Szent Pál intelmei a korintusiakhoz írt elsõ levelében

(1Kor 1:10) Éljetek mindnyájan egyetértésben, ne szakadjatok pártokra, legyetek egyek ugyanabban a lelkületben, ugyanabban a felfogásban.

(1Kor 1:31) Aki dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.

(1Kor 3:18) Senki ne ámítsa magát! Aki közületek bölcsnek tartja magát ezen a világon, váljék balgává, hogy csakugyan bölcs lehessen.

(1Kor 4:5) Ne ítélkezzetek hát időnap előtt, míg el nem jön az Úr.

(1Kor 4:6) Senki se kérkedjék az egyikkel a másik rovására!

(1Kor 5:9) Ne barátkozzatok romlott emberekkel.

(1Kor 5:11) Ne érintkezzetek azzal, akit testvérnek hívnak, de kicsapongó, kapzsi, bálványimádó, átkozódó, részeges vagy rabló.

(1Kor 5:13) Távolítsátok el a gonoszt magatok közül!

(1Kor 6:9) Ne ámítsátok magatokat!

(1Kor 6:18) Kerüljétek az erkölcstelenséget!

(1Kor 6:20) Dicsőítsétek meg tehát Istent testetekben!

(1Kor 7:10-11) A feleség ne hagyja el férjét. Ha mégis elhagyná, maradjon férj nélkül, vagy béküljön ki férjével. A férfi se bocsássa el feleségét.

(1Kor 7:12) Ha valamelyik testvérnek hitetlen felesége van, aki kész vele élni, ne küldje el.

(1Kor 7:17) Mindenki éljen úgy, ahogy az Úr adta neki, s ahogy az Isten hívta.

(1Kor 8:2) Aki tetszeleg tudásában, még nem értette meg, mi a helyes ismeret.

(1Kor 8:9) Szabadságotokkal az aggályosokat meg ne botránkoztassátok.

(1 Kor 10:7) Ne legyetek bálványimádóvá, mint néhányan közülük.

(1Kor 10:8) Ne is vétsünk a tisztaság ellen, mint némelyek közülük.

(1Kor 10:9) Ne kísértsük az Urat, mint néhányan kísértették.

(1Kor 10:12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

(1Kor 10:23) „Minden szabad”, de nem minden használ. „Minden szabad”, de nem minden szolgál javunkra.

(1Kor 10:23) Senki se keresse a maga javát, hanem csak a másét.

(1Kor 11:28) Vizsgálja meg magát mindenki, s csak úgy egyék a kenyérből és igyék a kehelyből.

(1Kor 14:1) Törekedjetek a szeretetre, de igyekezzetek a lelki adományokat is elnyerni, különösen azt, hogy prófétálhassatok.

(1Kor 14:39) Törekedjetek tehát a prófétálásra, testvérek, s ne akadályozzátok meg az elragadtatás nyelvén szólást.

(1Kor 15:34) Legyetek józanok, és ne vétkezzetek!

(1Kor 15:58) Tegyetek mindig minél többet az Úr ügyéért, hiszen tudjátok, hogy az Úr ügyében való fáradozástok nem hiábavaló.

 

 

Szent Pál intelmei a rómaiakhoz írt levelében

(Róm 12:1) Adjátok testeteket élő, szent, Istennek tetsző áldozatul.

(Róm 12:2) Gondolkodástokban megújulva alakuljatok át.

(Róm 12:3) Senki ne becsülje magát a kelleténél többre.

(Róm 12:9) Szeressetek tettetés nélkül, irtózzatok a rossztól, ragaszkodjatok a jóhoz.

(Róm 12:10) A testvéri szeretetben legyetek gyöngédek egymáshoz, a tiszteletadásban előzzétek meg egymást.

(Róm 12:11) A buzgóságban ne lankadjatok, legyetek tüzes lelkületűek.

(Róm 12:12) A reményben legyetek derűsek, a nyomorúságban béketűrők, az imádságban állhatatosak.

(Róm 12:13) Segítsetek a szenteken, ha szükségben vannak, gyakoroljátok a vendégszeretetet.

(Róm 12:14) Áldjátok üldözőiteket, áldjátok, s ne átkozzátok.

(Róm 12:15) Azokkal, akik örülnek, örüljetek, s a sírókkal sírjatok.

(Róm 12:16) Éljetek egyetértésben.

(Róm 12:16) Ne legyetek fennhéjázók, hanem alkalmazkodjatok az egyszerű emberekhez. Ne legyetek magatokkal eltelve.

(Róm 12:17) Rosszért rosszal senkinek ne fizessetek.

(Róm 12:17) Törekedjetek arra, ami jó minden ember szemében.

(Róm 12:18) Amennyire rajtatok áll, éljetek mindenkivel békességben.

(Róm 12:19) Ne szolgáltassatok magatoknak igazságot.

(Róm 12:20) Ha ellenséged éhezik, adj neki enni, ha szomjazik, adj neki inni.

(Róm 12:21) Ne engedd, hogy legyőzzön a rossz, inkább te győzd le a rosszat jóval.

(Róm 13:1) Mindenki vesse alá magát a fölöttes hatalomnak.

(Róm 13:7) Adjátok meg mindenkinek, ami jár neki: akinek adó, annak az adót, akinek vám, annak a vámot, akinek hódolat, annak a hódolatot, akinek tisztelet, annak a tiszteletet.

(Róm 13:8) Ne tartozzatok senkinek semmivel, csak kölcsönös szeretettel.

(Róm 13:13) Éljünk tisztességesen, mint nappal, ne evés-ivásban és részegeskedésben, ne kicsapongásban és tobzódásban, ne civakodásban és versengésben.

(Róm 13:14) Ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

(Róm 14:1) Karoljátok fel a hitben gyengét, anélkül, hogy felfogását elítélnétek.

(Róm 15:2) Törekedjék mindegyikünk embertársa javára és épülésére.

(Róm 15:7) Karoljátok fel tehát egymást, amint Krisztus is felkarolt benneteket Isten dicsőségére.

(Róm 16:17) Tartsátok szemmel azokat, akik ellentétben a kapott tanítással széthúzást és botrányt okoznak. Kerüljétek őket!

 

Akinek van, annak még adnak

(Mt 13:10-15) Ekkor odamentek hozzá tanítványai és megkérdezték: „Miért beszélsz nekik példabeszédekben?” „Nektek megadatott, hogy megértsétek a mennyek országának titkait – felelte –, de nekik nem. Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Azért beszélek nekik példabeszédekben, mert van ugyan szemük, de nem látnak, van ugyan fülük, de nem hallanak. Beteljesedett rajtuk Izajás próféta jövendölése, mely így szól: Hallván hallotok, de nem értetek, nézvén néztek, de nem láttok. Megkérgesedett e népnek a szíve. Nehezen hallanak a fülükre, a szemüket meg behunyták, hogy szemükkel ne lássanak, fülükkel ne halljanak, s szívükkel ne értsenek, nehogy bűnbánatot tartsanak, és meggyógyítsam őket.

