2013. szeptember 3., kedd

Minden hiábavalóság!

(Préd 1:1-3) A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?

Salamon dicsősége

Salamon, Dávid fia, király és próféta volt, aki nagy áldásokban részesült életében. Nem az ő érdemeiért áldotta meg az Úr, hanem apja, Dávid iránti irgalmából, akit az Úr kiválasztott és felkent Sámuel próféta által. Az Úr megígérte, hogy megáldja Dávid házát, és trónját megszilárdítja mindörökre...

(Jer 33:17) Mert ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön.

(2Krón 1:8) Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak.

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Salamon egy bűnös módon létrejött házzassági kapcsolatból született (2Sám 12:24-25), és mégis, ő lett apja, Dávid király utóda (1Kir 1:34). Ő építette fel a jeruzsálemi Templomot (1Kir 6:14), és az ő imáját hallgatta meg az Úr a templom felszentelésekor (1Kir 8:22)...

(2Sám 12:24-25) Aztán Dávid megvigasztalta Batsebát, a feleségét, s bement hozzá és hált vele, s az fiút szült, s elnevezte Salamonnak. Az Úr szerette őt, és elküldte Nátán prófétát, hogy nevezze el az Úr miatt Jedidjának (azaz az Úr kedveltjének).

(1Kir 1:32-34) Dávid király azt mondta: „Hívjátok hozzám Szádok papot, Nátán prófétát, és Benáját, Jojáda fiát!” Amikor azok bementek a király elé, azt mondta nekik: „Vegyétek magatok mellé uratok szolgáit, ültessétek Salamont, a fiamat, öszvéremre, és vigyétek el a Gíhonhoz! Ott kenje fel őt Szádok pap és Nátán próféta Izrael királyává!"

(1Kir 8:22) Majd odaállt Salamon Izrael gyülekezetének színe előtt az Úr oltára elé, s kitárta kezét az ég felé... 

Az Úr mérhetetlen bölcsességgel és gazdagsággal áldotta meg Salamont (2Kron 1:11-12). Mindezek ellenére, Salamon gyarló ember volt. Szíve keménysége miatt, az idegenek asszonyok és a bálványok miatt, az Úr elvette tőle az északi országrészt, és azok később megalapították Izraelt (1Kir 11:34-36)...

(1Kir 11:34-36) De nem veszem el az egész királyságot kezéből, sőt fejedelemnek is meghagyom élete valamennyi napjára, szolgám, Dávid miatt, akit kiválasztottam, s aki megtartotta törvényeimet és parancsolataimat. Fia kezéből azonban elveszem a királyságot, s neked adok tíz törzset, bár fiának is adok egy törzset, hogy minden időben szövétneke maradjon előttem szolgámnak, Dávidnak Jeruzsálem városában, amelyet kiválasztottam, hogy ott legyen nevem.

(2Kron 1:11-12) Isten erre így felelt Salamonnak: „Mivel ez tetszett leginkább szívednek és nem kértél gazdagságot, vagyont s dicsőséget, sem azoknak az életét, akik gyűlölnek téged, sőt még hosszú életet sem, hanem bölcsességet és tudományt kértél, hogy kormányozni tudd népemet, amelynek királyává tettelek: megadom neked a bölcsességet és a tudományt, sőt olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok majd neked, hogy nem akad hozzád hasonló sem előtted, sem utánad a királyok között.

Jézus, Sirák fia sem írt valami hízelgően Salamonról, és felrótta neki, hogy ágyékát az asszonyoknak adta (Sir 47:20-23)... 

(Sir 47:20-23) Úgy gyűjtötted az aranyat, mint a sárgarezet, és úgy halmoztad az ezüstöt, mint az ólmot, de odaadtad ágyékodat asszonyoknak, és szabadjára éltél testeddel, foltot ejtettél hírneveden, és meggyaláztad ivadékodat, haragot vontál gyermekeidre, és bánat követte balgaságodat, mert birodalmad kettészakadt, Efraimból pedig pártütő ország lett.

Tehát Salamon az a férfi volt, aki minden jót, minden gazdagságot és élvezetet megtapasztalt: kapott isteni áldást, kegyelmet, nagy bölcsességet, mérhetetlen gazdagságot és hatalmat; rengeteg felesége és ágyasa volt; felépítette Isten Templomát Jeruzsálemben és ékesítette palotáját; Isten meghallgatta imáit, épített, alkotott, vezetett, kormányzott és bíráskodott; hódoltak előtte a népek és semmi sem volt, amit ne kapott volna meg életében... Mégis, élete csúcsán és bölcsessége teljességében így szólt: Minden hiábavalóság!...

Salamon megfigyelte a természet állandóságát; megkapta az isteni ajándékokat, a bölcsességet és a tudományt; megtapasztalta az örömeket és az élvezeteket; megfigyelte a balgaságot és az esztelenséget. Bármit is szemlélt vagy tapasztalt, a végső következtetése az volt, hogy minden hiábavalóság. De mi volt az ő hiányérzetének és reménytelenségének oka? Hát mi más, mint a halál közeledtének tudata… 

Az embernek bizony meg kell halnia... Bármilyen hatalmas is volt, bármit is alkotott, bárhogyan is élt, oda kerül ahová a többi egyszerű ember…

A halál reménytelenségünk oka

Mivel az ember lelke halhatatlanságra van teremtve, ezért a halál valósága igazából hihetetlen számára... Látjuk a temetéseket, a sírhantokat, tudjuk, hogy egyszer nekünk is eljön a vég, de valahogyan mégsem tudjuk elhinni. A halál annyira természetellenes, hogy egyszerűen elképzelhetetlen az ember számára...

A halál a bűn következménye és annak zsoldja (Róm 3:23, 6:23). A halál először is azért lett, mert az eredeti bűn által az ember elszakadt Istentől, az élet forrásától (Ter 2:17). Másodszor pedig azért is lett, hogy korlátozza a bűn növekedését és elhatalmasodását a földön (Ter 6:3)...

(Ter 2:17) De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

(Róm 6:23) Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Krisztus Jézusban, a mi Urunkban.

Mivel az ember nem igazán tudja elhinni a halál tényét, és a bűnre hajló természete által önző és nagyravágyó, ezért beleveti magát a vagyongyűjtésbe, a földi szállásának építésébe, a hatalom megszerzésébe és az élvezetek keresésébe. Nem akar tudomást venni arról, hogy mindezeket hamarosan itt kell hagynia a földön. Sokan visszaélnek az Úr tűrelmével, és még akár 80 éves korukban is csak a földeket, a gazdaságot, a vagyont és más hiábavalóságokat hajszolnak, ahelyett, hogy Istent keresnék...

Volt egy öreg keménynyakú székely, aki sokat gazdálkodott és dolgozott életében. Durva és keményszívű volt még a feleségével és a gyerekeivel is. Gyűjtötte a vagyont és a földeket, a családjától minden jót megtagadott, és csak hajszolta őket. Testvéreivel évtizedekig perelt a földekért meg a családi örökségért. Erős ember volt, így hát nem nagyon betegeskedett, hanem egy napon agyvérzést kapott és néhány nap után meghalt. Felravatalozták a ház díszes, belső szobában, és jöttek a rokonok, a komák meg a falubeliek a temetésére. Ott állt a gyászoló család feketében a koporsó mellett, könnyező szemekkel, de a feleség nem a férjét síratta, hanem a saját életét. Így kiáltozott fel zokogva a férje koporsója mellett: "Naaa!... Most hol vannak a földjeid? Hány hektárt viszel magaddal?..."




Reményégünk Krisztus

Az ember, az eredeti bűn által, a halált választotta, de Isten nem hagyta az embert a halál reménytelenségében. Isten, az Ő felfoghatatlan szeretete által, már kezdetben életet ígért (Ter 3:15), és az idők teljességében, egy új életet szerzett az embernek (Jn 3:16)...

