Én vagyok az igazi szőlőtő

(Jn 15:1-9) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.

Tamási Áron írta az Ábel Amerikában (1934) című regénye végén: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Ez a mondat azt akarja kifejezni, hogy az ember természetéhez tartozik, hogy valahová tartozzon, valahol otthon legyen, valahol egy határon, egy ajtón belül lehessen...

Először édesanyánk méhébe oltódtunk bele, aztán egy családba születtünk, majd fozkozatosan kivezettek minket a világba. Ekkor kezdődik el bennünk az elidegenedés, ekkor kezdtünk elszakadni a testi beleoltottságunktól, és egyre inkább feszültéggé válik bennünk a hovatartozásunk és az életünk célja. Ha nem fedezzük fel, hogy e világban csak vándorok vagyunk, hogy beleoltottságunk nem lehet csupán testi, nem lehet csak e világból való, akkor egyre inkább megrekedünk életünkben, emberségünkben és lelki fejlődésünkben...

A keresztség szentsége

A lelki beleoltottságunk a keresztség szentsége által történik. Ez a legfontosabb beavató szentség, amelyet nem is tudatosítunk kellőképpen. A keresztség szentsége által, legyen az akár csecsemő keresztség, akár felnőtt keresztség, a megkeresztelt személy lelke beleoltatik a Szentháromság egy Isten isteni életébe, a Fiú pontján, az Úr Jézus Krisztusban.

Mivel a Szentháromság egy Isten misztérium, ezért képzeljük el a Szentháromságot, mint egy egyenlő szárú háromszöget. A háromszög egy-egy oldala, illetve annak sarkai, a Szentháromság egy Isten három személyét jelképezi. Mi, megkereszteltek, a keresztség szentségének kiszolgáltatása által, beleoltatunk az isteni háromszög Fiú sarkába, és ezáltal megnyílik számunkra a Fiú ponján, az Úr Jézus Krisztusban, a kegyelem forrása, és belénk árad az isteni kegyelem szent olaja (Zak 4:12)...

(Zak 4:12) És másodszor is mondtam neki: »Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?«

A keresztség szentsége egy karaktert adó és pecsételő szentség, amely által eltöröltetik lelkünkben az eredeti bűn következménye, részesei leszünk a Szentháromság egy Isten isteni életnek, és a Fiú érdemei által, Jézus Krisztusban, Isten fogadott gyermekei leszünk (Róm 8:15). A keresztségben Isten lefoglal magának bennünket jogilag is, az Ő Szent Fiában, az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatának győzelme által, és eltörli az ördögöt hatalmát az életünk fölött...

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Ami nem szűnik meg a keresztség szentsége által (Mt 28:19), az a bűnre hajló lelki gyengeségünk. Ezért egy életen át kisérthetők vagyunk, és ebben az életben soha nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben. Az életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért (1Pét 5:8)...

(Mt 28:19) Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében...

(1Pét 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.

A bűnbánat szentsége

Mivel egy életen át kisérthetők vagyunk, nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben, és életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért, ezért Isten, az Ő végtelen szeretete és irgalmassága által, megadta nekünk a "második ugródeszkát", az isteni életbe való visszaoltódás lehetőségét, a bűnbánat szentsége által, vagy másnéven, a kiengesztelődés szentsége által...

(Jn 20:23) Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.

(2Kor 5:18) De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.

Szent Pál írta, hogy aki azt gondolja, hogy áll, kapaszkodjék (1Kor 10:12)...

(1Kor 10:12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

Senki sincs biztonságban, és senki sem mentes az elbukástól. De akinek hite van, ha hétszer bukik is el, ismét feláll (Péld 24:16)... 

(Péld 24:16) Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.

