2015. augusztus 6., csütörtök

Jézus irgalmassága

(Jn 8:1-11) Jézus kiment az Olajfák hegyére, majd kora reggel újra megjelent a templomban. A nép köré sereglett, s ő leült és tanította őket. Az írástudók és a farizeusok egy házasságtörésen ért asszonyt vittek eléje. Odaállították középre, és így szóltak hozzá: „Mester, ezt az asszonyt röviddel ezelőtt házasságtörésen érték. Mózes azt parancsolta a törvényben, hogy az ilyet meg kell kövezni. Hát te mit mondasz?” Ezt azért kérdezték, hogy próbára tegyék, s vádolhassák. Jézus lehajolt, és az ujjával írni kezdett a földön. De tovább faggatták, azért fölegyenesedett, és azt mondta nekik: „Az vesse rá az első követ, aki bűntelen közületek!” Aztán újra lehajolt, s tovább írt a földön, ők meg ennek hallatára eloldalogtak, egyikük a másik után, kezdve a véneken, s csak Jézus maradt ott középütt álló asszonnyal. Jézus fölegyenesedett és megszólította: „Asszony, hova lettek? Senki sem ítélt el?” „Senki, Uram” – felelte az asszony. Erre Jézus azt mondta neki: „Én sem ítéllek el. Menj, de többé ne vétkezzél!”

Meghirdették az irgalmasság rendkívüli szentévét és így elég sok szó esik mostanában az irgalmasságáról. A magyar nyelvben nehéz különbséget tenni a jóság és az irgalmasság között. Mindkettő a Szentlélek műve és gyümölcse, és közös gyökerük a szeretet. Ismerjük az irgalmasság testi és lelki cselekedeteit...

Irgalmasság testi cselekedetei

- az éhezőknek ételt adni,
- a szomjazóknak italt adni,
- a szegényeket ruházni,
- az utasoknak szállást adni,
- a fogságban lévõket kiváltani,
- a betegeket látogatni,
- a holtakat eltemetni.

Irgalmasság lelki cselekedetei

- a bűnösöket meginteni,
- a tudatlanokat tanítani,
- a kételkedőknek jó tanácsot adni,
- a szomorúakat vigasztalni,
- a bántalmakat békével tűrni,
- az ellenünk vétkezőknek megbocsátani,
- az élőkért és holtakért imádkozni.

Az Úr Jézus, a földi élete során, számtalanszor gyakorolta az irgalmasságot: tanította a népet, meggyógyított minden betegséget, ördögöket űzött ki, intette a farizeusokat és az írástudókat, feltámasztotta Lázárt, Jairus leányát, a naimi ifjút és végül, imádkozott a kereszten ellenségeiért. Mégis, talán a házasságtörő asszony esetében lehet a legjobban szemlélni az Úr Jézus irgalmasságát...

Az Úr Jézust az írások, mint Messiást, nem az irgalmasság által jellemzik, hanem inkább az igazság által...

(Jer 33:15) Azokban a napokban és abban az időben igaz sarjat sarjasztok Dávidnak, aki jogot és igazságot teremt az országban.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

(Jel 19:11) Ekkor láttam a megnyílt eget, és íme, egy fehér ló, és aki azon ült, annak Hűséges és Igaz volt a neve, és igazságosan ítél és harcol.

Az Úr Jézus, nemcsak hogy "az igazságnak" nevezi önmagát, hanem nyomatékosan ki is fejezi, hogy Ő nem törli el a törvényt, hanem  beteljesíti azt. Tehát az igazságban való élet az üdvösség előfeltétele...

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem.  Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik.  Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

Tehát az első, a legfontosabb és a legtisztább erény az igazság, vagy az igazságosság, ami a parancsolatok és a törvény megtartásában áll. Ebben van az igaz szeretet, és ezen kívül, kívül nincs szeretet (Jn 14:15; 15:10). Az a szeretet, amely az igazságon kívül helyezkedik, az hazugság és képmutatás. Az igazság olyan, mint a tér és benne a levegő. Azon kívül nem lehet létezni. Még a legelvetemültebb hazudozó gazember is tudni akarja az igazságot, hogy abból kindulva hazudozzon másoknak a maga javára. Az igazság ismerésének hiánya olyan, mint az a hajó a tengeren, amelynek kapitánya nem rendelkezik térképpel, iránytűvel és navigációs eszközökekel. A lehetelent feltételezve: ha nem lenne igazság, akkor maga Isten, a Szentháromság is meghasonlana...