(Ter 3:15) Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Isten, az idők teljességében, egyszülött Fiát, Jézus Krisztust adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bőségben legyen...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.

Aki földi életében az Úr Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van és, aki Benne reménykedik, az nem csalatkozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

A hit, a remény és a szeretet által, már ebben az életben megtapasztaljuk, hogy életünk nem hiábavalóság, hanem Krisztusban minden értelmet nyer, még a halál is. Krisztusban a halál nyereség és eltávózás egy jobb életre, arra a helyre, amelyet Ő készített számunkra...

(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

(Fil 1:21) Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Életünk hiábavalóságai

Sokan panaszkodnak, hogy életük javát gyakorlatilag az árnyékszéknek dolgozzák. Igen... Sokat fáradozunk csak azért, hogy együnk... Aztán sokan akár 30 évre szóló hitelt vesznek fel, csak azért, hogy egy kis lakást vegyenek maguknak. Egy életet dolgonak, hogy legyen ahová lehajtsák fejüket. És még sok mindent fel lehetne sorolni, amiért az ember látszólag hiábavalóan robotol. De Szent Pál apostol azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék...

(2Tessz 3:10) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Isten teremtett minket magának, és azért élünk a földön, hogy Istené legyünk és eljussunk az örök hazába, hogy ott örökké boldogan éljünk. De az örök hazába ezen az életen keresztül vezet az út. Tehát semmi sem hiábavaló, ami ezt az életet helyesen szolgálja, és segít bennünket kiteljesedni, útban az örök élet felé. 

Ezért semmilyen evilági dolog, ami az örök élet felé mutat, nem hiábavaló: Nem hiábavaló a tanulás, egy szakma elsajátítása, a munka, az otthon megteremtése, a család, az étel, a ruha, az autó, a pihenés, a kirándulás, az orvos, a gyógyszer, stb. Minden hasznos, minden jó és minden Istentől kapott ajándék. Semmi sem hiábavalóság. És mégis, bármi ezekből hamar hiábavalóssággá tud válni... 

Minden hiábavalóság, ami nem segít az úton a végcél felé, a mennyországba, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem Krisztusban van cselekedve...

Ezért hát sok hiábavalóság van az emberek életében:

- Hiábavalóság az, ha valaki örökké csak tanul, doktorál, magasztalja önmagát, de tudománya senkinek sem használ;

- Hiábavalóság az, ha valaki olyan könyveket ír, filmeket, zenét alkot, amelyek nincsenek Isten dicsőségére és az emberek épülésére;

- Hiábavalóság az, ha valaki jó szakember, de nem segít, nem használ senkinek sem;

- Hiábavalóság az, ha valaki palotákat épít, holott egy kisebb házban is bőségesen megférne;

- Hiábavalóság az, ha valaki nagy gazdaságot, vállakozást, gyárat vezet, de azok nem használnak senkinek, és alkalmazottai nyögnek a keze alatt;

- Hiábavalóság az, ha az ember elhagyja családját, ismét fiatal akar lenni, és fiatal feleséget, fiatalos életet keres magának;

- Hiábavalóság az, ha valaki sok pénzt gyűjt, de senkinek sem használ vele, hanem csak a bankszámlájában gyönyörködik;

- Hiábavalóság az, ha az ember megöregszik és ragaszkodik vagyonához, tárgyaihoz, amelyekre már nincs szüksége;

- Hiábavalóság az, ha az ember úgy öregszik meg, hogy számára Isten csak egy kérdőjel, és a templom csak egy műemlék; 

És még lehetne ezeket folytatni... Ha nem lettünk az Istené, akkor hiábavaló volt az életünk. És a legnagyobb hiábavalóság a kárhozat. Nemcsak a fizikai halál létezik, hanem létezik örök halál is, a második halál, ami a kárhozat...

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

(Jel 20:15) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Tisztítsuk meg életünket folyamatosan a hiábavalóságoktól, mert egyszer úgyis meg kell tisztuljunk. Csomagoljuk össze a lelki kincseinket, és legyünk készen bármelyik pillanatban elköltözni...

(1Kor 3:13)  Az Úr napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

(2Kor 5:6-8) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.

Amit összecsomagolunk és magunkkal viszünk a túlvilágra, ami megmarad a tűz próbája után, csak az lesz a miénk, ami valóban nem volt hiábavalóság...

Uram Jézus! Bocsásd meg a fiatalkori balgaságaimat, és adj nekem bölcsességet, hogy megtisztítsam életemet a hiábavalóságoktól. Ámen.

2013. augusztus 9., péntek

Mondd meg az egyháznak

(Mt 18:15-20) Ha a testvéred vétkezik ellened, menj és figyelmeztesd őt négyszemközt. Ha hallgat rád, megnyerted testvéredet. Ha azonban nem hallgat rád, végy magad mellé még egy vagy két társat, mert minden dolgot két vagy három tanú szavával kell igazolni [MTörv 19,15]. Ha rájuk sem akar hallgatni, mondd meg az egyháznak. Ha pedig az egyházra sem akar hallgatni, legyen számodra olyan, mint a pogány és a vámszedő. Bizony, mondom nektek: mindaz, amit megköttök a földön, meg lesz kötve a mennyben is, és amit föloldotok a földön, föl lesz oldva a mennyben is. És bizony, mondom nektek: ha ketten egyetértenek közületek a földön bármely dologban, mindent, amit csak kérnek, megkapnak Atyámtól, aki a mennyben van. Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

Az Úr Jézus Krisztus nemcsak meghalt értünk a kereszten és feltámadt a halálból, hanem Egyházat is megalapított (Mt 16:18), hogy továbbvigye megváltó művét az idők végezetéig (Mt 28:20). Létrehozta maga körül a Tizenkettő közösségének intézményét (Mt 10:2-4, Mk 3:14), majd tágabb körben a tanítványok közösségét. Az utolsó vacsora kenyértörésében (Mt 26:26, Lk 22:19), a római katona lándzsaszúrása által, a Szent Szívéből kiáradó kegyelemsugárban (Jn 19:34), Pünköskor, a Szentlélek eljövetele által (ApCsel 2:2-4), létrehozta az Egyházat...

(Mt 10:2-4) Ez a tizenkét apostol neve: az első a Péternek nevezett Simon és testvére, András; Jakab, Zebedeus fia, és testvére, János; Fülöp és Bertalan, Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, Alfeus fia és Tádé, Simon, a zelóta, és a Karióti Júdás, aki elárulta.

(Mk 3:14) Létrehozta a Tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy elküldje őket igét hirdetni.

(Mt 16:18) Én is mondom neked: Péter vagy, erre a sziklára építem egyházamat, s az alvilág kapui sem vesznek rajta erőt.

(Mt 26:26) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”

(Lk 22:19) És vette a kenyeret, hálát adott, megtörte, és e szavakkal adta nekik: Ez az én testem, amely tiérettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre!

(Mt 28:20) ...és tanítsátok meg őket arra, hogy megtartsák mindazt, amit parancsoltam nektek! És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!”

(Jn 19:34) ...hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.

(ApCsel 2:2-4) Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek. Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre. Mindannyiukat eltöltötte a Szentlélek, és különböző nyelveken kezdtek beszélni, úgy, ahogy a Lélek szólásra indította őket.

Szent Péter első prédikációjának hatására mintegy háromezeren keresztelkedtek meg (ApCsel 2:41), és létrejött az első őskeresztény közösség (ApCsel 2:42). A szétszóródás után pedig létrejöttek a keresztény közösségek, az úgynevezett "egyházak" (Jel 1:20). Ezek létrejöttével máris jelentkeztek az első problémák. Szent Péter és Pál apostolok, az ő leveleikben, bőven írnak ezekről a közösségi problémákról. Gyakran intették és feddték a testvéreket, hogy éljenek szeretetben, békességben és egyetértésben...

(ApCsel 2:41) Akik megfogadták szavát, megkeresztelkedtek. Aznap mintegy háromezer lélek megtért.

