A jól menedzselt plébánia

Több alkalommal hallottam, olvastam, hogy Németországban, Hollandiában, Belgiumban, vagy más nyugateurópai országban, a helyi egyházak eladták templomaikat, szemináriumaikat, plébániáikat vagy parókiáikat. Sõt, egy alkalommal beszélgettem is egy fiatallal, aki járt olyan diszkóban, amely egy volt templomban müködött.

Amíg csak hallod ezeket, egy dolog, de amikor látod is, akkor tényleg döbbenetes… Nemrég kaptam egy power-point bemutatót, amely egy olyan nagybritániai összkomfortos lakást mutatott be, ami egy tökéletes állapotban lévõ, gyönyörû, anglikán templomba volt berendezve. Volt ott livingruuum, kiccsön, báászruuum, bedruuum, ekszetra, ekszetra ( azaz nappali, konyha, fürdõszoba, hálószoba) … Szóval, volt minden, ami csak egy tisztességes, nagyhatalmi, volt gyarmatos ivadéknak kijár.

Nyugaton nem volt kommunizmus, nem volt Sztálin, nem volt Kádár, sem Ceausescu. Akkor mi a gond?... Belõlük mi ölte ki a hitet?... Mert bizony itt nem egy-két hitehagyóról van szó, hanem egy általános aposztáziáról, Isten iránti közömbösségrõl, sõt a gúny harárát súróló, szentség iránti tiszteletlenségrõl.

Egy alkalommal elküldtek egy menedzsment kurzusra, ahol egy ugyancsak angol cég lektora, lekesen oktatott minket a menedzsment agyafúrt fogásaira. A vége fele a kurzus, már-már filozófikus fordulatott kapott, valamiféle szektás, okkultista beavatási ízt. Volt ott valami, amit nagyon kellett volna imádni, valami, ami fele kimondatlanul is kicsúcsosodott a kurzus. Nem lehetett pontosan meghatározni, de határozottan köze volt a pénzhez és a hatalomhoz. Innen már csak egy lépés volt, hogy párhuzamot vonjak bizonyos lelkiségi kurzusokkal és megfogalmazódjon bennem a „jól menedzselt plébánia“ frusztráló gondolata. Itt van a kutya elásva!- gondoltam döbbenten. Ez az oka az imént említett egyházi csõdnek: a jól menedzselt plébánia.

Halvány fogalmam sincs, hogyan kerühetett szegény édesanyám könyvei közé a BÁNK J.: Kánoni jog. (Budapest, 1960) címü kötet. Megtérésem után, azon tünõdve, hogy milyen fura módon is részesültem az elsõáldozásban és a bérmálásban, beleolvastam a könyvbe. Elsõ olvasásra nagyon érdekes volt felismerni életem, családunk életének hiányosságait az egyházi törvények fényében. Utána azonban egyebekre is figyelmes lettem és nagyon elcsodálkoztam, hogy 1960 és 1984 között mekkorát változott az egyházjog.

Az egyik legérdekesebb rész az volt, amelyik kifejtette a nyerészkedés mibenlétét és tilalmát. Nyerészkedésnek minõsített minden kereskedelmet, minden termelési tevékenységet, bérbeadást, kézmüves tevékenységet, stb. ami arra irányult, hogy a pap közvetlenül pénzt keressen. Ez fõbenjáró bünnek minõsült és a Szentszéknek fentartott szankciókkal kellett sújtani. Mindez egy szentírási résszel is alá volt támasztva:
2 Tim. 2.4-5 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd.

Talán itt van a probléma gyökere: az egyházjogban és annak alkalmazásában. Ha az Egyház, a kulcsok hatalma által így kötözött-oldozott, akkor nekünk fejet kell hajtanunk. Ha már a Vatikáni Rádió is nyerészkedik az Enel reklámozásával, akkor nekünk is el kell fogadnunk, hogy ez van. De a személyes cselekedeteinkért, az egyházjog értelmezéséért és alkalmazásáért személyesen is felelünk. Nem irhatjuk felül a Isten igéjét, nevezetesen a (2 Tim. 2.4-5) részét sem.

