Hitetlen és ellenszegülő nép

(Róm 10:11-21) Az Írás ugyanis azt mondja: Senki nem vall szégyent, aki benne hisz. Nincs különbség zsidó meg pogány között, mert mindnyájunknak egy az Ura, aki bőkezű mindazokhoz, akik segítségül hívják. Mindenki, aki segítségül hívja az Úr nevét, üdvözül. De hogyan hívhatják segítségül, amíg nem hisznek benne? S hogyan higgyenek abban, akiről nem hallottak? S hogyan halljanak róla, ha nincs, aki hirdesse? S hogyan hirdesse az, akit nem küldtek? Ezért meg van írva: "Milyen kedves a jövetele annak, aki jó hírt hoz." De nem mindnyájan engedelmeskednek az evangéliumnak. Ezért kérdi Izajás is: "Uram, ki fogadja hittel a szavunkat?" A hit tehát hallásból fakad, a hallás pedig Krisztus tanításából. De kérdezem, vajon nem hallották? Hiszen: Végig a földön szárnyal a szavuk, a világ végéig elhat szózatuk. Tovább kérdem: Vajon Izrael nem értette meg? Már Mózes megfelelt rá: Féltékenységre ingerellek azok ellen, akik nem népem, haragra gerjesztelek az értelmetlen nép ellen. Izajás meg nyíltan mondja: Aki nem keresett, rám talált, fölismert, aki utánam nem járt. Izraelhez azonban így szólt: "Naphosszat a hitetlen és ellenszegülő nép felé tárom karomat."

Mi a hit?...

(Zsid 11:1) A hit a remélt dolgok biztosítéka, a nem látható dolgok bizonyítéka.

Mivel a hit a láthatatlan dolgok bizonyítéka, ezért a hit maga is láthatatlan, egésszen addig, amíg tettekben meg nem nyilvánul. Ezért aztán a hit tettek nélkül bizonyítatlan marad, mondhatni, csak puszta illúzió...  

(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

A hitetlen ember követelheti a hívõtõl, hogy mutassa meg a hitét, mert õ is megmutatja tetteit... 

(Jak 2:18) Azt is mondhatja valaki: "Neked hited van, nekem meg tetteim." Ha tettek nélkül megmutatod nekem a hitedet, tetteim alapján én is bebizonyítom neked a hitemet.

A hívõ ember abban különbözik a hitetlentõl, hogy a hitetlen számára érthetetelen dolgokat művel: egymagában beszélget és azt imának nevezi; megtartóztatja magát az élvezetektõl és azt böjtnek nevezi; titokban adakozik, ahelyett, hogy gyûjtene és azt alamizsnának nevezi; nem törtet, hogy megvalósítsa anyagilag önmagát és azt gondviselésnek nevezi; a rosszért jóval fizet vissza és azt irgalmasságnak nevezi; Krisztust hirdeti úton-útfélen és azt evangelizásának nevezi, stb...

A hit nélküli vallásosság

Manapság sokan panaszkodnak a szekularizációra, de meglehet, hogy az igazi probléma nem a templomba nem járókkal van, hanem a hit nélkül templomba járókkal... Az Úr Jézus nem azt mondta, hogy jaj a vámszedõknek meg a paráznáknak, hanem azt, hogy: 

(Mt 23:23) Jaj nektek, írástudók és farizeusok, ti képmutatók! 

A Máté evangéliumának 23. fejezetében olvashatjuk, hogy mennyire súlyosan elmarasztalja az Úr Jézus a farizeusokat és az írástudókat hitetlenségük miatt. Azt mondja, hogy a vámszedõk és a paráznák megelõzik õket a mennyek országában (Mt 21:31). Tehát meglehet, hogy a hitetlen templomba járóknak rosszabb a helyzetük, mint azoknak, akik bûnös életet élnek és nem járnak templomba, mert azoknak inkább van esélyük megtérni Istenhez...

Akkor hogyan is van ez? Inkább éljünk bûnös életet és ne járjunk templomba?... Távolról se... Itt arról van szó, hogy a feslett életű, templomkerülõ emberben, gyakran inkább van egyfajta „betyárbecsület” és egy rejtett Isten utáni vágy, mint abban, aki hitetlenségében és képmutató vallásosságában megcsalja Istent is, az embereket is és önmagát is. Az ilyen azt gondolja magáról, hogy õ jó vallásos és legfõképpen, hogy õ egy „jó katolikus”...

A "jó katolikus" meg van elégedve önmagával és úgy gondolja, hogy õ lát, hogy õ eleget tett kötelezettseigeknek, és kifizette Istent, az egyházat és az embereket... 

(Jn 9:41) "Ha vakok volnátok - felelte Jézus -, nem volna bűnötök. De azt állítjátok: Látunk. Ezért megmarad bűnötök."

