Kiüresítette magát

(Fil 2:5-11) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Úr Jézus Krisztus kiüresítette magát. De hogyan? Mit jelentett ez Számára és mit jelent ez számunkra? Hogyan lett Õ? Milyen állapotban volt Õ? Mit birtokolt Õ és mirõl mondott le értünk?... 

Ahoz, hogy mindezt megérthessük, végig kell mennünk az ismert hitigazságokon...

Katolikus Kompedium:

193-195 A legfontosabb hitvallások az Apostoli hitvallás, mely a római egyház ősi, keresztelési hitvallása és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, mely a két első egyetemes, a Niceai (325) és a Konstantinápolyi (381) Zsinat gyümölcse: ez a hitvallás ma is közös az összes nagy keleti és nyugati egyházban.

232-237 A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

 467 A Kalkedoni Zsinat azt tanítja, hogy „egy és ugyanannak valljuk a Fiút, mi Urunk Jézus Krisztust; őt, aki tökéletes istenségében és tökéletes emberségében; valóban Istent és valóban embert, őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, »aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve« (Zsid 4,15); az idők kezdete előtt az Atyától született istensége szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriától embersége szerint.”

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK)

242 Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", [44] azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű". [45]

Nicea-konstantinápolyi hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak
Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett
és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendő
örök életet.
Amen.

Megfontolások

A fentiek alapján, a mi egyszerû laikus meggondolásunkkal, mondhatjuk, hogy az Istenrõl való ismereteink, az idõk szerint, három szakaszra oszlanak:

1. Az idõk kezdete elõtti szakasz;

2. Az idõk kezdetétõl, az idõk végezetéig tartó szakasz;

3. A végsõ dolgok és az örök idõk szakasza, vagyis az eszkaton.

Az 1. szakasz

Hitünk központi misztériuma, a Szentháromság élete. Tudjuk a kompendiumból, hogy a Fiúisten az idõk kezdete elõtt született. Született, de nem teremtmény. Tudjuk, hogy Isten teremtõ aktusa abban áll, hogy hathatós szavával, a semmibõl teremtett mindent. Ha nem a semmibõl teremtett volna, hanem saját lényegébõl árasztotta volna ki és formázta volna a dolgokat, akkor nem lenne teremtõ, hanem csak alkotó. Ha a teremtést a semmibõl hozza elõ, hathatós szavával, akkor a második isteni személy nem a semmibõl lett, hanem Isten lényébõl és lényegébõl született. Ha Isten Fia, az Atya lényébõl és lényegébõl született, akkor valamilyen módon azt gondolhatjuk, hogy a Fiú, az Atyából „folyt ki”, illetve az Atya önmagából „szakította ki”.  De ha a Fiú kiszakadt az Atyából és Neki élete van önmagában, ahogyan az Atyának élete van önmagában ( Jn 5:26), akkor két istennek kellene lennie...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 5:26)  Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Tudjuk, hogy egy Isten van és egy Istenben három személy. Ha Fiúisten született, akkor miért nincs két Isten?... 

Ezt egy képzeletbeli párbeszéddel lehetne szemléltetni:

Amikor megszületik a Fiú az Atyától, azt mondja neki az Atya:

 - Fiam! Kilehelem rád Lelkemet, egésszen kilehelem. Vedd az erõt, a hatalmat, dicsőséget és uralkodj, mert mindent neked adok...

Erre a Fiú így válaszol:
- Atyám! Visszalehelem most neked Lelkemet, egésszen visszalehelem... Te vagy az Atya, és én alárendelem magam neked, mert úgy illik, hogy Tiéd legyen az erõ, a hatalom, a dicsõség és az uralom, örökkön-örökké...

És ez így van kezdettől fogva, most és mindörökké... És így öröktõl fogva és örökkön-örökké, egymásra lehelik a Lelket, az életet, az erõt, a hatalmat és a dicsõséget, Aki maga a Szentlélek, a szeretet Lelke. Mivel Isten Lelkérõl van szó, ezért a Szentlélek maga is egy személy, a harmadik isteni személy...  

A Szentlélek nélkül nem lehetne egy az Isten, hanem két Isten lenne. A Szentlélek nélkül nem lehetne egység. A teljes és kölcsönös önajándékozás nélkül nem lenne Szentháromság és nem lehetne tökéletes egység, hanem két Isten lenne és ezek közötti versengés. Akkor már nem Isten lenne, hanem ördög, mert az ördög akar folyton sok isten lenni és versengeni...

Ez a boldog szentháromságos állapot, a gazdagság, az erõ, a hatalom és a dicsõség, amelyben örömmel mondja a Fiúisten, az örök Ige: Elmegyek Atyám, hogy megtegyem akaratodat. Elmegyek, hogy megváltsam az elveszett emberiséget...

(Zsid 10:5-7) Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem.  Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

 

A 2. szakasz

Ez a teremtés, a bûnbeesés, az ígéretek, a megváltás mûve és az Egyház élete, egésszen a végsõ idõkig... Ez az „idõk” ideje, vagyis a teremtett világ ideje. Ahol van test, vagyis agyag, ott van tér és idõ. A test, vagyis az anyag szórodása teret hoz létre és annak mozgása, evoluálása az idõt határozza meg...

Az idõk kezdete elõtt nem volt idõ és az idõk végezete után már nem lesz többé idõ, hanem csakis a beteljesedett örökkévalóság. De az örökkévalóságban is van egyfajta idõmérték, ami abból áll, hogy „valami elõtt”, meg „valami után”... Isten örökkévalósága, tér és idő fölöttisége, átöleli mind e három szakaszt, az örökkévalóságból örökkévalóságba, mert Õ az Aki VAN, azaz Õ az örökkévaló...

