Jézus jósága

(Mk 10:17-19) Amikor útnak indult, odasietett hozzá valaki, térdre borult előtte, és úgy kérdezte: „Jó Mester! Mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet?”  „Miért mondasz engem jónak? – kérdezte Jézus. – Senki sem jó, csak egy: az Isten.  Ismered a parancsokat...

A bűnre hajló ember három dolgot kíván: testi örömöket, gazdagságot és világi elismerést. Szent János apostol a világias lelkületet a következőképpen fogalmazta meg:

(1Ján 2:16) ... mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége.

A gazdagsággal és a világi örömökkel eltelt ember eljut egyszer arra a pontra, amikor elismerésre vágyik, és jónak akar látszani az emberek szemében. A gazdag ember öntetszelgését a mindenkori hízelgők és hajlongók ravaszul megérezik. Így alakult ki az a szokás, hogy ha valaki egy gazdag, híres és befolyásos ember jóindulatát akarta megnyerni, akkor azt „jó”-nak titulálta: Jó uram!... Jó mester!... Jó asszony!... stb...  Valószínűleg a gazdag ifjú nem sokat gondolkodott azon, hogy az Úr Jézus mennyire jó, hanem csak a bevett szokás szerint „Jó Mesternek” nevezte Őt...

Ebből a megfontolásból két dolog következik:

1. Az Úr Jézus megrója a gazdag ifjút ezért a megszólításért, amellyel a befolyásos embereket „jó”-nak titulálja, holott egyedül csak Isten jó.  Ezzel emlékeztet arra, hogy minden ember bűnös, sőt gonosz és nélkülözi Isten dicsőségét (Róm 3:23)...

2. Azzal a kijelentéssel, hogy egyedül Isten jó, nem cáfolva azt, hogy Ő maga jó lenne, az Úr Jézus implicite kinyilatkoztatja saját isteni természetét. Ő valóban Isten, mert Ő valóban jó. A zsidókkal folyatatott vitában is, meg a jobb lator esetében is kiviláglik, hogy Ő csupa jótettet vitt végbe, és nem tett soha semmi rosszat. A bűnös ember is tud néha jót cselekedni, de csupa jót cselekedni, azt csak az tud, aki valóban JÓ...

(Jn 10:32) Jézus megkérdezte tőlük: „Láthattátok, mennyi jót vittem végbe Atyám erejéből. Melyik jótettemért akartok megkövezni?”

(Lk 23:41) Mi ugyan jogosan, mert tetteink méltó büntetését kapjuk, de ő semmi rosszat sem követett el.

Az Úr Jézus jóságát minden evangéliumi részben lehet látni, de ezekből néhányat szeretnék kiemelni:

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban;
2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozáskor;

3. Az Úr Jézus jósága az Eucharisztiában;

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten;
5. Az Úr Jézus jósága az Ő átdöfött Szent Szívében.

Mi jó? Mi a jóság? Nehéz szavakba önteni... A jóságot gyakran is nem annyira a jótettekben tapasztaljuk meg, hanem az érzésekben és az állapotokban. A jó azt jelenti, hogy békés, örömteli, felemelő, éltető, müködtető, kiteljesítő, biztonságot adó, méltóságra emelő, megtartó, stb. A jót gyakran csak szavak nélkül érzékeljük, és leginkább csak a jó hiányát szoktuk szavakkal kimondani. Ez a panaszkodás, valami rossz miatt...

1. Az Úr Jézus jósága a bethlehemi jászolban

Isten soha sem hagyta magára az embert. Az ősbűn esete után, egy kis időre mintha elfordult volna Isten az embertől, de az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetség után, Mózes idejében, már felhőben és tűzoszlopban vezette Izrael népét a pusztában. Isten, a transzcendensből, isteni trónusáról, „átégette” magát az anyagi világba, hogy letelepedjen a Sínai hegyre és beszéljen Mózessel...