A jól menedzselt plébánia jól megy, mert van pénz templomot építeni, ünnepségeket rendezni. A jó menedzser papot dicsérik, mert lám milyen talpraesett, úgymond „közülünk való”. Õ majd rendbeszedi a dolgokat, megszabadít szégyenünktõl, felvirágoztatja a plébánia gazdasági helyzetét és gyarapítja birtokait.

De vajon mit mondanak mások a jó menedzser papról?
- Márton Áron püspök, 1957 március 17-én, a gyulafehérvári alszerpapszentelésen idézi P. Leonardi elmélkdedését: Ha sokan lemondanak az Élet Kenyerérõl a mindennapi kenyérért, azért teszik, mert a papok is többre becsülik az anyagiakat, mint Krisztus ügyét ( Márton Áron írásai és beszédei, II. Kötet, 1997).- A gazdag, jó menedzser, világi, aki tisztességes vasárnapi keresztény: ez a pap nagyon ügyes, lehet vele üzletelni, nem olyan bigott, elrugaszkodott valaki, aki kellemetlen dolgokat mond életvitelemmel kapcsolatosan;
- A politikus világi keresztény: ez a pap nagyon talpraesett, ide érdemes támogatást irányítani az államtól, mert befolyásos és a választások alkalmával mozgósítja az embereket;
- A lelkiségben aktiváló buzgó világi: ez a pap csak az anyagiakra figyel, a lelkieket elhanyagolja, hütlen hozzánk testvérekhez és Krisztus ügyéhez;
- A mindenbõl kiábrándult, szegénységben élõ világi: ez a pap csak a gazdagok barátja, minket szegényeket megvet.

És így szép lassan, a jól menedzselt plébánián felhígul a papi identitás, a plébánia közösségi jellege és megvalósul az ige:
Ézs 24,2 - Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.
A jó menedzselt plébánia egyszer csak arra ébred, hogy senki sem támnogatja már, mert a szekularizáció áthömpölygött rajta és:
- a világi menedzser azt mondja, hogy a plébániának van birtoka, vállakozása, tartsa el önmagát, mint jómagam;
- a politikus az mondja, hogy jobb ha a liberálisok és a homoszexuálisok nyelvén beszélget, mert azok több embert mozgósítanak;
- a lelkiségben lévõ világiak azt mondják, hogy az anyagi támogatást a tagok adják a közösségnek, mert szükségük van önállóságra az evengelizáció ügyéért, és a plébánia amúgy sem segít semmiben;
- a szegények pedig azt mondják, hogy nekük nincs pénzük, van a plébániának elég.

És szép lassan az intézményrendszer, az épületek, iskolák, szemináriumok tarthatatlanok lesznek anyagilag, mert az állam sem fogja támogatni azokat.

Milyen kellene legyen ma egy plébánia? Jó kérdés. El lehet gondolkodni. Egyébbként, errõl egy sor szentszéki levél szólt az utóbbi tíz évben:
- ne legyen csak egy száraz hivatal;
- legyen a krisztusi közösség világító tüzhelye és szökkelõ forrása;
- merjen a hívekre hagyatkozni;
- legyen politikamentes;
- támaszkodjon inkább hiveire, mint az állami támogatásokra;
- legyen az állandó önkéntes munka terepe;
- legyen konkrét szerepük a világiaknak...

Persze-persze... Lehet, hogy bolondság ... De az ige megcáfolhatatlan:
Ézs 24,2 - Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.
Rajtunk áll, hogy ez ne így legyen...

Szent pozitívumok láncai

Mi az, hogy szent pozitívum? Egy valamilyen megnevezés, amely arra szeretne útalni, hogy manapság mintha az egyházi események, programok, tevékenységek folytonosan pozitív jellegü bemutatásától várnánk/remélnénk az egyház megújulását.

Igaz vagy nem igaz? Lehet vitatkozni ...

Bármilyen hivatalos/félhivatalos egyházi kiadásba, közleményébe, internetes oldalba olvasunk bele, azt látjuk, hogy véget nem érően sorakoznak fel a jobbnál-jobb hírek, programok, beszámolók, stb. Elvétve akad, mintegy felüdülésként, egy-egy reális elemzés, bevallás, bocsánatkérés, helyretevés, ami rendszerint a Vatikáni Rádiótól származik ( ha odafent kimondják az igazságot, akkor mi is kimondhatjuk - elvén).