A bűnbánat szentsége annyiban különbözik a keresztség szentségétől, hogy az nem egy karaktert adó szentség, hanem egy visszaoltó szentség. A keresztség által, az istengyermekség pecsétje eltörölhetetlenül a lelkünkbe van nyomva, olyannyira, hogy még az elkárhozottakon is látható. A bűnbánat szentsége az elbukott istengyermeket újból felemeli, és újból visszaoltja Isten életébe, a kegyelem forrásába, az Úr Jézus Krisztusba. A bűnbánat szentségét kiengesztelődés szentségének is nevezik, ezért annak kiszolgáltatása az Istennel való kiengesztelődés szolgálata. Ezt a szolgálatot Úr Jézus az apostolokra és azok utódaira  bízta, a kulcsok hatalma által (Mt 16:19)...

(Mt 16:19) Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

A Szentlélek keresztség

Habár meg vagyunk keresztelve, meg vagyunk bérmálva és rendszeresen szentgyónáshoz járulunk, tehát bele vagyunk oltódva az Úr Jézus Krisztusba, mégsem vagyunk eléggé nyitottak a kegyelem befogadására. Ez azért van, mert habár megkaptuk az istegyermekség karakterét, rajta csüngünk a kegyelem forrásának csapján, mégis, a belénk oltott lelki csatorna el van dugulva. Ezt az eldugulást a világias lelkület, a világhoz való hasonulás és a világ szerinti gondolkodás okozza (Róm 12:2). Ez hasonlít ahhoz, amikor egy ház esőcsatornáját eldugják a száraz falevelek. Ilyenkor ezt ki kell tisztítani...

(Róm 12:2) És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Hasonlóképpen, ha megnyitjuk szívünket az Úr Jézus Krisztus előtt, megtérünk bűneinkből és teljes szívünkből kérjük a Szentlelket, akkor a testvérek imája által (Jak 5:16), a Szentlélek, mint szent tűz (Lk 12:49), vagy mint élő víz (Jn 4:13-14), kidugja és kitisztítja lelkünk csatornáját. Ezáltal egyre jobban beleoltódunk az isteni életbe, egyre inkább részesei leszünk az isteni kegyelem kincstárának, a lelki adományoknak és karizmáknak...

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

(Jn 4:13-14) Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

(1Kor 12:4) A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése.

A Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

Az igazi szőlőtőbe való beleoltódás nemcsak a kegyelem vigasztaló jelenlétét jelenti, hanem a szenvedést is. Manapság a krisztuskövetők botránykövévé váltak az Úr Jézus követelményei és az Ő keresztje. A mai krisztuskövetők csak az Úr Jézus ígéreteit, vigasztalásait és örömeit hallgatják szivesen, de szenvedéseinek kelyhétől és keresztjétől írtóznak, óckodnak és megfutamodnak. Pedig nincs más eszköz a Krisztusba való igazi beleoltódásra és az Ővele való teljes egyesülésre, mint részesülni az Ő szenvedéseiben...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mt 20:22) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.

(Lk 20:18) Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.

(1Pét 2:7-8) Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

A zsidók elsőbbrendűsége

A Krisztusba való beleoltottság és a szent hierarhia (Mt 20:23) szempontjából, van aki a zsidókat másodrendűeknek gondolja és van, aki elsőbbrendűeknek. Sokan azért tekintik a zsidókat másodrendűeknek, mert a zsidók nem fogadták el az Üdvözítőt, és ezért szerintük Isten elvetette őket. Mások viszont a zsidókat továbbra is elsőbbrendűeknek tekintik, mert Isten nem bánja meg, nem vonja vissza igéreteit és adományait. És szerintem is ez a helyes álláspont...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(Róm 11:28-29) Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.

