Isten szeretet

(1Ján 4:7-10) Szeretteim, szeressük egymást, mert a szeretet Istentől van, és mindenki, aki szeret, Istentől való, és ismeri Istent. Aki nem szeret, nem ismeri az Istent, mert az Isten szeretet. Isten szeretete abban nyilvánul meg bennünk, hogy Isten elküldte a világba egyszülött Fiát, hogy általa éljünk. A szeretet nem abban áll, hogy mi szeretjük Istent, hanem hogy ő szeret minket, és elküldte a Fiát bűneinkért engesztelésül.

Szent János apostol annyira tömören fogalmazza meg a keresztény élet lényegét, hogy mi, mai emberek, csak bűnbánó lélekkel olvashatjuk ezeket a sorokat. Eltűnődhetünk, hogy mi mindent nem élünk meg abból, amit ő akkor megírt. Ezért jó lenne, ha nem csak ízlelgetnénk ezeket a szavakat, azon ábrándozva, hogy majd egyszer mi is eljutunk erre a lelki szintre, hanem meg is vizsgálnák konkrétan, melyek azok a területek, ahol szeretetlenségben élünk...

1. Szeretjük-e egymást?

Gyakran hallunk ilyeneket: ezt az embert ki nem állhatom, nem bírom őt, agylobb-ot kapok tőle, kiakadok tőle, látni se bírom, betegedem el ha látom, a hajam is feláll tőle, borsódzik a hátam tőle, stb... De mi áll valójában az ilyen szavak, az ilyen reakciók mögött? Hát mi más, mint a bennünk, lelkünkben rejlő seb, amelyre rátappint az a személy, amelyre emlékeztet az az ember... Egy habituális bűn, amellyel szembesít a jelenléte? Egy korábban elhangzott véleménye, megjegyzése, ami ellenkezik céljainkkal, ambicióinkkal? Sikerei, amelyek kudarcaimra, gyengeségeimre emlékeztetnek? Egy sértő megjegyzése, amivel akarva vagy akaratlanul megbántott?...

Amikor valakit nem szeretünk, annak mindig köze van a mi személyünkhöz, a mi lelkükhöz, a mi lelki sebeinkhez és életünkhöz. Szeretetlenségünk mindig a saját gyarlóságunk, hibáink tükre, gyengeségeink és kudarcaink kivetítése másokra. Ezeket kihasználva, az ördög mindig gyűlöletre sarkallja az embert, melynek lefelé tartó spirálja végtelen, és gyilkosságba, háborúba sodorja, míg végül a pokolba taszítja.

Az alázatos ember megismeri és elfogadja önmagát, saját lelki állapotát, és Istennek átadva életét, megbékél saját magával és másokkal. Az Istennel megbékélt ember, önmagával is kibékül, és embertársait is békével fogadja. Csak a megbékélt ember, aki szereti önmagát, csak az tudja szeretni Istent, és Isten kegyelméből embertársait is...

(Zsolt 34:15) Hagyd el a rosszat és válaszd a jót, keresd a békét és járj a nyomában!

(Mt 22:37-39) Ő azt felelte neki: „»Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.«Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: »Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.«

2. Ismerjük-e Istent?

Sokan mondják vagy gondolják magukat vallásosnak, de gyakran ezek az emberek csak szüleik, elődeik beléjük nevelt vallásosságára alapoznak, és amikor közelükbe kerülsz, megtapasztalod, hogy vallásosságuk csak hagyományokba ragadt bigottság, lelketlen korlátoltság, vagy nemegyszer ijesztő bálványimádás. 

A múlt század történelme több ilyen hirhedt életpéldát is szolgáltatott, amikor egy ultravallásos családból származó nacionalista keresztényből háborús bűnös lett. Az ilyenek sokat ártottak embertársaiknak, nemzetüknek és az Egyháznak. Az elfogult, eltorzult vallási és politikai nézteteik, akcióik, pusztulásba sodorták a közösséget is, meg önmagukat is, olyannyira, hogy gyakran akasztófán végezték. Mára már divat lett, hogy a követőik rehabilitálják őket, és dicsőítik fórumaikon, de a valóság az, hogy sem azok nem ismerték, sem ezek nem ismerik Istent...