Sokan elcsodálkoznak az Úr Jézusnak ezen a kijelentésén: Akinek van, annak még adnak, hogy bőségesen legyen neki, de akinek nincs, attól még azt is elveszik, amije van. Hát akkor hogy van ez? Akkor hol az igazság, az irgalmasság, hol van a szolidaritás és egyáltalán ez milyen a demokrácia? Ugyebár, az a bizonyos: Fraternité, liberté, egalité...

Erre jó példa Salamon király imádságának esete:

(2Kron 6-12) Salamon odajárult az Úr színe elé a bronzoltárhoz, amely a megnyilatkozás sátora előtt van, és ezer égőáldozatot mutatott be rajta. A következő éjszakán az Isten megjelent Salamonnak, és azt mondta neki: „Kérhetsz bármit, megadom neked.” Salamon így felelt az Istennek: „Nagy irgalmat tanúsítottál atyám, Dávid iránt, engem pedig megtettél helyette királynak. Nos hát, Uram, Istenem, teljesítsd ígéretedet, amelyet atyámnak, Dávidnak tettél. Mivel te tettél királlyá a nép fölé, amely megszámlálhatatlan, mint a föld pora, adj hát nekem bölcsességet és értelmet, hogy jól teljesíthessem kötelességemet e nép élén. Hiszen ki is tudná kormányozni ezt a te nagy népedet?” Az Isten így válaszolt Salamonnak: „Mivel ez a szíved vágya, és nem kértél gazdagságot, vagyont vagy dicsőséget, sem ellenségeid életét, sőt még csak hosszú életet sem kívántál, hanem bölcsességet és értelmet kértél, hogy kormányozni tudjad népemet, amelynek királyává tettelek, megadom neked a bölcsességet és az értelmet. Sőt, olyan gazdagságot, vagyont és dicsőséget is adok neked, amilyen sem azoknak a királyoknak nem volt, akik előtted voltak, de utódaidnak sem lesz.”

Erre, a mai nyelvezetben, azt mondhatnánk, hogy Salamon megütötte a főnyereményt, vagy mint a népmesékben, a legkisebbik királyfi, aki mivel bölcsen választott, bőség lett a jutalma... Tehát Salamon bölcsen kért az Úrtól, ezért aztán megkapta a bölcsességet és az értelmet, és vele együtt minden gazdagságot. Tehát Salamon azért nyerhetett bölcsességet és vele együtt mindent, mert bölcsen kért... 

Láthatjuk ebből a példából, hogy akinek van, annak még adatik, hogy bővelkedjék. De honnan volt Salamonnak ez a szellemi kezdőtőke, amely megnyította számára Istentől a bőség forrását? Hát, láthatjuk, hogy az atyjától, Dávidtól... Láthatjuk, hogy Salamon direkt azzal vezeti be kérését, hogy az apja, Dávid érdemeire hivatkozik. Sőt maga az Úr is Dávidra hivatkozik, amikor később irgalmasságot gyakorol Salamonnal...

(1Kir 11:11-13) Ezért az Úr így szólt Salamonhoz: „Mivel így áll veled a dolog, hogy nem tartottad meg szövetségemet és a törvényeket, amelyeket szabtam, elveszem tőled a királyságot és szolgádnak adom. De atyádra, Dávidra való tekintettel nem a te életedben teszem ezt meg, hanem fiad kezéből ragadom ki. S nem veszem el az egész királyságot; egyetlen törzset meghagyok fiadnak, atyád, Dávid kedvéért és Jeruzsálem miatt, hisz kiválasztottam.”

Hogyan is van ez? Amint az atyák átkából a fiak is részesednek, úgy az atyák áldásából  a fiak is részesednek...

(Kiv 20:5) Ne borulj le ilyen képek előtt és ne tiszteld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok. Azoknak a vétkét, akik gyűlölnek engem, megtorlom fiaikon, unokáikon és dédunokáikon.

(Szám 14:18) Az Úr türelmes, s bőségben van nála a kegyelem, megbocsátja a bűnt és a gonoszságot, de azért nem hagyja megtorlatlanul, ellenkezőleg, az apák vétkét a harmadik s negyedik nemzedékig számon kéri az utódokon.

Viszont Ábrahám fiai, legyenek akár test, akár lélek szerint (Róm 4:11-14) áldottak...

(Ter 12:3) Megáldom azokat, akik áldanak téged, de akik átkoznak téged, azokat én is megátkozom. Általad nyer áldást a föld minden nemzetsége.”

Megfigyelhetjük az evangéliumokban, hogy az Úr Jézus körül mennyi szoros rokonság van. Mi ez? Nepotizmus? Nem, nem az, hanem az áldásban részesülő családtagok sora... Az Úr Jézusnak közeli rokona Keresztelő János vagy Jakab apostol. Péter és András apostolok, János meg Jakab apostolok, a Zebedeus fiai, testvérek voltak... A Szűzanya és Mária, Kleofás felesége nővérek voltak...

Kik azok, akiknek nincs? Ők a parázna és bűnös nemzetségek (Mk 8:34), és azok leszármazottai, akiknek nincs talentumuk, vagy esetleg csak egy talentumuk van. Az egytalentumos ember problémája (Mt 25:24), hogy nem hisz és nem bízik Istenben. Jön a szívébe Istentől a segítő kegyelem, de hitetlenségből, bizalom hiányában, a lelki restség miatt, hamis szégyenlőségből és a világ előtti gyáva meghátrálás miatt, elfojta magában a szent gondolatokat. Pedig ha csak egyszer is megosztaná gondolatait, néhány szó erejéig, a több talentummal rendelkező emberrel, akkor az az ő pénzváltója lehetne (Mt 25:27). Szavai hallatára felbuzdúlna és háztetőkről hirdetné (Mt 10:27) az egytalentumos hitét. Így kamatozhatna az ő egy talentuma is, Isten országának javára. De mivel hitetlen és rest, és nem tesz semmit, ezért az az egy kegyelem is, amit ő saját gondolatának vél, elvétetik tőle, és másnak adatik, mert az az Istené, és Ő annak adja, aki hasznosítja...

De ha valakinek egy talentuma sincs, arról is gondoskodik az Úr Jézus. Hiszen Ő azt mondja nekünk, hogy kérni és keresni kell...

(Mt 7:7 -11) Kérjetek és kaptok, keressetek és találtok, zörgessetek és ajtót nyitnak nektek! Mert aki kér, az kap, aki keres, az talál, s aki zörget, annak ajtót nyitnak. Melyiketek ad fiának követ, amikor az kenyeret kér tőle? Vagy ha halat kér, ki ad neki kígyót? Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jót adni gyermekeiteknek, akkor mennyivel inkább ad jót mennyei Atyátok azoknak, akik kérik.

