenné vált, azt Isten véghezvitte: elküldte tulajdon fiát a bûn miatt a bûn testének hasonlóságában, hogy elítélje a testben levõ bûnt, és hogy a törvény beteljesedjék rajtunk, akik már nem a test, hanem a lélek szerint élünk. A testi ember bizony testiekre vágyik, a lelki ember ellenben lelkiekre törekszik. De a test kívánsága a halálba vezet, a lélek vágyódása ellenben élet és béke. A test vágya ellene mond Istennek, nem veti alá magát Isten törvényének, sõt nem is képes rá. Ezért aki test szerint él, nem nyerheti el Isten tetszését. De ti nem test, hanem lélek szerint éltek, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akikben nem lakik Krisztus Lelke, azok nem az övéi. Ha Krisztus bennetek van, jóllehet a test a bûn miatt halott, a lélek a megigazulás következtében él. Ha pedig bennetek lakik annak Lelke, aki feltámasztotta Jézust a halálból, õ, aki Krisztus (Jézust) feltámasztotta a halottak közül, halandó testeteket is életre kelti bennetek lakó Lelke által. Így tehát, testvérek, nem vagyunk a testnek lekötelezve, hogy a test szerint éljünk. Mert ha test szerint éltek, biztosan meghaltok, de ha lélekkel megölitek a test szerinti tetteket, élni fogtok. Akiket Isten Lelke vezérel, azok Isten fiai.  Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság Lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya! A Lélek maga tesz tanúságot lelkünkben, hogy Isten gyermekei vagyunk. Ha pedig gyermekei, akkor örökösei is: Istennek örökösei, Krisztusnak társörökösei. Elõbb azonban szenvednünk kell vele együtt, hogy vele együtt meg is dicsõüljünk.

Olofsson Placid bencés atya, akit 2003-ban a Hit Pajzsa dijjal tüntették ki, az egyik elõadásában kb. így magyarázta az ember testi és a lelki életét: Amikor az ember megszületik, akkor elkezdõdik a biológiai élete. Amikor megkeresztelik, akkor megszületik benne az õ lelki, kegyelmi élete. Az emberben, a földi élete során, a biológiai élet és a lelki, kegyelmi élet, párhúzamosan haladnak egymás mellett. A halál pillanatában a biológiai élet véget ér, de a lelki élet tovább halad Istenhez, az örök boldogságba...

A testi élet

Az ember nem csak hús-vér testbõl és gondolatokból áll, ahogyan azt az ateista materialisták állítják, nem is csak hús-vér testbõl és Isten éltetõ erejébõl (Ter 2:7), ahogyan az adventisták állítják, hanem hús-vér testbõl és szellemi-lélekbõl. Az ember hús-vér teste és szellemi-lelke nem alkotnak valamiféle kettõsséget az emberben, nem két különálló dolog, hanem szétválaszthatatlan egységet alkotnak. Az élõ ember hasonlatos a vizes szivacshoz. Se nem szivacs, se nem víz, hanem vizes szivacs. A halott ember olyan, mint a száraz szivacs. A víz elpárolgott belõle. A vizes szivacsban, a víz teljesen felveszi a szivacs alakját. Ugyanúgy, az ember szellemi-lelke is hasonló az ember testi ábrázathoz. Amikor az ember meghal, akkor a szellemi-lelke különválik a testtõl, ezért aztán természetes módon visszakívánkozik a testbe, amellyel összetartozik. Ezért a feltámadás egy természetes szükséglet, amely bele van "kódolva" az ember lelkébe.

A test szó alatt, hajlamosak vagyunk, minden esteben hús-vér testét érteni. A test szó azonban sokkal többet foglal magába... A test szó azt jelenti, hogy valami teremtett, véges, korlátozott autonómiájú és ami egy mozgatót ígényel. Ebben az értelemben az ember szellemi-lelke is csak egy test. Sõt, az angyalok is, akik tiszta szellemi teremtmények, csak testek, “égi testek”.  Csak az nem test, akinek élete van önmagában és nincs szüksége egy elsõdleges mozgatóra. Ebben az értelemben, csak egyedül Isten nem test. Az Úr Jézus, amikor megvallja, hogy az Atya megadta neki, hogy élete legyen önmagában, amint az Atyának élete van önmagában,  kinyilatkoztatja Istenségét:

(Jn 5:26) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában…
(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”
(Iz 31:3) Egyiptom ember és nem isten, lova csak test és nem lélek.