(Kiv 19:20-21) Az Úr leszállt a Sínai-hegyre, a hegy csúcsára, Mózes pedig fölment. Az Úr így szólt Mózeshez: „Menj le és figyelmeztesd a népet: ne lépje át a határt, és ne akarja látni az Urat, mert sokan meghalnának közülük.

(Kiv 20:18-21) Az egész nép hallotta a mennydörgést, a villámlást, a harsonazengést és látta a füstölgő hegyet. A nép félt, remegett és távol maradt. Így szóltak Mózeshez: „Te beszélj hozzánk és meghallgatunk. Isten ne szóljon hozzánk, nehogy meghaljunk.” Mózes így felelt a népnek: „Ne féljetek! Isten azért jött, hogy próbára tegyen és felébressze bennetek az iránta való félelmet, s így elkerüljétek a bűnt.”  A nép távol állott, Mózes azonban bement a sötét felhőbe, ahol Isten volt.

Isten és ember között a találkozás, szemtől szembe, ebben a világban, nem volt lehetséges. Isten lénye és természete annyira hatalmas és dicsőséges, hogy az Ő arcának puszta megpillantása is halálos kimenetelű az emberre nézve. Csak egyedül Mózesnek adatott meg az a különleges kegyelem, hogy Istennel beszélhetett szemtől szembe és életben maradt...

(Kiv 33:20-23) „De arcomat nem láthatod, mert nem láthat engem ember úgy, hogy életben maradjon.” Az Úr így szólt: „Nézd, itt mellettem van hely, állj ide a sziklára. Ha majd elvonul előtted dicsőségem, a szikla mélyedésébe teszlek és kezemmel befödlek, amíg elvonulok előtted. Ha visszavonom a kezemet, hátulról látni fogsz, arcomat azonban nem láthatod.”

(Kiv 34:29) Amikor Mózes lejött a Sínai-hegyről – a tanúság két kőtáblája Mózes kezében volt, amikor lejött –, Mózes nem tudta, hogy arcának bőre ragyogott, mivel vele beszélt.

(Mtörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

De mivel Isten jó, ezért neki volt egy jó terve. Ha a nép csak egy prófétával (pl. Mózessel) képes beszélni (Kiv 20:19), akkor majd eljön Isten az Ő népéhez próféta alakjában...

(Mtörv 18:16-18) Pontosan ezt kívántad az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben, egybegyűlésetek napján, amikor azt mondtad: „Nem hallgatom tovább az Úrnak, az én Istenemnek hangját, s nem nézem tovább ezt a hatalmas tüzet, nehogy meghaljak!” Erre így szólt hozzám az Úr: „Helyesen beszéltek. Prófétát támasztok nekik testvéreik köréből, mint téged, neki adom ajkára szavaimat, s ő mindent tudtukra ad, amit parancsolok neki.”

A próféták sora folyamatosan jövendölte annak a Prófétának, azaz a Messiásnak eljövetelét. Ezekből a próféciákból a legszebb Izajás próféta jövendõlése...

(Iz 7:14) Ezért az Úr maga ad nektek jelet: Íme, a szűz fogan, fiút szül, és Immánuelnek nevezi el.

Ez a jövendölés teljesedett be Bethlehemben, több mint 2000 éve, amikor Agusztus császár népszámlálást rendelt el...

(Mt 1:21-23) Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott:  Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten.

Jézus jósága a bethlehemi jászolnál érezhető a maga teljességében. Ezt a jóságot a bethlehemi pásztorok élőben tapasztalták meg...

(Lk 2:15-18) Miután elmentek tőlük az angyalok a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el egészen Betlehemig, és nézzük meg: hogyan is történt mindaz, amiről üzent nekünk az Úr.” Elmentek tehát sietve, és megtalálták Máriát, Józsefet, és a jászolban fekvő kisgyermeket.  Amikor meglátták, elmondták azt az üzenetet, amelyet erről a kisgyermekről kaptak,  és mindenki, aki hallotta, elcsodálkozott azon, amit a pásztorok mondtak nekik.