De hiába mondják a templomokban az embereknek, hogy imádkozzanak, sokan nem akarnak sem imádkozni, sem az Istent keresni, sem Őt megvallani, sem Őt megdicsőíteni. Aztán, amikor az ítéletre kerülnek, szégyenkezve, válvonogatva mentegetik magukat, hitetlenségüket, restségüket és gyávaságukat...

A mennyek országa hasonlatos egy szivárgó gáthoz. Az ember megkeresi és addig piszkálja a lyukat, amelyen a víz szivárog, amíg a gát át nem szakad, és a víz át nem töri a gátat. Ekkor az ömlő víz teljesen elárasztja azt, aki a erőszakot követett a gáton, mert az erőszakosoké a mennyek országa, nem a hitetleneké meg a gyáváké...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Törekedjünk és törtessünk a mennyek országáért és a mennyei kincsekért nap mint nap, mert a napok gonoszak (Ef 5:16)...

Ima: Uram Jézus, add hogy úgy tudunk bízni Benned, ahogyan Mózes bízott, amikor az életét is felajánlotta Izrael népéért. Ámen.

 

 

 

Meztelenül

(Ter 9:20-23) Noé, a földműves, szőlőt kezdett telepíteni.  Amikor bort ivott, megrészegült, és meztelenül feküdt sátrában. Kám, Kánaán atyja látta apja meztelenségét, és elmondta két testvérének. Akkor Szem és Jáfet fogták a felöltőt, mindketten a vállukra terítették, háttal bementek és betakarták apjuk meztelenségét. Arcukat elfordították, így nem látták apjuk meztelenségét.

A meztelenség fogalma benne van a szentírásban az elejétől a végéig. A meztelenség valami nagyon bensőséges, misztikus jelentőséggel bír, amely meghatározza legintimebb érzéseinket, benső életünket. A meztelenséggel találkozunk álmainkban, benső szobánkban, képeken vagy odakint a nudista telepeken. Bárhol is legyünk meztelenül, bárhol is éljük meg a meztelenséget, az a legbensőbb énünket mozgatja meg...

A meztelenség az eredeti szentségben

Kezdetben, az eredeti szentség állapotában, Ádám és Éva meztelenek voltak, de nem szégyellték magukat...

(Ter 2:25) Az ember és a felesége mezítelenek voltak mindketten, de nem szégyellték magukat.

Meglátásom szerint, ezt a meztelenséget nemcsak testi értelemben kell szemlélni, hanem egyszerre testi és lelki értelemben. Abban az időben olyan erős volt az egység a test és a lélek között, hogy minden testinek azonos lelki vonakozása is volt. Akkor a test még nem volt „távol” a lélektől és a testnek nem kellett „bevárnia” a lelket, mint a vonatról leszálló indián esetében...  

Abban az időben, Ádám és Éva, tényleg meztelenek voltak test szerint. Ugyanakkor, az ő meztelenségük, az Istennel való teljesen őszinte és gyermeki kapcsolatot is jelentette. Ezt az állapotot mindnyájan megéljük kb. 4 éves korunkig. Önfeledten szaladgálunk a tenger partján pucéran, a szüleink felügyelete alatt, és eszünkbe sem jut szégyenkezni. Aztán egyszer csak szégyenkezni kezdünk, és nem akarunk többé bugyi nélkül megjelenni az emberek előtt. Nem, mert a lelkünk, az áteredő bűn következményeként, elkezd önállósodni, érzéki lenni és rejtőzködni „a fák mögé” (Ter 3:8).

A meztelenség az ószövetségben

Noé meztelenségét is kétféle módon szemlélhetjük: testi értelemben és lelki értelemben. Habár nem tudjuk, hogy miként aludhatott el Noé részegen, meztelenül, de kétségtelen, hogy a kép sokatmondó. Az új világ ősattya, az ősi világ, a vízözön előtti világ magva, férfiassága szépségében, ott hever a sátra közepén, mély révületben. Khám bűne az lehetett, hogy csak a testi látványt látta meg a sátorban, úgymond Noé szégyenét. Khám nem fogta fel atyja állapotában a lelkit, az istenit. Testvérei azonban, Szém és Jáfet, a lelki dolgokra voltak tekintettel, és mély tisztelettel, háttal közeledve fedték be atyjuk meztelenségét. Szém és Jáfet, átérezve atyjuk intimitásának szentségét, nem mertek még odatekinteni se. 

Ha lefordítjuk ezeket a szimbólumokat, akkor a sátor az ember testi élete (2Kor 5:1); Noé a sátor közepén, az ember lelke; Noé részegsége pedig révület az Istennel való találkozásban. Így, lelki értelemben, nézhetjük úgy is, hogy Noé egy prófétikus révületben volt, egy “eredeti szentséges” találkozásban Istennel. Ez az, amit Szém és Jáfet megérezhetett. Ezért lehetett az, hogy Noé, miközben megátkozza Kánaánt, Khám fiát, nem Szémet és Jáfetet áldja meg, hanem az Urat áldja...

(Ter 9:25-27) »Átkozott legyen Kánaán, legyen utolsó szolgája testvéreinek!« Majd ezt mondta: »Áldott legyen az Úr, Szem Istene, és legyen Kánaán a szolgája! Terjessze ki Isten Jáfetet, lakozzék Szem sátraiban...

Úgy néz ki, hogy ez a prófétikus meztelenség, mint az " eredeti szentséghez" való visszatérés, jelen volt az ószövetségi prófétaiskolákban is. Még Saul király is ott feküdt meztelenül Sámuel előtt...

(1Sám 19:24) Ott ő is levetette ruháit és prófétált a többiekkel együtt Sámuel előtt, s ott feküdt azon egész nap és éjjel mezítelenül. Innen is származott a közmondás: »Hát Saul is a próféták közt van?«

A meztelenség az újszövetségben

Péter apostol félig meztelenül halászott a bárkában. Amint megértette, hogy az Úr jelent meg a parton, azonnal magára öltötte köntösét és úgy ugrott bele a vízbe, pedig hát az ember általában leveti a köntösét ha vízbe ugrik...

(Jn 21:7) Akkor az a tanítvány, akit Jézus szeretett, így szólt Péterhez: »Az Úr az!« Amint Simon Péter meghallotta, hogy az Úr az, magára öltötte köntösét, mert neki volt vetkőzve, és a tengerbe vetette magát.

Itt Péter apostol ösztönösen fedi be testét, hogy betakarja a „lélek test” foltjainak rútságát és méltóképpen jelenjen meg az Úr előtt. Az ő köntöse a kegyelmi ruhát jelképezi, azt a fehér ruhát (Jel 3:3; 3:18), amelyet majd Isten kegyelme által nyernek el a hívők.