 

A mindent átölelõ transzcendens Isten, a Fiú személyében, eljött a mi világunkba, leszögezve magát egy immanens pontba, térben és idõben. Lerögzítette magát egy testbe, Dávid házában, Mária méhébe és végül a keresztre. Kiüresítette isteni személyét minden erõtõl, hatalomtól és dicsõségtõl, hogy magára öltse az emberi természetet, amely hordozója lett az isteni személyének és természetének. Az Úr Jézus, az örök Ige, mint isteni személy, Akinek valóságos isteni természete van, vállalta, hogy emberi magzat legyen, aztán hogy a betlehemi kisded legyen, aztán hogy növekedjen tudásban és bölcsességben Isten és az emberek elõtt...

(Luk 2:52) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Amikor leszállt rá a Szentlélek a Jordán folyónál, elkezdte küldetését és végül megváltotta a világot a kereszten. Vállalta azt is, hogy alászáll a poklokra, hogy elvigye isteni személyében a világosságot az alvilágban sínylõdõ holtaknak , hogy kiszabadítsa onnan a rabokat és a magasba vigye őket...

 

Katolikus Kompendium:

 

632-637 A „poklok” nem a pokolt, a kárhozat helyét jelenti, hanem a Krisztus előtt meghalt – mind a jó, mind a rossz – embereknek az állapota. Jézus isteni személyével egyesült emberi lelke elment ezekhez az igazakhoz, akik várták a Megváltót, hogy végre megláthassák Istent. Krisztus, miután halálával legyőzte a halált és az ördögöt, „akinél a halál hatalma volt” (Zsid 2,14), kiszabadította a Megváltóra váró igazakat és megnyitotta számukra a menny kapuját.

Jézus Krisztus, emberi természetével, vállalta, hogy egy magzat legyen Mária méhében, de azt is vállalta, hogy halott legyen a halottak között. Ez a kiüresedés mértéke: Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

A  3. szakasz

Az eszkaton az, ahol Isten örök boldogságban él az Õ népével. Tudjuk, hogy Isten örök és változatlan. Benne nincs semmi változás, sõt még árnyéka sincs a változásnak. Mégis, mi úgy látjuk, mintha Isten fejlõdött volna ez alatt a három szakasz alatt. A "magányos "Istenbõl" ( IS-TEN = ÕS-TEREMTÕ) elõbb szentháromságos egy Isten lesz, majd egy önmagának népet teremtő és szerzõ szentháromságos Isten. Isten népet szerez magának, amelyet magához ölel, mint a feleségét, az isten-ember Fiúisten által. Ő a Vőlegény, Aki felment a mennybe és visszavette dicsőségét, amelyet egykor letett és karjára emeli a Menyasszonyt. Isten, a feltámadás által, teljesen megváltja, felöleli és felemeli az embert és az egész teremtett világot, a mulandóságból az örökkévalóságba...
 

Kérdések

Milyen lelkülettel vagyunk mi? Képesek vagyunk-e lemondani magunkról, javainkról, életállapotunkról? A testi ember feltétlenül ragaszkodik életéhez, helyzetéhez, dolgaihoz...

- Vannak politikusok, pártvezérek, akik inkább tesznek tönkre egy pártot vagy egy egész országot, mintsem, hogy lemondjanak tisztségükrõl, tekintélyükrõl, hatalmukról;

-Vannak lelkészek, akik inkább megosztják a közösséget, mintsem, hogy engedelmesen elhagyják régi plébániájukat, nyugdijba vonuljanak vagy elfoglalják azt a helyet ahová áthelyezik;

-Vannak laikus krisztusi közösségvezetõk, akik csak mondják, hogy õk másokat szolgálnak, valójában görcsösen ragaszkodnak a vezetéshez, akár alkalmasak rá, akár nem;

- Vannak vállalati vezetõk, akik pozíciójuk megtartása érdekében bárkin és bármin átgázolnak;

- Vannak gazdák, akik földjeikért, birtokaikért a világ végéig perelnének, sõt fegyvert is ragadnának;

- Vannak ragaszkodásaink, amelyek nagyságuktól függetlenül megkötöznek bennünket.

Képesek vagyunk-e kiüresíteni magunkat? Képesek vagyunk-e lemondani életünkrõl, dolgainkról, állapotunkról, pozíciónkról?... Képesek vagyunk-e visszatérni a gyermekkori szegénységhez, szerénységhez?...

(Mt 18:3) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

Ima: Uram Jézus, megrendülök látva hatalmas áldozatodat. Segíts kérlek, hogy ugyanolyan lelkülettel legyek, mint amilyennel Te kiüresítetted magad. Ámen.

Elfáradtatok

(Mt 11:28-30) Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Az Úr Jézus, a valóságos Isten és valóságos ember, jól ismeri a gyarló embert. Ismeri, mint teremtményét, ismeri, mint gyermekét és ismeri, mint testvérét. Ha az mondja, hogy ne féljetek, hogy ne aggódjatok, hogy ne haragudjatok, stb., akkor azt nem másoknak mondja, hanem nekünk. Nem parancsként mondja, hanem bátorításként. Bármi rossz, amitől óv bennünket az evangéliumokban, az nem másokkal történik meg, hanem velünk. Ezért, ha Ő azt mondja, hogy elfáradunk, akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyszer el is fogunk fáradni. Egyedül az Úr Jézus az Aki fáradhatatlan. Ő nem lankad és nem fárad el, míg győzelemre nem viszi az igazságot…

(Iz 42:4) … nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.

Mi azonban csak gyarló emberek vagyunk, akik elfáradunk, sőt belefáradunk az életbe… 

A fáradtságnak több fajtája van: a mindennapi fizikai fáradtság, a fizikai túlhajszoltság, a mindennapi szellemi fáradtság, a krónikus szellemi fáradtság, az általános fáradtság, a lelki fáradtság...

