Az emberek gyakran felületesek, és nem nagyon szeretik a gondos, előrelátó embert, aki minden részletre odafigyel. Annyira fárasztó és kellemetlen ember – mondják róla. Állandóan csak kekeckedik... Sosincs jól neki úgy, ahogy van... Aztán meg elmennek utazni, kirándulni, és kiderül, hogy az elemlámpát bepakolták ugyan, de az elemeket már nem cserélték ki benne...
A lámpás szerepe
Ha egy lámpásra tekintünk, akkor mindenre gondolunk, csak éppen annak szerepére nem. Megcsodáljuk, hogy milyen a formája, miből van készítve, milyen az üvege, milyen a fogantyúja, stb. Mindenre gondolunk, csak éppen arra nem, hogy mi a szerepe... Pedig a lámpást azért készítették, hogy a benne égő és világító lángnak, amely megvilágítja a sötétségben az utat, tálpáló tartálya és védő tartója legyen. Az olajtartó táplálja az égő olajos kanócot, és az üvegbura védi a lángot, hogy ki ne aludjon használat közben.
Tehát a lámpás használatánál, nem a lámpás a lényeg, hanem a benne égő láng. A lángban pedig nem az a lényeg, hogy elemészti az olajat vagy, hogy melegít, hanem az, hogy világít. A lámpás szerepe az, hogy tartsa a lángot és, hogy az világítson. Tehát végül, az a lámpás szerepe, hogy az embernek látást bíztosítson a sötétségben. Így hát, átvitt értelemben, a lámpás az ember lelki szeme, amellyel belelát a sötétségbe, vagyis a szellemi, lelki dimenzióba... Isten Lélek, és Isten dolgait csakis lelki szemekkel lehet látni. Isten is lámpások által lát, mégpedig a hét lámpás által, amelyek Isten hét szelleme...
(Zak 4:2) Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak.
(Zak 4:10b) „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.”
(Jel 4:5) A trónból zengõ, mennydörgõ villámok csapkodtak. A trón elõtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme.
(Jel 5:6) Most azt láttam, hogy a trón és a négy élõlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól.
Régen, a zsidók menyegzői szokása szerint, a vőlegény a menyasszony szüleinek házához ment kíséretével. Ha a menyaszony messzébb lakott, akkor estére értek a leányos házhoz. Ilyenkor szokás volt, hogy a menyasszony kivonult övéivel a vőlegény elé. A lámpásoknak égniük kellett, hogy egymásra találjanak és meglássák egymást. Tahát látásra volt szükség ahhoz, hogy a menyasszony és a vőlegény találkozhassanak és megláthassák egymást...
( Szentírási lábjegyzék: A zsidó menyegzői szokás szerint a vőlegény kíséretével útnak indult a menyasszony szüleinek háza felé. Ha a vőlegény messzebb lakott, akkora menyasszony részéről is elindult a menet, melyben a nyoszolyóleányok vettek részt. A két menet vagy találkozott egymással, vagya menyasszony menete megvárta a vőlegényt egy helyen, s ezután közösen vonultak be a lakodalmas házba. Itt is ilyen menetről van szó. A példabeszédnek allegória jellege van. A tíz leány jelképe a keresztény embernek, aki várja Krisztust a halál órájában. Ha késik Krisztus, az nem jelentheti az éberség feladását: lámpájuknak elegendő olajjal kell rendelkeznie - ez a megszentelő kegyelem -, hogy Krisztust fogadhassák. Az ilyenek vonulnak be az örök életre, míg akik nem rendelkeznek a megszentelő kegyelemmel, nem mennek be.)
A lámpás működése
A lámpás működése egyszerű: a lámpásnak van egy tartálya amelybe olajat töltenek és, ami valamilyen módon, belőle adagolva, elég. Lehet a lámpásnak kanóca, lámpacsöve, burája, kanócmozgató szerkezete, stb., de a lámpás lehet akár egy egyszerű tartály is, amelyben lángol az olaj felülete. Bármilyen is legyen a lámpás, két-három dolog feltétlenül szükséges ahoz, hogy az működjön: olajtartály, olaj és védett láng...