Szent Pál részletesen kifejti a rómaiakhoz írt levelében (Róm 9-11), miszerint a zsidók keménynyakúsága arra szolgált, hogy az evangélium eljusson hozzánk is, a pogányokhoz és a pogányok ivadékaihoz. Az utolsó időkben viszont, Isten csodálatos módon megkönyörül a zsidókon is, mintegy hétezer férfiún (Róm 11:1-6) Ez a hétezer férfiú a megigazult zsidók teljességét jelképezi... A zsidók elsődlegesek a dicsőségben (Róm 2:9-10, 11:16-24), mert övék az igéretek, mert közülük származik az Üdvözítő (Lk 2:29-32) és, mert az Új Jeruzsálem kapuin is zsidó nevek fognak állni (Jel 21:12-14)...

 

(Lk 2:29-32) Most bocsátod el, Uram, ok szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.

(Róm 2:9-10) Gyötrelem és kín lesz minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.

(Róm 11:1-6) Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Semmi esetre sem! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, (Zsolt 94,14) amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták, egyedül én maradtam meg, s nekem is az életemre törnek.”(1Kir 19,10) És mit mond neki az isteni válasz?„Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baál előtt.”(1Kir 19,18) Éppígy a jelenben is van maradék a kegyelemből való kiválasztás alapján. De ha kegyelemből, akkor már nem tettek fejében; különben a kegyelem már nem volna kegyelem.

(Róm 11:16-24) Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

(Jel 21:12-14) Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Krisztus teste és az igazi szőlőtő

Az igazi szőlőtő és a szentpáli Krisztus misztikus teste (1Kor 12:12-27) hasonlatai között annyi a különbség, hogy a szőlőtő hasonlatnál ott vannak a gyümölcsök is, meg jelen van a kertész is, Aki a mennyei Atya. Krisztus misztikus testének tagjai a szőlővesszők, és a szőlőtő a test feje, maga sz Úr Jézus Krisztus.

Krisztus misztikus testében a szerepek, az adományok és a szolgálatok vannak kiemelve (1Kor 12:4-6), míg a szőlőtő példázatánál a vesszők táplálása és azoknak gyümölcsei (Gal 5:22-23). A szőlővesszők elhelyezkedése pedig a trónusok és a székek (Mt 20:23), amelyek a szenteknek vannak fenntartva kezdettől fogva. Minden székbe csak az ülhet bele, akinek azt szánták...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(1Kor 12:4-6) A kegyelmi adományok ugyan különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben végbeviszi, ugyanaz.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

 

 

Az szőlővesszők sorsa

Tekintsük az ember lelkét szőlővesszőnek, ágnak, bokornak vagy akár fának, de tudnunk kell, hogy ha Krisztusban gyökerezik, akkor jó gyümölcsöt fog teremni és élni fog. Ha nem marad Krisztusban, akkor elfajzik és rossz gyümölcsöt fog teremni (Mt 7:17), vagy nem fog egyáltalán gyümölcsöt teremni (Mt 21:19). Az ilyeneket előbb-utóbb lemetszetik vagy kivágják (Lk 13:7), elszáradnak, és nem lesznek egyébbre jók, minthogy a Gyehenna tüzére vessék. Azokat, akik jó gyümölcsöt teremnek, időnként visszanyesik, hogy egészségesek legyenek, és még több gyümölcsöt teremjenek (Jn 15:2). A kertész maga a mennyei Atya. Vigyázzunk, mert Keresztelő Szent János szerint a fejsze már a fák gyökerére vettetett (Mt 3:10). Vigyázzunk, nehogy nekünk is kivágják életünk fáját. Az Úr Jézus megátkozta a gyümölcstelen fügefát, és az azonnal kiszáradt (Mt 21:19) ...
 

(Mt 3:10) A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.

(Mt 7:17) Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

(Mt 21:19) Meglátott egy fügefát az út mellett, odament hozzá, de semmit nem talált rajta, csak leveleket. Azt mondta neki: »Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé!« Erre a fügefa azonnal kiszáradt.

(Lk 13:7) Erre így szólt vincellérjéhez: három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek foglalja el a földet?

(Jn 15:2) Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.

Beleoltódások és eltávolodások

Néhány példa a szőlővesszők beleoltódására vagy eltávolodására...