A fizikai fáradtság

A fizikai fáradtságnak két oka van: az egyik a természetes gravitáció nyomása, amely testünkre hat és a másik, a földön uralkodó ősi átok, amely miatt keményen meg kell dolgoznunk a mindennapi betevőért...

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

Ezért természetes, hogy dolgoznunk kell, és minden nap el kell fáradunk estére. De van olyan ember, aki eltúlozza a munkát, nem él kiegyensúlyozottan, megerőlteti a testét és megbetegszik. Van akinek elkopik a forgója, kitágul a szíve vagy az aortája, van aki infartust kap és hirtelen belehal. A napi fizikai túlhajszoltság, az egészség lerombolásához, komoly betegségekhez vagy akár hirtelen halálhoz is vezethet. Minden emberben megvan a természetes ösztön, hogy miként adagolja fizikai erejének tartalékait. Csak a vakmerő ember lép át ezen a megérzett határon…

A szellemi fáradtság

A mindennapi tanulás, tanítás, irodai, számítógépes munka, stb., kifárasztja az embert szellemileg. Érezzük, hogy néhány óra után ki kell szellőztetnünk a fejünket. A szellemi munkában is meg kell találnunk az egyensúlyt a teljesítmény és a pihenés között. Szükség van a kikapcsolódásra és az alvásra. Évente egyszer-kétszer az embernek szüksége van egy hosszabb pihenésre, hogy összeszedje magát, hogy megújult erővel tudjon dolgozni. Van aki nem vigyáz magára és túlfeszíti magát a szellemi munkában. Az ilyenek szellemi kimerültségbe esnek, ami szédüléssel, hányingerrel és aluszékonysággal jár...

A kronikus fáradtság

A kronikus fáradtság, egy öszetett fáradtság, amelynek hosszútávú következményei lehetnek. Ez elsősorban szellemi fáradtság, de fizikai fáradtság is. Sokfajta tünete van: fejfájás, szédülés, aluszékonyság, hányinger, izomfájdalom, kálcium és magnézium hiány, remegések, ájulások, impotencia, stb. A krónikus fáradtság sunyi módon lopakodik be az életünkbe. Dolgozunk, mert kell, mert elvárják, mert hajtanak, mert hajtjuk magunkat, vagy mert azt gondoljuk, hogy az erőnk végtelen. Az Úr Jézus is vigyázott, hogy néha pihenjenek a tanítványok...

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!" Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Az embernek figyelnie kell fizikai és szellemi képességeire, korlátaira és nem szabad a krónikus fáradtság csapdájába esni. A krónikus fáradtságba lassan kerül bele az ember és még lassabban tud belőle kimászni. A természetes gyógyírja a pihenés, kálcium, magnézium, B vitaminok és életstílus váltás...

A lelki fáradtság

A lelki fáradtság az, amikor elfáradnak lelkünk szárnyai és már nehezen tudjuk lelkünket felemelni az Úrhoz. A lelki fáradtság az, amikor már nem tudjuk felemelni lelkünket az imában, már nem tudunk mosollyal fordulni az emberekhez, amikor már nem tudunk só lenni az emberek életében és amikor a szívünkben lévő, örök életre buzgó forrás, már nem tud magasra szökkelni...

(Mt 24:1-13)  A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Úgy érezzük, hogy szeressük a világot, hogy kitágul a szívünk a szeretettől? Jól van... De vigyázzunk, mert a szárnyaló szeretetünket megtörheti a világ goznoszsága és az okozott sérülések. Vigyázzunk, hogy a sérülések és a fájdalmak miatt nehogy megkeseredjen és belefáradjon a lelkünk...

(Mt 5:13) Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.

(Lk 21:34) Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap...

A só olyan, mint a műtrágya... Manapság divatos a biogazdálkodás, de az igazság az, hogy “pétisó” nélkül nem lesz jó termés. Nekünk is ilyen só kell, hogy legyünk, amely ízesít, táplál és jó termést hoz az emberek szívében. De ha a műtrágyát nem jól tárolják, akkor megázik, megfagy és erejét veszíti. Az ilyen “pétisót” nem szabad a földre szórni, mert csak mérgezné a talajt. Az ilyent kidobják töltésnek valahová a gödrökbe. Vigyázzunk, hogy lelkünkből ne fogyjon ki a lelkesítő, buzdító, bátorító, jó cselekedeteket termő szeretet. A felebarátunk iránti isteni szeretet tesz bennünket lelki sóvá. Ha lelkünk elfárad, akkor nem tudunk só lenni és haszontalanokká válunk...

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

Az Úr Jézus az Élő Vízek forrása. Ha belőle iszunk, akkor a Szentlélek által, az örök élet beszédének vize bugyog ki szájunkon (Jn 4:13-14; 7:38). Érezzük, hogy van egy kút a szívünk mélyén és onnan élő víz bugyog fel, mások lelki szomjának oltására. Ha elfárad a lélek, akkor ez a forrás, ez a kút, kiapadhat bennünk...

Mivel testünk és szellemi-lelkünk teljes egységet alkotnak, ezért vigyáznunk kell a teljes lényünkre. A testi és a szellemi fáradtság magával hozhatja a lelki fáradtságot. A fizikailag vagy szellemileg fáradt ember nem tud már imádkozni és nem tudja szívét Istenhez emelni. Ha nem tudunk imádkozni, akkor egyszer csak kiürül a lelki korsónk és lámpásunkban nem marad elég olaj...

(Mt 25:3) A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele.

Megérthettük ezekből, hogy mennyire veszélyes dolog a lelki fáradtság. Megelőzhetjük a lelki fáradtságot és ha már benne vagyunk, akkor is van kiút belőle.

