Szent Pál intelmei a korintusiakhoz írt elsõ levelében

(1Kor 1:10) Éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.

(1Kor 1:31) Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.

(1Kor 3:18) Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen.

(1Kor 4:5) Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr.

(1Kor 4:6) Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására!

(1Kor 5:9) Ne barátkozzatok romlott emberekkel.

(1Kor 5:11) Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló.

(1Kor 5:13) Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!

(1Kor 6:9) Ne ámítsátok magatokat!

(1Kor 6:18) Kerüljétek az erkölcstelenséget!

(1Kor 6:20) Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

(1Kor 7:10-11) A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.

(1Kor 7:12) Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el.

(1Kor 7:17) Mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta.

(1Kor 8:2) Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret.

(1Kor 8:9) Szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok.

(1 Kor 10:7) Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük.

(1Kor 10:8) Ne is vétsünk a tisztaság ellen, mint némelyek közülük.

(1Kor 10:9) Ne kísértsük az Urat, mint néhányan kísértették.

(1Kor 10:12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

(1Kor 10:23) „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra.

(1Kor 10:23) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.

(1Kor 11:28) Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből.

(1Kor 14:1) Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni, különösen azt, hogy prófétálhassatok.

(1Kor 14:39) Törekedjetek tehát a prófétálásra, testvérek, s ne akadályozzátok meg az elragadtatás nyelvén szólást.

(1Kor 15:34) Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

(1Kor 15:58) Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

 

 

Szent Pál intelmei a rómaiakhoz írt levelében

(Róm 12:1) Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.

(Róm 12:2) Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át.

(Róm 12:3) Senki ne becsülje magát a kelleténél többre.

(Róm 12:9) Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz.

(Róm 12:10) A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.

(Róm 12:11) A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek.

(Róm 12:12) A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.

(Róm 12:13) Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.

(Róm 12:14) Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.

(Róm 12:15) Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.

(Róm 12:16) Éljetek egyetértésben.

(Róm 12:16) Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.

(Róm 12:17) Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek.

(Róm 12:17) Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében.

(Róm 12:18) Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.

(Róm 12:19) Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot.

(Róm 12:20) Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.

(Róm 12:21) Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.

(Róm 13:1) Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak.

(Róm 13:7) Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.

(Róm 13:8) Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel.

(Róm 13:13) Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben.

(Róm 13:14) Ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

(Róm 14:1) Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek.

(Róm 15:2) Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.

(Róm 15:7) Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.

(Róm 16:17) Tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket!

 

Akinek van, annak még adnak

(Mt 13:10-15) Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte –, de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.

Sokan elcsodálkoznak az Úr Jézusnak ezen a kijelentésén: "Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van." Hát hogy van ez? Hol van az igazság, az irgalmasság, és hol marad a szolidaritás? Meg egyáltalán, ez miféle demokrácia? Gondoljunk itt ugyebár, arra a bizonyos: Fraternité, liberté, egalité! mottóra...

Erre jó példa Salamon király imádságának az esete:

(2Krón 1:6-12) Salamon odajárult az Úr színe elé a bronzoltárhoz, amely a megnyilatkozás sátora előtt van, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta. A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérhetsz bármit, megadom neked.” Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak. Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora, adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?” Az Isten így válaszolt Salamonnak: „Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népemet, amelynek királyává tettelek, megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz.”

Erre a mai nyelvezetben azt mondhatnánk, hogy Salamon megütötte a főnyereményt, vagy amint a népmesékben a legkisebbik királyfi, aki bölcsen választott, elnyerte a bőség jutalmát...

Tehát Salamon bölcsen kért az Úrtól, ezért aztán megkapta a legnagyobb bölcsességet és értelmet, és vele együtt minden gazdagságot. Vagyis Salamon azért nyerhette el a bölcsességet és vele együtt minden gazdagságot, mert bölcsen kért.

Láthatjuk ebből a példából, hogy akinek van bölcsessége, annak még adatik, hogy bővelkedjék. De vajon honnan volt Salamonnak ez a szellemi kezdőtőkéje, amely megnyította számára Istentől a bőség forrását? Hát láthatjuk az igében, hogy az ő atyjától, Dávidtól... Salamon direkt azzal vezeti be az ő kérését, hogy az apja, Dávid király érdemeire hivatkozik. Sőt, később, maga az Úr is Dávidra hivatkozik, amikor irgalmasságot gyakorol Salamonnal...