A meztelenség Isten előtt

Minden ember teljesen meztelen Isten előtt. Nincsen olyan benső szoba és nincsen olyan ruha, amely eltakarhatna Isten szeme elől. Nincsen olyan képmutatás és nincsen olyan kegyesség, amely ne lenne teljesen átlátszó Isten szemében. Ő behatol az ember lelkének legrejtettebb zúgaiba. Olyan ez, mint a kék színező az orvosi átvilágításnál, amely átjárja és megfesti a belső szervek minden hajszálerét...

(Zsid 4:12-13) Mert Isten szava eleven és hatékony, áthatóbb minden kétélű kardnál, behatol és szétválasztja a lelket és a szellemet, az ízeket és a velőket, s megítéli a szív gondolatait és szándékait. Semmiféle teremtmény nem láthatatlan a színe előtt, sőt, minden mezítelen és nyitott annak a szeme előtt, akinek elszámolással tartozunk.

Csak Isten előtt vagyunk teljesen meztelenek. Az angyalok nem láthatnak be korlátlanul sátrunk intimitásába, hanem csak kivülről szemlélnek bennünket. Hogy mennyit láthat egy angyal lelkünkből az nem nyilvánvaló, de hogy nem láthat mindent, az biztosnak tűnik. A teljes ismeret egyedül csak a Lélekké, Aki átvizsgálja a mélységeket, még Isten mélységeit is (1Kor 2:10)...

A meztelenség a krisztuskövetésben

Az "eredeti szentséges" meztelenséggel ellentétben, az üdvözültek fehér ruhát kapnak. Nem lehet visszatérni az eredeti szentség meztelenséghez, az édeni ártatlansághoz, mert az ősbűn már megfertőzte azt, és személyes bűneink hegeit is magunkon hordozzuk. Ezeknek a csúnya foltoknak szégyenét takarja be lelkünkön a kegyelem ruhája, amit a Bárány vére mosott fehérre (Jel 7:14). Erre a ruhára, a kegyelem fehér ruhájára, kell vigyáznia a krisztuskövetőnek minden erejével. Ebben áll a virrasztás...

(Jel 3:4-5) De vannak néhányan nálad Szárdeszben, akik nem szennyezték be ruháikat, és velem fognak járni fehérben, mert megérdemlik. Aki győz, így fog fehér ruhába öltözni, és nem törlöm ki nevét az élet könyvéből, és megvallom nevét Atyám és angyalai előtt.

(Jel 7:9-10) Ezután nagy sereget láttam, amelyet senki sem volt képes megszámlálni, minden nemzetből, néptörzsből, népből és nyelvből a trón előtt és a Bárány előtt állni, hosszú fehér ruhába öltözve, kezükben pálmaággal, és hangosan azt kiáltották: »Üdv a mi Istenünknek, aki a trónon ül, és a Báránynak!«

Jel 16:15 Íme, úgy jövök, mint a tolvaj! Boldog az, aki virraszt, és őrzi ruháját, hogy meztelenül ne járjon, és ne lássák a szégyenét!

A kegyelem fehér ruhája nemcsak bűneinket fedi el, hanem a rossz hajlamainkat is megváltoztatja. Megszépít bennünket Isten angyalai és szentjei előtt...

(Kol 3:12) Öltsétek tehát magatokra, mint Isten szent és kedves választottjai, az irgalom érzületét, a jóságot, az alázatosságot, a szelídséget és a béketűrést!

Tehát, ha az eredeti szentség állapota az ártatlan meztelenség volt, akkor az üdvözültek állapota a kegyelmi felruházottság lesz...

(2Kor 5:1-4) Tudjuk ugyanis, hogy ha ez a mi földi sátrunk leomlik, Istentől kapunk hajlékot, nem kézzel alkotott, örök házat az égben. Azért is sóhajtozunk ebben a testben, mert vágyakozunk felölteni rá égi hajlékunkat, hogy ha le is kell vetkőznünk, mezítelennek ne bizonyuljunk. Mert amíg ebben a sátorban vagyunk, roskadozva sóhajtozunk, mivel nem azt akarjuk, hogy levetkőztessenek, hanem hogy felöltöztessenek, s így azt, ami halandó, elnyelje az élet.

A meztelenség középpontja

A mezteleség meghatározója leginkább a férfi nemi szervének látványa. Ha a testi meztelenség, leginkább a férfi nemi szervének látványában jelenül meg, akkor a lelki meztelenség az ember szívében, a lelke legbensőbb zúgában. Ha minden testi élet a férfi nemi szervéből fakad, akkor minden lelki élet az emberi szívből indul ki (Péld 4:23). Ha az Istenhez való tartozás jele az ószövetségben a körülmetélkedés volt, az újszövetségben ez a szív körülmetélésében, a bűnbánatban és a hit általi kegyelemben valósul meg...

(Róm 2:28-29) Mert nem az a zsidó, aki külsőleg az, és nem az a körülmetéltség, ami kívül, a testen látható, hanem az a zsidó, aki bensejében az. Ez a szív körülmetéltsége a lélek szerint és nem a betű szerint. Az ilyen ember nem az emberektől nyer dicséretet, hanem Istentől.

Meztelenül az imában

Bármennyire is akarjuk elfelejteni Istent hétköznapjainkban, bármennyire is elfordulunk Tőle gondolatainkban, Ő mindig ott van velünk. Nincs az a fal, az a benső kamra, az az elfordulás, amely elrejthetne az Ő szemei elől. Ezért térjünk vissza az Úrhoz, de ne külsőségekben, hanem szívbeli odaforulásban és levetkőzésben. Nem hosszú zarándokútakra és nagy fogadalmakra van szükség, hogy eljussunk az Úrhoz, hanem azonnali és őszinte odaforulásra...

Van néhány dolog, amit azonnal megtehetünk:

1. Az esti imánkban, amikor számot adunk az elmúlt napunkról, adjuk át az Úrnak a legintimebb gondolatainkat. Azokat adjuk át a legbuzgóbban, amelyeket a leginkább rejtegetnénk, amelyeket a leginkább szégyenlünk. Ha átadjuk, akkor Ő befedi azokat és meggyógyítja szívünket.

2. A reggeli imánkban hozzuk magunkat mezítelenül Isten szent színe elé és határozzuk el, hogy minden gondolatunkat ma Vele együtt gondoljuk végig. Isten bennünk él és velünk gondolkodik. Ha mi is vele gondolkodunk, akkor Ő terelgeti a mi szívünket.

3. Próbáljunk minden percben telesen őszinte, folyamatos kapcsolatba lenni az Úrral. Isten állandó jelenlétének tudata legyen mindig a szemünk előtt. Ha ez sikerül, akkor mindig az Ő jelenben élünk, mert Ő az, aki úgy nevezi magát, hogy VAGYOK AKI VAN (Kiv 3:14).