 Néhány konkrét lépés a fáradtság elkerülésére:

1. Álljunk le mindennel és rendezzük át életünket;
2. Pihenjünk meg, szedjük rendbe az életünket és kezdjük el újból imádkozni;
3. Gondolkodjuk át, elmélkedjük át az elmúlt rossz időszakot;
4. Járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz vagy lelki gondozáshoz;
5. Engedjük el minden ragaszkodásunkat;
6. Hagyjuk, hogy Isten vezessen bennünket, és cselekedjen az életünkben;
7. Kezdjük el ismét gyakorolni az isteni erényeket és a jócselekedeteket.

A lelki fáradtság ellenszere az Úr Jézus Krisztusban való töretlen bízalom. Minden fáradtság gyógyírja, ha a Szent Keresztet szemléljük, ha feltekintünk rá...

(Iz 40:31)  De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

Ima: Uram Jézus, elfáradtam. Segíts, hogy újból meglássalak. Segíts, hogy fel tudjak nézni Rád. Segíts, hogy elrejtőzzem szent sebeidben. Ámen.

Emlékezetébe véste

(Lk 2:15-19) Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvõ gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekrõl nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.

 A Fájdalmas rózsafûzér második beveztõ titka így szól: Aki emlékezetünket erõsítse. Ha valaki elõször imádkozza ezt a rózsafûzért, talán meglepõdik ezen a titkon. Miért olyan fontos dolog ez a titok, hogy ennyire kiemelten kéri az imádkozó Egyház? Ahogyan telnek az évek és megöregszünk, egyre inkább megértjük ennek a kérésnek az értelmét...

Az emlékezés az ember életében

Már az elemi iskolában észrevehetjük, hogy mennyire fontos emlékezni. Fõleg az elemi iskolás kislányok között szokás az emlékes füzet készítése. Régebben a felnõtt fiatalok is készítettek emlékes füzetet. Az ilyen emlékes füzetekbe fotókat szoktak ragasztani vagy rajzokat készítenek és megkérik a barátokat, barátnõket, hogy írjanak bele egy-egy versikét vagy egy-egy szép gondolatot...

Késõbb készítenek családi fotoalbumokat, sõt ma már filmarhívumokat is, amelyekben benne vannak a fontosabb események: a babakor, a szülinapok, az iskolakezdések, az évzárók, a keresztelõk, bérmálkozások, esküvõk, kirándulások, üdülések, stb. Fontos az ember és a család életében az emlékezés...

Van ami élesen megmarad az emlékezetünkben és van amit elfelejtünk. Vannak emlékek, amelyekre szivesen emlékezünk és vannak emlékek, amelykre nem szivesen emlékezünk vissza. Vannak emlékek, amelyeket egyszerûen kitörölnénk, ha lehetne... Vannak emlékek, amelyek megmagyarázhatatlan módon felkavarják lelkünket és könnyeket fakasztanak a szemünkbe...

Az emlékezet megtisztítása

Azt mondják, hogy az emlékek nem vesznek el, hanem halálunk óráján egész életünk világosan fog lepörögni elõttünk... Van aki azt mondja, hogy olyan lesz a különítéletünk az Úr Jézus ítélõ trónja elõtt, mintha leűlénk Vele egy képernyõ elé és megnéznénk életünk teljes és vágatlan DVD-jét. Hát ez elég kényelmetlen lenne... Boldog az az ember, akinek bûnei nincsenek felvéve erre a DVD-re és nem kell végignéznie ezeket...

(Róm 4:7-8) Boldog, akinek a bûne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója.

Tehát tisztítsuk meg emlékezetünket a bûneinktõl. Ezt elsõsorban a folyamatos lelkiismeret vizsgálattal tehetjük meg és a kiengesztelõdés szentségével, vagyis a szentgyónással, ami a különítéletünk elõvételezése. A protestánsok is megtisztíthatják emlékezetüket lelki beszélgetéssel, lelki gondozással, amely végén imádkoznak a megtisztulásra vágyó hívõért. A Szentlélek betölti és megtisztítja a sérült emlékterületeket, a lélek sérült kamráit...

Az ember nem azonos az emlékezetével

Manapság divatosak az olyan sci-fi filmek, amelyben az emberi klónozás témáját boncolgatják. A téma alapja, hogy az ember én-je az emlékeiben él és az emlékei határozzák meg személyét. Így aztán, önmaga klónozása által, az ember akár örökké is élhetne... 

Azonban ez nem így van... Az ember sokkal több, mint az emlékei és sokkal több, mint valami számítógép-memória. Az embernek Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelke van, amely már magzatkorban létezik, él és érez. Ebbõl a szellemi-lelki magból növekedik az ember, akinek halhatatlan lelke van és ebben jönnek létre az emlékek. A megtapasztalások, a neveltetés, a tanulás, az események és a cselekedetek, mind hozzájárulnak az ember lelki fejlõdéséhez. Az ember lelke, Isten kegyelmébõl, egy kis kamrából, óriási kastéllyá tud növekedni. A fent említett folyamatokban lehetnek rossz dolgok is, mint pl. botránkozások, megbántások, rossz tapasztalatok, személyes bûnök, stb, azonban ezek, hogyha karban van tartva a lélek, rendben kigyógyulnak és nem épülnek be fájdalmasan az ember lelkébe...

Egy betegség miatt, vagy az öregkorral, megjelenik a felejtés és a leépülés. Lehet ez szenilitás, öregkori demencia vagy Altzheimer kor. Az ember leépülhet, akár olyanná válhat, mint egy növény... Vajon, ilyenkor az ember elveszett az emlékezetével együtt? Nem... Az ember ott van bent, csak elromlott az interface. Elromlott a lélek fizikai kapcsolata a külvilággal. Az ember én-je, a lelke odabent van, de nem tud már megnyilvánulni. Az ember memóriáját nem lehet letölteni egy memóriaegységre, majd egy új testbe feltölteni. Az ember csak akkor ember, ha a teste és lelke teljes egységben van, ahogyan Isten teremtette. A véglegesen leromlott memóriájú ember, csak az Úr Jézusban tud újra önmaga lenni, a Szentlélek által...
 

Emlékezés a társadalomban

Nagyon fontos az emlékezés a társadalomban. Már a kisiskolásoknak is tanítják a történelmet. Az értelmiségiek egész rétege dolgozik azért, hogy a társadalmi emlékezetet kutassák, rögzítsék, ápolják és tanítsák. Ez a történelem tudományának szerepe... Az embereknek fontos, hogy megismerjék az emberiség emlékezetét a kezdetektõl, egésszen a napjainkig. A népeknek, mind nagyon fontos, hogy ismerjék történelmüket, eredetüket, gyökereiket, amilyen régrõl csak lehetséges. Ásatásokat, kutatásokat és tanulmányokat végeznek ezért...

Fontos, hogy a társadalmi emlékezés is megtisztuljon és meggyógyuljon. Erre való a történelem tisztességes feltárása, a bizonyos korszakokat elítélõ nyilatkozatok, dokumentumok, könyvek, vagy a nemzetek közötti hivatalos kieggyezések. Gyakran elõfordult, hogy országok, nemzetek, vezetõk vagy egyházfõk, elítéltek diktaturákat, népírtásokat és hivatalosan bocsánatot kértek a múltbeli atrocitásokért. Ez csakis akkor jöhet létre, ha azokban az országokban, nemzetekben, az egyes emberek megtérnek és belátják, hogy csakis békében, megértésben és kölcsönös tiszteletben lehet teljes életet élni. Az ilyen széles körû személyes megtérések tették lehetõvé, hogy az emberek bocsánatot kérjenek a keresztes hadjáratokért vagy elítéljék a náci, fasiszta vagy a kommunista diktaturákat...

Fontos a személyes életünkre nézve is, hogy a társadalmi emlékezés meg legyen tisztítva, be legyen gyógyulva, mert társadalmunk  békéje és végül személyes békénk függ ettõl. A meg nem tisztított emlékezetû társadalomban, a múlt gonosz szellemei feltámadnak és a társadalmi bûnök megismétlõdnek...

Emlékezés Isten kegyelmére

Az Úr Jézus azt mondja, hogy senki sem mehet Õhozzá, ha az Atya meg nem adja neki (Jn 6:65). Tehát Isten kegyelme vezet el bennünket az Úr Jézus Krisztushoz, a Szabadítóhoz. Megtérésünk és annak lelki folyamata olyan hatalmas kegyelem, amelyrõl nem szabad megfeledkeznünk. Jól az eszünkbe és szívünkbe kell vésnünk ezeket a kegyelmeket és csodákat. A szentírás számos helyen figyelmeztet, hogy mennyire fontos emlékezni Isten kegyelmére...

(Zsolt 50:22) Ti, akik megfeledkeztek Istenrõl, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket.

(Zsolt 137:5) Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!

(ApCsel 20:31) Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.

(Júd 1:5) Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de késõbb azokat, akik nem hittek, elpusztította.

Nem feledkezhetünk meg az Úrról és az Õ irgalmáról egy pillanatig sem... A tiszta, egészséges emlékezet az Úrral való kapcsolatban áll, a Szentlélek által. Ha hûségesen ragaszkodunk az Úrhoz, akkor Õ folyamatosan tisztítja, gyógyítja és erõsíti emlékezetünket. Minél inkább a keresztre tekintünk, az Úr megváltó mûvére, annál inkább erõsebb lesz az emlékezetünk. A keresztáldozat fájdalma felszántja emlékezetünket és éberen tartja azt...

Az emlékezetünk gyógyítása

Vonuljunk vissza egy csendes helyre és elmélkedjük végig életünket:

-  Milyenek voltak az elsõ éveim a szüleimmel; elfogadott voltam-e vagy sem?

-  Milyen volt az óvódában?

-  Milyenek voltak az elemi iskolás éveim?

-  Milyen volt a gimnázium?

-  Milyen volt a katonai szolgálat?

-  Milyen volt az egyetem?

-  Milyenek voltak a tanítók, a tanárok, a vizsgák?

-  Milyen volt az elsõ szerelmem és a többiek?

-  Milyen volt az esküvõm?

-  Milyen volt a fiatal házaséletem?

-  Milyen volt a szûlés, a gyermekáldás? 

-  Milyen volt az életem dereka és a gyerekek nevelése?

-  Milyen problémáim, konfliktusaim voltak, a családban, a munkahelyen, a közösségben?...

-  Milyen személyes kapcsolatok okoznak bánatot, keserûséget, haragot vagy dühöt?...

   Stb...

Gondoljunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, régi munkatársainkra, elhunyt barátainkra, ellenségeinkre és imádkozzunk értük. Sok eltemetett bûn, sérülés lehet ezekben az életszakaszokban. Kérjük a Szentlelket, hogy hozza fel és gyógyítsa ezeket. 

Akarod-e felszínre kerüljenek sérüléseid? Akarod-e átadni ezeket Jézusnak?...

Ima: Uram Jézus! Légy irgalmas hozzám. Tisztítsd meg életem DVD-jét, hogy amikor majd visszanézzük, ne kelljen szégyenkeznem. Ámen.

Ne féljetek!