Mindebbõl a gyanútlan kereső azt láthatja, hogy de jól mennek a dolgok, micsoda megújulás, micsoda lelki élet van itt... De mi is a valóság?...  Ha az emberekkel - mármint akik tapasztaltak is valamit - szóbaállunk, akkor azt láthatjuk, hogy sokakban feszültség van mindennel kapcsolatosan ami az egyház és a hitélet. S jogosan ...

Már-már alig lehet leülni egy asztalhoz annélkül, hogy valakiben fel ne jönne egy fájdalom, egy csalódás és ki ne mondaná sérelmeit, fájdalmait. Így aztán sokfelé megszünt mára bármilyen párbeszéd, egyenesség és őszinteség. Amint az írás mondja:
(Iz 59.14 )Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az õszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.

De hát akkor most mi legyen? Kezdjük el szapulni egymást? Az biztos, hogy a folytonos negatív dolgok kimondásától nem lesz jobb a helyzet, de az is biztos, hogy az igazság feltárása már a gyógyulás felé vezetõ út, már félegészség.
(Jn 3.21) „Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”
(Mk 4.22) Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

Mit és hogyan cselekedjünk? Van recept... Ott vannak Szent Pál levelei. Õ nyiltan ír a szent buzdítások mellett, a közösségekben lévõ problémákról is. Õ névre szólóan ír a versengésrõl, az erkölcstelenségrõl, a kicsapongásról, a homoszexuálisokról, az eretnekekrõl, a tévtanítókról, a pletykálkodókról, a naplopókról, a hamis apostolokról, a dicsõséget hajhászókról, stb. Nem kerülgeti a témát, nem szépítget, nem ámít, nem zeng dícshimuszt (csak a szeretetről), hanem szigorúan megnevezi a dolgokat és megköveteli, hogy a rosszat zárják ki az hívek saját életükbõl és a közösség életébõl.

Mikor lesz ehez kellõ bátorság?...

Tabíta

(ApCsel 9.3-43) Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették. Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!” Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban.

Valahogy ez a szentírási rész, mintha feledésbe merült volna... Pedig fontos lenne elgondolkodni rajta. Mit is mond ma nekünk ez a történet?...

Volt egyszer egy Tabíta nevü asszony (amely névnek Gazella, vagy másutt Zerge a jelentése) Joppé-ban, aki kiérdemelte azt a jelzõt, hogy Krisztus tanítványa. Mivel érdemelte õ ezt ki? Az írás azt állítja róla, hogy: „sok jót tett és gyakorolta az irgalmasságot” vagy máshol: bõven osztott alamizsnát. Vagyis tulajdonképpen, megcselekedte az Úr Jézus tanítását:

 
(Mt 5.16) Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!

És ezt nem Tabíta állította önmagáról. Ez már nem állt módjában, ugyanis megbetegedett és meghalt. Mások jöttek és igazolták õt. Nem azt mondták róla, amit mi szoktunk mondani, hogy a halottról jót vagy semmit, hanem tárgyi bizonyítékokkal, sírva bizonygatták, hogy Tabíta mennyire jó asszony volt és milyen nagy veszteség az halála...

Vajon Tabíta hogyan vált ilyenné? Hogyan lett belõle Krisztus tanítványa? Úgy, hogy eljött a Szentlélek az õ szívébe és õ hagyta, hogy átalakítsa. Mert ki az, aki megtartja Jézus parancsolatait? Az, aki szereti Õt:

 
(Jn 14:15) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat ...

Így aztán az Úr Jézusnak, Aki a Võlegény, lett szerelmese és megélte az Énekek Énekét:

(Én 2:9) Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelõdik a rácson át.

(Én 8:14) Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.

Tabíta valószínüleg sokat gondolkodott és keresett... Hogyan cselekedjen, milyen legyen, kinek a példáját kövesse?... Gondolom, végül rájött, hogy a példaképe csakis a Szûzanya lehet. Ez nem egy elméleti mariológia, hanem egy gyönyörûséges, meleg, végtelenül édes érzés, majdnemhogy fizikai jelenlét és pártfogás:

(Sir 24:19-20) Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel.
Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél.