Lelki síkon, az olaj a megszentelő kegyelem, amely által Isten Lelkéből és benső életéből részesülünk. Az olaj az a kenet, amelyet a Szentlélek Úristen által kaptunk az Ősszentségből, Jézus Krisztusból (Jn 1:16), Aki a kegyelem kifogyhatatlan forrása. A megtestesült Ige, Isten egyszülött Fia, testében hordozza a teljes istenséget, az isteni természetet. A megváltás beteljesülése után, a kereszten, a római katona megnyitotta az Úr Jézus szent testét a lánzsával, hogy a szent oldalsebéből kifakadhasson a világba a kegyelem folyama, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából, hogy így mi mindenkor kegyelmet kegyelemre halmozzunk...
(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Az ószövetségben, az olaj, az olajjal való megkenés, a megszentelő kegyelmet vetítette előre, az Istennek számára való elkülönítést, és az Ő szentségéhez való odarendelést jelképezte. Az olaj így az Istentől kapott erőt, hatalmat, áldást és szentséget jelentette...
(Lev 8:12) Olajat öntött Áron fejére, és a kenettel fölszentelte.
A lelki olaj forrásai elsősorban a szentségek, különösképpen a legméltóságosabb Oltáriszentség és a szentáldozásban való részesedés. De ugyanakkor, nagyon fontos forrás a kiengesztelődés szentsége (a szentgyónás) és a betegek kenete is...
(Iz 62:5) Mert amint a võlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítõd; és amint a võlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.
(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentõl kaptatok?
Az égő lámpás pedig a világosságot, a szellemi látást jelenti, ami által élő lesz bennünk a hit, a remény és a szeretet (1Kor 13:13)...
(Mt 26:40) Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta õket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?
Aki gyakran járul szentségekhez, buzgón imádkozik és megéli hitét, annak folyamatosan teli van olajjal a korsója, és így nem marad olaj nélkül. Amikor Isten jelenlétébe kerül, hamar megigazítja lelkét, azaz lámpásának kanócát, és az azonnal lángra lobban Isten jelenlététől, a Szentlélek tüzétől. Aki viszont nem éli meg a hitet, nem imádkozik, nem járul szentségekhez, annak nincs lelki olaja. Az ilyen a végén elkezd kapkodni és keresni olajat, de mire találna, Isten már visszavonul, és ő kint reked a külső sötétségben. Tehát azért kell szüntelenül virrasztani és imádkozni, hogy folyamatosan kapjunk olajat, hogy íly módon mindig készek legyünk lángra lobbanni Isten jelenlétében. Ha lángra lobbantunk, akkor meglátjuk a Vőlegényt és létrejön a nagy találkozás...
A balga szüzek kérik az olajat az okos szüzektől, de az okosok nem segítenek nekik. Ez azt jelenti, hogy a közösség megtartó ereje csak addig érvényes, amíg el nem jön a nagy találkozás ideje. A Vőlegénnyel való nagy találkozás idején az okos szűznek nincs ideje a balgával foglalkozni, mint ahogy az ifjú asszony sem törődik többé a koszorús leányokkal, amikor belépik férjével a hálószobába a nászéjszakájukra. A Vőlegénnyel való találkozás annyira bensőséges minden szűznek, hogy oda nem férkőzhet közel egy másik, egy harmadik személy. Ezért aztán a kegyelem állapotában lévő szent ember halála hasonlatos egy nászéjszakához. Bizonyos szempontból, mindenki egyedül jön a világra, és egyedül is hal meg, vagyishogy mindig egyedül van az Istennel...
Uram Jézus, segíts, hogy mindig legyen olaj a korsómban, és ezáltal kellőképpen várjak rád és a Veled való nagy találkozásra. Ámen.
(Zak 4:2) Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak.
(Zak 4:10b) „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.”
(Jel 4:5) A trónból zengõ, mennydörgõ villámok csapkodtak. A trón elõtt hét lobogó fáklya lángolt: Isten hét szelleme.
(Jel 5:6) Most azt láttam, hogy a trón és a négy élõlény és a huszonnégy vén között ott áll a Bárány, mintha leölték volna. Hét szarva volt és hét szeme - ezek az Isten hét szelleme, akiknek küldetésük az egész földre szól.