(ApCsel 2:42) Állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

(Jel 1:20) A hét csillagnak, amit a jobbomban láttál, és a hét arany gyertyatartónak ez a titka: a hét csillag a hét egyház angyala, a hét gyertyatartó meg a hét egyház.

De hogyan van ez ma? Mi van akkor, ha megbánt engem valaki, vagy én bántok meg valakit? Mi van akkor, ha valakivel nem tudok egyetérteni és vita alakul ki? Hogyan kezeljük a személyes vagy a közösségi konfliktusokat?...

A konfliktuskezelés eljárása

Az Úr Jézus, a fenti tanításával, egy testvéri szeretetre alapozott gyakorlati útmutatást ad számunkra a konfliktusok kezelésre. Ez az eljárás három lépésből áll:

1. A négyszemközti figyelmeztetés

Ezt egyesek ezt „irgalmasság szövetsége” szabályának is szokták nevezni. Azzal kezdem, hogy vajon nem-e én értettem rosszul a dolgokat. Startból mindig a jót feltételezem testvéremről, és nem a rosszat. Azt feltételezem, hogy csak tévedett, hogy nincs tudatában annak, amit tett, és nem szándékosan cselekedett így. A második dolog az, hogy vigyázok a testvérem jóhírére, tekintélyére és méltóságára. Igyekszem arra, hogy ne ítéljem el őt meggondolatlanul, vagy nehogy megrágalmazzam őt, mert ez az igazság elleni bűn lenne. Mindezeket figyelembe véve, az első dolgom felkeresni testvéremet, és jelezni feléje, hogy szeretnék beszélni vele négyszemközt. Ha a testvérem pozitívan fogadja kérésemet, nyitott és hajlandó négyszemközt tárgyalni, akkor talán már jó úton haladunk...

Akadályok

Nincs bennem elég szeretet, ezért rosszat feltételezek testvéremről, haragszom vagy félek, és nem vagyok képes négyszemközt beszélni vele. Ekkor haragomban  bezárkózok és füstölgök, vagy elkezdem szórni mások között a panaszaimat testvérem állítólagos tévedéséről. Nagy hiba, ha a kiengesztelődés első lépését kihagyjuk, főleg ha egyből elszaladunk panaszkodni egy feletteshez vagy egy előljáróhoz...

2. A csoportos figyelmeztetés

Ha sikerült az első lépés, akkor a probléma máris megoldódott. Legalábbis egy időre... De meglehet, hogy a négyszemközti beszélgetés során árnyolódik a helyzet. Lehet, hogy rosszul értettem valamit, lehet, hogy nincs is igazam... Nyitott vagyok-e a párbeszédre? Vagy talán minden áron ragaszkodok a véleményemhez, elképzelt sérelmemhez? Akarom-e tudni, hogy mit gondolt, mit szándékozott valójában a testvérem? Meg tudom-e hallgatni őt?... Ha bebizonyosodott, hogy igazam van, és testvérem nem látja be hibáját, akkor elgondolkodhatok azon, kit kérjek fel, hogy támogasson. Kik azok testvérek, barátok, akik megértik a problémámat, és kellőképpen tudnak segíteni szeretetben, hogy közösen meggyőzzük a tévedő testvért?...

Akadályok

Talán nincs bizalmam másokhoz fordulni az űgyemmel... Hogyan kérjek meg két vagy három testvért? Hogyan értessem meg velük a bajomat? Megéri ez az egész cirkusz?... De lehet, hogy nincs is két vagy három testvér, akit magam mellé állítsak. Ugyanakkor, tudatosítanunk kell, hogy itt elsősorban nem a magunk igazáról van szó, hanem a testvérünk megtéréséről. Nem a mi sérelmünk kiengesztelése a cél, hanem testvérünk lelkének megmentése. A figyelmeztetésnek nem szabad önző célt szolgálnia, hanem mindig a másikért, a tévedő testvérért kell megtenni. Ha nincs emberünk, akit elhívjunk a csoportos figyelmeztetésre, akkor lehet, hogy megrekedünk az első lépésnél. Fogadjuk el ezt békében. De az is lehet, hogy gyengeségből átugorjuk a második lépést, és egyből a közösségi, nyilvános figyelmeztetéshez folyamodunk...

3. A közösségi figyelmzetetés

Ez az utolsó lépés a konfliktuskezelés eljárásában. Ha a probléma súlyos és tényleg indokolt, akkor azt a közösség elé lehet vagy kell vinni. Ezt csak úgy lehet megtenni, ha az ember elmegy a felelős vezetőhöz, előljáróhoz és megosztja vele a problémát. A vezető tudomásul veszi a dolgot, majd tanácskozik a közösség oszlopos tagjaival és vezetőivel. Miután megítélték a dolgot, ha szükségesnek látják, az egész közösség elé viszik az űgyet. A közösségben meghozott döntés vagy ítélet kötelezi a feleket. A határozatot nem lehet semmibe venni vagy felrugni. Egy hivatalosan, nyilvanosan meghozott egyházi vagy közösségi döntés érvényes marad a mennyben is (a kulcsok hatalma, Mt 16:19; 18:18). Ezeket a döntéseket és ítéleteket gyakran az egyházi törvények szabályozzák...

Akadályok

Mára a krisztusi közösség is individualizálódott és gyakran szétesve, romokban hever. A közösségi kapcsolatokból mára mintha csak a misztikus kötelékek maradtak volna meg... Hiányoznak a tényleges, együtt élő, együttérző emberi kapcsolatok. Annyira megsokasodtak a keresztény közösségekben a szőnyeg alá sepert, megoldatlan problémák, hogy gyakran ellehetetlenednek az testvéri kapcsolatok. Ebből kifolyólag, ma már alig nyilvánul meg a reális előljárói tekintély. A közösségekben az engedelmesség is fellazult. Az előljáróknak és a közösségvezetőknek nehéz a dolguk... Ezért aztán, ezt a harmadik lépést, enyhén szólva, nehéz alkalmazni. Az emberek nagy többsége soha nem él ezzel a lehetőséggel, lépéssel. Csak ritkán láthatjuk ezt megnyilvanulni, leginkább akkor, amikor egy papot vagy egy szerzetest fegyelmi okokból elhelyeznek vagy felfüggesztnek. Mivelhogy a közösségi, előljárói elbírálás nem működik, ezért a belső konfliktusok is elhúzodnak, és nincs valós előrelépés és kiengesztelődés...




Kérdések:

1. Alkalmazom-e mások felé az „irgalmasság szövetségét”?

2. Hajlandó vagyok-e az ellenem tévedőről startból jót feltételezni?

3. Hajlandó vagyok-e személyesen beszélni az ellenem vétővel, és tisztázni vele a dolgokat?

4. Fel tudom-e adni véleményemet, igazamat?

5. Meg tudok-e bocsátani, ha testvérem nem látja be tévedését, és nem kér bocsánatot?

6. El tudom-e viselni békében, ha a testvérem nem változtat véleményén, magatartásán?

7. A vitás űgyben, az én igazam fontos, vagy a tévedő testvér lelki üdvössége?

8. Akarom-e oltalmazni tévedő testvérem jóhírét, becsületét, emberi méltóságát?

9. Az ellenem vétő testvér barátait, vagy inkább ellenségeit kérném fel a csoportos figyelmeztetésre?

10. Megfontolom-e a figyelmeztető lépéseim szükségességét?

11. Megfontolnám-e komolyan a harmadik figyelmeztető lépés súlyosságát és következményeit?

12. Tekinthetem-e tévedő testvéremet úgy, mint egy „pogányt vagy vámszedőt”?

Mond meg az Egyháznak 

Ha jól belegondolunk, az irgalmas lélek felfogja, hogy ezek a lépések nagyon komoly dolgok. Ezeket csakis szeretetben, testvérünk lelki üdvéért tehetjük meg. Az eljárást nem alkalmazhatjuk önző módon, hogy bebizonyítsuk a magunk igazát, hogy elégtételt vegyünk, hogy elítéljünk egy bűnös embert, vagy hogy kizárjuk őt a közösségből. A mi Istenünk egy irgalmas Isten. Ő nem akarja a bűnös halálát, hanem azt akarja, hogy megtérjen és üdvözüljön (Ez 18:23). Ezért az egyházi törvények is olyan szellemben vannak megalkotva, hogy lehetőleg felmentsék a bűnöst, vagy enyhítő körülményt nyújtsanak számára és megtérjen...