(1Kir 11:11-13) Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: „Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom. De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg, hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot; egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem miatt, hisz kiválasztottam.”

Akkor hát hogy is van ez? Amint az atyák átkából a fiak is részesednek, úgy az atyák áldásából a fiak is részesednek? (Ter12:3, Kiv 20:5, Szám 14:18)...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Szám 14:18) Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.

Viszont Ábrahám fiai, legyenek azok test szerinti, vagy lélek szerinti ivadékai (Róm 4:11), áldottak lesznek...

(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

(Róm 4:11) A körülmetélés jelét mint a körülmetéletlenségben nyert hitbeli megigazulás pecsétjét azért kapta, hogy atyja legyen minden körülmetéletlen hívőnek, hadd legyen nekik is részük a megigazulásban, és hogy atyja legyen a körülmetélteknek is.

Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus körül mennyi közeli rokonság van. Miért van ez? Nepotizmus?... Nem, hanem az áldásban részesülő családtagok sora... Az Úr Jézusnak közeli rokona volt Keresztelő János és Jakab apostol. Péter és András apostolok, János meg Jakab apostolok, a Zebedeus fiai, mind testvérek voltak. A Szűzanya és Mária, Kleofás felesége is nővérek voltak...

És kik azok, akiknek "nincs"?... Hát ők "a parázna és bűnös nemzetségek" (Mk 8:38), és azok leszármazottjai, akiknek nincs talentumuk, vagy csak esetleg egy talentumuk van....

(Mk 8:38) Mert ha valaki szégyell engem és szavaimat e parázna és bűnös nemzedék előtt, azt az Emberfia is szégyellni fogja, amikor eljön Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.

Az egytalentumos ember problémája (Mt 25:24), hogy nem hisz eléggé, és nem bízik Istenben. Jön a szívébe Istentől a segítő kegyelem, de hitetlenségből, bízalom hiányában és a lelki restség miatt hallgat. Hamis szégyenlőségből és a világ előtti gyáva meghátrálás miatt, elfojta magában a szent gondolatokat. Pedig ha csak egyszer is megosztaná jó gondolatait, néhány szó erejéig, a sok talentummal rendelkező emberrel, akkor az az ő pénzváltója lehetne (Mt 25:27). Szavai hallatára felbuzdúlna és háztetőkről hírdetné (Mt 10:27) az egytalentumosnak hitét... 

(Mt 10:27) Amit sötétben mondok nektek, azt mondjátok el fényes nappal, és amit a fületekbe súgnak, azt hirdessétek a háztetőkről!

(Mt 25:24) Végül jött az is, aki csak egy talentumot kapott. Ez így beszélt: Uram, tudtam, hogy kemény ember vagy. Aratsz, ahol nem vetettél, és gyűjtesz, ahol nem szórtál.

(Mt 25:27) Oda kellett volna adnod pénzemet a pénzváltóknak, hogy megjövet kamatostul kaptam volna vissza.

Így aztán kamatozhatna az ő egy talentuma is, Isten országának javára. De mivel hitetlen, rest és nem tesz semmit, ezért az az egy kegyelem is, amit saját gondolatának vél, elvétetik tőle, és másnak adatik, annak, aki hasznosítja, mert az az Istené, és Ő annak adja, aki megsokszorozza. De ha valakinek egy talentuma sincs, akkor arról is gondoskodik az Úr Jézus, mert Ő azt mondta, hogy kérjünk, keressünk és zörgessünk az Úr ajtaján...

(Mt 7:7 -11) Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

De hiába mondják templomainkban az embereknek, hogy imádkozzanak és keressék Istent, sokan nem akarnak sem imádkozni, sem az Istent keresni, sem Őt megvallani és megdicsőíteni. Aztán amikor az ítéletre kerülnek, szégyenkezve és vállvonogatva mentegetik magukat, az ő hitetlenségüket, restségüket és gyávaságukat...