Régen, a zsidók menyegzői szokása szerint, a vőlegény a menyasszony szüleinek házához ment kíséretével. Ha a menyaszony messzébb lakott, akkor estére értek a leányos házhoz. Ilyenkor szokás volt, hogy a menyasszony kivonult övéivel a vőlegény elé. A lámpásoknak égniük kellett, hogy egymásra találjanak és meglássák egymást. Tahát látásra volt szükség ahhoz, hogy a menyasszony és a vőlegény találkozhassanak és megláthassák egymást...
( Szentírási lábjegyzék: A zsidó menyegzői szokás szerint a vőlegény kíséretével útnak indult a menyasszony szüleinek háza felé. Ha a vőlegény messzebb lakott, akkora menyasszony részéről is elindult a menet, melyben a nyoszolyóleányok vettek részt. A két menet vagy találkozott egymással, vagya menyasszony menete megvárta a vőlegényt egy helyen, s ezután közösen vonultak be a lakodalmas házba. Itt is ilyen menetről van szó. A példabeszédnek allegória jellege van. A tíz leány jelképe a keresztény embernek, aki várja Krisztust a halál órájában. Ha késik Krisztus, az nem jelentheti az éberség feladását: lámpájuknak elegendő olajjal kell rendelkeznie - ez a megszentelő kegyelem -, hogy Krisztust fogadhassák. Az ilyenek vonulnak be az örök életre, míg akik nem rendelkeznek a megszentelő kegyelemmel, nem mennek be.)
A lámpás működése
A lámpás működése egyszerű: a lámpásnak van egy tartálya amelybe olajat töltenek és, ami valamilyen módon, belőle adagolva, elég. Lehet a lámpásnak kanóca, lámpacsöve, burája, kanócmozgató szerkezete, stb., de a lámpás lehet akár egy egyszerű tartály is, amelyben lángol az olaj felülete. Bármilyen is legyen a lámpás, két-három dolog feltétlenül szükséges ahoz, hogy az működjön: olajtartály, olaj és védett láng...
Lelki síkon, az olaj a megszentelő kegyelem, amely által Isten Lelkéből és benső életéből részesülünk. Az olaj az a kenet, amelyet a Szentlélek Úristen által kaptunk az Ősszentségből, Jézus Krisztusból (Jn 1:16), Aki a kegyelem kifogyhatatlan forrása. A megtestesült Ige, Isten egyszülött Fia, testében hordozza a teljes istenséget, az isteni természetet. A megváltás beteljesülése után, a kereszten, a római katona megnyitotta az Úr Jézus szent testét a lánzsával, hogy a szent oldalsebéből kifakadhasson a világba a kegyelem folyama, a kegyelem kiapadhatatlan forrásából, hogy így mi mindenkor kegyelmet kegyelemre halmozzunk...
(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.
Az ószövetségben, az olaj, az olajjal való megkenés, a megszentelő kegyelmet vetítette előre, az Istennek számára való elkülönítést, és az Ő szentségéhez való odarendelést jelképezte. Az olaj így az Istentől kapott erőt, hatalmat, áldást és szentséget jelentette...
(Lev 8:12) Olajat öntött Áron fejére, és a kenettel fölszentelte.
A lelki olaj forrásai elsősorban a szentségek, különösképpen a legméltóságosabb Oltáriszentség és a szentáldozásban való részesedés. De ugyanakkor, nagyon fontos forrás a kiengesztelődés szentsége (a szentgyónás) és a betegek kenete is...
A mindennapok kegyelmi forrása pedig az ima és a szentírás olvasása. És az imák között nagyon fontos az elmélkedés. Az elmélkedésben mind a szív (az ember lelkének középpontja), mind az vese (az ember értelme), működésbe lépik, és ezek megnyílnak a lelket formáló és megszentelő kegyelem előtt.
A lámpás, vagyis a lámpás tartálya, az valójában a mi halhatatlan lelkünk. Megkeresztelkedünk, azaz belekeresztelnek az Egyházba, egy vallásba, és katolikusnak neveznek bennünket. A katolikus keresztény hitünk szerint, a lelkünk, a keresztség és bérmálás szentségei által, egy azok karakterével megpecsételt lámpássá vált. A kérdés az, hogy megtöltjük-e a mi lámpásunkat olajjal, azaz valódi krisztus követőkké válunk-e, vagy csak megkeresztelt, vallását nem gyakorló katolikusok... Ma már divat RRK-nak lenni, azaz "romlott római katolikusnak", és ezzel még viccelődni is. Talán ez jelenti az olaj nélküli lámpást...