(Mt 10:28-33)  Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Amikor az Úr Jézus azt mondja, hogy ne féljünk vagy ne aggodalmaskodjunk, akkor azt nem parancsolatként mondja, hanem bátorításként, mert tudja, hogy félni fogunk...

II. János Pál pápáról két dolog juthat eszünkbe: „Totus tuus ego sum”, vagyis "Egésszen a tiéd vagyok" és a  „Ne féljetek!”. Ő volt a teljes önátadottság és a félelmet nem ismerõ Isten embere. Ez nem két erény, hanem egy és ugyanazon erénynek két oldala. Az Istennek való teljes öntátadottság és a félelem leküzdése, szorossan összetartoznak.

A félelem

Mi a félelem? A félelem egy intenzív rossz érzés, amelyet valaminek az elvesztése, vagy a kudarc miatti aggodalom okoz. Félelmünk tárgya lehet: az életünk, a biztonságunk, egészségünk, javaink, szabadságunk, jogaink, pozíciónk, munkahelyünk, stb. elvesztése. A félelem lehet obiektív vagy szubiektív. Pl. obiektív félelem volt az Úr Jézus gyötrődése a getszemáni kertben, mert Ő bíztosra tudta, hogy mi vár rá, de gyakran a mi félelmünk szubiektív, mivel rövid időn belül bebizonyosodik, hogy az a rossz dolog, ami miatt aggódtunk, nem következik be.

Egy másik fajta félelem az, amelyet a bűn és a lelkiismeretfurdalás okoz. Az ősbűn óta, bennünk van a félelem és a rejtőzködés (Ter 3:7-8). A rossz lelkiismeret rejtőzködésre és dolgaink rejtegetésére késztet bennünket. Ekkor a félelem, egyfajta aggodalom azért, hogy nehogy felfedezzék, felfedjék rejtett énünket, rejtett dolgainkat...

Félelmeink okai

 

Félelmeink okai lehetnek: a bűn, a hitetlenség, az alázat és az önátadás hiánya...

- Fél az, aki bűnös, nehogy világosságra kerüljenek dolgai, vagy nehogy felelnie kelljen tetteiért;

- Fél az, aki nem hisz Isten gondviselésében, hatalmában, szabadításában és abban, hogy Ő nagyobb, mint a mi problémánk;

- Fél az, aki nem elég alázatos belátni, hogy az élet túl nagy autó ahhoz, hogy tudjuk vezetni, és hogy át kell adnunk a kormányt az Úrnak.

Tehát az fél, aki nem adja át dolgait és problémáit, egyszóval életét és mindenét az Úrnak...

 

Állandóan félek? Félelemben élek? Mi az oka? Bűnben élek? Még nem tértem meg bizonyos bűnökbõl? Kevés a hitem? Nem hiszem el, hogy Isten tenyerén van az egész életem, az egészségem, a családom, minden javam? Nem hiszem el, hogy Isten hatalmasabb, mint az én problémám? Nem vagyok elég alázatos? Azt gondolom, hogy én majd megoldom problémáimat, ne szóljon bele Isten a dolgaimba? Nem jutottam soha el valójában az Istennek való önátadásig? Lehet, hogy csak mondogatom, hogy átadom az életemet, de valójában nem is tettem meg ezt soha?...

 

Félelmek az életben

Sokféle félelem van az életben:

- A kisgyerek fél a sötétségtõl;

- A kisgyerek fél elmaradni az anyukájától;

- A kisgyerek fél az óvódától;

- Az iskolás fél egy új osztályközösségtõl;

- A tanuló fél a vizsgáktól;

- A gyerek fél egy új környezettõl, várostól;

- A gyerek fél egy rossz filmtől;

- A gyerek fél az idegen emberektől;

- Az ember fél a póktól, a békától, a kígyótól;

- Az ember fél a magasságtól, a szoros helyektől;
- Az ember fél a közösségtől, a tömegtől;

- Az ember fél a munkahelyi problémáktól, feladatoktól, konfliktusoktól;

- Az ember fél a munkanélküliségtől, a pénztelenségtől;

- Az ember fél a csalóktól, a tolvajoktól;

- A nõ fél a tisztességtelen, erőszkos férfiaktól;

- A nő fél a szűléstől;

- Az ember fél a gyerekei, házastársa, családja sorsa miatt;
- Az ember fél a balesetektől, szerencsétlenségektől;

- Az ember fél a háborútól, az erőszktól;

- Az ember fél a betegségtől, a vértől, az orvosoktól;

- Az ember fél véleményt nyilvánítani, hitét megvallani;

- Az ember fél, hogy kiderül a bűne, és elítélik, bezárják;
- Az ember fél a babonás, okkult dolgoktól;

- Az ember fél az eljövendő büntetéstől, a kárhozattól;
- Az ember fél a haláltól...

 

Ha felismerjük magunkat ezekben, akkor imádkozzunk az Úrhoz, és adjuk át neki a mi félelmeinket...
 

 

 

A félelem gyógyírja az önátadás és a szeretet

 

Minden félelemnek oka az aggodalom, hogy nehogy veszteség érjen bennünket. Nehogy elveszítsük magunkat, életünket, egészségünket, jólétünket, nyugalmunkat, biztonságunkat, gyerekeinket, tulajdonunkat, stb. Félelmeink oka, a mindenáron való ragaszkodás és a kudarc el nem fogadása. Ezért félelmeinket csakis az Istennek való önátadás oldhatja fel. Ha átadjuk magunkat Istennek és magunkkal együtt minden problémánkat, akkor a szeretet kiszorítja belőlünk a félelmet...

(1Jn 4:18)  A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.

 

Miért van szükség az önátadásra? Mert bennünk, emberekben, önmagunktól nincs szeretet. Isten a szeretet és a szeretet Istentől való. Nem úgy van, hogy mi szeretjük elõbb Istent és majd Õ válaszol szeretetünkre, hanem Isten szeret elõbb minket, betölt minket az õ szeretetével és így leszünk képesek viszontszeretni Istent és embertársainkat.