Ima: Én Uram, én Istenem, Neked adom mindenem. Fedd be Uram szégyenemet és légy mindig oltalmazó menedékem. Ámen.

Egyszülött Fiát adta

(Jn 3:13-21)  Senki sem ment föl a mennybe, csak aki alászállt a mennyből: az Emberfia (aki a mennyben van).  Amint Mózes fölemelte a kígyót a pusztában, úgy fogják fölemelni az Emberfiát is, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Nem azért küldte el Isten a Fiát a világba, hogy elítélje a világot, hanem, hogy üdvösséget szerezzen a világnak. Aki hisz benne, az nem esik ítélet alá, aki azonban nem hisz, már ítéletet vont magára, mert nem hitt az Isten egyszülött Fiában. Ez az ítélet: a világosság a világba jött, de az emberek jobban szerették a sötétséget, mint a világosságot, mert tetteik gonoszak voltak. Mert mindenki, aki gonoszat tesz, gyűlöli a világosságot, s nem megy a világosságra, nehogy kiderüljenek a tettei. Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

„Mert úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen.” Azt mondják, hogy ez a Szentírás legidézettebb igéje. Azt is mondják, hogy ha valamiképpen elvesznének az evangéliumok és csak ez az egy mondat maradna meg a szentírásból, akkor ez is elég lenne örömhírnek.

Amikor ezt az igét halljuk, olvassuk, mindig a Megváltásra gondolunk. Arra gondolunk, hogy a mennyei Atya nekünk adta Szent Fiát, hogy keresztre feszítsék, meghalljon értünk és megváltson minket a bűntől meg az örök haláltól. És ez így is van. Hiszen az adott szöveg kontextusban ez az ige szorosan összefügg a Mózes által felemelt rézkígyóval (Szám 21:8). Amint Izrael népe, a pusztában, a felemelt rézkígyóra tekintett és megszabadult a mérges kígyók marásának következményétõl, úgy mi is, ha feltekintünk a felemelt, keresztre feszített Úr Jézus Krisztusra, megmenekülünk a bűn halálos mérgétől és örökké élni fogunk. De Isten nagy szeretete nem csak ennyibõl áll. Isten egyszülött Fiának odaadottságát mélyebben kell szemlélnünk...

Nekünk adta Fiát az örökkévalóságban

Az idők kezdete előtt volt az Isten, akinek a régi, (talán) találóbb neve: Él (Éli). Ő az abszolut, kezdet nélküli kezdet az örökkévalóságban. Aztán született az Ige (Logosz), aki született, de nem teremtmény, hanem Isten. Született, de nincs születésnapja, mert az örökkévalóságban született ( Zsid 5:5). Ő az első, az Ige, Isten örökre kimondott Szava. Minden más ige csak ezután lett. Az Ige által lett minden, ami csak lett, és nélküle semmi sem lett. Őbenne foglaltatik össze a mindenség, minden Őbenne áll fenn, és Ő a feje a Testnek, vagyis az Egyháznak.

(Jn 1:1-3) Kezdetben volt az Ige, az Ige Istennél volt, és Isten volt az Ige, ő volt kezdetben Istennél. Minden általa lett, nélküle semmi sem lett, ami lett.
(Jn 8:58) Jézus így felelt nekik: Bizony, bizony, mondom nektek, mielőtt Ábrahám lett volna, én vagyok.

(Kol 1:16-18) Mert benne teremtett mindent a mennyben és a földön: a láthatókat és a láthatatlanokat, a trónusokat, uralmakat, fejedelemségeket és hatalmasságokat. Mindent általa és érte teremtetett. Ő előbb van mindennél, és minden benne áll fenn. Ő a testnek, az Egyháznak a feje.

Isten lélek. Az Atya a saját lényéből és szubsztanciájából szülte a Fiút, az örök Igét, akinek megadta, hogy vele egylényegű legyen és önmagában élete legyen, amint az Atyának is élete van önmagában (Jn 5:26).  

Az Atya úgy szerette a Fiút, hogy teljesen belelehelte magát a Fiúba, minden dicsőségével, hatalmával és kincseivel. A Fiú pedig úgy szerette viszont az Atyát - alávetve szereteből magát az Atyának, kinek Ő az egyszülöttje - hogy teljesen visszalehelte magát az Atyába, minden dicsőségével, hatalmával és kincseivel, amit az Atyától kapott. Az Atya a Fiúban van, és a Fiú az Atyában (Jn 10:38). Ez a lehelet - mivel Isten leheletérõl van szó, Aki lélek – a harmadik isteni személy, vagyis a Szentlélek. Ennek a szeretet-körforgásnak nincs kezdete, mert az örökkévalóságban van, ahol nincs idő. A Szentháromság egy Isten minden tér és idö fölött létezik, és ezért az ember számára felfoghatatlan. Olyan ez, mintha egy lapra rajzolt, megelevenedett pálcika emberke, elmélkedne a harmadik meg negyedik dimenzióról...

Már az idők kezdete előtt, a Szentháromság örökké boldog, benső életében nekünk adta az Atya az Ő szeretett Fiát. A mindentudó Atya előre tudta, hogy mi kell terve véghezviteléhez, teremtményeinek üdvözítéséhez. Azt kérdezte: Ki menjen el?...  És erre a Fiú azt válaszolta: Íme, itt vagyok...

(Zsid 10:5-7) Ezért, amikor eljön a világba, így szól: „Áldozatot és ajándékot nem kívánsz, de testet alkottál nekem; égő- és bűnért való áldozatban nem telik kedved. Akkor ezt mondtam: Íme, itt vagyok, amint a könyvtekercsben meg van írva rólam, hogy teljesítsem akaratodat, Istenem.”

Nekünk adta Fiát a Megtestesülésben

Az idők teljességében (Gal 4:4), amint a próféták megjövendölték, Isten belépett a történelembe (Mt 1:1-17), egy bizonyos térbe és időbe, egy bizonyos vérvonalba, Dávid házába, hogy beleszülessen testben Mária által ebbe a világba.  Isten, az Ő Szent Fiában, leszállott a mennyből, emberré lett, magára vette emberi természetünket, amely hordozója lett istenségének. Ez egy olyan nagy esemény volt, hogy tiszteletére angyali  kórusok dicsőítettek a pásztorok szeme láttára a földön. "Dicsőség a magasságban Istennek és békesség a földön a jóakaratú embereknek", mert az Ige nem csak egy rövid időre lett testté, amig megvált minket, hanem a magára vett emberi természetet soha többé le nem veti. Ebben érzékelhető leginkább az isteni odaadottság, mert igaz, hogy a Megváltás műve a legnagyobb, de a Megtestesülés, azzal, hogy nem múlik el soha, megejtő... A mennyei Atya úgy szerette a világot, hogy örökre nekünk adta Szent Fiát, hogy örökre valóságos ember legyen...