A hit nélküli vallásosság különbözõ formái

1. Az örökölt vallásosság

A csecsemõkeresztelés elõnyei vitathatatlanok, viszont a csecsemõkeresztelésnek vannak hátrányai is... A legfõbb hátránya az, hogy hiányzik a megkeresztelt ember (gyermek) személyes döntése. Lehet beszélni a család szerepérõl a vallásos nevelésben, a hittanórákról, a szentségek felvételérõl, de végül mégiscsak az van, hogy a Jézus Krisztushoz való tartozás, egy tudatos, személyes döntés eredménye... Mindenkinek szüksége van egy személyes, privát megtérésre. Ezért van az, hogy az elsõáldozásra még meg tudják fogni az kisiskolásokat, de a bérmálkozásara már sok fiatal nem jelentkezik...

Az örökölt, családban és iskolában kikényszerített, hit nélküli vallásosság, gyakran visszájára fordul és megútáltatja a fiatalokkal mindazt, amit vallásnak neveznek. Mások viszont engedelmesen és nagyon helyesen, követik az örökölt vallásosságot, a szülõk, nagyszülõk iránti engedelmességbõl és tiszteletbõl, de annélkül, hogy eljutnának az élõ hitre. Talán egy életen át eljárnak templomba, de ha egy riporter kérdezi õket idős korukban a hit dolgairól, akkor el vannak akadva. Csak annyit tudnak kinyögni, hogy: Háát..., a szüleink is, a nagyszüleink is, az õseink is ezt tették...

2. A hagyományos vallásosság

Az emberek eljönnek a Csíksomlyói búcsúra, de sokan még csak a Szûzanyára se gondolnak, nemhogy az Õ Szent Fiára, Jézusra Krisztusra, akihez a Szûzanya el akar vezetni. Csakis azért jönnek, mert ez a hagyomány, mert itt megmutatjuk, hogy mennyien vagyunk, és mert azt hiszik, hogy a nemzeti eggyüvétartozás varázsa majd megtartja õket...

Ha templombúcsú van a faluban, az sokaknak csak egyfajta falunap, amikor az árusok kirakodnak a templom elé, majd odahaza az ünnepi asztal mellé ülnek a rokonsággal. A templomudvarban végigálldigálják a szentmisét és ha megkérdezed tõlük, hogy mi a búcsú, hogy mondta-e el a búcsús imát, részesült-e búcsúban, vonogatja a vállát...

Mindenszentekkor, a nagymisén, a fele templomnyi ember fekete ruhában ünnepeli a halottak napját (ami persze másnap van), miközben a kántor gépiesen kornyikálja, hogy: Örvendezzetek az angyalokkal és minden szenttel együtt... Kint a temetõben, meggyújtják a síroknál a gyertyákat, szívélyesen köszöntgetik egymást, hiábavalóságokról fecsegnek, de képtelenek maguktól elmondani egy imát az elhúnytakért...

Temetés alkalmával, a halottas menetben, szállóige lett az, hogy: Ki tudja? Még senki sem jött onnan vissza... A tórra pedig egy lakodalomnyi embert hívnak meg, tekintélyükhöz mérten, de persze nem a szegényeket és a szükölködõket, hanem a gazdag barátaikat, akiknek nincs is szükségük erre, únják az egésszet, de elmennek tiszteletből, mert ez a szokás. Aztán van olyan falu is, ahol csak a nõk mennek el a hathetes gyászmisére. Utána kinálkodnak, és ha megkérdezed tőlük, hogy a férfiak miért nem jöttek el, az a válasz, hogy: Ez a szokás...

3. A nemzeti vallásosság

A modernizmus korától kezdve, sokan próbálkoztak a nemzeti keresztény eszmével, de mindig csalódniuk kellett... Attól, hogy valaki jó hazafi, tiszteli és támogatja az egyházat, eljár szentmisére és ott diszeleg minden koszorúzás alkalmával, attól még nem egy megtért és megigazult keresztény. Mivelhogy az Úr Jézus tanítását egy nemzeti keresztény, nemzet-egyház, keresztény állam ideológiával és haszonelvvel helyetesítették, létrejött a „jó katolikus” fogalom. A „jó katolikus” az a katolikus világi hívõ, aki anyagilag, társadalmilag és politikailag támogatja az egyházat, az eszközök válogatása nélkül. A cél pedig mindaddig szentesíti az eszközöket, amíg szép lassan ki nem tör a botrány... Az ilyen "jó katolikusok" kitüntetése és elsõ helyekre való ültetése, kiábrándítja az igazakat az egyházból...

Sokan elzarándokolnak Csíksomlyóra vagy más "nemzeti zarándokhelyekre", imádkozni és szentmisén résztvenni a haza és a nemzet újjászületéséért. Dicséretes a hazaszeretet, a nemzetért való ima, ha helyes hit áll mögötte... Valami csak lesz a földi hazával is, de vajon bejutunk-e az örök hazába, a mennybe? A nemzetet bálványozó, mindenféle táltos, ezoterikus, sámánista, áltudományosan összezagyvált és katolikus mázú tévhit, vajon elegendõ lesz-e az üdvösségre?...

