Hová tűnt a lelkesedésetek?

Manapság egyre több õszinte cikket olvashatunk, amelyekben nyíltan írnak a hit hanyatlásáról, a nem megfelelõ lelkipásztori módszerekrõl, az új evangelizációról és a lehetséges járható útakról. Mi történt?... Szent Pál szavai szerint:

(Gal 4:15) Hová tűnt a lelkesedésetek? Állítom, hogy ha módotokban lett volna, szemeteket vájtátok volna ki és adtátok volna nekem.

Hiszem, hogy minden krisztuskövetõ, aki meghívást kapott Isten szolgálatára, az Úr szõlõsébe (Mt 20:1-16), mind nagy örömmel és lelkesedéssel kezdi el munkáját. A kezdõ tanítónő is gyönyörûen kidíszíti az osztályát szemléltetõ eszközökkel, de pályája vége felé már az órákat sem tartja meg rendesen és a zsebébõl elõkotort megsárgult vázlatokról improvizálja az óráit. A fiatal pap is nagyon lelkes meg tüzes, de mire megöregszik, lesz belõle egy kemény nyakú, megkérgesedett szívû, szûkkeblű pásztor, aki nem legelteti, hanem inkább űzi a nyájat. A fiatal kántor is, kezdetben szépen énekel, de késõbb kiábrándulva kornyikálja a liturgiát, azon morfondírozva, hogy miért is nem választott egy jobb szakmát... A laikusok sem jobbak: a hit kegyelmének elsõ, szerelmi idõszakában buzgók, szeretetteljesek, szívélyesek, adakozók, nagylelkűek, áldozatkészek, de ahogy az idõ telik, lassan hagyják magukat kiábrándulni és elhidegülni. Szép lassan odalesz a lelkesedés...

A megbotránkozást a letöbb ember rosszul értelmezi. Megbotránkozni nem azt jelenti, hogy valami tiszteletlen dolgon, illetlen dolgon megütközünk, hanem azt, hogy bizonyos okok miatt meggyengül a hitünk, elveszítjük a hitünket. Hibás az, aki megbotránkoztat valakit, azaz megrontja, meggyengíti más hitét, de talán még hibásabb az, aki hagyja, hogy megbotránkoztassák, azaz meggyengítsék a hitét és így elhagyja azt... A hithez való hű ragaszkodás mindenkinek egyéni felelõssége, pont úgy, mint a saját fizikai életéhez való ragaszkodása. Boldog, aki nem botránkozik meg és kitart a hitében...

(Mt 11:6) Boldog, aki nem botránkozik rajtam.

(Mt 13:21) ...de az nem ver benne gyökeret, mert csak ideig-óráig él. Amikor a tanítás miatt szorongatás, üldözés éri, csakhamar megbotránkozik.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg rajtam!

                                        

De mi az oka, hogy az emberek megbotránkoznak, hogy elpárolog a hitük?... Részben az õ hibájuk, mert a Jézussal való személyes találkozást nem vésték eléggé szívükbe, hálátlanok és megfeledkeznek Róla. De gondolom, hogy részben a hitet átadók hibája is.... Hogyan adjuk át a hitet? Milyen hitet adunk át? Mert hát egyáltalán nem mindegy... Sajnos gyakran azt látjuk, hogy nem az élő hit átadása történik, hanem csak emberi hagyományok és száraz tanítások átadása. Márpedig, ez semmiképen sem Isten akarata szerint való...

(Mk 7:7) De hiábavalóan tisztelnek, mert tanaik, amelyeket hirdetnek, csak emberi parancsok.

(Mk 7:8) Az Isten parancsait nem tartjátok meg, de az emberi hagyományokhoz, a korsók és poharak megmosásához és sok ehhez hasonlóhoz ragaszkodtok."

(Kol 2:8) Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.

Néhány példa a hit rossz átadásáról:

A gyenge bérmálkozási felkészítõk

Az elsõáldozási felkészítõk még nem jelentenek problémát, mert a gyerekek akkor még kicsik és ártatlanok. Szót fogadnak és a hitet tiszta, nyitott szívvel fogadják be. A bérmálkozási felkészítõ azonban már teljesen más. Itt már a felnõtt kor küszöbén álló, az élet igazságait keresõ, lázadó, bûnbe belekóstolt fiatalokról van szó, akiket nem lehet mesékkel traktálni... Nagy probléma az, amikor egy pap kiáll a fiatalok elé, hogy a becsületrõl, hazafiasságról, a kiállásról, a tisztaságról, a családról, meg gyerekvállalásról beszéljen, miközben körülöttünk szép lassan minden omlik össze... A nem õszinte, a valóságtól elrugaszkodott, példamutatás nélküli és az élõ Jézusba vetett hit nélküli hittanóránál nincs kiábrándítóbb. Ezért aztán a bérmálkozásból szép lassan egyfajta népfesztivál lesz, amelyen túl kell esni és a fiatalok egy részének ez lesz talán az utolsó alkalom, amikor elmennek misére vagy belépnek a plébánia udvarára...