(Lk 2:13-14) És hirtelen mennyei seregek sokasága jelent meg az angyallal, akik dicsérték az Istent, és ezt mondták: Dicsőség a magasságban Istennek, és a földön békesség, és az emberekhez jóakarat.

Nekünk adta Fiát a Jordánban

Keresztelő János ott keresztelt a Jordán vizében. Egyszer csak maga az Úr Jézus jelenik meg a sorban és kéri Jánostól a keresztséget. János tudja, hogy az Úr Jézus az Isten Báránya, aki elveszi a világ bűneit (Jn 1:29), a szeplőtelen Bárány (1 Pét 1:19), akinek nincs szüksége a bűnbánat vízkeresztségére, és vonakodik Őt megkeresztelni. De az Úr Jézus, szeplőtelen létére, egy akart lenni a bűnös testvérei közül (Zsid 4:15), hogy magára véve bűneinket, kiengesztelje az Atyát és bocsánatot kérjen minden bűnös ember nevében...

(Mt 3:13-17) Akkor Jézus eljött Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy az megkeresztelje őt. De János igyekezett visszatartani: »Nekem van szükségem arra, hogy megkeresztelkedjem általad, és te jössz hozzám?« Jézus azonban ezt válaszolta neki: »Hagyd ezt most, mert így illik teljesítenünk minden igazságosságot.« Akkor engedett neki. Miután Jézus megkeresztelkedett, mindjárt feljött a vízből, és íme, az ég megnyílt neki, és látta az Isten Lelkét, mint galambot leereszkedni és rászállni. És íme, egy hang hangzott az égből: »Ez az én szeretett fiam, akiben kedvem telik«.

(Zsid 5:7) Ő testi élete idején könyörgésekkel és esedezésekkel, hangos kiáltással és könnyek között járult az elé, akinek hatalma van arra, hogy kiszabadítsa őt a halálból. És meghallgattatott istenfélelméért.

A mennyei Atya odaadta bűntelen Szent Fiát a bűnös embereknek, mert a bűn rabságában sínylődő emberiség képtelen volt már bocsánatot kérni vétkeiért. A mennyei Atya odaadta a világnak Szent Fiát, hogy szószólója legyen a bűnben megnémult és elrejtőzött (Ter 3:8) emberiségnek. Amint felemelkedett a Jordánból, rászállott a Szentlélek és megtelepedett rajta. Itt is nekünk adta az mennyei Atya Szent Fiát, mert Őbenne, mindnyájunkra, a hívőkre, leszáll majd a Szentlélek, és mi is Isten szeretett fiai leszünk, akikben kedve telik neki. Ezután az Úr Jézus böjtölt a pusztában, imádkozott és esedezett az emberiség bűneiért, hiszen az emberek még imádkozni sem tudtak. A tanítványok megkérték az Úr Jézust, hogy tanítsa meg őket imádkozni ( Lk 11:1)...

Nekünk adta Fiát a Megváltásban

A Megváltásra nincsenek méltó szavak... Az Úr Jézus megváltott minket a kereszten, kifizette adósságainkat, felszegezte adóslevelünket a keresztfára, átok lett értünk, sebei által gyógyulást szerzett nekünk és kiengesztelte bűneinkért a mennyei Atyát. Nem tudjuk teljesen átfogni elménkkel a megváltás nagy művét... Csak annyit tudunk elképzelni, hogy a Kálvárián rettenetesek lehettek az Úr Jézus testi, lelki kínjai. De azt, hogy milyen volt az Úr Jézusnak magára venni a világ bűneit, milyen volt átoknak lenni, milyen volt az „Eli, Eli, lama szabaktani?”, milyen volt kimondani az utolsó szavakat a kereszten, azt esetleg, majd csak a saját haláltusánkban sejtjük meg... Itt már csak a nagy csend van... Isten odaadta az Ő Szent Fiát a világnak az lándzsával átdöfött Szent Szívén keresztül. Odaadta nemcsak testileg, hanem istenileg is, hogy amint az Isten emberré lett, úgy az emberi is megistenesedjen. Kicsordult az Ősszentségbõl a kegyelem kifogyhatalan, kiapadhatatlan forrása, a víz és a vér által...

(Jn 19:33-34) Mikor azonban Jézushoz értek, látták, hogy már meghalt. Ezért nem törték meg lábszárát, hanem egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, melyből nyomban vér és víz folyt ki.

(1 Ján 5:6) Hiszen Jézus Krisztus az, aki víz, vér és Lélek által jött. Nemcsak a víz által, hanem a víz és a vér által. Erről a Lélek tanúskodik, hiszen a Lélek az igazság.

Nekünk adta Fiát az alvilágban

Tudjuk, hogy az Úr Jézusnak, az Õ kereszthalála után, még dolga volt. Meghalt és alászállt a poklokra. Igen... Leszállott az alvilágba, mert Ő nem csak az akkoriaknak adatott oda, nem csak a kereszthalála után született hívőknek adatott oda, hanem a kereszthalála elõtt élt embereknek is.

(Zsid 11:39-40) Bár ezek a hitükről mind bizonyságot kaptak, mégsem nyerték el az ígéretet, mert az Isten nekünk valami jobbat tervezett, nélkülünk nem juthatnak hát el az üdvösségre.

Emberek milliárdjai szálltak le az alvilágba, a börtönökbe, minden remény nélkül. És ezek között a leginkább megszenvedettek a mi testi ősszüleink voltak: Ádám és Éva. Ó, hányszor, de hányszor járta át fájdalom szívüket, látván, hogy bűnük miatt minden leszármazottjuk aláhull az alvilágba. Minden egyes lélek érkezése újabb és újabb gyötrelmet okozhatott lelkükben. oMilyen hosszú és gyötrelmes lehetett az ő fogságuk. Ezért hát, az Úr Jézus első útja a pokolban, minden bizonnyal, Ádámhoz és Évához vezethetett, hogy megvigasztalja és kiszabadítsa õket, az oly sokat raboskodottakat és szenvedetteket. Nem is hagyta őket többé az alvilágban, hanem felvitte őket a mennybe. Így valóban foglyokat vitt fel a magasba...

(Mt 27:52) A sírok megnyíltak, és sok elhunyt szentnek feltámadt a teste.

(Ef 4:8) Ezért mondja az Írás: Fölment a magasba, magával vitte a foglyokat, s osztott az embereknek ajándékokat.

Nekünk adta Fiát a Szentírásban

Minden idők embere, akár az Ószövetségben, akár az Újszövetségben, a szent írásokban a nekünk odaadott örök Igét olvasta/olvassa. Az örök Ige nekünk adatott a Szentírásban. Táplálkozzunk belőle és megtaláljuk az örök életet...