Beleoltódások:

- Az isteni életbe való beleoltódás a szentségek által, különösen a karaktert adó szentségek által: keresztség, bérmálás és egyházirend;

- A krisztusi közösségbe való beleoltódás a személyes megtérés, a Szentlélek keresztség és az elköteleződés által;

- A szolgálatokba való beleoltódás a Szentlélek keresztség és a lelki adományok által;

- A Krisztus misztériumába való beleoltódás az Úr Jézus iránti szeretetből vállalt szenvedések által...

Eltávolodások:

- Krisztus egészséges tanításától való eltávolodás, az eretnek tanítások befogadása által;

- Krisztustól való eltávolodás a világias lelkület és a bálványimádás által;

- A krisztusi közösségtől való eltávolodás, a harag és a sértõdöttség által;

- Az Istentől és az Egyháztól való eltávolodás a halálos bűnök által, mint pl.: házasságtörés, abortusz, paráznaság, hitehagyás, vagyon eltulajdonítás, stb...

Ha eltávolodtunk az igazi szőlőtőtől, akkor még mindig van időnk visszatérni Őhozzá és visszaoltódni, hogy kiengesztelődjünk Istennel, és életünk legyen. Ne maradjunk ektávolodott és elszáradt szőlővesszők, mert azok tűzre kerünek...

Uram Jézus! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Segíts minket szent kegyelmed által, hogy egyre inkább Beléd oltódjunk, mígcsak teljesen eggyek nem leszünk Veled. Ámen.

Én vagyok a világ világossága

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Szokták mondani, hogy: Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára!... És valóban, alig van értékesebb dolog az életben a szemünk világánál. A látás és a világosság olyan nagy dolog, hogy arról csak az tud igazán beszélni, aki valamikor látott, de később megvakult...

A világosság, mint teremtett dolog

Miután Isten megteremtette az eget és a földet, vagyis a mennyet és az anyagi világot, teremtő szava által létrehozta a világosságot. Ugyanis előtte csak sötétség volt, és Isten Lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1:1-3). A világosság először szellemileg ragyogott fel, mint Isten dicsőségének kiáradása. A testi, anyagi világosság, csak később jelent meg, a harmadik napon, amikor Isten megteremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat (Ter 1:16)... 

(Ter 1:1-3) Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. Isten szólt: „Legyen világosság!” És lett világosság.

(Ter 1:16) Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat.

Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor Ő meghatározta dicsőségének és igazságának ragyogását, illetve azoknak hiányát (Róm 3:23). A világosság olyan, mint egy teremtett hely, ahol ragyogás van, a menny ragyogása, amely Isten dicsőségétől tündököl. A sötétség olyan hely, ahol nincs jelen Isten igazsága és dicsőségének ragyogása. De Isten jelen van a sötétségben is, még a Seol legmélyén is, amint Dávid megírta zsoltárában (Zsolt 139:8)...

(Ter 1:4-5) Látta Isten, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Isten elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: első nap.

(Zsolt 139:8) Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.

Isten világosság

Isten az élet, Isten az igazság, Isten a szeretet és Isten a világosság (1Ján 1:6). Minden, ami ezekből származik, Istentől árad ránk, akár a szellemi világban, akár az anyagi világban. A teremtett világosság Isten megközelíthetetlen dicsőségének kiáradása (1Tim 6:15-16), az Ő teremtő, gondviselő és megtartó szava által...

(1Ján 1:6) Az üzenet, amit tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.

(1Tim 6:15-16) Az ő eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az uralkodók Ura valósítja meg, aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen.

Az angyalok „tiltott fája”

Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor választás elé is állította az angyalokat, akik tisztán szellemi lények. Minden angyal jónak lett teremtve, de döntésük által, szabad akaratukból, egyesek a világosságot választották, míg mások a sötétséget. Ez a döntés valószínűleg „kattanásszerűen”, egy szempillantás alatt történt meg. A döntésük oka és ideje nem teljesen nyilvánvaló, de egyesek ezt a megtestesülés titkának felfedésével magyarázzák. Egyes angyalok nem fogadták el, hogy egy alacsonyrendű, testben megjelenő Isten előtt hódoljanak, és engedetlenekké váltak. Így a sorsuk bukás lett, és ördöggé változtak...

