A Vőlegény

(Mt 9:15) Jézus ezt mondta nekik: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.

Isten terve kezdettől fogva, hogy feleségül veszi az Ő népét (Iz 62:1-5). Nem az van, hogy a házasság szemlélteti Istennek az Ő népével való kapcsolatát, hanem a házasság alapszik Krisztus és az Egyház viszonyán (Ef 5:32). Ezért az Eucharisztia, Isten és az ember szent kapcsolatának és a házasság szentségének csúcsa és forrása...

Ahogyan senki sem állhat a vőlegény és a menyasszony közé, úgy Isten és ember között is teljesen bensőséges és intim a kapcsolat. Isten egy, és mégis  rengeteg menyasszonynak a Vőlegénye. A alábbi igerészben, az “országot” vonatkoztassuk önmagunkra, a mi lelkünkre...

(Iz 62:3-5) A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

Az udvarlás

A bűn rabságában az ember olyannyira elhagyatott volt, hogy már segítséget is képtelen volt kérni. A bűn mocsarába rekedt ember már vágyódni sem tudott önmagától Isten és a megváltás után. Az ember helyzete reménytelen volt... Isten azonban, az Ő végtelen jóságában és szeretetében, segítségére kelt az elveszett embernek, és egy mély vágyat, egy tikkasztó szomjúságot támasztott a szívében Isten igéje után. Ez a vágy, ez a szomj, a Szentlélek segítő kegyelme által (Jn 6:65), elindítja a bűnös embert az istenkeresés útján. Hajtja, űzi, akár a szerelmes legényt a leány után... Így kezdődik el egyfajta udvarlás, de most már megfordított, új formában: a nő, a leány jár a férfi után...

(Jer 31:22) Meddig kalandozol ide-oda, te elpártolt leány? Hiszen az Úr új dolgot teremtett a földön: a nő jár a férfi után.

(Ám 8:11)  Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.

Ez az udvarlás a szamariai asszony történetében válik teljesen nyilvánvalóvá, ahol Jézus, a Vőlegény, élő vízzel oltja a bűnös szamariai asszony szomját...

(Jn 4:13-14) Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.

Az eljegyzés

Az udvarlást követi a komoly szándék és az egymásnak való elígérkezés. Az elígérkezést jegygyűrű felhúzásával fejezik ki, pecsételik meg. Az eljegyzéssel a fiatalok lefoglalják maguknak egymást, de ez a lefoglalás még nem teljes, hanem csak egy köztes állapot. A fiatalok már hűséget ígérnek egymásnak, de még nincs végérvényesen megpecsételve a kapcsolatuk. A jegyesség még felbontható...

Isten, az idők teljességében, elhatározta, hogy eljön és eljegyezi az embert. A Fiú eljött, hogy teljesítse az Atya akaratát (Zsid 10:9) és megváltsa az embert. Felhúzta ujjára a jegygyűrűt, amikor megtestesült Mária méhében és magára vette az emberi természetünket (Fil 2:6). Isten Fia visszavonhatatlanul a Vőlegényünk lett...

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit.

Isten nem ember, hogy meggondolja magát és visszadobja a jegygyűrűt. Az ember azonban gyakran állhatatlan... Minden hívő egy menyasszony és Jézus minden krisztuskövetőnek jegygyűrűt húz az ujjára. A kérdés az, hogy ki marad mindvégig hűséges Krisztushoz és a Krisztussal való jegyességhez. Aki mindvégig kitart az üdvözül (Mt 10:22; Mt 24:13, Mk 13:13). Hisszük, hogy ha kitartunk, elnyerjük a teljes megváltást a feltámadáskor, az Istennel kötött házasságban. Aki nem tart ki és hűtlenné válik, az úgy jár, mint amikor a király katonái ujjastól vágják le a gyűrűt a hűtlen szolga kezéről...

A menyegző

Még a legegyszerűbb ember is előbb-utóbb rájön arra, hogy neki akkor jön el a világ vége, amikor meghal. Hasonlóképpen, mindenkinek akkor lesz az Istennel való menyegzője, amikor az élete véget ér. Halálunk és különítéletünk után, az Úr Jézus az Ő jobbján vezet be mindnyájunkat egyenként a mennyországba, mint legkedvesebb hitvesét. Az Úr Jézus poligámiája az egyetlen poligámia, amely nem kelt feszültséget és féltékenységet. Az Úr Jézus, az Ő isteni természetet szerint, minden menyasszonyának egyformán oda tudja ajándékozni Önmagát és képes az Ő jobbjára emelni az egész, Lélek által egy testté összeszerkesztett menyasszonysereget, a Menyasszonyt...

(Mt 25:10) Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták.

(Jel 21:2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.

A Vőlegény az Eucharisztiában

Az Eucharisztia nem csak szimbólum és nem csak megemlékezés, hanem mély misztérium és valós isteni jelenlét. Az Eucharisztia Krisztus valóságosan feltámadt, élő teste és vére, a kenyér és a bor színe alatt. Ebben a legméltóságosabb szentségben benne van az egész mindenség: a múlt, a jelen és a jövő; a régiek, a mostaniak és mindazok, akik még meg sem születtek (Kol 1:17-20). Az Eucharisztiában benne van az idők színpada és annak közepén a Golgota a megfeszített Megváltóval a kereszten. Az Eucharisztiában ott a Vőlegény, Aki folyamatosan magához öleli az embert, mint szerelmes menyasszonyát, hogy az Atya kebelére vigye. Senki sem juthat az Atyához, csakis a Vőlegény által (Jn 14:6), és senki sem ismeri meg az Atyát, csakis az, akinek Ő kinyilatkoztatja (Mt 11:27). A menyasszony nem az Atya menye, hanem az Atya gyermeke, mert ez a házasság egy természetfölötti, szent, testvéri és istengyermeki házasság...

Ima: Jézusom, segíts mindig hűséges maradni Hozzád és a szent jegyességhez. Ámen.

Önmagatokat vizsgáljátok meg!

(2Kor 13:5-9) Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok. De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak. Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.

Az önvizsgálat nehéz dolog... Nehéz tükörbe nézni, nehéz szembenézni a valósággal, főleg a lelkünk sivár állapotával. Egyszer azt mondta nekem egy lelkileg gyenge ismerősöm hogy: „Az igazsággal ölni lehet!” Bagyon elcsodálkoztam ezen, mert én úgy tudtam, hogy az igazság szabaddá tesz (Jn 8:32) és életet ad (Jn 14:6). Később értettem meg, hogy mit akart ezzel mondani. Valóban... A bűnös ember, aki rejtőzködik a "fügefa bokorban" a lelkiismerete elől, vagyis a valóság elől, annyira gyenge, hogy össze is roppanhat a valósággal való szembesülés súlya alatt...

Lelki tükör

Az önvizsgálat általánosan használt vezérvonala a Tízparancsolat. Ez a klasszikus lelki tükör a szentgyónáshoz. De most nem egy ilyen lelki tükörbe szeretnénk belenézni, hanem a Szentlélek gyümölcseinek lelki tükrébe...

(Gal 5:22) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.