(Mt 13:51-52) Megértettétek mindezeket?” „Igen” – felelték. Erre így folytatta: „Minden írástudó, aki jártas a mennyek országának tanításában, hasonlít a házigazdához, aki kincseiből újat és régit hoz elő.”

(Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

Nekünk adta Fiát a közösségben és a kenyértörésben

A mennyei Atya nem csak az eljövendő Igét adta nekünk, hanem a feltámadott Urat is, az idők végezetéig, amikor majd mi adatunk Neki, mint Menyasszony a Vőlegénynek (Jel 21:2). Ezért az Úr Jézus mindig jelen van a közösségben, amely az Ő nevében gyűlik össze, illetve a kenyértörésben, ami az áldozati szentmise és az Oltáriszentség...

(Mt 18:20) Mert ahol ketten vagy hárman összegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.

(Mt 28:19-20) Menjetek tehát, tegyétek tanítványommá mind a népeket! Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevére, és tanítsátok meg őket mindannak a megtartására, amit parancsoltam nektek. S én veletek vagyok mindennap, a világ végéig.

(ApCsel 2:42) Ezek állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában és közösségében, a kenyértörésben és az imádságban.

( 1Kor 11:23-26) Én ugyanis az Úrtól kaptam, amit közöltem is veletek: Urunk Jézus elárulásának éjszakáján fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és így szólt: „Vegyétek és egyétek, ez az én testem értetek. Ezt tegyétek az én emlékezetemre.” Ugyanígy vacsora után fogta a kelyhet, és így szólt: „Ez a kehely az új szövetség az én véremben. Ezt tegyétek, valahányszor isztok belőle, az én emlékezetemre.” Valahányszor ugyanis e kenyeret eszitek, és e kehelyből isztok, az Úr halálát hirdetitek, amíg el nem jön.

Úgy szerette Isten a világot, hogy egyszülött Fiát adta oda, hogy aki hisz benne, az el ne vesszen, hanem örökké éljen. Úgy szerette Isten az embert, hogy mindenét odaadta érte. Ennél többet már nem tud tenni értünk. Csak hinni kell Jézus Krisztusban, Isten egyszülött Fiában. Ha nem hiszünk, ekkora nagy ajándék láttán, akkor Istennek nincs mit velünk kezdenie és kárba veszünk...

 

Ima: Uram, add nekem is Szent Fiadat, hogy ne csak az értelmemmel, hanem teljes szívemmel, teljes lelkemmel, teljes lényemmel és egész életemmel higgyek Tebenned. Ámen.

Látta és hitt

(Jn 20:1-10) A hét első napján, kora reggel, amikor még sötét volt, Mária Magdolna kiment a sírhoz. Észrevette, hogy a követ elmozdították a sírtól. Erre elfutott Simon Péterhez és a másik tanítványhoz, akit kedvelt Jézus, és hírül adta nekik: „Elvitték az Urat a sírból, s nem tudni, hova tették.” Péter és a másik tanítvány elindult és a sírhoz sietett. Mind a ketten futottak. De a másik tanítvány gyorsabban futott, mint Péter, és hamarabb ért a sírhoz. Benézett, s látta a gyolcsot, de nem ment be. Nem sokkal később Péter is odaért, bement a sírba és ő is látta az otthagyott gyolcsot meg a kendőt, amellyel a fejét befödték. Ez nem a gyolcs közt volt, hanem külön összehajtva más helyen. Most már a másik tanítvány is bement, aki először ért oda a sírhoz. Látta és hitt. Eddig ugyanis nem értették az Írást, amely szerint föl kellett támadnia a halálból. Ezután a tanítványok visszatértek övéikhez.

A hagyomány szerint, az a másik tanítvány, aki gyorsabban szaladt, János apostol volt. Azért szaladt gyorsabban, mert fiatalabb volt. Hogy megértsük, miért hitt János apostol a látottak alapján, meg kell vizsgálnunk, hogy mit is látott, és amilyen lelkülettel látta azt, amit látott:

1. Az Úr Jézus háromszor is beszélt az apostoloknak arról, hogy meg kell halnia Jeruzsálemben, de harmadnapra feltámad, de ők egyszerűen nem értették, hogy miről beszél...

(Mt 20:17-19) Amikor Jézus Jeruzsálembe készült fölmenni, maga mellé vette a tizenkettőt, s ezt mondta nekik az úton: „Most fölmegyünk Jeruzsálembe. Ott a főpapok és írástudók kezére adják az Emberfiát. Azok halálra ítélik, és kiszolgáltatják a pogányoknak, hogy kigúnyolják, megostorozzák és keresztre feszítsék. De harmadnap feltámad.”

2. A sziklába vájt sírkamrát egy nagy kő zárta el. Ezt a követ, a hét első napján, az asszonyok elmozdítva találták, mivelhogy két angyal elhengerítette...

(Mt 27:59-60) József levette a testet, tiszta gyolcsba göngyölte, s sziklába vájt új sírboltjába helyezte. A sír bejáratához nagy követ hengerített, és elment.

(Lk 24:14) A hét első napján kora hajnalban kimentek a sírhoz, s magukkal vitték az előkészített illatszereket is. Úgy találták, hogy a kő el volt a sírtól hengerítve. Bementek, de az Úr Jézus testét nem találták. Még fel sem ocsúdtak meglepetésükből, már két férfi jelent meg mellettük ragyogó ruhában.

3. Az apostolok nem hitték el, amikor az asszonyok elmondták, hogy mit tapasztaltak a sírnál...

(Mk 16:10-11) Ez elment és elvitte a hírt a gyászoló és szomorkodó tanítványoknak. Amikor meghallották, hogy él, és hogy (Mária Magdolna) látta, nem hitték el.

(Lk 24:10-11) Mária Magdolna, Johanna és Jakab anyja, Mária, s néhány más asszony hozta a hírt, aki még velük volt, az apostoloknak, de azok üres fecsegésnek tartották, és nem hittek nekik.

4. A gyolcs, amelybe az Úr testét göngyölték, csak úgy ledobva hevert a sírban. A kendő azonban, amellyel az Úr Jézus fejét fedték be, nem hevert ledobva, hanem egy bizonyos módon volt öszehajtogatva, külön egy másik helyen (Jn 20:1-10). 

Mi történhetett ekkor János apostol szívében? Mi az a dolog, ami egésszen meggyőzte őt? Ahoz, hogy ezt megértsük, az utolsó jelből kell kiindulnunk, ami az apostol hitét megszilárdította. János apostol hitének megszilárdításában az utolsó jel az az összehajogatott kendő volt, amely külön volt lerakva. 

János apostol, mint az Úr legkedvesebb tanítványa, aki naponta szolgálta az Urat, segített neki a ruházkodásában és, aki a keblére is odahajthatta a fejét (Jn 13:25), egyből felismerhette a kendő  összehajtásának formájából az Úr Jézus keze nyomát... Mivel János apostol naponta látta, hogyan hajtogatja össze az Úr Jézus esténként a ruháját, egyből felismerhette, hogy azt a kendőt ugyanaz a személy hajtogatta össze, akit ő három éven keresztül, nap mint nap szolgált.