Figyeljük meg azt az óriási kontrasztot, amely a Sínai hegyi események és a bethlehemi jászol körüli események között van. Az elsőnél az emberek rettegnek, nem mernek közeledni, nehogy meghalljanak. A másodiknál pedig az egyszerű pásztorok odatérdelnek az isteni jóságtól ragyogó jászol köré, és repeső szívekkel, ragyogó szemekkel örvendeznek. Jézus jósága a bethlehemi jászolban, Isten jósága, amellyel az emberekre bízta önmagát teljesen, kiüresedve, lecsupaszítva, szegényen és tehetetlenül (Fil 2:6-11)...

2. Az Úr Jézus jósága a táborhegyi színeváltozásban

(Mt 17:1-5) Hat nap múlva Jézus maga mellé vette Pétert, Jakabot és testvérét, Jánost, s fölment külön velük egy magas hegyre. Ott elváltozott előttük: arca ragyogott, mint a nap, ruhája pedig olyan fehér lett, hogy vakított, mint a fény. S íme, megjelent nekik Mózes és Illés, és beszélgettek vele. Péter erre így szólt Jézushoz: „Uram, jó itt nekünk! Ha akarod, csinálok ide három sátrat: egyet neked, egyet Mózesnek, egyet pedig Illésnek.” Amíg beszélt, hirtelen fényes felhő borult rájuk, s a felhőből szózat hallatszott: „Ez az én szeretett Fiam, akiben kedvem telik, őt hallgassátok!”

Az Úr Jézus jósága itt nem egy cselekvő jóság, hanem egy jelenlévő, sugárzó jóság. Képzeljük el, hogy Jézus ott ül egy padon. Megpillantjuk Őt, és odamegyünk hozzá. Mit tennénk ekkor? Leborulnánk a lábai elé? Leülnénk melléje? Mit mondanánk Neki? Mit tennénk ilyenkor? Jézus puszta jelenléte a megrendítő jóság...

(Mt 28:9)  Egyszerre csak Jézus jött velük szemben, s így köszöntötte őket: „Üdv nektek!” Odafutottak, leborultak előtte, és átkarolták a lábát.

(Lk 7:35) Megállt hátul a lábainál, sírva fakadt, elkezdte könnyeivel öntözni a lábait, és megtörölte hajával, csókolgatta a lábait, és megkente a kenettel.

A táborhegyi színeváltozásban, Péter és társai, valami olyat tapasztalnak, amit szavakba nem lehet önteni. Jézus jósága elárasztotta szívüket, amikor isteni természete átragyogott az emberi természetén. Erre nincsenek szavak, és mi is csak annyit mondhatunk, amit Péter: Uram, jó itt nekünk!

3. Az Úr Jézus jósága az Eucharisztiában

Nagycsütörtökön, az utolsó vacsorán, az Úr Jézus megalapította az Eucharisztiát és az egyházirendet. Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre (Lk 22:19; 1Kor 11:24)... Nagy jóságában az Ő valóságos testét és vérét adta és hagyta nekünk eledelül, hogy részesüljünk isteni életében...

Nagycsütörtök este az Úr Jézus elővételezte az Ő kínszenvedését, halálát és feltámadását, hogy nekünk adhassa feltámadt és megdicsőült szent testét eledelül a világ végezetéig (Mt 28:20).

A legszentebb Eucharisztia számunkra élet, megtartó erő és megszentelő kegyelem. A szentáldozáshoz nem kell okosság, írástudás, műveltség, nem kell sem fizikai hallás vagy látás. Csak igaz hittel magunkhoz kell venni, és örök életet ad. Mily nagy jóság ez az Úr Jézustól, hogy mindeféle embernek és az egész Egyháznak, minden időkben, lelki tápláléka lett. És megígérte, hogy velünk marad a világ végezrtéig...