 (1Jn 4:19)  Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.

 

Ima: Uram Jézus! Félelemben és rettegésben élem életemet. Kérlek segíts, add nekem szeretetedet és szabadíts meg félelmeimtől. Ámen.

Minden hiábavalóság!

(Préd 1:1-3) A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának a szavai. Hiábavalóság, csak hiábavalóság, ezt mondja a prédikátor, hiábavalóság, csupa hiábavalóság. Minden hiábavalóság! Mi haszna az embernek minden fáradozásból, amit magára vállal a nap alatt?

Salamon dicsõsége

Salamon, Dávid fia, király és próféta volt, aki nagy áldásokban részesült életében... Nem az õ érdemeiért áldotta meg az Úr, hanem apja, Dávid iránti irgalmából, akit az Úr kiválasztott és felkent Sámuel próféta által. Az Úr megígérte, hogy megáldja Dávid házát, és trónját megszilárdítja mindörökre...

(Jer 33:17) Mert ezt mondja az Úr: Dávid nem marad férfi sarjadék nélkül, hogy legyen, aki Izrael házának trónjára üljön.

(2Krón 1:8) Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak.

(Iz 22:22) Az õ vállára teszem le Dávid házának kulcsát, amit kinyit, azt senki be nem zárja, s amit bezár, azt senki ki nem nyitja.

Salamon bûnös kapcsolatból született (2 Sám 11:4-5) és mégis, õ lett apja, Dávid király utóda (1Kir 1:34). Õ építette fel a Jeruzsálemi Templomot (1Kir 6:14) és az õ imáját hallgatta meg az Úr a templom felszentelésekor (1Kir 8:22). Az Úr mérhetetlen bölcsességgel és gazdagsággal áldotta meg Salamont (2Kron 1:11-12). Mindezek ellenére, Salamon gyarló ember volt. Szíve keménysége miatt, az idegenek asszonyok és a bálványok miatt, az Úr elvette tõle az északi országrészt és azok késõbb megalapították Izraelt (1Kir 11:32)...

Jézus, Sirák fia sem írt valami hízelgõen Salamonról és felrótta neki, hogy ágyékát az asszonyoknak adta (Sir 47:19). Tehát Salamon az a férfi volt, aki minden jót, gazdagságot és élvezetet megtapasztalt: kapott isteni áldást, kegyelmet, nagy bölcsességet, mérhetetlen gazdagságot és hatalmat. Rengeteg felesége és ágyasa volt. Felépítette Isten templomát és a királyi palotát Jeruzsálemben. Isten meghallgatta imáit, épített, alkotott, vezetett, kormányzott és bíráskodott. Hódoltak neki a népek és semmi sem volt, amit ne kapott volna meg életében. Mégis, élete csúcsán, így kiáltott fel: Minden hiábavalóság!...

Salamon megfigyelte a természet állandóságát; az isteni ajándékokat: a bölcsességet és a tudományt; megtapasztalta az örömeket és az élvezeteket; megfigyelte a balgaságot és az esztelenséget. Bármit is szemlélt vagy tapasztalt, a végsõ következtetése az volt, hogy minden hiábavalóság. Mi volt ennek a hiányérzetnek, ennek a reménytelenségnek oka? Hát mi más, mint a halál… Az embernek bizony meg kell halnia. Bármilyen hatalmas is volt, bármit is alkotott, bárhogyan is élt, oda kerül ahová a többi…

A halál a reménytelenség oka

Mivel az ember lelke halhatatlanságra van teremtve, ezért a halál valósága hihetetlen számára. Látjuk a temetéseket, a sírhantokat, tudjuk, hogy egyszer nekünk is eljõn a vég, de valahogyan mégsem tudjuk elhinni. A halál annyira természetellenes, hogy egyszerûen elképzelhetetlen...

A halál a bûn következménye és annak zsoldja. A halál elõször is azért lett, mert az õsbûn által az ember elszakadt Istentõl, az élet forrásától. Másodszor pedig azért is lett, hogy korlátozza a bûn növekedését és elhatalmasodását a földön...

(Ter 2:17) De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltetõ lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsõségét.

Mivel az ember nem igazán tudja elhinni a halál tényét, és bûnös természete által önzõ és nagyravágyó, ezért beleveti magát a vagyongyûjtésbe, a földi szállás építésébe, a hatalom megszerzésébe és az élvezetek keresésébe. Nem akar tudomást venni arról, hogy mindezeket hamarosan itt kell hagynia. Sokan visszaélnek az Úr tűrelmével és még 80 éves korukban is csak a földeket, a gazdaságot, a vagyont és más hiábavalóságokat hajszolnak, ahelyett, hogy Istent keresnék...

Volt egy öreg, keménynyakú székely, aki sokat gazdálkodott és dolgozott életében. Durva és kemény volt még a feleségével és a gyerekeivel is. Gyűjtötte a vagyont és a földeket, a családjától minden jót megtagadott és csak hajtotta őket. Testvéreivel évtizedekig perelt a földekért meg a családi örökségért. Erõs ember volt, így hát nem betegeskedett, hanem egy napon agyvérzést kapott és néhány nap után meghalt. Felravatalozták a díszes, belsõ szobában és jöttek a rokonok, a komák meg a falubeliek a temetésre. Ott állt a gyászoló család feketében a koporsó mellett, könnyezõ szemekkel, de a feleség nem a férjét síratta, hanem a saját életét. Így kiáltozott zokokva a férje koporsója mellett: "Nna!... Most hol vannak a földjeid? Hány hektárt viszel magaddal?..."