 

Isten, a teremtés hat napja alatt, mindent nappal teremtett, a világosságban. Az angyalok azzal váltak végleges és teljes értékű szellemi teremtményekké, hogy Istent és az Ő világosságát választották. Ez volt az ő próbatételük, vagyis az ő „tiltott fájuk”. De a Sátán és seregei a sötétséget választották. Az eredeti bűnt is, meg a Getcemáni kert eseményeit is, sötétségben provokálta ki a Sátán, mivel ez az ő órája...

(Lk 22:53) Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.

A földön sötétség lett

Az eredeti bűn nemcsak hogy sötétségben történt, hanem egyben sötétségbe is borította az egész földet. Hiába sütött már a nap az égen, hiába ragyogta be az erdőket és a mezőket, mert Isten dicsősége visszavonult, és már mindenen átok ült (Ter 3:17). Ez pedig nem más, mint a szellemi sötétség és Isten dicsőségének nélkülözése (Róm 8:23)... 

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Láthatjuk filmekben, rajzfilmekben, hogy amikor a gonosz boszorkánynak sikerül véghezvinnie cselvetését, akkor minden sötétségbe borul és megfagy. Ez történt szellemileg az emberiséggel is, amikor Ádám és Éva elkövette az eredeti bűnt, és ki lettek űzve az Éden kertjéből. De Isten nem hagyta magára a bűnbeesett embert, hanem amint a protoevangélium (Ter 3:14-15), és a próféta is megjövendölte (Iz 41:14), egyszer majd újból eljön közénk a világ világossága...

(Ter 3:15) Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.

(Iz 41:14) Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg,te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód.

A világosság eljövetele

Isten elküldte az Ő Szent Fiát, az örök Igét, Aki megtestesült Mária méhében (Jn 1:14). Az idők teljességében, Ő a világba jött, és közöttünk élve világított ebben a sötét világban. Tanított, gyógyított és ördögöket űzött igéi világosságával. Majd szenvedett a kereszten, meghalt, de harmadnapra feltámadt, és most kiárasztja szívünkbe az Ő kegyelmét (Jn 1:16), hogy mindenkor megvilágosítdon minket...

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

A világ világosságának előfutára a bethelemi csillag volt (Mt 2:2), amely a napkeleti mágusokat elvezette a kisded Jézushoz. Majd az Úr Jézus színrelépésekor nagy világosság támadt Zebulon és Naftali földjén, ahol az emberek a halál árnyékában ültek, amint azt a próféta megjövedölte (Mt 4:13-16)...

(Jn 1:4-9) Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.

(Mt 4:13-16) Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott.

Sokakat megvilágosít

A világ világossága nem azért jött a világba, hogy egymagában ragyogjon, hanem azért, hogy sokakat megvilágosítson, mint lángra lobbanó szövétnekeket, vagy mint felragyogó csillagokat. Mindenki, aki hisz az Úr Jézus Krisztusban és befogadja Őt a szívébe, befogadja tanítását és kegyelmét, az megvilágosodik és hozzá hasonlóan a világ világosságává válik. Maga az Úr Jézus nevez bennünket a világ világosságának (Mt 5:14). Amíg a világban volt, Ő ragyogott a világban, de mennybemenetele után, a krisztuskövetők dolga, hogy ragyogjanak ebben a sötét világban...

(Dán 12:3) Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető.

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 9:5) Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”  

(Jn 12:36) Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”

(ApCsel 9:3) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.