Önvizsgálat a Szentlélek gyümölcseinek tükrében

1. A szeretet

A szeretet nagy parancsolata kettős parancsolat...

(Mt 22:37-40) Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.

Isten szeretete

Szeretjük Istent? Honnan tudjuk?... Hogyan bizonyíthatjuk be?... Ha szeretjük az Úr Jézust, akkor szeretjük a mennyei Atyát is, Aki küldte Őt. Ha szeretjük az Atyát és a Fiút, akkor szeretjük Isten Lelkét is, Aki a Szentlélek, az Atya és a Fiú Lelke. Tehát Isten szeretetének mértéke az Emberfia szeretete, a megtestesült Isten Fiának szeretete. Ha szeretjük az Úr Jézus Krisztust, akkor szeretjük a Szentháromságot. Honnan tudjuk, hogy szeretjük Jézust? Onnan, ha megtartjuk parancsolatait...

(Jn 12:45) És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.

(Jn 14: 9-10) Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?

(Jn 14:15) Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

(Jn 14:21) Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.”

(Jn 15:10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Vizsgáljuk meg önmagunkban Isten szeretetének jeleit:

- Engedelmeskedünk-e Isten parancsolatainak?

- Megcselekedjük-e Isten akaratát?
- Helyezünk-e valamiféle bálványt Isten és parancsolatai elé (pénz, vagyon, munka, család, nemzet, hamis okkult tanok, stb.)?
- Hiszünk-e az evangéliumban?
- Éljük-e nap mint nap Jézus tanítását?...

Az emberek szeretete

Lehet, azt gondoljuk magunkról, hogy szeretjük Istent, de valójában ez egyáltalán nem igaz... Az Isten iránti szeretetünk azon áll vagy bukik, hogy szeretjük-e a mellettünk levő embert.

(1Ján 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

(1 Ján 4:20-21) Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

Vizsgáljuk meg önmagunkat,  hogy szeretjük-e embertársunkat:

- Haragszunk-e valamelyik közösségi tagra igazságtalanságai, hűtlenségei, árulásai, csalásai miatt?
- Haragszunk-e valamelyik szomszédunkra határvita vagy birtokvita miatt?
- Haragszunk-e valamelyik munkatársunkra, főnökünkre igazságtalan magatartása miatt?
- Haragszunk-e papunkra, egyházi személyekre, bűneik, anyagiasságuk, igazságtalaságaik vagy pártoskodásaik miatt?
- Haragszunk-e bizonyos népcsoportokra, más nemzetiségû vagy fajú emberekre?
- Haragszunk-e családtagjainkra, házastársunkra, szüleinkre, gyermekeinkre vagy testvéreinkre?...

A harag, a sértődöttség, a keserű gyökér, amely a lelkünkben van, mindaddig fogja gátolni Isten kegyelmét, amíg szívből meg nem bocsájtunk és el nem nyerjük lelkünk gyógyulását. A gyógyulás előfeltétele az erős elhatározás, hogy megbocsájtunk. A gyógyulást majd Isten viszi végbe, lelki gondozás által, ima által és a Szentlélek gyógyító ereje által, Jézus nevében...

Akadályok

- Egy pap iránti gyűlölet, sértődöttség blokkolja a kegyelmet, félelmet, depressziót okoz, ami végül alkoholizmushoz, idegbetegséghez, depresszióhoz, nyugtatóktól való függőséghez vezethet;
- Egy közösségi tag iránti gyűlölet, sértődöttség blokkolja a kegyelmet és használhatatlanná tesz Isten országának építésére, az evangelizációra;
- Egy más nemzetnek, fajnak gyűlölete (pl. románok vagy cigányok) kicsinyessé, szűklátókörüvé, durvává és korlátolttá tesz (lelki vakság);
- A zsidók gyűlölete, az antiszemitizmus és antijudaizmus minden formája, megfoszt Isten áldásától és konoksághoz, makacssághoz, megkötözöttséghez vezet. Manapság az antiszemitizmus egyik formája a palesztinok mellett való mindenároni kardoskodás. Itt valójában nem is annyira a palesztinok jogairól van szó, hanem arról, hogy az, hogy ellenségem ellensége az én barátom... Minden zsidógyűlölet gyökere - bármilyen köztes dolog is akarja igazolni azt – az, hogy Jézus Krisztus testben zsidónak született, és Ő Izrael dicsősége (Lk 2:32)...

A nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyűlölet és az antiszemitizmus, igen súlyos bűnök és lelki betegségek. Amikor ezek még csak a Facebook-on terjednek, akkor még  kitörülheted, de amikor már a keresztény közösségben vagy az oltártól hallod ezeket, akár viccesen, akár komolyan, akkor tudd, hogy baj van. Az ilyenekért csak távolról lehet imádkozni. A szeretet ellentéte a gyűlölet. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szeretet van-e bennünk vagy gyűlölet...

2. Az öröm

Mi az öröm? Miféle örömről van szó? Evilági örömről? Arról, hogy kaptunk egy iPhone-t vagy egy BMW-t? Az igazi öröm teljesen más. Van-e bennünk igazi öröm?...

Vannak lelkiségek, ahol divat mímelni az evangéliumi örömet? Kell "hallelujázni", ha van kedved hozzá, ha nincs... Sőt! Van már "hallelujázó" felekezet is... Vídámak a vasárnapjaik, de nem tudjuk, hogy milyenek a hétköznapjaik. Az ilyeneknél meglehet, hogy ez érvényes: Örvendezzetek az örvedezõkkel, és mindenki sírjon odahaza (v.ö. Róm 12:15)...

A valódi öröm oka és értelme nem evilági. Assziszi Szent Ferencet kitaszították a sárba, amikor koldult a szegényeknek. Ekkor azt mondta társának: „Na látod? Ez az igazi öröm!” Az igazi öröm a Szentlélek szívünkbe kiáradó szeretetének ujjongó szárnyalása. Az igazi öröm minden emberi értelmet meghaladó, madarat fogatni tudó, csodálatos bizsergés, amelyért az ember képes lenne  áthajózni az óperenciás tengeren is túl, még az üveghegyen is túl... Az igazi öröm ragyog a komor világban, a Szentlélekkel eltelt ember szemében (Mt 6:22) és ábrázatán (Kiv 34:29-30)...

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!

(1Tessz 5:16) Mindig örüljetek!

Az öröm ellentéte a búskomorság, a rosszkedvűség, a morcosság és a depresszió. Vizsgáljuk meg önmagunkat? Van-e bennünk igazi öröm? Ha nincs, akkor keressük azt a gyóntatószékben, az szentségekben, egy jó lelkigyakorlatban, egy jó krisztusi közösségben, vagy a szív benső imájában...

3. A békesség

Ma egyfolytában téma a világbéke. Erről tárgyalnak az ENSZ-ben, ezért imádkozik az Egyház, erről folynak a diplomáciai tárgyalások. Pax Romana az evilági béke, amely egy fegyver által megszerzett és fenntartott béke. Az igazi béke nem ilyen. Krisztus békéje belülről jön, a szívünkből és azt nem kell erővel, kívülrõl ránk kényszeríteni...

