Kiüresítette magát

(Fil 2:5-11) Ugyanazt a lelkületet ápoljátok magatokban, amely Krisztus Jézusban volt. Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig. Ezért Isten felmagasztalta, és olyan nevet adott neki, amely fölötte van minden névnek, hogy Jézus nevére hajoljon meg minden térd a mennyben, a földön és az alvilágban, s minden nyelv hirdesse az Atyaisten dicsőségére, hogy Jézus Krisztus az Úr.

Az Úr Jézus Krisztus kiüresítette magát. Kiüresítette magát, de hogyan? Mit jelentett ez az Ő számára, és mit jelent ez nekünk? Hogyan lett Ő? Milyen állapotban volt Ő? Mit birtokolt Ő és miről mondott le értünk? Ahoz, hogy mindezt megérthessük, végig kell mennünk az ismert hitigazságokon...

Katolikus Kompedium:

193-195 A legfontosabb hitvallások az Apostoli hitvallás, mely a római egyház ősi, keresztelési hitvallása és a Nicea-konstantinápolyi hitvallás, mely a két első egyetemes, a Niceai (325) és a Konstantinápolyi (381) Zsinat gyümölcse: ez a hitvallás ma is közös az összes nagy keleti és nyugati egyházban.

232-237 A keresztény hit és élet központi misztériuma a Szentháromság misztériuma. A keresztényeket az Atyának és a Fiúnak és Szentléleknek nevében keresztelik meg.

 467 A Kalkedoni Zsinat azt tanítja, hogy „egy és ugyanannak valljuk a Fiút, mi Urunk Jézus Krisztust; őt, aki tökéletes istenségében és tökéletes emberségében; valóban Istent és valóban embert, őt, akinek értelmes lelke és teste van, és aki istensége szerint egylényegű az Atyával, és embersége szerint egylényegű mivelünk, »aki hozzánk hasonló mindenben, a bűnt kivéve« (Zsid 4,15); az idők kezdete előtt az Atyától született istensége szerint, és az utolsó napokban értünk és a mi üdvösségünkért az Istenszülő Szűz Máriától embersége szerint.”

Katolikus Egyház Katekizmusa (KEK)

242 Utánuk az Egyház, követvén az apostoli Hagyományt, 325-ben a niceai, I. egyetemes zsinaton megvallotta, hogy a Fiú "egylényegű az Atyával", [44] azaz egy Isten Ővele. A 381-ben összegyűlt konstantinápolyi, II. egyetemes zsinat a niceai hitvallásból a maga megfogalmazásában megtartotta e kifejezést, és megvallotta "Isten egyszülött Fiát, aki az Atyától született az idők kezdete előtt: Isten az Istentől, világosság a világosságtól, valóságos Isten a valóságos Istentől, született, de nem teremtmény, az Atyával egylényegű". [45]

Nicea-konstantinápolyi hitvallás

Hiszek az egy Istenben,

mindenható Atyában,
mennynek és földnek, minden
láthatónak és láthatatlannak
Teremtőjében.

Hiszek az egy Úrban,

Jézus Krisztusban,
Isten egyszülött Fiában,
aki az Atyától született
az idő kezdete előtt.
Isten az Istentől,
Világosság a Világosságtól,
valóságos Isten
a valóságos Istentől,
született, de nem teremtmény,
az Atyával egylényegű,
és minden általa lett.

Értünk, emberekért,

a mi üdvösségünkért
leszállott a mennyből.
Megtestesült
a Szentlélek erejéből
Szűz Máriától,
és emberré lett.
Poncius Pilátus alatt értünk
keresztre feszítették,
kínhalált szenvedett
és eltemették.

Harmadnapra föltámadott

az Írások szerint,
fölment a mennybe,
ott ül az Atyának jobbján,
de újra eljön dicsőségben
ítélni élőket és holtakat,
és országának nem lesz vége.

Hiszek a Szentlélekben

Urunkban és éltetőnkben,
aki az Atyától
és a Fiútól származik;
akit éppúgy imádunk
és dicsőítünk,
mint az Atyát és a Fiút,
Ő szólt a próféták szavával.

Hiszek az egy, szent,

katolikus és apostoli
Anyaszentegyházban.
Vallom az egy keresztséget
a bűnök bocsánatára,
várom a holtak feltámadását
és az eljövendő
örök életet.
Amen.

Megfontolások

A fentiek alapján, a mi egyszerű, laikus megfontolásaink szerint mondhatjuk, hogy az Istenről való ismereteink, idő szerint, három szakaszra oszlanak:

1. Az idők kezdete előtti szakasz;

2. Az idők kezdetétõl, az idők végezetéig tartó szakasz;

3. A végső dolgok, az örök idők szakasza, vagyis az eszkaton.

Az 1. szakasz

Hitünk központi misztériuma, a Szentháromság egy Isten és az Isten benső élete. Tudjuk a kompendiumból, hogy a Fiúisten az idők kezdete előtt született. Született, de nem teremtmény. Tudjuk, hogy Isten teremtő műve abban áll, hogy hathatós szavával, a semmiből teremtett mindent. Ha nem a semmiből teremtett volna, hanem saját lényegéből árasztotta volna ki és formázta volna a dolgokat, akkor nem lenne Teremtő, hanem csak alkotó. 

Ha Isten a teremtést a semmiből hozta elő hathatós szavával, akkor a második isteni személy nem a semmiből lett, hanem Isten lényéből és lényegéből született. Ha pedig Isten Fia, az örök Ige, az Atya lényéből és lényegéből született, akkor valamilyen módon azt gondolhatjuk, hogy a Fiú, az Atyából „folyt ki”, illetve az Atya önmagából „szakította ki”. De ha a Fiú az Atyából lett "kiszakítva", és Őneki élete van önmagában, ahogyan az Atyának élete van önmagában (Jn 5:26), akkor két istennek kellene lennie...