Gondolom Tabíta rájött, hogy a Szûzanya szíve mennyire jóságos, tekintete mennyire meleg, beszéde mennyire megértõ, kezei mennyire jóságosak, kérgesek a sok gondoskodó munkától... Tabíta rájött, hogy a Szûzanya nem egy tündér, nem egy fényes tûnemény, hanem egy nem túlságosan szép, nem is fiatal, de végtelenül jóságos, megbocsájtó, szeretõ, segítõkész, dolgos asszony. Vagy az is lehet, hogy személyesen megismerte őt...

Tabíta nem állt meg ennél a felismerésnél, hanem azonnal nekilátott a munkának. Talpra állt hitében és elkezdett száguldani a lelki dombokon, az ő szerelmese felé, célja felé, a jócselekedetek sorozatain keresztül... A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy elkezdte látogatni a testvéreket, a gyengéket, a rászorulókat és kileste, hogy ki miben szenved szükséget. Aztán lehetõsége szerint elkezdett dolgozni, hogy meglepje, megajándékozza ezeket az embereket keze munkájával.

Megnyitotta a szegények, a magányosok ajtaját, együttérzett velük, kileste miben nélkülöznek és megajándékozta õket. Abban az idõben nem volt turkáló. Egy ruhadarab elõállítása nem volt kicsi dolog. Csepülni, szõni, fonni, kötni, varni kellett naphosszat, sokszor a lámpás fényénél... Nem volt olyan egyszerű, mint ma... És a szükséget szenvedõ testvérek, meglátták benne a jóságos Isten arcát, meglátták benne a Szûzanyát, Isten Anyját, a visszatükrözõdõ anyai szívet...

De Tabíta egyszer csak meghalt és célba ért. Megpróbáltatott, gyõzött és elnyerte lelke üdvösségét...

(1Pét 1:8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsõültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Vajon milyen lehetett Tabítának tudomásul venni, hogy fel kell támadnia és vissza kell térnie romlandó testébe? Gondolom Tabíta sokkal jobban érezte magát a menyországban, ahová joggal feltételezzük, hogy bejutott. Amint Szent Pál is mondta, valószínüleg õ is szivesebben maradt volna a mennyei hazában...

(Fil 1.23-24) Mind a kettõ vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.

De az Úr akarata más volt. Felhasználta Tabítát, hogy eszköz legyen Isten dicsõségére és az Egyház hitének megerõsítésére... És Tabíta ezt felvállalta. Hiszem, hogy felvállalta és nem úgy lett rákényszerítve, mert Isten tiszteli az ember szabadságát és a Võlegény szereti menyasszonyát. Amint a Szûzanya igent mondott istenanyaságára, úgy Tabíta is valószínüleg igent mondott az e világba való visszatérésére. Szükség volt erre, hogy az emberek lássanak és higgyenek, az egész Egyház javára...

Tehát Tabítának a halálából való feltámadása nem neki volt jó, hanem a testvéreknek, a közösségnek, a frissen rügyző Egyháznak. Tehát, Tabíta a feltámadásával is szolgálatot vállalt, talán földi élete legnagyobb szolgálatát. Felvállalta az élet bajainak újrakezdését, a kisértések elleni ismételt harcot és a halál angyalának másodszori eljövetelét...

Ima: Uram Jézus, kérjük mi is Tabíta álfozatod lelkületét. Ámen.

Tolvaj vagy?

(Ef 4:28)  Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját kezével szerezzen javakat, hogy legyen miből adnia a szűkölködőnek.

Ha lopsz, akkor tolvaj vagy... Tolvaj vagy? Milyen rosszul hangzik... Nézz a tükörbe és mond szépen magadnak: Tooolvaaaj vaaagyoook!...