Az ember hús-vér testét és szellemi-lelkét egyaránt Isten Lelke élteti. Az embernek van biológiai élete és van lelki élete. Minkettõt Isten tartja fenn, gondviselõ erejével és segíti kegyelmével.  Azonban, az ember szellemi-lelke, valami nagyobbra van hívatva mintsem, hogy önmagának és az evilági, anyagi dolgoknak éljen..Az ember szellemi-lelke arra van rendelve, hogy elteljen Isten Lelkével és egyesüljön Vele. Ezt nevezzük Isten kegyelmének. Isten Lelke átjárja az ember szellemi-lelkét, betölti, megvilágosítja, élteti, erõsíti, felmelegíti szeretetével, felruházza különbözõ képességekkel, ajándékokkal és a jóra serkenti.

Az ember embertõl születik, vagyis test a testbõl. Ádámot Isten teremtette az Õ képére és hasonlatosságára, de Ádám már Séthet a saját képmására nemzette ( Ter 1:26; Ter 5:3). Mivel az õsbûn által, a test Ádám elszakadt Istentõl, az éltetõ Lélektõl és meghalt, ezért csakis halott lelkû utódokat tudott nemzeni, test szerint. Mivel minden test testbõl születik, ezért minden ember lelkileg halottnak születik és szûkölködik Isten dicsõségében.

Jn 3:6 Ami a testbõl születik, az test, ami a Lélekbõl születik, az lélek.
Róm 3:23 Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.
 
De Isten már az õsbûn után megígérte, hogy nem hagyja az embert a test halálában, hanem megváltja és újra egyesíti önmagával. Ezt az igéretét Ábrahámmal kezdte megvalósítani és utódaival folytatta. Majd késõbb, Mózes által átadta a Törvényt Izraelnek. A Törvény nem más, mint a Lélek karakterének evilági kicüvekelése a test számára a világban. De lényegében, a Lélek karaktere a szeretet. A Törvény abban állt, hogy a test saját erejébõl próbálta követni a Lélek karakterét, a törvény cüvekei nyomán. De a test sohasem tudta a saját erejébõl magára ölteni a Lélek karakterét, ezért aztán mindenki vétkezett, mert senki sem tudta betartani a Törvényt. A test és a Törvény olyanok, mint amikor két, ugyanazon pólusú mágnesvéget akarunk összeilleszeni. Csakis erõvel lehet azokat egymáshoz illeszteni, de amint elengedjük, azonnal eltávolodnak egymástól.

A Törvény, ami teljességében a Lélek karaktere, vagyis a szeretet, nem szûnik meg soha, hanem Krisztus által beteljesedik. Krisztus megváltó mûve által, az Újszövetségben, az ember szíve megváltozik a kegyelem által és alkalmassá válik a Törvény beteljesítésére. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy nem azért jött, hogy a törvényt megszüntesse, hanem hogy betöltse ( Mt 5:17). Ezért jövendölte meg már Jeremiás próféta, hogy a törvény nem kõtáblákra lesz vésve, hanem emberi szívek hústáblájára (Jer 31:33). A megváltás által, Isten életének részesei lettünk. A Lélek által, a törvény most már a szûvünkbe van írva... A Lélek által megváltozik a szûvünk polaritása és odatapad a törvényhez, ami a Lélek karaktere, vagyis a szeretet...
(Mt 5:17) Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni.
(Jer 31:33) Ez lesz az a szövetség, amelyet majd Izrael házával kötök, ha elérkeznek azok a napok - mondja az Úr: Bensejükbe adom törvényemet, és a szívükbe írom. Én Istenük leszek, õk meg az én népem lesznek.
(Gal 3:3) Ennyire értelmetlenek vagytok, hogy amit lélekben kezdtetek, most testben akarjátok bevégezni?
(Gal 6:8) Aki tehát test szerint vet, testébõl is arat majd romlást. Aki ellenben a lélek szerint vet, lelkébõl arat örök életet.

 
A lelki élet

Isten elküldte Szent Fiát, Jézus Krisztust, hogy megváltson bennünket. A Megváltás megtörtént a kereszten, egyszer s mindenkorra, 2000 évvel ezelõtt. Mindenki, aki hisz és megkeresztelkedik, részesül a megváltásban, beleoltatik Isten szentháromságos életébe és részesül Isten Lelkébõl. Aki megkeresztelkedik víz és a Szentlélek által, az újjászületik lélekben és a Lélek szerint él:
(Jn 3:3-8) Jézus azt felelte neki: „Bizony, bizony, mondom neked: aki nem születik újjá, az nem láthatja meg az Isten országát.” Nikodémus megkérdezte: „Hogy születhet valaki, amikor már öreg? Csak nem térhet vissza anyja méhébe azért, hogy újra szülessék?” Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízbõl és (Szent)lélekbõl születik, az nem megy be az Isten országába. Ami a testbõl születik, az test, ami a Lélekbõl születik, az lélek. Ne csodálkozz azon, hogy azt mondtam: újjá kell születnetek. A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekbõl született.”