(Ez 18:23) Vajon a gonosznak halálát akarom-e – mondja az Úr Isten –, és nem inkább azt, hogy megtérjen útjairól és éljen? 

Mond meg az Egyháznak, de hogyan? Hát, leginkább a benső imában... Imádkozzunk az Egyházzal, a szentek közösségével együtt, a tévedőkért, és akkor Krisztus kegyelme átvezet minket ezeken a figyelmeztető lépéseken annélkül, hogy elítélnénk testvérünket, mert a szeretet mindent remél (1Kor 13:7-8)...

(1Kor 13:7-8) Mindent eltűr, mindent elhisz, mindent remél, mindent elvisel. S a szeretet nem szűnik meg soha.

Uram Jézus, bocsásd meg ha nem voltam irgalmas, ha haragudtam testvéremre, ha kibeszéltem hibáit, ha megrontottam jóhírét és ha nehéz helyzetbe hoztam őt előljárói előtt. Ámen.

2013. július 15., hétfő

A szőlővesszők

(Jn 15:1-8) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Az Úr Jézus gyakran tanított példázatokkal. Ezek a példázatok sosem sántítanak az analógia szabályai szerint, hanem részleteiben is pontosak és kibonthatók. Így van ez a szőlőtő példázatban is. Minden részletnek megvan a maga értelme és jelentése, a kegyelem és az üdvösség szempontjából...

A szőlőbokor ábrázolás

Amint a Szentháromság három személy: Atya, Fiú és Szentlélek, de egy Isten, úgy a fának is van gyökere, törzse és lombozata, de egy fa. Más szempontból, a szőlőtő példázatának három eleme van. A központi eleme a szőlőtő. A szőlőtő azonban nem áll a semmiben, hanem egy környezetben van, ami a talaj, vagyis a szőlőskert földje. És persze, a háttérben ott van a szőlőműves is, aki kapával, ollóval és fejszével van felszerelkezve. Ez a második elem. Aztán ott vannak a szőlővesszők, amelyek a szőlőtőn találhatók. Ezek a harmadik elem. A talaj dolga tartani és táplálni a szőlőtőt, a gyökerek által; a szőlőtő dolga tartani és táplálni a szőlővesszőket; és a szőlővesszők dolga megteremni a gyümölcsöt. A szőlőműves dolga pedig az, hogy ápolja a szőlőtőt, megnyesve annak ágait, vagy akár lemetszve azokat. Csakis akkor nem hiábavaló a szőlőműves munkája, ha a talaj tápereje és a szőlőtő nedve a szőlővesszőkhöz jut és azok gyümölcsöt teremnek...

A talaj és a szőlőskert ez a világ, és szőlőműves a mennyei Atya. Az örök Ige megtestesült és eljött ebbe a világba (Jn 1:14). Őneki élete van önmagában, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26). A szőlőtő az örök Ige, Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki megtestesült a Szentlélek által Mária méhében, és beleszületett Dávid házának nemzetségébe. A szőlővesszők pedig a meghívottak és választottak sokassága (Mt 22:10), vagyis Krisztus misztikus testének tagjai (1Kor 12:12)...

(Mt 24:10) A szolgák kimentek az utakra, és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Jn 5:26-27) Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia.

A szőlőtőn feláramló nedv, amely táplálja a szőlővesszőket, az a Szentlélek kegyelme. A szőlővesszők gyümölcsei pedig a Szentlélek gyümölcsei (Gal 5:22-23), meg a krisztuskövetők jócselekedetei (Mt 5:16). Ezek mind Isten akaratának és parancsolatainak cselekvése által valósulnak meg (Mt 7:21)...

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(Mt 7:21) Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincsen törvény.

A szőlőtő ábrázolás pedig megegyezik Szent Pál Krisztus misztikus testének ábrázolásával (1Kor 12). Így a szőlőtő a Fővel, az Úr Jézus Krisztussal egyezik meg, a szőlővesszők pedig a tagokkal, vagyis Krisztus misztikus testének tagjaival...

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Szent Pál apostol különbséget tesz a természetfölötti nemes ágak és a természetes, vadon nőtt ágak között. A vadon nőtt ágak az üdvösségre meghívott pogányok, míg a nemes ágak azok, akik a természet szerint is Izrael népébe születtek bele. Tehát mi, a megkeresztelt pogányok leszármazottjai, a nemes tőbe beleoltott vadon nőtt ágak vagyunk, akik így megnemesedtünk...

(Róm 11:24) Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

A szőlővesszők sorsa

A szőlőműves minden természetes vad szőlővesszőt arra szán, hogy beleoltassék a nemes szőlőtőbe (1Tim 2:3-4)...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Aki elfogadja a meghívást Isten országába, az mind beleoltatik a szőlőtőbe a keresztség szentsége által. De amint a fenti szentírási rész is mutatja, nem elég beleoltva lenni a szőlőtőbe, hanem növekedni is kell, és gyümölcsöt is kell teremni. Tehát a szővesszők felé az a követelmény, hogy megdicsőítsék a szőlőművest azáltal, hogy sok jó gyümölcsöt teremnek (Mt 13:8, Jn 15:16)...

(Mt 13:8) Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat.

(Jn 15:16) Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.

A szőlővesszőnek három döntése és sorsa lehet. Az első az, hogy benne marad a szőlőtőben és sok jó gyümölcsöt terem. A második az, hogy elszakad a szőlőtőtől és elszárad. A harmadik pedig egy döntés nélküli helyzet, amikor a beoltott szőlővessző ugyan nem szakad el a szőlőtőtől, de gyümölcsöt se akar teremni...

A szőlővessző különböző lehetséges állapotai:

1. Elszakad a szőlőtőtől

Az ilyen szőlővessző már nem részesül az éltető nedvből, amely a szőlőtőtől származik, és így elszárad. Ezek az emberek azok, akik a személyes bűneik által elszakadnak az Úr Jézus Krisztustól és az Ő kegyelemtől, majd a halálos bűn miatt lélekben elszáradnak. Az ilyenek már nem részesülnek a Szentlélek kegyelmében, és így újra a gonosz hatalmába kerülnek (Mt 12:44-45). Ezek ha a bűnbánat szentsége által vissza nem oltódnak a szőlőtőbe, akkor a végső sorsuk az örök tűzben való kárhozat lesz...

(Mt 12:44-45) Akkor azt mondja: »Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.« Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.

(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és Isten életet fog adni annak, aki nem halálosan vétkezett. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte.

2. Lemetszik a szőlőtőről

Amely szőlővessző bele van oltva a szőlőtőbe, de nem akar gyümölcsöt teremni, előbb-utóbb le lesz metszve. Ezek azok az emberek, akik meg lettek ugyan keresztelve, ismerik is az Úr Jézus Krisztust, de valójában nem hisznek Benne, és nem akarnak az Ő tanítása szerint élni. Ha a szőlővesszőt a fügefa esetéhez is hasonlítjuk, akkor láthatjuk az evangéliumokban, hogy az ilyen gyümölcstelen fákat és ágakat kivágják, levágják és a tűzre dobják...

(Mt 21:19) Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" A fügefa azon nyomban kiszáradt.

(Lk 13:6 ) Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?

Ez az állapot is a kárhozatra vezet...

