A sátán kikért titeket

(Lk 22:31) Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

Több szentírási könyvbõl kitûnik, hogy ideig-óráig, a gonosznak hatalma van a világ fölött. A Sátánnak bizonyos joga van a világ fölött, amit gyakorol is kegyetlenül. Honnan van ez a joga és miért gyakorolhat hatalmat?... Megtérünk az Úrhoz, Krisztus követõi és tanitványai leszünk, és mégis, egy idõ után azt tapasztaljuk, hogy a Sátán bekavar az életünkbe... Hogy van ez?... Miért engedi meg ezt Isten?...

A Sátán joga

Az õsbûnnel, Ádám és Éva esetével, a Sátán nemcsak a bûnt és a halált hozta a világba, hanem el is lopta az embert Istentõl. Azóta is, mindmáig, a sátán “adj király katonát” játszik a világban. A játék abból áll, hogy a gyerekek két, szemben álló sorban állnak fel, összefogott kezekkel, majd egymásnak szaladnak, hogy a  szemben álló sorból, lehetõleg minél több katonát szakítsanak le. Akiket leszakítanak, azok átállnak a másik oldalra.

Adj király katonát! – kiáltja a Sátán – és nekirohanva az embereknek, sokakat elszakít Istentõl, Isten országától és az Egyháztól. Mindaz aki bûnt követ el, a bûn és a Sátán rabszolgája. Jézus Krisztus azért jött a világba, hogy lerombolja a Sátán országát és kiszabadítson minket az õ igájából.
(Jn 8:34-36) Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mindenki szolga, aki bûnt követ el. A szolga nem marad ott mindig a házban, a Fiú azonban mindvégig ott marad. Ha tehát a Fiú szabaddá tesz benneteket, akkor valóban szabadok lesztek.

(Ján. 8:44) A sátán az atyátok, és atyátok kedvére igyekeztek tenni, aki kezdettõl fogva gyilkos, nem tartott ki az igazságban, mert nincs benne igazság.

(Róm 6:22) Most azonban felszabadultatok a bûn alól, és Isten szolgái lettetek.

(1 Ján. 3:8, Károli) A ki a bûnt cselekszi az ördögbõl van,  mert az ördög kezdettõl fogva bûnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.

A Sátán követeli jogát

Habár mindent Isten teremtett és jog szerint minden az Övé, mégis, mivel szabad akaratunk van, ezért Isten tiszteletben tartja döntésünket. Ha mi nem mellette döntünk, hanem a Sátán mellett, akkor Isten nem kényszeriti magát ránk. Így volt ez Ádám és Éva esetében is, és így van a mi esetünkben is. Isten meghív bennünket az Õ országába, megváltott minket Szent Fia, Jézus Krisztus keresztáldozata által, de ha mi a Sátánt választjuk, akkor Õ ezt tiszteletben tartja.

Ugyanakkor, tudni kell, hogy aki a Sátánt választja, afölött a Sátánnak joga van. Mivel az emberek bûnben élnek és nem Isten karata szerint, ezért a Sátánnak joga és hatalma van a világon, az egyes emberek életének részein, dolgain, alkotásain, állapotain, stb. Amit a Sátán hozott létre az emberek bûnös élete által, az a Sátáné. Mivel a dolgok vegyülnek az emberek életében, ezért azokat meg kell rostálni, hogy kiderüljön, mi az Istené, és mi a Sátáné. A Sátán orcátlanul kikéri azt, ami az övé, sõt azt is, ami nem az övé. Láthatjuk Jób életében, hogy igaz ember volt, semmit sem harácsolt, mindene Istentõl volt, mégis, igencsak megrostáltatott és megpróbáltatott, Isten nagyobb dicsõségére ( Jób 1:6-12). Péter apostol is azt gondolta, hogy készen áll követni  Krisztust és nem is sejtette, hogy hamarosan, mennyire keményen megrostálja õket a Sátán ( Lk 22:31).

(Jób 1:6-12) Egy napon az történt, hogy az Isten fiai fölkerekedtek, és az Úr elé járultak. A sátán is megjelent köztük. Az Úr így szólt a sátánhoz: „Honnét kerülsz ide?” A sátán ezt felelte az Úrnak: „Szerte bebarangoltam a földet és bolyongtam rajta.” Akkor az Úr így szólt a sátánhoz: „Felfigyeltél-e szolgámra, Jóbra? Mert nincs hozzá fogható a földön: feddhetetlen, derék ember, féli az Istent és kerüli a rosszat.” A sátán azt válaszolta az Úrnak: „Talán bizony ingyen olyan istenfélõ az a Jób? Nem magad emeltél-e sövényt köré, háza és minden vagyona köré? Megáldottad keze munkáját, úgyhogy birtoka egyre gyarapszik a földön. Csak nyújtsd ki egyszer a kezedet és nyúlj hozzá egész vagyonához! Szavamra, szemtõl szemben fog majd káromolni!” Az Úr erre azt mondta a sátánnak: „Nos, kezedbe adom mindenét, amije van. Csak rá magára nem szabad rátenned a kezed.” Erre a sátán eltávozott az Úr színe elõl.
(Lk 22:31) Simon, Simon, a sátán kikért titeket, hogy megrostáljon benneteket, mint a búzát.

A világi hatalmat és gazdagságot a Sátán magáénak tartja, olyannyira, hogy még az Úr Jézusnak is felkínálta azokat. Az Úr Jézus, a Sátánt, a világ fejedelmének nevezi és abban határozza meg saját erõsségét a kereszthalál elõtt, hogy a Sátánnak semmije sincs Õbenne (Jn 14:30). Tehát a Sátán nem tudta fogva tartani az Úr Jézust semmi evilági dologgal és ragaszkodással.

(Mt 4:8-9) Végül egy igen magas hegyre vitte a sátán, s felvonultatta szeme elõtt a világ minden országát és dicsõségüket. „Ezt mind neked adom - mondta -, ha leborulva imádsz engem.”
(Jn 14:30) Már nem beszélek soká nektek, mert közeleg a világ fejedelme. Rajtam nincs hatalma.

A Sátánnak hatalma van a világon, a nemzeteken, az embereken és mindenkin, asszerint, ki-ki hogyan hódolt be neki... Sõt, úgy néz ki, hogy egy idõre hatalmat kap még a szentek megtiprására is…

(Jel 13:7) Hatalmat kapott, hogy megtámadja a szenteket és gyõzelmet arasson. Hatalma kiterjedt minden törzsre, népre, nyelvre és nemzetre.

Jézus Szent Vérének védõ kupolája

Az Úr Jézus Krisztus beteljesítette egyszer s mindenkorra a Megváltást. Lefolyt a keresztfán az Õ Szent Vére. Felvitte a keresztfára adóslevelünket (Kol 2:14) és lemosta azt az Õ Szent Vérével (1 Jn 1:7). Kifizette tartozásunkat és jogilag visszaszerzett bennünket a mennyei Atyának. A mi dolgunk az, hogy megnyerjük magunk számára is Krisztust, a megváltás gyümölcseit, a Szent Kereszt és a Szent Vér oltalmát.

Ha mi hiszünk, megkeresztelkedünk és Urunknak valljuk Jézus Krisztust, akkor az Õ Szent Vérének védõ kupolája alá kerülünk. Az Õ Szent Vérének kupolája borít be és oltalmaz meg minket. Ez annyira igaz, amennyire a mi életünk és dolgaink Krisztusban vannak. Hogyan akarunk Jézus Krisztus Szent Vérének védõ kupolája alá vinni olyan dolgokat, amelyek nem Tõle valók? Ha szánkkal valljuk, hogy hiszünk Jézus Krisztusban, de az életünk tele van mindenféle bûnös cselekedettel, dolgokkal, szerzeményekkel és állapotokkal, akkor ne csodálkozzunk, ha az ördögnek hatalma van az életünk fölött.

Ha azt akarjuk, hogy az ördögnek ne legyen hatalma fölöttünk, és hogy Jézus Krisztus Szent Vérének kupolája alatt legyünk, akkor tisztitsuk meg életünket az evilági bûnös vágyaktól, dolgoktól és cselekedetektõl. Ha igaz lesz a mi életünkre is az, hogy nem e világból való, akkor az ördögnek nem lesz hatalma rajtunk.

(Jn 17:14-16) Átadtam nekik tanításodat, de a világ gyûlölte õket, mert nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való. Nem azt kérem tõled, hogy vedd ki õket a világból, hanem hogy óvd meg õket a gonosztól. Hiszen nem a világból valók, amint én sem vagyok a világból való.
(Gal 1:3-4) Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentõl és Urunktól, Jézus Krisztustól, aki odaadta magát bûneinkért, hogy kiragadjon minket ebbõl a jelen gonosz világból, Istenünk és Atyánk rendelése szerint.
(1Jn 4:4-5) Gyermekeim, ti az Istentõl vagytok, és legyõztétek õket, mert nagyobb az, aki bennetek van, mint aki a világban van. Õk a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk.