Tévedés ne essék: a bérmálás szentségének karaktere, annak magja, el lesz ültetve mindenképpen a lélekben, de kérdés, hogy ez a mag ki fog-e majd kelni és megtermi-e majd a gyümölcsét? A bérmálkozási felkészítõt olyan emberek kellene tartsák, akik megtapasztalták a Szentlélek jelenlétét, müködését és létfontosságát az ember életében. Tanúságot kellene tenni a fiataloknak a Szentlélek müködésérõl és imádkozni kellene értük egyenként, hogy megtapasztalják az Szentlélek Istennel való találkozást. Személyes megtapasztalás nélkül, az elméleti tanítás nem sokat ér...

A valláspótló hagyományokba vetett bizalom

Sokfelé jelenség, hogy az élõ hitet és az élõ Jézussal való találkozást, nemzeti, helyi, közösségi hagyományokkal pótolják... Ennek két oka lehet: vagy a lelkipásztor alkuszik meg, hogy a népet meg tudja fogni, azt adva nekik, ami tetszik, vagy a lelkipásztor sem ismeri az élõ Jézust és õ maga akarja terelni a nyájat a hiábavaló hagyományok útjára. Így aztán, szép lassan kialakul az élő Jézus nélküli egyház, egy élő Jézus nélküli szeretet, egy kulturális eseményekre, mûvészi produkciókra, ajándékozásokra, húsvéti nyuszikra, határkerülésekre és egyébb valláspotló népfesztiválokra alapozott vallásosság... Ott van az a sok nemzeti jellegű, egyébbként tiszteletre méltó egylet, lovagrend, közösség, rendezvény, stb. Ezek mind jók lehetnének, ha nem kerülnének az élõ hit és az élõ Jézus helyébe. Jók és dicséretesek lennének, ha tagjai és rendezõi élõ hittel ragaszkodnának Jézus tanításához és nem emberi tanításokat követnének. Jók és dicséretesek lehetnének, ha az élõ Jézusért müködnének és nem a nemzeti esküjükért vagy talán nacionalista gyûlölködéseikért. Az élõ hit segítene megtölteni ezeket a hagyományõrzõ rendevényeket is élettel, ha az élõ Jézusra építenének, az Isten és emberszeretetre, amelynek lényeges része az idegen és az ellenség szeretete...

A segítõ összetartozás hiánya

Hogyan lehet élõ hitrõl beszélni egy közösségben, amikor az ember azt tapasztalja egy életen át, hogy magára van hagyva, soha senki számba se veszi és soha senkitõl nem várhat segítséget. A keresztény irgalmasság mára már fehér holló... 

Idézhetjük a haldokló Nyirõ szavait: 

„A magyarok! Az egymást pusztító, pártoskodó, gyűlölködő, szanaszét szakadt, szerencsétlen magyarok, ez a fájdalmasan tragikus sorsú nép, az elveszett haza kísértetei! Lehet rájuk számítani? (...) Itt vívódom egyedül, elhagyottan a kopár hegyek tövében, de eddig még jó szót is alig hajítottak felém.”

Van egy-két karitatív akció, van egy Caritas, de hol vagyunk mi, emberek, akik mindennap mozdíthatnánk valamit másokért. Az önzõ, hörcsök magatartás beívódott az emberekbe és a társadalomba... Az „Én” az igen nagy úr lett... Csalva, lopva, orrozva, rabolva, bárhogyan is, de palotában lakni, limuzinnal járni és gyakran, csak egyke gyermeket vállalni... Az élet célja összejárni a világot, mintha mindenhol nem ugyanaz a dolog lenne e világban: emberek, házak, bûnök, föld, víz, levegõ...

Az embereket kellene ébresztgetni: Ember! Még kettõt pillantasz és jön a Halál testvér! Hogy fogsz számot adni életedrõl?... Nagy a felelõssége azoknak, akik ezt az utcákon kellene kiabálják, de még a fülekbe sem súgják... A segítõ szeretet nélküli hit átadása halott, mert a hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2:18:20)...