3. Megtisztítják

Amely szőlővessző a szőlőtőbe oltódva marad és gyümölcsöt terem, azt a szőlőműves, vagyis a mennyei Atya, visszametszi, hogy megtisztuljon és még több gyümölcsöt teremjen. E
zek a hűséges krisztuskövetők, akik az Úr Jézusban maradnak, akik hűen követik Őt és elkezdenek jó gyümölcsöt teremni. De életükben még mindig maradt néhány rossz hajtás, amelyek nem teremnek jó gyümölcsöt. Ezeket a rossz hajtásokat metszi vissza a mennyi Atya, hogy tovább nemesítse a szőlővesszőt, és az még több gyümölcsöt teremjen... 

Ezek a visszametszések a krisztuskövető lelki életének különböző szakaszai, amelyekben különböző megprobáltatásokat és kereszteket él meg. A megprobáltatások és keresztek arra jók, hogy visszanyessék gyarló természetünket és, hogy életünk bizonyos területein megtisztulva, engedelmességet és alázatosságot tanuljunk. A lelki élet paradoxonja, hogy a megtérés után, a krisztuskövető életét nem megkönnyebbülés követi, hanem a nehézségek és keresztek (Mt 10:38), hogy még inkább Krisztushoz hasonuljon (Róm 8:29). Ezért a megprobáltatások és keresztek a jó lelki fejlődés útjelzői. Csakis ez a harmadik állapot a szűk kapu és a keskeny út, amely az örök életre vezet (Mt 7:14)...

(Mt 7:14) Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 10:38) Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, és így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.




A szőlőműves dicsősége

A szőlőműves dicsősége az Ő hatalmas ereje, fényessége és gyönyörűsége. Isten dicsőségnének megnyilvánulása az Ő örök tervének megvalósulása. Isten dicsősége már megvalósult a szőlőtőben, amikor beteljesedett a Megváltás műve a keresztfán. A feltámadt és megdicsőült Megváltó folytatja az Ő megváltó művét egésszen az idők végezetéig, a feltámadásig, vagyis a mi teljes megváltásunkig (Róm 8:22-23) és az egész teremtett világ megújulásáig (Jel 21:5). De a szőlőműves dicsőségének meg kell nyilvánulnia a szőlővesszőkben azáltal, hogy azok sok jó gyümölcsöt teremnek...

(Róm 8:22-23) Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi is, akik első adományként megkaptuk a Lelket: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

(Jel 21:5) Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!

Isten sok szőlővesszőt, illetve sok fügefát álmodott meg. Ezeket úgy álmodta, hogy mind jó gyümölcsöt teremnek és nem rosszakat...

(Mt 7:17-19)  Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.

A szőlőműves dicsősége, ha a szőlővesszők jó és maradandó gyümölcsöt teremnek. De a szőlővesszők csak akkor tudják megdicsőíteni a szőlőművest, ha szorosan a szőlőtőben maradnak. Amint az ágak nem tudnak élni a törzs tápláló nedve nélkül, úgy mi sem tudunk jót cselekedni, csakis ha az Ősszentségből, az Úr Jézus Krisztusból áradó kegyelemmel telünk el. Ezek a gyümölcsök lehetnek belső vagy külső gyümölcsök...

A belső gyümölcsök: 
a Lélek gyümölcsei...

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,...

A külső gyümölcsök: a jócselekedetek, az igaz tettek, az irgalmasság cselekedetei és a testvéri szeretet gyakorlása...

(Mt 5:16)  Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

(1Ján 3:18) Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.

A szőlővessző élete pedig nem egy korlátozott, odaragadt és szabadságtól megfosztott élet, hanem egy szabadságban megélt bőséges élet, mert szőlőtőből, az Úr Jézus Krisztusból belénk áradó kegyelem szabadságot és bőséges életet ad...

(Jn 8:31-32) „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”

(Jn 10:10)  Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Uram Jézus! Add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez és soha el ne szakadjak Tőled. Ámen.

2013. július 11., csütörtök

Jaj neked! - 2. rész

(Mt 11:20-24) Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: ,,Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.'

Manapság zűrös az élet... Legtöbben a bajok gyökerét, a hit elhagyása mellett, az erkölcsi válságában látják. De nem úgy általában a világ erkölcsi válságában, hanem a keresztények erkölcsi válságában (1Kor 5:10-11). Mára, a korábban keresztény országokra és nemzetekre, egy elkorcsosúlt, fertőzött gondolkodásmód és felfogás jellemző...

(1Kor 5:10-11) Nem általában ennek a világnak paráznáival vagy kapzsijaival, rablóival vagy bálványimádóival; mert akkor ki kellene mennetek a világból.Valójában azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi, bálványimádó vagy átkozódó, részeges vagy rabló; az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt.

A világias lelkület

Az Úr Jézus óva int bennünket a világias lelkülettől és gondolkodásmódtól (Mt 6:33). A világias lelkület elsősorban abban
 áll, hogy aggódunk a megélhetésünkért, a mindennapi szükségleteinkért, és ezért alkalmazkodunk a világ elvárásaihoz, onnan remélve boldogulásunkat. De ugyanakkor az élvezetek keresésében is áll, meg az evilági életünk minél jobb kiteljesedésének keresésében (Mt 10:39)...

(Mt 6:33, KNB) Ti keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.

(Mt 10:39) Aki meg akarja találni életét, az elveszíti, de aki elveszíti életét énértem, megtalálja azt.

Az Úr Jézus arra hív meg bennünket, hogy a mi jó gondviselő mennyei Atyánktól várjuk szükségleteink kielégítését, és az elsődleges törődésünk Isten országa és az Ő igazsága legyen...

(Mt 6:33, SZIT) Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!

A bálványimádás

A világias lelkület bálványimádáshoz vezet... A mai bálványimádás gyakran nem egy látható, szó szerinti bálványimádás. Minálunk nem látunk senkit se leborulni kő vagy faszobrok előtt, merthogy azok istenek lennének, vagy a világi hatalmasságok előtt, meg a pénz előtt, de az emberek gondolatai, szavai és döntései igenis leborulnak a világias lelkület bálványai előtt. A bálvány egy olyan dolog, amit az ember Isten helyére, Isten elé helyez az ő szívében, lelkében, és ez mindig Isten és az ember közé áll. De a mi Istenünk egy féltékenyen szerető Isten, Aki nem tűri a bálványokat. Így aztán, amikor az ember a világgal barátkozik, akkor Istennel ellenségeskedik (Jak 4:4)...

(Jak 4:4) Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek.

A megalkuvás

A világias lelkület és a bálványimádás megalkuváshoz vezet. Szép lassan, egy idő után, a cölibátusból házvezetőnővel való együttélés lesz, a plébánia kasszája magánkassza lesz, a pásztori tekintélyből politikai hatalom lesz, az állapotbeli kötelesség teljesítéséből vagyongyűjtés lesz és a keresztény tanúságtételből hatalmasoknak kijáró hajbókolás lesz. Mert ha a világ ad, akkor a világ meg is követeli azt, ami az övé... A világ fejedelme kiköveteli magának a sajátját (Lk 22:31, Jn 14:30)...

(Lk 22:31) Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát

(Jn 14:30, SZIT) Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

(Ján 14:30, Károli) Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije.

Aki pedig íly módon megalkuszik a világgal, az se nem meleg, se nem hideg... Az ilyen ember nehezen jut el az üdvösségre, mert nem maradt hűséges az ő Urához (Jel 3:16)...

(Jel 3:16) Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.

A megfeledkezés

A megalkuvó ember szép lassan megfeledkezik Istenéről... Az ilyen megfeledkezik az első szerelemről, az istenfélelméről, amikor megélte azt a tudatot, hogy ott van fölötte egy hatalmas Úr, az ő Istene. Megfeledkezik megtéréséről, az első szeretetről (Jel 2:4), amellyel szerette Istent, és amellyel elhatározta, hogy ezután csak az Úr Jézus Krisztust fogja követni. Megfeledkezik a sok nagy, vagy kisebb csodákról, amelyet Isten végbevitt az ő életében (Zsolt 103:2). Megfeledkezik az Úrról, és visszatér a világhoz, mint ahogyan a disznó visszatér hemperegni a pocsolyába, vagy a kutya okádásához (2Pét 2:22)...

(Zsolt 103:2) Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

(Jel 2:4) De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél.

(2Pét 2:22 ) Illik rájuk, amit a közmondás mond: "Visszatért a kutya a hányadékához" és: "A megfürdött disznó pocsolyában hentereg."


Az intelem

Manapság az emberek az Úr Jézust valamiféle bugyuta óvónéninek gondolják, aki minden semmiséget megdícsér és minden nagy vétket elnéz. Az hiszik, hogy Ő egy követelmények és igazság nélküli szeretetet hirdet. Fatális tévedés... Az Úr Jézus azt mondja, hogy: Jaj neked!... 

(Mt 11:21-24) Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban! Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked.

Jaj nekünk, amint írja Szent Pál is magáról (1Kor 9:16), ha nem tartjuk meg a parancsolatokat, ha nem vesszük komolyan, teljes erőnkből mindazt, amit az Úr megkövetel tőlünk. Isten szeretete az Ő parancsainak megtartásában áll (Jn 14:15,21)...

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat...

(Jn 14:21) Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem.

(1Kor 9:16) Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!

A csodák azért vannak, hogy higgyünk. A hit pedig azért, hogy hitünk szerint éljünk. Mindez abban kell megnyilvánuljon, hogy megtartjuk Isten parancsolatait. És melyek Isten parancsolatai? Hát elsősorban a Tizparancsolat, ami aztán a szeretet nagy parancsolatában szintetizálódik. Ez pedig végül a testvéri és a felebaráti szeretet új parancsolatában sűrűsödik...

(Jn 13:34) Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

(Gal 5:14) Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.

Óvakodjunk a világias lelkülettől és azok követőitől, akik ma minden felforgatnak, mindent megtagadnak és mindent relativizálnak. Az ilyeneknek az Egyház csak egy demokratikus intézmény, a pap is "csak egy ember", a cölibátus természetellenes dolog, a homoszexuálisoknak kijár a házasság, a nőknek a papság, az abortusz emberi jog és az euthanázia kegyes halál... 

Az istenfélelem a Szentlélek hét ajándékának egyike és a bölcsesség kezdetete. Jusson eszünkbe, hogy bármennyire is ficánkolunk, egyszer elkerülhetetlenül az Úr Jézus ítélőszéke elé kerülünk. Mit szeretnénk akkor? Azt szeretnénk hallani, hogy „Jaj neked!”? Vagy azt, hogy „Jól van, te hűséges, derék szolga"...

(Mt 25:23) Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!

(2Kor 5:10) Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

Itt az alkalmas idő, itt a bűnbánat és a kegyelem ideje. Változtassunk az életünkön. Egyszerre csak egy dolgot, aztán még egyet...

Uram Jézus, kérlek ne engedd el a kezem. Szabadíts meg Szentlelked által a világias lelkülettõl és a langyossagtól. Ámen.




2013. június 25., kedd

Kutyák és disznók

(Mt 7:6.12-14) Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

Nem kell teológusnak lenni ahoz, hogy megértse az ember: itt nem szó szerinti kutyákról és disznókról van szó, hanem kutyákhoz és disznókhoz hasonlatos lelkületű emberekről… 

Sokan, kiskoruktól fogva, csak olyan érzelgős meséket hallottak az Úr Jézusról, amelyeket egyfajta idealizált, „őrtorony” stílusú, rajzokkal díszitett gyerekbibliákban szoktak írni. Így aztán az ilyenek, amikor ezeket az igéket olvassák vagy hallják, megütköznek: Hogyan mondhatott ilyent a jóságos és szelíd Jézus? Pedig hát a Szentírás, ami Isten hozzánk intézett üzenete, mindenről szól, kezdve horrortól, ahol embereket trancsíroznak fel, egésszen a csodálatos szerelmes versekig, ahol a kedvesét szólongatja a Vőlegény... 

Kinek, vagy minek képzeljük el mi az Úr Jézust? Valamiféle egyűgyű óvónéninek, aki minden kis jócselekedetünket megdicséri, és minden nagy rendetlenségünk felett szemet húny? Vagy inkább dicsőséges Királynak és igazságos Bírónak...

(Zsolt 9:5) Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki trónodra ültél mint igazságos bíró.

Az ószövetségben, Mózes közvetítésével, meghatározta az Úr, hogy melyek a tiszta és melyek a tisztátalan állatok (Lev 11). Törvény tiltotta a tisztátalan állatok húsának fogyasztását. Ennek kétféle haszna meg értelme is volt. Az első, a közvetlen, a testi, egészségi haszon: a tiszta állatok húsának fogyasztása meggátolta a betegségek és a járványok kialakulását. A második pedig az átvitt, lelki haszon: Izrael népe mindenben előképe és prófétikus testi ábrázolása lett Isten népének, a lelki Izraelnek, vagyis az üdvözültek sokasságának (Róm 2:28-29). Izrael népének a tisztátalan dolgoktól való testi tartózkodása, a keresztények lelki tisztátalanságtól való tartózkodásának előképe...

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint.

Az Úr Jézus, de Szent Pál apostol is, 
világossá tette az első keresztény közösségekben, hogy a tisztátalan hús evésétől való tilalom a Törvénnyel együtt már megszűnt, és elkezdődött a tisztaságnak egy magasabbrendű, lelki értelme...

(Mt 15:17) Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?

(ApCsel 10:13 ) "Rajta, Péter, öld le és edd meg!" - szólalt meg egy hang.

(Kor 10:25-27) Mindenből ehettek, ami a piacon kapható anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. "Az Úré a föld és minden gazdagsága.” Ha meghív egy hitetlen, és el akartok menni, egyetek mindenből, amit feltálalnak, és ne csináljatok belőle lelkiismereti kérdést.

A kutya meg a disznó a legtisztátalanabb állatok voltak az izraeliták szemében. Egy izarelitának borzalom még csak gondolni is arra, hogy ezeket megegye. Még mi is borzalommal nézzük a TV-ben, amikor mutatják, hogy egyes ázsiai népek megeszik a kutyát. Viszont a disznóhús már nekünk is alapeledelünk. Túl a testi értelmezésen, milyen lelki értelmet kapnak a dolgok, amikor a kutyával vagy a disznóval asszociálják?... 

1. A kutya jó háziállat, sok jó tulajdonsággal rendelkezik, mint például az, hogy az ember barátja, őrzője, hűséges társa, stb., de ugyanakkor a kutya gyakran gondot is okoz azzal, hogy mindenkit megugat, hogy váratlanul megharap valakit vagy, hogy bizony, néha irigy is tud lenni. A kutya irigysége abban nyilvánul meg, hogy ösztönösen megharaphat egy kisbabát is, ha a gazdája szeretete és törődése őróla, egyik napról a másikra, a kisbabára irányul.

Mondják, hogy a cinikus ember „kutyálkodó”... A cinizmus fogalma, az ókori filozófusok korától fogva, a kutya (küon) szóból származik. Az ilyen ember mindenkit megugat és mindenkibe belemar...

Az „irigy kutya” ember mindekitől minden jót irigyel. Az irigy ember irigyli a másik ember jóságát, tudását, nemességét, sikereit, áldott állapotát, gazdagságát, stb., sőt az elnyert isteni kegyelmeket és adományokat is... Az irigy ember ártani akar, hogy az megirigyelt dolgokat lerombolja, a saját alantasságának szintjére... Tehát, a „kutyálkodó” ember gúnyolódó, megszóló, rágalmazó, irigykedő, intrikáló, rosszakaró, ártó, stb.

2. A disznó is nagyon jó és hasznos háziállat, csak egy baja van: nem lehet tisztán tartani. Bármit is teszel vele, perceken belül ismét belehengeredik a ganéba és mocskos lesz. Van egy népi közmondás is: Disznóra bársonyköntös... 

De a disznó nemcsak, hogy mocskos állat, hanem, ha nincs kellően tisztán tartva, ellenőrizve a húsa, akkor komoly betegséget is okozhat. Ugyanakkor, a disznó, ha megpróbálják elővigyázatlanul regulázni, feldühödhet és nekironthat az embernek, és az agyarával feltépheti az ágyékát úgy, hogy akár bele is halhat...

Ilyenek a „disznó emberek” is: megosztod velük nemes érzéseidet, szent gondolataidat, dolgaidat, értékeidet, és ők egyhamar visszaélnek vele. Bemocskolják értékeidet, amint ők maguk is mocskosok lélekben. Megbízol bennük, amikor fűt-fát ígérnek, de másnapra becsapnak és átvernek. Ha magasabb értékek felé próbálod őket vezetni, akkor belerángatnak az erkölcsi sárba meg hínárba, és végül még neked is rontanak, hogy ártsanak és lejárassanak.

Az Úr Jézus, de Szent Péter és Pál apostolok is, óva intenek a „kutya és disznó” emberektől, akik a világ tisztátalanságában hemperegnek, vagy oda mindig visszatértek. Az ilyeneknek ne dobjuk oda Isten országának titkait és kincseit. Ne osszuk meg velük a szent dolgokat, szívünk rejtett kincseit, mert másnapra úgyis mindent ellenünk fordítanak...

(Mt 7:6) Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!

(2Pét 2:22)  Illik rájuk, amit a közmondás mond: "Visszatért a kutya a hányadékához" és: "A megfürdött disznó pocsolyában hentereg."

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.




Sokakat tévedésbe ejt két igerész: Az egyik az, amikor Szent Pál azt mondja, hogy álljunk elő az evangéliummal akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, és a másik az, amikor az Úr Jézus arra szólít fel, hogy ne szégyeljük hírdetni az Ő tanítását...

(Lk 9:26)  Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében.

(2Tim 4:2) ...hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

Dev itt nem arról van szó, hogy bárkinek, bármi áron tanúságot kell tegyünk... Az Úr Jézus szeret minket, és nem akarja, hogy hiábavalóan, minden haszon nélkül, alantas emberek áldozatai legyünk. Ezért óv bennünket a “kutyáktól és disznóktól”. Kár eléjük szórni lelkünk kincseit, és kár hiábavalóan áldozataikká válnunk. Ennek nem lenne értelme, és nem lenne hasznos Isten országának építése szempontjából sem. Az ilyen emberek, nemhogy nem térnek meg a szavunkra, hanem még ellenünk is fordulnak, ártanak nekünk, hogy akadályozzanak Isten országának építésében...

Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy legyünk óvatosak és bölcsek az evangélium hirdetésében. Ezért ad nekünk konkrét tanácsokat az evangelizáláshoz: legyünk ravaszok, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok (Mt 10:16); amikor az egyik helyen üldöznek, meneküljünk egy másik helyre (Mt 10:23)...

(Mt 10:16) Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!

(Mt 10:23)  Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön.

Tehát okosok kell legyünk az evangelizálásban, azaz jó értelemben véve ravaszok, de ugyanakkor egyszerűek és szelídek is. Az akadályokat ügyesen kell kicigliznünk, hogy egyik embertől a másikig tudjunk lavírozni az örömhír üzenetével. Így aztán több embernek tudunk kovász lenni az életében. 

Ebben az értelemben, az evangélium megélése és hirdetése, hasonlatos egy túlélési játékhoz, egy akadályokat leküzdő számítógép játékhoz, vagy a "maffia" társasjátékhoz. Szűk a kapu és keskeny az út ebben a “játékban” (Mt 7:14). Nincs benne sok elvesztegethető "élet" , vagy sok eltéveszthető "pálya". Vegyük komolyan a játékot, harcoljunk, fussuk meg bátran a pályát, és majd a "játék" végén meglátjuk, hogy megérte...

(Mt 7:14) Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

Uram Jézus! Kérlek segíts, hogy soha meg ne feledkezzek sem az irgalmadról, sem az igazságos ítéletedről. Add kegyelmedet, hogy a pályát sikeresen megfuthassam. Ámen.

2013. május 8., szerda

Midián földjére ment

(Kiv 2:11-21) Közben Mózes felnövekedett és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” - kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt és megitatta juhaikat. Mikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk és megitatta a juhokat.” "Hol van - kérdezte a lányait -, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.” Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel úgymond - „idegen földön jövevény voltam”.

Nincs nagyobb ószövetségi próféta Mózesnél, mert õ szemtől szembe láthatta az Urat (MTörv 34:10). Ő volt a Törvény közvetítője, Izrael népének vezetője és a Messiás előképe. Nagy volt az ő küldetése, és csodálatos volt az ő sorsa. Halálra volt szánva, de mégis a f
áráó fogadott fia lett. Hercegi nevelésben részesült, indulatos fiatalember volt, és mégis, néhány évtizeddel később, nem volt nála szelídebb és alázatosabb ember a földön (Szám 12:3). Hogyan volt ez lehetséges?... Úgy, hogy Isten formálta Mózest, és Mózes hagyta, hogy az Úr formálja az ő lelkét...

(Szám 12:3, KNB) Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott...

(Szám 12:3, SZIT) Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.

(MTörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

A kiválasztottság tudata

József csodálatos története után, Jákób és utódai jól éltek Gósen földjén (Ter 47:27). Igencsak megszaporodtak és megsokasodtak. Ez a helyzet később ellenük fordult, mert a következő fáráó, a tőlük való félelem miatt, rabságba hajtotta őket, és korlátozta szaporulatukat. Így Mózes is, mint a többi fiúszülött, halálra volt ítélve, de az Úr csodálatosan megmentette őt. Fonott kosárba tették, és szó szerint, becsónakáztatták a fáráó családjába (Kiv 2:1-10). Míg felnövekedett, Mózes sokszor hallhatta az ő történetét, hogy miként lebegett lefelé a Nilus vizén, és miként mentették ki őt a vízből. Tudta, hogy ő zsidó származású és, hogy csak fogadott fiú a fáráó házában. Az évek sora alatt, láthatta zsidó testvéreit, ahogy rabszolgaként téglát vettek, vagy köveket faragtak naphosszat. Mózes tisztában volt kivételes helyzetével...

Valószínű, hogy Mózes már ekkor birtokolta a Szentlélek ajándékait, azt a lelket, amelyből később az Úr szakított a véneknek a pusztai vándorlás ideje alatt (Szám 11:25). A Szentlélek ajándékai és a királyi neveltetés megalapozta Mózesben azt a vezetői képességet, amelyre később szüksége volt, hogy a több mint egymilliós tömeget 
(Kiv 12:37) vezethesse a pusztai várdorlás alatt... 

(Kiv 12:37) Izrael fiai elindultak Ramszeszből Szukkot felé, a gyalogos férfiak – családjukat nem számítva – mintegy hatszázezren.

(Szám 11:25) Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak.

Ennek a kiváltságnak tudata bizonyára gőgössé tette Mózest. Ha nem is volt oly nagyon gőgös, de ahoz eléggé az volt, hogy magát minden zsidó fölé helyezze. Ez a gőg és ez az indulat vezetett oda, hogy habár jószándékból és testvérei iránti részvétből, de megölt egy egyiptomi katonát. Ugyanebből a tudatból fakadó gőg vezetett oda, hogy biráskodni kezdett testvérei között és fölött. Ekkor azonban hamar szembesülnie kellett azzal a valósággal, hogy az önjelölt vezetői szerepének nincs alapja: Ki tett téged főnökünkké és biránkká? – jött szembe a kijózanító kérdés… Vagyis másképpen szólva: Milyen felsőbbség hatalmazott fel téged erre?...

(Kiv 2:14) Az így felelt: „Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölénk? Talán meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Megijedt erre Mózes, és azt mondta: „Hogyan derülhetett ki ez a dolog?”

Ez a kérdés mindnyájunkra érvényes. Ha azt érezzük, hogy a Szentlélek eltölt ajándékaival és adományaival, ha sürgető, benső késztetést érzünk magunkban, hogy elmenjük az emberekhez evangelizálni, inteni őket, megmenteni őket, mi is ezekkel a kérdésekkel szembesülhetünk: Ki küldött téged?... Ki helyezett téged fölénk?... Ki tett téged tanítóvá, vezetővé, birává?... Az Úr Jézus is ezt kérdezte attól a zsidótól, aki örökösödési vitával fordult az Úr Jézushoz (Lk 12:13-14)...

(Lk 12:13-14) Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?”

Ezért fontos tudnunk, hogy honnan származik a mi küldetésünk, mire alapozzuk azt, és hol van a helyünk a közösségben és az Egyházban, Krisztus misztikus testében...

Nekünk, laikusoknak, küldetésünk a keresztség és a bérmálás szentségben gyökerezik, amelyben részesültünk, és nem utolsó sorban a Katolikus Egyház, Világiak apostolkodása zsinati dokumentumában. Mi mindnyájan a királyi papság és prófétaság adományaiból részsültünk (1Pét 2:9), és ezek hatalmaznak fel az evangelizálásra, az apostoli buzgolkodásra, az intésre és a lelkek megmentésére...

(1Pét 2:9) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.

A pusztai száműzetés

Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból. Az egyiptomi törvények világosak szóltak, és a fogadott hercegfiúnak fizetnie kellett volna tettéért. Ezzel Mózes kivételes életállapota a fáráó udvarában véget ért. Mózes helyzette rosszabb lett, mint az ő testvéreié, mert ők legalább rabszolgák lehettek a húsos fazekak mellett (Kiv 16:3), de Mózest mindenki halálra kereste (Kiv 2:15). Ő, aki minden testvére fölé helyezte magát, most minden testvérénél rosszabb helyzetbe került...

(Kiv 2:15) De a fáraó is hallott a dologról, és halálra kerestette Mózest. Erre ő elmenekült a fáraó színe elől, és Midián földjén telepedett meg. Elérkezett tehát Midián földjére, és leült egy kút mellé.

(Kiv 16:3) Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel.

Mózes életének első szakasza a lelki fejlődésének és képzésének szakasza volt. Ez itt most véget ért, és elkezdődött életének második szakasza, az alázat és szelídség megtanulásának szakasza. Ez a második szakasz az ő pusztai formálódásának ideje volt. A Midián födjére való menekülés, magában hordozza a Megváltó előképét, mert a krisztusi küldetés is a pusztában formálódott...

(Oz 2:16) Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.

(Mk 1:13) Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.

A Midián pusztájában lévő kút, az élő víznek forrását szimbolizálja, amely maga az Úr Jézus Krisztus. Ehhez kúthoz mennek ki a lányok, a szüzek, élő vizet meríteni (Jn 4:13-14). Ezek azok a szüzek, akik majd lámpással várják a Vőlegényt (Mt 25:1). 
A apjuk juhai a mennyei Atya nyáját szimbolizálják. Mózes pedig a Jó Pásztor előképe, aki megmenti a szüzeket, a nyájat, a gonosz pásztoroktól és a rablóktól (Kiv 2:17-19, Jn 10:11-12)...

(Kiv 2:17-19) Odajöttek azonban a pásztorok, és elkergették őket. Felkelt erre Mózes, megvédelmezte a lányokat, és megitatta juhaikat. Amikor azok visszatértek atyjukhoz, Ráguelhez, az megkérdezte tőlük: „Miért jöttetek meg hamarabb a szokottnál?” Ők azt felelték: „Egy egyiptomi férfi kiszabadított minket a pásztorok kezéből, sőt vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat.”

(Mt 25:1) Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé.

(Jn 4:13-14) Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

(Jn 10:11-12) Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, amikor látja, hogy jön a farkas, otthagyja a juhokat és elfut, a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat.

Mózes, az Úr szolgája, a pusztában talál rá a kútra, és a pusztában tanulja meg őrizni és gondozni a nyájat. A Midián pusztája nem más, mint a magában fölfuvalkodott Nebukadnezárra kényszerített alacsony rendű állapot, hogy “test szamár” megtanulja az alázatot...

(Dán 5:21) Kivetették az emberek fiai közül, s a szíve olyan lett, mint a vadállatoké; vadszamarak közt lakott, füvet evett, mint az ökör, és testét az ég harmata öntözte, amíg fel nem ismerte, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és azt állíthatja fölé, akit akar.

Mindenyájunknak szükségünk van a Midián pusztájára, ami nem más, mint az emberek tiszteletétől való megfosztatás állapota. Szükséges, hogy mi is csak füvet együnk, ami Isten igéje, és szükséges, hogy nekünk is szőr nőjön a hátunkra, mint a vadállatoknak, hogy megaláztatva, alacsony sorba kerüljünk. Ez az egyetlen út az alázat és szelídség felé, ennek megtanulására, hogy alkalmassá váljunk az Úr szolgálatára.

Az Úr Jézus mentsen meg minket a Midián pusztáját meg nem járó és meg nem tapasztaló teológusoktól. Ezek hasonlatosok a farizeusokhoz és a szadduceusokhoz, akiknek kovászától óva intette az Úr Jézus az apostolokat (Mt 16:6)...

(Mt 16:6) Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és a szaddúceusok kovászától!”




Idegen és jövevény

Mózes 40 évig élt a fáráó udvarában, 40 évig volt a Midián földjén (ApCsel 7:30) és 40 évig vezette Izrael népét a pusztában (MTörv 29:4). Majd a végén, 120 éves korában halt meg, annélkül, hogy beléphetett volna az ígéret földjére...

(MTörv 29:4) Negyven esztendeig vezetett titeket a pusztában. Ruháitok nem koptak el, lábatok saruját nem tette tönkre az idő...

(MTörv 34:7) Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt; látása még nem gyengült meg, és nem hagyta el az életereje.

(ApCsel 7:30) Negyven esztendő eltelte után Sína hegyének pusztájában angyal jelent meg neki a csipkebokor lángoló tüzében.

Mózes egész életében idegen és jövevény volt. Idegen és jövevény volt a fáráó udvarában, zsidó származású az egyiptomi király házában. Idegen és jövevény volt a Midián papjának házában, és fiát Gersom-nak nevezte, vagyis: idegen földön jövevény voltam (Kiv 2:22). Majd hontalan és vándor volt 40 évig a pusztában, egésszen az ígéret földjének határáig. Mózesnek soha nem volt földje és igazi otthona. Hasonlóképpen, az Úr Jézus is hontalan volt egész küldetése ideje alatt...

(Kiv 2:22) Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam”.

(Mt 8:20) Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Az Úr Jézus szolgálata megköveteli, hogy feladjuk a földi otthon utáni vágyunkat. A mi hazánk nem e világban van... Mi is idegenek és hontalanok vagyunk ebben a világban. Minden hazafias szóllam és jógazda bölcsesség csak evilági, földies, testi és múlandó dolog. Ha van is hazánk, ha van is otthonunk, családunk, úgy kell élnünk és szolgálnunk, mintha nem lenne...

(1Kor 7:29-31) Azt mondom tehát, testvérek: Az idõ rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.

(Fil 3:20) A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítõt is, Urunkat, Jézus Krisztust.

(Zsid 13:13-14) Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát, hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendõ hazánkat keressük.

Ezért hát vessünk el magunktól mindenféle lelki bánatot, frusztrációt, sérelmet, ami a hontalanság és kitaszítottság érzése miatt támad bennünk, a mi lelkünkben, és értsük meg, hogy idegenek és hontalanok kell legyünk ebben a világban. Ez az az út amely a mennybe vezet, az Úr Jézus Krisztushoz...

Uram Jézus! Egész életemben idegen, jövevény és hontalan voltam, kitaszított és el nem fogadott. Köszönöm, hogy elvezettél engem is Midián pusztájába szelídséget és alázatot tanulni, hogy Tehozzád hasonlóvá váljak. Ámen.