Adj király katonát

A jó hir az, hogy nem csak a Sátán kiált “adj krály katonát”, hanem az Úr Jézus is. A mi dolgunk odaszakani Jézus Krisztus csapatába és átmenekülni a Sátán igájából, a Isten országába. Hogyan lehetséges ez? Ha megtesszük a következõket:

1. Higyünk Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, aki megváltott minket;
2. Hallgassuk Isten igéjét és váltsuk is hamar tettekre;
3. Ne késlekedjünk közremüködni Isten kegyelmével;
4. Rendezzük át életünket Isten akarata szerint, az Õ parancsolataival összhangban;
5. Szabaduljunk a rendetlen életmódtól, mint pl. a rendetlen TV-zés, filmnézés, internetezés, szorakozás, irodalom, zene, italozás, cigarattázás, rossz társaság, stb.
6. Fedezzük fel természeti gyengeségeinket, függõségeinket és küzdjünk ellenük Isten kegyelmének segítsége által;
7. Fedezzük fel családi gyökereink gyengeségeit, átkos örökségeit és imádkozzunk a szabadulásért;
8. Rendezzük mindenkivel kapcsolatainkat Isten szeretete szerint, elõször tettekben, kiengesztelõdésben és aztán szívben meg érzésben is;
9. Naponta törekedjünk minden fölösleges, anyagi, evilági kötõdéstõl szabadulni, az egyszerûség és a lelki szegénység jegyében;
10. Törekedjünk a szeretetre, az irgalmasságra, az alázatosságra, a szegénységre, az egyszerüségre és Krisztus szenvedéseinek utánzására.

Fontos az ima, de nem csak imáról van itt szó, hanem az egész életünkrõl, lényünkrõl és minden hozzánktartozó dologról. Törekedjünk megfoghatatlanná válni Krisztusban. Krisztus olaja sikamlóssá tesz minket a küzdelemben, a tusakodásban és nem talál fogást rajtunk a Sátán.

Ima: Uram Jézus, tudom, hogy még nem vagyok méltó hozzád, de kérlek add kegyelmed szent olaját, hogy ne legyen fogása rajtam a Sátánnak. Ámen.

Mózes holtteste

(Júd 1.8-9) Ennek ellenére ezek az álmodozók is ugyanúgy megfertõzik a testet, megvetik az (isteni) fölséget, káromolják az (égi) hatalmasságokat, jóllehet még Mihály fõangyal sem mert káromló ítéletet kimondani, amikor Mózes holtteste miatt heves vitába szállt a sátánnal, csak ennyit mondott: „Büntessen meg az Úr!” Ezek pedig káromolják azt, amit nem ismernek; azok meg, amiket mint az oktalan állatok, ösztönösen ismernek, romlásukra válnak.

Olvasva ezt a szentírási részt, láthatjuk, hogy mennyire mély az írások értelme, és mennyire csodálatosak Isten országának titkai. Sehol sem olvashatunk Mózes holttestéről vagy az ő sírjáról (MTörv 34:5-8), de Júdás apostol, szent felindulásában, amikor elítélően ír az istentelenekről, akik nem félik Istent és az égi hatalmasságokat, felfed nekünk egy titkot. A titok az, hogy Mózes halálával nem zárultak le a nagy próféta földi dolgai. Lám, ebben az igerészben olvashatjuk, hogy a Sátán hevesen vitatkozott Szent Mihály arkangyallal Mózes holtteste fölött...

(MTörv 34:5-8) Akkor ott, Moáb földjén meghalt Mózes, az Úr szolgája, az Úr ígérete szerint.  (Az Úr) Moáb földjén, a völgyben temette el Bet-Peorral szemben. De sírját nem ismeri senki, mind a mai napig. Mózes 120 esztendõs volt, amikor meghalt. Szeme sem tört meg, frissessége megmaradt. Izrael fiai 30 napig siratták Mózest Moáb pusztáján, akkor véget ért Mózes siratásának ideje.

Ugyan miért vitázott volna a Sátán Isten főangyalával egy holttest miatt, amely amúgy is oszladozásra van ítélve? Mit számított az neki?... Vajon nem-e azért, mert Mihály főangyalnak az volt a küldetése, hogy felvigye Mózes holttestét a menny küszöbére? Úgy néz ki, az lehetett vita tárgya, hogy Mihály főangyal, Isten parancsára, fel akarta vinni Mózes holttestét az égbe, de a Sátán nem akarta ezt engedni...

De miért csak a menny küszöbére, és miért nem a mennyei dicsőségbe?... Azért, mert a megváltás beteljesedéséig (Jn 19:30) és a szentély kárpítjának kettéhasadásáig (Mt 27:51), amikor megnyílt az út a mennybe, és amikor a régmúlt idők szentjei feltámadtak (Mt 27:52), ember nem léphetett be a mennybe (Zsid 11:39-40)...

(Mt 27:51-53) Erre a templom függönye kettéhasadt, felülről egészen az aljáig, a föld megrendült, sziklák repedtek meg, sírok nyíltak meg, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste. Feltámadása után előjöttek a sírokból, bementek a szent városba, és többeknek megjelentek.

(Jn 19:30) Amint Jézus megízlelte az ecetet, így szólt: „Beteljesedett!” Aztán lehajtotta fejét, és kilehelte lelkét.

(Zsid 11:39-40) És mindezeken, akiket hitük tanúságtétele igazolt, nem teljesült be az ígéret, mert számunkra Isten valami jobbat rendelt, s ők nélkülünk nem juthattak el a tökéletességre.

Mózes halálával kapcsolatosan a következőket lehet megállapítani:

1. Mózes volt Izrael legnagyobb prófétája, akivel az Úr szemtől szembe találkozott (MTörv 34:10)...

(MTörv 34:10) Izraelben azonban nem támadt többé olyan próféta, mint Mózes, akivel az Úr szemtől szemben találkozott.

2. Mózesnek igen közeli és személyes kapcsolata volt az Úrral, olyannyira, hogy Isten dicsősége beragyogta az ő arcát (Kiv 34:35). Ezért ugyanez a közeli találkozás történhetett halálának órájában is...

(Kiv 34:35) Izrael fiai pedig látták, hogy Mózes arca sugárzik. De Mózes újra befödte arcát, amíg csak ismét be nem ment, hogy az Úrral beszéljen.

3. Izrael népe nagyon tisztelte vezetőit, és holtestüket nagy becsben tartotta. Több mint 400 év után, Mózes magával vitte az egyiptomi kivonuláskor József csontjait (Kiv 13:19), melyeket később Józsué helyezett örök nyugalomra Szichemben (Józs 24:32). Hogyan lett volna lehetséges, hogy Mózes sirjának nyoma vesszen, ha Mózes Izrael körében halt volna meg? Hiszen Mózes volt a legnagyobb prófétájuk és vezetőjük?...

(Kiv 13:19) Mózes József csontjait is magával vitte. Ő ugyanis megeskette Izrael fiait: „Ha Isten egyszer kegyesen hazavezet, akkor az én csontjaimat is vigyétek el innét magatokkal.”

(Józs 24:32) Eltemették József csontjait is, amelyeket Izrael fiai felhoztak Egyiptomból, éspedig Szichemben, azon a meződarabon, amelyet Jákob vett meg Szichem atyjának, Hémornak fiaitól száz fiatal juhon, s amely József fiainak birtoka lett.

Tehát Mózes, amikor az Úr tudtára adta, hogy el kell távóznia e világból, felment Nebo hegyére, a Piszga-(hegység) csúcsára, Jerikóval szemben, ahonnan az Úr megmutatta neki az ígéret földjét. Miután meglátták szemei azt a földet, ahová vezette a népet, lelke felemeltetett az égbe, a menny küszöbére. Előbb csak a lelke emelkedett fel, de később, úgy gondolom, hogy Mihály főangyal által, az ő teste is fel lett emelve...

Mózes meghalt ugyan, de nem tűnt el az idők folyamán, hanem ismét találkozunk vele a Tábor hegyén...

(Lk 9:28-31) E beszéde után mintegy nyolc napra történt, hogy kiválasztotta Pétert, Jánost és Jakabot, és fölment velük a hegyre imádkozni. Míg imádkozott, külseje teljesen átváltozott, ruhája fehér lett és ragyogó. És íme, két férfi beszélgetett vele: Mózes és Illés. Megdicsõülten jelentek meg, és a haláláról beszélgettek, amelyet Jeruzsálemben kell majd elszenvednie.  ( v.ö. Mt 17:3, Mk 9:4)

Tehát Mózest Illés társaságában látjuk, és ugyanolyan színben jelenik meg, mint Illés. Mindketten az Úr Jézus, a Megváltó előtt jelennek meg. Találkozásuk ideje alatt tanácskoznak a Megváltás nagy művéről, mindarról, aminek be kell következnie. A táborhegyi eseményből meglátszik, hogy Mózes és Illés nagyon közel állnak az Úr Jézushoz az üdvrendben. Úgy tűnik, mintha ők ketten lennének azok, akiknek a mennyei Atya szánta az Úr Jézus melletti helyeket, az Ő jobbján és balján...

(Mt 20:21-23) Megkérdezte tõle: „Mit akarsz?” „Intézd úgy - felelte -, hogy két fiam közül az egyik jobbod, a másik balod felõl üljön országodban.” Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” - felelték. Erre õ így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felõl üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

Olvashatjuk, hogy Illés nem halt meg, hanem testestől lelkestől  elragadtatott, és felemeltetett az égbe tüzes szekeren...

(2Kir 2:11) S történt, amint mentek és beszélgettek, egyszer csak jött egy tüzes szekér, tüzes lovakkal, s elválasztotta õket egymástól, aztán Illés a forgószéllel fölment az égbe.

Ha Illésnek a teste is felemeltetett az égbe, és Mózes meg Illés egyforma színben jelentek meg a Tábor hegyén, akkor arra gondolhatunk, hogy Mózes testének is fel kellett emeltetnie az égbe. Tehát ez lehetett a vita tárgya és oka Mihály főangyal és a Sátán között...

A táborhegyi jelenet Zakariás próféta látomására is rátereli a figyelmet, amely a két felkentről szól...

(Zak 4:1-14) Azután visszatért az angyal, aki hozzám beszélt, és fölébresztett úgy, mint amikor álmából keltenek föl valakit. Majd megkérdezte: „Mit látsz?” Azt feleltem: „Egy színarany mécstartót látok. A tetején olajtartó van, meg hét mécses, és hét égõ a mécsesek számára, amelyek rajta vannak. Mellette két olajfa van, az egyik jobbról, a másik meg balról.” Ekkor megszólaltam, és megkérdeztem az angyaltól, aki hozzám beszélt: „Mit jelentenek ezek a dolgok, Uram?” Az angyal, aki hozzám beszélt, ezt válaszolta: „Nem tudod, hogy mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre így felelt:  „Ez a hét szem az Úr szeme: bejárják az egész földet.” Ismét megszólaltam és megkérdeztem: „És mit jelentenek az olajfák a mécstartó mellett jobbról és balról?”  [Ismét megszólaltam, és megkérdeztem tõle: „Mit jelent az olajfa két ága, amelybõl a két aranycsövön át olaj folyik?”] Azt felelte: „Nem tudod, mit jelentenek ezek a dolgok?” Azt mondtam: „Nem, Uram.” Erre õ: „Ez a két Fölkent, akik az Úr elõtt állnak az egész földön.”

A két fölkent, akik a Messiásnak, a Fölkentnek jobb és bal oldalán állnak, azok Mózes és Illés próféták. Ők lehetnek a végidők két tanúja is, akiknek hatalmuk van súlytani e bűnös világot (Jel 11:3:12). Megjegyzendő, hogy sokan itt Hénoch-ra és Illésre gondolnak, mert ők ketten azok, akik nem haltak meg...

(Jel 11:3-12) „Két tanúmnak meghagyom, hogy szõrzsákba öltözve ezerkétszázhatvan napig hirdessenek bûnbánatot.” Õk a két olajfa és a két gyertyatartó, amely a föld Urának színe elõtt áll. Ha valaki ártani akar nekik, tûz csap ki szájukból, és elpusztítja ellenségeiket. Mert aki ártani akar nekik, annak így kell elpusztulnia. Hatalmuk van, hogy bezárják az eget, hogy küldetésük idején ne essen az esõ. Hatalmuk van arra is, hogy a vizet vérré változtassák, és annyi csapással sújtsák a földet, amennyivel csak akarják. Amikor befejezik tanúságtételüket, a vadállat feljön a mélységbõl, harcra kel ellenük, legyõzi és megöli õket. Holttestük ott hever majd a nagyváros utcáján, amelyet átvitt értelemben Szodomának és Egyiptomnak neveznek, ahol Urukat is keresztre feszítették. Holttestüket sokan fogják nézni a népek, törzsek, nyelvek és nemzetek közül három és fél napon át, nem engedik, hogy tetemüket sírba tegyék. Ezen a föld lakói ujjonganak és vigadnak, és örömükben ajándékot küldenek egymásnak, hiszen ez a két próféta gyötrelmére volt a föld lakóinak. De három és fél nap elteltével az Istentõl az élet lehelete szállt beléjük, és talpra álltak. Akik látták õket, azokat nagy félelem fogta el. Az égbõl hangos szózat hallatszott: „Gyertek fel ide!” S ellenségeik szeme láttára egy felhõn fölszálltak az égbe.

Ez a szentírási rész világosan kapcsolódik Zakariás próféta látomásához (Zak 4:11), és utal Mózes "karizmájára", amelyel vérré változtatta a vizeket Egyiptomban (Kiv 7:20) meg Illés próféta "karizmájára" (1Kir 17:1), amellyel bezárta az eget. De amint már említettem, sokan e két próféta eljövetelét Hénoch-ra és Illésre vonatkoztatják, azon az alapon, hogy ők ketten nem ismerték meg a halált. Azonban, szerintem nem az az irányadó, hogy nem ismerték meg a halált, hanem az a "karizma" és az a hatalom, amelyet gyakoroltak...

(Kiv 7:20)  és Áron úgy tettek, ahogy az Úr parancsolta. Felemelte botját, s a fáraónak és szolgáinak szeme láttára rácsapott a folyó vizére, s a folyó egész vize vérré változott.

(1Kir 17:1) A gileádi Tisbéből való Illés, a tisbei így szólt Achábhoz: „Amint igaz, hogy él az Úr, Izrael Istene, akinek a szolgálatában állok: ezekben az években ne hulljon se harmat, se eső, csak az én szavamra.”

Lelki tanulságok

Tudomásul kell vennünk, hogy létezik egy szent, mennyei hierarchia, amelyben a mennyei Atya öröktől fogva elrendelte minden szentje helyét (Jn 14:3). Nem tudjuk, hogy mi mire vagyunk rendelve, ezért törekedjünk mindig lélekben az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk, amikor eljön a jutalom ideje (Lk 14:10)...

(Lk 14:10) Ha tehát hivatalos vagy valahova, menj el, és foglald el az utolsó helyet, hogy amikor a házigazda fogad, ezt mondja neked: Barátom, menj följebb! Így megtiszteltetésben lesz részed az egész vendégsereg előtt.

(Jn 14:3) Ha aztán elmegyek, és helyet készítek nektek, újra eljövök, és magammal viszlek benneteket, hogy ti is ott legyetek, ahol én vagyok.

 

Uram Jézus! Jó nekünk Veled, Illéssel és Mózessel együtt. Elkérjük Mózes alázatosságát, aki alázatosabb volt minden embernél és Illés tüzességét, hogy lángoljon a szívünk. Ámen.

Kell szenvedni

(1Pét 4:12-19) Szeretteim, ne lepõdjetek meg azokon az égõ fájdalmakon, amelyek megpróbáltatásul értek benneteket, mintha valami hallatlan dolog esett volna veletek. Ehelyett inkább örüljetek, hogy részetek lehet Krisztus szenvedéseiben, hogy dicsõsége megnyilvánulása napján majd ujjongva örülhessetek. Boldogok vagytok, ha Krisztus nevéért szidnak benneteket, mert a dicsõség Lelke, vagyis az Isten Lelke nyugszik rajtatok. Senki közületek ne szenvedjen azért, hogy gyilkos vagy tolvaj, gonosztevõ vagy bujtogató. Ha pedig mint kereszténynek kell szenvednie, ne szégyellje, hanem dicsõítse meg az Istent ezzel a névvel. Mert itt van az ideje, hogy elkezdõdjék az ítélet az Isten házanépén. De ha mirajtunk kezdõdik, mi lesz a sorsuk azoknak, akik nem hisznek az Isten evangéliumában? Ha az igaz is alig menekül meg, hol lesz maradása az istentelennek és a bûnösnek? Ezért azok is, akik az Isten akarata szerint szenvednek, ajánlják lelküket a hûséges Teremtõnek azzal is, hogy jót tesznek.

Az mondják, hogy a szenvedés misztérium. Tiszteletre méltó Márton Áron püspökünk meghatározásában, a misztérium nem az, ami távol van és elérhetetlen, hanem az, ami egészen közel van hozzánk, de megfoghatatlan. Habár érezzük hatását, lényegét meg nem foghatjuk...

Azt gondolom, hogy a szenvedés témájában ez csak részben érvényes, mert a szenvedés okai gyakran igenis megfoghatók. Ami nem megfogható, az a Krisztus szenvedéseivel való egyesülés és a szenvedés személyes megélésének hatásai. Ez egy olyan területe életünknek, ahol mintha tűz tisztítana meg, és amelyről még az sem tud igazán beszélni, aki már keresztülment rajta...

A szenvedés okai:

1. Az eredeti bűn

Minden szenvedés az eredeti bűnre vezethető vissza (Ter 3). A Sátán, az őskígyó, irigységből bűnre csábította az első emberpárt, és ezzel belépett a halál és a szenvedés az ember életébe. Az eredeti bűnt követte a lelki halál, a bűnhődés, az átok, a gyilkosság és végül, az ember testi halála is (Ter 5). Aztán jött a sokféle betegség, szenvedés és nyomor, amelyek mind a testi halál előfutárai. Tehát minden rossznak oka a Sátán kisértése és az eredeti bűn...

2. Elődeink bűnei

Eltekintve az eredeti bűntől és annak minden emberre kiterjedő következményétől, láthatjuk az ószövetségben, hogy az atyák egy-egy bűnös tette vagy magatartása miatt, egy egész nemzettség sorsa pecsételődött meg. Itt megemlíthetjük Káin leszármazottjait (Ter 4:24), Kham leszármazottjait (Ter 9:25) vagy a kannaneusokat (Kiv 23:23). De sok népet, várost vagy királyságot (pl. Ácháb háza, 1Kir 21:17-29) ért csapás és egésszen kiírtó pusztítás, mert az atyák és az előljárók vétkeztek az Úr ellen.

Nem kell messzire menni. Ma is, egy-egy családon, átkos szenvedés uralkodik, mert a családban a dédszülők, a nagyszülők vagy a szülők elpártoltak Istentől és az ördögnek hódoltak. Ezek az elpártolások mind Isten gyűlöletéből és az ellene való lázadásból fakadnak. Ezek lehetnek népi babonaságok, varázslások, boszorkányságok, megcsináltatások, átkozódások, de lehet, hogy modern boszorkányságok, intelektuális jellegű okkultizmusok, mint pl. a sátánizmus, szabadkőmüvesség, ezoteria, reiki, stb. Akik ilyen ördögi dolgokba keverednek, azok előbb-utóbb megkóstolják cselekedetük átkos, szenvedést okozó következményeit, és azok átöröklődnek leszármazottjaikra is, harmad és negyedíziglen...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek elõtt és ne tiszteld õket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyûlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Kiv 34:7) Kegyelmét megtartja ezrek számára, megbocsátja a vétket, a hibát, a bûnt, de nem hagyja egészen büntetés nélkül, hanem az atyák vétkét számon kéri fiaiktól és unokáiktól harmad- és negyedízig.”

(Jer 32:18) Te irgalmas vagy ezrek iránt, de az apák gonoszságáért még fiaik ölébe is fizetsz.

3. Személyes bűneink

Minden ember örökli a bűnre való  hajlandóságot, amit a keresztség szentsége sem szüntet meg. Ha az ember vétkezhet, akkor bizony vétkezik is. A kisgyermek ártatlanságában már jelen van az eredeti bűn foltja, meg az elődök bűneiknek következménye is. És a kisgyermeki ártatlanság elvesztését követik aztán a személyes bűnök és azok következményei.

Habár az eredeti bűn és az elődök bűneinek következményei jelen vannak az ember életében, mégsem határozzák meg az ember végső sorsát. Isten minden embert egyformán szeret, minden embert megváltott és minden embert egyformán meghívott az üdvösségre (1Tim 2:4). Mindenki csakis a saját, személyes életéért felelős, és csakis azért ad számot Istennek. Így mindenki azzal bűnhődik, amivel vétkezett (Bölcs 11:16)...

(Bölcs 11:16) …hogy megtudják: ki-ki azzal bûnhõdik, amivel vétkezik.

(Jer 31:29-30) Azokban a napokban nem mondják többé: Az apák ették az éretlen szõlõt, és fiaik foga vásott el tõle. Mert ki-ki a maga gonoszságáért hal meg; csak annak vásik el a foga, aki az éretlen szõlõt eszi.

(1Tim 2:4) aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön és eljusson az igazság ismeretére.

4. Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

A szenvedés misztériumát leginkább abban láthatjuk meg, ami nem a testi életből származó bűnök következménye, hanem Krisztus engesztelő áldozatába belekapcsolódó, odatársuló, Ővele egyesülő szenvedés...

(Kol 1:24) Örömmel szenvedek értetek, és testemben kiegészítem, ami Krisztus szenvedésébõl hiányzik, testének, az Egyháznak javára.

Az ember engesztelő szenvedése először a saját bűneiért kell munkálkodnia, és csak azután, ha azok már teljes búcsút nyertek, csak akkor kezdődhet el a másokért való engesztelő szenvedés. Mindenkinek elég a maga baja... Szenvedhet-e valaki másokért, amikor saját bűneiért kell bűnhődnie?...

Hogy kinek, miért és kiért kell szenvednie, az egy misztérium... A másokért szenvedő, és az engesztelés kiváló példája, Egyházunk XX. századi nagy szentje, Pietrelcinai Szent Pió atya. Az ő életében figyelhetjük meg az engesztelő szenvedés misztériumát. Tiszta, szűz, szent, Istennek elkülönített és feddhetetlen életű ember volt, aki az Úr Jézus Krisztussal egyesülve, sokat szenvedett a bűnösökért. Vágyódhatunk Pió atya életszentségére, de tudnunk kell, hogy egy bizonyos korszakban, egy bizonyos helyre és az Egyház egésszére való tekintettel, az ilyen emberek valamiképpen predestináltak és elhívottak. Nem azé az ilyen életszentség és az ilyen szenvedés, aki azt akarja, aki törtet utána, vagy aki ábrándozik róla, hanem azé, akit Isten elhívott erre...

(Róm 9:16) Eszerint nem azon fordul a dolog, aki erõlködik vagy törekszik, hanem a könyörülõ Istenen.

A szenvedés vállalása:

1. A szenvedéstől irtózunk

Bármilyen szenvedésről legyen is szó, írtózattal húzódunk vissza tőle. Péter apostollal együtt mi is mondjuk: Isten mentsen, hogy ilyen történjen velünk!...

(Mt 16:22) Péter félrevonta, és szemrehányást tett neki ezekkel a szavakkal: „Isten mentsen, Uram! Ilyesmi nem történhet veled.”

Ha látunk egy nyomorékot vagy egy gyógyíthatatlan beteget, akkor visszahúzódunk, mint egy leprástól. El akarunk távolodni tőle, hogy ne is lássuk. Semmi közünk ne legyen hozzá, nehogy ránk ragadjon a baj. Pedig az Úr Jézus azt kérte Assziszi Szent Ferenctől, hogy menjen oda a lepráshoz, ölelje át és csókolja meg. Gondoljuk bele... Milyen nehéz odamenni egy nyomorék gyermekhez és anyjához, mennyire nehéz odamenni egy rákos beteghez. Mit mondjunk neki? Hogyan fogjuk meg a kezét?...

2. A szenvedést képtelenek vagyunk vállalni

Ha el is jutunk oda, hogy érzésünk szerint vállanánk a szenvedést, valójában csak áltatjuk magunkat. Péter apostol is váltig fogadkozott az Úr Jézusnak, hogy bizony, ha kell, meg is hall Vele együtt. De az Úr Jézus, Aki előtt az ember szíve és élete nyitott könyv, egyhamar lehütötte fellángolását, és megjövendölte neki háromszoros tagadását. Bizony, mielőtt a kakas megszólalna, háromszor tagadjuk meg az Úr Jézust, amikor megérezzük a szenvedés sáfrányillatát... Egyhamar felkössük a nyúltalpakat, hogy elmeneküljünk és mentsük az irhánkat. Még olyanok se vagyunk, mint a béresek, mert a béres legalább ott van a nyáj mellett, és csak a veszély idején menekül el. De mi még oda se megyünk, nehogy bajunk essék...

(Lk 22:33-24) „Uram - felelte -, készen vagyok rá, hogy a börtönbe, sõt még a halálba is kövesselek.” Õ azonban így válaszolt: „Péter, mondom neked, mielõtt ma megszólal a kakas, háromszor letagadod, hogy ismersz.”

Egyedül Isten tehet képessé minket az önként vállalt szenvedésre: az Atya akarata, a Fiú igéje és a Szentlélek kegyelmi ereje teszi lehetővé számunkra a szenvedés vállalását. A Szentlélek segítő kegyelme nélkül mindenki csak egy gyáva nyúl...

3. A szenvedésre készülni kell

Keresztelő Szent János tudatában volt annak, hogy miután beteljesíti küldetését, szenvedni fog. Az Úr Jézus feltámadása után, amikor Péter apostol háromszor vallotta meg az Úrnak, hogy szereti Őt, megtudta azt is, hogy milyen sors vár rá. Úgy apostolkodott, hogy tudtatában volt a maga bekövetkezendő szenvedésének és halálának. Pál apostol is előre tudta, hogy nem fog visszatérni szeretett közösségéhez és, hogy életét fogja adni Rómában Krisztus evangéliumáért...

(Mt 14:11) Fejét elhozták egy tálon, odaadták a lánynak, az meg elvitte az anyjának.

(Jn 3:30) Neki növekednie kell, nekem kisebbednem.

(Jn 21:18) „Bizony, bizony, mondom neked: Amikor fiatal voltál, felövezted magad, s oda mentél, ahova akartál. De ha majd megöregszel, kiterjeszted karod, s más fog felövezni, aztán oda visz, ahova nem akarod.”

(Jn 21:22) Jézus így válaszolt: „Ha azt akarom, hogy maradjon, míg el nem jövök, mi gondod vele? Te kövess engem!”

(ApCsel 20:38) Leginkább az a mondása fájt nekik, hogy nem látják többé viszont.

(Fil 1:20-21) Bizakodom és reménykedem, hogy semmiben sem vallok szégyent, sõt nyíltan megmondom, hogy Krisztus, mint mindig, most is megdicsõül testemben, akkor is, ha élek, akkor is, ha meghalok. Hiszen számomra az élet Krisztus, a halál pedig nyereség.

(2Tim 4:6) Az én véremet ugyanis nemsokára kiontják áldozatul, elköltözésem ideje közel van.

A szentek példaképe az Úr Jézus Krisztus a kereszten, erejük pedig a Szentlélek kegyelme. A szenvedést senki sem kerülheti el, de rajtunk áll, hogyan nézünk vele szembe. A Gladiátor című filmben (2000, Ridley Scott rendezésében), Proximo, a gladiátorok gazdája, így szólt a harcba induló gladiátoraihoz: Halálunkat sajnos nem választhatjuk meg, de eldönthetjük, hogyan nézünk szembe a véggel, hogy férfiként emlékezzenek ránk...

A szenvedésre készülni kell, mint a harcba induló katonáknak. Márpedig mi is katonák vagyunk, Krisztus katonái, ha valóban azok vagyunk...

4. A szenvedést gyakorolni kell

Hogy felkészülhessünk a szenvedésekre, edzenünk kell magunkat. A szenvedésre való felkészülés, a megpróbáltatások szives és önkéntes vállalásában áll. Minden döntésnél választhatjuk a szűkebb és nehezebb utat, és minden útkereszreződésnél választhatjuk a meredekebb emelkedőt...

(Mt 7:14) Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ezek a dolgok világ szemében bolondságok, és csakis a Szentlélek képesíthet valakit ilyen természetfeletti gondolkodásmódra. A keresztény ember, az Úr Jézus iránti szeretetből, vállaja a szenvedéseket...

Uram Jézus! Bevallom, hogy nélküled semmit sem tehetek. Nemcsak a nagy dolgokat nem tehetem meg, de még a legkisebb dolgot sem. Viszont ha Te velem vagy, és eltölt a Szentlélek, akkor Tebenned mindenre képes vagyok. Ámen.

Az élet kenyere

(Jn 6:35-58) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött. Annak, aki küldött, az az akarata, hogy abból, amit nekem adott, semmit el ne veszítsek, hanem feltámasszam az utolsó napon. Mert Atyámnak az az akarata, hogy mindenki, aki látja a Fiút és hisz benne, örökké éljen, s feltámasszam az utolsó napon.” A zsidók elkezdtek zúgolódni, amiért azt mondta: „Én vagyok a mennyből alászállott kenyér.” Így érveltek: „Nem Jézus ez, Józsefnek a fia, akinek ismerjük apját, anyját? Hogyan mondhatja hát, hogy a mennyből szálltam alá?” Jézus azonban így szólt: „Ne zúgolódjatok egymás között. Senki sem jöhet hozzám, ha az Atya, aki küldött, nem vonzza, s én feltámasztom az utolsó napon. Megírták a próféták: Mindnyájan Isten tanítványai lesznek. Mindenki, aki hallgat az Atyára és tanul tőle, hozzám jön. Nem mintha valaki is látta volna az Atyát, csak aki az Istentől van, az látta az Atyát. Bizony, bizony, mondom nektek: Aki hisz bennem, annak örök élete van. Én vagyok az élet kenyere. Atyáitok mannát ettek a pusztában, mégis meghaltak. Ez a mennyből alászállott kenyér, aki ebből eszik, nem hal meg. Én vagyok a mennyből alászállott élő kenyér. Aki e kenyérből eszik, örökké él. A kenyér, amelyet adok, a testem a világ életéért.” Erre vita támadt a zsidók közt: „Hogy adhatja ez a testét eledelül?” Jézus ezt mondta rá: „Bizony, bizony, mondom nektek: Ha nem eszitek az Emberfia testét és nem isszátok a vérét, nem lesz élet bennetek. De aki eszi az én testemet, és issza az én véremet, annak örök élete van, s feltámasztom az utolsó napon. A testem ugyanis valóságos étel, s a vérem valóságos ital. Aki eszi az én testemet és issza az én véremet, az bennem marad, én meg benne. Engem az élő Atya küldött, s általa élek. Így az is élni fog általam, aki engem eszik. Ez a mennyből alászállott kenyér nem olyan, mint az, amelyet atyáitok ettek és meghaltak. Aki ezt a kenyeret eszi, az örökké él.”

Itt a legszentebb dolgokról van szó: Isten szentségéről és az élet szentségéről. Éppen ezért, csakis megrendülten, imádattal, gyermeki lelkülettel és alázattal lehet ezekről elmélkedni. Uram, küld el a Szentlelket, hogy illő módon, helyesen és hasznosan elmélkedjünk ezekről az igékről...

Az ember nem autonóm lény

Az ember, habár halhatatlan lelke van, nem autonom lény, és nem élhet örökké önmagától és önmagában. Az embernek, aki Isten teremtménye, szüntelen gondviselésre, megtartásra és táplálásra van szüksége. Ezt a gondviselést Isten adja nekünk közvetlenül, az Ő Szentlelke által, és közvetetten, az Őt szolgáló és bennünket megvilágosító angyalai által. 

Az embernek naponta szüksége van testi táplálékra, de ugyanakkor lelki táplálékra is, mert nem csak kenyérrel él az ember, hanem minden igével is, ami Isten ajkáról származik (MTörv 8:3; Mt 4:4)...

(MTörv 8:3) Megalázott, és hagyta, hogy éhezz, aztán mannával táplált, amelyet nem ismertél és atyáid sem ismertek, hogy megtudd: nemcsak kenyérrel él az ember, sokkal inkább azzal él az ember, ami az Úr szájából jön.

(Mt 4:4) Azt felelte: „Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden tanítással is, amely az Isten szájából származik.”

A hitetlen ember azt gondolja, hogy ő jól megvan az anyagi javaival, testi életével, de valójában nagyon szegény, mert szűkölködik a lelkiekben és Isten dicsőségében (Róm 3:23). Egyedül Isten és az Ő Szent Fia, az Úr Jézus Krisztus autonóm, azaz, egyedül csak Őneki van élete önmagában (Jn 5:26). Isten örökké él, és nem szorul rá, hogy valaki táplálja Őt. Isten az Úr, mindeneknek első megvilágosítója, táplálója, éltetője és mozgatója...

(Jn 5:26) Mert amint az Atyának élete van önmagában, ugyanúgy megadta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában...

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.

Az ember táplálkozik

Az embernek teste és szellemi lelke van. Földi életének ideje alatt ez a kettő egy, amint a vizes szivacsban, a szivacs is egy a vízzel. És így mindkettőt táplálni kell. Az eredeti szentség állapotában, az első emberpár testi tápláléka a növények magjai és gyümölcsei voltak (Ter 1:29), míg a lelki tápláléka az élet fájának gyümölcse (Ter 2:9)...

(Ter 1:29) Azután ezt mondta Isten: „Nézzétek, nektek adok minden növényt az egész földön, amely magot terem és minden fát, amely magot rejtő gyümölcsöt érlel, hogy táplálékotok legyen.

(Ter 2:9) És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy Ádám és Éva, a két édeni, misztikus fa közül, csak a jó és a rossz tudásának fájáról szakított, pedig hát megmondta az Úr, hogy a kert minden fájáról ehetnek, kivéve a tiltott fáról (Ter 2:16-17). Tehát, szabad volt enniük az élet fájáról... Sőt, úgy gondolom, hogy naponta ettek az élet fájáról, és táplálták lelküket az Istentől származó lelki táplálékkal. Ezt a jogot veszítették el az eredeti bűn esete után (Jel 22:19), amikor az Úr elzárta útjukat az Éden kertjében az élet fája felé, a kerubok fenyegető, tüzes kardja által (Ter 3:24)...

(Ter 2:16-17) Az Úristen parancsot adott az embernek: „A kert minden fájáról ehetsz. De a jó és rossz tudás fájáról ne egyél, mert amely napon eszel róla, meghalsz.”

(Ter 3:24) Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

(Jel 22:19) És ha valaki elvesz valamit e könyv próféciájának igéiből, attól Isten elveszi osztályrészét az élet fájából, a szent városból, és mindabból, ami meg van írva ebben a könyvben.

Az eredeti bűn esete után, az ember csak a testi táplálékkal maradt. Elszakadt Istentől, Isten szent Lélektől, és így meghalt lékekben. Az emberiség az eredeti bűn okozta halálban vesztegelt egésszen az idők teljességéig, amikor az Ige testté lett és miköztünk lakózott (Jn 1:14). Jézus Krisztus, az élő Isten Fia, megváltotta az embert, és önmagát adja neki a szentségekben, kiváltképpen a legméltóságosabb Oltáriszentségben. (Mt 26:26-28). 

(Mt 26:26-28) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Isten korábban sem hagyta magára az embert, hanem sokszor és sokféleképpen szólt hozzá a próféták által, táplálva az embert az Ő igéiével (Zsid 1:1)... 

(Zsid 1:1) Sokszor és sokféle módon szólt hajdan Isten az atyákhoz a próféták által.

Ma is, a megváltott keresztény ember, táplálja a testét testi eledellel, és táplálja a lelkét Isten igéjével meg a szent Eucharisztiával. Az Úr Jézus Krisztus a mennyből alászálott kenyér, az élet kenyere, aki meghalt értünk a kereszten. Így lett a keresztfa az embernek visszaadott "élet fája” (Jn 6:35-38) a szentmiseáldozatban.

(Jn 6:35-38) „Én vagyok az élet kenyere – felelte Jézus. – Aki hozzám jön, többé nem éhezik, s aki bennem hisz, nem szomjazik soha. De megmondtam, hogy bár láttok, mégsem hisztek. Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön. S aki hozzám jön, nem taszítom el. Mert nem azért szálltam alá a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem meg, hanem annak akaratát, aki küldött.

 

Az eszkatonban, a megújult világban, a megváltott és megdicsőült ember is táplálkozni fog az élet fájáról (Jel 2:7; 22:1-2). A feltámadt és megdicsőült embernek is teste lesz, nemcsak lelke, és akkor az ember hasonlatos lesz Isten angyalaihoz (Mt 22:30)...

(Mt 22:30) A feltámadás után nem nősülnek, férjhez sem mennek, hanem úgy élnek, mint Isten angyalai a mennyben.

(Jel 2:7) Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.

(Jel 22:1-2) És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak.

Ezért a megváltott ember már csak lelki táplálékkal fog táplálkozni. A testi táplálkozás pedig majd megszűnik majd az új életben (1Kor 6:13)...

(1Kor 6:13) "Az étel a gyomorért van, a gyomor az ételért,” de Isten ezt is, azt is meg fogja semmisíteni.

Láthatjuk az írásokban, hogy a népek nem közvetlenül Isten trónjából kapják az életet, ahonnan az élet vize folyik ki, nem az élet folyójából, hanem a folyóból táplálkozó fákból, és azok ágainak végéről, a gyümölcsökből (Ez 47:12; Jel 22:2)...

(Ez 47:12) A folyó mentén pedig, annak mindkét partján mindenféle gyümölcsfa nő; lombjuk le nem hull, s a gyümölcsük el nem fogy. Havonta friss gyümölcsöt teremnek, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül szolgál, a lombjuk pedig orvosságul.

(Jel 22:2) Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.

Ez az ábrázolás egy nagyszerű, szent és paradicsomi hierarchiát sejtet, amelyben az ember a legkisebb a teremtmények között (Mt 11:11), és a legvégén van. A mennyek országában a legkisebb angyal is nagyobb, mint a földön legnagyobb lelki ember, és ezért az ember a végekről táplálkozik. És a legvégső szent hierarchiát az új életben majd a mennyei Atya határozza meg (Mt 20:23)...

(Mt 11:11) Bizony mondom nektek: asszonyok szülöttei közt nem született nagyobb Keresztelő Jánosnál. De aki a mennyek országában a legkisebb, az nagyobb nála.

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

Az ember aktív módon kapja az életet

Azt gondolhatnánk, hogy Isten csak úgy adja, automatikusan árasztja az emberbe a lelki életet, és az ember passzív haszonélvezője lehet az isteni életnek. De a szentírásból láthatjuk, hogy az embernek aktívan hozzá kell járulnia az lelki élet elvételéhez (Mt 11:12). Tehát nem magától árad az élet az emberbe, hanem az embernek oda kell járulnia Istenhez, hogy elvegye az életét (Lk 16:12)...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

(Lk 16:12) És ha a máséban nem voltatok hűek, ki adja oda nektek a tiéteket?

Az Édenben is, az embernek oda kellett járulnia az élet fájához, le kellett szakítania gyümölcsét és meg kellett ennie. Ma is aktívan oda kell járulnunk az Úr oltárához, hittel és magunkhoz kell vennünk az Oltáriszentséget, a kenyér és bor színe alatt rejtőző Úr Jézus Krisztus valóságos testét és vérét (1Kor 11:27-29). Azt gondolom, hogy az eszkatonban is, majd aktívan oda kell majd járulnia az embernek az élet fájához, hogy Isten életében részesüljön (Jn 37-38; 22:17)...

(Jn 7: 37-38) Az ünnep utolsó, nagy napján Jézus a templomban volt, és fennhangon hirdette: „Aki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyék, aki hisz bennem: belsejéből, az Írás szava szerint, élő víz folyói fakadnak.”

(1Kor 11:27-29) Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret, vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét. Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az Úr testét, saját ítéletét eszi és issza.

(Jel 22:17) A Lélek és a menyasszony mondják: „Jöjj el!” Aki hallja, mondja: „Jöjj el!” Aki szomjazik, jöjjön. Aki kívánja az élet vizét, ingyen vegye.

 Az élet kenyerének előképei a szentírásban

Az Istentől kapott lelki élet sokféleképpen van szemléltetve az írásokban, de mindegyik az élet kenyerére, a mennyből alászállott Isten Fiára, az Úr Jézus Krisztusra mutat, amely valóságosan jelen van a szent Eucharisztiában:

1. Ádám és Éva, az Édenben, az élet fájáról táplálkoztak, és életük volt mindaddig, míg az eredeti bűn miatt el nem zárták útjukat az élet fája előtt, a kerubok fenyegető kardja által (Ter 3:24).

2. Izrael népe a pusztában mannával táplálkozott, és az nem fogyott el, míg be nem értek az ígéret földjére (Józs 5:12).

3. Illés és Elizeus megszaporították a kenyeret meg az olajat, és az el nem fogyott, míg a szükség tartott (1 Kir 17:7-16; 2 Kir 4:42-44; 2 Kir 4:1-7).

4. Az Úr Jézus kétszer is megszaporította a kenyeret meg a halat, és emberek ezreit táplálta úgy, hogy utána sok maradékot szedtek össze.

5. Az eszkatonban, az élet fája, amely gyümölcseivel táplálja az üdvözülteket, és leveleivel gyógyítja a nemzeteket (Jel 22:2).

Boldogok, akiket az Úr meghív az Ő lakomájára, az Ő asztalához (Jel 19:9). Ezekben az előképekben felismerhetjük az élet kenyerét azáltal, hogy ez az eledel soha nem fogy el, folyamatosan szaporodik, és mindaddig kitart, ameddig az Úr csak adja...

(Jel 19:9) Ekkor hozzám fordult: „Írd! Boldogok, akik hivatalosak a Bárány menyegzői lakomájára!”

A továbbiakban olvassuk el azokat az igerészeket, amelyek az élet kenyerére mutatnak... 

Kérünk Szentlélek Úristen, szállj le ránk, hogy méltó tisztelettel, alázattal és hódolattal elméledjünk ezekről az igékről!

Ádám és Éva esete:

(Ter 2:9) És az Úristen a földből mindenféle fát sarjasztott, ami tekintetre szép és táplálkozásra alkalmas; azután kisarjasztotta az élet fáját a kert közepén, meg a jó és a rossz tudásának a fáját.

(Ter 3:22-24) Azután így szólt az Úristen: „Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” Ezért az Úristen eltávolította az Éden kertjéből, hogy művelje a földet, amelyből lett. Amikor az embert elűzte, az Éden kertjétől keletre odaállította a kerubokat és a fenyegető tüzes kardot, hogy őrizzék az élet fájához vezető utat.

A manna Mózes idejében:

(Szám 11:7-9) A manna olyan volt, mint a koriander magja, szemre meg mint a bdellium gyantája. Az emberek végigpásztázták (a környéket), összeszedegették, aztán megőrölték kézimalmon vagy összetörték mozsárban, megfőzték fazékban, s cipót sütöttek belőle; olyan ízű volt, mint az olajos kalács. Ha éjszaka harmat hullott, manna is hullott.

Illés és a careftai asszony esete:

(1Kir 17:7-16) Egy bizonyos idő elteltével történt, hogy a patak kiszáradt, mert nem esett eső az országban. Akkor az Úr így szólt hozzá: „Kelj útra, és menj el a Szidónhoz tartozó Careftába és maradj ott. Nézd, ott megparancsoltam egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.” Erre útra kelt és elment Careftába. Amikor a város kapujához ért, épp ott volt egy özvegyasszony – rőzsét szedegetett. Megszólította és azt mondta neki: „Hozz nekem egy kis vizet korsóban, hadd igyam!” Amikor elment hozni, utánaszólt: „Hozz egy harapás kenyeret is!” Azt felelte: „Amint igaz, hogy a te Istened él: nincs sütve semmim, csak egy marék lisztem van a szakajtóban, meg egy kis olajam a korsóban. Épp azon vagyok, hogy rőzsét szedjek, aztán megyek és elkészítem magamnak és fiamnak. Megesszük, aztán meghalunk.” Illés azonban így válaszolt neki. „Ne félj! Menj, s tedd, amit mondtál; csak előbb csinálj belőle egy kis lángost, aztán hozd ki nekem; magadnak és fiadnak csak utána készíts. Mert azt mondja az Úr, Izrael Istene: A szakajtó ne ürüljön ki, a korsó ne apadjon el addig, amíg az Úr esőt nem hullat a földre.” Elment hát és úgy tett, amint Illés mondta. S volt mit ennie, neki is, fiának is. A szakajtó nem ürült ki, és a korsó nem apadt ki az Úr szava szerint, amelyet Illés által hallatott.

Elizeus esete a próféta tanítványokkal:

(2Kir 4:42-44) Baál-Salisából jött egy ember és új kenyeret hozott az Isten emberének, húsz árpakenyeret meg darát a zsákjában. Erre megparancsolta: „Adjatok enni az embereknek!” Szolgája ellene vetette: „Hogy adjak ennyit száz ember elé?” De ő azt felelte: „Adj csak az embereknek enni!” Mert ezt mondja az Úr: „Esztek és még marad is.” Erre eléjük tette, ettek, s még maradt is, ahogy az Úr mondta.

Elizeus esete a próféta özvegyével:

(2Kir 4:1-7) A prófétatanítványok asszonyai közül az egyik hangosan megszólította Elizeust, ezekkel a szavakkal: „Férjem, a te szolgád, meghalt. Tudod jól, hogy szolgád az Úr tisztelője volt, s most jön a hitelező, hogy elvigye a két fiamat rabszolgának.” Elizeus azt válaszolta: „Mit tegyek veled? Add ide, amid van házadban!” Az így felelt: „Nincs semmi egyebe szolgálódnak házában, csak egy korsója, s benne olaj.” Erre azt mondta neki: „Menj, kérj kölcsön minden szomszédodtól edényeket, mégpedig üres edényeket, de ne keveset! Aztán menj, zárd magadra és fiaidra az ajtót, és tölts (az olajból) mindegyik edénybe. Amelyik megtelik, azt állítsd félre.” Elment hát, magára és fiaira zárta az ajtót, aztán ezek adogatták neki (az edényeket), ő pedig töltögette őket. Amikor az edények megteltek, azt mondta az egyik fiának: „Nyújts ide még egy korsót!” De az azt felelte: „Nincs több edény.” Ezzel az olaj megszűnt folyni. Elment hát és jelentette Isten emberének. Az meghagyta: „Menj, add el az olajat és fizesd ki adósságodat! Abból, ami megmarad, fiaiddal együtt megélhetsz.”

Ezekiel látomása a szent folyóról:

(Ez 47:1-12) Visszavezetett a templom bejáratához, és lám, víz fakadt a templom küszöbe alatt a keleti oldalon, mert a templom kelet felé nézett. A víz a templom jobb oldalán folyt le az oltártól dél felé. Kivitt azután az északi kapun és körülvezetett kívülről egészen a külső kapuig, amely kelet felé néz, és lám, víz tört elő a jobb oldalon. A férfi, akinek kezében mérőzsinór volt, kelet felé ment és ezer könyököt mért, majd átvezetett a vízfolyáson, s a víz bokáig ért. Újra ezret mért és átvezetett a vízfolyáson, s a víz térdig ért. Megint ezret mért és átvezetett rajta, s a víz a veséig ért. Ismét ezret mért, s már folyó volt, amin nem tudtam átmenni, mert a víz áradt, mély folyóvá dagadt, amelyen nem tudtam átmenni. Akkor ezt mondta nekem: Láttad ezt, emberfia? És elvezetett, majd elvitt a folyó partjához. Amikor visszatértem, lám, a folyó partján igen sok fa volt mindkét oldalon. Így szólt hozzám: „Ez a víz a keleti vidék felé indul és lefolyik Arabáig, s eljut a tengerig; amikor beleömlik, annak vize egészséges lesz. Amerre elér a folyó, minden élőlény, amely mozog, élni fog. Halak lesznek nagy bőségben, mert ahová ez a víz behatol, egészségessé lesz, és élni fog minden, ahová a folyó elér. Partján halászok állnak. En-Gadditól En-Eglajimig hálókat vetnek ki. Olyan tömérdek és sokfajta hala lesz, mint a Nagy Tengernek.  Ingoványai és mocsarai azonban nem lesznek egészségesek, hanem sógödrökké válnak.  A folyó mentén, mindkét parton mindenfajta gyümölcsfa nő, amelyeknek lombja nem hull le, s gyümölcse nem fogy el: minden hónapban friss gyümölcsöt hoznak, mert vizük a szentélyből fakad. Gyümölcsük eledelül, lombjuk pedig orvosságul szolgál.”

Az Úr Jézus első kenyérszaporítása:

(Mt 14:15-21) Amikor beesteledett, odamentek hozzá tanítványai, és figyelmeztették: „Elhagyatott itt ez a hely, s már az idő is későre jár. Bocsásd el a népet, hadd széledjenek szét a falvakba, hogy élelmet vegyenek maguknak!”  Jézus azonban így válaszolt: „Nem kell elmenniük, ti adjatok nekik enni!”  „Csak öt kenyerünk van és két halunk” – felelték. „Hozzátok ide!” – mondta,  s meghagyta, hogy a nép telepedjék le a fűre, majd fogta az öt kenyeret meg a két halat, föltekintett az égre, és megáldotta őket. Ezután megtörte a kenyereket, odaadta tanítványainak, a tanítványai pedig a népnek. Mindnyájan ettek s jól is laktak. A maradékból tizenkét kosarat teleszedtek.  Az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva mintegy ötezer férfi evett.

A számszimbólika szerint az öt kenyér az Úr Jézus öt szent sebére utalhat, míg a két hal az Ő két természetére...