A mennyek országa hasonlatos egy szivárgó gáthoz. Az ügyes ember megkeresi a repedést a gáton, és addig piszkálja a repedést, amelyen a víz szivárog, amíg a gát át nem szakad, és a víz el nem árasztja a vidéket. Ekkor az özönlő víz teljesen eláraszt mindent, azt is, aki a erőszakot követett el a gáton, mert hát az erőszakosoké a mennyek országa, nem pedig a hitetleneké meg a gyáváké...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Törekedjünk elnyerni a kegyelmet, törtessünk a mennyek országáért és annak kincseiért minden nap, mert a napok gonoszok (Ef 5:16)...

(Ef 5:16, Károli) Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok. 

Uram Jézus, add hogy úgy tudunk bízni Benned, ahogyan Mózes bízott, amikor az életét is felajánlotta Izrael népéért. Ámen.

 

 

 

Meztelenül

(Ter 9:20-23) Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.  Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

A meztelenség fogalma benne van a szentírásban az elejétől a végéig... A meztelenség valami nagyon bensőséges, misztikus jelentőséggel bír, amely meghatározza legintimebb érzéseinket, benső életünket. A meztelenséggel találkozunk álmainkban, benső szobánkban, képeken vagy kint a nudista telepeken. Bárhol is legyünk meztelenül, bárhol is éljük meg a meztelenséget, az a legbensőbb énünket mozgatja meg...

1. A meztelenség az eredeti szentségben

Kezdetben, az eredeti szentség állapotában, Ádám és Éva meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat...

(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Meglátásom szerint, ezt a meztelenséget nemcsak testi értelemben kell szemlélni, hanem egyszerre testi és lelki értelemben. Abban az időben, olyan erős volt az egység a test és a lélek között, hogy minden testinek azonos lelki vonakozása is volt. Akkor a test még nem volt „távol” a lélektől, és a testnek nem kellett „bevárnia” a lelket, mint a vonatról leszálló indiánnak, aki leült a sínekre, hogy bevárja a testétől lemaradt lelkét...  

Abban az időben, Ádám és Éva tényleg meztelenek voltak test szerint... Ugyanakkor, az ő meztelenségük, az Istennel való teljesen és őszinte gyermeki kapcsolatot jelentette. Ezt az állapotot mindnyájan megéljük úgy kb. 4 éves korunkig. Önfeledten szaladgálunk a tenger partján pucéran, szüleink felügyelete alatt, és eszünkbe sem jut szégyenkezni. Aztán, úgy négy-öt éves éves korunban, egyszer csak elkezdünk szégyenkezni, és nem akarunk többé bugyi nélkül megjelenni az emberek előtt. Nem, mert a lelkünk, az áteredő bűn következményeként, elkezdünk önállósodni, érzékiek lenni, és elkezdünk rejtőzködni „a kert fái között” (Ter 3:8)...

(Ter 3:8) Azután meghallották az Úristen lépteit, aki a nappali szellőben a kertben járkált. Az ember és az asszony elrejtőztek az Úristen elől a kert fái között.

2. A meztelenség az ószövetségben

Noé meztelenségét is kétféle módon szemlélhetjük: testi értelemben és lelki értelemben. Habár nem tudjuk, hogy miként aludhatott el a megrészegedett Noé meztelenül, de kétségtelen, hogy ez a kép sokatmondó... Az új világ ősattya és az ősi világ, a vízözön előtti világ magva, férfiassága szépségében, ott hever a sátra közepén mély révületben. Khám bűne az lehetett, hogy csak a testi látványt látta meg ott a sátorban, úgymond Noé szégyenét. Khám nem fogta fel atyja meztelen állapotában a lelki értelmet, az istenit. Testvérei azonban, Szém és Jáfet, a lelki dolgokra voltak tekintettel, és mély tisztelettel, háttal közeledve fedték be atyjuk meztelenségét (Ter 9:23). Szém és Jáfet, átérezve atyjuk intimitásának szentségét, nem mertek még odatekinteni sem...

(Ter 9:23) Ám Szem és Jáfet vállukra terítették a palástot, és hátrafelé haladva betakarták apjuk szemérmét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk szégyenét.