(Jn 14:27) Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.

Az igazi békesség a Szentlélek által jön el a szívekbe...

(Jn 20:21-22) Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket!”

Az apostolok azért tudtak békességet továbbadni, mert a Szentlélek kenete által a békesség bennük volt. Aki méltó volt arra, rászállott a békességük, ha pedig a ház népe nem volt méltó a békességre, akkor a békesség visszaszállott reájuk...

(Mt 10:13) Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.
(Lk 10: 6)  Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.

Ez ma is így van. Ha a békesség fia vagy és egy megszentelt életű emberrel beszélgetsz, akkor a békessége azonnal rádszáll és betölt egyfajta bizsergő, világ zaját kizáró, bensőséges jóérzés...

(Mt 5:9) Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.

A békesség ellentéte a nyugtalanság, az aggodalom és a félelem. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy a békesség fiai vagyunk-e. Töltött-e el már minket Isten minden értelmet meghaladó békességének jó érzése? Ha az életünket összhangba hozzuk Isten akaratával, akkor elnyerjük a békességet...

4. A türelem

A türelem a szeretet, a békesség és az alázatosság kistestvére. Ha szeretjük embertársunkat, ha békesség van bennünk és ha alázatosok vagyunk, akkor eltűrjük a tökéletlenségeket és a  gyarlóságokat. A veszekedések, viszálykodások leggyakoribb oka a türelmetlenség. Minden türelmetlenség oka az, hogy nem szeretjük eléggé embertársunkat, nincs bennünk békesség és embertársunknál jobbnak gondolva magunkat, kevélyekedünk...

(1Kor 13:4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

(2Kor 12:12) Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások.

(Róm 5:3-4) De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.

A türelem ellentéte az igedesség, a türelmetlenség és a követelőzés. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk türelem. Meg tudjuk-e fékezni a hibákat észrevevő tekintetünket, a rosszat gondoló észjárásunkat és az elmarasztaló megjegyzéseinket?...

5. A kedvesség

(Lk 2:52) Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

(Sir 32:14)Villám előzi meg a jégesőt, a szerénység előtt pedig kedvesség jár, és tisztességtudásod miatt jóindulatban lesz részed.

A kedvesség a szeretet és a jóság kistestvére. Aki szeret és jóságos, az szivesen, jószóval és mosollyal az arcán szolgálja embertársait. Van aki cselekszi a jót, de morcosan teszi. Ugyanannyi erővel lehetne kedves is, csak a magatartásán kellene változtatnia. Azt szokták mondani, hogy egy jó szó és egy mosoly nem kerül semmibe. Miért ne lehetnénk ugyanannyi erővel kedvesek?...

A kedvesség ellentéte a durvaság, a morcosság és az illetlenség. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy kedvesek vagyunk-e az emberekhez? Tudunk-e egy jó szót szólni, egy kedves mosolyt ajándékozni embertársunknak?...

6. Jóság

Mi a jóság? Az a jóság, ha azt tesszük, amit az emberek jónak vélnek vagy jól esik nekik? Az a jóság, ha valakinek elnézzük, támogatjuk a bűnös magatartását? A jóság fogalmát már a Teremtés könyvéből is megérthetjük. Minden, amit Isten teremtett az jó, mivel egyedül Isten jó...

(Ter 1:31) És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.

(Lk 18:19) Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.

Tehát a jóság, az a törekvés, magatartás, amely segít másokat az életre, segíti őket rátalálni Isten akaratára és igazságára. A jó azt jelenti, hogy életképes, tartós, müködőképes. A jóság, az örök élet perspektívájában, tartósságára, helyes, müködőképes életre segít Isten felé, a szeretet által...

A jóság ellentéte a gonoszság. A gonoszság öl és Isten ellen fordít. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk jóság? Tudunk-e jók lenni másokhoz és tudjuk-e segíteni őket az életben Isten felé?...

7. Hűség

A hűség egy ragaszkodó odatapadás a szeretett személyhez, eszméhez vagy szociális képzõdményhez. A hűség Istentől való, és egyedül csak Isten igazán hûséges...

(MTörv 7:9) Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait...

(2Tim 2:13) ...de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

(1Kor 4:2) Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen.

Minden igazi kapcsolat alapja a hűség. Az Istennel való kapcsolat alapja az Őhozzá való hűség. A házastárssal való kapcsolat alapja a házastársi hűség. A hazaszeretet alapja a hazához való hűség. A krisztuskövetés és Isten szolgálatának előfeltétele, az Istenhez való hűség.

A hűtlen sáfár esetében láthatjuk a hűtlenség súlyos következményeit (Lk 16:2). Az Isten iránti hűtlenség a világias lelkületben és a bálványimádásban nyilvánul meg, ami lelki paráznaság és Isten iranti házasságtörés...

(Jak 4:4) Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?

A hűség ellentéte a hűtlenség, a megcsalás, az elpártolás és az árulás. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy hűségesek vagyunk-e Istenhez, házastársunkhoz, barátainkhoz, közösségünkhöz, egyházunkhoz és hazánkhoz...

8. A szelídség

A szelídség az alázatosság kistestvére. A szelídséget, leginkább az állatokat szemlélve érthetjük meg. Szelíd a bárány és vad az oroszlán. A Sátán engedetlensége és az ősbűn miatt, Isten elvetette az erőset, a hatalmasat meg a vadat, és felkarolta a gyengét, a kicsinyt meg a szelídet. Isten elvetette Egyiptom vad oroszlánját ( a Sfinx-et), Básán bikáit (Zsolt 22:13), lesöpörte őket trónjukról, és felmagasztalta a szelídeket meg a kicsinyeket, amint a Szűzanya énekelte a Magnificat-ban...

(Lk 1:52) Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.

(Mt 5:5) Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

Emlékezzünk arra, hogy miként súlytotta Isten Egyiptomot Mózes idejében. Jusson eszünkbe, hogy milyen sorsra jutottak a kánaáni törzsek Józsué idejében. De megfigyelhetjük az aztékok, a maják vagy az észak-amerikai indiánok sorsát is, akik pogány isteneiket követve, elvesztek a vadságuk miatt a történelem forgatagában...

A szelídség ellentéte a vadság és a kevélység. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szelídek vagyunk-e életünkben, kapcsolatainkban, vagy kevélyek és vadak. Csak a szelídek öröklik a földet...

9. Az önmegtartóztatás

Keresztelő Szent János teveszőr ruhát viselt bőrövvel a derekán, sáska meg vadméz volt az eledele, és az Úr Jézus nagynak nevezte őt...

(Lk 7:24-26) Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak.  Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom nektek - prófétánál is nagyobbat!

Az Úr Jézusnak csak egy szál ruhája volt, és nem volt ahová lehajtania a fejét...

( Lk 9:58) Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Ha növekedni akarunk lélekben, akkor gyakorolnunk kell az önmegtartóztatást. Az ember három dolognak van kitéve: a test kivánsága, a szemek kivánsága és az élet kevélysége.

(1Ján 2:16) ...mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van.