Csakis az üdvözülhet, aki lélek szerint él (Jn 6:63) vagy legalábbis vágyik erre, amint a jobb lator is tette ( Lk 23:40-43). Nem a saját bűnre hajló teste és szellemi-lelke szerint, hanem Isten szent és éltető Lelke szerint. Az él a Lélek szerint, aki a lélek cselekedeteit cselekszi és nem a test cselekedeteit. Az ilyen ember megfeszíti önmagát, megfékezi bűnös vágyait ebben a világban, amint Krisztust is megfeszítették a Golgotán (Gal 5:24). A lélek cselekedetei életszentségre és örök életre vezetnek. A test cselekedetei bûnre meg kárhozatra vezetnek (Gal 5:19-21).

(Jn 6:63) A lélek az, ami éltet, a test nem használ semmit. Hozzátok intézett szavaim lélek és élet...
(Gal 5:19-21) A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát.
(Gal 5:22-24) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hûség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény. Akik Krisztus Jézushoz tartoznak, keresztre feszítették testüket szenvedélyeikkel és kívánságaikkal együtt. 
(Kol 3:1-6) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. Hiszen meghaltatok, és életetek Krisztussal el van rejtve az Istenben. Amikor majd Krisztus, a mi életünk megjelenik, vele együtt ti is megjelentek dicsőségesen. Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás. Ezek miatt sújtja Isten haragja a hitetlenség fiait.

A test és a lélek egymás ellen tusakodnak ebben az életben. A test mindaz, ami az ember bűnre hajló természetéből fakad. A lélek Istentõl származik és Istenhez emel fel. Ez két különbözõ út… Az elsõ a halálba, a kárhozatba vezet, a második pedig felfele ível, az örök életbe. A leki ember elhagyja a bûnt, megfékezi a testet és ellenáll a kisértéseknek. A testi ember lerombolja az életszentséget, csapodár és nem tud ellenállni a kisértésnek. A test szolgaságban tart, a bûn szolgaságában, de a lélek szabadságra vezet Krisztusban, az istengyermeki szabadságra ( Jn 8:32). Mi a szabad asszony gyermekei vagyunk, vagyis az Egyházé (Gal 4:31). Ha lélek szerint élünk, akkor a mi szellemi-lelkünk Istenhez emelkedik és nem jut a testtel az ítéletre.

(Mt 26:41) Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erõtlen.”
(Gal 4:29-31) De ahogy akkor a test szerint született üldözte a lélek szerint valót, úgy van most is. De mit mond az Írás? „Ûzd el a szolgálót és fiát, mert a szolgáló fia nem örököl a szabad asszony fiával.” Mi tehát, testvérek, nem a szolgáló fiai vagyunk, hanem a szabad asszonyéi.
(Gal 5 :16-17) Kérlek tehát benneteket, hogy lélek szerint éljetek, s akkor majd nem teljesítitek a test kívánságait. A test ugyanis a lélek ellen tusakodik, a lélek meg a test ellen. Ellentétben állnak egymással, s így nem azt teszitek, amit szeretnétek.
(1Pét 2 :11) Szeretteim, kérlek benneteket, hogy mint idegenek és zarándokok, tartózkodjatok a testi kívánságoktól, mert ezek a lélek ellen törnek.
(1Pét 3 :18) Mert Krisztus is meghalt egyszer a bûnökért, az Igaz a bûnösökért, hogy az Istenhez vezessen minket. A test szerint ugyan megölték, de a lélek szerint életre kelt.
(1Pét 4:6) Mert azért hirdették az evangéliumot a halottaknak is, hogy ha mint emberek testben ítélet alá estek is, lélekben éljenek az Isten által.