5. János apostolnak akkor eszébe juthattak Lázár föltámasztásának mozzanatai...

(Jn 11:41-44) Elvették tehát a követ, Jézus pedig felemelte a tekintetét, és ezt mondta: Atyám, hálát adok neked, hogy meghallgattál. Én tudtam, hogy mindig meghallgatsz, csak a körülálló sokaság miatt mondtam, hogy elhiggyék, hogy te küldtél engem. Miután ezt mondta, hangosan kiáltott: Lázár, jöjj ki! És kijött a halott, lábán és kezén pólyákkal körülkötve, arcát kendő takarta. Jézus szólt nekik: Oldjátok fel, és hagyjátok elmenni!

Lázár föltámasztásának esetében három mozzanat volt:

a). A segítő emberek (szolgák) elhengerítették a sír bejáratát elzáró követ; 

b). A segítő emberek kioldozták a feltámadt Lázár testét a szorító gyolcslepelből; 

c). A kiszabadult Lázár saját maga vette le a fejéről az arcát eltakaró kendőt.

6. János apostolnak eszébe juthatott, hogy mit mondott az Úr Jézus Nátánaélnek arról a bizonyos nagy hitről, amelyet Ő, a feltámadása által szilárdít majd meg az apostolokban...

(Jn 1:50-51) Jézus ezt felelte neki: „Mivel megmondtam, hogy láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat is fogsz még látni.” Majd hozzátette: „Bizony, bizony, mondom nektek: Látni fogjátok, hogy megnyílik az ég, s az Isten angyalai föl­ s leszállnak az Emberfia fölött.” 

Ezzel az Úr Jézus az Ő sírjánál bekövetkezendő nagy eseményekre utalt, és az ott neki szolgáló angyalokra...

Az Úr Jézus minden tekintetben olyan akart lenni, mint az Ő testvérei. Ezért, feltámadásban, Lázárnak, az Ő barátjának feltámadásával azonosult. De a feltámadt Úr Jézus teste már nem olyan, mint Lázár teste volt, mert Lázár, miután feltámadt, ismét meg kellett halnia. Az Úr Jézus megdicsőülten támadt fel, amelyen már nincs hatalma sem a térnek, sem az időnek, sem a halálnak. 

Az Úr Jézus megtehette volna, hogy egyszerűen eltűnik a gyolcslepelből és a bezárt sírból, és megjelenik az apostoloknak, de nem ezt tette. Feltámadásában lemintázta Lázár sírból való kijövetelének mozzanatait, az Ő emberi természete szerint, hogy a jelek által higgyenek az apostolok, akik majd tanuskodni fognak feltámadásáról az egész világon...

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

(Zsid 2:17) Ezért mindenben hasonlóvá kellett lennie a testvéreihez, hogy irgalmas és hű főpap legyen az Isten előtti szolgálatban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.

Ezért az Úr Jézus feltámadásakor az angyalok leszálltak a földre és elhengerítették a követ a sír bejáratától. Majd beléptek a sírba és feloldozták az Úr Jézus testét leszorító gyolcsot. Ekkor az Úr felült, letekerte a fejét betakaró kendőt, és szokása szerint gondosan összefogta és letette maga mellé a kőre...

Ezután következhetett az a mozzanat, amelyről nincs szó az evangéliumokban, de implicite rá lehet következtetni. Az Úr Jézusnak nem volt ruhája amikor feltámadt, de amikor az asszonyok találkoztak Vele, már fel volt öltözve (lásd a Mária-Magdolna esetét, vagy az Emauszi tanítványok esetét)... Tehát az Úr Jézus közben felöltözött, vagy felöltöztették. Mivel itt a Feltámadottról van szó, a megdicsőült Isten Fiáról, ezért feltételezhető, hogy az Úr Jézus felöltöztetése egy Őhozzá méltó szertartás lehetett. Ezért feltételezhetjük, hogy a feltámadt Urat az angyalok öltöztették fel... 

János apostol látta és hitt. Hasonlóképpen, Tamás apostol is látta és hitt...

(Jn 20:27-29) Aztán Tamáshoz fordult: „Nyújtsd ide az ujjadat és nézd kezemet! Nyújtsd ki a kezedet és tedd oldalamba! S ne légy hitetlen, hanem hívő!” Tamás fölkiáltott: „Én Uram és Istenem!” Jézus csak ennyit mondott: „Hittél, mert láttál. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Mi nem ismertük személyesen az Úr Jézust, nem láthattuk az Ő arcát, nem láttuk hogyan hajtogatja össze ruháit, nem tappinthattuk meg oldalsebét és mégis hiszünk Benne. Nem hallhattuk hangját, nem hallhattuk fülünkkel a Hegyi beszédet, és mégis szeretjük Őt...

(1Pét 1:8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsőültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Hiszünk Benne és szeretjük Őt, ezért boldogok vagyunk, mert elérjük hitünk célját, az üdvösséget, az örök életet, a mindenható és fényességes Isten bolgodító színelátásában.

Szent János apostol! Köszönjük, hogy leírtad nekünk, amit láttál, hogy mi is higgyünk általad...

Jánosnak, Zebedeus fiának

János, János,
Te aranyszívű János,
Mutasd meg énnékem
Miből van a szíved,
Amiért a Megváltó
Úgy szeretett téged.

Este a tűz mellett
Keblére hajoltál,
Hallhattad a szívét,
Amint értünk dobbant,
Láthattad a szemét,
Amint lángra lobbant.

Bárhová is vonult,
Sosem hagyott téged,
Foghattad a kezét,
Meg is csókolhattad,
Esténként saruját
Meg is oldozhattad.

A kereszten szenvedve
Tereád tekintett,
Fiúként adott
Szenvedő Anyjának,
S Jóanyát hagyott
Az Anyaszentegyháznak.

Búgó-zengő pennát
Adott a kezedbe,
Tenéked juttatta
A jóhírek legszebbjét,
Általad értette
A szeretet lényegét.

Teendőid között,
Ha eszedbe jutok,
Vonj néha engem is
Kinccsel telt kebledre,
Hogy öleljen az Úr
Engem is szívére.

János, János,
Te sastollú János,
Szórd az én lelkem
Minden kincsel tele,
Menyegzőnek napján,
Büszkélkedjek vele.

Urunk Jézus, megvalljuk, hogy Te vagy az út, az igazság és az élet. Benned hiszünk, a feltámadt Krisztusban. Te valóságos Isten és valóságos ember vagy, Aki a mennyei Atyával és a Szentlélekkel egyetemben élsz és uralkodol mindörökkön-örökké. Ámen.