A keresztség és a házasság szentségeinek elbagatelizálása

Mára már nincsenek kellő szabályok a keresztség és a házasság szentségével kapcsolatosan. A csecsemõkeresztelés állítólag arra van alapozva, hogy a keresztény életet élõ szülõk megígérik, garanciát képeznek arra, hogy elvezetik gyereküket a katolikus keresztény hitigazságok megismerésére. Erre fel, olyan kereszteléseknek vagyunk szemtanúi, ahol a szülők csak úgy összeállva élnek, vadházasságban, és még ráadásúl, nyilvánosan, köztudottan erkölcstelen életet is élnek... A szentségi házasságot megkötik ünnepélyes formában, ugyanilyen embereknek, akik a paráznaságuk nyilvánvaló gyümölcsével büszkélkednek az oltár előtt...  Mindenkinek kijár az irgalom, a megbocsájtás, a tisztelet és az emberi méltóságának becsülése, de ha a rendet és a tisztességet felborítjuk, akkor ne várjuk el, hogy a fiatalok tiszta életet éljenek. Ezek a példák csakis arra bátorítják a fiatalokat, hogy lehet vadházasságban élni és nincs azzal semmi gond. A szülõk már nem is tudják ezt a folyamatot megakadályozni, ha maga az egyház sem hoz szigorúbb szabályokat a házasság szentségére és a csecsemõkeresztség kiszolgáltatására...

Az egyháztanácsok marginalizálása és ellehetetlenítése

Az egyház mindenkit befelé szül a keresztség szentsége által és mindenki csak meghívott, befogadott az egyházba. Ezért aztán nincs helye a követelõzésnek... Honnan veszi a jogot egy laikus, hogy az egyház vagyoni ügyeibe beleszójon vagy követelõzzön? Jézus az apostolokat bízta meg a vezetéssel, azok meg az utódaikat, a püspököket... Az anyagiakért a püspök és azok megbizottjai, a plébánosok felelnek. A laikusnak csak meghívott és tanácsadói szerepe van. De mégis... Nem jó dolog az, ha az egyháztanács megszûnik, szimbolikussá válik és marginalizálják. A pap is csak egy ember, aki eltévelyedhet. Szüksége van támaszra, szüksége van figyelmeztetõkre... Ha nem veszi igénybe az egyháztanácsot, ha elbagatelizálja azt, akkor könnyen elsíklik az anyagiasság útján. Aztán az emberek megbotránkoznak, egyet legyintenek és mindenki szétszéled az anyagiak utáni rohanásra... Ha a papnak szabad, akkor nekem kell!... A hitet csak az igazságban és Krisztus világosságában élõ, tiszta kezû ember tudja átadni, aki nem vegyül bele a világ dolgaiba...

(2Tim 2:4) Aki harcol, nem bonyolódik bele az élet mindennapi dolgaiba, különben nem vívja ki vezére elismerését. 

A világi, politikai hatalommal való lepaktálás

Állandó és történelmi kisértése az egyháznak a világi, politikai hatalom megkörnyékezése... Az hitetlen ember azt gondolja, hogy Isten országa egy országban, egy várban, egy épületben vagy egy intézményben valósúl meg. Az élõ Jézus soha nem ostromol, soha nem vesz be országokat, várakat, épületeket, intézményeket, hanem mindig csak az emberi szíveket. Élni kell az anyagi javakkal, de az élõ Jézusnak nincs szüksége tégla falakra, jogi aktákra, szerzõdésekre, hanem csakis emberi szívekre. Õ azt mondta, hogy Isten országa nincsen itt, vagy ott, egy látható helyen, hanem bennünk és köztünk van (Luk 17:21)...

Ezért sajnálatos dolog, ami egy ideje történik: gyakran a szószékrõl politizálnak, épületeket, iskolákat egy tollvonással adnak át az egyházaknak, indokolatlan anyagiakat eszközölnek ki az államtól, stb... Jobb lesz ettõl a hitélet vagy az erkölcs? Csak nehogy az írországi egyház sorsása jussunk. Amit ma egy tollvonással oda lehet adni, azt holnap egy tollvonással el is lehet venni... Csak a megtért szíveket és a szívekben élõ istenszeretetet nem lehet megszûntetni. Csak a élő hitre lehet alapozni. A politikai hatalommal kierõszakolt hitoktatás vagy megszerzett egyházi iskola tud-e élõ, meggyõzõ hitet átadni?...

Még sok más példát lehetne felhozni azokról tévedésekről, amelyek a nyugati egyházakban is lerombolták a hitet, de elég ha megértjük, hogy az evangelizációhoz olyan emberekre van szükség:

- akik személyesen találkoztak az élõ Jézussal és nem elméletekrõl beszélnek;
- akik komolyan veszik a hitet, az egyházi törvényeket, és megfelelõen élik és alkalmazzák azokat;
- akiknek tiszta a szívük, a kezük, a testük, az életük és Krisztus világosságában járnak.

Törekedjünk alkalmassá válni az evangelizációra...

Ima: Uram Jézus, Te vagy az Egyház Feje és Pásztora. Kérünk Téged, tégy minket alkalmassá az evangélium hiteles hirdetésére és a hit átadására. Ámen.