Ha meghallgatjuk az Úr Jézus Krisztus igéit és tanítását az Egyházban, ha tettekre váltjuk, ha olvassuk a szentírást, és meg is éljük azt, ha rendszeresen szentségehez járulunk, ha időt szánunk az imára Isten jelenlétében, akkor a lelki korsónk mindig tele lesz olajjal. De akkor nemcsak a korsónk van tele olajjal, hanem a lámpásunk is készen is áll arra, hogy lángra lobbanjon. Tehát, ha így élünk, akkor mindig készen állunk arra, hogy lángra lobbanjunk az Úr jelenlétében.
A lámpások kialvása és feléledése
Ha ezt az evangéliumi részt szemléljük, akkor felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi most melyik vagyunk: a szüzek, a kórsók vagy a lámpások? Elsőre a szűzekre tippelnénk, de valójában mindhárom bennünk van. A szűz ábrázolás azt jelenti, hogy az Egyház, Isten népe, Krisztusnak, a Vőlegénynek a Menyasszonya (Jel 21:9). Isten feleségül veszi az Ő népét (Iz 62:5), amely sok szűznek az együttese. Az egy Vőlegénynek rengeteg menyasszonya van, de mivel a Vőlegény Isten, ezért mindegyik szűznek olyan bensőséges hitvese tud lenni, mintha csak egy menyasszonya lenne...
A lámpás, vagyis a lámpás tartálya, az valójában a mi halhatatlan lelkünk. Megkeresztelkedünk, azaz belekeresztelnek az Egyházba, egy vallásba, és katolikusnak neveznek bennünket. A katolikus keresztény hitünk szerint, a lelkünk, a keresztség és bérmálás szentségei által, egy azok karakterével megpecsételt lámpássá vált. A kérdés az, hogy megtöltjük-e a mi lámpásunkat olajjal, azaz valódi krisztus követőkké válunk-e, vagy csak megkeresztelt, vallását nem gyakorló katolikusok... Ma már divat RRK-nak lenni, azaz "romlott római katolikusnak", és ezzel még viccelődni is. Talán ez jelenti az olaj nélküli lámpást...
Ha meghallgatjuk az Úr Jézus Krisztus igéit és tanítását az Egyházban, ha tettekre váltjuk, ha olvassuk a szentírást, és meg is éljük azt, ha rendszeresen szentségehez járulunk, ha időt szánunk az imára Isten jelenlétében, akkor a lelki korsónk mindig tele lesz olajjal. De akkor nemcsak a korsónk van tele olajjal, hanem a lámpásunk is készen is áll arra, hogy lángra lobbanjon. Tehát, ha így élünk, akkor mindig készen állunk arra, hogy lángra lobbanjunk az Úr jelenlétében.
A lámpások kialvása és feléledése
Ha ezt az evangéliumi részt szemléljük, akkor felvetődik bennünk a kérdés, hogy mi most melyik vagyunk: a szüzek, a kórsók vagy a lámpások? Elsőre a szűzekre tippelnénk, de valójában mindhárom bennünk van. A szűz ábrázolás azt jelenti, hogy az Egyház, Isten népe, Krisztusnak, a Vőlegénynek a Menyasszonya (Jel 21:9). Isten feleségül veszi az Ő népét (Iz 62:5), amely sok szűznek az együttese. Az egy Vőlegénynek rengeteg menyasszonya van, de mivel a Vőlegény Isten, ezért mindegyik szűznek olyan bensőséges hitvese tud lenni, mintha csak egy menyasszonya lenne...
(Iz 62:5) Mert amint a võlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítõd; és amint a võlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.
(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”
A korsó ábrázolás azt jelenti, hogy a testünk, és ezáltal a szellemi lelkünk is, a Szentlélek temploma, vagyis a megszentelő kegyelem tartálya...
A korsó ábrázolás azt jelenti, hogy a testünk, és ezáltal a szellemi lelkünk is, a Szentlélek temploma, vagyis a megszentelő kegyelem tartálya...
(1Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentõl kaptatok?