(Zsid 1:5) Vajon melyik angyalnak mondta valaha: „A fiam vagy, ma szültelek?” Vagy: „Én atyja leszek, ő meg a fiam.”

(Jn 5:26)  Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

Tudjuk, hogy egy Isten van, és az egy Istenben három személy. Ha Fiúisten született, akkor miért nincs két Isten?... Ezt egy képzeletbeli párbeszéddel lehetne szemléltetni:

Amikor a Fiú megszületik az Atyától, azt mondja neki az Atya:

 - Fiam! Nagyon szeretlek Téged! Kilehelem Rád Lelkemet, egésszen kilehelem Rád. Vedd az erőt, a hatalmat és a dicsőséget, és uralkodj, mert mindent Neked adok...

A Fiú erre így válaszol:

- Atyám! Nagyon szeretlek Téged! Visszalehelem most Neked Lelkemet, egésszen visszalehelem Neked... Te vagy az Atya, és Én alárendelem magam Neked, mert úgy illik, hogy Tiéd legyen az erő, a hatalom, a dicsőség és az uralom örökkön-örökké...

És ez így van mindig, most és mindörökké... Öröktől fogva és örökkön-örökké, egymásra lehelik a Lelket: az életet, az erőt, a hatalmat és a dicsőséget, Aki maga a Szentlélek, a szeretet Lelke. Mivel Isten Lelkéről van szó, Ő a Szentlélek, Aki maga is egy személy, a harmadik isteni személy...  

(1Kor 25:25-28) Addig kell ugyanis uralkodnia, amíg ellenségeit mind lába alá nem veti. Utolsó ellenségként a halál semmisül meg, hiszen „mindent lába alá vetett”. Amikor arról van szó, hogy minden alá van neki vetve, természetesen kivétel az, aki mindent alávetett neki. S ha majd minden alá lesz neki vetve, maga a Fiú is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.

Szentlélek nélkül nem lehetne egy Isten, hanem két Isten lenne. A Szentlélek nélkül nem lehetne egység. A teljes és kölcsönös önajándékozás nélkül nem lenne Szentháromság, és nem lehetne tökéletes egység, hanem két Isten lenne és ezek közötti versengés. Akkor ez már nem Isten lenne, hanem ördög, mert az ördög akar folyton sok isten lenni és versengeni...

Ez a boldog szentháromságos élet, a gazdagság, az erő, a hatalom és a dicsőség, amelyben örömmel mondta a Fiúisten, az örök Ige: Elmegyek Atyám, hogy megtegyem akaratodat. Elmegyek, hogy megváltsam az elveszett emberiséget...

(Zsid 10:5-7) Ezért nyilatkozik így, amikor a világba lép: Áldozatot és felajánlást nem kívántál, de testet alkottál nekem.  Nem kedves előtted az engesztelő és égőáldozat. Akkor így szóltam: Íme, jövök, Istenem, hogy teljesítsem akaratodat, amint a könyvtekercsben rólam írva van.

(Jn 1:1-2) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél.

 

A 2. szakasz

Ez a teremtés, az eredeti bűnbe való esés, az ígéretek, a Megváltás műve és az Egyház élete, egésszen a végső időkig... Ez az „idők” ideje, vagyis ennek a teremtett világnak az ideje. Ahol pefig test van, vagyis agyag, ott van tér és idő. A testieknek, vagyis az anyagnak a szórodása teret hoz létre, és annak mozgása, evoluálása az időt határozza meg...

Az idők kezdete előtt nem volt idő, és az idők végezete után sem lesz többé idő, hanem csakis a beteljesedett örökkévalóság. De az örökkévalóságban is van egyfajta időmérték, ami abból áll, hogy mindig lesz „valami előtt” és „valami után”.  Isten örökkévalósága, tér és idő fölöttisége, átöleli mind e három szakaszt, örökkévalóságból az örökkévalóságba, mert Ő az Aki VAN, Aki az örökkévaló...

 

Ezt a mindenséget átölelő transzcendens Isten, a Fiú személyében eljött a világba, leszögezve Önmagát egy immanens pontba, térbe és időbe. Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-16). Lerögzítette magát egy testbe, Dávid házába, Mária méhébe és végül a keresztfára. Kiüresítette isteni személyét minden erőtől, hatalomtól és dicsőségtől, hogy magára öltse az emberi természetet, amely hordozója lett az isteni személyének és természetének. Az Úr Jézus, az örök Ige, mint isteni személy, Akinek valóságos isteni természete van, vállalta, hogy emberi magzat legyen, aztán hogy a betlehemi kisded legyen, aztán hogy növekedjen tudásban és bölcsességben Isten és az emberek előtt...

(Mt 1:1) Jézus Krisztus nemzetségtáblája, aki Dávidnak, Ábrahám fiának a fia...

(Lk 2:52) Jézus meg gyarapodott bölcsességben, korban, s kedvességben Isten és az emberek előtt.

Amikor leszállt a Szentlélek az Úr Jézusra a Jordán folyónál, akkor Ő elkezdte küldetését, és végül megváltotta a világot a kereszten. Vállalta értünk, hogy meghaljon és alászálljon a poklokra, hogy elvigye isteni személyében a világosságot az alvilágban sínylődő holtaknak is, hogy kiszabadítsa onnan a rabokat, és felvigye őket a magasba...

(Ef 4:8-10) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat. Az pedig, hogy fölment, mi mást jelent, mint hogy előbb le is szállt a lenti földi tájakra? Aki leszállt, az emelkedett minden ég fölé, hogy betöltse a mindenséget. ( v.ö. Zsolt 68:19)

 

Katolikus Kompendium:

 

632-637 A „poklok” nem a pokolt, a kárhozat helyét jelenti, hanem a Krisztus előtt meghalt – mind a jó, mind a rossz – embereknek az állapota. Jézus isteni személyével egyesült emberi lelke elment ezekhez az igazakhoz, akik várták a Megváltót, hogy végre megláthassák Istent. Krisztus, miután halálával legyőzte a halált és az ördögöt, „akinél a halál hatalma volt” (Zsid 2,14), kiszabadította a Megváltóra váró igazakat és megnyitotta számukra a menny kapuját.