A lelki élet útja gyakorlatban, Szent Benedek útja: “Ora et labora” , azaz “Imádkozzál és dolgozzál"... Az elsõ, a legfontosabb és a legszükségesebb: az Úr imádata. De mivel a föld átok alatt áll (Ter 3:17), ezért dolgozni kell a megélhetésért (2 Thessz 3:10). Ez az átok azonban áldássá lett számunkra, mert amíg dolgozunk, nincs idõnk vétkezni a bűnre hajló természetünkkel. Ha felajánljuk Istennek a becsületes, mindennnapi munkánkat, akkor a munkánk is imádság lehet. Így az egész életünk lelkivé és Istent dicsõítõvé válhat.

Megváltottság és bûnhõdés

Paradox helyzetnek tûnik, hogy ugyanakkor megváltottak vagyunk és mégis bûnhõdünk. Meg vagyunk váltva, Isten gyermekei lettünk, de a bûnre hajló természetünk megmarad ebben az életben. Isten megbocsájtotta bûneinket, de mégis, a személyes bûneinknek, vagy õseink bûneinek következménye ott maradnak életünkben. Miért?... Mert a testi életünkre kihat a bûn következménye, de lelki életünk Krisztusban nyer kifutást az örök haza felé. Ezért ott van az életünkben a szenvedés, a betegség és a nyomorúság, test szerint, de ugyanakkor ott van a lekünk öröme és boldogsága a lélek szerint. Így teljesedik be minden í betû vagy veszõ a Törvénybõl (Mt 5:18).

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.
(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.
(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.
(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz. Nagy és fölséges Isten vagy; a Seregek Urának hívnak.

Hogyan éljünk?

Hát a Lélek szerint… De mit jelentsen ez konkrétan?...  Hát elõször is óvakodjunk a test cselekedeteitõl:

(Gal 5:19-21) A test cselekedetei nyilvánvalók: kicsapongás, tisztátalanság, fajtalanság, bálványimádás, babonaság, ellenségeskedés, viszálykodás, vetélkedés, harag, veszekedés, szakadás, pártoskodás, irigykedés, gyilkosság, részegeskedés, tobzódás és ezekhez hasonlók. Mint már elõbb mondtam, most ismét kijelentem: Akik ilyeneket mûvelnek, nem öröklik Isten országát.

Általános szabály lehet az, hogy ne azt nézzük, hogy mit nem szabad tenni, hanem azt, hogy mit kell tenni. Ne azt nézzük, hogy mi tilos, hanem azt, hogy mi a jó és a hasznos ( 1 Kor 10:23). Nem az ördögöt és a kárhozatot firtatjuk, hanem Krisztusra és a keresztre tekintünk, Aki a mi üdvösségünk ( Jn 3:14-15). Nem a gonosszal való csatározásokkal kell töltenünk idõnket, hanem Krisztus oltalama alá kell futunk és Õ majd megvéd bennünket. Így a dolgok leegyszerûsödnek... Krisztus szent vérének oltalma alá kell futnunk és minden nap õt kell szemlélnünk, imádnunk. A munkánkat is, a pihenésünket fel kell ajánljuk Krisztusnak és így mindent Benne élünk meg. Ha ezt tesszük, akkor hamar letisztul az életünk és valóban krisztusivá válik.

 

Kerülni kell a testieket, a bûnre vezetõ dolgokat. Ilyenek a rossz filmek, az érzékies zenék, a kívánatos képek, a rendetlen olvasmányok, az gátlástalan internetezés, a szociális hálózatok helytelen használata, a rossz társaságok, a mulatozások, a haszontalan sportok, testépítések, a divat, stb. Óvakodjunk a bálványimádástól, ami a babonaságban, az okkultizmusban, az ezoteriában, a jóslásokban, az anyagiasságban, a pénzimádásban, az önmegvalósításban, vagy más ördögi dolgokban áll. Óvakodjunk a haragtól, az indulatosságtól, a bosszútól, a viszálykodástól, a versengésektõl, a nagyravágyástól, a karrierizmustól, a megszólásoktól, az ítélkezésektõl, a rágalmaktól, stb. Nagyon óvakodjunk a szentségtöréstõl, a káromlástól, a szent dolgok iránti tiszteletlenségtõl és az átkozódástól. 

Kérjük minden nap Isten Lelkét, a Szentlélek Úristent, hogy halmozzon el ajándékaival és teremjük meg a Lélek gyümölcseit ( Gal 5:22). Legyünk tökéletesek, amint a mennyei Atyánk is tökéletes (Mt 5:48)!

Ima: Uram Jézus Krisztus, csak Terád akarunk tekinteni. Mindent Tebenned akarunk tenni. Akár élünk, akár halunk, Tieid akarunk lenni. Ámen.