Tolvaj vagy, amikor kivágod más erdejét, engedély nélkül, hogy meggazdagodj;

Tolvaj vagy, amikor más földjét, házát, örökségét csalod el;

Tolvaj vagy, amikor elhordod a mezõrõl a szomszéd termését vagy elszántasz a földjéből;

Tolvaj vagy, amikor nem fizetsz adót, de a gyerekedet állami iskolába járatod és háziorvoshoz viszed;

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted ki maradéktalanul alkalmazottaid után az állami járulékokat;

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted meg tisztességesen a munkásaidat;

Tolvaj vagy, amikor nem adod ki a szabadságot alkalmazottaidnak és nem fizeted ki a túlóráikat;

Tolvaj vagy, amikor különböző dolgokat „szerzel” munkahelyedrõl, engedély nélkül;*

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a pozícíóddal, a tisztségeddel, hogy üzleti elõnyökhöz juss és így gazdagodj;

Tolvaj vagy, amikor százalékot fogadsz el vagy direkt követelsz, azért, hogy egy közérdekű szerzõdést aláírj;

Tolvaj vagy, amikor állami pénzeket mosól át különböző vállalkozásokon, alapítványokon, vagy ehez hozzájárulva haszonra teszel szert;

Tolvaj vagy, amikor csúszópénzt kérsz vagy fogadsz el, hogy a hivatali kötelességedet elvégezd;

Tolvaj vagy, amikor munkádat hanyagul és felületesen végezed;

Tolvaj vagy, amikor más asszonyára tekintesz és elkívánod a férjétől;*

Tolvaj vagy, amikor házasságtörésben élsz, mert az élettársad másvalaki házastársa;

Tolvaj vagy, amikor hamisan tanuskodsz, mert ellopod embertársad igazát;

Tolvaj vagy, amikor az idõt lopod, mert ellopod a közösségtől azt a jót, amit adhattál volna;

Tolvaj vagy, amikor alapítványodba utalt pénzekkel gazdagítod magad, mert azt nem neked szánták, hanem az alapítvány céljaira;

Tolvaj vagy, amikor a szegényeknek, nyomorultaknak vagy a közösségnek összegyüjtött pénzből veszel el;

Tolvaj vagy, amikor a vallásosságot, a nemes hazafias érzést felhasználva gazdagítod magad, mert kiábrándítod a híveket és a szegények elvesztik reményüket;

Tolvaj vagy, amikor a plébánia, parókia pénzét hûtlenül kezeled, mert akkor meglopod az Egyházat;

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a hívek bizalmával, tiszteletével és kettős életet élsz, mert a botrány által ellopod a hívek lelki nyugalmát és örömét;

Tolvaj vagy, amikor a hitedet, az elveidet feladod a pénzért meg a hatalomért, mert akkor ellopod az emberek beléd vetett bízalmát;

Tolvaj vagy, amikor elveszed mástól az esélyegyenlőséget, mert ellopod a másik ember jövőjét;

Tolvaj vagy, amikor valakit igazságtalanul, hátrányosan megkülönböztetsz, mert ellopod az ő igazát;

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a kicsinyekkel, a gyengékkel, mert ellopod a boldogságukat és életüket...

Tudtad, hogy az Iskarióti Júdás nemcsak áruló volt, hanem tolvaj is?...

(Jn 12:6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

A tolvaj pedig nem öröklheti Isten országát...

(1Kor 6:9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.

(Mt 28:41-43) Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: 'Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.

Ha tolvaj vagy, akkor nem adakozol, hanem másokat kifosztasz. Ragadozó vagy, akár egy hiéna, vagy egy sakál... A tolvaj az örök tûzre jut... 

Nem kell tolvaj legyen valaki, hogy emberhez méltó élete legyen. Az Úr Jézus megígérte, hogy ha előbb Isten országát keressük és azŐ igazságát, akkor minden megadatik melléje (Mt 6:33)... Õ gondoskodik rólunk...

Ima: Uram Jézus, bocsásd meg, hogy néha tolvajok voltunk. Igérjük, hogy többé nem leszünk azok. Ámen.