Az önmegtartóztatás ellentéte a dőzsölés, a falánkság, a pazarlás és a luxus. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk önmegtartóztatás. Próbálunk-e valamilyen téren Krisztushoz hasonulni, vagy a világot követjük?...

Még sok más gyümölcse is van a Szentléleknek, de azokat végigvenni és mind felsorolni, nagyon hosszú lenne. Szent Pál is csak ezeket tartotta fontosnak megemlíteni...

Ima: Jézusom, bízok Benned. Remélem, hogy védőügyvédem leszel, nem pedig kemény bírám. Ámen.

Nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

A Katolikus Egyház Katekizmusa tanítása:

KRISZTUS ALÁSZÁLLT A POKLOKRA

632 Az Újszövetségben gyakran előforduló állítás, mely szerint Jézus "föltámadott a halálból" (1Kor 15,20), föltételezi, hogy föltámadása előtt a holtak honában időzött. Az apostoli prédikáció Jézus pokolraszállásának ezt az elsődleges jelentést adta: Jézus, mint minden ember, megismerte a halált, és a lelke leszállt hozzájuk, a holtak honába. De mint Üdvözítő szállt le oda, hirdetvén a jó hírt az ott fogva tartott lelkeknek.

633 A halottak honát, ahova a meghalt Krisztus alászállt, az Írás alvilágnak, seolnak vagy hádésznak nevezi, mert akik ott vannak, meg vannak fosztva Isten látásától. A Megváltóra várva ebben az állapotban voltak az összes megholtak, gonoszok és igazak egyaránt, ami nem azt jelenti, hogy azonos volt a sorsuk, miként Jézus az "Ábrahám kebelére" fogadott szegény Lázárról szóló példabeszédben megmutatta. "Az igazak lelkét, akik Ábrahám kebelén vártak az Üdvözítőt , a pokolraszálló Úr Krisztus kiszabadította". Jézus nem azért szállt alá a poklokra, hogy a kárhozottakat szabadítsa ki, nem is azért, hogy a poklot, a kárhozat helyét megszüntesse, hanem hogy az igazakat szabadítsa ki, akik őelőtte éltek.

634 "A halottaknak is hirdették az evangéliumot (...)" (1Pt 4,6). A pokolraszállás az üdvösség evangéliuma hirdetésének megvalósulása a beteljesedésig. Ez Jézus messiási küldetésének utolsó szakasza, mely az időben sűrített, ugyanakkor mérhetetlen jelentőségű, mert a megváltás művét kiterjeszti minden hely, minden idő összes emberére, mindnyájan ugyanis, akik üdvözültek, a megváltásnak lettek részesei.

635 Krisztus tehát alászállt a halál mélységébe, hogy "a megholtak" hallják "Isten Fiának szavát, és akik meghallották", éljenek (Jn 5,25). Jézus, "az élet Szerzője" "a halál által" lerombolta azt, "akié a halál birodalma volt, tudniillik az ördögöt, és" kiszabadította "azokat, akiket a haláltól való félelem egész életükre rabszolgákká tett" (Zsid 2,14-15). Ezek után a föltámadott Krisztusnál vannak "a halál és az alvilág kulcsai" (Jel 1,18), és "Jézus nevében" meghajol "minden térd, az égieké, a földieké és az alvilágiaké" (Fil 2,10).

"Ma nagy csönd van a földön; mélységes hallgatás és néma csönd; nagy csönd, mert a Király alszik; a föld megremegett és elnyugodott, mert Isten testben elaludt, és a régóta alvókat fölébresztette (...). Bizony, először az ősszülőt megy keresni mint elveszett bárányt. Azokat akarja megkeresni, akik teljes sötétségben és a halál árnyékában ülnek; a teljesen fogoly Ádámhoz és vele együtt a fogoly Évához jön Isten és az ő fiuk, hogy eloldja őket a fájdalmaktól (...): Én a te Istened, aki miattad lettem a fiad (...). Serkenj föl, aki alszol: mert nem azért alkottalak téged, hogy az alvilág foglya légy. Ébredj föl a halálból; én vagyok a halottak Élete."

Összefoglalás:

636 A hitvallás a "Jézus alászállt a poklokra" kifejezéssel vallja, hogy Jézus valóban meghalt, és halála által számunkra legyőzte a halált és az Ördögöt, "aki birtokolta a halál birodalmát" (Zsid 2,14).

637 A meghalt Krisztus isteni személyével egyesült Lelkével szállt alá a holtak honába. Az Őelőtte élt igazaknak megnyitotta a mennyország kapuját.

Olvassuk el az idézett szentírási részleteket:

(Mt 27:51-53) És íme, a templom kárpitja felülről az aljáig kettéhasadt, a föld megrendült, és a sziklák meghasadtak. A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Ezek kijöttek a sírokból, és Jézus feltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelentek.

( Jn 5:25) Bizony, bizony mondom nektek: eljön az óra, és már itt is van, amikor a halottak meghallják az Isten Fiának szavát, és akik meghallották, élni fognak.

( 1Kor 15:20) Krisztus azonban feltámadt a halottak közül, mint az elszenderültek zsengéje.

( Fil 2:9-11) Ezért Isten felmagasztalta őt, és olyan nevet adott neki, amely minden más név fölött van, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd az égben, a földön és az alvilágban, és minden nyelv vallja,, hogy »Jézus Krisztus az Úr!« az Atyaisten dicsőségére.

( 1Pét 4:6) Mert azért hirdette Krisztus az evangéliumot a megholtaknak is, hogy bár test szerint, emberek módjára ítélet alá estek, de a Lélek szerint Istenben életük legyen.

( Zsid 2:14-15) Mivel tehát a gyermekek részesei a testnek és vérnek, ő maga is hasonlóan részese lett ezeknek, hogy a halál által lerontsa azt, akinek halált osztó hatalma volt, az ördögöt, és megszabadítsa azokat, akiket a halál félelme egész életükön át rabszolgaságban tartott.

(Jel 1:17-18) Ne félj! Én vagyok az első és az utolsó, az élő, bár halott voltam; de íme élek örökkön-örökké; nálam vannak a halál és az alvilág kulcsai.

Megjegyzések:

Az Úr Jézus Krisztus, amikor alászállt a pokolra, az igazaknak hirdette az evangéliumot és az igazaknak hozott szabadulást. Ez a kárhozottakat nem érintette. Mivel már az Úr Jézus pokolra való alászállásakor is külön voltak választva az igazak a gonoszaktól ( Lk 16:25), ezért mondhatjuk, hogy ezeknek már megtörtént a különítélet. Tehát, a Krisztus elõtt élõknek is, mindjárt a haláluk után meglett a különítélet. Mivel az ítéletet az Atya a Fiúnak adta át, ezért gondolhatjuk, hogy az örök Ige, megtestesülése elõtt is és Krisztus földi élete alatt is betõltötte ítélõbírói feladatát.

(Jn 5:22) Az Atya nem is ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta át...