Ha lefordítjuk ezeket a szimbólumokat, akkor a sátor az ember testi élete (2Kor 5:1); Noé a sátor közepén, az ember lelke; Noé részegsége pedig révület, az Istennel való találkozás. Így, lelki értelemben, nézhetjük úgy is, hogy Noé egy prófétikus révületben volt, egy “eredeti szentséges” találkozásban Istennel. Ez az, amit Szém és Jáfet megérezhetett. Ezért lehetett az, hogy Noé, miközben megátkozza Kánaánt, Khám fiát, nem Szémet és Jáfetet áldja meg, hanem az Urat áldja...

(Ter 9:25-27) »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban...

Úgy néz ki, hogy ez a prófétikus meztelenség, mint az "eredeti szentséghez" való visszatérés, jelen volt az ószövetségi prófétaiskolákban is. Még Saul király is ott feküdt meztelenül Sámuel előtt, és prófétált...

(1Sám 19:24) Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

3. A meztelenség az újszövetségben

Péter apostol félig meztelenül halászott a bárkában. Amint megértette, hogy az Úr jelent meg nekik a parton, azonnal magára öltötte köntösét, és úgy ugrott bele a vízbe, pedig hát az ember általában leveti köntösét amikor a vízbe ugrik...

(Jn 21:7) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.

Itt Péter apostol ösztönösen befedi a testét, hogy betakarja a „lelki testének” foltjait, azok rútságát, hogy méltóképpen jelenjen meg a feltámadt Úr Jézus előtt. Az ő köntöse a kegyelmi ruhát jelképezi, azt a fehér ruhát (Jel 3:5; 3:18), amelyet majd Isten kegyelme által nyernek el a hívők...

(Jel 3:5) A győztest fehér ruhába öltöztetik. Nevét nem törlöm ki az élet könyvéből, hanem megvallom majd Atyám és angyalai előtt.

(Jel 3:18) Azt tanácsolom neked: Végy tőlem tűzben kipróbált aranyat, hogy meggazdagodj; fehér ruhát, hogy felöltözz, s ne lássék szégyenletes meztelenséged; kenetet, hogy megkend szemedet és láss.

4. A meztelenség Isten előtt

Minden ember teljesen meztelen Isten előtt... Nincsen olyan benső szobája, és nincsen olyan ruhája, amely eltakarhatná Isten szeme elől. Nincsen olyan képmutatás, és nincsen olyan kegyesség, amely ne lenne teljesen átlátszó Isten szemében. Ő behatol tekintetével az ember lelkének legrejtettebb zúgaiba. Olyan ez, mint az a színező folyadék az orvosi átvilágításnál, amely átjárja és megfesti a belső szervek minden hajszálerét...

(Zsid 4:12-13) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Csak Isten előtt vagyunk teljesen meztelenek. Az angyalok nem láthatnak bele korlátlanul sátrunk intimitásába, hanem csak kivülről szemlélnek minket. Hogy mennyit láthat egy angyal a lelkünkből, az nem nyilvánvaló, de hogy nem láthat mindent, az biztosnak tűnik... A teljes belső ismeret csak egyedül a Lélekké, Aki átvizsgálja a mélységeket, még Isten mélységeit is (1Kor 2:10)...

(1Kor 2:10) Nekünk azonban feltárta Isten a Lélek által. A Lélek ugyanis mindent átlát, még Isten mélységeit is.

5. A meztelenség a krisztuskövetésben

Az "eredeti szentség" meztelenségével ellentétben, az üdvözültek fehér ruhát kapnak... Nem lehet visszatérni az eredeti szentség meztelenséghez és az édeni ártatlansághoz, mert az eredeti bűn már megfertőzte a lelket, és a személyes bűneink foltjait és hegeit magunkon hordozzuk. Ezeknek a csúnya foltoknak szégyenét takarja be lelkünkön a kegyelem ruhája, amit a Bárány vére mos fehérre (Jel 7:14). Erre a ruhára, a kegyelem fehér ruhájára kell vigyáznia a krisztuskövetőnek minden erejével (Jel 3:4-5; 16:15). Ebben áll a virrasztás...