Reményégünk Krisztus

Az ember, az õsbûn által a halált választotta, de Isten nem hagyta az embert a halálban és a reménytelenségben. Isten, az Õ felfoghatatlan szeretete által, új életet adott az embernek...

(Jn 3:16) Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.

Isten egyszülött Fiát adta értünk, hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen.

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bõségben legyen.

Aki Jézus Krisztusban hisz, annak örök élete van és aki Benne reménykedik az nem csalatkozik...

(Mk 16:16) Aki hisz és megkeresztelkedik, üdvözül, aki nem hisz, az elkárhozik.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

A hit, a remény és a szeretet által, már ebben az életben megtapasztaljuk, hogy életünk nem hiábavalóság, hanem Krisztusban minden értelmet nyer, még a halál is. Krisztusban a halál nyereség és eltávózás egy jobb életre, arra a helyre, amelyet Õ készített el számunkra...

(1Kor 13:13) Addig megmarad a hit, a remény és a szeretet, ez a három, de közülük a legnagyobb a szeretet.

(Fil 1:21) Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

Életünk hiábavalóságai

Sokat panaszkodunk, hogy gyakorlatilag életünk javát az árnyékszéknek dolgozzuk. Sokat fáradozunk azért, hogy együnk, de aztán minden az árnyékszékbe kerül. Aztán sokan 30 évre szóló hitelt vesznek fel, azért, hogy egy kis lakást vegyenek maguknak. Egy életet dolgonak, hogy legyen ahová lehajtsák a fejüket. És így sok mindent fel lehetne sorolni, amiért az ember látszólag hiábavalóan robotol. De Szent Pál azt mondja, hogy aki nem dolgozik, az ne is egyék...

(2Tessz 3:10) Már amikor nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Azért élünk a földön, hogy Istené legyünk, hogy eljussunk az örök hazába és hogy ott örökké boldogan éljünk. De az örök hazába ezen az életen át vezet az út... Tehát semmi sem hiábavaló, ami ezt az életet helyesen szolgálja és segít bennünket kiteljesedni, útban az örök élet felé. Ezért semmi evilági dolog, ami az örök életre mutat, nem hiábavaló. 

Nem hiábavaló a tanulás, a szakma elsajátítása, a munka, az otthon megteremtése, a család, az étel, a ruha, az autó, a pihenés, a kirándulás, az orvos, a gyógyszer, stb. Minden hasznos, minden jó és minden Istentõl való. Semmi sem hiábavalóság. És mégis, bármi ezekbõl egyhamar hiábavalóssággá tud válni... Minden hiábavalóság, ami nem szükséges útban a végcél felé, ami nem Isten akarata szerint való, ami nem Krisztusban van cselekedve...

Sok hiábavalóság van az életünkben:

- Hiábavalóság az, ha valaki örökké csak tanul, doktorál, hogy magasztalja önmagát, de tudománya senkinek se használ;

- Hiábavalóság az, ha valaki olyan könyveket ír, filmeket, zenét alkot, amelyek nincsenek Isten dicsõségére és az emberek épülésére;
- Hiábavalóság az, ha valaki jó szakember, de nem segít, nem hasznal senkinek se;
- Hiábavalóság, ha valaki palotákat épít, holott egy kisebb házban is bõségesen megférne;
- Hiábavalóság az, ha valaki nagy gazdaságot, vállakozást, gyárat vezet, de azok nem használnak senkinek és alkalmazottai nyögnek a keze alatt;
- Hiábavalóság az, ha az ember elhagyja családját, ismét fiatal akar lenni és fiatal feleséget, fiatalos életet keres magának;
- Hiábavalóság az, ha valaki sok pénzt gyűjt, de senkinek sem használ vele, hanem csak a bankszámlában gyönyörködik;
- Hiábavalóság az, ha az ember megöregszik és ragaszkodik vagyonához, tárgyaihoz, amelyekre már nincs szüksége;
- Hiábavalóság az, ha az ember úgy öregszik meg, hogy számára Isten csak egy kérdõjel és a templom csak egy mûemlék; 

És még lehetne folytatni...

Ha Istené nem lettünk, akkor hiábavalóan éltünk. A legnagyobb hiábavalóság a kárhozat. Nem csak a fizikai halál létezik, hanem létezik az örök halál is, ami a kárhozat...

(Mt 10:28) Ne féljetek azoktól, akik a testet megölik, a lelket azonban nem tudják megölni! Inkább attól féljetek, aki a kárhozatba vetve a testet is, a lelket is el tudja pusztítani!

(Jel 20:15) Aki nem volt beírva az élet könyvébe, azt a tüzes tóba vetették.

Tisztítsuk meg életünket folyamatosan a hiábavalóságoktól, mert egyszer úgyis meg kell tisztuljunk. Csomagoljuk össze a lelki kincseinket és legyünk készen bármely pillanatban elköltözni...

(1Kor 3:13)  Az (Úr) napja ugyanis nyilvánvalóvá teszi, mivel tûzzel érkezik, és a tûz majd megmutatja, kinek mit ér a munkája.

(2Kor 5:6-8) Tehát mindenkor bizakodunk, és tudjuk, hogy amíg a testben lakunk, távol lakunk az Úrtól; mert hitben járunk, nem látásban. De bizakodunk, és inkább szeretnénk elköltözni a testből, és hazaköltözni az Úrhoz.

Amit majd összecsomagolunk és magunkkal viszünk, és ami megmarad a tûz próbája után, az lesz a miénk, ami valóban nem hiábavalóság...

Ima: Uram Jézus! Bocsásd meg a fiatalkori balgaságaimat és adj nekem bölcsességet, hogy megtisztítsam életemet a hiábavalóságoktól. Ámen.