Azt mondják, hogy mivel a Fiú, a második isteni személy, a Szentháromság mindeneket betöltõ egy Isten második személye, ezért a megtestesülésével, valójában nem is hagyta el sem a mennyet, sem a szentháromságos isteni életet, amely végtelen és mozdulatlan ( v.ö. Aquinói Szent Tamás, A teológia összefoglalása, 4. fejezet).

Tehát a különítélet folyamatosan megtörtént minden megholt esetében, közvetlenül a haláluk után, csakhogy a Krisztus megváltó keresztje elõtt megholt igazaknak, a szabadulás csakis a Krisztus pokolra való alászállásával jöhetett el. Ezért boldogok a Kriszus után születettek, akik hisznek és Benne alusznak el, mert nekik nem kell várniuk a szabadulásra.

(Jel 14:13) Egy hangot hallottam az égből, amely ezt mondta nekem: Írjad: Már most boldogok a holtak, akik az Úrban halnak meg! Igen, mondja a Lélek, hogy megpihenjenek munkáiktól; mert cselekedeteik követik őket!

Ima: Ó Jézusom, bocsásd meg bűneinket! Ments meg minket a pokol tûzétõl, különösen azokat, akik leginkább rászorulnak irgalmadra. Ámen.

Amelyik feltekint rá, az életben marad

(Szám 21:6-10) Rábocsátotta ezért az Úr a népre a tüzes kígyókat, s azok sokakat halálra martak közülük. Erre elmentek Mózeshez, és azt mondták: ”Vétkeztünk, mert az Úr ellen és te ellened szóltunk; könyörögj, hogy vegye le rólunk ezeket a kígyókat!”  Könyörgött is Mózes a népért, mire az Úr így szólt hozzá: ”Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.” Csinált tehát Mózes egy rézkígyót és kitette jelül: a megmartak, ha feltekintettek rá, meggyógyultak.

Izrael népe a megváltottak előképe

Az Úr Ábrahámmal kezdte el megvalósítani üdvözítő tervét, amikor kihívta őt rokonsága köréből, hogy elvezesse arra a földre, amelyet neki és utódainak ígért (Ter 12:1, ApCsel 7). Ha végigkövetjük Ábrahám, Izsák és Jákób történeteit, aztán József történetét, az egyiptomi fogságot, Mózes életét és az egyiptomi kivonulást, akkor láthatjuk, hogy az Úr Ábrahám sátrától, az egyiptomi kivonulásig, egy milliós népet hozott létre, teremtett magának (Kiv 12:37)...

Izrael népének története, amely az egyiptomi fogság, az Egyiptomból való kivonulás, a Vörös-tengeren való csodálatos átvonulás, a pusztai vándorlás, a Jordánon való átvonulás és az ígéret földjére való bevonulás történeteiben bontakozik ki, a mi történetünk is. Ezek a történetek mind a hívő, keresztény, krisztuskövető ember lelki életének és a küzdő, e földön vándorló Egyháznak előképei. Az egyiptomi szolgaság – a bűn rabsága; az egyiptomi kivonulás – a segítő kegyelem általi személyes megtérés és a megváltás elfogadása; a Vörös-tengeren való átkelés – az újjászületés és a lelki szabadság Krisztusban; a pusztai vándorlás – életünk gyarlóságokkal terhelt vándorútja; a Jordánon való átkelés – az üdvösség elnyerése és a halálunk utáni belépés az Isten örömébe...

Ebben a történetben egy sor prófétikus előkép van, amelyből csak az egyik a rúdra szegezett rézkígyó. Nagyon sok előkép van a Torában: Izsák - a feláldozott Fiú előképe (Ter 22:6-8); József - a megdicsőült Krisztus előképe (Ter 41:42); Mózes - az eljövendõ Próféta, a Messiás előképe ( MTörv 18:18-19); a szikla, amelyre Mózes ráütött a botjával - Krisztusnak, az élő vizek forrásának előképe (Kiv 17:6; Jn 4:14), stb... Itt csak a rúdra szegezett rézkígyóra tekintünk...

 

Isten Báránya Aki elveszi a világ bűneit

Jézus Krisztus, Isten egyszülött Fia, a második isteni személy, a Messiás, azaz a Krisztus, Aki azért jött a világba, hogy megváltsa az embert és felajánlja a megváltást minden egyes embernek (és az egész világnak, 1Tim 2:4). Ő önszántából vállalta értünk a kereszthalált, hogy önmagát adja értünk (Tit 2:17). Bűnt nem ismerve, bűnösök közé állt értünk (2Kor 5:21), hogy megváltson minket bűneinktől. Felvitte a keresztre adóslevelünket (Kol 2:14), hogy megváltson minket adósságainktól. Átokká lett értünk a keresztfán, hogy megszabadítson minket a bűn átka alól (Gal 3:13)...

Hallhatunk, olvashatunk, vagy akár láthattunk filmekben az Úr Jézus kínszenvedéseiről olyan dramatizált képeket, amelyben próbálják hangsúlyozni az egész világ bűnrinek súlyát, mely a Passióban, hegyként nehezedik az Úr Jézus vállára. Ha őszintén belegondolunk, akkor be kell látnunk, hogy emberileg ezt nem tudjuk felfogni, és lehet, hogy nem is így kellene ezt szemléljük...

Engem nem az kell érdekeljen, hogy mennyire nyomta az Úr Jézus vállát az egész világ bűne, hanem az, hogy mennyire nyomják az Ő vállát az én bűneim. Amikor a megváltást szemlélem: a vérrel való verejtékezését, az ítéletét, a megostoroztatását, a kereszthordozását, a keresztre feszítését és halálát, akkor csakis azt kell látnom, hogy ezt egyedül értem tette. És fordítva: az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, csakis értem szenvedett, és csakis engem váltott meg. De mivel sok hívő van, és sokan tekintenek rá, ezért az Úr Jézus, az Ő isteni természete szerint, mindenkit magához vonz, mindenkit megvált, mindenkit egybefog és üdvözít.

Tehát, nem úgy kell szemlélni a Passiót, hogy Krisztus a világot váltotta meg, hanem úgy, hogy Krisztus mindig azt a személyt váltja meg, aki a megváltás művére hittel tekint fel és hittel fogadja el. Így valósul meg az, hogy „aki feltekint rá, az életben marad” és az, hogy „mindenkit magamhoz vonzok”...

(Jn 3:14-16) És ahogyan Mózes felemelte a kígyót a pusztában, úgy kell az Emberfiának is felemeltetnie, hogy aki hisz, annak örök élete legyen őbenne. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen. Mert az Isten nem azért küldte el a Fiút a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvözüljön a világ általa.

(Jn 12:32) Én meg, ha majd fölmagasztaltatom a földről, mindenkit magamhoz vonzok.

A megváltottak egysége

Krisztus teste olyan tagokból álló Test (1Kor 12:12), amelynek közvetlen, személyes és bensőséges kapcsolata van a Fővel, Jézus Krisztussal, a Megváltóval és Võlegénnyel (Jn 3:29). Amint minden kígyótól megmartnak egyénileg kellett feltekintenie a rézkígyóra, hogy életben maradjon, úgy a megváltás elnyeréséért is egyénileg kell feltekinteni a megfeszített Jézus Krisztusra, hogy elnyerjük az örök az életet. 