(Jel 3:4-5) De vannak néhányan nálad Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.

(Jel 7:9-10) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«

(Jel 7:14) Így válaszoltam: „Te tudod, uram.” „Ezek a nagy szorongatásból jöttek – magyarázta meg –, ruhájukat fehérre mosták a Bárány vérében.

(Jel 16:15) Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

A kegyelem fehér ruhája nemcsak a bűneinket fedi be, hanem a rossz hajlamainkat is... Megszépít bennünket, és méltóvá tesz Isten angyalai és szentjei előtt...

(Kol 3:12) Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!

Tehát, ha az eredeti szentség állapota az ártatlan meztelenség volt, akkor az üdvözültek állapota a kegyelmi felruházottság lesz...

(2Kor 5:1-4) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk. Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.

6. A meztelenség középpontja

A mezteleség leginkább meghatározó látványa a férfi nemi szervének felfedése (MTörv 25:11-12). Ha a testi meztelenség leginkább a férfi nemi szervének látványában jelenik meg, akkor a lelki meztelenség az ember szívében, a lelke legbensőbb zúgában van. Ha minden testi élet a férfi nemi szervéből fakad, akkor minden lelki élet az emberi szívből indul ki (Péld 4:23)... 

(MTörv 25:11-12) Ha két ember összeverekszik, férfi férfival, aztán az egyiknek a felesége odaszalad, hogy kiszabadítsa férjét a másik kezéből, aki üti, s közben kinyújtja a kezét, és megragadja annak szeméremtestét, könyörtelenül vágd le a kezét.

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

Ha az Istenhez való tartozás jele az ószövetségben a körülmetélkedés volt, az újszövetségben ez a szív körülmetélésében, a bűnbánatban, és a hit általi megtérésben és kegyelemben valósul meg...

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint. Az ilyen ember nem az emberektől nyer dicséretet, hanem Istentől.

7. Meztelenül az imában

Bármennyire is el akarjuk felejteni Istent a hétköznapjainkban, bármennyire is elfordulunk Őtőle gondolatainkban, Ő mindig ott van velünk... Nincs az a képmutatás, az a fal, az a benső kamra, az az elfordulás, amely elrejthetne az Ő tekintete elől. Ezért hát térjünk vissza az Úrhoz, de ne külsőségekben, hanem szívbeli odaforulásban és meztelenségben. Nem hosszú zarándokútakra és fogadalmakra van szükség, hogy eljussunk az Úrhoz, hanem egy azonnali és őszinte odaforulásra...

Néhány dolog, amit azonnal megtehetünk:

a). Az esti imánkban, amikor számot adunk az elmúlt napunkról, adjuk át az Úrnak a legintimebb gondolatainkat. Azokat adjuk át a legbuzgóbban, amelyeket a leginkább rejtegetnénk, amelyeket a leginkább szégyellünk. Ha átadjuk, akkor Ő befedi ezoket, és meggyógyítja szívünket...

b). A reggeli imánkban hozzuk magunkat meztelenül Isten szent színe elé, és határozzuk el, hogy minden gondolatunkat ma Vele együtt gondoljuk végig. Isten bennünk él és velünk gondolkodik. Ha mi is Ővele gondolkodunk, akkor Ő majd terelgeti a szívünket...

c). Próbáljunk minden percben telesen őszinte, folyamatos kapcsolatba lenni az Úrral. Isten állandó jelenlétének tudata legyen mindig a szemünk előtt. Ha ez sikerül, akkor mindig az Ő jelenben élünk, mert Ő az, aki úgy nevezi magát, hogy "Én vagyok, aki VAGYOK." (Kiv 3:14)...

(Kiv 3:14) Isten ezt válaszolta: „Én vagyok, aki vagyok.” Azután folytatta: „Így beszélj Izrael fiaihoz: Aki van, az küldött engem hozzátok.”

Én Uram, én Istenem, odaadom mindenem. Fedd be Uram szégyenem, és légy mindig a menedékem. Ámen.

Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia aki a mennyben van.  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a szentírás legidézettebb igéje. És azt is mondják, hogy ha valamiképpen eltűnne minden szentírás a világból, és csak ez az egy mondat maradna meg, akkor ez is elég lenne örömhírnek...

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bűntől és az örök haláltól. És ez így is van... Hiszen az adott szentírási részben, ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8)... 

(Szám 21:8) S az Úr így válaszolt Mózesnek: „Csinálj egy tüzes kígyót, s erősítsd egy póznára. Akit marás ért és rátekint, életben marad!”

Amint Izrael népe a pusztában a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétől, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bűn halálos mérgétől, és örökké élni fogunk. De Isten nagy szeretete nem csak ennyiből áll. Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

1. Egyszülött Fiát adta az örökkévalóságban

Az idők kezdete előtt, volt az Isten, Akinek neve Jahve, és a régi, talán találóbb neve: Éli. Ő az abszolut és kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban... Aztán megszületett a Logosz, az Ige, Aki született, de nem teremtmény, hanem Isten, a második isteni személy. Született, de nem tetemtmény, nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született (Zsid 5:5)...

(Zsid 5:5) Így Krisztus sem önmagát dicsőítette meg, amikor főpappá lett, hanem aki azt mondta neki: „Fiam vagy te, ma nemzettelek téged.”

Ő az első, az Ige, Isten örökre kimondott Szava... Minden más csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami csak lett, és nélküle semmi sem lett. Őbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Őbenne áll fenn, és Ő a Testnek, vagyis az Egyháznak Feje...

(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.

(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.

(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek... Az Atya a saját lényéből és szubsztanciájából szülte a Fiút, az örök Igét, Akinek megadta, hogy Ővele egylényegű legyen. Isten az Istenből, világosság a világosságból... És megadta, hogy élete legyen önmagában, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26)...

(Jn 5:26) Amint ugyanis az Atyának élete van önmagában, a Fiúnak is megadta, hogy élete legyen önmagában...

 

Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte lényét a Fiúba, minden dicsőségével, hatalmával és kincsével. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve magát szereteből az Atyának, kinek Ő Egyszülöttje -, hogy teljesen visszalehelte lényét az Atyába, minden dicsőségével, hatalmával és kincsével, amit csak az Atyától kapott. Így az Atya a Fiúban van, és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletéről van szó, Aki l de Lélek – ez a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek...

(Jn 10:38) De ha azokat viszem végbe, akkor ha nekem nem hisztek, higgyetek a tetteknek, hogy végre lássátok és értsétek: az Atya bennem van, s én az Atyában vagyok.

Ennek a szeretetkörforgásnak nincs kezdete, sem vége, mert az örökkévalóságban van, ahol nincs idő... A Szentháromság egy Isten tér és idő fölött létezik, az anyagi világon kívül és fölött, és ez az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha a papírlapra rajzolt és megelevenedett pálcika emberke elmélkedne a harmadik és negyedik dimenzióról...

Már az idő kezdete előtt, a Szentháromság egy Isten örökké boldog benső életében, nekünk adta az Atya az Ő szeretett, egyszülött Fiát. A mindentudó és mindenható mennyei Atya jó előre tudja, hogy mi kell az Ő terve véghezviteléhez és teremtményeinek üdvözítéséhez. Ő akkor ezt kérdezte: Ki menjen el?...  Erre pedig a Fiú azt válaszolta: Íme, itt vagyok, hogy teljesítsem akaratodat...

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

2. Egyszülött Fiát adta a Megtestesülésben

Az idők teljességében (Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és időbe, egy vérvonalba, Dávid házába, hogy megszülessen testben Mária által, ebbe a világba... 

(Mt 1:16-17) Jákob pedig nemzette Józsefet, Máriának a férjét, aki a Krisztusnak nevezett Jézust szülte. Az összes nemzedék tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzedék; Dávidtól a Babilonba való áttelepítésig tizennégy nemzedék; és a Babilonba való áttelepítéstől Krisztusig tizennégy nemzedék.

(Gal 4:4) De amikor elérkezett az idők teljessége, az Isten elküldte Fiát, aki asszonytól született, és ő alávetette magát a törvénynek...