Legyünk a világosság fiai

Hogyan lehetünk a világ világossága és a világosság fiai? Úgy, hogy ha:

1. Hiszünk az Úr Jézus Krisztusban (Jn 6:29), az élő Isten Fiában. Hinnünk kell, hogy testben jött el közénk (1Ján 4:2), megváltott minket, feltámadt, felment a mennybe, és most kiárasztja ránk, krisztuskövetőkre, az Ő kegyelmét a Szentlélek által (Róm 1:5)...

(Jn 6:29) „Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”

(1Ján 4:2) Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van.

(Róm 1:5) Általa kaptuk a kegyelmet és az apostoli megbízást, hogy a hit engedelmességére vezessünk minden népet az ő nevéért.

2.  Élő és aktív tagjai leszünk az Egyháznak, Krisztus misztikus testének (1Pét 2:5), és szentségekhez járulnunk...

(1Pét 2:5) Ti is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat mutassatok be Jézus Krisztus által.

3. Olvassuk és megismerjük a szentírást és az egészséges krisztusi tanítást...

(2Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

(2Tim 1:13) Példád legyen az az egészséges tanítás, amit tőlem hallottál, Krisztus Jézus hitében és szeretetében!

4. Szüntelenül imádkozunk (1Tessz 5:17) és kérjük a Szentlelket (Lk 11:13), vagyis az Úr kegyelmét. Ez az Úr Jézus Krisztus szent oldalsebéből (Jn 19:34), a kegyelem kifogyhatatlan forrásából (Jn 1:16) árad ránk...

(Lk 11:13) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”

(1Tessz 5:17) Imádkozzatok szüntelenül.

(Jn 19:34) ...hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki.

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

5. Szeressük és szolgáljuk az Urat teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből, minden képességünkkel (Mk 12:30) és kapott talentumunkkal (Mt 25:16)...

(Mt 25:16) ...elment az, aki öt talentumot kapott, befektette azokat, és szerzett másik ötöt.

(Mk 12:30) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel! Ez az első parancsolat.

Visszatérés

Mily nehéz volt az a nap
Mikor észrevettem,
Hogy nem süt már a nap
Oly fényesen mind régen.
Hogy szorult a gyomrom
A nyugtalanságtól,
Szívem háborgott és sajgott
A boldogtalanságtól.

Mennyi, mennyi borus nap,
Hány áldatlan esztendő,
Míg felbukkan az út,
Mit úgy keres a tévelygő,
Míg belátja vakságát,
Feje betegségét,
S míg elkezdi a szíve hívni
Az Úr segítségét.

Szép a langyos napsugár,

Mely gyöngéden melegít,
S a visszatérés álmával
Vigasztalva boldogít.
Mily szép a patak partja,
Hol a gyermek csatangol,
Szíve ragyogóan tiszta,
Fényjátékban barangol.

Uram Jézus, Te vagy a világ világossága. Zuhanj ránk fényességeddel és világosíts meg minket. Vezess be minket az örök világosságba. Ámen.

Jézus magányossága

(Mt 27:45-46) A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?«

Ha végigolvassuk az evangéliumokat, akkor leginkább dinamikus jeleneteket láthatunk bennük. Az Úr Jézus körül gyakran olyan intenzitással peregtek az események, hogy még étkezni vagy imádkozni is alig maradt ideje (Mk 6:31). Eszünkbe se jut, hogy Ő miként érezhetett... Gondoltunk-e valaha arra, hogy nem-e volt Ő magányos?... 

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Erről a témáról olvashatunk a tisztelette méltó Márton Áron püspök írásában: Oltáriszentség, Krisztus király (2008), Márton Áron hagyatéka sorozat 4., a "Jézus idegensége" rész, 219-225 old.