Az égő lámpás pedig a világosságot, a szellemi látást jelenti, ami által élő lesz bennünk a hit, a remény és a szeretet (1Kor 13:13)...
(1Kor 13:13) Most még megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három; de közülük legnagyobb a szeretet.
Tehát a hívő ember hasonlít egy szűz alakú olajkorsóra, amelynek a teteje egy égő lámpás...
A hívő ember bármennyire is buzgó, időről-időre belefeledkezik a világ dolgaiba és gondjaiba. Ilyenkor lelkileg elszenderedik és a lelki szemei lecsukódnak. A lelki szemek lecsukódása azonban a lámpás kialvását is jelenti... Tehát, amikor a hit dolgaihoz fordulunk, imádkozunk és Istenre tekintünk, akkor a lámpásunk kigyúlad, vagyis kinyílik a lelki szemünk, és amikor elfordulunk Istentől és a világ dolgaiba merülünk, akkor a lámpásunk kialszik, vagyis lecsukódik a lelki szemünk. Milyen nehéz folyamatosan virrasztani és lelki szemeinket nyitva tartani... Az apostolok még egy órát sem tudtak ébren maradni és virrasztani...
Tehát a hívő ember hasonlít egy szűz alakú olajkorsóra, amelynek a teteje egy égő lámpás...
A hívő ember bármennyire is buzgó, időről-időre belefeledkezik a világ dolgaiba és gondjaiba. Ilyenkor lelkileg elszenderedik és a lelki szemei lecsukódnak. A lelki szemek lecsukódása azonban a lámpás kialvását is jelenti... Tehát, amikor a hit dolgaihoz fordulunk, imádkozunk és Istenre tekintünk, akkor a lámpásunk kigyúlad, vagyis kinyílik a lelki szemünk, és amikor elfordulunk Istentől és a világ dolgaiba merülünk, akkor a lámpásunk kialszik, vagyis lecsukódik a lelki szemünk. Milyen nehéz folyamatosan virrasztani és lelki szemeinket nyitva tartani... Az apostolok még egy órát sem tudtak ébren maradni és virrasztani...
(Mt 26:40) Aztán visszament tanítványaihoz, de alva találta õket. Szemére vetette Péternek: „Még egy órát sem tudtok velem virrasztani?
Aki gyakran járul szentségekhez, buzgón imádkozik és megéli hitét, annak folyamatosan teli van olajjal a korsója, és így nem marad olaj nélkül. Amikor Isten jelenlétébe kerül, hamar megigazítja lelkét, azaz lámpásának kanócát, és az azonnal lángra lobban Isten jelenlététől, a Szentlélek tüzétől. Aki viszont nem éli meg a hitet, nem imádkozik, nem járul szentségekhez, annak nincs lelki olaja. Az ilyen a végén elkezd kapkodni és keresni olajat, de mire találna, Isten már visszavonul, és ő kint reked a külső sötétségben. Tehát azért kell szüntelenül virrasztani és imádkozni, hogy folyamatosan kapjunk olajat, hogy íly módon mindig készek legyünk lángra lobbanni Isten jelenlétében. Ha lángra lobbantunk, akkor meglátjuk a Vőlegényt és létrejön a nagy találkozás...
A balga szüzek kérik az olajat az okos szüzektől, de az okosok nem segítenek nekik. Ez azt jelenti, hogy a közösség megtartó ereje csak addig érvényes, amíg el nem jön a nagy találkozás ideje. A Vőlegénnyel való nagy találkozás idején az okos szűznek nincs ideje a balgával foglalkozni, mint ahogy az ifjú asszony sem törődik többé a koszorús leányokkal, amikor belépik férjével a hálószobába a nászéjszakájukra. A Vőlegénnyel való találkozás annyira bensőséges minden szűznek, hogy oda nem férkőzhet közel egy másik, egy harmadik személy. Ezért aztán a kegyelem állapotában lévő szent ember halála hasonlatos egy nászéjszakához. Bizonyos szempontból, mindenki egyedül jön a világra, és egyedül is hal meg, vagyishogy mindig egyedül van az Istennel...
Uram Jézus, segíts, hogy mindig legyen olaj a korsómban, és ezáltal kellőképpen várjak rád és a Veled való nagy találkozásra. Ámen.