Az Õ halálára keresztelkedtünk meg

(Rom 6:3-11) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg? Eltemettek tehát vele együtt a halálba a keresztség által, hogy amint az Atya dicsősége feltámasztotta Krisztust a halottak közül, éppúgy mi is új életben járjunk. Ha ugyanis eggyé lettünk vele halálának hasonlóságában, úgy majd a feltámadásában is egy leszünk vele. Hisz tudjuk: a régi embert bennünk azért feszítették meg vele együtt, hogy a bűn teste elpusztuljon, s ne szolgáljunk többé a bűnnek. Mert aki meghalt, az felszabadult a bűn alól. Ha tehát meghaltunk Krisztussal, hisszük, hogy Krisztussal együtt élni is fogunk, mert tudjuk, hogy Krisztus, miután feltámadt a halottak közül, már nem hal meg, s a halál többé nem uralkodik rajta. Mert halála egyszer s mindenkorra való halál volt a bűnnek; az élete azonban élet az Istennek. Ti is úgy tekintsétek tehát magatokat, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek Krisztus Jézusban.

Az õskeresztények idejében, de akár ma is, a missziós területeken, pl. Kínában, a felnõttek megkeresztelésekor ez az ige nyilvánvalóan megvalósúl... A már felnõtt, húsvétkor megkeresztelt ember, meghozza azt a felelõs döntést, hogy elmerülve Krisztus halálában, meghal a korábbi, testi életének, hogy feltámadjon az új életre Jézus Krisztusban. Nekünk azonban, akiket csecsmõként kereszteltek meg, ez nem ennyire nyilvánvaló. A mi esetünkben nem egy egyszeri döntésrõl van szó, hanem egy fokozatos tanulási, megtérési folyamatról, amelyben Isten kegyelme által felnövünk ehhez a döntéshez és ehez az életállapothoz...

Kereszténységünk a felnõtt korig

A csecsemõk megkeresztelése a szülõk döntésére és hitére van alapozva. Úgy kereszteli meg az egyház a csecsemõket, hogy a szülõk kérik a keresztséget meg a hitet gyermekeik számára, megígérvén, hogy a szülõi nevelés által megismertetik gyermekeikkel a Katolikus Egyház tanítását és az egyház hite szerint nevelik őket. Ezt sokan vitatják és mindig lesznek érvek a csecsemõkeresztelés mellett vagy ellen. Tény az, hogy ez a gyakorlat. Aztán késõbb, a mindennapokban, a keresztségi fogadalom sokszor elfelejtõdik és a gyerek úgy nõ fel, hogy a vallást csak a templomtoronyról ismeri... Jobb esetben, a gyerek részesül a szentgyónás, az elsõáldozás és a bérmálás szentségeiben. Ekkor muszáj elmenni a hittanórákra, tehát a gyermek csak hall valamit a hitrõl...

Ez a dolgok emberi oldala, ami nem valami bíztató, de ott van az isteni oldala is, amikor a keresztségben és a bérmálásban, a gyermek lelke egy új karaktert, egyfajta lelki vízjegyet, isteni filigránt kap... A szentgyónásban és a szentáldozásban, az elsõáldozó egy új lelki életben és kegyelemben részesül. Ez hasonló ahoz az elvetett, szunnyadó maghoz a földben, amely arra vár, hogy megöntözzék és kikeljen. A gyerek, a fiatal keresztény, még a testi életet és az önmegvalósítást keresi. Csak késõbb fogja megteremni a hit és a megtérés gyümölcsét, ami már nem az emberi munka eredménye...

(1Jn 2:27) A tõle kapott kenet maradjon meg bennetek, és akkor nincs szükségetek rá, hogy bárki is tanítson benneteket mindenre, s ez igaz, nem hazugság. Aszerint, ahogy tanított benneteket, maradjatok benne.

(1Jn 3:9) Azok, akik az Istentõl születtek, nem követnek el bûnt, mert az õ magja bennük marad, és nem vétkezhetnek, mert az Istentõl születtek.

Az elsõ megtérés

A fiatal keresztény, természetes módon, a "tékozló fiú" állapotába nõ bele ( Lk 15:13)... Természetes, hogy egy egészséges gyermeknek, fiatalnak vágyai vannak és meg akarja valósítani önmagát. Elõször tanulni akar, aztán karriert akar csinálni, aztán családot akar alapítani, aztán nagy házat akar meg autót, stb. Ezek a dolgok, mind-mind elvonják a fiatalt a lelki élettõl. Van néhány kivétel, akiknek hivatásuk van és fiatal koruktól fogva papi vagy szerzetesi pályára irányúlnak, de ez ritka... Ezért aztán mondhatni, hogy minden megkeresztelt ember életében el kell jönnie az elsõ megtérésnek...