Ekképpen, az egy Menyasszony (Jel 21:2) tagjai, a sok kis menyasszonyka is (Lk 17:2), egyénileg lesznek a Vőlegény karjára emelve. Az Úr Jézus, a saját megélésem által, az Ő emberi természete szerint, csakis engem szeret, és csakis engem emel a karjára, mint az én Vőlegényem. De mivel sokan vagyunk így, Ő az isteni természete szerint, megteszi ezt minden egyes megváltott hívővel. Ezért lehet minden megváltottnak egyéni, bensőséges és boldog magánkapcsolata a sokakat megváltó Isten Fiával...

Ebben rejlik a egyéni hitélet és a közösségi hitélet közötti kapcsolat. Egyénileg, a saját döntésemből és saját felelõségemre leszek Krisztusé, de hasonlóképpen történik ez másokkal is, akikkel közösségben vagyok. A sok egyéni istenszeretetet, Krisztus, az Ő isteni természetében fogja össze, a Szentlélek egyesítő ereje által, egy Menyasszonyá, Krisztus misztikus testévé.

Ima: Csak Jézus és én!  Jézusom ölelj engem és ments meg engem!  Crux Sacra Sit Mihi Lux!  A Szent Kereszt legyen az én fényem! Ámen.

Új szívet

(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

2014 október 11-én abban a kegyelemben részesültem, hogy részt vehettem az EKKM XI. találkozóján, ahol a nap előadója David Payne, az angliai Westminster-apátság székhelyű Katolikus Evangelizációs Szolgálat elnöke volt. Nagy örömmel hallgattam meg a tanuságtételét és tanítását. 

Habár ő inkább más dolgokat hangsúlyozott, engem mégis ez a két mondása ragadott meg:

- Jézus szívműtétet végez rajtunk: kiveszi a mi bűnös szívünket és az Ő szívét adja nekünk;

- Minden nap "le kell tusoljunk" az Ő oldalsebéből kiáramló szent vér és víz sugaraiban.  

Vajon hogyan történik ez? Valóban nekünk adja az Úr Jézus az Ő Szent Szívét? Hogyan? És hogyan "tusolhatunk le" az Ő Szent Vérében, amely több, mint 2000 évvel ezelőtt folyt ki?...

A kőszívü ember fiai

Az eredeti bűn által, az első emberpár elszakadt Istentől és meghalt ( Ter 2:17). Az ember szíve mintegy kővé változott. Eltompult értelmében, érzelmeiben és akaratában. Ezáltal nemcsak bűnös lett, hanem bűnre hajló természetű is, vagyis hajlamos a bűn elkövetésére. A bűnre hajló szív bűnre vezetett: testvérgyilkosságra (Ter 4:8), paráznaságra ( Ter 6:2), bálványimádásra, és így, a bűn elterjedt és megsokasodott a föld színén (Ter 6:5)...

Isten teremtette Ádámot az Ő képére és hasonlatosságára (Ter 1:27), de Ádám már nemzette Séth-et az ő képére és hasonlatosságára (Ter 5:3). Habár Isten Ádámot élő szívvel teremtette, az eredeti bűn miatt ő már csak halott, kőszívet tudott átörökíteni ivadékainak. Ezért, az első emberpár miatt, mindenki a bűn és a halál alá rekesztetett, és így mindenki kőszívűnek születik...

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Isten szívcserét ígér

Dávid, a bűnbánó zsoltárában, mélyen átérzi bűnösségét, amelyet anyja méhéből hozott magával, de ugyanakkor, nagy hittel és bizalommal fordul az irgalmas Úrhoz, és hiszi, hogy Ő képes egy új szívet adni neki...

(Zsolt 51:12) Teremts új szívet belém, s éleszd fel bennem újra az erõs lelkületet!

Az Úr válaszol népének Ezekiel próféta által és megígéri, hogy új szívet és új lelket ad neki. Elveszi a nép kőszívét, és érző hússzívet ad helyette. Egy új szívet és egy új lelket ad Izrael házának...

(Ez 11:19, Károli) És adok nékik  egy szívet, és új lelket  adok belétek, és eltávolítom a kõszívet az õ testökbõl, és adok nékik hússzívet;

(Ez 18:31) Vessetek el magatoktól minden bûnt, amit ellenem elkövettetek, szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket! Miért is halnátok meg, Izrael háza?

(Ez 36:26) Új szívet adok nektek és új lelket oltok belétek, kiveszem testetekbõl a kõszívet és hússzívet adok nektek.

Jézus az Ő szívét adja nekünk

A Megtestesülés lényege, hogy a Isten, Aki lélek, magára vette emberi természetünket testben, hogy az hordozója legyen isteni természetének és személyének. A második isteni személy, a Fiú, az örök Ige, emberré lett ( Jn 1:14), hogy velünk legyen az Isten (Emmanuel; Mt 1:23). Jézus Krisztus, egy személyben, valóságos Isten és valóságos ember. Így létrejött a természeti tulajdonságok kicserélődése. Isten részesült emberi természetünkben, hogy részesítsen bennünket isteni természetében. Mindenben olyan lett mint mi, kivéve a bűnt ( Zsid 4:15). Habár nem leszünk olyan, mint Isten, mégis megistenesít bennünket a Megváltónk, hogy hozzá hasonlók legyünk, hogy "istenek legyünk” (Zsolt 82:6; Jn 10:34). Mindezt három dolog által valósította meg: Lélek, víz, és vér. És ez a három egy...

(Jn 19:34) ...az egyik katona oldalába döfte a lándzsáját. Nyomban vér és víz folyt belõle.

(1Ján 5:6-8) Õ az, aki víz és vér által jött, Jézus Krisztus. Nem csupán víz által, hanem víz és vér által. És a Lélek tesz tanúságot róla, mert a Lélek az igazság. Tehát hárman tanúskodnak: a Lélek, a víz és a vér, és ez a három egy.

A Szentlélek Úristen, misztikus módon, mindig megjeleníti, folytonosan ontja az Úr Jézus Krisztus oldalsebéből a vér és víz sugarait az Egyházba. Amint az oltár áldozatban mindig benne van az Úr Jézus Krisztus egész élete: rejtett élete, működése, megváltó keresztáldozata, halála és feltámadása (Kol 1:19), úgy az oltárról, az Oltáriszentségből, mindig ránk patakzik Jézus Krisztus oldalsebének szent vér és víz áradata. Mindenki, aki hisz Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, és abban, hogy Ő megváltott minket a kereszten, megmosakszik ( Jel 7:14; 22:14), illetve "letusol" az Ő oldalából kifolyó vízben és vérben. 

Szent Fausztina nővér látomásában a víz a fehér sugár és a vér a piros sugár, amelyek az Úr Jézus oldalából törnek elő. A víz a bűnbánat, a vér pedig a megszentelődés. Ez Isten nagy irgalma, amelyet felajánl a világnak, mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda érte, hogy aki benne hisz el ne vesszen, hanem örökké éljen (Jn 3:16).