Nyomjuk el a szegény igazat

Bölcs 3:10-20

Nyomjuk el a szegény igazat, ne kíméljük az özvegyet,és ne tekintsünk a koros aggastyán ősz hajára! Erőnk legyen az igazság mércéje,mert ami gyenge, az haszontalan! Leselkedjünk tehát az igazra, mert az utunkban áll,és ellenkezik tetteinkkel,törvényszegést vet a szemünkre,s megszól, hogy vétettünk a tisztesség ellen. Azzal kérkedik, hogy nála van az Isten ismerete,és Isten gyermekének mondja magát. Nézeteinknek ő a vádlója, még az is terhes nekünk, ha látjuk őt,mert élete másokétól különbözik,és ösvényei egészen különösek. Ő komolytalannak néz minket,tartózkodik útjainktól, mint a szennytől,s boldognak hirdeti az igazak végét,és azzal dicsekszik, hogy Isten az ő atyja. Lássuk tehát, igazak-e beszédei?Tegyük próbára, mi lesz majd vele,tudjuk meg, milyen lesz a vége! Mert ha az igaz Isten gyermeke, akkor ő meg is óvja,és kiragadja ellenségei kezéből. Tegyük őt próbára szidalommal, kínzással,hogy megismerjük szelídségét,és kipróbáljuk állhatatosságát! Ítéljük őt gyalázatos halálra,mert - amint mondja - oltalomban részesül!"

Nyomjuk el a szegényt, ha õ úgy akar élni mint a mezõ lilioma, mint az ég madara, amint Mestere tanította neki - nem mint mi - akik habár Õróla neveztetünk, mégis dúskálunk, amikor a mellettünk lévõ szükséget szenved.

Nyomjuk el a szegényt ha véleményét kifejti, dobjunk félre minden párbeszédet, mert akkor egyhamar világosság derül a hallgatóság elõtt, hogy ki az igaz, és ki tartja meg a parancsolatokat.

Nyomjuk el a szegényt, lökdössük félre mindenféle jövedelmezõ tevékenységtõl, javaktól, mint a gyenge borjút a jászol mellõl, hogy csak mi juthassunk hozzá a jó falathoz, az örömökhöz és mi arathassunk minden dicséretet.

Nyomjuk el a szegényt dicsõítve, tisztelve és felhasználva céljaink elérésére a gazdagokat, hízelegve a kizsákmányolónak és hátatfordítva a gyengének és az ûgyefogyottnak.

Nyomjuk el a szegényt, segítve õt olyan könyöradományokkal, amelyeket önmaguk dicsõitésre elnyomóik adnak.

Nyomjuk el a szegényt, vegyük el becsületét és méltóságát becsméreléssel, munkájának leértékelésével és kiforgatásával.

Nyomjuk el a szegényt, állítsuk gyermekét a hátsó sorba, dicsérjük a gazdagnak, gyermekét, adjunk neki oda minden fõszerepet és minden dijjat.

Nyomjuk el a szegényt, forgassuk ki igazát a gazdag javára, tanítsuk móresre, hogy máskor ne orcátlankodjon igazát keresve.

Szegény gazdagok...

Kegyes becsvágy, avagy a hiúság vására

Csüggedten osztotta meg L. testvér bizonyos keresztény közösségekben szerzett szomorú tapasztalatait, ahol jóságot, alázatot, szerénységet, tiszteletet és szeretetet remélt, de helyette versengésre, nagyravágyásra, haszonlesésre, semmibevevésre és intrikákra lelt...

- Mit lehet tenni? – vigasztalta a barátja – a keresztség és a megtérés első öröme még nem törli el az ember bûnös természetét... Ez van, fogadd el úgy, ahogy van... Sokan vannak, akik átmentik megtérésük elõtti rossz hajlamaikat a megtért keresztényi, lelki pályafutásukba...

Ilyen a világ, mondogatják egyesek... A világ - testi értelemben véve - valóban ilyen. A világi emberek magasabb pozíciót, gazdagságot, hírnevet, dicsõséget, tündöklést és az élvezeteket keresnek (Mt 20:25). Az Úr Jézus intelme, miszerint óvakodjunk a becsvágytól meg a hiúságtól, nem a világ fiaira vonatkozik, hanem a hívõkre, a tanítványokra, akik követni akarják Õt. Ezért tanít az Úr Jézus a hegyi beszédben, hogy miként imádkozzunk és adjunk alamizsnát (Mt 6:2-6)...

