2013. február 28., csütörtök

Nagy szakadék

(Lk 16:19-31) Volt egyszer egy gazdag ember. Bíborba, patyolatba öltözködött, és mindennap fényes lakomát rendezett. Volt egy Lázár nevű koldus is, aki ott feküdt a kapuja előtt, tele fekéllyel. Szeretett volna jóllakni abból, ami a gazdag asztaláról lehullott, de csak a kutyák jöttek és nyalogatták a sebeit. Történt pedig, hogy meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám kebelére vitték. Meghalt a gazdag is, és eltemették. Amikor a pokolban a kínok közt föltekintett, meglátta messziről Ábrahámot, és a keblén Lázárt. Ekkor felkiáltott neki: ,,Atyám, Ábrahám! Könyörülj rajtam! Küldd el Lázárt, hogy ujja hegyét vízbe mártva hűsítse a nyelvemet, mert kínlódom ebben a lángban!'' Ábrahám ezt felelte neki: ,,Fiam! Emlékezz csak vissza, hogy életedben elnyerted javaidat, Lázár pedig ugyanígy a rosszat; ő most itt vigasztalódik, te pedig gyötrődsz. Ráadásul köztünk és köztetek nagy szakadék is van, hogy akik innen át akarnának menni hozzátok, ne tudjanak, se onnan hozzánk ne jöhessen senki.'' Erre az így szólt: ,,Akkor hát arra kérlek, atyám, küldd el őt apám házába, mert öt testvérem van. Tegyen előttük tanúságot, nehogy ők is ide jussanak, a gyötrelmek helyére.'' Ábrahám ezt válaszolta: ,,Van Mózesük és prófétáik, hallgassanak azokra!'' Az erre így könyörgött: ,,Nem úgy, atyám, Ábrahám! De ha a halottak közül megy valaki hozzájuk, bűnbánatot tartanak.'' Erre ő azt felelte: ,,Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, még ha a halottak közül támad is fel valaki, annak sem fognak hinni!''

Amikor édesanyám halálos beteg volt, két alkalommal is volt olyan rosszúlléte, amely alatt azt érezte, hogy mintha egy végtelenül mély és sötét szakadékba zuhanna le. Ilyenkor rettenetesen felsikoltott. Ezt a jelenséget mások is emlegették, akik halálközeli állapotok szemtanúi voltak...

Szakadék az életünkben

Isten akarata az egység: Legyen a család egy. Ennek ellentéte a házasságtörés. Legyenek a barátok egyek. Ennek ellentéte az harag és az ellenségeskedés. Legyen a munkaközösség egy. Ennek ellentéte az egymás elleni munkahelyi áskálódások. Legyenek a keresztények egyek, mint Krisztus misztikus teste. Ennek ellentéte az egyházszakadások, szektásodások. Legyen a társadalom egy. Ennek ellentéte a gazdagok és a szegények közötti olló folyamatos nyílása, vagy más szembenállások. Legyen a nemzet egy. Ennek ellentéte a polgárháború...

A szakadék mindig egy repedéssel kezdõdik. A repedés pedig két ember véleménykülönbsége, érdeke mentén jön létre. Késõbb, amikor a repedés nagyobbra nyílik, az emberek a szakadék egyik vagy a másik oldalára állnak. De vannak olyan emberek is, akik vállalják, hogy beálljanak a szakadékba. Ezek a békességszerzõ emberek...

(Mt 5,9) Boldogok a békeszerzők, mert őket Isten fiainak fogják hívni.

A szakadékok kialakulását párbeszéddel, megkövetéssel, kiengesztelõdéssel és jóvátétellel lehet megakadályozni. A szakadékokat az igazság meg az igazságosság tömi be, és a megbocsájtás, az irgalom meg a megújult szeretet heggeszti össze. Ez a béke záloga. A házastársak megbeszélik az egymás iránti panaszukat, megbocsájtanak egymásnak és igazsággal, szeretettel igazítják ki a korábbi hibákat. Az összeveszett barátok leûlnek és egymás iránti tisztelettel megbeszélik panaszaikat. Megbocsájtanak egymásnak és többé nem tesznek olyat, ami sérti a másikat. A munkaközösségben elõsegítik a párbeszédet, az együttmüködést és egymást tisztelve, nem sértik meg többé egymás hatáskörét, személyét. A keresztény közösségekben határozott lépéseket tesznek az egység és az igazság keresésének irányába, tiszteletben tartva a más felekezetü testvér hitét. A gazdagok nem gazdagítják többé magukat visszaélésekkel, hanem vagyonuk egy részét a gyengébbek és a fiatalok megsegítésére fordítják. A nemzetben, a különbözõ politikai nézetű emberek nem ragadtatják magukat szélsõséges kijelentésekre, döntésekre, hanem törekednek az együttmüködésre, a nemzet és az ország javára. Ezek azok a jó irányok, amelyek nem kellene föltétlenül utópiák vagy elérhetetlen ideálok legyenek, hanem egy normális társadalomhoz illõ megújuló, gyógyító folyamatok...