Mindenki, aki megkeresztelkedik és részesül a szentségekben, új teremtménnyé válik. Tehát nem úgy történik a szívcsere, hogy Jézus szíve kerül a mi szívünk helyére, hanem úgy, hogy a Szentlélek által, az Ő isteni természete árad belénk. Krisztus Szent Vére, a Szentlélek által, formálja át kőszívünket, belekapcsolva azt a Fiú ponján a Szentháromság isteni életáramlatába. Tehát a szívcsere nem forma szerint történik, hanem természet szerint. A szívünk a miénk marad, de mégis egy teljesen új szív lesz. Ez a Krisztusban való újjászületés, ez az új teremtmény… A kőből, a mocskosból, a förtelmesből, egy élő, tiszta és szent lesz…

(2Kor 5:17-18) Mindenki, aki Krisztusban van, új teremtmény. A régi megszûnt, valami új valósult meg. De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelõdés szolgálatával megbízott.

(Gal 6:15) Mert sem a körülmetéltség nem ér semmit, sem a körülmetéletlenség, hanem csak az új teremtmény.

(Ef 2:14-16) Õ, a mi békességünk a kettõt eggyé forrasztotta, és a közéjük emelt válaszfalat ledöntötte, az ellenségeskedést kiküszöbölte saját testében, a törvényt ugyanis parancsaival és rendelkezéseivel érvénytelenítette. Mint békeszerzõ, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettõt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.

(Ef 4:23-24) Újuljatok meg gondolkodástok szellemében, s öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

A lelki higiénia

Ha a testünket megfürösztjük, letusoljuk, akkor mennyivel inkább kell az értékesebbet, a lelkünket füröszteni, letusolni. De hogyan lehet ezt megtenni? Úgy, hogy:

- Havonta szentgyónáshoz járulunk és meggyónjuk még a bocsánatos bűneinket is.

-  Lehetőleg naponta részt veszünk a szentmisén és szentáldozáshoz járulunk.

- A két vagy három egybegyűlt hívő között jelen lévő Krisztussal gyakran találkozzunk (Mt 18:20), azáltal, hogy részt veszünk lelki találkozásokon, imákon és lelkigyakorlatokon.

- Naponta Istenhez emeljük szívünket imában a benső szobánkban (Mt 6:6).

- Gyakoroljuk a böjtöt, az önmegtagadást és az alamizsnát (Mt 6).

- Gyakorta táplálkozunk a Szentírásból és elmélkedünk a szent igéken ( 2Tim 3:16).

- Nagy tisztelettel tudakozzuk a szentek életét és megpróbáljuk őket követni (Ef 1:15).

- Törekedünk minden nap, hogy jócselekedeteket vigyünk végbe...

Ima:

Teremtő Szentlélek, jövel,
Tiéd a lelkünk, töltsed el,
Te alkotád a szíveket,
Hozd el nekik kegyelmedet!

Vigasztaló, a kegyes Úr
Adott nekünk ajándokul,
Eleven kútfő, égi láng,
Mennyei kenet, szállj le ránk!

Te hét ajándék kútfeje,
Atyánk kegyelmes jobbja, te,
Te kit nekünk az Úr ígért,
Ajkunk sugalmas ihlete.

Gyújtsd meg szemünknek fényedet,
Szálljon szívünkbe szeretet,
Ha testünk gyarló, s lankadunk,
Légy mindig éber gyámolunk!

Űzd messze tőlünk ellenünk,
Szent békességed add nekünk,
Te járj, vezér, utunk előtt,
Veszélyről védjen szent erőd!

Add, ismerjük meg általad
Az Atyát és az egy Fiat,
És kettejüknek lelke, te,
Maradj lelkünk örök hite!

Dicsérjük Istent, az Atyát,
S ki feltámadott, szent Fiát,
S a Lelket, a Vigasztalót
Most és örök időkön át. Ámen.

Aki hisz és megkeresztelkedik

(Mk 16:15-16) Aztán így szólt hozzájuk: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek. Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

Azt gondolhatnánk, hogy itt csak a keresztség szentségéről van szó. Elvigyük a csecsemőt a templomba, megkereszteli a pap, ahogyan minket is megkereszteltek, majd egyet eszünk-iszunk, és megnyugszunk, hogy lerendeztünk egy dolgot az életben... Azonban, később, a felnőtt keresztény megtapasztalja életében, hogy ebben az igében, egy sor Isten benső életébe beavató, segítő kegyelemről van szó, a csecsemőkori keresztség szentségétől, a felnőttkori Szentlélek keresztségig...

Szüleink által részesültünk a csecsemőkori keresztségben, akik elkérték benne számunkra Istentől a hit ajándékát. Ettől kezdve beleoltattunk szentségi módon Isten szentháromságos életébe, Krisztus által, a Fiú pontján, és ha Istennel éltünk, akkor azóta sok lelki ajándékot kapunk a Szentlélek által. Az első szentgyónás, az elsőáldozás, a bérmálkozás és a további lelki fejlődésünk, mind-mind, újabb és újabb fokozatai voltak a "hit és megkeresztelkedés" folyamatának. Ilyenkor, több alkommal is, megújítottuk a keresztségi fogadalmat...

Az iskolában is külön tananyag a logika. Már az első órákon megtanítják az “és” meg a “vagy” logikai műveleteket. Aki - hisz „és” megkeresztelkedik = igaz; aki - hisz „vagy” csak megkeresztelkedik = hamis... Gyakran felháborító egyes emberek ignoranciája, felületessége, képmutatása, kényelmessége, lelki tunyasága vagy restsége...

 

1. Vannak, akik látványosan, fennhéjázó módon nyilvánítják ki hitüket, de ez nem társúl hitből fakadó cselekedetekkel és a kereszt vállalásával...

(1Ján 3:18) Gyermekeim, ne szeressünk se szóval, se nyelvvel, hanem tettel és igazsággal.

(Jak 1:22-23) A tanítást váltsátok tettekre, ne csak hallgassátok, mert különben magatokat csaljátok meg. Ha ugyanis valaki csak hallgatja a tanítást, de nem követi, hasonlít ahhoz az emberhez, aki a természettõl kapott arcát tükörben nézegeti.

(Jak 2:26) Mert ahogy lélek nélkül halott a test, a hit is halott tettek nélkül.

Ha a hit nem társul hitből fakadó tettekkel, ami valójában a megkeresztelkedés tanusága Krisztusban, akkor az a hit halott.

2 Másfelől, sokan gyakorolják így-úgy vallásukat, vadárnapi keresztény módjára, néha még szentségekhez is járulnak, de valójában nem hisznek...

(Mt 17:20 ) Ezt felelte: „Mert gyenge a hitetek. Bizony mondom nektek, ha csak akkora hitetek lesz is, mint a mustármag, s azt mondjátok ennek a hegynek itt: Menj innét oda! – odamegy, s nem lesz nektek semmi sem lehetetlen.

(Jn 16:8-9) Amikor eljön, meggyõzi a világot a bûnrõl, az igazságról és az ítéletrõl. A bûnrõl, amiért nem hittek bennem.

