Jézus indulatossága

(Jn 2:13-19) A zsidók húsvétjának közeledtével Jézus fölment Jeruzsálembe. A templomban kalmárokat talált, akik ökröt, juhot és galambot árultak, valamint pénzváltókat, akik ott telepedtek le. Kötélből ostort font, és mind kiűzte őket a templomból, juhaikkal és ökreikkel együtt, a pénzváltók pénzét szétszórta, asztalaikat felforgatta, a galambárusoknak meg azt mondta: „Vigyétek innét ezeket, ne tegyétek Atyám házát vásárcsarnokká!” Tanítványainak eszükbe jutott az Írás szava: „Emészt a házadért való buzgalom.” A zsidók azonban szót emeltek, ezekkel a szavakkal fordultak hozzá: „Miféle csodajelet mutatsz, hogy ezt mered tenni?” Jézus azt válaszolta: „Bontsátok le ezt a templomot, és harmadnapra fölépítem.

Ezt az evangéliumi eseményt is az Úr Jézus személyében lévõ két természete szerint kell szemléljük, vagyis az Õ isteni és az Õ emberi természete szerint, annélkül, hogy különválasztanánk is valamit e két természet szerint.

Az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, itt egy prófétikus cselekményt visz végbe, amelyben, végsõ soron, a jeruzsálemi Templom a megváltott embert jelképezi. Az Úr Jézus egyenlõséget tesz az Õ teste, illetve az Õ misztikus Teste, vagyis az Egyház és a jeruzsálemi Templom között (Jn 2:19). Mi pedig egyenként az Õ misztikus testének tagjai vagyunk ( 1Kor 12:12) és a Szentlélek templomai (1Kor 6:19)...

(1 Kor 6:19) Nem tudjátok, hogy testetek a bennetek lakó Szentlélek temploma, akit Istentől kaptatok? Nem tudjátok, hogy nem vagytok a magatokéi?  

(1 Pét 2:4-5) Őhozzá járultatok, az élő kőhöz, amelyet – bár az emberek elvetettek – Isten kiválasztott és megbecsült, és magatok is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat ajánljatok fel Jézus Krisztus által.

Tehát mi, az Egyház tagjai, egyenként, kis templomocskák vagyunk, amelyek mint élõ kövek illeszkednek össze és alkotják Krisztus misztikus testének megatemplomát, Isten házát, az Egyházat. Mindegyik kis templomban a Szentlélek lakozik és ugyanaz a Szentlélek szerkeszti ezeket egybe, mint a malter az épületet, hogy egy nagy templomot alkossanak...

Ez az evangéliumi rész azt mondja nekünk, hogy a mi testünk és lelkünk, de az egész Egyház, mint Kriztus misztikus Teste, az imádság háza kell legyen. Nem lehet az ember élete, teste, lelke vagy az Egyház élete, egy világias, kupeckedõ piactér. Isten olyan imádókat keres, akik lélekben és igazságban imádják õt...

(Jn 4:24) Az Isten lélek, és akik őt imádják, Lélekben és igazságban kell őt imádniuk.

Az Úr Jézus emberi természetét tekintve, habár hordozója, ugyanbban a személyben az isteni természetnek, nem lehetett mentes a természetes emberi indulatoktól. Szerintem nem úgy kell elképzelni az Úr Jézust, mintha képtelen lett volna kilépni az isteni békéjébõl és szelídségébõl és mintha csak megjátszodta volna az indulatosságot. Márpedig ha valaki ostort fon, ostorral csapkod és asztalokat borogat fel, akkor az indulatos...

Tehát az Úr Jézus, az Õ emberi természete szerint, szenvedélyesen megélte az Atya háza iránti buzgóságot és szeretetet... Emésztette Õt a buzgalom és a féltékenység az Atya házáért, hogy a szent Templomot ne tegyék vásárcsarnokká...

Ezért mondhatjuk, hogy tévednek azok, akik az Úr Jézust csakis szelídnek, békésnek és nyugodtnak ábrázolják. Mivel az Úr Jézus minden szentnek modellje és õsszentsége, ezért a szentekrõl kialakult kép is gyakran hasonlóan hamis. A mai ember úgy képzeli el a szenteket, hogy egész nap csak összekulcsolt kezekkel szelíden imádkoznak és nyájason tekintenek az emberekre. Nem... Az igazi szent indulatos is tud lenni amikor kell, mert emészti õt a buzgalom az Atya házáért...

(Zsolt 69:10) Mert a buzgóság emésztett házadért, s ha téged gyaláztak, rám hullt a gyalázat.

(Zsolt 119:139) Emészt a buzgóság házadért, mert ellenségeid feledik szavadat.

Ezért aztán, egy igazi szent gyakran nem egy nyájas, mézes-mázas és olajozott nyelvû enber, hanem egy indulatos, harcos lélek, aki szóval és akár tettel küzd az Úr ûgyéért.

Ima: Uram emészt a buzgóság a Te házadért és a Te ûgyedért. Nem engedlek el, mint Jákób, míg meg nem áldassz engem. Ámen.