Az Úr Jézus Krisztus, az Ő emberi természetével vállalta, hogy egy magzat legyen Mária méhében, de azt is vállalta, hogy halott legyen a halottak között... Ez a kiüresedés legnagyobb mértéke: Megalázta magát és engedelmeskedett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig...

A  3. szakasz

Az eszkaton az, ahol Isten népe örök boldogságban él az Istenével. Tudjuk, hogy Isten örök és változatlan. Benne nincs semmi változás, még árnyéka sincs a változásnak (Jak 1:17). Mégis mi úgy látjuk, mintha Isten tovább fejlődött volna ez alatt a három szakasz alatt. A "magányos Istenből" ( IS-TEN = ŐS-TEREMTŐ) előbb Szentháromság egy Isten lesz, majd egy önmagának népet teremtő és megváltó szentháromságos egy Isten. Isten népet szerez magának, amelyet magához ölel, mint feleséget, az Emberfia Fiúisten által. Ő a Vőlegény, Aki feltámadása után felment a mennybe, visszavette dicsőségét, amelyet egykor letett, és karjára emeli Menyasszonyát. Isten, a Megváltó feltámadása által, teljesen megváltja, felöleli és felemeli az embert testestől, lelkestől, és felemeli az egész teremtett világot a mulandóságból az örökkévalóságba...

(Róm 8:22-23) Tudjuk ugyanis, hogy az egész teremtett világ együtt sóhajtozik és vajúdik mindmáig. De nemcsak az, hanem mi is, akik első adományként megkaptuk a Lelket: mi magunk is sóhajtozunk bensőnkben, és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

(Jak 1:17) Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a fényességek Atyjától származik, akinél nincs változás, sem árnyéka a változandóságnak.
 

Kérdések

Milyen lelkülettel vagyunk mi? Képesek vagyunk-e lemondani magunkról, javainkról, életállapotunkról? A testi ember feltétlenül ragaszkodik életéhez, helyzetéhez és dolgaihoz:

- Vannak politikusok, pártvezérek, akik inkább tesznek tönkre egy pártot vagy egy egész országot, mintsem hogy lemondjanak tisztségükről, tekintélyükről és hatalmukról;

- Vannak lelkészek, akik inkább megosztják a közösséget, mintsem hogy engedelmesen elhagyják régi plébániájukat, nyugdijba vonuljanak vagy elfoglalják azt a helyet ahová áthelyezik;

- Vannak laikus közösségvezetők, akik csak mondják, hogy ők másokat szolgálnak, de valójában görcsösen ragaszkodnak a vezetői pozíciójukhoz, akár alkalmasak rá, akár nem;

- Vannak vállalati vezetők, akik pozíciójuk megtartása érdekében bárkin és bármin átgázolnak;

- Vannak gazdák, akik földjeikért, birtokaikért a világ végéig perelnének, sőt fegyvert is ragadnának;

- Van sok apró ragaszkodásunk, amelyek nagyságuktól függetlenül megkötöznek minket.

Képesek vagyunk-e kiüresíteni önmagunkat? Képesek vagyunk-e lemondani dolgainkról, állapotunkról, pozíciónkról, életünkről?... Képesek vagyunk-e visszatérni a gyermekkori szegénységhez, szerénységhez és alázatossághoz?...

(Mt 18:3) „Bizony mondom nektek, ha nem változtok meg, s nem lesztek olyanok, mint a gyerekek, nem mentek be a mennyek országába.

Uram Jézus, megrendülök látva hatalmas áldozatodat. Segíts kérlek, hogy ugyanolyan lelkülettel legyek, mint amilyennel Te kiüresítetted Önmagad. Ámen.

Elfáradtatok

(Mt 11:28-30) Gyertek hozzám mindnyájan, akik elfáradtatok, s akik terhet hordoztok - én megkönnyítlek titeket. Vegyétek magatokra igámat, és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s megtaláljátok lelketek nyugalmát. Az én igám édes, és az én terhem könnyű.”

Az Úr Jézus valóságos Isten és valóságos ember, Aki jól ismeri a gyarló embert. Ismeri, mint teremtményét és ismeri, mint testvérét... Ha az mondja, hogy ne féljetek, hogy ne aggódjatok, hogy ne haragudjatok, stb., akkor azt nem másoknak mondja, hanem nekünk. És elsősorban nem parancsként mondja, hanem bátorításként. Bármitől is óv az evangéliumokban, az nem másokkal fog  megtörténni, hanem velünk. Ezért, ha Ő azt mondja, hogy "elfáradtatok", akkor biztosak lehetünk benne, hogy egyszer mi is el fogunk fáradni. Egyedül az Úr Jézus az, Aki fáradhatatlan. Ő nem lankad és nem fárad el, míg győzelemre nem viszi az igazságot…

(Iz 42:4) … nem lankad el, sem kedvét el nem veszti, míg az igazságot meg nem szilárdítja a földön. Az ő tanítására várnak a szigetek.

Mi azonban csak gyarló és gyenge emberek vagyunk, akik hamar elfáradunk, sőt bele is fáradunk az életbe. És a fáradtságnak több fajtája van: 

- a mindennapi fizikai fáradtság, a fizikai túlhajszoltság, 

- a mindennapi szellemi fáradtság, 

- a krónikus fáradtság, 

- az általános, lelki fáradtság.

A fizikai fáradtság

A fizikai fáradtságnak két oka van: az egyik a természetes gravitáció nyomása, amely testünkre hat és a másik, a földet beborító ősi átok, ami miatt meg kell dolgoznunk a mindennapi kenyerünkért...

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: "Mivel hallgattál az asszony szavára és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

(2Tessz 3:10) Amikor ugyanis nálatok voltunk, meghagytuk nektek, hogy aki nem akar dolgozni, ne is egyék.

Ezért természetes dolog, hogy dolgoznunk kell, és minden nap elfáradunk estére. De van olyan ember is, aki eltúlozza a munkát, nem él kiegyensúlyozottan, túlságosan megerőlteti a testét, és belebetegszik... Van olyan, akinek elkopik a forgója, kitágul a szíve vagy az aortája, van, aki infartust kap és hirtelen belehal, stb. A mindennapi fizikai túlhajszoltság, az egészség lerombolásához, komoly betegségekhez vagy akár hirtelen halálhoz is vezethet. Minden emberben van egy természetes ösztön, hogy miként adagolja fizikai erejének tartalékait. Csak a vakmerő ember lép át ezen az érezhető határon…

A szellemi fáradtság

A mindennapi tanulás, a tanítói, irodai, számítógépes munka, stb., kifárasztja az embert szellemileg... Érezzük, hogy néhány óra után ki kell szellőztetnünk a fejünket. A szellemi munkában is meg kell találnunk az egyensúlyt a teljesítmény és a pihenés között. Szükség van a kikapcsolódásra és az alvásra. Évente egyszer-kétszer az embernek szüksége van egy hosszabb pihenésre, hogy összeszedje magát és, hogy megújult erővel tudjon ismét dolgozni. Van, aki nem vigyáz magára és túlfeszíti magát a szellemi munkában. Az ilyenek szellemi kimerültségbe esnek, ami szédüléssel, hányingerrel vagy aluszékonysággal jár...

A kronikus fáradtság

A kronikus fáradtság, egy öszetett fáradtság, amelynek hosszútávú következményei lehetnek. Ez elsősorban szellemi fáradtság, de fizikai fáradtság is... Ennek többféle tünete lehet: fejfájás, szédülés, aluszékonyság, hányinger, izomfájdalom, kálcium és magnézium hiány, remegések, ájulások, impotencia, stb. A krónikus fáradtság sunyi módon lopakodik be az ember életébe. Dolgozunk, mert kell, mert elvárják, mert hajtanak, mert hajtjuk magunkat, vagy mert azt gondoljuk, hogy a fizikai és szellemi erőnk végtelen. Az Úr Jézus is vigyázott arra, hogy néha pihenjenek is a tanítványai...

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: "Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!" Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Az embernek figyelnie kell fizikai és szellemi képességeire, azok korlátaira, és nem szabad a krónikus fáradtság csapdájába esni. A krónikus fáradtságba lassan kerül bele az ember, és még lassabban tud belőle kimászni. A természetes gyógyírja a pihenés, kálcium, magnézium, B vitaminok szedése, és az életmód változtatása...

A lelki fáradtság

A lelki fáradtság az, amikor elfárad a szívünk szárnya és már nehezen tudjuk felemelni lelkünket az Úrhoz. A lelki fáradtság az, amikor már nem tudjuk felemelni lelkünket az imában Istenhez, már nem tudunk mosollyal fordulni az emberekhez, amikor már nem tudunk jó só lenni az emberek életében és, amikor a szívünkben lévő örök életre buzgó forrás már nem tud magasra szökkelni. A sok gonoszság és nehézség hatására, kihülhet és elfáradhat a szeretetünk (Mt 24:13)...

(Mt 24:12-13)  A gonoszság megsokasodása miatt sokakban kihűl a szeretet, de aki mindvégig kitart, az üdvözül.

Úgy érezzük, hogy szeretjük az embereket, hogy kitágul a szívünk a szeretettől? Jól van... De vigyázzunk, mert a szárnyaló szeretetünket megtörheti a világ gonoszsága, és a mások által okozott lelki sérülések. Vigyázzunk, hogy a sérülések és a fájdalmak miatt nehogy megkeseredjen a szívünk és belefáradjon a lelkünk...

(Mt 5:13) Ti vagytok a föld sója. Ha a só ízét veszti, ugyan mivel sózzák meg? Nem való egyébre, mint hogy kidobják, s az emberek eltapossák.

(Lk 21:34) Vigyázzatok, nehogy elnehezedjék szívetek a mámorban, a tobzódásban, meg az élet gondjaiban, és készületlenül érjen benneteket az a nap...

A só olyan, mint a műtrágya... Manapság divatos a biogazdálkodás, de az igazság az, hogy pétisó nélkül nem lesz jó termés. Nekünk is ilyen jó só kell, hogy legyünk, amely ízesít, táplál és jó termést hoz az emberek életében. De ha a műtrágyát nem jól tárolják, akkor megázik, vagy megfagy, és erejét veszíti. Az ilyen pétisót nem szabad már a termőföldre szórni, mert csak mérgezné a talajt. Az ilyent kidobják valahová egy gödörbe. Vigyázzunk, hogy lelkünkből ki ne fogyjon a lelkesítő, buzdító, bátorító szó és a jó cselekedeteket fakasztó szeretet. A felebarátunk iránti Istentől származó szeretet tesz bennünket igazi lelki sóvá. Ha a lelkünk elfárad, akkor nem tudunk többé jó só lenni az emberek életében, és akkor haszontalanokká válunk...

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne."

(Gal 5:14) Mert az egész törvény egyetlen mondatban teljesedik be, mégpedig ebben: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat.”

(1Ján 4:19) Szeressünk tehát, mert Isten előbb szeretett minket.

Az Úr Jézus az élő víz forrása. Ha Őbelőle iszunk, akkor, a Szentlélek által, az örök élet beszédének vize szökkel fel lelkünkben, jön ki a szánkon (Jn 4:13-14; 7:38), hogy hirdessük az embereknek az örömhírt. Érezzük, hogy van ott bent egy kút a szívünk mélyén, és onnan buzog fel az élő víz mások lelki szomjának oltására. De ha elfárad a lelkünk, akkor ez a forrás, ez a kút, kiapadhat bennünk...

Mivel a testünk és szellemi-lelkünk teljes egységet alkotnak, ezért vigyáznunk kell a teljes emberi létünkre. A testi és a szellemi fáradtság magával hozhatja a lelki fáradtságot is. A fizikailag és szellemileg elfáradt ember már nem tud imádkozni, és akkor nem tudja szívét és lelkét Istenhez emelni. Ha pedig nem tudunk imádkozni, akkor egyszer csak kiürül a lelki korsónk, és lámpásunkban nem marad elég olaj...

(Mt 25:3) A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele.

Mindezekből megérthetjük, hogy mennyire veszélyes dolog a lelki fáradtság. De megelőzhetjük a lelki fáradtságot, és ha már benne vagyunk, akkor is van kiút belőle...

Néhány konkrét lépés a lelki fáradtság megelőzésére:

1. Álljunk le mindennel, és rendezzük át az életünket;

2. Pihenjünk meg, szedjük rendbe az életünket, és kezdjük el újból imádkozni;

3. Gondolkodjuk át, elmélkedjük át az elmúlt rossz időszakot;

4. Járuljunk szentgyónáshoz és szentáldozáshoz, vagy akár lelki gondozáshoz is;

5. Engedjük el minden helytelen ragaszkodásunkat;

6. Hagyjuk, hogy Isten vezessen bennünket, és cselekedjen a mi életünkben;

7. Kezdjük el ismét gyakorolni az isteni erényeket: a hit, remény és szeretet erényeit és a jócselekedeteket.

A lelki fáradtság ellenszere az Úr Jézus Krisztusban való töretlen bizalom. Minden fáradtság gyógyírja, ha a Szent Keresztet szemléljük, ha feltekintünk rá...

(Szám 21:8) ...mire az Úr így szólt hozzá: „Készíts egy rézkígyót, és tedd ki jelül: amelyik megmart feltekint rá, az életben marad.”

(Iz 40:31)  De akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok. Futnak, de nem fáradnak ki, járnak-kelnek, de nem lankadnak el.

(Jn 3:14-15) Ahogyan Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy kell majd az Emberfiának is fölemeltetnie, hogy mindannak, aki őbenne hisz, örök élete legyen.

(Jn 12:32) Én pedig, ha majd felmagasztalnak a földről, mindent magamhoz vonzok.

Uram Jézus, elfáradtam, elfáradt a lelkem. Kérlek segíts, hogy újból lássalak. Segíts, hogy újra fel tudjak nézni Rád. Segíts, hogy elrejtőzzek szent sebeidben. Ámen.

Emlékezetébe véste

(Lk 2:15-19) Mihelyt az angyalok visszatértek a mennybe, a pásztorok így szóltak egymáshoz: „Menjünk el Betlehembe, hadd lássuk a valóra vált beszédet, amit az Úr tudtunkra adott!” Gyorsan útra keltek, és megtalálták Máriát, Józsefet és a jászolban fekvõ gyermeket. Miután látták, az ezen gyermekrõl nekik mondottak alapján ismerték fel. Aki csak hallotta, csodálkozott a pásztorok beszédén. Mária meg mind emlékezetébe véste szavaikat és szívében egyeztette.

 A Fájdalmas rózsafűzér második beveztő titka így szól: Aki emlékezetünket megerősítse... Ha valaki először imádkozza ezt a rózsafűzért, talán meglepődik ezen a titkon. Miért olyan fontos ez a bevezető titok, hogy ennyire kiemelten kéri az imádkozó Egyház? De ahogy telnek az évek és öregszünk, egyre inkább megértjük ennek a kérésnek az értelmét...

Az emlékezés az ember életében

Már az elemi iskolában észrevehetjük, hogy mennyire fontos emlékezni. Főleg az elemi iskolás kislányok között szokás emlékes füzetet készíteni. Régebben még a fiatal lányok is készítettek emlékes füzetet. Az ilyen emlékes füzetekbe fotókat ragasztottak, vagy rajzokat készítenek, és megkérték a barátokat, barátnőket, hogy írjanak bele egy-egy versikét, vagy egy-egy szép gondolatot.

Később az emberek készítenek családi foto albumokat, sőt, ma már videó arhívumokat is, amelyekben benne vannak a fontosabb események: a babakor szép pillanatai, a szülinapok, az iskolakezdések, az évzárók, a keresztelők, az elsőáldozások, a bérmálkozások, az esküvők, a kirándulások és üdülések, stb. Fontos az embernek és a családnak az emlékezés...

Érdekes, hogy van ami élesen megmarad az emlékezetünkben és van, amit hamar elfelejtünk. Vannak emlékek, amelyekre szivesen emlékezünk, és vannak emlékek, amelyekre nem szivesen emlékezünk vissza. És vannak emlékek, amelyeket legszivesebben kitörölnénk az emlékezetünkből, hogyha lehetne... De vannak olyan emlékek is, amelyek megmagyarázhatatlan módon felkavarják lelkünket, és könnyeket fakasztanak a szemünkbe...

Az emlékezet megtisztítása

Azt mondják, hogy az emlékek nem vesznek el, hanem ott vannak a tudatalattiban, és halálunk óráján egész életünk le fog lepörögni előttünk... Van, aki azt mondja, hogy olyan lesz a különítéletünk az Úr Jézus ítélő trónja előtt, mintha leűlénk Vele egy képernyő elé, és megnéznénk életünk teljes és vágatlan DVD-jét. Hát ez bizony elég kényelmetlen lenne... Boldog ember, akinek bűnei nincsenek felvéve és regisztrálva erre a bizonyos DVD-re, és nem kell visszanéznie azokat...

(Róm 4:7-8) Boldog, akinek a bûne megbocsátva, akinek be van födve gonoszsága. Boldog ember, akinek az Úr vétkeit fel nem rója.

Tehát tisztítsuk meg lelkünket és emlékezetünket a bűneinktől... Ezt a folyamatos lelkiismeret vizsgálattal által tehetjük meg, és a kiengesztelődés szentsége által, a szentgyónásban, ami a különítéletünk elővételezése. Ebben az Úr Jézus tisztára mossa lelkünket az Ő Szent Vérével, és fehérré válik lelkünk köntöse...

(Iz 1:18) Jöjjetek, és szálljunk perbe! – mondja az Úr. Ha vétkeitek olyanok is, mint a skarlát, fehérek lesznek, mint a hó; ha vörösek is, mint a bíbor, olyanok lesznek, mint a gyapjú.

(Jel 3:5) Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.

(Jel 6:11) Mindegyiküknek hosszú fehér ruhát adtak, és azt mondták nekik, hogy még egy kis ideig legyenek nyugton, míg teljessé nem lesz szolgatársaiknak és testvéreiknek száma, akiket kell, hogy ugyanúgy megöljenek, mint őket.

(Jel 7:9) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni. Minden nemzetből, törzsből, népből és nyelvből: a trón és a Bárány előtt álltak, hosszú fehér ruhába öltözve, és a kezükben pálmaág.

(Jel 16:15) Íme, úgy jövök mint tolvaj. Boldog, aki virraszt és vigyáz ruhájára, hogy ne járjon mezítelenül, és ne lássák szégyenét.

A protestánsok is megtisztíthatják emlékezetüket lelki gondozással és az egymásért való imádkozással, amelynek végén kérik az Úr kegyelmét a megtisztulásra vágyó hívőre, a Szentlélek kiáradása által (Lk 11:13). A Szentlélek betölti és megtisztítja a sérült emlékek területeit, a lélek romos szobáit...

(Lk 11:13) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!

Az ember nem azonos az emlékezetével

Manapság divatosak lettek az olyan sci-fi filmek, amelyekben az emberi klónozás témáját feszegetik. Az a témájuk, hogy az ember Én-je az emlékeiben él, és az emlékei határozzák meg a személyét. Így aztán, az önmaga klónozása által, és az emlékeinek egy új klónba való feltöltése által, az ember akár örökké is élhetne...  Ez azonban ez nem így van. Az ember sokkal több, mint az emlékei, és sokkal több, mint valami számítógép memória...

Az embernek Isten képére és hasonlatosságára teremtett lelke van, amely már magzatkorban létezik, él és érez. Ebből a szellemi-lelki magból növekedik majd az ember élete, akinek halhatatlan lelke van, és majd ebben jönnek létre az emlékek. A megtapasztalások, a neveltetés, a tanulás, az események és a cselekedetek, mind mind hozzájárulnak az ember lelki fejlődéséhez. Az ember lelke, Isten kegyelméből, egy kis kamrából, óriási kastéllyá tud növekedni... A fent említett folyamatokban belekerülhetnek rossz dolgok is, mint pl. botránkozások, megbántások, rossz tapasztalatok, személyes bűnök, stb., azonban, ha karban van tartva a lélek, akkor ezek sorra kigyógyulnak, és nem épülnek be fájdalmasan és végérvényesen az ember lelkébe.

Egy betegség miatt, vagy az öregkorral, megjelenik a felejtés és a leépülés. Lehet az szenilitás, demencia, Altzheimer kor, stb... Az ember leépülhet, és akár olyanná is válhat, mint egy növény... Vajon, ilyenkor az ember elveszett az emlékezetével együtt? Nem... Az ilyen ember ott van bent, csak elromlott az interface-je. Elromlott a lélek fizikai kapcsolata a külvilággal. Az ember Én-je, az ő szíve és lelke odabent van, csak már nem tud megnyilvánulni. Az ember memóriáját nem lehet letölteni egy memóriaegységre, majd egy új testbe feltölteni. Az ember csak akkor teljes ember, ha a teste és a szellemi lelke teljes egységben van, ahogyan Isten őt teremtette. A véglegesen leromlott memóriájú ember, csak az Úr Jézusban tud újra teljesen önmaga lenni, a Szentlélek által...
 

Emlékezés a társadalomban

Nagyon fontos az emlékezés a társadalomban is... Már a kisiskolásoknak is tanítják a történelmet. Az értelmiségiek egész rétege dolgozik azért, hogy a társadalmi emlékezetet kutassák, rögzítsék, ápolják és tanítsák. Ez a történelem tudományának célja és szerepe. Az embereknek fontos, hogy megismerjék az emberiség emlékezetét a kezdetektől, egésszen a napjainkig. A népeknek is nagyon fontos, hogy ismerjék történelmüket, eredetüket, gyökereiket, amilyen régről csak lehetséges. Ásatásokat, kutatásokat és tanulmányokat végeznek ezért...

Fontos, hogy a társadalmi emlékezet is megtisztuljon és meggyógyuljon. Erre való a történelem tisztességes feltárása, a bizonyos korszakokat elítélő nyilatkozatok, dokumentumok, könyvek, vagy a nemzetek közötti hivatalos kieggyezések és kiengesztelődések. Gyakran előfordul, hogy országok, nemzetek, világi vezetők vagy egyházfők elítéltek a diktaturákat, a népírtásokat, és hivatalosan bocsánatot kérnek a múltbeli atrocitásokért. Ez csakis akkor történhet meg, ha azokban az országokban és nemzetekben, az egyes emberek megtérnek és belátják, hogy csakis békében, megértésben és kölcsönös tiszteletben lehet nyugodt életet élni. Az ilyen széles körű személyes megtérések tették lehetővé, hogy az emberek bocsánatot kérjenek a keresztes hadjáratokért, a népírtásokért vagy, hogy elítéljék a náci, fasiszta vagy a kommunista diktaturákat.

Fontos a személyes életünkre nézve is, hogy a társadalmi emlékezés meg legyen tisztítva, be legyen gyógyulva, mert társadalmunk  békéje és végül személyes békénk is ettől függ. A meg nem tisztított emlékezetű társadalomban, a múlt gonosz szellemei feltámadnak, és a társadalmi, kollektív bűnök megismétlődnek...

Emlékezés Isten kegyelmére

Az Úr Jézus azt mondja, hogy senki sem mehet Őhozzá, ha az Atya meg nem adja neki (Jn 6:65)...

(Jn 6:65) Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

Tehát Isten kegyelme vezet el bennünket az Úr Jézus Krisztushoz, a Szabadítóhoz. Megtérésünk, és annak lelki folyamata, olyan hatalmas kegyelem, amelyről nem szabad megfeledkeznünk. Jól az eszünkbe és a szívünkbe kell vésnünk ezeket a segítő kegyelmeket és csodákat. A szentírás számos helyen figyelmeztet bennünket, hogy mennyire fontos emlékezni Isten jóságára és kegyelmére...

(Iz 43:24) Nem vettél nekem pénzen jó szagú nádat, és áldozataid hájával sem tartottál jól. Csak bűneiddel terheltél,és gonoszságaiddal fárasztottál.

(Zsolt 50:22) Ti, akik megfeledkeztek Istenrõl, szálljatok magatokba, különben elvesztek, s nincs, aki megmenthet titeket.

(Zsolt 137:5) Jeruzsálem, ha elfeledkezem rólad, száradjon le a jobbom!

(ApCsel 20:31) Ezért legyetek éberek, és véssétek jól emlékezetetekbe, hogy három éven át éjjel-nappal szünet nélkül, könnyek között figyelmeztettelek benneteket.

(Júd 1:5) Emlékezetetekbe szeretném idézni, bár egyszer s mindenkorra tudtok mindent, hogy az Úr Egyiptomból kiszabadította a népet, de késõbb azokat, akik nem hittek, elpusztította.

Nem feledkezhetünk meg az Úrról és az Ő irgalmáról egy pillanatra se... A tiszta és egészséges emlékezet mindig kapcsolatban áll az Úrral a Szentlélek által. Ha hűségesen ragaszkodunk az Úrhoz, akkor Ő folyamatosan tisztítja, gyógyítja és erősíti emlékezetünket. Minél inkább az Úr keresztjére tekintünk, az Ő megváltó művére, annál inkább erősebb lesz az emlékezetünk. A keresztáldozat fájdalma felszántja szívünket, emlékezetünket és éberen tartja azt...

Az emlékezetünk gyógyítása

Vonuljunk vissza egy csendes helyre, és elmélkedjük végig életünket:

-  Milyenek voltak az első éveim a szüleimmel; elfogadott voltam-e vagy sem?

-  Milyen volt az óvódában?

-  Milyenek voltak az elemi iskolás éveim?

-  Milyen volt a középiskola és a gimnázium?

-  Milyen volt a katonai szolgálat?

-  Milyen volt az egyetem?

-  Milyenek voltak a tanítók, a tanárok, a vizsgák?

-  Milyen volt az első szerelmem és a többiek?

-  Milyen volt az esküvőm?

-  Milyen volt a fiatal házaséletem?

-  Milyen volt a szűlés és a gyermekáldás? 

-  Milyen volt az életem dereka és a gyerekek nevelése?

-  Milyen problémáim, konfliktusaim voltak, a családban, a munkahelyen, a közösségben?

-  Milyen személyes kapcsolatok okoztak nekem bánatot, keserűséget, haragot vagy dühöt? Stb...

Gondoljunk a szüleinkre, nagyszüleinkre, régi munkatársainkra, elhúnyt barátainkra, ellenségeinkre, és imádkozzunk értük. Sok eltemetett bűn, sérülés lehet ezeken a területeken, ezekben az életszakaszokban. Kérjük a Szentlelket, hogy hozza fel és gyógyítsa ezeket. Ha szükséges, akkor rakjuk le ezeket a terheket a szentgyónásban, és akkor az Úr Jézus átmossa ezeket az emlékeket az Ő Szent Vérével.

Akarod-e, hogy felszínre kerüljenek sérüléseid? Akarod-e átadni ezeket az Úr Jézusnak? Akarod-e, hogy Ő megyógyítsa emlékezetedet? Ha igen, akkor helyezd ezeket a gondokat az Ő Szent Válsebébe...

Uram Jézus! Légy irgalmas hozzám. Tisztítsd meg életem DVD-jét, hogy amikor majd visszanézzük, ne kelljen szégyenkeznem. Ámen.

Ne féljetek!

(Mt 10:28-33)  Ne féljetek azoktól, akik megölik a testet, de a lelket nem tudják megölni. Féljetek inkább attól, aki a lelket is és a testet is el tudja pusztítani a gyehennában. Két verebet ugye egy fillérért árulnak? És egy sem esik közülük a földre a ti Atyátok tudta nélkül. Nektek azonban még a hajszálaitok is mind meg vannak számlálva a fejeteken. Ne féljetek hát, hisz különbek vagytok ti sok verébnél. Mindazt, aki megvall engem az emberek előtt, én is megvallom Atyám előtt, aki a mennyekben van. De azt, aki megtagad engem az emberek előtt, én is meg fogom tagadni Atyám előtt, aki a mennyekben van.

Amikor az Úr Jézus azt mondta, hogy "ne féljetek" vagy "ne aggódjatok", akkor azt nem parancsolatként mondta, hanem bátorításként, mert tudja, hogy mi mindenképpen félni és aggódni fogunk...

II. János Pál pápáról két dolog juthat eszünkbe: „Totus tuus ego sum”, vagyis "Egésszen a tiéd vagyok" és a  „Ne féljetek!”. Ő volt a teljes önátadottság és a félelmet nem ismerõ Isten embere. És ez valójában nem két erény, hanem egy és ugyanazon erénynek a két oldala. Az Istennek való teljes öntátadottság a szeretet által és a félelem leküzdése szorossan összetartoznak.