(ApCsel 28:24) Némelyek hittek szavainak, mások nem hittek.
 

Sajnos, a hit és a tett közötti összhang hiányának vannak igen rossz példái is:

- Nagy esemény volt egy valahol. A kisváros egyik leggazdagabb embere, aki ismert vállakozó, s az élettársa, aki egy mondén hölgy, aki hetente bulvárlapok hasábjain tündököl botrányaival, megkereszteltette gyermekét. A keresztelő a helység legnevezetesebb templomában volt megtartva, hirességek, újságírók és a helyi televizió jelenlétében. A végén azt kérdezték az emberek: Hogy van az, hogy egy ilyen, össze se házasodott pár csecsemőjét így megkeresztelik? Hát nem a szülők hiteles keresztény élete a garancia a csecsemőnek kiszolgálatott kereszségre? És akkor hogy van az, hogy más, szegény ember gyerekét, aki hasonló helyzetben van, nem keresztelik meg, holott csak az van, hogy nincs még elég pénzük családot alapítani? Vajon ilyenkor nem csúfoljuk meg a hitet és a szegény embereket?...
- Egy másik városban, egy nyilvánosan törvénytelen életet élő, egy egész várost rettegésben tartó milliomos maffiózó, kereszteltette meg csecsemőjét, több magas pozíciójú, vele lepaktáló előljáró társaságában. A keresztelés közben, az egyik keresztszülő egy marok bakjegyet dobott a keresztelő vízbe. Amikor a pap odaért a szertartással, látta a bankjegyeket a keresztelő vízben, de úgy tett, mintha misem történt volna, és elvégezte a keresztelés szertartását. Vajon ez lenne a krisztusi lelkület?...

      
Miről van szó ezeknél? A hitről és a megkeresztelkedésről? Kétlem... Habár van egyfajta igényük a vallás, a hagyomány és a tisztesség látszata iránt - mert hát kérték a keresztség szentségét - valójában szó sincs igazi hitről és hitből fakadó cselekedetről...

Íme néhány különböző megkeresztelkedésre utaló szentírási rész...

(Mt 3:13-16) Akkor Jézus Galileából elment Jánoshoz a Jordán mellé, hogy megkeresztelkedjék. János igyekezett visszatartani: „Nekem van szükségem a te keresztségedre – mondta –, s te jössz hozzám?” Jézus ezt mondta: „Hagyd ezt most! Illő, hogy mindent megtegyünk, ami elő van írva.” Erre engedett neki. Megkeresztelkedése után Jézus nyomban feljött a vízből. Akkor megnyílt az ég, és látta, hogy az Isten Lelke mint galamb leszállt és föléje ereszkedett.

(Mk 10:38) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Készen vagytok rá, hogy igyatok a kehelybõl, amelybõl majd én iszom, vagy hogy a keresztséggel, amellyel én megkeresztelkedem, ti is megkeresztelkedjetek?”

(Mt 28:19) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg õket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére…

(Lk 12:50) Keresztséggel kell megkereszteltetnem. Annyira szorongok, míg be nem teljesedik.

(ApCsel 2:38) „Térjetek meg - felelte Péter -, és keresztelkedjék meg mindegyiktek Jézus Krisztus nevében bûnei bocsánatára. És megkapjátok a Szentlélek ajándékát.

(ApCsel 19:3-5) „Mire keresztelkedtetek?” - kérdezte ismét. Ezt válaszolták: „János keresztségére.” „János a bûnbánat keresztségével keresztelt - magyarázta Pál -, a népet meg arra biztatta, higgyenek abban, aki utána jön, azaz Jézusban.” Ezt hallva megkeresztelkedtek Jézus nevére.

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy akik Krisztus Jézusban megkeresztelkedtünk, az õ halálában keresztelkedtünk meg?

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Hányféle keresztség van akkor?...
 

1. Az Úr Jézus megkeresztelkedett Keresztelő János vízkeresztségével, ami a bűnbánat keresztsége (Mt 3:13-16). Habár Ő bűnt nem ismert (2Kor 5:21), mégis beállt a bűnös emberek sorába, hogy egy legyen közülünk, és így mindnyájunk adóslevelét felvigye a keresztfára (Kol 2:14). Láthatjuk, hogy a bűnbánat keresztsége egy hitből fakadó, aktív cselekedet, beállás a bűnbánók és bűneiket megvallók sorába. Ezt a lépést a Szentlélek alászállása követi. Tehát a hit bűnbánatra és kiengesztelődésre vezet. Enélkül nincs szentségi keresztség és nincs Szentlélekben való részesedés...

2. Az Úr Jézus megkeresztelkedett az Ő kínszenvedése és kereszthalála által. Ezáltal megnyította számunkra az utat a Kálvárián és a templom kettéhasított kárpiján keresztül a szentélybe (Mt 27:51). Ezt az utat járják a szentek, akik hittel követik Krisztust. Tehát a hit krisztuskövetésre és kereszthordozásra kell vezessen. Enélkül nincs keresztség és nincs Krisztus dicsőségében való részesedés (2Kor 3:10).

3. Az Úr Jézus meghagyta az apostoloknak és rajtuk keresztül az apostolutódoknak, a püspököknek és az összes felhatalmazott presbiternek, hogy kereszteljenek meg minden nemzetet az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében. Ez a első és legfontosabb beavaltó szentség, amely mindenkit a hitre és az istengyermeki életre szűl meg az Egyházba. Ez a szentség megelőzi a hit kegyelmét...

4. Aztán ott van a Szentlélek keresztség Jézus Krisztus szent nevében, ami egy a lelki csatornát pucoló, kegyelmi tüzes folyam, mindent elárasztó kristálytiszta vízesés, menyasszonyi ékszerekkel felékesítő násznagy (Jel 21:2), ajándékokat hozó királyi nagykövet (Ef 4:8), vagy turbékoló, fejre letelepedő fehér galamb (Mt 3:16; Mk 1:10). A hit által, a Szentlélek keresztége, szőlőmunkássá avatja a hivő embert (Mt 20:2)...

5. És végül, ott van a Krisztus halálára és az elhunytak halálára való megkeresztelkedés (1Kor 15:29), mivel a keresztségben meghalunk test szerint ennek a világnak, hogy egy új életre támadjunk lélekben. A keresztségben újjászületünk (Jn 3:5; 1Pét 1:23; Tit 3:5), és új teremtményekké válunk Krisztusban ( 2Kor 5:17; Gal 6:15)...

Mit jelent akkor az, hogy “aki hisz és megkeresztelkedik”? Azt, hogy folyamatosan meg kell térünk hitből Istenhez, és gyakran meg kell mosakodjunk Jézus Krisztus Szent Vérében. Minden nap új hitre kell fakadjunk Isten kegyelme által, hogy naponta megújítsuk keresztségünket bűnbánattal, hitvallással, jócselekedetekkel és kereszthordozással...

Ima: Uram Jézus, segíts nekünk, hogy ne vegyük hiába kegyelmedet, és ne valljunk szégyent a szentek eggyessége előtt. Ámen.