Az elsõ megtérés Isten segítõ kegyelme által jön, amely minden embernél más és egyénre szabott. Eljön a Szentlélek kegyelme és megérinti, megöntözi a fiatal vagy talán idõsebb keresztény szívét, hogy kibontsa benne az egykor elvetett magban szunnyadó ígéreteit. Az elsõ megtérés lehet egy nagy lelki megrázkodtatás, amely istenfélelemre vezet, lehet Isten szeretetének, irgalmának erõteljes megtapasztalása, amely bûnbánatot fakaszt (Róm 2:4) vagy lehet egy csendes, templomba kívánkozó vágy, amely jámborságra vezet...

Az elsõ megtérés után, ha a megtérõ ember válaszol Isten hívására és állhatatos, akkor elkezdõdik egy lelki, tisztulási folyamat. Ez a bûnök fokozatos felismerésében, elhagyásában és meggyónásában valósul meg. Ez lehet akár egy többéves lelki fejlõdés és küzdelem is (Fil 3:16), amely által az ember szívében a jó és a világosság, felülkerekedik a rosszon meg a sötétségen. Minél több gyõzelmet arat az ember a megtérésében, annál inkább megtisztul és egy magasabb szintû lelki életre jut el...

(Róm 2:4) Avagy semmibe veszed, hogy Isten végtelenül jó, türelmes és elnézõ, s nem jut eszedbe, hogy irgalma bûnbánatra akar vezetni?

(Fil 3:16) …de amit már elértünk, abban tartsunk ki.

A második megtérés

A második megtérés semmiképpen sem az elsõ megtérés megismétlődése. A keresztény élet nem abból áll, hogy egy életen át sorozatosan bemocskolódunk a bûnben, majd megmosakodunk a szentgyónásban, és nem abból áll, hogy a világi életünk és bûneink körül forgunk, mint ahogy a levágott farkú kutya forog önmaga körül... A második megtérés abban áll, hogy felismerjük, hogy teljesen meg kell halnunk e világ számára Krisztusban (Róm 6:10). A második megtérés megérteti velünk, hogy közel az ítélet órája, amikor meg kell jelenjünk a nagy Biró ítõlõszéke elõtt (2Kor 5:10), ahol el kell számolnunk életünkkel és végérvényesen beteljesedik a sorsunk...

A második megtérés megérteti velünk, hogy nagyon rövid az idõnk itt a földön, és meg kell feszítsük végleg magunkban az evilági vágyakat, hogy a Szentlélek kegyelmével  együttmûködve felnõhessünk a Mesterhez (Lk 6:40). Ebben a második megtérésben is elbukhatunk néha, de tudjuk, hogy van szószólónk a mennyben (1Jn 2:1). Ekkor a szentgyónásunk már nem egy eredménytelen vallásos cselekmény, hanem ugródeszka az isteni élet felé. Mindehez erõs elhatározásra van szükség és józanságra, amely emlékeztet földi útunk vészesen közeledõ végére...

Olvassuk el figyelmesen az ígéket:

(Ef 5:16) Használjátok fel az idõt, mert rossz napok járnak.

(1Kor 10:23) „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra.

(Róm 6:10) Aki meghalt, az egyszer s mindenkorra meghalt a bûnnek, aki azonban él, az Istennek él.

(2Kor 5:10) Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélõszéke elõtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

(1Jn 2:1) Gyermekeim! Ezeket azért írom, hogy ne kövessetek el bûnt. De ha valaki bûnbe esik, van szószólónk az Atyánál: Jézus Krisztus, az Igaz.

(Lk 6:40) Nem nagyobb a tanítvány mesterénél: Akkor tökéletes az ember, amikor már olyan, mint a mestere.

Fontoljuk meg, hogy bizony már nem sok időnk van...

A keresztség és a bérmálás szentsége után, ott van a "Szentlélek keresztség" vagyis a mi személyes pünkösdünk. Ez Isten különleges kegyelme, amely által az ember eltelik a Szentlélekkel, betelik Isten Lelkével... Ezt azok tapasztalják meg akik egésszen átadták magukat Istennek, szent életet élnek és különös elhivatottságuk van Isten országának építésére...