A szakadék szükségessége és a szigetek

Ahogy a bûn nem Isten akarata, de mégis jelen van a világban, úgy a szakadék sem Isten akarata és mégis egy szükséges rossz... A szakadék evangéliumi megtestesítõje az iskarióti Júdás. Már kezdettõl fogva nem volt egységes az Úr Jézus és az apostolok közössége. Egy valaki, nem volt közülük való...

(Mt 26:21) Vacsora közben megszólalt: "Bizony mondom nektek, egyiketek elárul."

(Jn 6:64)... de vannak közöttetek, akik nem hisznek." Jézus ugyanis kezdettől fogva tudta, kik nem hisznek, és ki fogja elárulni.

(Jn 13:10-11) De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan." Tudta, hogy ki árulja el, azért mondta: "Nem vagytok mindnyájan tiszták."

A júdási állapot akkor lett általánosan nyilvánvaló, amikor az Úr Jézus azonosította magát minden egyes emberi lénnyel. Isten Fia önmagára öltve az emberi természetet és megváltva az egész emberiséget, eggyé vált minden egyes emberrel. Ezért, aki júdási magatartást gyakorol, akár egyel is a legkisebbek közül, az megismételi az iskarióti Júdás tettét...

(Mt 25:45) Erre majd ezt feleli: Bizony mondom nektek, amit a legkisebbek valamelyikével nem tettetek, velem nem tettétek.

A júdási magatartás mára általánossá vált. Nem ostorozhatjuk a modern, posztmodern világot, mert semmi új nincs a nap alatt (Préd 1:9) és minden gonoszság megvolt már korábban is. Azonban tény, hogy a mai világunkban megsokasodott a gonoszság. Nehéz idõket élünk, amikor a szakadékok az emberek között megsokasodnak és elmélyülnek (2Tim 3:1). Az igaz emberek elszigetelõdve érzik magukat és elszigetelõdve is élnek. Sõt, ezek olyanok, mint a szigetek a gonoszság óceánjában. Az ilyenek epekedve várják az igazság napját és a Megváltó visszajövetelét...

(Iz 41:5) A szigetek látják ezt és megremegnek, a föld határai megrendülnek: Összesereglenek, egybegyűlnek.

(Iz 42:12) Adják meg az Úrnak a tiszteletet, és a szigetek hirdessék dicsőségét.

(Iz 51:5)Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket.

A szakadék áthidalása

A bûn és annak következménye nem oldható meg emberileg. Ezért jött el a világba Isten Fia, hogy felvigye a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14). A kereszten bevégzett megváltó mûvével, az Úr Jézus Krisztus áthidalta a szakadékot Isten és ember között, az élet és a halál között (Jn 10:10). Ezt gyakran úgy ábrázolják, hogy egy kereszt hídal át egy szakadékot, lehetõvé téve az ember átkelését a halálból az életre. Krisztus keresztje, nemcsak Isten és ember között híd, hanem ember és ember között is. A megtért ember rálép a kereszt hídjára és közeledik rajta Istenhez és embertársaihoz. A megtért ember rendezi kapcsolatait Istennel és embertársaival. Ha egy mód van rá, mindenkivel békességben él...




(Zsid 12:14) Törekedjetek rá, hogy mindenkivel békességben éljetek, és a megszentelődésre eljussatok, mert enélkül senki nem látja meg az Urat.

( 2Tessz 3:16) A békesség Ura adjon nektek mindig és minden körülmények között békét! Az Úr legyen mindnyájatokkal!

De az Úr Jézus határozottan feltárja az elkárhozás lehetõségét és valóságát. Aki nem hisz benne, az elkárhozik. Az ilyen emberek nem veszik igénybe a kereszt hídját, hogy átjussanak a szakadék felett az életre...

(Mk 16,16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

A gazdag ember és Lázár esete drámai módon szemlélteti, hogy a szakadék egyszer végleg szétválik. A híd meg az átjárás végérvényesen megszûnik és ki ahová reked, ott marad. A kárhozat egy olyan szörnyû valóság, amelyet az ember a legnagyobb ellenségének sem kívánhat. Szeressük ellenségeinket és próbáljuk megmenteni õket a kárhozat szörnyűségétõl. Reménykedjünk minden ember megtérésében. Reméljük mindig, hogy mindenkiben marad egy porszemnyi hit, egy leheletnyi jó, ami által irgalomra talál az Úrnál...

Ima: Hála és dicsõség Neked Uram Jézus, mert Szent Kereszted által megváltottad a világot. Köszönöm, hogy kereszted ma is híd a szakadék fölött, amelyen átmehetünk az életre. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése