2015. május 11., hétfő

A lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig

(Zsid 4:12) Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.

Az "ég és föld" témájában (Ter 1:1) arra tekintünk, ami rajtunk kívül van, amit a szemünkkel, képzeletünkkel és hitünkkel megismerhetünk az anyagi és a szellemi világból. Az ember hajlamos arra, hogy csak úgy kifele nézzen a fejéből, és azt gondolja, hogy csak a külvilág létezik. Ezért van az, hogy a törvényeket és a követelményeket mindig másokra vonatkoztatjuk, sosem önmagunkra. De befele is van egy világ, a mi benső univerzumunk...

Az önismeret, az önvizsgálat, a lelkitükör használata és az önértékelés, mind-mind eszközei lehetnek, hogy felfedezzük és megismerjük a saját benső világunkat, benső univerzumunkat. Aki ezt a benső utat végigjárja, és végigszemléli saját lelkét, az képes lesz mások benső világának megértésére is. A mi saját szellemi lelkünk tulajdonságai, működésének titkai, hibáinak, gyengeségeinek, betegségeinek, reagálásainak megfigyelése, képessé tesz bennünket arra, hogy felismerjük a másik emberben zajló lelki folyamatokat is. A világon ma már több mint hétmilliárd ember él. Ez ugyanannyi benső mélységet és szellemi, lelki univerzumot jelent. Van, aki kifele, a messzeségek felé fordul és van, aki befele a mélységek felé. Mindkettő megismerése és megfigyelése Isten ajándéka...
 
Úgy gondolom, hogy a hitetlen pszihológusoknál csak a kuruzslók veszélyesebbek. A hitetlen pszihológus oda és abba akar belekontárkodni, amit nem ő teremtett, nem ő alkotott és nem ő formált. A hitetlen pszihológus oda matat, amit nem hisz, nem ismer, nem lát és nem is szeret, hanem csak úgy kezeli, mint egy rendszerelméleti feketedobozt. Ha megdöfi jobbról, akkor így reagál, ha megpiszkálja balról, akkor úgy reagál… A végeredmény: ez az ember ilyen vagy olyan tipusú jellem, ilyen vagy olyan tehetsége vagy szellemi problémája van. A végén pedig belegyömöszöli az embert valamilyen kategóriába, mint valami vacak fiókba, és még rá is üt egy jókora pecsétet. Ennél azért sokkal több az ember, az ő lelke, benső univerzuma, és ez sokkal több megbecsülést, tiszteletet és szeretetet érdemelne... Amint nincs két egyforma ujjlenyomat vagy arc a világon, ugyanúgy két egyforma benső univerzum és lelkivilág sincs. Ahány ember, annyi benső univerzum. És az a csodálatos ebben, hogy ezt a sokmilliárd benső univerzumot Isten egyszerre öleli át, egyszerre élteti, ismeri és szereti. Mindez annyi Őneki, mint egy csokor virág...
 
Az egészben az a fura, hogy az ember még a saját benső univerzumát sem ismeri, nemhogy a másik emberét. Ha valamelyest meg akarjuk ismerni ömagunkat, akkor kérnünk kell a Szentlélek Úristen segítségét. Ha pedig önmagunkat sem ismerhetjük meg a saját erőnkből, akkor mennyivel inkább szükségünk van Isten segítségére a másik ember megismeréséhez. Ezért alapszabály kell legyen az, hogy addig ne piszkáljuk a másik ember lelkét, amíg a miénk nincs rendben (Mt 7:3)...

(Mt 7:3) Miért nézed a szálkát atyádfia szemében, a magad szemében pedig miért nem veszed észre még a gerendát sem?

Talán ezért van az, hogy Bartus László, a „Fesz van” című könyvéhez, ezt a mottót választotta: „A legtöbb, amit egy ember a másiknak adhat, hogy békén hagyja”. Ez egy nagyon pesszimista kijelentés, de ugyanakkor van benne sok igazság is, ami komoly élettapasztalatot tükröz...

A benső világ felépítése

Sokan elintézik az ember benső univerzumát azzal, hogy az három részre osztják: lélek, szellem és pszihé. Pedig ezek valójában, az ember egységes szellemi lelkének különböző jellegei. Az ember benseje hasonlatos egy atom szerkezetéhez, egy teli zsákhoz, egy házhoz vagy egy városhoz, de akár egy fához is...

Az ember szellemi lelkének és benső univerzumának tulajdonságai:
 
1. Van határfelülete a testtel

Vannak bemenetelek és kimenetelek: a bemenetelek az ember különböző szervei (szem, fül, bőrfelület, idegrendszer, agy, stb) és a kimenetekek az ő tagjai (száj, nyelv, kéz láb, stb)...
 
Az emberi lélek fejlődésében nagy szerepe van a határfelületeknek. Ezért van az, hogy a kisgyerek mindent megnéz, meghallgat, megtapogat, megízlel, és így nagyon sokat játszik (Péld 20:11).  A határfelület hatással van a lélekre akkor is, ha az ember valami szert visz be a szervezetébe, mint pl. nyugatót, alkoholt vagy kábítószert (Péld 20:1, Lk 1:11). A határfelület akkor is döntő fontosságú, ha egy fogyatékos emberről van szó. Egy vak, süket vagy értelmi fogyatékos ember nem tud lelkileg úgy fejlődni, mint egy egészséges (Lev 21:18)...

(Péld 20:1) A bor gúnyolódik, ami részegít, az lármáz, senki nem lesz bölcs, aki tántorog tőle.

(Péld 20:11) Ahogy a gyerek játszik, abból látni lehet, tiszták és igazak lesznek-e a tettei.

(Lev 21:18) Senki se közeledjék oda, akinek testi hibája van, tehát sem vak, sem béna, sem formátlan vagy nyomorék ember...

(Lk 1:15)  ...mert nagy lesz ő az Úr előtt; bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva megtelik Szentlélekkel...

Tehát a bemenetelek az érzékszervek és egyéb szervek, míg a kimenetelek a beszéd és a mozgás. De valójában, az egész test, minden szervével együtt egy határfelület a lélekkel, mert a szellemi léleknek azonos formája van a testtel, és úgy tölti ki azt, mint a víz a vizes szivacsot. Ezért van az, hogy a lélek betegsége megnyílvánul a testen, és fordítva is: a test betegsége megnyilvánul a lélekben...

2. Van szíve és veséje

A szellemi szív minden élet kindulópontja és forrása: az érzelem, a szándék és az akarat székhelye (Péld 4:23). A szellemi vese a szív által forgatott gondolatok, szándékok, indulatok szűrője, és a helyes út megítélésének helye (Zsolt 26:2)...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

(Zsolt 26:2) Próbálj ki, Uram, és vizsgálj meg, fürkészd ki szívem és vesém!
 
Az ember szellemi lelke nemcsak, hogy az emberi test hasonmása, mint "lelki test", hanem annak szerveihez hasonló jellegzetességei is vannak. A szellemi léleknek van szíve és van veséje. 

A lelki szív az Én, a személyiség központja. Innen indul ki minden élet: a gondolatok, érzések, indulatok, a szándék és az akarat. Az ember lelki veséje az az ő értelme, vagyis az a képessége, amellyel megvizsgálja a gondolatokat, az érzéseket, indulatokat, a dolgok természetét és értelmét. A vese ítéli meg mindezeket, és a megítélés után dönti el a szív ezeknek helyes vagy helytelen mivoltát. 

A jó szív jó dolgokkal van tele és jó döntéseket hoz, míg a rossz szív rossz dolgokat hoz elő. Az igaz ember szívében Isten trónol és az Ő igazsága. A gonosz ember szívében a gonosz trónol és annak hazugsága. A jó vese helyesen ítéli meg a dolgokat és helyesen tereli a szívet, míg a rossz vese kitekeri a nyakát a dolgoknak és elcsűri-csavarja az igazságot...

(Jer 4:14) Tisztítsd meg szívedet a gonosztól, ó, Jeruzsálem, hogy megszabadulhass! Meddig maradnak még benned álnok gondolataid?

(ApCsel 5:3) Péter azonban így szólt: „Anániás, miért szállta meg a Sátán a szívedet, hogy hazudj a Szentléleknek, és félretegyél magadnak a föld árából?

(Péld 23:26) Add nekem a szívedet, fiam, és tartsd szemed előtt utaimat!

(Zsolt 16:7) Áldom az Urat, aki értelmet adott nekem, veséim még éjjel is figyelmeztetnek engem.

(Zsolt 73:21) Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:...

Az ember lelki szívét, a testben, leginkább a köldök zónájára lehet betájolni, míg a lelki vesét a fejre. Ezért van az, hogy ha megbántanak, akkor a mellkasunkban, vagy a hasunkban érzünk fájdalmat, és ha felháborítanak és idegesítenek, akkor a fejünk fájdul meg. A szentté vált szív a mellkasban ragyog, és a szenteket a fejük körüli glóriával ábrázolják...

3. Van vérkeringése, ízületei és gyökerei

Ezek a lelki erek, útvonalak és elágazások, amelyeken keresztül működnek a szellemi, lelki folyamatok (Zsid 4:12). Az ember szellemi lelkét erek és útvonalak járják át, és izületek fogják össze. Ezeken keresztül közlekednek az indulatok, a szenvedélyek és a gondolatok. 

Mindezek legalsó része az emberi testet éltető lélek gyökerei, amelyek magába az Életbe, Isten gondviselő és megtartó szavának erejébe kapaszkodnak mint egy fa (Mt 3:10, Mt 21:19, Lk 13:7). Isten a testnek és a szellemi léleknek teremtője és éltetője. Az ember szellemi lelke halhatatlan, de az ember szellemi lelke csakis Isten Lelkéből, a Szentlélekből él. Hogy a Lélek meddig élteti az ember testét, az attól függ, hogy Isten meddig adja az életet (Ter 6:3)...

(Ter 6:3) Ekkor az Úr így szólt: „Nem marad éltető lelkem az emberben örökké, mivel test. Életkora csak 120 év legyen.”

(Mt 3:10) A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.

(Mt 21:19) Az út mentén látott egy fügefát. Odament, de nem talált rajta egyebet, csak levelet. Erre így szólt: „Ne teremjen rajtad gyümölcs soha többé!” A fügefa azon nyomban kiszáradt.

(Lk 13:7) És monda a vinczellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?

A vallásos emberek gyakran nagyon vigyáznak szavaikra és cselekedeteikre, de annál kevesebé gondolataikra és mulasztásaikra. Főleg a gondolataik tisztaságára nem ügyelnek... Pedig a nagy gonoszságok gyakran a gondolatok és a mulasztások szintjén történnek. Vigyázzunk hát a gondolatainkra. Jusson eszünkbe, hogy azok Isten előtt mindig hallhatók és láthatók...

(Mk 2:8) Jézus lelkében belelátott gondolataikba. „Miért gondoltok ilyeneket magatokban? – kérdezte.

(Lk 8:17) Mert semmi sincs úgy elrejtve, hogy elő ne kerülne, és nincs titok, ami ki ne tudódna, és nyilvánosságra ne kerülne.

(Rom 2:16) ...azon a napon, amelyen megítéli Isten az emberek rejtett gondolatait az én evangéliumom szerint Krisztus Jézus által.

(Zsid 4:12) Az Isten szava ugyanis eleven, átható és minden kétélű kardnál élesebb, behatol a lélek és szellem, az íz és a velő gyökeréig, megítéli a szív gondolatait és érzéseit.
telen elszáradt a fügefa.
 
Ha valakinek gyógyíthatatlan testi betegsége van, akkor el kell gondolkodnia azon, hogy nem-e vágták el az ő szellemi lelkében a testi élet fájának gyökereit (Mt 3:10), mivelhogy nem termett jó gyümölcsöket (Lk 13:7). Sok betegségnél jó lenne megvizsgálni ezeknek lelki okait, mert gyakran személyes bűnök vannak a háttérben, és a gyógyulás útja csakis az Istenhez való szívbéli megtérés...

 
 
 
4. Vannak kamrái, házai és városai 

Ezek lelki kompartimentek, amelyekben a növekedés folyamán tárolódnak a tapasztalatok, élmények,  megszerzett tudások, elraktározva kategóriánként, életszakaszonként vagy más kiismerhetelen folyamatok szerint.
 
Néhány szentírási rész világosan utal arra, hogy a lélek felépítése hasonlatos egy szobához, egy házhoz, egy városhoz vagy egy templomhoz. Nagyon fontos, hogy ez a ház, ez a város (Mt 5:14; 11:23) jó fundamentumra épüljön. Ez a jó fundamentum az Úr Jézus Krisztus, Aki a biztos szikla (Lk 6:48). Ugyanakkor, az is fontos, hogy a szobában, a házban tisztaság legyen (Lk 11:25), és Isten lakózzon benne...

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni.

(Mt 7:24) Aki hallgatja szavamat, és tettekre is váltja, az okos emberhez hasonlít, aki sziklára építette a házát.

(Mt 11:23) És te, Kafarnaum! Vajon az égig emelkedel? A pokolba süllyedsz. Ha Szodomában mentek volna végbe a csodák, amelyek benned történtek, még ma is állna.

(Mt 12:44) Azt mondja hát: Visszatérek elhagyott házamba. Amikor odaér, üresen, kisöpörve, feldíszítve találja.

(Lk 6:48) A házat építő emberhez hasonlít, aki mélyre leásott, és a sziklára rakta az alapot. Jött az árvíz, és az áradat rázúdult a házra, de nem tudta megingatni, mert biztos alapra épült.

(Lk 11:21) Amikor az erős ember fegyveresen őrzi házát, biztonságban van vagyona.

(Lk 11:25) Amikor megérkezik, kisöpörve, feldíszítve találja.

(Jn 2:19) Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.

(1Pét 2:5) Ti is, mint élő kövek, felépültök rajta lelki házzá, szent papsággá lelki áldozatok bemutatására, amelyek kedvesek Istennek Jézus Krisztus által.

Óvakodjunk a lelki megosztottságtól, és törekedjünk arra, hogy minden lelki szobánk Istené legyen, mert nem szolgálhatunk két úrnak (Mt 6:24)...

(Mt 6:24) Senki sem szolgálhat két úrnak; mert vagy gyűlöli az egyiket, a másikat pedig szereti, vagy tiszteli az egyiket, a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a mammonnak.

5. Van szellemi kurzora

Ez kurzor az a valami, ami az „Én” futáraként, a szívből indul ki (Mt 7:21-22), és képes átkutatni a lelket, megkeresve az emlékeket, a tudást, a fogalmakat, a neveket, a rég elfelejtett képeket, stb. Mindezeket Isten Lelke (Jn 14:26), a Szentlélek éltető ereje működteti...

(Mt 7:21-22) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.

(Jn 14:26) A Vigasztaló pedig, a Szentlélek, akit az Atya elküld az én nevemben, megtanít majd titeket mindenre, és eszetekbe juttat mindent, amit mondtam nektek.
 
A szellemi lélek kurzora, vagy másként, a „benső futára”, egy titokzatos valami... Emberileg felfoghatatlan, hogy ha az Én, amely a szellemi lélek középpontja, a szívben található, és ott tartózkodik, hogyan képes átkutatni és végigjárni a szellemi lélek minden zegit-zúgát...

(2Kor 13:5) Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok.
 
El lehet gondolkodni azon is, hogy a szklerózis, az autoimun betegség, az Alzheimer kór vagy a demencia, mennyire a fizikális határzóna, vagyis az idegrendszer leépülése, és mennyire a lélek kifáradása, erőtlensége és elhagyatottsága. Nem-e a bűnben senyvedő lélek elhagyatottságáról van itt szó, amely aztán maga után vonja a fizikai elváltozásokat is? Figyeljük meg a nagyon előrehaladott korú pápákat, püspököket és papokat, hogy milyen szellemi frissességgel rendekeznek. Egyetlen szent vagy szentéletű pap sem lett szenilis...
 
Uram Jézus! Köszönjük, hogy megszabadítottál a lelki rabságból, és királyságot adtál nekünk benső univerzumunk fölött. Ámen.

2015. április 28., kedd

Menjetek ki

(Jel 18:2-5) Hangos szóval így kiáltott: „Elesett, elesett a nagy Babilon, démonok lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakóhelyévé. Mert féktelen paráznasága borából ivott minden nemzet; s a föld királyai paráználkodtak vele, a föld kereskedői az ő gyönyörűségeinek bőségéből lettek gazdagokká!” Aztán egy másik hangot hallottam az égből, amely így szólt: „Menjetek ki onnan, én népem, hogy részesei ne legyetek az ő gonoszságainak, és ne legyen részetek az őt érő csapásokban, mert bűnei az égig hatoltak, és Isten megemlékezett gonoszságairól.

Nemrég meg lett hirdetve az irgalmasság szent éve. Még ma is töprengek azon, hogy mit is jelentett ez számomra... Talán azt, hogy meg kell tanulom irgalmasan szeretni a mellettem lévő embert, elfogadva őt úgy, ahogy van, míg önmagamtól egyre szigorúbban megkövetelem az igazságot?...
Az irgalmasság effajta gyakori hangoztatása nem vezethet félre bennünket, és nem feledkezhetünk meg az igazságról. Ha életünkben az igazság nem múlja felül az írástudók és a farizeusok igazságát, hogyan juthatnánk be a mennyek országába? (Mt 5:20)...
(Mt 5:20) Mert mondom nektek: ha a ti igazvoltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.
Sokan sokféleképpen hangoztatják az Egyház szociális tanítását. Van, aki keresztény menedzsereket akar képezni; van, aki keresztény politikusokat szeretne látni; van, aki keresztény nemzetet akar nevelni, stb. De hogyan lehetséges ebből jót hozni ki?... Lehetséges-e egyáltalán az, hogy elvegyülünk a világgal és ugyanakkor elnyerjük a mennyek országát? Vannak, akik részletesen tárgyalják ezt a témát, mint pl: „Ebben a világban, de nem e világból.” Ennek a reflexiónak alapja az Úr Jézus Főpapi imája (Jn 17:15-16)...

(Jn 17:15-16) Nem azt kérem, hogy vedd ki őket a világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól. Nem a világból valók, mint ahogy én sem vagyok a világból való.

Vigyázzunk, mert sokan vannak, akik önző vágyaik, önszeretetük szerint tanítanak és buzdítanak a világ szeretetére, a társadalommal vagy a nemzettel való “barátkozásra”, az ezekhez való rendetlen ragaszkodásra. Márpedig, aki a világgal barátkozik, az Istennel ellenségeskedik...
(Jak 4:4) Házasságtörők, nem tudjátok, hogy a világgal való barátság ellenségeskedés Istennel? Aki tehát a világgal barátságban akar lenni, az ellensége lesz Istennek.
Az Úr Jézus arra tanít minket, hogy figyeljünk az idők jeleire (Mt 16:3; 24:32-33). Itt csak két jelet említenék meg, amelyet mostanában figyeltem meg a sajtóban: A közelmúltban, egy év alatt, a  nagybritánniai milliárdosok megduplázták vagyonukat. Ennek a vagyonnak teljes értéke meghaladja Írország vagy Dél Afrika GDP-jét. A második, hogy a NASA elkezdte a 8 évre tervezett űrprogramját, amelynek segítségével űrszondát küldenek a Nap közelébe, hogy plazmát hozzanak annak külső rétegeiből (Jel 13:13)...

(Mt 16:3) Hajnalban pedig: »Ma vihar lesz, mert vöröslik és borús az ég.« Az ég arculatát tehát meg tudjátok ítélni, az idők jeleit azonban nem tudjátok!

(Mt 24:32-33) Vegyetek példát a fügefáról. Amikor hajtása már zsendül, és a levelei kibontakoznak, tudjátok, hogy közel van a nyár. Így, amikor ezeket látjátok, magatok is megállapíthatjátok, hogy már közel van, az ajtóban.

(Jel 13:13) Nagy csodajeleket vitt végbe, még tüzet is bocsátott le az égből az emberek szeme láttára.

Naivság azt gondolni, hogy ezt a világot meg lehet menteni vagy gyógyítani (Jer 51:9), és meg lehet változtatni a keresztények társadalmi szerepvállalásával. Minden megpróbáltatás és nehézség be fog következni az írások szerint. A mi szerepünk nem az, hogy e világot meggyógyítsuk, megmentsük vagy megváltoztassuk, mert az menthetetlenül elpusztul, hanem hogy minél több embert kimentsünk ebből a bűnös világból (Gal 1:3-4, 1Ján 4:5)...

(1Kor 11:32) Amikor pedig ítélet alá esünk, az Úr fenyít meg minket, hogy ne kárhozzunk el ezzel a világgal.

(Gal 1:3-4) Kegyelem és békesség nektek Atyánktól, az Istentől és Urunktól, Jézus Krisztustól, aki odaadta magát bűneinkért, hogy kiragadjon minket ebből a jelen gonosz világból, Istenünk és Atyánk rendelése szerint.

(1Ján 4:5) Ők a világból valók, ezért a világról beszélnek, és a világ hallgat rájuk.

Az egyre mélyebben informatizált, technologizált, atomizált és globalizált világunk kétségtelenül a végső idők Új Babilonjává válik. Ennek a Babilonnak vétkei már az égig érnek, és azok még nagyobbak lesznek... Azt gondolom, hogy föltétlenül törekednünk kell úgy alakítanunk életünket, hogy minél inkább kimeneküljünk és kivonuljunk ebből a Babilonból. Olvassuk el figyelmesen az alábbi igerészeket...

(Iz 21:8-9) És kiáltott a figyelő: „Őrségen állok, Uram, folyvást naphosszat; és őrhelyemen állok egész éjszakákon át. Íme, lovasok jönnek, és kettős fogatok!”Akkor valaki megszólalt: „Elesett, elesett Babilon, és isteneinek faragott képeit mind szétzúzták a földön!”
(Jer 51:6-9) Meneküljetek Babilonból, mentse mindenki az életét, ne vesszetek el bűne miatt! Mert az Úr bosszújának ideje ez, érdeme szerint fizet meg neki. Aranyserleg volt Babilon az Úr kezében, mely megrészegítette az egész földet; borából ittak a nemzetek, azért vesztették eszüket. Hirtelen esett el Babilon, és összetört; jajgassatok miatta! Hozzatok balzsamot fájdalmára, hátha meggyógyul! Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok, és menjünk, mindenki a maga földjére! Mert az égig ért ítélete,
és fölemelkedett a fellegekig
.
(Jel 14:8) Ezt egy másik angyal követte, aki ezt mondta: „Elesett, elesett a nagy Babilon, amely féktelen paráznaságának borával itatott meg minden nemzetet!”

(Jel 18:2-5) Hangos szóval így kiáltott: "Elesett, elesett a nagy Babilon, démonok lakóhelyévé lett, és minden tisztátalan szellem tanyájává, minden tisztátalan és gyűlöletes állat lakóhelyévé. Mert féktelen paráznasága borából ivott minden nemzet; s a föld királyai paráználkodtak vele, a föld kereskedői az ő gyönyörűségeinek bőségéből lettek gazdagokká!" Aztán egy másik hangot hallottam az égből, amely így szólt: "Menjetek ki onnan, én népem, hogy részesei ne legyetek az ő gonoszságainak, és ne legyen részetek az őt érő csapásokban, mert bűnei az égig hatoltak, és Isten megemlékezett gonoszságairól.
Mit tehetünk a mi ezekben a nehéz időkben? Azt, hogy úgy élünk ebben a világban, mintha nem élnénk benne...

(1Kor 7:29-31) Azt mondom tehát, testvérek: Az idő rövid, azért akinek van felesége, éljen úgy, mintha nem volna, aki sír, mintha nem sírna, aki örül, mintha nem örülne, aki vásárol, mintha meg sem tartaná, s aki felhasználja a világ dolgait, mintha nem élne velük, mert ez a világ elmúlik.

Ezért hát vigyázzunk mire vállakozunk a szakmánkban, megélhetésünkben, hivatásunkban, karrierünkben, családi életünkben, mert aki megtalálja életét vagy, aki mindenáron meg akarja menteni életét, elveszíti azt...

(Mt 16:2 Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem, megtalálja azt.

(Mk 8:35) Mert aki meg akarja menteni életét, elveszíti azt, aki pedig elveszíti életét énértem és az evangéliumért, megmenti azt.

(Lk 9:24) Mert aki életét meg akarja menteni, elveszíti. Aki meg elveszíti értem az életét, az megmenti.

(Jn 12:25) Aki szereti életét, elveszíti azt, de aki gyűlöli életét ezen a világon, megőrzi azt az örök életre.

Uram Jézus! Ma is újból feltekintünk szent keresztedre. Onnan jön a mi üdvösségünk és a szent szeretet, mely bátorságot ad lemondani az evilági életről. Ámen. 

2014. december 28., vasárnap

A vőlegény

(Mt 9:15) Jézus ezt mondta nekik: „Gyászolhat-e a násznép, amíg velük van a vőlegény? De jönnek olyan napok, amikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor böjtölni fognak.

Isten terve kezdettől fogva, hogy feleségül veszi az Ő népét (Iz 62:3-5)... Nem úgy van, hogy a házasság szemlélteti Isten és az Ő népe kapcsolatát, hanem a házasság alapul Krisztus és az Egyház viszonyán (Ef 5:32). Ezért a szent Eucharisztia, az Úr testével és vérével való táplálkozás és egyesülés, Isten és az ember kapcsolatának és a házasság szentségének forrása és csúcsa (Mt 19:6, 26:26). Amint a vőlegény és a menyasszony közé nem állhat senki, úgy Isten és ember között is egy teljesen bensőséges és intim kapcsolat van. Krisztus egy, de mégis, sok menyasszonynak a Vőlegénye... A alábbi igerészben, az “országot” vonatkoztassuk csakis önmagunkra, a mi saját lelkünkre...

(Iz 62:3-5) A dicsőség koronája leszel az Úr kezében, királyi fejdísz Istened kezében. Nem hívnak többé elhagyottnak, sem országodat magányosnak, hanem így neveznek: „én gyönyörűségem”, és országodat: „menyasszony”, mert az Úr örömét találja benned, s országod újra férjhez megy. Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegény örül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

(Mt 19:6) Most már többé nem két test, hanem csak egy. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember ne válassza szét.

(Mt 26:26) Vacsora közben Jézus kezébe vette a kenyeret, megáldotta, megtörte s odanyújtotta tanítványainak, ezekkel a szavakkal: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem!”

(Ef 5:32) Nagy titok ez. Én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom!

Az udvarlás

Az eredeti bűn rabságában az ember olyannyira elhagyatott lett, hogy már segítséget sem tudott kérni. A bűn mocsarába rekedt ember már vágyódni sem tudott önmagától Isten és a megváltás után. Az ember helyzete reménytelen volt... Isten azonban, az Ő végtelen jóságában és szeretetében, segítségére kelt az elveszett embernek, és egy mély vágyat, egy tikkasztó szomjúságot támasztott szívében Isten igéje után... 

Ez az Isten utáni vágy, ez a szomjúság az, ami Szentlélek segítő kegyelme által (Jn 6:65), elindítja a bűnös embert az istenkeresés útján. Hajtja és űzi, akár a vadászkutyát a szarvas után, vagy a szerelmes legényt a leány után. Így elkezdődik egyfajta udvarlás, de most már egy megfordított, új formában: a nő, vagyis a leány jár a férfi után...

(Jer 31:22) Meddig kalandozol ide-oda, te elpártolt leány? Hiszen az Úr új dolgot teremtett a földön: a nő jár a férfi után.

(Ám 8:11)  Íme, jönnek napok – mondja az Úr –, és éhséget bocsátok a földre, éhséget, de nem kenyérre, szomjúságot, de nem vízre, hanem az Úr igéjének hallására.

(Jn 6:65) Aztán így folytatta: „Azért mondtam nektek, hogy senki sem jöhet hozzám, ha az Atya meg nem adja neki.”

Ez az udvarlás a szamariai asszony történetében válik nyilvánvalóvá, amikor az Úr Jézus, a Vőlegény, élő vízzel oltja a bűnös szamariai asszony szomját...

(Jn 4:10) „Ha ismernéd Isten ajándékát, és hogy ki az, aki mondja neked: »adj innom«, akkor talán te kérted volna őt, és ő élő vizet adott volna neked.”

(Jn 4:13-14) Jézus így válaszolt neki: „Aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé meg nem szomjazik, mert örök életre buzgó víz forrásává lesz benne.

Az eljegyzés

Az udvarlást követi a komoly szándék és az egymásnak való elígérkezés. Az elígérkezést jegygyűrű felhúzásával fejezik ki, pecsételik meg, ami az eljegyzés. Az eljegyzéssel a fiatalok már lefoglalják magukat egymásnak, de ez a lefoglalás még nem végleges, hanem ez csak egy köztes állapot. A fiatalok már hűséget ígérnek egymásnak, de még nincs végérvényesen megpecsételve a kapcsolatuk. A jegyesség még felbontható...

Isten egykor elhatározta, hogy az idők teljességében eljön, és eljegyezi magának az embert (Oz 2:21-22, Jn 1:14). A Fiú eljött a világba, hogy teljesítse az Atya akaratát (Zsid 10:9) és, hogy megváltsa az embert (Zsid 2:17). Felhúzta az ember ujjára a jegygyűrűt, amikor megtestesült Mária méhében, és magára vette emberi természetünket (Fil 2:6-7, Zsid 2:17). Isten Fia visszavonhatatlanul a mi Vőlegényünk lett...

(Oz 2:21-22) Eljegyezlek magamnak örökre, eljegyezlek magamnak igazsággal és törvénnyel, jósággal és irgalmas szeretettel, eljegyezlek magamnak hűséggel, és ismerni fogod az Urat.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, közöttünk lakott, és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét, telve kegyelemmel és igazsággal.

(Fil 2:6-7) Ő Isten formájában volt, és az Istennel való egyenlőséget nem tartotta olyan dolognak, amelyhez föltétlenül ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette magát, szolgai alakot öltött, és hasonló lett az emberekhez. Külsejét tekintve olyan lett, mint egy ember.

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlónak kellett lennie testvéreihez, hogy irgalmas és hűséges főpap legyen Isten előtt, hogy kiengesztelje a nép bűneit.

Isten nem ember, hogy meggondolja magát és visszadobja a jegygyűrűt. Az ember azonban gyakran állhatatlan. Minden hívő egy menyasszony, és az Úr Jézus minden krisztuskövetőnek jegygyűrűt húz az ujjára. A kérdés az, hogy ki marad mindvégig hűséges Krisztushoz és a Krisztussal való jegyességhez. Aki pedig mindvégig kitart, az üdvözül (Mt 10:22; Mt 24:12-13). Hisszük, hogy ha kitartunk, elnyerjük a teljes megváltást a feltámadáskor, az Istennel kötött házasságban. Aki nem tart ki és hűtlenné válik, az úgy jár, mint amikor a király katonái ujjastól vágják le a korábban neki ajándékozott gyűrűt (Lk 15:22) a hűtlen szolga kezéről és mindenestől elpusztítják (Mt 22:7-8)..

(Mt 10:22) Mindenki szemében gyűlöletesek lesztek nevemért. Aki azonban mindvégig kitart, az üdvözül.

(Mt 22:7-8) Haragra gerjedt erre a király, és elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztíttatta, a városukat pedig felégettette. Azután azt mondta a szolgáinak: »A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók.

(Mt 24:12-13) Mivel megsokasodik a gonoszság, sokak szeretete kihűl majd. De aki kitart mindvégig, az üdvözül.

(Lk 15:22) Az apa azonban ezt mondta szolgáinak: »Hozzátok hamar a legdrágább ruhát és adjátok rá, húzzatok gyűrűt az ujjára és sarut a lábára!

A menyegző

Még a legegyszerűbb ember is előbb-utóbb rájön, hogy neki is "eljön a világ vége" akkor, amikor meghal. Mindenkinek akkor van a Istennel való menyegzője, amikor a földi élete véget ér. Halálunk és különítéletünk után, az Úr Jézus az Ő jobbján vezet be mindnyájunkat a mennyországba, mint legkedvesebb hitvesét. 

Az Úr Jézus "poligámiája" az egyetlen poligámia, amely nem kelt feszültséget és féltékenységet a hitvesei között. Az Úr Jézus, az Ő isteni természetet szerint, minden menyasszonyának egyformán oda tudja ajándékozni magát (Mt 25:10), és képes az Ő jobbjára emelni az egész Szentlélek által egy testté szerkesztett menyasszonysereget, a számára felékesített Menyasszonyt (Jel 21:2)...

(Mt 25:10) Amíg azok elmentek vásárolni, megjött a vőlegény, és akik készen voltak, bementek vele a menyegzőre. Az ajtót bezárták.

(Jel 21:2) És a szent várost, az új Jeruzsálemet is láttam, amint alászáll a mennyből az Istentől, felkészítve, mint egy menyasszony, aki férje számára van felékesítve.

A Vőlegény az Eucharisztiában

A szent Eucharisztia nemcsak szimbólum, és nemcsak megemlékezés, hanem mély misztérium és valós isteni jelenlét. A szent Eucharisztiában, a kenyér és a bor színe alatt, az Úr Jézus Krisztus valóságosan feltámadt, élő szent teste és vére van jelen. A legméltóságosabb Oltáriszentségben benne van az egész mindenség: a múlt, a jelen és a jövő; a régiek, a mostaniak és mindazok, akik még meg sem születtek: vagyis az egész teljesség (Kol 1:17-20)... 

(Kol 1:17-20) Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje. Ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy övé legyen az elsőség mindenben. Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

A szent Eucharisztiában benne van az idők teljes színpada, és annak közepén ott áll a Golgota a megfeszített Megváltóval a kereszten. A szent Eucharisztiában jelen van a Vőlegény, Aki mindig magához öleli az embert, mint szerelmes menyasszonyát, hogy az Atya kebelére vigye a szentáldozásban.

Senki sem juthat az Atyához, csakis a Vőlegény által (Jn 14:6), és senki sem ismeri az Atyát, csakis az, akinek Ő kinyilatkoztatja (Mt 11:27). A menyasszony pedig nem az Atya menye, hanem az Atya gyermeke, mert ez a házasság egy természetfölötti, testvéri és istengyermeki frigy...

Jézusom, segíts mindig hűséges maradnom Hozzád és a Te szent jegyességedhez. Ámen.




2014. december 6., szombat

Önmagatokat vizsgáljátok meg!

(2Kor 13:5-9) Önmagatokat tegyétek próbára, hogy igazán hisztek-e?! Önmagatokat vizsgáljátok meg! Vagy nem ismeritek fel magatokon, hogy Jézus Krisztus bennetek van? Ha nem, akkor még kipróbálatlanok vagytok. De remélem, felismeritek, hogy mi viszont kipróbáltak vagyunk. Imádkozunk az Istenhez, hogy semmi rosszat ne tegyetek, nem azért, hogy mi kipróbáltaknak mutatkozzunk, hanem azért, hogy a jót tegyétek, mi pedig mintha nem volnánk kipróbáltak. Mert semmit nem tehetünk az igazság ellen, hanem csak az igazságért. Mert örülünk, ha mi erőtlenek vagyunk, ti pedig erősek vagytok. Könyörgünk a ti épülésetekért.

Az önvizsgálat nehéz dolog... Nehéz tükörbe nézni, nehéz szembenézni a valósággal, főleg lelkünk sivár állapotával. Egyszer azt mondta nekem egy gyengelelkű ismerősöm: „Az igazsággal ölni lehet!” Én ekkor nagyon elcsodálkoztam, mert úgy tudtam, hogy az igazság szabaddá tesz (Jn 8:32) és életet ad (Jn 14:6). Csak később értettem meg, hogy mit akart mondani. És valóban... A bűnös ember, aki rejtőzködik a "fügefa bokorban" Isten elől és a saját lelkiismerete elől, vagyis a valóság elől, annyira gyenge, hogy akár össze is roppanhat a valósággal való szembesülés súlya alatt...

(Ter 3:8) S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

(Jn 8:32) ...megismeritek az igazságot, és az igazság szabaddá tesz titeket.

(Jn 14:6) Jézus azt felelte neki: „Én vagyok az út, az igazság és az élet. Senki sem jut az Atyához, csak általam.

Lelki tükör

Az önvizsgálat általánosan használt vezérvonala a Tízparancsolat. Ez a klasszikus lelki tükör a szentgyónáshoz. De most nem egy ilyen lelki tükörbe szeretnék belenézni, hanem a Szentlélek gyümölcsei szerinti lelki tükörbe...

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ilyenek ellen nincsen törvény.




Önvizsgálat a Szentlélek gyümölcseinek lelki tükrében

1. A szeretet

A szeretet nagy parancsolata kettős parancsolat...

(Mt 22:37-40) Ő azt felelte neki: „Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.” Ez a legnagyobb, az első parancs. A második hasonló ehhez: „Szeresd felebarátodat, mint önmagadat”.Ezen a két parancson alapul az egész törvény és a próféták.

a). Isten szeretete

Szeretjük-e Istent? Honnan tudhatjuk? Hogyan bizonyíthatjuk, hogy szeretjük Őt?... 

Ha szeretjük az Úr Jézust, akkor szeretjük a mennyei Atyát is, Aki elküldte Őt a világba. Ha szeretjük az Atyát és a Fiút, akkor szeretjük Isten Lelkét is, Aki a Szentlélek, az Atyának és a Fiúnak Lelke. Tehát Isten szeretetének mértéke az Emberfia szeretete, a megtestesült Isten Fiának szeretete. Ha szeretjük az Úr Jézus Krisztust, akkor szeretjük a Szentháromságot is...

(Jn 12:45) És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.

(Jn 14: 9-10) Jézus erre ezt mondta: „Annyi ideje veletek vagyok, és nem ismertél meg engem, Fülöp? Aki engem lát, látja az Atyát. Hogyan mondhatod te: Mutasd meg nekünk az Atyát? Talán nem hiszed, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya énbennem van?

De honnan tudjuk, hogy szeretjük az Úr Jézust? Onnan, hogy megtartjuk a parancsolatait...

(Jn 14:15) Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.

(Jn 14:21) Aki befogadja parancsolataimat, és megtartja azokat, az szeret engem, aki pedig szeret engem, azt szeretni fogja az én Atyám; én is szeretni fogom őt, és kijelentem neki magamat.”

(Jn 15:10) Ha parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok a szeretetemben, ahogyan én mindig megtartottam az én Atyám parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.

Most pedig vizsgáljuk meg magunkban Isten szeretetének jeleit:

- Engedelmeskedünk-e Isten parancsolatainak?

- Isten akarata és parancsolatai szerint élünk-e?

- Helyezünk-e valamiféle bálványt Isten és az Ő parancsolatai elé, mint pl. pénz, vagyon, munka, család, nemzet, okkult tanok, stb.?

- Hiszünk-e Isten országának evangéliumában?

- Éljük-e nap mint nap az Úr Jézus tanítását, amint a Hegyi beszédben elénk tárta?... (Mt 5-7)

(Mt 5:1-2) A tömeg láttára fölment a hegyre és leült. Tanítványai köréje gyűltek, ő pedig szólásra nyitotta ajkát.

b). A felebarát szeretete

Lehet, hogy azt gondoljuk magunkról, szeretjük Istent, de valójában nem így van... Az Isten iránti szeretetünk abban áll vagy bukik, hogy szeretjük-e a mellettünk levő embert...

(1Ján 3:15) Mindaz, aki gyűlöli testvérét, gyilkos. És jól tudjátok, hogy egy gyilkosnak sincs örök élete, amely megmaradna benne.

(1Ján 4:20-21) Ha valaki azt mondja: »Szeretem Istent«, és a testvérét gyűlöli, az hazug. Mert aki nem szereti testvérét, akit lát, nem szeretheti Istent, akit nem lát. Az a parancsunk tőle, hogy aki szereti Istent, szeresse a testvérét is.

Vizsgáljuk meg önmagunkat,  hogy szeretjük-e embertársunkat:

- Haragszunk-e valamelyik közösségi tagra az ő igazságtalanságai, hűtlenségei, árulásai, vagy csalásai miatt?

- Haragszunk-e valamelyik szomszédunkra határvita vagy birtokvita miatt?

- Haragszunk-e valamelyik munkatársunkra, főnökünkre igazságtalan magatartása miatt?

- Haragszunk-e papunkra, egyházi személyekre, bűneik, anyagiasságuk, igazságtalaságaik vagy pártoskodásaik miatt?

- Haragszunk-e bizonyos népcsoportokra, más nemzetiségű vagy fajú emberekre?

- Haragszunk-e családtagjainkra, házastársunkra, szüleinkre, gyermekeinkre vagy testvéreinkre?...

A harag, a sértődöttség, a lélek mélyén lévő keserű gyökér, amely a lelkünkben van (Ef 4:31, Zsid 12:15), mindaddig fogja gátolni Isten kegyelmét, amíg szívből meg nem bocsájtunk és el nem nyerjük lelkünk gyógyulását. A gyógyulás előfeltétele az erős elhatározás, hogy megbocsátunk. A gyógyulást majd Isten viszi végbe, lelki gondozás által, ima által és a Szentlélek gyógyító ereje által, az Úr Jézus Krisztus szent nevében...

(Ef 4:31) Legyen távol tőletek minden keserűség, harag, indulat, szóváltás, szitkozódás és minden egyéb rossz.

(Zsid 12:15) Ügyeljetek arra, hogy senki se hanyagolja el Isten kegyelmét, nehogy a keserűségnek valamilyen hajtása felnövekedve zavart okozzon, és így sokan megfertőződjenek.

c). Akadályok

- Egy pap iránti gyűlölet, sértődöttség blokkolja a kegyelmet, félelmet, depressziót okoz, ami végül alkoholizmushoz, idegbetegséghez, depresszióhoz, nyugtatóktól való függőséghez vezethet;

- Egy közösségi tag iránti gyűlölet, sértődöttség blokkolja a kegyelmet és használhatatlanná tesz Isten országának építésére, az evangelizációra;

- Egy más nemzetnek, fajnak gyűlölete (pl. románok, szlovákok, cigányok, stb.) kicsinyessé, szűklátókörüvé, durvává és korlátolttá tesz (lelki vakság);

- A zsidók gyűlölete, az antiszemitizmus minden formája, megfoszt Isten áldásától és konoksághoz, makacssághoz, megkötözöttséghez vezet. Manapság az antiszemitizmus egyik formája a palesztinok mellett való minden áron tanúsított kiállás, mert valójában nem is annyira a palesztinok jogairól van itt szó, hanem arról, hogy az ellenségem ellensége az én barátom. Minden zsidógyűlölet gyökere - bármilyen köztes dolog is akarja igazolni - az, hogy az Úr Jézus Krisztus testben zsidónak született és Ő Izrael dicsősége (Lk 2:32)...

(Lk 2:32) ...világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.

A nacionalizmus, a sovinizmus, a fajgyűlölet és az antiszemitizmus, igen súlyos bűnök, és lelki betegséget okoznak. Amikor ezek még csak a Facebook-on terjednek, akkor még  kitörülheted, de amikor már a keresztény közösségben, vagy az oltártól hallod ezeket, akár viccesen, akár komolyan, akkor tudd, hogy nagy baj van. Az ilyenekért már csak imádkozni lehet. A szeretet ellentéte a gyűlölet. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szeretet van-e bennünk vagy gyűlölet...

2. Az öröm

Mi az öröm? Milyen örömről van itt szó? Egy evilági örömről? Arról, hogy kaptunk egy iPhone-t vagy egy BMW-t? Nem... Az igazi öröm teljesen más. Van-e bennünk igazi lelki öröm?...

Vannak lelkiségek, ahol divat mímelni az evangéliumi örömet? "Hallelujázni" kell, ha van kedved hozzá, ha nincs. Sőt, van már "hallelujázó" felekezet is... Vídámak a vasárnapjaik, de nem tudjuk, hogy milyenek a hétköznapjaik. Az ilyeneknél, meglehet, hogy ez érvényes: Örvendezzetek az örvedezőkkel, és mindenki sírjon odahaza (v.ö. Róm 12:15)...

(Róm 12:15) Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.

A valódi öröm oka és értelme nem evilági. Assziszi Szent Ferencet kitaszították a sárba, amikor koldult a szegényeknek. Ekkor azt mondta társának: „Na látod? Ez az igazi öröm!” Az igazi öröm a Szentlélek szívünkbe kiáradó szeretetének ujjongó szárnyalása: Az igazi öröm egy minden emberi értelmet meghaladó, madarat fogatni tudó, csodálatos bizsergés, amelyért az ember képes lenne áthajózni az óperenciás tengeren is túl és még az üveghegyen is túl... 

Az igazi öröm csak úgy ragyog ebben a komor világban, a Szentlélekkel eltelt ember szívében, szemében (Mt 6:22) és ábrázatán (Kiv 34:29-30). Nekünk pedig az a dolgunk, hogy mindig örüljünk (Fil 4:4, 1Tessz 5:16)...

(Kiv 34:29-30) Azután lejött Mózes a Sínai-hegyről. A bizonyság két táblája Mózes kezében volt, amikor lejött a hegyről. Azt azonban nem tudta Mózes, hogy arcának a bőre sugárzó lett, amikor Istennel beszélt. Amikor Áron és Izráel fiai meglátták, hogy sugárzik Mózes arcának a bőre, féltek közel menni hozzá.

(Mt 6:22) A test lámpása a szem. Ezért ha a szemed tiszta, az egész tested világos lesz.

(Fil 4:4) Örüljetek az Úrban mindig! Újra mondom: Örüljetek!

(1Tessz 5:16) Mindig örüljetek!

Az öröm ellentéte a búskomorság, a rosszkedvüség, a morcosság és a depresszió. Vizsgáljuk meg önmagunkat? Van-e bennünk igazi lelki öröm? Ha nincs, akkor keressük azt a gyóntatószékben, az szentségekben, egy jó lelkigyakorlatban, egy jó krisztusi közösségben és a szív benső imájában...

3. A békesség

Ma egyfolytában téma a világbéke... Erről tárgyalnak az ENSZ-ben, ezért imádkozik az Egyház és erről folynak a diplomáciai tárgyalások. Pax Romana az evilági béke, amely egy fegyver által megszerzett és fenntartott béke. Az igazi béke azonban nem ilyen. Krisztus békéje belülről jön, a szívünkből, és azt nem kell erővel, kívülről ránk kényszeríteni. Az igazi békesség a Szentlélek által jön el a szívekbe...

(Mt 11:29) Vegyétek magatokra igámat és tanuljatok tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű, s így nyugalmat találtok lelketeknek.

(Jn 14:27) Békességet hagyok rátok. Az én békémet adom nektek. Nem úgy adom nektek, ahogy a világ adja. Ne nyugtalankodjék a szívetek, s ne csüggedjen.

(Jn 20:21-22) Aztán újra szólt hozzájuk: „Békesség nektek! Amint engem küldött az Atya, úgy küldelek én is titeket.” S miután ezt mondta, rájuk lehelt, és így szólt hozzájuk: „Vegyétek a Szentlelket!”

Az apostolok azért tudták a békességet továbbadni, mert a Szentlélek kenete által bennük volt a békesség. Ha méltó volt a ház népe, akkor rászállott a békességük, ha pedig nem voltak méltók a békességre, akkor a békességük visszaszállt rájuk...

(Mt 10:13) Ha méltó rá az a ház, rászáll békétek, ha nem, békétek visszaszáll rátok.

(Lk 10:6)  Ha békesség fia lakik ott, rászáll békességetek, ha nem, visszaszáll rátok.

Ez ma is így van... Ha a békesség fia vagy és egy megszentelt életű emberrel beszélgetsz, akkor a békessége azonnal rádszáll, és betölt egyfajta bizsergő, világ zaját kizáró, bensőséges, jó érzés...

(Mt 5:9) Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek.

A békesség ellentéte a nyugtalanság, a felkavartság, a lázadozás... Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy a békesség fiai vagyunk-e. Töltött-e el már el minket Isten minden értelmet meghaladó békességének jó érzése? Ha az életünket összhangba hozzuk Isten akaratával, akkor elnyerjük lekünk békéjét...

4. A türelem

A türelem a szeretet, a békesség és az alázatosság kistestvére. Ha szeretjük embertársunkat, ha békesség van bennünk és alázatosok vagyunk, akkor eltűrjük a tökéletlenségeket és a  gyarlóságokat. A veszekedések, viszálykodások leggyakoribb oka a türelmetlenség. Minden türelmetlenség oka pedig az, hogy nem szeretjük eléggé embertársunkat, nincs bennünk békesség és embertársunknál jobbnak gondolva magunkat, kevélyekedünk...

(Róm 5:3-4) De nemcsak ezzel, hanem még szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem fakad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből reménység.

(1Kor 13:4) A szeretet türelmes, jóságos; a szeretet nem irigykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.

(2Kor 12:12) Apostoli küldetésem bizonyítékai voltak nálatok a nagy türelem, a jelek, csodák és erőmegnyilvánulások.

A türelem ellentéte az igedesség, a türelmetlenség, az indulatosság és a követelőzés. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk türelem. Meg tudjuk-e fékezni a hibákat észrevevő tekintetünket, a rosszat gondoló észjárásunkat és az elmarasztaló megjegyzéseinket?...

5. A kedvesség

A kedvesség a szeretet és a jóság kistestvére. Aki szeret és jóságos, az szivesen, jószóval és mosollyal az arcán szolgálja embertársait. Van aki cselekszi a jót, de morcosan teszi. Ugyanannyi erővel lehetne kedves is, csak a magatartásán kellene változtatnia. Azt szokták mondani, hogy egy jó szó és egy mosoly nem kerül semmibe. Miért ne lehetnénk ugyanannyi erővel kedvesek?...

(Lk 2:52) Jézus pedig gyarapodott bölcsességben, testben, Isten és emberek előtt való kedvességben.

(Sir 32:14)Villám előzi meg a jégesőt, a szerénység előtt pedig kedvesség jár, és tisztességtudásod miatt jóindulatban lesz részed.

A kedvesség ellentéte a durvaság, a morcosság és az illetlenség. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy kedvesek vagyunk-e az emberekhez? Tudunk-e egy jó szót szólni, egy kedves mosolyt ajándékozni embertársunknak?...

6. Jóság

Mi a jóság? Az a jóság, ha mindig azt tesszük, amit az emberek jónak vélnek, vagy jól esik nekik? Az a jóság, ha valakinek mindig elnézzük, támogatjuk a bűnös magatartását? 

A jóság fogalmát már a Teremtés könyvéből megérthetjük... Minden, amit Isten teremtett jó, mivel, hogy csak egyedül Isten jó...

(Ter 1:31) És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó.

(Lk 18:19) Jézus ezt válaszolta neki: „Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, egyedül csak az Isten.

Tehát a jóság az a törekvés, az a magatartás, amely másokat életre segít, hogy rátaláljanak Isten akaratára és igazságára. A jó azt jelenti, hogy életképes, tartós, müködőképes. A jóság, az örök élet perspektívájából, tartósságára, helyes és müködőképes életre segíti az embert Isten felé, a szeretet által.

A jóság ellentéte a gonoszság. A gonoszság öl és Isten ellen fordít. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk jóság? Tudunk-e jók lenni másokhoz, és tudjuk-e segíteni őket az életben Isten felé?...

7. Hűség

A hűség egy ragaszkodó odatapadás a szeretett személyhez, eszméhez vagy szociális képződményhez. Az igazi hűség Istentől való, és egyedül csak Isten igazán hűséges...

(MTörv 7:9) Tudd tehát, hogy az Úr, a te Istened erős és hűséges Isten, aki ezerízig megtartja a szövetséget, s az irgalmasságot azokkal szemben, akik szeretik őt, s megtartják parancsait...

(Lk 16:10) Aki a kicsiben hű, az a nagyban is hű. Aki a kicsiben hűtlen, az hűtlen a nagyban is.

(1Kor 4:2) Márpedig az intézőtől azt kívánják, hogy hűséges legyen.

(2Tim 2:13) ...de ha hűtlenek leszünk, ő hű marad, mert önmagát meg nem tagadhatja.

Minden igazi kapcsolat alapja a hűség. Az Istennel való kapcsolat alapja az Őhozzá való hűség. A házastárssal való kapcsolat alapja a házastársi hűség. A hazaszeretet alapja a hazához való hűség. A krisztuskövetés és Isten szolgálatának előfeltétele, az Istenhez való hűség...

A hűtlen sáfár esetében láthatjuk a hűtlenség súlyos következményeit (Lk 16:2). Az Isten iránti hűtlenség a világias lelkületben és a bálványimádásban nyilvánul meg, ami lelki paráznaság és Istennel való házasságtörés...

(Lk 16:2) Magához hívatta, és így szólt hozzá: Mit hallok felőled? Adj számot vagyonomról, mert nem maradhatsz tovább intéző.

(Jak 4:4) Ti házasságtörők! Nem tudjátok, hogy a világgal való barátkozás ellensége az Istennek?

A hűség ellentéte a hűtlenség, a megcsalás, az elpártolás és az árulás. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy hűségesek vagyunk-e Istenhez, házastársunkhoz, barátainkhoz, közösségünkhöz, egyházunkhoz és hazánkhoz...

8. A szelídség

A szelídség az alázatosság kistestvére. A szelídséget, leginkább az állatokat szemlélve érthetjük meg. Szelíd a bárány és vad az oroszlán. A Sátán lázadása miatt és az eredeti bűn miatt, Isten elvetette az erőset, a hatalmasat meg a vadat, és felkarolta a gyengét, a kicsinyekett meg a szelídeket. Isten elvetette Egyiptom és Asszíria vad oroszlánjait (pl. a Sfinx), az Ápisz bikákat meg Básán bikáit (Zsolt 22:13; 22), lesöpörte őket trónjukról, és felmagasztalta a szelídeket meg a kicsinyeket, amint a Szűzanya megénekelte a Magnificatban...

(Zsolt 22:13) Körülvett engem sok tulok, Básán bikái körülfogtak engem.

(Zsolt 22:22) Szabadíts meg az oroszlán szájából és a bivalyok szarvai közül engem, nyomorultat!

(Mt 5:5) Boldogok a szelídek, mert ők öröklik a földet.

(Lk 1:52) Hatalmasokat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt.

Emlékezzünk arra, hogy miként súlytotta Isten Egyiptomot Mózes idejében. Jusson eszünkbe, hogy milyen sorsra jutottak a kánaáni törzsek Józsué idejében. De megfigyelhetjük az aztékok, a maják vagy az észak-amerikai indiánok sorsát, akik pogány isteneiket követve, elvesztek vadságuk miatt a történelem forgatagában...

A szelídség ellentéte a vadság és a kevélység. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy szelídek vagyunk-e életünkben, kapcsolatainkban, vagy kevélyek és vadak. Csak a szelídek öröklik a földet.

9. Az önmegtartóztatás

Keresztelő Szent János teveszőr ruhát viselt bőrövvel a derekán, sáska és vadméz volt az eledele, és az Úr Jézus nagynak nevezte őt...

(Lk 7:24-26) Miért mentetek ki a pusztába? Szélingatta nádszálat látni? Ugyan miért mentetek ki? Puha ruhákba öltözött embert látni? Hiszen, akik pompás öltözetben és bőségben élnek, azok a királyi palotákban vannak.  Akkor miért mentetek ki? Prófétát látni? Azt láttatok, sőt - mondom nektek - prófétánál is nagyobbat!

Az Úr Jézusnak csak egy szál ruhája volt, és nem volt ahová lehajtania a fejét...

( Lk 9:58) Jézus azonban így felelt: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük, de az Emberfiának nincs hova fejét lehajtania.”

Ha növekedni akarunk lélekben, akkor gyakorolnunk kell az önmegtartóztatást. Az ember három dolognak van kitéve az életben: a test kivánsága, a szemek kivánsága és az élet kevélysége...

(1Ján 2:16) ...mert minden, ami a világon van, a test kívánsága, a szemek kívánsága és az élet kevélysége. Ez nem az Atyától, hanem a világtól van.

Az önmegtartóztatás ellentéte a dőzsölés, a falánkság, a pazarlás és a luxus. Vizsgáljuk meg önmagunkat, hogy van-e bennünk önmegtartóztatás. Próbálunk-e valamilyen téren Krisztushoz hasonulni, vagy a világot követjük?...




Még sok más gyümölcse is van a Szentléleknek, de azokat végigvenni és mind felsorolni nagyon hosszú lenne. Szent Pál is csak ezeket tartotta fontosnak megemlíteni...

Jézusom, bízom Benned! Remélem, hogy védőügyvédem leszel, nem pedig kemény bírám. Ámen.