4. A kulturális vallásosság

A hit nélküli, kulturális vallásosság átszövi az egész egyházi életet: a plébániától a minisztériumig, a prédikációktól az egyházi programokig, vagy a vallásos folyóíratoktól az internetes oldalakig. Mára a vallás gyakran kulturává silányul és a vallásûgy a kulturminisztérium egyik félreesõ részlege...

Van aki homílía helyett történelem órát vagy irodalom órát tart, mintha a szentmise valamiféle népiskola lenne, pedig hát az emberek ma már nem analfabéták, és azért mennek el a szentmisére, hogy Krisztus tanítását hallják...

A keresztény közösségi élet mímeléseként, halvány keresztény töltetű kulturális eseményeket szerveznek, ahol bármirõl lehet szó, kivéve a hit radikális megélésérõl. Az õszinte beszéd számûzve van és fõbenjáró bûnnek számít. Van ott koncert, kamarazene, kiállítás, kórustalálkozó, keresztény-demokrata kör, irodalmi kör, bármi, csak épp valahogy töltse ki az idõt és töltse meg a templomot. De nehogy megzavarja az emberek lelkiismeretét, mert még a végén, esetleg szembe is kell nézniük önmagukkal, és még netán meg is kell térniük...

5. A teológus vallásosság

Sokan azt gondolják, hogy a vallásosság a vallásos könyvekben, vagy a teológia tanulmányozásában áll. Ha eleget tanulom a dogmatikát, a biblikumot, a patrisztikát, a mariológiát, stb., akkor igazán eleget tettem a vallásosság követelményének meg a szolgálatnak. De az Úr Jézus azt mondja:

 
(Mt 5:20) Ezért mondom nektek: ha igazságotok nem múlja felül az írástudókét és a farizeusokét, nem juttok be a mennyek országába.

Kell a teológia. Szüksége van rá az Egyháznak útban Isten hegye felé... Kell a teológia egyeseknek, akiket az Úr arra rendelt, hogy az Egyház tanítását átlássák, kibontsák, rendezzék és átörökítsék, de nem kell a hívõk sokasságának. A hívõk sokasságának teológiája Jézus Krisztus tanításának hallgatása, megcselekvése és az ima. Nem a holt betû, hanem az élõ, cselekvõ hit vezet célba. Mire jó az, ha valaki megértette a dogmatikát és ledoktorált teológiából, de a hegyi beszédet csak a doktori disszertációjából ismeri és soha nem vitt titokban alamizsnát egy kitaszított rongyos nyomorúltnak...

A hitetlenség ellenszere

A hitetlenség ellenszere a hit radikális hirdetése és megélése. Szent Pál azt írja, hogy a hit hallásból van... Egyszer egy testvér azt mondta, hogy a hit hallásból van, nem írásból. Van benne valami igazság, mert a Szentlélektõl indíttatott szó lélek és élet (Jn 6:63). Ezért is (de más okokból is), nincs levél általi, vagy internetes szentgyónás... De Szent Pál nem csak azt írja, hogy a hit hallásból van, hanem azt is, hogy a hallás Krisztus tanításából. Krisztus tanítását pedig írásban is tovább lehet adni, mint ahogy Szent Pál is továbbadta azt, az ő levelei által...

Tehát a hitetlenség ellenszere Krisztus tanításának tiszta és radikális hirdetése és megélése. Ha nem vegyítenék Krisztus tiszta tanítását mindenféle emberi tanításokkal, hagyományokkal, nemzeti meg kulturális katyvalékokkal, vagy cifra teológiai fogalmakkal, kifejezésekkel, akkor a hallásból, vagy akár az írások olvasása által, a hit újból talpra állna az emberek szívében...

(Ef 4:14) Akkor majd nem leszünk éretlenek, akiket a megtévesztő emberi tanítás és a tévedésbe ejtő álnokság minden szele magával sodor.

Isten szüntelenül meghív az élõ hitre

Isten minden embert meghív az üdvösségre (1Tim 2:4). Az üdvösség elõfeltétele pedig az, hogy higgyünk az Õ Szent Fiában, Jézus Krisztusban (Mk 16:16). Mivel Isten mindenkit meghív a hitre, ezért az Úr Jézus megígérte, hogy mindenkinek hirdetni fogják az evangéliumot (Mk 13:10)...

Amikor halljuk az evangéliumot és elutasítjuk, mert nincs rá idõnk, mert kételkedünk benne, vagy mert esteleg szégyeljük azt, vigyázzunk, nehogy lekéssük az üdvösség vonatját (Zsid 4:1). Az Úr, az Ő végtelen szeretetében, naphosszat tárja karjait a hitetlen és ellenszegülõ nép felé, hogy magához vonhassa és keblére ölelhesse. Naphosszat, de nem örökké... Karjai egy nap bezárulnak és aki kintrekedt, annak nincs több ölelés.

Ima: Uram Jézus Krisztus, szabadíts meg minket a hitetlen vallásosságtól és a képmutatástól. Segíts, hogy a hitünk tetszésed szerint való legyen. Ámen.