A félelem

Mi a félelem? A félelem egy intenzív rossz érzés, amelyet valaminek az elvesztése, vagy a kudarc miatti aggodalom okoz. Félelmünk oka lehet: az életünk, a biztonságunk, az egészségünk, javaink, a szabadságunk, jogaink, pozíciónk, munkahelyünk elvesztése, stb. A félelem lehet objektív vagy szubjektív. Pl. objektív félelem volt az Úr Jézus gyötrődése a getszemáni kertben, mert Ő bíztosra tudta, hogy mi vár rá, de gyakran a mi félelmünk szubjektív, mivel rövid időn belül bebizonyosodik, hogy az a rossz dolog, ami miatt aggódtunk, nem következik be.

Egy másik fajta félelem az, amelyet a bűn és a lelkiismeretfurdalás okoz. Az eredeti bűn óta, bennünk van a félelem és a rejtőzködés ösztöne (Ter 3:7-8). A rossz lelkiismeret rejtőzködésre és dolgaink rejtegetésére késztet bennünket. Ekkor a félelem, egyfajta aggodalom van bennünk azért, hogy nehogy felfedezzék, felfedjék rejtett énünket, életünjet és dolgainkat...

(Ter 3:7-8) Erre megnyílt mindkettőjük szeme. Észrevették, hogy mezítelenek, ezért fügefaleveleket fűztek egybe, és kötényeket készítettek maguknak. S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

Félelmeink okai

 

Félelmeink okai lehetnek: a bűn, a hitetlenség, az alázat hiánya és az önátadás megtagadása...

- Fél az, aki bűnt követ el, nehogy napvilágra kerüljenek dolgai, vagy nehogy felelnie kelljen tetteiért;

- Fél az, aki nem hisz Isten gondviselésében, hatalmában, szabadításában, és abban, hogy Ő nagyobb, mint a mi problémánk;

- Fél az, aki nem elég alázatos belátni, hogy az élet túl nagy autó ahhoz, hogy mi el tudjuk azt vezetni, és hogy át kell adnunk a kormányt az Úrnak.

Tehát az fél, aki nem él Isten akarata szerint és nem adja at dolgait,  problémáit, egyszóval az életét és mindenét az Úrnak...

 

Állandóan félek? Mindig félelemben élek? Mi ennek az oka? Bűnben élek? Még nem tértem meg bizonyos bűnökből? Kevés a hitem? Nem hiszem el, hogy Isten tenyerén van az egész életem, az egészségem, a családom, minden javam? Nem hiszem el, hogy Isten hatalmasabb, mint az én problémám? Nem vagyok elég alázatos? Azt gondolom, hogy én majd megoldom minden problémáimat, és ne szóljon bele Isten a dolgaimba? Nem jutottam el soha valójában az Istennek való önátadásig? Lehet, hogy csak mondogatom, hogy átadom az életemet, de valójában méhsem tettem ezt meg?...

 

Félelmek az életben

Sokféle félelem van az életben:

- A kisgyerek fél a sötétségtől;

- A kisgyerek fél elmaradni az anyukájától az óvódában;

- A kisgyerek fél az óvódában a többiektől;

- Az iskolás fél egy új osztályközösségtől;

- A tanuló fél a vizsgáktól;

- A gyerek fél egy új környezettől, várostól;

- A gyerek fél egy rossz és rémisztő filmtől;

- A gyerek fél az idegen emberektől;

- Az ember fél a póktól, a békától, a kígyótól;

- Az ember fél a magasságtól, a szoros helyektől;

- Az ember fél a közösségtől, a tömegtől;

- Az ember fél a munkahelyi problémáktól, feladatoktól, konfliktusoktól;

- Az ember fél a munkanélküliségtől, a pénztelenségtől;

- Az ember fél a csalóktól, a tolvajoktól;

- A nő fél a tisztességtelen, erőszkos férfiaktól;

- A nő fél a szűléstől;

- Az ember fél a gyerekei, házastársa, családja sorsa miatt;

- Az ember fél a balesetektől és szerencsétlenségektől;

- Az ember fél a háborútól és az erőszktól;

- Az ember fél a betegségtől, a vértől, az orvosoktól;

- Az ember fél véleményt nyilvánítani, hitét megvallani;

- Az ember fél, hogy kiderül a bűne, és elítélik, bezárják;

- Az ember fél a babonás, okkult dolgoktól;

- Az ember fél az eljövendő büntetéstől, a kárhozattól;

- Az ember fél a haláltól...

 

Ha felismerjük magunkat ezekben, akkor imádkozzunk az Úrhoz, és adjuk át neki a mi félelmeinket...
 

 

 

A félelem gyógyírja a szeretet és az önátadás

 

Minden félelemnek oka az aggodalom, hogy nehogy veszteség érjen bennünket. Nehogy elveszítsük magunkat, életünket, egészségünket, jólétünket, nyugalmunkat, biztonságunkat, gyerekeinket, tulajdonunkat, stb. Félelmeink oka, a minden áron való ragaszkodás és a kudarc el nem fogadása. Ezért félelmeinket csakis az Istennek való önátadás oldhatja fel. Ha átadjuk magunkat szeretetből Istennek, és magunkkal együtt minden problémánkat, akkor a szeretet kiszorítja belőlünk a félelmet...

(1Ján 4:18)  A szeretetben nincs félelem. A tökéletes szeretet kizárja a félelmet, mert a félelemnek köze van a büntetéshez. Aki tehát fél, abban nem tökéletes a szeretet.

 

Miért van szükség az önátadásra? Mert bennünk, emberekben, önmagunktól nincs szeretet. Isten a szeretet, és a szeretet Istentől való. Nem úgy van, hogy mi szeretjük előbb Istent és majd Õ válaszol szeretetünkre, hanem Isten szeret előbb minket, betölt minket az õ szeretetével, és így leszünk képesek viszontszeretni Istent és embertársainkat...

 (1Ján 4:19)  Azért szeretjük (az Istent), mert ő előbb szeretett minket.

 

Uram Jézus! Félelemben és rettegésben élem életemet. Kérlek segíts, add nekem szeretetedet és szabadíts meg félelmeimtől. Ámen.