(Mk 6:35-44) Már későre járt az idő, tanítványai azért odamentek és szóltak neki: „A vidék elhagyatott, s már késő van. Bocsásd el őket, hogy elmehessenek a környék tanyáira és falvaiba ennivalót venni.”  Ő azonban így válaszolt: „Ti adjatok nekik enni!” Azok ezt felelték: „Talán elmenjünk és vegyünk kétszáz dénárért kenyeret, hogy enni adjunk nekik?” Erre megkérdezte: „Hány kenyeretek van? Menjetek, nézzétek meg!” Megtudták és jelentették: „Öt, és két halunk.” Erre meghagyta nekik, hogy csoportokban telepítsenek le mindenkit a zöld gyepre.  Le is telepedtek, százas és ötvenes csoportokban.  Akkor fogta az öt kenyeret és a két halat, föltekintett az égre, és hálát adott. Megtörte a kenyeret, s odaadta a tanítványoknak, hogy osszák szét. A két halat is szétosztotta.  Mindenki evett és jól is lakott.  A maradék kenyérből és halból tizenkét kosarat szedtek tele.  A kenyérből csak férfiak ötezren ettek.

(Lk 9:10-17)  A nap már hanyatlóban volt. Odament hozzá a tizenkettő: „Hagyd, hadd menjen el a nép – figyelmeztették –, hogy a környékbeli falvakban és tanyákban szállást és élelmet keressenek maguknak, mert itt a pusztában vagyunk.” „Ti adjatok nekik enni” – válaszolta. „Nincs, csak öt kenyerünk és két halunk – mondták. – El kellene mennünk, hogy ennyi népnek ennivalót vegyünk.” Volt ott vagy ötezer férfi. Erre azt az utasítást adta tanítványainak: „Telepítsétek le őket olyan ötvenes csoportokban.” Úgy is tettek, letelepedtek mindnyájan. Most kezébe vette az öt kenyeret és a két halat. Föltekintett az égre, megáldotta, és tanítványainak adta, hogy osszák ki a népnek. Mindnyájan ettek és jól is laktak, s végül még tizenkét kosárra való maradékot szedtek össze.

(Jn 6:4-13) Közel volt a húsvét, a zsidók ünnepe. Amikor Jézus körülnézett, és látta, hogy nagy sereg ember tódul hozzá, megkérdezte Fülöptől: „Honnan veszünk kenyeret, hogy legyen mit enniük?” Ezt azért kérdezte, mert próbára akarta tenni, maga ugyanis tudta, mit fog végbevinni. „Kétszáz dénár árú kenyér sem elég, hogy csak egy kevés jusson is mindenkinek” – felelte Fülöp. Az egyik tanítvány, András, Simon Péter testvére megszólalt: „Van itt egy fiú, akinek van öt árpakenyere és két hala, de mi az ennyinek?”  Jézus meghagyta: „Telepítsétek le az embereket!” Azon a részen sok fű volt. Letelepedtek hát, s csak a férfiak voltak szám szerint ötezren. Jézus ekkor kezébe vette a kenyeret, hálát adott és kiosztotta a letelepedett embereknek, s ugyanígy a halból is adott, amennyit csak akartak.  Amikor jóllaktak, szólt tanítványainak: „Szedjétek össze a maradékot, nehogy kárba vesszen.”  Összeszedték, s tizenkét kosarat töltöttek meg az öt árpakenyér maradékából, amit meghagytak azok, akik ettek.

Az Úr Jézus második kenyérszaporítása:

(Mt 15:32-39) Jézus ekkor összehívta tanítványait, s így szólt hozzájuk: „Sajnálom a népet. Már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük. Nem akarom étlen elküldeni őket, nehogy kidőljenek az úton.”  A tanítványok megjegyezték: „Honnan szerezzünk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy ekkora tömeget jóllakassunk?”  Jézus megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét – felelték –, és néhány apró halunk.”  Erre meghagyta a népnek, hogy telepedjék le a földre.  Aztán fogta a hét kenyeret és a halakat, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, tanítványai pedig a népnek.  Mindnyájan ettek és jól is laktak, s a kenyérből még hét kosár maradékot összeszedtek.  Akik ettek, voltak vagy négyezren férfiak, az asszonyokat és a gyerekeket nem számítva.  Amikor a tömeget elbocsátotta, bárkába szállt, és Magadán környékére ment.

Itt a hét kenyér a teljességet szimbolizálhatja, és a négyezer az emberiség várakozásának idejét az idők teljességéig...

(Mk 8:1-10) Azokban a napokban ismét nagy népsokaság vette körül. Nem volt mit enniük, ezért magához szólította tanítványait. „Sajnálom a tömeget – mondta –, mivel már harmadnapja kitartanak mellettem, és nincs mit enniük.  Ha étlen engedem el őket, kidőlnek az úton, hisz többen közülük messziről jöttek.” Tanítványai ezt válaszolták: „Honnan vehetnénk itt a pusztában annyi kenyeret, hogy mind jóllakjanak?” Megkérdezte tőlük: „Hány kenyeretek van?” „Hét” – válaszolták. Erre megparancsolta a népnek, hogy telepedjék le a földre. Majd fogta a hét kenyeret, hálát adott, megtörte és odaadta tanítványainak, hogy osszák szét. Szét is osztották a nép közt. Egy kevés haluk is volt. Ezeket is megáldotta, s meghagyta, hogy osszák ki. Ettek és jól is laktak, aztán fölszedték a maradékot: hét kosárral lett.  Lehettek vagy négyezren. Ezután hazaküldte őket,  maga pedig tanítványaival bárkába szállt, és Dalmanuta környékére ment.

A szent Eucharisztia alapítása:

(Mt 26:28) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!” Aztán fogta a kelyhet, hálát adott, és ezekkel a szavakkal nyújtotta nekik: „Igyatok ebből mindnyájan, mert ez az én vérem, a szövetségé, amelyet sokakért kiontanak a bűnök bocsánatára.

(Mk 14:22-24) Vacsora közben kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és ezekkel a szavakkal adta nekik: „Vegyétek, ez az én testem.” Majd fogta a kelyhet, hálát adott, odanyújtotta nekik. Mindnyájan ittak belőle. Ő pedig így szólt: „Ez az én vérem, a szövetségé, amely sokakért kiontatik.

(Lk 22:19-20) Most a kenyeret vette kezébe, hálát adott, megtörte és odanyújtotta nekik ezekkel a szavakkal: „Ez az én testem, amelyet értetek adok. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy a vacsora végén fogta a kelyhet is, és azt mondta: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben, amelyet értetek kiontanak.

A szent Eucharisztia és az emmauszi tanítványok:

(Lk 24:30) Amikor az asztalhoz ültek, kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta nekik.

Az Úr Jézus az élet kenyere:

A bevezető igében (Jn 6:35-58) láthatjuk, hogy az Úr valóságosan jelen van a szent kenyérben, az Oltáriszentségben. Ő önmagát adja nekünk, hogy életünk legyen és bőségben legyen...

(Jn 10:10) Én azért jöttem, hogy életük legyen és bőségben legyen.
 

Pál apostol az Eucharisztia ünnepléséről és a szentáldozásról:

(1Kor 10:16-17) Az áldás kelyhe, amelyet megáldunk, nemde a Krisztus vérében való részesülés? S a kenyér, amelyet megtörünk, nemde a Krisztus testében való részesedés?  Mi ugyanis sokan egy kenyér, egy test vagyunk, mivel mindnyájan egy kenyérből részesülünk.

(1Kor 11:23-29) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.”  Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.  Ezért aki méltatlanul eszi a kenyeret vagy issza az Úr kelyhét, az Úr teste és vére ellen vét.  Tehát vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből, mert aki csak eszik és iszik anélkül, hogy megkülönböztetné az (Úr) testét, saját ítéletét eszi és issza.

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett (az Atyának), hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Az élet fája az eszkatonban:

(Jel 2:7) Akinek van füle, hallja meg, mit mond a Lélek az egyházaknak: A győztesnek az élet fájáról adok enni, amely az Isten paradicsomában van.

(Jel 22:1-2) És megmutatta nekem az élet folyóját, kristályhoz hasonlóan ragyogott, Isten és a Bárány trónjából fakadt. Az utca közepén és a folyam két partján az élet fái álltak. Tizenkétszer hoznak gyümölcsöt, vagyis minden hónapban teremnek, a fa levelei meg a népek gyógyulására szolgálnak.

(Jel 22:19) S ha valaki elvesz ennek a prófétai könyvnek szavaiból, Isten megvonja tőle a jogot az élet fájához és a szent városhoz, amelyek ebben a könyvben meg vannak írva.

Uram Jézus Krisztus! Kérlek áld meg ezt az írást, hogy, aki végigelmélkedi, részesüljön az élet kenyeréből, és örök élete legyen. Ámen.