Isten, az Ő Szent Fia által, leszállott a mennyből, emberré lett, magára vette emberi természetünket, hogy hordozója legyen isteni természetének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy ennek tiszteletére az angyali kórusok dicsőítettek a földön, a pásztorok szeme láttára... 

(Lk 2:8-9) Azon a vidéken pásztorok tanyáztak és őrizték nyájukat az éjszakában. Egyszer csak ott termett mellettük az Úr angyala, és az Úr fényessége körülragyogta őket.

(Lk 2:13-14) Ekkor azonnal mennyei seregek sokasága vette körül az angyalt, és dicsérte Istent: „Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség a jóakaratú embereknek!”

"Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség a jóakaratú embereknek!" -, mert az Ige nem csak egy rövid időre lett testté, amíg megváltott minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé nem veti le. Ebben érzékelhető leginkább az isteni odaajándékozottság, mert igaz, hogy a Megváltás műve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, szívet megejtő. A mennyei Atya úgy szerette a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen...

3. Egyszülött Fiát adta a Jordán folyóban

Keresztelő János ott keresztel a Jordán vizében... Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban, és kéri Jánostól a keresztséget. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, Aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29), a szeplőtelen Bárány (1Pét 1:18-19), Akinek nincs szüksége a bűnbánat vízkeresztségére, és vonakodik Őt megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplőtelen létére, egy akart lenni a bűnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bűneinket, kiengesztelje a mennyei Atyát, és bocsánatot kérjen minden bűnös ember nevében (Zsid 5:7)...

(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.

(Jn 1:29) Másnap látta, hogy Jézus közeledik hozzá. Erre így szólt: „Íme, az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűnét!"

(Zsid 4:15) Főpapunk ugyanis nem olyan, hogy ne tudna együtt érezni gyöngeségeinkkel, hanem olyan, aki hozzánk hasonlóan mindenben kísértést szenvedett, a bűntől azonban ment maradt.

(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

(1Pét 1:18-19) Hisz tudjátok, hogy nem veszendő ezüstön vagy aranyon szabadultatok ki az atyáitoktól rátok hagyományozott értéktelen életmódból, hanem Krisztusnak, a hibátlan és egészen tiszta báránynak drága vére árán.

A mennyei Atya odaadta az Ő szeplőtelen Szent Fiát a bűnös embereknek, mert a bűn rabságában sínylődő ember már képtelen volt bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak az Ő Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bűnben elnémult és elrejtőzött emberiségnek (Ter 3:8)... 

(Ter 3:8) S amint meghallották az Úr Isten szavát, aki a kertben járkált az alkony hűvösén, az ember és a felesége elrejtőztek a kert fái közé az Úr Isten színe elől.

Amint az Úr Jézus felemelkedett a Jordán vizéből, rászállott a Szentlélek, galamb formájában, és megtelepedett rajta. Ekkor is nekünk adta a mennyei Atya az Ő Szent Fiát, mert Őbenne, mindnyájunkra, a Benne hívőkre is leszáll a Szentlélek, és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik (Mt 3:17). Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bűneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. Hiszen a tanítványok ezután kérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg őket is imádkozni (Lk 11:1)...

(Mt 3:17) És íme, egy hang hangzott az égből: „Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik.”

(Lk 11:1) Történt egyszer, hogy valahol éppen imádkozott, és amint befejezte, tanítványai közül az egyik azt mondta neki: „Uram! Taníts meg minket imádkozni, ahogy János is megtanította tanítványait.”

4. Egyszülött Fiát adta a Megváltásban

A Megváltás művére nincsenek méltó szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a keresztfán, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára (Kol 2:14), átokká lett értünk (Gal 3:13), sebei által gyógyulást szerzett nekünk (Iz 53:5, 1Pét 2:24) és kiengesztelte bűneinkért a mennyei Atyát (Ef 2:15-16)...

(Kol 2:14) Eltörölte az adóslevelet, amely követeléseivel ellenünk szólt és vádolt minket, eltávolította az útból, és a keresztre szegezte.

(Gal 3:13) Krisztus megváltott minket a törvény átkától, amikor átokká lett értünk, mert írva van: „Átkozott mindaz, aki a fán függ.”