Miért óv az Úr Jézus mindezektõl hibáktól? Mert fennáll a veszély, hogy a bûnös ember, az Isten és ember iránti tiszta szeretetet perverz önszeretetté silányítsa... Ez egy olyan sajnálatos lelki, egyéni és közösségi jelenség, amely elõször lejátszódhat a vezetőben, de aztán, az Isten nevében gyakorolt lelki uralkodás által, tömegpszihozissá is fajulhat...

Ezért fontos, hogy meg tudjuk különböztetni a becsvágyat és a hiúságot, amelynek gyökere a gõg meg a kevélység főbűne. Ezek az eltorzulások aztán társulhatnak egyébb aljas lelki megnyilvánulásokkal is... 

Semmi sem szánalmasabb, mint egy manipulált hívő keresztény, aki azt hiszi, hogy Krisztus igazságának szabadságában él, de valójában néhány könyörtelen, hiú, becsvágyó, kegyes karrierista karmai közé került... Ezért fontos, hogy a témába vágó szentírási részeket ismerjük és mindig a szemünk elõtt legyenek:

(Mt 6:2) Amikor tehát alamizsnát adsz, ne kürtöltess magad elõtt, mint a képmutatók teszik a zsinagógában és az utcán, hogy dicsérjék õket az emberek! Bizony mondom nektek, megkapták jutalmukat.

(Mt 6:6) Te amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz.

(Lk 14:10-11) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg elõtt. Mert aki magát felmagasztalja, az megaláztatik, aki magát megalázza, az felmagasztaltatik.

(Mt 7:22-23) Uram, Uram, hát nem a te nevedben jövendöltünk? Nem a te nevedben ûztünk ördögöt? Nem a te nevedben tettünk annyi csodát? Akkor kijelentem nekik: Sosem ismertelek benneteket. Távozzatok színem elõl, ti gonosztevõk!

(Mk 10:41-44) Amikor a többi tíz ezt hallotta, megnehezteltek Jakabra és Jánosra.
Jézus ezért odahívta õket magához, és így szólt hozzájuk: „Tudjátok, hogy akiket a világ urainak tartanak, azok zsarnokoskodnak a népeken, s vezetõ embereik éreztetik velük hatalmukat. Közöttetek azonban ne így legyen. Ha valaki közületek nagy akar lenni, legyen a szolgátok, és ha valaki közületek elsõ akar lenni, legyen mindenkinek a szolgája.

(Mt 18:3) Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

(Lk 12.1) „Óvakodjatok a farizeusok kovászától, vagyis a képmutatástól.

(1 Jn 2:15) Ne szeressétek a világot, sem azt, ami a világban van! Ha valaki szereti a világot, nincs meg benne az Atya szeretete...

(1Tim 6:10) Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittõl, és sok bajba keveredtek.

A becsvágyó keresztény vezető jellemzői

- Állandóan vezetõ pozícióba, nyilvános szolgálatra és közszereplésre törekszik;

- A szerepvesztést, a visszalépést, az utolsó helyet semmiképpen sem tûri el, inkább képes akár egy új közösséget/egyházat létrehozni;

- Bárkivel/bármivel szövetkezik, hogy pozícióját elérje, megtartsa vagy elõmozdítsa;

- Az elvek és a normák másodlagosak, azok csakis a gyengéknek valók; az erõsek háttérben szövetkeznek és a cél mindenképpen szentesíti az eszközöket;

- A magán és csoportos megbeszélések alatt erõszakosan dominál, szempontjait ráerõszakolja a többiekre és ha úgy kapod el, hogy másképpen gondolkozol, akkor azt érzed, hogy a gyorsvonat gázolt át rajtad;

- A tényleges vagy az önjelölt felkentségét hangsúlyozva, kihasználja a frissen megtért, tájékozatlan közösségi tagokat, a kicsinyeket, hogy az õ személyes érdekeit szolgálják;