Ima: Uram Jézus! Te tudod, hogy míg egyik kezem megfeszítem, addig a másikkal a világ örömei után nyúlok. Add Szentlelkedet, hogy szentjeid példáját követve felnõhessek Tehozzád. Ámen.

Nem vagyok méltó, hogy betérj a házamba

(Mt 8:5-12) Amikor beért Kafarnaumba, egy százados járult eléje, kérve õt: „Uram - szólította meg -, szolgám bénán fekszik otthon, és rettenetesen kínlódik.” „Megyek és meggyógyítom” - felelte neki. A százados ezt mondta neki: „Uram, nem vagyok méltó, hogy betérj házamba. Csak szólj egy szót, és szolgám meggyógyul! Magam is alárendelt ember vagyok, s katonák szolgálnak alattam. Ha azt mondom az egyiknek: Menj el! - elmegy, a másiknak: Gyere ide! - odajön hozzám, vagy szolgámnak: Tedd ezt meg! - megteszi.” Ennek hallatára Jézus elcsodálkozott és kísérõihez fordult: „Bizony mondom nektek, Izraelben nem találtam ekkora hitet. Ezért mondom nektek: Sokan jönnek majd napkeletrõl és napnyugatról, és letelepednek Ábrahám, Izsák és Jákob mellé a mennyek országában, az ország fiait pedig kivetik a külsõ sötétségbe. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.”

Ez az evangéliumi rész egy római, vagyis egy pogány katonaembert állít elénk, mint a hit példáját és a méltóság mércéjét. Az ő esete által Isten világosan kinyilvánította, hogy üdvterve kiterjed a pogányokra is, azaz minden emberre, aki hisz az Emberfiában, Jézus Krisztusban (1Tim 2:4). Amint Isten Ábrahámnak és utódainak egy jobb hazát, egy jobb országot ígért (Zsid 11:15), úgy ezt az országot minden embernek felkínálja, aki befogadja az evangéliumot...

A pogány százados hite

A római százados hitte és megértette, hogy Isten és az Ő seregei, a szellemi világban, egy országot alkotnak, a Római Birodalomhoz és a római hadsereghez hasonlóan (Mt 26:53), ország, mely egy testet alkot, és amelyet egy szent hierarchia és törvény szabályoz. A római százados már Szent Pál előtt ráérzett Isten országának és Krisztus testének modelljére (1Kor 12:12)...

A százados megértette és megérezte a názáreti Jézus nagyságát... Nem mondta ki, hogy Jézus az Isten Fia, nem mondta ki, hogy Jézust Istennek tartja, de kimondta azt, hogy Jézus Krisztus a legnagyobb Isten országában, és hogy minden angyal neki van alárendelve (Jn 1:51). A százados megértette, hogy habár ő a nagy Római Birodalom polgára és katonája, tisztség, mely kiváltságos jogokat biztosított számára, habár rangos tiszt, akinek hatalma van a katonái fölött és a leigázott zsidók fölött is, mégis, ez a hatalom csekély és mulandó. A százados megértette, hogy az üdvrendben ő csak másodrangú, és a zsidók elõbbrevalók, mert az üdvösség és a dicsőség Izraelből származik (Lk 2:32)...

(Lk 2:29-32) „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe elõtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsõségül népednek, Izraelnek.”

(Róm 2:9-10) Mindenkit, aki gonoszat mûvel, utolér a kín és a gyötrelem, elsõsorban a zsidót, azután a pogányt. S dicsõség, tisztelet és békesség vár mindenkire, aki jót tesz, elsõsorban a zsidóra, azután a pogányra.

Az újpogányok hitetlensége
 
A mai világ újpogányai nem hiszik az evangéliumot, Isten országát, és megtévesztõ sátáni tanításokra hallgatnak... 

(1Tim 4:1) A Lélek világosan állítja, hogy a végsõ idõkben némelyek elpártolnak a hittõl, megtévesztõ szellemekre és sátáni tanításra hallgatnak.

Az ilyenek nem ismerik az alázatot. Kevélyek és megátalkodottak, gyalázzák és megvetik az isteni fölséget. Megvetik az égi hatalmasságokat és az Egyházat... 

(Júd 1:8) Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat,...