Annak a korszaknak egyik legnagyobb paradoxonja az 1938-as budapesti eucharisztikus kongresszus volt. Az esemény kegyelmi hatásának meg kellett volna nyilvánulnia a társadalomban is, de valójában semmi sem történt a lelkekben. Akkor a város úgy megmozdult, mint ma egy olimpiai város, de a lelkek nem változtak meg. Miért? Mert az emberek sokassága nem ismerte Istent, csak a kevélységet és a gyűlöletet. Ez a gyűlölet vezetett oda, hogy alig néhány évvel később, emberek ezreit lőtték folyókba, az utcán halomba, százezreit deportálták vagonokban, és semmisítettek meg faji hovatartozásuk, vagy nézeteik miatt. Ezek az emberek mind keresztények voltak, de nem ismerték Istent...

(Jn 17:3) Az örök élet pedig az, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és akit küldtél, Jézus Krisztust.

(1Ján 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

            

3. Megnyilvánul-e a szeretetünk?

Sokan gondolják, vallják magukról, hogy szeretnek, de szeretetük csak üres szavakból áll. A szeretetük álszeretet... Szeretik azokat, akik őket is szeretik, és megvetik, gyűlölik azokat, akik őket nem szeretik. Szeretik azokat, akik az ő társadalmi, nemzeti, politikai, gazdasági nézeteiket, céljaikat vallják és támogatják. A többieket meg ellenségként gyűlölik, és úgy is kezelik.

A leginkább elszomorító vallási megnyilválulás talán a nacionalista keresztény önimádás. Ez a bálványimádás egyik formája, mivel a nemzetet az oltár szintjére emeli, és Krisztus elé, vagy az Ő helyére teszi. Az ilyeneknek a nemzet van mindenek fölött... Ezek képtelenek meglátni Krisztust az idegenben, a másfajta emberben, aki ugyancsak Isten gyermeke és szeretetetre vágyó lélek...

(Zak 7:10) Ne sanyargassátok az özvegyet és az árvát, az idegent és a szegényt. Szívetekben ne forraljatok gonoszságot mások ellen.

(1Ján 3:18) Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.

4. Az igazi szeretet ott nyilvánul meg, ahol az „átlagember” nem képes szeretni

Az igazi szeretet szereti az idegent, szereti más nemzetiségű, más fajtájú, más vallású embert, szereti a szegényt, szereti a gazdagot, szereti a nyomorékot, szereti a más nézetű embert, szereti a nálánál jobbat és sikeresebbet, szereti a hitetlent és ateistát, szereti a liberálist, sőt, még a szabadkőmüvest is...

Az igazi szeretet gondolatokban, gesztusokban, szavakban, tettekben, magatartásokban és áldozatokban nyilvánul meg. Nem lehet igaz szeretet abban, aki rosszat gondol, rosszat tervez mások ellen, elutasító gesztusokat tesz más személye iránt, sérti szavaival más emberek becsületét, méltóságát, tettekkel árt embertársának, megkurtítja magatartásával mások jogait és nem tesz semmit a rászoruló embertársáért...

(Mt 5:44-45) Én viszont azt mondom nektek: Szeressétek ellenségeiteket és imádkozzatok üldözőitekért, hogy fiai legyetek mennyei Atyátoknak, mert ő fölkelti napját a gonoszokra és a jókra, és esőt ad igazaknak és hamisaknak egyaránt.

5. Semmi sem jogosít fel arra, hogy bárkitől is megvonjuk szeretetünket

Lehetünk valakinek „nem barátja”, mert barátságunkkal azt ajándékozunk meg, akit akarunk, de nem lehetünk senkinek sem „nem felebarátja”, mert szeretetünket, amit Isten áraszt belénk, kötelesek vagyunk mindenkire kisugározni. Hogyan gondolhatjuk, hogy szeretjük Istent, Akit nem látunk, ha testvérünket, akit látunk, nem szeretjük?...

(1Ján 4:20) Ha valaki azt mondja: „Szeretem Istent”, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát.

Uram Jézus, szégyenkezve látom be szeretetlenségemet. Add kérlek szeretetedet, hogy mindenkit képmutatás nélkül tudjak szeretni. Ámen.