- Tevékenységét, szolgálatát nem beszéli meg a közös csoportos megbeszélés alkalmával, hogy mindenkinek minden világos legyen, hanem mindenkivel külön-külön tárgyal, azzal a céllal, hogy csakis õ tudjon minden részletet, õ dominálhasson, manipulálhasson és hogy csakis õ tartsa kezében a „szálakat“;

- A megegyezett dolgokat szemrebbenés nélkül felrúgja, mellõzi, saját érdekei szerint módosítja, annélkül, hogy elõzõleg, vagy utólag elnézést kérne az érintettektõl;

- Az igaz szempontjaidat esetleg meghallgatja, de azonnal semmibe is veszi, mert nem tiszteli az embertársát és annak véleményét;

- Ha egyszer-kétszer kötélnek álltál és az „õ embere“ lettél, akkor máris kegyúri jogokat formál személyedre és bármikor, bárhol, bármilyen elõzetes dörgés/villámcsapás nélkül, a leglehetetlenebb feladatokat bízza rád;

- Az ő dolgait soha nem osztja meg egésszen másokkal, belsõ életébe senki sem láthat bele és szereti a dolgok részleges megvilágítását, amelyben csak annyit látsz, amennyit õ akar és csakis úgy, ahogyan õ akarja;

- Elõbb-utóbb vezetői eszközeit arra használja, hogy hírnevet szerezzen magának és egy bizonyos személyi kultuszt alakítson ki maga körül;

- A pénz igencsak fontos szerepet játszik a tevékenységében, szolgálatában, életében és minél közelebb kerülsz hozzá, annál inkább fogod érezni az anyagiasság orrfacsaró bûzét;

- Ha beleestél kelepcéjébe és az õáltala kivetett lelki függõség hálójába kerültél, akkor csak idõ kérdése, hogy mikor fogsz teljesen kiégni és mikor fogsz csõdbe jutni lelkileg, anyagilag vagy esteleg családilag is;

- Amíg kegyeiben sütkérezel, addig boldogan könyvelheted el dicséreteit, de ha kiestél a kegyeibõl, akkor számíthatsz bármi rosszra: mellőzés, lejáratás, rágalmazás, anyagi kár, pereskedés, stb...

És még lehetne folytatni. Az emberi furfang és ravaszság nem képzelt mélységeket rejteget, ahol már nem csak az emberi gyarlóság van jelen, hanem az ördög munkája is. Persze, nem minden becsvágyó, hiú vagy kevély vezető gyakorolja egyformán e fortélyokat, mint ahogyan az emberi lelkek sem csupa fehérek vagy feketék... 

A Szentlélek, az õrangyalok és védõszentek, mindenkinek juttatnak annyi segítséget, józan észt, hogy megóvhassa magát az ilyenektõl. A lelki védekezés egyik legjobb eszköze az ember kipróbálása. Hogyan probálhatunk ki egy embert?

 
(2Kor 10.18) Nem az a megbízható, aki magát ajánlja, hanem akit az Úr ajánl.

Az embert sokféleképpen lehet kipróbálni

- Szándékosan hátraléptetni, mellõzni a szolgálatokban, lám háborog-e;

- Szándékosan kisebb igazságtalanságoknak tenni ki, lám elviseli-e;

- Ideiglenes megtiszteltesésekbe részesíteni, lám felfuvalkodik-e;

- Alantas tevékenységeket bízni rá, lám méltatlankodik-e;

- Pénzt kérni tõle a szegények megsegítésére, lám fukar-e;

- Nehéz beteghez rendelni, lám irgalmas-e;

- Nehéz ember mellé társítani a munkában, lám türelmes-e;

- Összezavarni a dolgaiban, lám hazudik-e...

Mindenkinek joga van, hogy megbízzanak benne, hogy higgyenek neki, hogy megbecsüljék, hogy csupa jót feltételezzenek róla, de az ember lelke sokkal értékesebb, minthogy akármilyen jöttmentre rá lehessen azt bízni...

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

(ApCsel 20.29) Tudom, hogy ha eltávozom, ragadozó farkasok törnek rátok, s nem kímélik a nyájat.

Legyünk józanok és éberek...

Ima: Uram Jézus, Te arra tanítottál, hogy legyünk okosak, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok. Adj nekünk kellő okosságot. Ámen.