Jézus magányossága az Ő mássága miatt

A Szűzanya tudta, hogy az Ő Szent Fia a Szentlélektől fogant. Szent József titokként őrizte, hogy Jézus nem az ő vér szerinti fia, hanem Mária fia, aki csodálatos módon fogant. A Szent Család titokként őrizte a külvilág előtt, hogy József csak az Úr Jézus nevelőapja. Ez a titok létfontosságú volt Egyiptomban is, amikor odamenekültek, és a Názáretben is, amikor visszatértek Izraelbe. A titok csak utólag, a feltámadás fényében lett felfedve, az apostolok és az evangelisták tanúságtételei által...
 

(Mt 1:19-21) József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

(Lk 1:30-35) Az angyal pedig folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége«. Mária erre így szólt az angyalhoz: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Az angyal ezt felelte neki: »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

Az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, mindenkitől különbözött, mert neki nem volt evilági, földi apja. Ő egyedül volt másságával családjában, kortársai között, Názáretben és egész Izraelben... Tehát Ő, az emberi természete szerint, más volt, mint a többiek, mert nem volt neki vér szerinti apja. Ezért az Úr Jézus különös módon azonosul minden árvával, elhagyott, édesapját nem ismerő gyermekkel...

Jézus magányossága a meg nem értés miatt

Valójában, földi élete során, soha senki nem értette meg az Úr Jézust. Ennek a meg nem értésnek az Ő isteni természete volt az oka... Olyan nagy dolog az Úr Jézus istensége, az örök Ige megtestesülése (Jn 1:14), hogy azt soha senki sem tudja valójában megérteni itt a földön. Filozófálhatunk, a teológusok elmélkedhetnek, a pásztorok bámulhatták, a Szűzanya is hordozhatta Őt és a tanítványok is követhették, de valójában senki sem értette meg igazán az Úr Jézust. Ez a meg nem értés egy nagy magányosság volt számára...

(Mk 9:32) Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

(Lk 2:19) Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Az Úr Jézus, mivel az Ő emberi természete hordozója volt isteni természetének, az istenség teljességének, ezért mint valóságos ember egyedül volt és magányos ebben a világban. Ő olyan volt, mint Ádám az Éden kertjében Éva megteremtése előtt. Ádám is végigszemlélte az egész teremtett élő világot, de nem talált közöttük magához illő társat. És Ádámnak nem volt jó magához illő társ nélkül (Ter 2:20), mert magányos volt... De ki lehetett volna méltó társa a megtestesült, második isteni személynek? Akkor még senki, de ma, misztikus módon, az Egyház az, vagyis a Bárány Menyasszonya (Ef 5:32, Jel 21:9)...

(Ter 2:20) Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

(Ef 5:32) Nagy titok ez. Én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom!

(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

Ezt az igazságot akarják megrontani azok az istenkáromlók, akik azzal vádolják az Úr Jézust hamis evagéliumaikkal, hogy Mária Magdolna az Ő felesége lett volna. És talán azért volt János apostol a kedvenc és szeretett tanítvány, mert ő megérezte, megértette az Úr Jézus lelki életét és magányosságát. János evangéliuma nemcsak hogy különbözik a szinoptikus evagéliumoktól, nemcsak hogy utólag pótolja, mindazt ami kimaradt az első három evangéliumból, hanem megírja, hogy ki is valójában az Úr Jézus... János evangéliuma az “Én vagyok” evangélium (Jn 4:26, 6:35, 8:12, 10:7, 10:11, 11:25, 14:6, 15:1, stb.) ami több, mint hétszer fordul elő benne, és amelyben János apostol felfedi, hogy ki is valójában az Úr Jézus Krisztus...

(Jn 8:58) Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.”

(Jn 19:26) Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!”

 

Jézus magányossága a kereszten

A kereszten, abban a sötét órában, valami felfoghatatlanul nagy misztérium tárult fel az emberek előtt... Soha senki sem fogja tudni felfogni és felmérni a megváltás művének árát. Mi történt akkor és ott?... Isten Fia, a valóságos Isten, az Úr Jézus Krisztus, felkiáltott a mennyei Atyához: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?! (Mt 27:46)... De hát hogyan szakadhatott szét a Szentháromság egy Isten?... Hogyan rejtőzhetett el a mennyei Atya az Ő vele teljes egységben lévő Szent Fia elől?... Ezt nem lehet felfogni…  Akkor az Atya és Szentlélek mintha visszavonultak volna...