Mivel nincs igaz hitük, nem ismerik az üdvtörténetet... Gyűlölik, üldözik és átkozzák a zsidókat. Az antiszemitizmus minden formája sátáni eredetû , és végső soron, minden gyülölködésük Jézus Krisztus és az Egyház ellen irányul. Amikor a zsidókat átkozzák, akkor Ábrahámot, a hit atyját is átkozzák, mert ő az atyja úgy a körülmetélteknek, mint a körülmetéletleneknek (Róm 4:11). Az ilyenek átkot vonnak magukra...

(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.

(Ter 27:29) Népek szolgáljanak neked és nemzetek hódoljanak elõtted. Légy ura testvéreidnek, s hajoljanak meg elõtted anyád fiai. Legyen átkozott, aki átkoz, és áldott, aki áld téged.

(Róm 4:11) A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívõnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

A százados méltósága

A százados méltó volt, hogy részesüljön Isten országában, mert hitt Jézus Krisztusban, és megvallotta hitét szóban és tettben. Egy élet-halál kérdésben, hitt az Úr Jézus szavának távolra ható hatalmában, és bizonyította Izrael iránti szeretetét, mivel zsinagógát építtetett a zsidóknak (Lk 7:5)...

A százados méltó volt, hogy felmagasztaltassék, mert római polgár és katonatiszt létére megalázta önmagát a zsidók előtt. Elment kérni egy zsidóhoz, sőt azt mondta egy zsidónak, hogy nem méltó arra, hogy belépjen a házába. Mivel a százados megalázta magát, ezért felmagasztaltatott (Mt 23:12). Annyira felmagasztaltatott, hogy szavai belekerültek az Egyház liturgiájába: „Uram, nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jõjj...“

A mi méltóságunk

A mi méltóságunk az Úr Jézusba vetett hitből fakad. A hit pedig a kegyelemből van, mely méltóvá tesz ha:

- A hit által felmagasztaljuk Jézus Krisztust és Ő lesz az első a mi életünkben...

(Mt 10:37) Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám, aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.

- A hit által elfogadjuk a szenvedéseket és a megpróbáltatásokat Jézus Krisztusért...

(Mt 10:38) Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

- A hit által tanuságot teszünk Jézus Krisztusról az emberek előtt és megvalljuk Őt...

(Lk 12:8-9) Mondom nektek, hogy aki tanúságot tesz mellettem az emberek elõtt, azt majd az Emberfia is magáénak vallja az Isten angyalai elõtt. Aki azonban megtagad az emberek elõtt, azt én is megtagadom Isten angyalai elõtt.

A hit a reményt táplálja, és Isten kegyelméből buzog a szeretetre. Az istenes szeretet az, ami a mennyet veszi célba. Ez a mi méltóságunk...

 

Nyugtalanító kérdések

1. Hiszünk-e igazán a názáreti Jézus Krisztusban, Aki meghalt értünk, de feltámadt és ott ül az Atyának jobbján?

2. Miben áll a mi hitünk és miben nyilvánul meg?
3. Megvalljuk-e szóban és tettben Jézus Krisztust a világ előtt?
4. Megcselekedjük-e az Ő tanítását és parancsolatait?
5. Megnyilvánul-e a hitünk anyagi áldozatokban is az egyházban?
6. Szégyeljük-e az Úr Jézust és az Ő evangéliumát, vallásosságunkat, bizonyos környezetekben?
7. Helyezünk-e valamit az Úr Jézus elé vagy fölé, mint pl.: szülők, gyermekek, férj, feleség, nemzet, pénz, birtokok, földek, vállalkozások, stb.?
8. Utálunk-e, gyűlölünk-e valakit (ket), monduk-e gonosz, átkos dolgokat a zsidókról, vagy más nemzetekről, másféle emberekről?
9. Merünk-e lemondani életünkről, dolgainkról az Úr Jézusért?
10. Merünk-e szenvedést és üldöztetést vállalni az Úr Jézusért?...

Ha ezek a kérdések nyugtalanítanak bennünket, vagy ellenkezést váltanak ki bennünk, akkor lehet, hogy még hajlamosak vagyunk megbotránkozni az Úr Jézusban...

(Mt 13:20-21) A köves talajba hullott ellenben az, aki meghallgatja a tanítást és szívesen be is fogadja, de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!”

Lássuk be méltatlanságunkat és törekedjünk az isteni erényekre (1Kor 13:13). Ma még van időnk behozni méltatlanságunk hátrányát, hogy egykor majd mi is méltók lehessünk...

Ima: Uram Jézus, bocsásd meg méltatlan viselkedésemet. Kérlek segíts, hogy ne kelljen megtagadnod engem angyalaid és szentjeid előtt. Ámen.