(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

4. Az Úr Jézus jósága a kereszten

Azt mondják, hogy a Megtestesülés célja a Megváltás volt. Isten emberré lett, hogy megváltsa az embert a bűn halálából. De van, aki azt is mondja, hogy a Megtestesülés végső célja, hogy Isten teljesen magához ölelje az embert. Isten, Aki lélek, emberré lett, hogy az ember megölelhesse Őt. Mivel az ember csak test (Ter 6:3), ezért azt is mondják, hogy a Megtestesülésnek meg kellett volna történnie az ősbűntől függetlenül, hogy Isten és ember megölelhessék egymást. Van, aki ide vezeti vissza a bukott angyalok lázadásának okát, mert szerintük a magasságos Isten nem alacsonyodhat le annyira, hogy a testtel, a „porral” ( Ter 3:19) egyesüljön, és hogy ők egy test előtt hódoljanak...

A Fiú, a második isteni személy, örök időktől fogva felvállalta, hogy emberré lesz...

(Zsid 10:5-7) Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem. Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

Az ember annyira el volt veszve, hogy bocsántért sem tudott esedezni Istenhez, nemhogy elégtételt tudjon adni a bűneiért. Ezért Isten Fia maga jött el, hogy bűnbocsánatért kiáltson minden ember helyett, és elégtételt adjon az Atyának, kiengesztelve Őt az emberiség bűneiért. Az Úr Jézus átokká lett miértünk, és kifizette adóslevelünket. Az Ő végtelen jóságában kínhalált halt értünk bűnösökért, holott még az igazért is alig vállal valaki halált...

(2Kor 5:19) Isten ugyanis Krisztusban kiengesztelte magával a világot s nem számítja be bűneinket, sőt ránk bízta a kiengesztelés igéjét.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

(Kol2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

(Róm 5:7) Pedig az igazért is alig hal meg valaki, legföljebb a jótevőért adja életét az ember.

Az Úr Jézus jósága az átdöfött Szent Szívében

A Megtestesülés által, az Úr Jézus emberi természete hordozója lett isteni természetének, vagyis egy személyben két természete van. Az Úr Jézus valóságos Isten és valóságos ember. A két külön természet, Jézus Szent Szívében egyesül, amely a kegyelem kiapadhatatlan forrása (Jn 1:16). Amikor a katona átdöfte a lándzsával az Úr Jézus Szent Szívét, akkor nyílt meg a kegyelem és az isteni szentség forrása az emberiség számára. Az Úr Jézus Szent Szívéből előtörő vér és víz, a világra kiáradó megszentelő kegyelmet testesíti meg...

(Jn 19:33-34) Amikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg a lábszárát, hanem  az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belőle.

A víz a bűnbánat és a megtisztulás, a vér pedig a megváltás és a megszentelődés kegyelme. Jézus Szentséges Szívében megtörténik a természetek kölcsönös kicserélődése: Isten részesedett az emberi természetünkből, hogy mi, megváltott emberek, részesüljünk isteni természetből. Jézus teste az Ősszentség, a kegyelem és a szentségek kiapadhatatlan forrása. Mi mindnyájan, az egész Egyház, belőle halmozunk kegyelemet kegyelemre...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

Tehát az Úr Jézus jósága az Ő Szentséges Szívében szemlélhető az ő teljességében, mert onnan származik nekünk minden jó...

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.

(1Tim 2:5) Hiszen egy az Isten, egy a közvetítő is Isten és ember között: az ember Krisztus Jézus...

Az Úr Jézus Szent Szívének sebe nemcsak kegyelmeket áraszt ránk, hanem be is fogad minket, hogy elrejtsen a szükség idején. E szent seben keresztül jutunk el az Ő jóságos Szívébe...

Ima: Mennyei Atyánk, kérünk, hogy töltsön el minket jóságod bizonyossága, amelyet Szent Fiadban, Jézus Krisztusban ajándékoztál nekünk. Ámen.