(Ef 2:15-16) Mint békeszerző, a két népet magában eggyé, új emberré teremtette, és egy testben mind a kettőt kiengesztelte az Istennel kereszthalála által, amellyel az ellenségeskedést megölte.

(1Pét 2:24) A mi bűneinket fölvitte saját testében a fára, hogy a bűnöknek meghaljunk, és az igazságnak éljünk; az ő sebei által gyógyultatok meg. (v.ö. Iz 53:5)

Nem tudjuk átfogni elménkkel a megváltás nagy művét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy odafenn a Kálvárián, rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi és lelki kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bűneit, milyen volt átoknak lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg majd csak a saját haláltusánkban sejtjük meg... 

Itt, ekkor már csak a csend maradt... Isten odaadta az Ő egyszülött Szent Fiát a világnak az lándzsával átdöfött Szent Szíven keresztül. Odaadta nemcsak testileg, hanem lelkileg és istenileg is, hogy amint az Isten emberré lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Ott csordult ki az Ősszentségből a kegyelem kiapadhatatlan forrása, az Ő oldalából kifolyó vér és víz által...

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.

(1Ján 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.

5. Egyszülött Fiát adta az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Ő kereszthalála után, még dolga volt... Meghalt az Isten. Meghalt és alászállt a poklokra.  Leszállt az alvilágba, mert Ő nemcsak az akkoriaknak adatott oda, nemcsak a kereszthalála után született hívőknek adatott oda, hanem a kereszthalála előtt élő embereknek is... Ők, nélkülünk nem juthattak el az üdvösségre (Zsid 11:39-40)...

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Emberek milliárdjai szálltak le haláluk után az alvilágba, a börtönbe, minden remény nélkül... És ezek között a leginkább megszenvedettek, a mi testi ősszüleink voltak: Ádám és Éva... Óh, hányszor, de hányszor járta át a fájdalom szívüket, látván, hogy az ő bűnük miatt, minden leszármazottjuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek lehullása újabb és újabb gyötrelmet okozott lelkükben. Milyen hosszú és gyötrelmes lehetett az ő négyezer éves fogságuk... Ezért hát, az Úr Jézus első útja a pokolban minden bizonnyal Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa őket, az oly sokat raboskodott és megszenvedett ősszülőket. Nem is hagyta őket többé az alvilágban, hanem felvitte őket a mennybe, és így foglyokat vitt fel magával a magasba...

(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

6. Egyszülött Fiát adta a Szentírásban

Minden idők embere, akár az ószövetségben, akár az újszövetségben, a szent Írásokban, a nekünk odaadott örök Igét olvasta, illetve olvassa ma is. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk hát Őbelőle, és akkor megtaláljuk az örök életet...

(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”

(Lk 24:27) Aztán Mózesen elkezdve az összes prófétánál megmagyarázta nekik, amit az Írásokban róla írtak.

(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

7. Egyszülött Fiát adta a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nemcsak az eljövendő Igét adta nekünk, hanem a feltámadt Úr Jézus Krisztust is, az idők végezetéig, amikor majd mi is Őneki adatunk, mint Menyasszony a Vőlegénynek (Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben (Mt 18:20), amely az Ő nevében gyűlik össze, illetve a kenyértörésben, ami a szentmise és az Oltáriszentség (Mt 28:19-20, ApCsel 2:42, 1Kor 11:23-26)...

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

(1Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

(Jel 21:2) Akkor láttam, hogy a szent város, az új Jeruzsálem alászállt az égből, az Istentől. Olyan volt, mint a vőlegényének fölékesített menyasszony.

"Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen." Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte... Ennél többet már nem tud adni és nem tud tenni értünk. Nekünk csak hinnünk kell az Úr Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában, Aki nekünk adatott. Ha nem hiszünk egy ekkora nagy ajándékban, akkor Istennek már nincs mit kezdenie velünk, és akkor kárba veszünk...

 

Uram! Drága jó mennyei Atyám! Add nekem Szent Fiadat, az Úr Jézust, hogy ne csak értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Őbenne. Ámen.