Az irgalmasság abban áll, hogy valaki megfizet másvalaki helyett, amint az irgalmas szamaritánus is tette (Lk 10:35), amikor kiegyenlítette a számlát a fogadósnál. Az irgalmasságot mindig valaki meg kell fizesse. Az Úr Jézus irgalmassága abban áll,  hogy felvitte bűneinket, adóslevelünköt a keresztfára, és kiegyenlítette adóságainkat (Kol 2:14). A mi irgalmasságunk abban kell álljon, hogy magunkkal szemben szigorúan megköveteljük az igazságot és a törvényt, de másoknak elengedjük bűneiket, kártevéseiket és tartozásaikat. Ez a megbocsájtás, az eltűrés, az elviselés...

Az ószövetségben Izrael népe nagyon jól tudta, hogy mi az igazság és a törvény. Szemet szemért, fogat fogért (Mt 5:38). Nem volt ott pardon...

(MTörv 22:22) Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonnyal hál, mindketten haljanak meg, a férfi is, aki együtt hált az asszonnyal, meg az asszony is. Irtsd ki, ami gonosz, Izraelből!

Az Úr Jézus ellenségei, látva az Ő jóságát és irgalmasságát (Jn 10:32), rettenetesen irigyek és féltékenyek lettek rá. Ezért megpróbálták Őt tőrbe csalni, hátha valami olyat tanít, ami ellenkezik a törvénnyel. A helyzet igencsak feszült volt: ott volt a házasságtörő asszony, ott voltak a tanúk és ott volt a törvény. Nem lehetett kitérni ezek elől…


 

Az Úr Jézus szimbólumot kreál
 
Amikor kísértik az Úr Jézust a farizeusok és az írástudók, akkor Ő nem válaszol, hanem lehajol a porba, és írni kezd. Ezzel a gesztussal egy szimbólumot kreál, amelynek két jelentősége is van:

1. Isten nem elítéli az embert (Jn 12:47), aki porból van és porba tér vissza (Ter 3:19; Préd 3:20), hanem lehajol hozzá, az ő életéhez és problémájához. Isten úgy szereti az embert, hogy egésszen közel hajol hozzá és az ő gyarlóságához (Jn 3:16). Isten nem ráncigálja az embert dühösen az Ő ítélőszéke elé, hanem irgalmasan terelgeti az üdvösség útjára...

2. Isten feljegyzi az ember életét (Lk 10:20; Zsid 12:23), de a bűneit a porba írja. Bűneink ma még csak porba vannak írva, hogy az a Szentlélek szele elfújhassa, illetve Annak vize elmoshassa. Ma még megtérhetünk, ma még megmosdhatunk a Bárány vérében (Jel 7:14). Boldog ember az, akinek bűnei be vannak fedve ( Zsolt 32:1; Róm 4:7-8)...

(Jn 3:8) A szél ott fúj, ahol akar, hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön és hova megy. Így van vele mindenki, aki a Lélekből született.

(1Kor 6:11) Bizony, ilyenek voltatok néhányan; de meg lettetek mosva, megszentelést nyertetek, és megigazultatok az Úr Jézus Krisztus nevében, a mi Istenünk Lelke által.  
 
Az Úr Jézus számonkéri a bírót

Minden bíró az igazságosan ítélő Isten földi helytartója, ezért magasabban kell álljon a vádlottnál. Hogyan ítélkezhetnének a bűnözők, akik cellatársak, egymás fölött? Ezért jogos az Úr Jézusnak a fellebezése. Hogyan hozhat ítéletet, hogyan hajthat végre ítéletet az, aki nem áll feljebb a törvény szerint a házasságtörő asszonynál? A farizeusok és az írástudók jól tudták, hogy olyan prófétával van dolguk, aki előtt nem titok az életük (Mt 9:4). Meglehet, hogy pont a saját vétkeiket olvasták ki akkor a porból, ahová az Úr Jézus írt. Ezért aztán mind elsomfordáltak…

Az Úr Jézus megbocsájt a házasságtörõ asszonynak és elnapolja az ítéletét

Amikor ketten maradnak, az Úr Jézus meg az asszony, akkor mintha megjelenítődne az ember különítélete...

Az Úr Jézus irgalmassága ekkor abban nyilvánul meg, hogy:

- megbocsájtja a házasságtörő asszony bűnét;

- keresztáldozatával majd kifizeti a házasságtörő asszony adósságát;

- visszaküldi a házasságtörő asszonyt az életbe, hogy egy új és tiszta életet kezdjen;

- elhalasztja az asszony különítéletét;

- figyelmezteti az asszonyt, hogy többé ne vétkezzen, és készüljön fel méltó módon az elkövetkező különítéletére.

Ima: Uram Jézus! Segíts minket jól felhasználni irgalmasságod idejét és felkészülni különítéletünk napjára. Ámen.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése