A szőlővesszők

(Jn 15:1-8) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek.

Az Úr Jézus gyakran tanított példázatokkal. Ezek a példázatok sosem sántítanak az analógia szabályai szerint, hanem részleteiben is pontosak és kibonthatók. Így van ez a szőlőtő példázatban is. Minden részletnek megvan a maga értelme és jelentése, a kegyelem és az üdvösség szempontjából...

A szőlőbokor ábrázolás

Amint a Szentháromság három személy: Atya, Fiú és Szentlélek, de egy Isten, úgy a fának is van gyökere, törzse és lombozata, de egy fa. Más szempontból, a szőlőtő példázatának három eleme van. A központi eleme a szőlőtő. A szőlőtő azonban nem áll a semmiben, hanem egy környezetben van, ami a talaj, vagyis a szőlőskert földje. És persze, a háttérben ott van a szőlőműves is, aki kapával, ollóval és fejszével van felszerelkezve. Ez a második elem. Aztán ott vannak a szőlővesszők, amelyek a szőlőtőn találhatók. Ezek a harmadik elem. A talaj dolga tartani és táplálni a szőlőtőt, a gyökerek által; a szőlőtő dolga tartani és táplálni a szőlővesszőket; és a szőlővesszők dolga megteremni a gyümölcsöt. A szőlőműves dolga pedig az, hogy ápolja a szőlőtőt, megnyesve annak ágait, vagy akár lemetszve azokat. Csakis akkor nem hiábavaló a szőlőműves munkája, ha a talaj tápereje és a szőlőtő nedve a szőlővesszőkhöz jut és azok gyümölcsöt teremnek...

A talaj és a szőlőskert ez a világ, és szőlőműves a mennyei Atya. Az örök Ige megtestesült és eljött ebbe a világba (Jn 1:14). Őneki élete van önmagában, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26). A szőlőtő az örök Ige, Isten Fia, az Úr Jézus Krisztus, Aki megtestesült a Szentlélek által Mária méhében, és beleszületett Dávid házának nemzetségébe. A szőlővesszők pedig a meghívottak és választottak sokassága (Mt 22:10), vagyis Krisztus misztikus testének tagjai (1Kor 12:12)...

(Mt 24:10) A szolgák kimentek az utakra, és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Jn 5:26-27) Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában, és hatalmat adott neki, hogy ítéletet tartson, mivel ő az Emberfia.

A szőlőtőn feláramló nedv, amely táplálja a szőlővesszőket, az a Szentlélek kegyelme. A szőlővesszők gyümölcsei pedig a Szentlélek gyümölcsei (Gal 5:22-23), meg a krisztuskövetők jócselekedetei (Mt 5:16). Ezek mind Isten akaratának és parancsolatainak cselekvése által valósulnak meg (Mt 7:21)...

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(Mt 7:21) Nem mindenki, aki azt mondja nekem: »Uram, Uram!«, megy be a mennyek országába, csak az, aki megteszi Atyám akaratát, aki a mennyben van.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincsen törvény.

A szőlőtő ábrázolás pedig megegyezik Szent Pál Krisztus misztikus testének ábrázolásával (1Kor 12). Így a szőlőtő a Fővel, az Úr Jézus Krisztussal egyezik meg, a szőlővesszők pedig a tagokkal, vagyis Krisztus misztikus testének tagjaival...

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Szent Pál apostol különbséget tesz a természetfölötti nemes ágak és a természetes, vadon nőtt ágak között. A vadon nőtt ágak az üdvösségre meghívott pogányok, míg a nemes ágak azok, akik a természet szerint is Izrael népébe születtek bele. Tehát mi, a megkeresztelt pogányok leszármazottjai, a nemes tőbe beleoltott vadon nőtt ágak vagyunk, akik így megnemesedtünk...

(Róm 11:24) Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

A szőlővesszők sorsa

A szőlőműves minden természetes vad szőlővesszőt arra szán, hogy beleoltassék a nemes szőlőtőbe (1Tim 2:3-4)...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves a mi Üdvözítő Istenünk előtt, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

Aki elfogadja a meghívást Isten országába, az mind beleoltatik a szőlőtőbe a keresztség szentsége által. De amint a fenti szentírási rész is mutatja, nem elég beleoltva lenni a szőlőtőbe, hanem növekedni is kell, és gyümölcsöt is kell teremni. Tehát a szővesszők felé az a követelmény, hogy megdicsőítsék a szőlőművest azáltal, hogy sok jó gyümölcsöt teremnek (Mt 13:8, Jn 15:16)...

(Mt 13:8) Végül más magok a jó földbe hullottak. Ezek termést hoztak, az egyik százszorosat, a másik hatvanszorosat, ismét másik harmincszorosat.

(Jn 15:16) Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak benneteket, s arra rendeltelek, hogy menjetek, teremjetek gyümölcsöt, maradandó gyümölcsöt. Akkor mindent megad nektek az Atya, amit a nevemben kértek tőle.

A szőlővesszőnek három döntése és sorsa lehet. Az első az, hogy benne marad a szőlőtőben és sok jó gyümölcsöt terem. A második az, hogy elszakad a szőlőtőtől és elszárad. A harmadik pedig egy döntés nélküli helyzet, amikor a beoltott szőlővessző ugyan nem szakad el a szőlőtőtől, de gyümölcsöt se akar teremni...

A szőlővessző különböző lehetséges állapotai:

1. Elszakad a szőlőtőtől

Az ilyen szőlővessző már nem részesül az éltető nedvből, amely a szőlőtőtől származik, és így elszárad. Ezek az emberek azok, akik a személyes bűneik által elszakadnak az Úr Jézus Krisztustól és az Ő kegyelemtől, majd a halálos bűn miatt lélekben elszáradnak. Az ilyenek már nem részesülnek a Szentlélek kegyelmében, és így újra a gonosz hatalmába kerülnek (Mt 12:44-45). Ezek ha a bűnbánat szentsége által vissza nem oltódnak a szőlőtőbe, akkor a végső sorsuk az örök tűzben való kárhozat lesz...

(Mt 12:44-45) Akkor azt mondja: »Visszatérek a házamba, ahonnan kijöttem.« Amikor odaér, üresen találja, kisöpörve és felékesítve. Erre elmegy, maga mellé vesz hét más lelket, magánál gonoszabbakat; bemennek és ott laknak. Annak az embernek pedig ez az utóbbi állapota rosszabb lesz az előzőnél. Így történik ezzel a gonosz nemzedékkel is.

(Ef 4:30) Ne szomorítsátok meg Isten Szentlelkét, aki által meg vagytok pecsételve a megváltás napjára.

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy a testvére vétkezik, de nem halálos bűnnel, imádkozzon érte, és Isten életet fog adni annak, aki nem halálosan vétkezett. Van halált okozó bűn is; nem erről mondom, hogy valaki könyörögjön érte.

2. Lemetszik a szőlőtőről

Amely szőlővessző bele van oltva a szőlőtőbe, de nem akar gyümölcsöt teremni, előbb-utóbb le lesz metszve. Ezek azok az emberek, akik meg lettek ugyan keresztelve, ismerik is az Úr Jézus Krisztust, de valójában nem hisznek Benne, és nem akarnak az Ő tanítása szerint élni. Ha a szőlővesszőt a fügefa esetéhez is hasonlítjuk, akkor láthatjuk az evangéliumokban, hogy az ilyen gyümölcstelen fákat és ágakat kivágják, levágják és a tűzre dobják...

(Mt 21:19) Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: "Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!" A fügefa azon nyomban kiszáradt.

(Lk 13:6 ) Aztán egy példabeszédet mondott. "Egy embernek a szőlejében volt egy fügefa. Kiment, gyümölcsöt keresett rajta, de nem talált. Erre így szólt vincellérjéhez: Három év óta mindig jövök, hogy gyümölcsöt keressek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért foglalja itt a helyet?

Ez az állapot is a kárhozatra vezet...

3. Megtisztítják

Amely szőlővessző a szőlőtőbe oltódva marad és gyümölcsöt terem, azt a szőlőműves, vagyis a mennyei Atya, visszametszi, hogy megtisztuljon és még több gyümölcsöt teremjen. Ezek a hűséges krisztuskövetők, akik az Úr Jézusban maradnak, akik hűen követik Őt és elkezdenek jó gyümölcsöt teremni. De életükben még mindig maradt néhány rossz hajtás, amelyek nem teremnek jó gyümölcsöt. Ezeket a rossz hajtásokat metszi vissza a mennyi Atya, hogy tovább nemesítse a szőlővesszőt, és az még több gyümölcsöt teremjen... 

Ezek a visszametszések a krisztuskövető lelki életének különböző szakaszai, amelyekben különböző megprobáltatásokat és kereszteket él meg. A megprobáltatások és keresztek arra jók, hogy visszanyessék gyarló természetünket és, hogy életünk bizonyos területein megtisztulva, engedelmességet és alázatosságot tanuljunk. A lelki élet paradoxonja, hogy a megtérés után, a krisztuskövető életét nem megkönnyebbülés követi, hanem a nehézségek és keresztek (Mt 10:38), hogy még inkább Krisztushoz hasonuljon (Róm 8:29). Ezért a megprobáltatások és keresztek a jó lelki fejlődés útjelzői. Csakis ez a harmadik állapot a szűk kapu és a keskeny út, amely az örök életre vezet (Mt 7:14)...

(Mt 7:14) Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

(Mt 10:38) Aki nem veszi vállára a keresztjét, s nem követ, nem méltó hozzám.

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, és így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

A szőlőműves dicsősége

A szőlőműves dicsősége az Ő hatalmas ereje, fényessége és gyönyörűsége. Isten dicsőségnének megnyilvánulása az Ő örök tervének megvalósulása. Isten dicsősége már megvalósult a szőlőtőben, amikor beteljesedett a Megváltás műve a keresztfán. A feltámadt és megdicsőült Megváltó folytatja az Ő megváltó művét egésszen az idők végezetéig, a feltámadásig, vagyis a mi teljes megváltásunkig (Róm 8:22-23) és az egész teremtett világ megújulásáig (Jel 21:5). De a szőlőműves dicsőségének meg kell nyilvánulnia a szőlővesszőkben azáltal, hogy azok sok jó gyümölcsöt teremnek...

(Róm 8:22-23) Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi is, akik első adományként megkaptuk a Lelket: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

(Jel 21:5) Akkor a trónon ülő megszólalt: „Íme, újjáteremtek mindent!”

Isten sok szőlővesszőt, illetve sok fügefát álmodott meg. Ezeket úgy álmodta, hogy mind jó gyümölcsöt teremnek és nem rosszakat...

(Mt 7:17-19)  Így minden jó fa jó gyümölcsöt terem, a rossz fa pedig rossz gyümölcsöt. Nem hozhat a jó fa rossz gyümölcsöt, sem a rossz fa jó gyümölcsöt. Kivágnak és tűzre vetnek minden fát, amely nem terem jó gyümölcsöt.

A szőlőműves dicsősége, ha a szőlővesszők jó és maradandó gyümölcsöt teremnek. De a szőlővesszők csak akkor tudják megdicsőíteni a szőlőművest, ha szorosan a szőlőtőben maradnak. Amint az ágak nem tudnak élni a törzs tápláló nedve nélkül, úgy mi sem tudunk jót cselekedni, csakis ha az Ősszentségből, az Úr Jézus Krisztusból áradó kegyelemmel telünk el. Ezek a gyümölcsök lehetnek belső vagy külső gyümölcsök...

A belső gyümölcsök: a Lélek gyümölcsei...

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség,...

A külső gyümölcsök: a jócselekedetek, az igaz tettek, az irgalmasság cselekedetei és a testvéri szeretet gyakorlása...

(Mt 5:16)  Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat!

(1Ján 3:18) Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és igazsággal.

A szőlővessző élete pedig nem egy korlátozott, odaragadt és szabadságtól megfosztott élet, hanem egy szabadságban megélt bőséges élet, mert szőlőtőből, az Úr Jézus Krisztusból belénk áradó kegyelem szabadságot és bőséges életet ad...

(Jn 8:31-32) „Ha megmaradtok tanításomban, valóban tanítványaim vagytok, megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.”

(Jn 10:10)  Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.

Uram Jézus! Add, hogy mindig ragaszkodjam törvényeidhez és soha el ne szakadjak Tőled. Ámen.

Jaj neked! - 2. rész

(Mt 11:20-24) Azután a városokat, amelyekben a legtöbb csodája történt, korholni kezdte, mert nem tértek meg: ,,Jaj neked, Korozain! Jaj neked Betszaida! Mert ha a csodák, amelyek bennetek történtek, Tíruszban és Szidonban történtek volna, már régen bűnbánatot tartottak volna, zsákruhában és hamuban. De mondom nektek: Tírusznak és Szidonnak tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint nektek. És te Kafarnaum! Talán az égig emelkedsz? Alászállsz majd az alvilágba! [Iz 14,13.15] Mert ha a csodák, amelyek benned történtek, Szodomában történtek volna, megmaradtak volna mind a mai napig. De mondom nektek: Szodoma földjének tűrhetőbb sorsa lesz az ítélet napján, mint neked.'

Manapság zűrös az élet... Legtöbben a bajok gyökerét, a hit elhagyása mellett, az erkölcsi válságában látják. De nem úgy általában a világ erkölcsi válságában, hanem a keresztények erkölcsi válságában (1Kor 5:10-11). Mára, a korábban keresztény országokra és nemzetekre, egy elkorcsosúlt, fertőzött gondolkodásmód és felfogás jellemző...

(1Kor 5:10-11) Nem általában ennek a világnak paráznáival vagy kapzsijaival, rablóival vagy bálványimádóival; mert akkor ki kellene mennetek a világból.Valójában azt írtam nektek, hogy ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek neveznek, de parázna vagy kapzsi, bálványimádó vagy átkozódó, részeges vagy rabló; az ilyennel még csak ne is étkezzetek együtt.

A világias lelkület

Az Úr Jézus óva int bennünket a világias lelkülettől és gondolkodásmódtól (Mt 6:33). A világias lelkület elsősorban abban áll, hogy aggódunk a megélhetésünkért, a mindennapi szükségleteinkért, és ezért alkalmazkodunk a világ elvárásaihoz, onnan remélve boldogulásunkat. De ugyanakkor az élvezetek keresésében is áll, meg az evilági életünk minél jobb kiteljesedésének keresésében (Mt 10:39)...

(Mt 6:33, KNB) Ti keressétek először az Isten országát és az ő igazságát, és mindezt megkapjátok hozzá.

(Mt 10:39) Aki meg akarja találni életét, az elveszíti, de aki elveszíti életét énértem, megtalálja azt.

Az Úr Jézus arra hív meg bennünket, hogy a mi jó gondviselő mennyei Atyánktól várjuk szükségleteink kielégítését, és az elsődleges törődésünk Isten országa és az Ő igazsága legyen...

(Mt 6:33, SZIT) Ezért ti elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind megkapjátok hozzá!

A bálványimádás

A világias lelkület bálványimádáshoz vezet... A mai bálványimádás gyakran nem egy látható, szó szerinti bálványimádás. Minálunk nem látunk senkit se leborulni kő vagy faszobrok előtt, merthogy azok istenek lennének, vagy a világi hatalmasságok előtt, meg a pénz előtt, de az emberek gondolatai, szavai és döntései igenis leborulnak a világias lelkület bálványai előtt. A bálvány egy olyan dolog, amit az ember Isten helyére, Isten elé helyez az ő szívében, lelkében, és ez mindig Isten és az ember közé áll. De a mi Istenünk egy féltékenyen szerető Isten, Aki nem tűri a bálványokat. Így aztán, amikor az ember a világgal barátkozik, akkor Istennel ellenségeskedik (Jak 4:4)...

(Jak 4:4) Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés az Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz az Istennek.

A megalkuvás

A világias lelkület és a bálványimádás megalkuváshoz vezet. Szép lassan, egy idő után, a cölibátusból házvezetőnővel való együttélés lesz, a plébánia kasszája magánkassza lesz, a pásztori tekintélyből politikai hatalom lesz, az állapotbeli kötelesség teljesítéséből vagyongyűjtés lesz és a keresztény tanúságtételből hatalmasoknak kijáró hajbókolás lesz. Mert ha a világ ad, akkor a világ meg is követeli azt, ami az övé... A világ fejedelme kiköveteli magának a sajátját (Lk 22:31, Jn 14:30)...

(Lk 22:31) Simon, Simon! A sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát

(Jn 14:30, SZIT) Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

(Ján 14:30, Károli) Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije.

Aki pedig íly módon megalkuszik a világgal, az se nem meleg, se nem hideg... Az ilyen ember nehezen jut el az üdvösségre, mert nem maradt hűséges az ő Urához (Jel 3:16)...

(Jel 3:16) Így mivel langyos vagy, és sem forró, sem pedig hideg: kiköplek a számból.

A megfeledkezés

A megalkuvó ember szép lassan megfeledkezik Istenéről... Az ilyen megfeledkezik az első szerelemről, az istenfélelméről, amikor megélte azt a tudatot, hogy ott van fölötte egy hatalmas Úr, az ő Istene. Megfeledkezik megtéréséről, az első szeretetről (Jel 2:4), amellyel szerette Istent, és amellyel elhatározta, hogy ezután csak az Úr Jézus Krisztust fogja követni. Megfeledkezik a sok nagy, vagy kisebb csodákról, amelyet Isten végbevitt az ő életében (Zsolt 103:2). Megfeledkezik az Úrról, és visszatér a világhoz, mint ahogyan a disznó visszatér hemperegni a pocsolyába, vagy a kutya okádásához (2Pét 2:22)...

(Zsolt 103:2) Áldjad, lelkem, az Urat, és ne feledd, mennyi jót tett veled!

(Jel 2:4) De van egy kifogásom ellened, az, hogy kezdeti szeretetedtől eltértél.

(2Pét 2:22 ) Illik rájuk, amit a közmondás mond: "Visszatért a kutya a hányadékához" és: "A megfürdött disznó pocsolyában hentereg."

Az intelem

Manapság az emberek az Úr Jézust valamiféle bugyuta óvónéninek gondolják, aki minden semmiséget megdícsér és minden nagy vétket elnéz. Az hiszik, hogy Ő egy követelmények és igazság nélküli szeretetet hirdet. Fatális tévedés... Az Úr Jézus azt mondja, hogy: Jaj neked!... 

(Mt 11:21-24) Jaj neked, Korazin! Jaj neked, Bétsaida! Mert ha Tíruszban és Szidónban történtek volna azok a csodák, amelyek nálatok történtek, régen megtértek volna zsákruhában és hamuban! Sőt mondom nektek: Tírusznak és Szidónnak könnyebb lesz az ítélet napján, mint nektek. Te is, Kapernaum, talán az égig emelkedsz? A pokolig fogsz alászállni! Mert ha Sodomában történtek volna azok a csodák, amelyek nálad történtek, megmaradt volna a mai napig. Sőt mondom nektek, hogy Sodoma földjének könnyebb lesz az ítélet napján, mint neked.

Jaj nekünk, amint írja Szent Pál is magáról (1Kor 9:16), ha nem tartjuk meg a parancsolatokat, ha nem vesszük komolyan, teljes erőnkből mindazt, amit az Úr megkövetel tőlünk. Isten szeretete az Ő parancsainak megtartásában áll (Jn 14:15,21)...

(Jn 14:15) Ha szerettek engem, megtartjátok parancsaimat...

(Jn 14:21) Aki parancsaimat ismeri és megtartja azokat, szeret engem.

(1Kor 9:16) Mert ha hirdetem az evangéliumot, nincs miért dicsekednem, hiszen kényszer alatt vagyok. Jaj nekem ugyanis, ha nem hirdetem az evangéliumot!

A csodák azért vannak, hogy higgyünk. A hit pedig azért, hogy hitünk szerint éljünk. Mindez abban kell megnyilvánuljon, hogy megtartjuk Isten parancsolatait. És melyek Isten parancsolatai? Hát elsősorban a Tizparancsolat, ami aztán a szeretet nagy parancsolatában szintetizálódik. Ez pedig végül a testvéri és a felebaráti szeretet új parancsolatában sűrűsödik...

(Jn 13:34) Új parancsot adok nektek: szeressétek egymást! Ahogy én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást!

(Gal 5:14) Mert az egész törvény ebben a mondatban teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint saját magadat.

Óvakodjunk a világias lelkülettől és azok követőitől, akik ma minden felforgatnak, mindent megtagadnak és mindent relativizálnak. Az ilyeneknek az Egyház csak egy demokratikus intézmény, a pap is "csak egy ember", a cölibátus természetellenes dolog, a homoszexuálisoknak kijár a házasság, a nőknek a papság, az abortusz emberi jog és az euthanázia kegyes halál... 

Az istenfélelem a Szentlélek hét ajándékának egyike és a bölcsesség kezdetete. Jusson eszünkbe, hogy bármennyire is ficánkolunk, egyszer elkerülhetetlenül az Úr Jézus ítélőszéke elé kerülünk. Mit szeretnénk akkor? Azt szeretnénk hallani, hogy „Jaj neked!”? Vagy azt, hogy „Jól van, te hűséges, derék szolga"...

(Mt 25:23) Jól van, te hűséges, derék szolga. Mivel a kevésben hű voltál, sokat bízok rád: menj be urad örömébe!

(2Kor 5:10) Mindnyájunknak meg kell ugyanis jelennünk Krisztus ítélőszéke előtt, hogy ki-ki megkapja, amit testi életében kiérdemelt, aszerint, hogy jót vagy gonoszat tett-e.

Itt az alkalmas idő, itt a bűnbánat és a kegyelem ideje. Változtassunk az életünkön. Egyszerre csak egy dolgot, aztán még egyet...

Uram Jézus, kérlek ne engedd el a kezem. Szabadíts meg Szentlelked által a világias lelkülettõl és a langyossagtól. Ámen.

Kutyák és disznók

(Mt 7:6.12-14) Ne adjátok a szent dolgokat kutyáknak, és gyöngyeiteket ne dobjátok a disznók elé, nehogy eltapossák azokat lábukkal, és megfordulva széttépjenek titeket. Mindazt, amit szeretnétek, hogy megtegyenek nektek az emberek, tegyétek meg ti is nekik. Mert ez a törvény és a próféták. A szűk kapun át menjetek be, mert széles a kapu és tágas az út, amely a pusztulásba vezet, és sokan vannak, akik bemennek rajta. S milyen szűk a kapu és szoros az út, amely az életre visz, és milyen kevesen vannak, akik megtalálják!

Nem kell teológusnak lenni ahoz, hogy megértse az ember: itt nem szó szerinti kutyákról és disznókról van szó, hanem kutyákhoz és disznókhoz hasonlatos lelkületű emberekről… 

Sokan, kiskoruktól fogva, csak olyan érzelgős meséket hallottak az Úr Jézusról, amelyeket egyfajta idealizált, „őrtorony” stílusú, rajzokkal díszitett gyerekbibliákban szoktak írni. Így aztán az ilyenek, amikor ezeket az igéket olvassák vagy hallják, megütköznek: Hogyan mondhatott ilyent a jóságos és szelíd Jézus? Pedig hát a Szentírás, ami Isten hozzánk intézett üzenete, mindenről szól, kezdve horrortól, ahol embereket trancsíroznak fel, egésszen a csodálatos szerelmes versekig, ahol a kedvesét szólongatja a Vőlegény... 

Kinek, vagy minek képzeljük el mi az Úr Jézust? Valamiféle egyűgyű óvónéninek, aki minden kis jócselekedetünket megdicséri, és minden nagy rendetlenségünk felett szemet húny? Vagy inkább dicsőséges Királynak és igazságos Bírónak...

(Zsolt 9:5) Mert fölkaroltad peremet és ügyemet, aki trónodra ültél mint igazságos bíró.

Az ószövetségben, Mózes közvetítésével, meghatározta az Úr, hogy melyek a tiszta és melyek a tisztátalan állatok (Lev 11). Törvény tiltotta a tisztátalan állatok húsának fogyasztását. Ennek kétféle haszna meg értelme is volt. Az első, a közvetlen, a testi, egészségi haszon: a tiszta állatok húsának fogyasztása meggátolta a betegségek és a járványok kialakulását. A második pedig az átvitt, lelki haszon: Izrael népe mindenben előképe és prófétikus testi ábrázolása lett Isten népének, a lelki Izraelnek, vagyis az üdvözültek sokasságának (Róm 2:28-29). Izrael népének a tisztátalan dolgoktól való testi tartózkodása, a keresztények lelki tisztátalanságtól való tartózkodásának előképe...

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint.

Az Úr Jézus, de Szent Pál apostol is, világossá tette az első keresztény közösségekben, hogy a tisztátalan hús evésétől való tilalom a Törvénnyel együtt már megszűnt, és elkezdődött a tisztaságnak egy magasabbrendű, lelki értelme...

(Mt 15:17) Nem gondoltok arra, hogy minden, ami bemegy a szájon, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe kerül?

(ApCsel 10:13 ) "Rajta, Péter, öld le és edd meg!" - szólalt meg egy hang.

(Kor 10:25-27) Mindenből ehettek, ami a piacon kapható anélkül, hogy lelkiismereti kérdést csinálnátok belőle. "Az Úré a föld és minden gazdagsága.” Ha meghív egy hitetlen, és el akartok menni, egyetek mindenből, amit feltálalnak, és ne csináljatok belőle lelkiismereti kérdést.

A kutya meg a disznó a legtisztátalanabb állatok voltak az izraeliták szemében. Egy izarelitának borzalom még csak gondolni is arra, hogy ezeket megegye. Még mi is borzalommal nézzük a TV-ben, amikor mutatják, hogy egyes ázsiai népek megeszik a kutyát. Viszont a disznóhús már nekünk is alapeledelünk. Túl a testi értelmezésen, milyen lelki értelmet kapnak a dolgok, amikor a kutyával vagy a disznóval asszociálják?... 

1. A kutya jó háziállat, sok jó tulajdonsággal rendelkezik, mint például az, hogy az ember barátja, őrzője, hűséges társa, stb., de ugyanakkor a kutya gyakran gondot is okoz azzal, hogy mindenkit megugat, hogy váratlanul megharap valakit vagy, hogy bizony, néha irigy is tud lenni. A kutya irigysége abban nyilvánul meg, hogy ösztönösen megharaphat egy kisbabát is, ha a gazdája szeretete és törődése őróla, egyik napról a másikra, a kisbabára irányul.

Mondják, hogy a cinikus ember „kutyálkodó”... A cinizmus fogalma, az ókori filozófusok korától fogva, a kutya (küon) szóból származik. Az ilyen ember mindenkit megugat és mindenkibe belemar...

Az „irigy kutya” ember mindekitől minden jót irigyel. Az irigy ember irigyli a másik ember jóságát, tudását, nemességét, sikereit, áldott állapotát, gazdagságát, stb., sőt az elnyert isteni kegyelmeket és adományokat is... Az irigy ember ártani akar, hogy az megirigyelt dolgokat lerombolja, a saját alantasságának szintjére... Tehát, a „kutyálkodó” ember gúnyolódó, megszóló, rágalmazó, irigykedő, intrikáló, rosszakaró, ártó, stb.

2. A disznó is nagyon jó és hasznos háziállat, csak egy baja van: nem lehet tisztán tartani. Bármit is teszel vele, perceken belül ismét belehengeredik a ganéba és mocskos lesz. Van egy népi közmondás is: Disznóra bársonyköntös... 

De a disznó nemcsak, hogy mocskos állat, hanem, ha nincs kellően tisztán tartva, ellenőrizve a húsa, akkor komoly betegséget is okozhat. Ugyanakkor, a disznó, ha megpróbálják elővigyázatlanul regulázni, feldühödhet és nekironthat az embernek, és az agyarával feltépheti az ágyékát úgy, hogy akár bele is halhat...

Ilyenek a „disznó emberek” is: megosztod velük nemes érzéseidet, szent gondolataidat, dolgaidat, értékeidet, és ők egyhamar visszaélnek vele. Bemocskolják értékeidet, amint ők maguk is mocskosok lélekben. Megbízol bennük, amikor fűt-fát ígérnek, de másnapra becsapnak és átvernek. Ha magasabb értékek felé próbálod őket vezetni, akkor belerángatnak az erkölcsi sárba meg hínárba, és végül még neked is rontanak, hogy ártsanak és lejárassanak.

Az Úr Jézus, de Szent Péter és Pál apostolok is, óva intenek a „kutya és disznó” emberektől, akik a világ tisztátalanságában hemperegnek, vagy oda mindig visszatértek. Az ilyeneknek ne dobjuk oda Isten országának titkait és kincseit. Ne osszuk meg velük a szent dolgokat, szívünk rejtett kincseit, mert másnapra úgyis mindent ellenünk fordítanak...

(Mt 7:6) Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak és gyöngyeiteket se szórjátok a sertések elé, különben még eltapossák lábukkal, és megfordulva széttépnek benneteket!

(2Pét 2:22)  Illik rájuk, amit a közmondás mond: "Visszatért a kutya a hányadékához" és: "A megfürdött disznó pocsolyában hentereg."

(Fil 3:2) Óvakodjatok a kutyáktól, óvakodjatok a kontár munkásoktól, óvakodjatok a megcsonkítottaktól.

Sokakat tévedésbe ejt két igerész: Az egyik az, amikor Szent Pál azt mondja, hogy álljunk elő az evangéliummal akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, és a másik az, amikor az Úr Jézus arra szólít fel, hogy ne szégyeljük hírdetni az Ő tanítását...

(Lk 9:26)  Aki ugyanis szégyell engem és tanításomat, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor majd eljön a maga és az Atya, meg a szent angyalok dicsőségében.

(2Tim 4:2) ...hirdesd az evangéliumot, állj vele elő, akár alkalmas, akár alkalmatlan. Érvelj, ints, buzdíts nagy türelemmel és hozzáértéssel.

Dev itt nem arról van szó, hogy bárkinek, bármi áron tanúságot kell tegyünk... Az Úr Jézus szeret minket, és nem akarja, hogy hiábavalóan, minden haszon nélkül, alantas emberek áldozatai legyünk. Ezért óv bennünket a “kutyáktól és disznóktól”. Kár eléjük szórni lelkünk kincseit, és kár hiábavalóan áldozataikká válnunk. Ennek nem lenne értelme, és nem lenne hasznos Isten országának építése szempontjából sem. Az ilyen emberek, nemhogy nem térnek meg a szavunkra, hanem még ellenünk is fordulnak, ártanak nekünk, hogy akadályozzanak Isten országának építésében...

Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy legyünk óvatosak és bölcsek az evangélium hirdetésében. Ezért ad nekünk konkrét tanácsokat az evangelizáláshoz: legyünk ravaszok, mint a kígyók és szelídek, mint a galambok (Mt 10:16); amikor az egyik helyen üldöznek, meneküljünk egy másik helyre (Mt 10:23)...

(Mt 10:16) Nézzétek, úgy küldelek titeket, mint bárányokat a farkasok közé! Legyetek tehát okosak, mint a kígyók, és egyszerűek, mint a galambok!

(Mt 10:23)  Ha valamelyik városban majd üldöznek benneteket, meneküljetek a másikba, mert bizony mondom nektek, nem járjátok végig Izrael városait, amíg az Emberfia el nem jön.

Tehát okosok kell legyünk az evangelizálásban, azaz jó értelemben véve ravaszok, de ugyanakkor egyszerűek és szelídek is. Az akadályokat ügyesen kell kicigliznünk, hogy egyik embertől a másikig tudjunk lavírozni az örömhír üzenetével. Így aztán több embernek tudunk kovász lenni az életében. 

Ebben az értelemben, az evangélium megélése és hirdetése, hasonlatos egy túlélési játékhoz, egy akadályokat leküzdő számítógép játékhoz, vagy a "maffia" társasjátékhoz. Szűk a kapu és keskeny az út ebben a “játékban” (Mt 7:14). Nincs benne sok elvesztegethető "élet" , vagy sok eltéveszthető "pálya". Vegyük komolyan a játékot, harcoljunk, fussuk meg bátran a pályát, és majd a "játék" végén meglátjuk, hogy megérte...

(Mt 7:14) Szűk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet – kevesen vannak, akik megtalálják.

Uram Jézus! Kérlek segíts, hogy soha meg ne feledkezzek sem az irgalmadról, sem az igazságos ítéletedről. Add kegyelmedet, hogy a pályát sikeresen megfuthassam. Ámen.

Midián földjére ment

(Kiv 2:11-21) Közben Mózes felnövekedett és elment meglátogatni testvéreit. Látta a kényszermunkát, amelyet végezniük kellett s észrevett egy egyiptomit, amint éppen az egyik héber testvérét ütlegelte. Körülnézve nem látott senkit, ezért leütötte az egyiptomit és elrejtette a homokban. Másnap is visszajött, s látta, hogy két héber verekedik. „Miért ütöd a barátodat?” - kérdezte a támadót. Az így válaszolt: „Ki tett téged főnökünkké és bíránkká, talán engem is meg akarsz ölni, ahogy megölted az egyiptomit?” Mózes megijedt és így szólt magában: „A dolog nyilvánvalóan kitudódott.” A fáraó is hallotta, hogy beszélnek az esetről, és halálra kerestette Mózest. Ő azonban elmenekült előle, és Midián földjére ment. Ott leült egy kútnál. Midián papjának hét leánya volt. Ezek odajöttek vizet húzni és megtölteni a vályúkat, hogy megitassák apjuk juhait. Az odaérkező pásztorok azonban elkergették őket. Mózes védelmükre kelt és megitatta juhaikat. Mikor hazatértek apjukhoz, Reuelhez, az megkérdezte: „Miért jöttetek ilyen korán?” Így válaszoltak: „Egy egyiptomi ember kimentett bennünket a pásztorok kezéből. Vizet is mert nekünk és megitatta a juhokat.” "Hol van - kérdezte a lányait -, miért hagytátok ott azt az embert? Hívjátok meg, hadd egyék velünk.” Így Mózes elszegődött ehhez az emberhez, az pedig feleségül adta hozzá a leányát, Cipporát. Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel úgymond - „idegen földön jövevény voltam”.

Nincs nagyobb ószövetségi próféta Mózesnél, mert õ szemtől szembe láthatta az Urat (MTörv 34:10). Ő volt a Törvény közvetítője, Izrael népének vezetője és a Messiás előképe. Nagy volt az ő küldetése, és csodálatos volt az ő sorsa. Halálra volt szánva, de mégis a fáráó fogadott fia lett. Hercegi nevelésben részesült, indulatos fiatalember volt, és mégis, néhány évtizeddel később, nem volt nála szelídebb és alázatosabb ember a földön (Szám 12:3). Hogyan volt ez lehetséges?... Úgy, hogy Isten formálta Mózest, és Mózes hagyta, hogy az Úr formálja az ő lelkét...

(Szám 12:3, KNB) Mózes ugyanis szelídebb férfi volt minden embernél, aki a földön lakott...

(Szám 12:3, SZIT) Mózes azonban nagyon alázatos ember volt, alázatosabb, mint bárki a földön.

(MTörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

A kiválasztottság tudata

József csodálatos története után, Jákób és utódai jól éltek Gósen földjén (Ter 47:27). Igencsak megszaporodtak és megsokasodtak. Ez a helyzet később ellenük fordult, mert a következő fáráó, a tőlük való félelem miatt, rabságba hajtotta őket, és korlátozta szaporulatukat. Így Mózes is, mint a többi fiúszülött, halálra volt ítélve, de az Úr csodálatosan megmentette őt. Fonott kosárba tették, és szó szerint, becsónakáztatták a fáráó családjába (Kiv 2:1-10). Míg felnövekedett, Mózes sokszor hallhatta az ő történetét, hogy miként lebegett lefelé a Nilus vizén, és miként mentették ki őt a vízből. Tudta, hogy ő zsidó származású és, hogy csak fogadott fiú a fáráó házában. Az évek sora alatt, láthatta zsidó testvéreit, ahogy rabszolgaként téglát vettek, vagy köveket faragtak naphosszat. Mózes tisztában volt kivételes helyzetével...

Valószínű, hogy Mózes már ekkor birtokolta a Szentlélek ajándékait, azt a lelket, amelyből később az Úr szakított a véneknek a pusztai vándorlás ideje alatt (Szám 11:25). A Szentlélek ajándékai és a királyi neveltetés megalapozta Mózesben azt a vezetői képességet, amelyre később szüksége volt, hogy a több mint egymilliós tömeget (Kiv 12:37) vezethesse a pusztai várdorlás alatt... 

(Kiv 12:37) Izrael fiai elindultak Ramszeszből Szukkot felé, a gyalogos férfiak – családjukat nem számítva – mintegy hatszázezren.

(Szám 11:25) Ekkor leszállt az Úr a felhőben, szólt hozzá és elvett abból a lélekből, amely Mózesen volt, s odaadta a hetven férfinak.

Ennek a kiváltságnak tudata bizonyára gőgössé tette Mózest. Ha nem is volt oly nagyon gőgös, de ahoz eléggé az volt, hogy magát minden zsidó fölé helyezze. Ez a gőg és ez az indulat vezetett oda, hogy habár jószándékból és testvérei iránti részvétből, de megölt egy egyiptomi katonát. Ugyanebből a tudatból fakadó gőg vezetett oda, hogy biráskodni kezdett testvérei között és fölött. Ekkor azonban hamar szembesülnie kellett azzal a valósággal, hogy az önjelölt vezetői szerepének nincs alapja: Ki tett téged főnökünkké és biránkká? – jött szembe a kijózanító kérdés… Vagyis másképpen szólva: Milyen felsőbbség hatalmazott fel téged erre?...

(Kiv 2:14) Az így felelt: „Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá fölénk? Talán meg akarsz ölni, ahogy tegnap megölted az egyiptomit?” Megijedt erre Mózes, és azt mondta: „Hogyan derülhetett ki ez a dolog?”

Ez a kérdés mindnyájunkra érvényes. Ha azt érezzük, hogy a Szentlélek eltölt ajándékaival és adományaival, ha sürgető, benső késztetést érzünk magunkban, hogy elmenjük az emberekhez evangelizálni, inteni őket, megmenteni őket, mi is ezekkel a kérdésekkel szembesülhetünk: Ki küldött téged?... Ki helyezett téged fölénk?... Ki tett téged tanítóvá, vezetővé, birává?... Az Úr Jézus is ezt kérdezte attól a zsidótól, aki örökösödési vitával fordult az Úr Jézushoz (Lk 12:13-14)...

(Lk 12:13-14) Ekkor valaki megszólalt a tömegben: „Mester, mondd meg testvéremnek, hogy ossza meg velem az örökséget.” De elutasította: „Ember, ki hatalmazott fel rá, hogy bírótok legyek és elosszam örökségeteket?”

Ezért fontos tudnunk, hogy honnan származik a mi küldetésünk, mire alapozzuk azt, és hol van a helyünk a közösségben és az Egyházban, Krisztus misztikus testében...

Nekünk, laikusoknak, küldetésünk a keresztség és a bérmálás szentségben gyökerezik, amelyben részesültünk, és nem utolsó sorban a Katolikus Egyház, Világiak apostolkodása zsinati dokumentumában. Mi mindnyájan a királyi papság és prófétaság adományaiból részsültünk (1Pét 2:9), és ezek hatalmaznak fel az evangelizálásra, az apostoli buzgolkodásra, az intésre és a lelkek megmentésére...

(1Pét 2:9) Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul kiválasztott nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből meghívott benneteket csodálatos világosságára.

A pusztai száműzetés

Mózesnek menekülnie kellett Egyiptomból. Az egyiptomi törvények világosak szóltak, és a fogadott hercegfiúnak fizetnie kellett volna tettéért. Ezzel Mózes kivételes életállapota a fáráó udvarában véget ért. Mózes helyzette rosszabb lett, mint az ő testvéreié, mert ők legalább rabszolgák lehettek a húsos fazekak mellett (Kiv 16:3), de Mózest mindenki halálra kereste (Kiv 2:15). Ő, aki minden testvére fölé helyezte magát, most minden testvérénél rosszabb helyzetbe került...

(Kiv 2:15) De a fáraó is hallott a dologról, és halálra kerestette Mózest. Erre ő elmenekült a fáraó színe elől, és Midián földjén telepedett meg. Elérkezett tehát Midián földjére, és leült egy kút mellé.

(Kiv 16:3) Izrael fiai ezzel estek nekik: „Inkább haltunk volna meg az Úr keze által Egyiptomban, amikor a húsos fazekak mellett ültünk és jóllaktunk kenyérrel.

Mózes életének első szakasza a lelki fejlődésének és képzésének szakasza volt. Ez itt most véget ért, és elkezdődött életének második szakasza, az alázat és szelídség megtanulásának szakasza. Ez a második szakasz az ő pusztai formálódásának ideje volt. A Midián födjére való menekülés, magában hordozza a Megváltó előképét, mert a krisztusi küldetés is a pusztában formálódott...

(Oz 2:16) Ezért majd magamhoz édesgetem, kiviszem a pusztába, s a szívére beszélek.

(Mk 1:13) Negyven napig kinn maradt a pusztában, közben megkísértette a sátán. Vadállatokkal volt együtt, de angyalok szolgáltak neki.

A Midián pusztájában lévő kút, az élő víznek forrását szimbolizálja, amely maga az Úr Jézus Krisztus. Ehhez kúthoz mennek ki a lányok, a szüzek, élő vizet meríteni (Jn 4:13-14). Ezek azok a szüzek, akik majd lámpással várják a Vőlegényt (Mt 25:1). A apjuk juhai a mennyei Atya nyáját szimbolizálják. Mózes pedig a Jó Pásztor előképe, aki megmenti a szüzeket, a nyájat, a gonosz pásztoroktól és a rablóktól (Kiv 2:17-19, Jn 10:11-12)...

(Kiv 2:17-19) Odajöttek azonban a pásztorok, és elkergették őket. Felkelt erre Mózes, megvédelmezte a lányokat, és megitatta juhaikat. Amikor azok visszatértek atyjukhoz, Ráguelhez, az megkérdezte tőlük: „Miért jöttetek meg hamarabb a szokottnál?” Ők azt felelték: „Egy egyiptomi férfi kiszabadított minket a pásztorok kezéből, sőt vizet is merített nekünk, és megitatta a juhokat.”

(Mt 25:1) Akkor hasonló lesz a mennyek országa a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásaikat és kimentek a vőlegény elé.

(Jn 4:13-14) Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

(Jn 10:11-12) Én vagyok a jó pásztor. A jó pásztor életét adja a juhokért. A béres azonban, aki nem pásztor, akinek a juhok nem a sajátjai, amikor látja, hogy jön a farkas, otthagyja a juhokat és elfut, a farkas pedig elragadja és szétszéleszti azokat.

Mózes, az Úr szolgája, a pusztában talál rá a kútra, és a pusztában tanulja meg őrizni és gondozni a nyájat. A Midián pusztája nem más, mint a magában fölfuvalkodott Nebukadnezárra kényszerített alacsony rendű állapot, hogy “test szamár” megtanulja az alázatot...

(Dán 5:21) Kivetették az emberek fiai közül, s a szíve olyan lett, mint a vadállatoké; vadszamarak közt lakott, füvet evett, mint az ökör, és testét az ég harmata öntözte, amíg fel nem ismerte, hogy a Fölséges uralkodik az emberek országán, és azt állíthatja fölé, akit akar.

Mindenyájunknak szükségünk van a Midián pusztájára, ami nem más, mint az emberek tiszteletétől való megfosztatás állapota. Szükséges, hogy mi is csak füvet együnk, ami Isten igéje, és szükséges, hogy nekünk is szőr nőjön a hátunkra, mint a vadállatoknak, hogy megaláztatva, alacsony sorba kerüljünk. Ez az egyetlen út az alázat és szelídség felé, ennek megtanulására, hogy alkalmassá váljunk az Úr szolgálatára.

Az Úr Jézus mentsen meg minket a Midián pusztáját meg nem járó és meg nem tapasztaló teológusoktól. Ezek hasonlatosok a farizeusokhoz és a szadduceusokhoz, akiknek kovászától óva intette az Úr Jézus az apostolokat (Mt 16:6)...

(Mt 16:6) Jézus így szólt hozzájuk: „Vigyázzatok, óvakodjatok a farizeusok és a szaddúceusok kovászától!”

Idegen és jövevény

Mózes 40 évig élt a fáráó udvarában, 40 évig volt a Midián földjén (ApCsel 7:30) és 40 évig vezette Izrael népét a pusztában (MTörv 29:4). Majd a végén, 120 éves korában halt meg, annélkül, hogy beléphetett volna az ígéret földjére...

(MTörv 29:4) Negyven esztendeig vezetett titeket a pusztában. Ruháitok nem koptak el, lábatok saruját nem tette tönkre az idő...

(MTörv 34:7) Százhúsz éves volt Mózes, amikor meghalt; látása még nem gyengült meg, és nem hagyta el az életereje.

(ApCsel 7:30) Negyven esztendő eltelte után Sína hegyének pusztájában angyal jelent meg neki a csipkebokor lángoló tüzében.

Mózes egész életében idegen és jövevény volt. Idegen és jövevény volt a fáráó udvarában, zsidó származású az egyiptomi király házában. Idegen és jövevény volt a Midián papjának házában, és fiát Gersom-nak nevezte, vagyis: idegen földön jövevény voltam (Kiv 2:22). Majd hontalan és vándor volt 40 évig a pusztában, egésszen az ígéret földjének határáig. Mózesnek soha nem volt földje és igazi otthona. Hasonlóképpen, az Úr Jézus is hontalan volt egész küldetése ideje alatt...

(Kiv 2:22) Ez fiút szült neki, s ő Gersomnak nevezte, mivel – úgymond – „idegen földön jövevény voltam”.

(Mt 8:20) Jézus így válaszolt: „A rókáknak van vackuk, az ég madarainak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Az Úr Jézus szolgálata megköveteli, hogy feladjuk a földi otthon utáni vágyunkat. A mi hazánk nem e világban van... Mi is idegenek és hontalanok vagyunk ebben a világban. Minden hazafias szóllam és jógazda bölcsesség csak evilági, földies, testi és múlandó dolog. Ha van is hazánk, ha van is otthonunk, családunk, úgy kell élnünk és szolgálnunk, mintha nem lenne...

(1Kor 7:29-31) Azt mondom tehát, testvérek: Az idõ rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.

(Fil 3:20) A mi polgárságunk azonban a mennyben van. Onnan várjuk az Üdvözítõt is, Urunkat, Jézus Krisztust.

(Zsid 13:13-14) Menjünk ki tehát hozzá a táboron kívülre, és vállaljuk gyalázatát, hiszen nincsen itt maradandó hazánk, hanem jövendõ hazánkat keressük.

Ezért hát vessünk el magunktól mindenféle lelki bánatot, frusztrációt, sérelmet, ami a hontalanság és kitaszítottság érzése miatt támad bennünk, a mi lelkünkben, és értsük meg, hogy idegenek és hontalanok kell legyünk ebben a világban. Ez az az út amely a mennybe vezet, az Úr Jézus Krisztushoz...

Uram Jézus! Egész életemben idegen, jövevény és hontalan voltam, kitaszított és el nem fogadott. Köszönöm, hogy elvezettél engem is Midián pusztájába szelídséget és alázatot tanulni, hogy Tehozzád hasonlóvá váljak. Ámen.

Tél volt

(Jn 10:22-30) Jeruzsálemben elérkezett a templomszentelés ünnepe. Tél volt. Jézus a templomban járt, Salamon tornácában. A zsidók körülvették őt, és azt mondták neki: ,,Meddig tartasz még bizonytalanságban minket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nekünk nyíltan!' Jézus azt felelte nekik: ,,Mondtam nektek, de nem hiszitek. Tanúskodnak rólam a tettek, amelyeket Atyám nevében művelek, de ti nem hisztek, mert nem vagytok az én juhaim közül valók. Az én juhaim hallgatnak szavamra; én ismerem őket, ők pedig követnek engem, és én örök életet adok nekik. Nem vesznek el soha, és senki sem ragadja el őket a kezemből. Amit Atyám nekem adott, az mindennél nagyobb, és senki sem ragadhatja ki az Atya kezéből. Én és az Atya egy vagyunk.'

Érdekes, hogy a szent író fontosnak találta megjegyezni, hogy: Tél volt. Vajon miért?...

Egy alkalommal azt álmodtam, hogy tél van, és az autómmal próbálok áttörni egy jeges hómezőn. Az autó motorja fuladozott, a kerekei helyben pörögtek, és a helyzet reménytelennek látszott. Amikor felébredtem, mint mindig, amikor ilyen nehezet álmodok, nyomott voltam... Aznap elmentünk segíteni a rokonokhoz szobát festeni. Én a sógorommal kerültem egy szobába dolgozni. Festés közben beszélgettünk. Amikor felismertem, hogy elég sok ideig leszünk együtt, alkalmasnak találtam a helyzetet, hogy az evangéliumra tereljem a szót. Elkeztem beszélni neki hosszasan az Úr Jézusról és az evangéliumról. A sógor csak hallgatott mindvégig, és egy szót se szólt a szavaimra. Éreztem, hogy meghallgat, de nagyon nehezen tudom elérni a szívét. Szívében és lelkében jeges tél volt, nagy hó, amelyen nehezen lehetett átvergődni...

A lelki tél

A természetben tapasztaljuk, hogy milyen jó a nyár. Meleg van, a fák kizöldeltek, és a patak víze is felmelegedik. A termés érik a földeken, és lehet napozni meg fürödözni a strandon. Mindez azért van, mert a nap jobban, melegebben süt. Aztán egyszer csak a napok elkezdenek rövidülni, és eljön az ősz. A falevelek lehullnak, és nemsokára elérkezik a fagyos, rideg tél. A természet mintha meghalna, és minden hóba meg jégbe burkolózik. Ilyen a mi lelki életünk is: amikor Istenhez közeledünk, akkor nyár és meleg van a szívünkben. Amikor viszont Istentől eltávolodunk, akkor tél lesz, hóréteg és jég rakódik a lelkünkben. Ez történt Jeruzsálemben is, amikor az Úr Jézus ott volt. Nemcsak kint volt tél, hanem belül is, az emberek szívében...

Isten nem változik... Ő mindig és mindenhol ugyanaz. Ahogy a Nap relatív mozdulatlan, és a Föld mozog körülötte, úgy Isten sem változik, hanem mi változunk és távolodunk, fordulunk el Tőle. Az emberi gyarlóság miatt lehetetlen, hogy el ne távolodjunk néha Istentől. Amikor elmerülünk a világ dolgaiban, a gondokban meg a szorakozásokban, akkor mindig elfordulunk egy kicsit Istentől. Ilyenkor jön ránk a lelki elalvás. Ha ez az elalvás elhúzódik, akkor beáll szívünkben a lelki tél. Amint a természet elalszik télen, és a medve is hibernál a barlangban, úgy a világi gondokban elmerült ember lelke is a téli álmát alussza...

(Mt 25:5) A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak.

(Lk 22:45) Aztán abbahagyta az imát, és visszament a tanítványokhoz. Azok közben elaludtak bánatukban.

(Lk 8:14) A szúrós bogáncs közé hulló szemek azok, akik meghallgatják, de később az élet gondjai, javai és élvezetei meggátolják őket fejlődésükben, ezért termést már nem hoznak.

A virrasztás és a lelki felmelegedés

A lélek elalvásának, a sötétségnek és az Istentől való eltávolodásnak, vagyis a lelki télnek, ellentéte a virrasztás. Ez a lelki ébredés, az Istenhez való odafordulás, a lelki virradás, felmelegedés, vagyis a lelki nyár...

(2Pét 1:19) Jól teszitek, ha figyeltek rájuk, mint sötétben világító lámpásra, amíg a nappal fel nem virrad, és a hajnalcsillag fel nem ragyog a szívetekben.

A helyes állapot a lelki éberség, amit a szüntelen ima által, és az elmélkedések által lehet fenntartani. Ezek segítenek nyitva tartani lelki szemünket, hogy el ne aludjunk, mint az apostolok a getszemáni kertben. A folytonos ima és az Istenhez való fordulás, felszítja szívünkben a lángot és felmelegíti lelkünket.

Azért kell virrasztani és imádkozni, hogy lelkünkben mindig nyár legyen, hogy lelkünk mindig haptákba álljon Isten fogadására. Ha készen állunk Isten fogadására, akkor Ő már ott is van a lelkünkben. Akkor nem kell félnünk a kísértésektől, mert a lelkünk szobájában a Szentlélek lángja lobog, világít, melegít, és akkor a gonosz léleknek nincs ott helye...

(Mt 24:20) Imádkozzatok, hogy ne télen vagy szombaton kelljen menekülnötök!

(Mt 26:41) Virrasszatok és imádkozzatok, nehogy kísértésbe essetek. A lélek ugyan készséges, a test azonban erőtlen.

(Mk 13:18) Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be.

(Lk 21:34) Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap...

A modern ember problémája, hogy megfeledkezik Istenről, lélekben alszik, és egy állandó lelki télben hibernál. Az Úr Jézus arra figyelmeztet minket, hogy jaj azoknak, akiket felkészületlenül ér az Ő napja...

(Mt 24:51) Kettévágatja, és a képmutatók sorsára juttatja. Ott sírás és fogcsikorgatás lesz.

A lelki felkészültség

A lelkileg felkészült ember állandóan virraszt és imádkozik. Az ilyen ember lelki szemei mindig nyitva vannak, lelke a kegyelem menyegzős ruhájába van öltözve, és készen áll Isten fogadására. Lelke fel van díszítve és fel van övezve, hogy azonnal fogadja a hazaérkező Urát, és élete mindig össze van csomagolva, hogy induljon, amikor szólítják. Ugyanakkor, a lelkében mindig nyár van, és mindig készen áll a hit versenyfutására...

(Lk 12:35) Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok.

(1Kor 9:24) Nem tudjátok, hogy a pályán küzdők mind futnak ugyan, de a díjat csak egy nyeri el? Úgy fussatok, hogy elnyerjétek!

Vigyázzunk, hogy az utolsó futásunk, az ebből az életből való kifutásunk, ne lelki télben következzék be... Jusson eszünkbe azoknak a szerencsétlen háborús menekülteknek sorsa: munkatáborosok, szibériai foglyok, vagy Napoleon katonái, akik a rettenetesen hidegben, fagyos télben, menekülve hulltak el az úton... Virrasszunk és imádkozzunk szüntelenül, hogy lelkünk menekülése ne télen következzék be...

(Mk 13:18) Imádkozzatok, hogy ne télen következzék ez be.

Uram Jézus! Kérlek segíts, maradj velem, mert esteledik, és már nagyon fázom. Ne engedd, hogy elaludjak, és megfagyjon a lelkem. Ámen.

A szél ott fúj, ahol akar

(Jn 3:7-15) Ne csodálkozz, hogy azt mondtam neked: szükséges újra születnetek. A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.' Nikodémus megkérdezte: ,,De miképpen lehetséges mindez?' Jézus azt felelte neki: ,,Te Izrael tanítója vagy, és nem érted ezeket? Bizony, bizony mondom neked, hogy amit tudunk, azt mondjuk el, és amit láttunk, arról tanúskodunk, de a mi tanúságunkat nem fogadjátok el. Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia. Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki hisz, örök élete legyen őbenne.

A buzgó lelkiségi közösségekben gyakran  előfordul, hogy amikor olyan magánkinyilatkozatatásokról, ezekhez kapcsolódó "zarándokhelyekről" van szó, amelyek megkülönböztetést vagy kritikát követelnének meg, ezzel az igével csapják agyon a témát, hogy: A szél ott fúj, ahol akar... Ezzel azt akarják mondani, hogy a Szentlélek ott működik ahol akar, tehát akár az ilyen kétes helyeken is ott a kegyelem. És még azt is odateszik, hogy az Úr ott is arat, ahol nem vetett (Mt 25:26)...

(Mt 25:26) Az ura azt válaszolta neki: "Te gonosz és lusta szolga! Tudtad, hogy aratok, ahol nem vetettem, és gyűjtök onnan, ahová nem ültettem."

Ez így igaz, de ez nem jeleti azt, hogy elbagatelizálhatjuk a megkülönböztetést, ami nagyon fontos a hitéletben. Igaz, hogy a Szentlélek fúj, és Ő valóban ott fúj, ahol akar, de nehogy a végén az legyen csak emberileg, hogy: Bolond lyukból, bolond szél fúj... Ezért jó lenne tisztázni, hogy miféle szél fúj, honnan fúj és milyen haszonnal...

A Szentlélek szimbólumai

1. A víz

A víz, mint a Szentlélek szimbóluma, több helyen megjelenik a Szentírásban. Itt következik egy ószövetségi és egy újszövetségi igerész. Már az ószövetségi próféták megjövendölték, hogy ez a víz ki fog áradni, meg fog duzzadni az utolsó időkben...

(Ez 47:1-12 ) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek. Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak. A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.

(Jn 4:7-14) Egy szamariai asszony odament vizet meríteni. Jézus megszólította: „Adj innom!” Tanítványai ugyanis bementek a városba, hogy élelmet szerezzenek. A szamariai asszony így válaszolt: „Hogyan? Zsidó létedre tőlem, szamariai asszonytól kérsz inni?” [A zsidók ugyanis nem érintkeztek a szamariaiakkal.] Jézus ezt felelte neki: „Ha ismernéd Isten ajándékát, s azt, aki azt mondja neked: Adj innom, inkább te kértél volna tőle, s ő élő vizet adott volna neked.” "Uram - mondta erre az asszony -, hiszen vödröd sincs, a kút pedig mély. Honnan vehetnél hát élő vizet? Csak nem vagy nagyobb Jákob atyánknál, aki ezt a kutat adta nekünk, s maga is ebből ivott a fiaival és állataival együtt?” Jézus azt mondta neki feleletül: „Aki ebből a vízből iszik, újra megszomjazik. De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

A Szentlélek vízzel való szimbolizálása, az Ő életet adó, éltető jellegére utal. Amint a víz életet jelent a sivatagban, úgy a Szentlélek életet jelent az emberi léleknek...

2. A tűz

A szentírásban olvashatjuk, hogy Isten jelenlétét tűz kíséri. A csipkebokrot lángokban látta Mózes (Kiv 3:3), Izrael népének az Úr tűzoszlopban jelent meg (Kiv 13:21), a próféták áldozatait az Úr tűzzel emésztette meg (1Kir 18:38) és az apostolokra lángnyevek ereszkedtek alá (ApCsel 2:3)...

(Kiv 3:3) Erre Mózes így szólt: „Odamegyek, megnézem ezt a különös látványt, miért nem ég el a csipkebokor!”

(Kiv 13:21) Az Úr előttük vonult, hogy mutassa az utat, nappal felhőoszlopban, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy mind a két napszakban vezérelje őket az úton.

(Ez 8:1-3) A hatodik esztendőben, a hatodik hónap ötödik napján, amikor a házamban ültem, Júda vénei pedig előttem ültek, az én Uramnak, az ÚRnak a keze ott megérintett. Egy alakot láttam, amely tűzhöz volt hasonló. Derekától lefelé tűznek látszott, derekától fölfelé pedig ragyogónak látszott, ezüstösen csillogónak. Mintha egy kéz nyúlt volna ki, megragadott engem a hajamnál fogva. Fölemelt engem a lélek az ég és a föld közé, és elvitt Jeruzsálembe isteni látomásban, a Belső-kapu bejáratához, amely észak felől van, ahol az Istent bosszúságra ingerlő bálvány foglalt helyet.

(Mal 3:3) Leül, mint az ezüstolvasztó és tisztító mester, és megtisztítja Lévi fiait. Megnemesíti őket, mint az aranyat és az ezüstöt, hogy igazságban mutassanak be áldozatot az Úrnak.

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

(ApCsel 2:3) Majd lángnyelvek jelentek meg nekik szétoszolva, és leereszkedtek mindegyikükre.

(1Kor 3:13) Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tűzzel érkezik, és a tűz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája. 

A Szentlélek tűz általi szimbolizálása, az Ő szent és tisztító jellegére útal. Amint a tűz elégeti a pelyvát, kiégeti a szennyet és a salakot, úgy a Szentlélek is kiégeti az emberi életből, lélekből az evilági tisztátalanságot...

3. A szél

Néhány esteben olvashatjuk, hogy Isten a szélben jelenik meg. Nem viharban, nem forgószélben, hanem kellemes, lágy, üdítő szélben. Ez a szél megújítja a természetet és láthatatlan módon növekedést, fejlődést ad a növényeknek...

(1Kir 19:11-13) Az Úr erre azt mondta: „Menj, és a hegyen járulj az Úr színe elé!” S lám, az Úr elvonult arra. Hegyeket tépő, sziklákat sodró, hatalmas szélvész haladt az Úr előtt, de az Úr nem volt a földrengésben. A földrengés után tűz következett, de az Úr nem volt a tűzben. A tüzet enyhe szellő kísérte. Amikor Illés észrevette, befödte arcát köntösével, kiment, és a barlang szája elé állt. Egy hang megszólította, ezekkel a szavakkal: „Mit csinálsz itt, Illés?

(Jn 3:7-8) A szél ott fúj, ahol akar. Hallod a zúgását, de nem tudod, honnan jön, és hová megy. Így van mindaz, aki a Lélektől született.

(ApCsel 2:2) Egyszerre olyan zúgás támadt az égből, mintha csak heves szélvész közeledett volna, és egészen betöltötte a házat, ahol ültek.

A Szentlélek szél általi szimbolizálása, az Ő megújító, frissítő, növekedést, fejlődést adó jellegére útal. Nem tudjuk, hogyan és mikor működik a Szentlélek "szele", csak azt látjuk, hogy egy embernek lassan megváltozik az élete. Korábban hitetlen és bűnös életű volt, és egyszerre csak hívő és szent életű lesz...

4. A galamb

Az evangéliumokban jelenik meg először a Szentlélek galamb formájában, amikor leszállt a Jordán vizéből kiemelkedő Úr Jézusra...

(Lk 3:22) ...és a Szentlélek galamb alakjában leszállt rá. Szózat is hallatszott az égből: "Te vagy az én szeretett Fiam, benned telik kedvem."

A Szentlélek galamb általi szimbolizálása, az Ő szelídségére utal. A Szentlélek úgy száll le, úgy telepedik meg az emberen, hogy észre se lehet venni. Nem csap zajt, nem erőszakoskodik, és akárcsak a galamb, a szelíd, békés, nyugodalmas ember lelkét szereti...

5. Az ujj és a kéz

Az Úr Jézus az Isten ujjával űzi ki a gonosz lelkeket (Lk 11:20), és kezét teszi a betegekre (Mk 8:23). Isten törvényét a kőtáblákra "Isten ujja" írta (Kiv 31:18), "Krisztus levele", mely az Apostolok gondjára volt bízva, "az élő Isten Lelkével, nem kőtáblákra, hanem az élő szív lapjaira" (2Kor 3:3) van írva. A "Veni, Creator Spiritus" himnusz a Szentlelket "Te, ujj az Isten jobb kezén" formában hívja segítségül. (KEK 700)...

(Kiv 31:18) Amikor a Sínai hegyen befejezte ezeket a szavakat, az Úr átadta Mózesnek a bizonyságnak Isten ujjával megírt két kőtábláját.

(Mk 8:23) Megfogta a vak kezét, s kivezette a faluból. Itt nyállal megkente a szemét, rátette a kezét, s megkérdezte tőle: „Látsz valamit?”

(Lk 11:20) De ha én Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, biztosan elérkezett hozzátok az Isten országa.

(2Kor 3:3) Mert nyilvánvaló veletek kapcsolatban, hogy Krisztus levele vagytok, amely a mi szolgálatunk által készült, nem tintával, hanem az élő Isten Lelkével írva, nem kőtáblákra, hanem a szív húsból való tábláira.

Az ujj és a kéz Isten érintését szimbolizálja, érintés, amellyel Ő gyógyulást és életet ad, és megszenteli a teljes emberi életet...

A lét három szintje

Az emberi létnek három szintje van... A középső szint, az evilági, az anyagi, vagyis a testi szint. Itt csak egy rövid ideig élünk. Mindnyájan arra vagyunk hívatva, hogy a felső szintre eljutva, örökké boldogan éljünk Isten szent színe előtt. Az alsó, az alvilági szint, ahol a bűnös emberi lelkek raboskodnak és tisztulnak a tisztítótűzben (Mt 5:25), vagy ítéletükre várnak. A felső szint a mennyország, Isten örök boldogító látása. De Isten átöleli mind a három szintet, mert Ő mindenhol jelen van. A kárhozat pedig a "nemlét", mely az életen kívül van...

(Zsolt 68:19) Felszálltál a magasba, foglyaidat magaddal vitted, embereket tettél magadévá, ó Isten, olyanokat is, akik konokul ellenálltak házadnak, Uram.

(Zsolt 139:8) Ha felszállnék az égig, ott vagy. Ha az alvilágban tanyáznék, ott is jelen vagy.

(Mt 5:25) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek.

(Jel 20:12) És láttam, hogy a halottak, nagyok és kicsik a trón előtt állnak, és könyveket nyitottak ki. Egy másik könyvet is kinyitottak, amely az élet könyve. A halottakat megítélték azokból, amik tetteiknek megfelelően a könyvbe voltak írva.

Az Úr Jézus arról beszél Nikodémusnak (Jn 3:12-13), hogy csakis Ő ismeri a felső szintet, mert Ő onnan jött le közénk a középső szintre (Jn 1:9-11). És az Úr Jézus, az Ő megváltó kereszthalála után, lement az alsó szintre is (Hiszekegy: alászállt a poklokra)...

(Zsolt 68:19) Fölmentél a magasba, foglyaidat magaddal vitted. Hódolati ajándékként embereket fogadtál el, hogy még a pártütők is az Úristennél lakjanak.

(Jn 1:9-11) Az igazi világosság, aki minden embert megvilágosít, a világba jött. A világban volt, a világ őáltala lett, de a világ nem ismerte fel őt. A tulajdonába jött, övéi azonban nem fogadták be.

(Jn 3:12-13) Ha földi dolgokról szóltam nektek és nem hiszitek, hogyan fogjátok majd elhinni, ha a mennyei dolgokról beszélek nektek? Senki sem ment föl a mennybe, csak az, aki a mennyből jött le: az Emberfia.

Ő azért jött le közénk, hogy magával vigyen minket is a felső szintre (Zsolt 68:19). Ő arról beszél, hogy miként is érthetnénk meg mi alacsony rendűek azokat a dolgokat, amelyek a felső szinten vannak, ha azokat sem értjük, amelyek a mi szintünkön történnek. Azt mondja az Úr Jézus, hogy szükséges nekünk újjá születnünk és átváltoznunk lélekben, hogy alkalmasak legyünk a felső szint dolgainak befogadására. Ezt az újjászületést és átváltozást a Szentlélek végzi el bennünk, mint a víz, amely éltet, mint a tűz, amely megtisztít, mint a szél, amely növekedést ad, mint galamb, amely megtanít szelídnek lenni és mint ujj, vagy kéz, amely gyógyulást ad és megszentel. Így aztán újjá születünk, és átalakulunk lélekben, hogy Krisztushoz váljunk hasonlóvá (Róm 8:29)...

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, és így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

Az Úr Jézus egész tanításával és működésével meg akar menteni bennünket attól, hogy lezuhanjunk a mélységbe, az alsó szintre (Zsolt 49:15), ahol az ideigtartó büntetések szenvedései várnak a bűnösökre, vagy még rosszabb: a kárhozat... Az Úr Jézus arra hív minket, hogy kerüljük el a bűnt, és törekedjünk a felső szint magasztos és szent életére...

(Mk 12:25) Hiszen, amikor feltámadnak, nem nõsülnek és férjhez sem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok az égben.

(Róm 12:2) Ne hasonuljatok a világhoz, hanem gondolkodástokban megújulva alakuljatok át, hogy felismerjétek, mi az Isten akarata, mi a helyes, mi a kedves elõtte és mi a tökéletes.

(Kol 3:1-2) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre.

A kereszt létrája

Felmászhatunk a magunk erejéből a felső szintre? Eljuthatunk magunktól Isten szent színe látására? Nem... Erre nincs se erőnk, se hatalmunk. Ezt csak az angyalok tudják megtenni, akik Isten létráján szállnak le és fel...

(Ter 28:12) Álma volt: íme, egy létra volt a földre állítva, s a hegye az eget érte. S lám, Isten angyalai fel- és lejártak rajta.

(Jn 1:51) "Bizony, bizony mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl- s leszállnak az Emberfia fölött."

A felső szintre, Isten szent színe elé, csakis Isten kegyelméből lehet eljutni, Krisztus megváltó műve által. Csakis az Úr Jézus Krisztus érdemei visznek fel bennünket Isten házába. Ott senki sem dicsekedhet tetteivel, mert senki sem érdemelheti ki a felső szint létének boldogságát...

(1Kor 1:29) Így senki sem dicsekedhet Isten előtt.

(Jel 4:1-2) Ezek után láttam, hogy egyszer csak kapu nyílt az égen, és az előbbi hang, amelyet olyannak hallottam, mintha harsona szólt volna hozzám, folytatta: „Gyere fel ide, és megmutatok neked mindent, aminek ezek után történnie kell.” Nyomban elragadtatásba estem a Lélekben...

Számunkra a létra, a felső szintre való eljutás, az Úr Jézus Krisztus keresztje. A megváltás keresztje híd a halál szakadéka felett, a test halálából a lélek életére, de létra is fel a mennyek országának padlására. Csakis az Úr Jézus  keresztje általa juthatunk fel a felső szintre, vagyis a mennyei létre. 

Ugyanakkor, érdekes ellen-szimbólum a rézkígyó esete. Az őskígyó vitte az embert a bűnbe és a halálba (Ter 3:1), és kígyók marták halálra a pusztában Izrael népét (Szám 21:9). Az akkori megmentő rézkígyó előképe lett a megfeszített és felmagasztalt Úr Jézus Krisztusnak, pedig hát a kígyó az ősellenséget, a Sátánt szimbolizálja. A rúdra függesztett rézkígyó arra utal, hogy az Úr Jézus, Akit a kereszt fájára függesztettek, átok lett érettünk (MTörv 21:22-23, Gal 3:13), hogy mi Istent áldottai lehessünk...

(Ter 3:1) A kígyó azonban ravaszabb volt a föld minden állatánál, amelyet az Úr Isten alkotott.

(Szám 21:9) Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

(MTörv 21:22-23) Ha valaki főbenjáró bűnt követ el, s kivégzik, s akasztófára függesztik: holtteste ne maradjon a fán, hanem még aznap temessék el, mert Isten átkozottja az, aki a fán függ: semmiképpen se tedd tisztátalanná földedet, amelyet neked az Úr, a te Istened birtokul adni fog.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk. Hiszen az Írás szerint: "Átkozott mind, aki a fán függ."

Testvérem, te vágysz-e a felső szintre? Készen vagy-e követni az Úr Jézust, hogy eljuss oda, ahol Ő van?...

Uram, Jézus Krisztus! Hála és dicsőség Neked, hogy vállaltad értem a kereszthalált és megváltottál engem. Adj erőt, hogy mindig Terád tekintsek, kövesselek, és ezáltal eljussak Hozzád, a felső szintre. Ámen.

A ház megtelt a kenet illatával

(Jn 12:1-11) Húsvét előtt hat nappal Jézus Betániába ment, ahol Lázár lakott, akit Jézus föltámasztott halottaiból. Ott vacsorát készítettek neki. Márta felszolgált, Lázár azok között volt, akik vele ültek az asztalnál. Mária pedig fogott egy font igazi, drága nárduszolajat, megkente Jézus lábát, és hajával törölgette azt. A ház megtelt a kenet illatával. Erre tanítványai közül az egyik, az iskarióti Júdás, aki árulója lett, így szólt: ,,Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénárért, és adták oda a szegényeknek?’ Ezt pedig nem azért mondta, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem mivel tolvaj volt, és nála lévén az erszény, az adományokat elsikkasztotta. Jézus ekkor így szólt: ,,Hagyj békét neki, hogy temetésem napjára megőrizze azt. Mert a szegények mindenkor lesznek veletek, de én nem leszek mindig veletek.’ A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott halottaiból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

Egyszer a munkahelyemen, amikor egy lazább napom volt, visszavonultam a kabinetbe és elimádkoztam egy koszorú rózsafűzért. Amikor lejöttem és bementem a szomszéd irodába, azt kérdezte tőlem az egyik kolleganőm, hogy honnan jövök, mert olyan érdekes illatom van. Nem tudta megmondani pontosan, hogy milyen illatot érez, de azt mondta, hogy valami olyan illat, amilyent a temetéseken szokott érezni. Mint a koszorúk, a virágok, a gyertyák, vagy a tömjén illata... 

Gyakran lelkendeznek az imádságos asszonyok, amikor egy Mária kegyhelyre zarándokolnak, vagy közösen imádkoznak, hogy különböző illatokat éreznek, pl. tömjén vagy rózsa illatot. 

Aztán olyan is volt, hogy egy hirhedt kártyavető asszony férjének ravatalánál imádkoztak, és orrfacsaró dögszagot, vagy valami romlott tojás szagot éreztek.

Tehát a szent kenetnek jó az illata, míg a gonosznak rohadt bűze van...

A szent kenet illata

Az eredeti bűn által elszakadt az ember Istentől, a kegyelem és az élet forrásától. Azon a napon meghalt úgy az első emberpár, mint az összes jövőbeli leszármazottjuk. De Isten nem hagyja el az embert, hanem a megváltás műve által visszaoltja az embert az isteni életbe. Úgy is szemléltetik ezt, hogy a visszaoltás az isteni életbe, a Szentháromság "háromszögének" a Fiú pontján történik meg...

Az Úr Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a megtestesülés által, egyszerre valóságos Isten és valóságos ember. Ezért Ő a szőlőtő, amelybe mi szőlővesszők beleoltatunk a keresztség által, hogy miután Ő részesült emberségünkből, mi is részesüljünk istenségéből. Így a szőlőtőben lévő illatos kenet és éltető nedű, az isteni kegyelem, belénk árad, a szőlőtőbe oltott szőlővesszőkbe. Szent János apostol evangéliuma tanúsítja, hogy a keresztség szentsége által Krisztusba lettünk beleoltva (Jn 15:1-6). Szent Pál szerint mi, vad olajfa ágak, bele lettünk oltva a nemes olajfába (Róm 11:24). A nemes olajfának pedig finom az illata...

(Jn 15:1-6) Én vagyok az igazi szõlõtõ, s Atyám a szõlõműves. Minden szõlõvesszõt, amely nem hoz gyümölcsöt, lemetsz rólam, azt pedig, amely terem, megtisztítja, hogy még többet teremjen. Ti már tiszták vagytok a tanítás által, amelyet hirdettem nektek. Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szõlõvesszõ nem teremhet maga, csak ha a szõlõtõn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szõlõtõ, ti a szõlõvesszõk. Aki bennem marad, s én benne, az bõ termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek. Aki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szõlõvesszõt, ha elszárad. Összeszedik, tűzre vetik és elég.

(Róm 11:24) Ha ugyanis téged kivágtak a természetes vadolajfából, és beoltottak a természet rendjén kívül a nemes olajfába, mennyivel inkább be fogják oltani saját olajfájukba azokat, akik a természet szerint oda tartoznak?

Az Úr Jézus Krisztus az Ősszentség, és Ő minden kegyelem abszolut forrása. Ez a kegyelmi forrás olyan, mint egy folyamatosan illatos olajat fakasztó nemes olajfa...

(Jn 1:16) Mindannyian az õ teljességébõl részesültünk, kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Zak 4:12) Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tõle: "Mit jelent az olajfa két ága, amelybõl a két aranycsövön át olaj folyik?"

A Krisztusból áradó szent kenetnek, vagyis ennek a drága olajnak, nagyon finom az illata. Ez az illat az isteni kegyelem és a szentség illata. Mindenki, aki részesül Krisztus szent kenetéből, vagyis az Ő kegyelméből, részesül az Ő jó illatából is...

(Én 1:3) Keneteidnek illata kellemes, mint a kiöntött olaj, olyan a neved, azért szeretnek a lányok.

(2Kor 2:15) Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.

Ezt az illatot lehet érteni lelki értelemben, mint lelki finomságot és nemességet, kedvességet és jóságot, de ténylegesen is, mint fizikailag érezhető finom illatot, amelyet az Úr megengedi, hogy megtapasztaljuk a mi nagy örömünkre...

A romlottság bűze

A bűn zsoldja a halál (Róm 6:23). A halálnak pedig több formája is van: van élő halott, aki halálos bűnben él (1Tim 5:6, Jel 3:1); van testileg halott, akit eltemetnek; és van a második, vagyis az örök halálban meghalt halott (Jel 21:8), aki örökre elkárhozott...

(Róm 6:23) Mert a bűn zsoldja a halál, Isten kegyelmi ajándéka azonban az örök élet Jézus Krisztusban, a mi Urunkban.

(1Tim 5:6) Aki ugyanis feslett életet él, eleven halott.

(Jel 3:1) A szárdeszi egyház angyalának ezt írd: Ezt mondja az, akié az Isten hét lelke és a hét csillag: Tudok tetteidrõl. Tudom, hogy élõnek neveznek, de halott vagy.

(Jel 21:8) A gyávák, hitetlenek, gonoszok, gyilkosok, kicsapongók, csalók, bálványimádók és hazugok mind a lánggal égõ kénköves tóba kerülnek. Ez lesz a második halál.

Amint a testi halál után bekövetkezik a test bomlása, és annak útálatos bűze van, úgy a lélek romlásának és halálának is megvan a maga bűze (2Kor 2:16). A Sátánt, aki a romlottságot és a kárhozatot okozza, és északról érkezik, az exorcisták vallomásai szerint rettenetes bűz kísér (Jo 2:20). A tanítványok tiszták voltak, de nem mindnyájan (Jn 13:10). Az iskarióti Júdásnak, aki elárúlta az Úr Jézust és, akibe a Sátán belement, romlás és rothadás lett a sorsa, és szétrepedvén, erősen bűzlött (ApCsel 1:18)...

(Jo 2:20) Aki észak felõl jön, azt elkergetem. Száraz és kietlen földre ûzöm, elõhadát a keleti tenger felé, utóhadát a nyugati tenger felé. Rossz illata felszáll, romlása érzik.

(2Kor 2:16) Ezeknek a halál illata a halálra, azoknak az élet illata az életre.

(Jn 13:10) De Jézus ezt felelte: "Aki megfürdött, annak csak a lábát kell megmosni, s akkor egészen tiszta lesz. Ti tiszták vagytok, de nem mindnyájan."

(ApCsel 1:18) Telket szerzett azonban a gonoszság bérén, azután felakasztotta magát, kettérepedt és minden bele kiomlott.

A gonosz és a bűnös megromlik, de az Úrnak van hatalma megőrizni szentjeit. Amint feltámasztotta Szent Fiát a halálból, úgy van hatalma megadni szentjeinek, hogy testük ne romoljon meg, hanem ép és illatos maradjon. Sok szent van, akiknek teste teljesen ép maradt, az arcukon még ma is az élet pirja ül, és gyakran finom illatot árasztanak...

(ApCsel 2:27) Mert nem hagyod a lelkem az alvilágban, nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

(ApCsel 13:35) Vagy ahogy egy más helyen mondja: Nem engeded, hogy rothadás érje Szentedet.

Keressük Krisztus illatos kenetét

Rajtunk van még a tisztátalanság és a véteknek bűze? Tisztuljunk meg! De hogyan? 

- Hát elsősorban a szentgyónás által, és utána a szentáldozásban való részesedés által.

- Másodsorban az elégtétel és az engesztelés által. 

- Harmadsorban az ima, böjt és alamizsna által. A szentségek vétele és az ima által a Szentlélek megtisztít minket. 

- Negyedsorban a jócselekedetek által. 

Ha ezeket megtesszük, akkor megtisztuluk lélekben és betelünk Krisztus jó illatával...

(1Kor 6:11) Néhányan bizony ilyenek voltatok, de megtisztultatok, szentek lettetek, és megigazultatok Urunk, Jézus Krisztus nevében, Istenünk Lelke által.

(2Kor 2:15) Mert Krisztus jó illata vagyunk mi az Istennek, azok közt, akik elkárhoznak.

Kérjük a mennyei Atyát, hogy teljen be lelkünk háza Krisztus jó illatával a Szentlélek által, és utána az majd szétárad a családi házunkban is, meg környezetünkben is...

Uram Jézus Krisztus! Ments meg minket a romlottság és a tisztátalanság bűzétől. Segíts, hogy megtisztuljunk és beteljünk a Te jó illatoddal. Ámen.