(Mt 27:46) Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Ez felkiáltás minden idők legdrámaibb kiáltása volt, amelyre megrendültek a föld alapjai és az egek-egei. Sziklák repedeztek meg és könnyek csorogtak. A teremtett világ tartó oszlopai is beleremegtek... Aki ennek szemtanúja volt, az soha többé el nem felejtette (Mt 27:54). Ekkor maga az Élet adta át önmagát a halálnak, és a menny dicsősége szállt le az alvilágba. Az élő Isten megismerte a halált... Igen nagy volt a mi megváltásunk ára...

(Mt 27:54) A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: „Ez valóban Isten Fia volt.”

Jézus magányossága az Oltáriszentségben

Az Úr Jézus az igérte, hogy velünk marad a világ végéig (Mt 28:20). És ezt Ő leginkább a legméltóságosabb Oltáriszentségben valósítja meg, amelyben valóságosan jelen van az Ő feltámadt és megdicsőült szent teste és vére.

(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

Az Úr Jézus, az Oltáriszentségben, vágyik arra, hogy higgyünk Őbenne, az Ő valóságos jelenlétében, különösen az Ő Szent Szívében, hogy gyarkran látogassuk meg Őt a templomban és, hogy gyakran táplálkozzunk Ővele.

Ezért az Úr Jézus, bizonyos értelemben, elhagyott és magányos:

- Az oltáron, amikor egy pap úgy misézik, hogy nem hisz az Úr Jézus valóságos jelenlétében a konszekrációban, hanem számára az csak szimbólikus megemlékezés...

- A tabernákulumban, amikor senki sem végez szentséglátogatást, és a pap is hagyja megrégülni a szentség színét...

- A szentáldozásban, amikor a hívők méltatlanul és hanyagul járulnak szentáldozáshoz...

A krisztuskövetők magányossága

Minden életszentségre törekvő ember azonosul valamilyen módon az Úr Jézus Krisztus magányosságával, mert őket sem érti meg senki. Az Isten országát igazán kereső embert nem érti meg sem a családja, sem a barátai, sem a közösség. Ezért hát mindig magányosság lesz az ő osztályrésze.

Jézus magányossága megtartó erő számunkra, nekünk a "szigeteknek", akik a hitetlenség tengerében magányosan fohászkodunk. Néha találkozik sziget a szigettel, vagy halom a halommal, de a magányosság, a meg nem értettség, a kirekesztettség, sorsunk marad ebben a világban...

(Iz 51:5) Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket.

Uram Jézus, méltatlanul és megrendülten állok a Te nagyságod előtt. Fogadj el engem, mint kistestvéredet, és légy az én Nagy Testvérem. Ámen.

Jézus engedelmessége

(Fil 2:5-8) Ugyanaz az érzés legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt. Ő, isteni mivoltában nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak, amihez föltétlenül ragaszkodjék, inkább szolgai alakot öltve kifosztotta önmagát és hasonló lett az emberekhez: külsejét tekintve olyan volt, mint egy ember. Megalázta magát és engedelmes lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.

Az engedelmesség akarat kérdése, és ha akarat kérdése, akkor azt egy döntés előzi meg... A döntés pedig az ember szívéből jön, ahol a személy legbensőbb központja van (Péld 4:23). A meghozott döntést három tulajdonság határozza meg: az érzelem, az értelem és az akarat.  Felfogjuk a dolgokat értelmileg, majd ha megértjük azokat, akkor megkedveljük érzelmileg, és ha megkedveltük érzelmileg, akkor döntünk is mellettük akaratilag. Gyakran az érzelmek vezetik az embert, és kiiktatják az értelmet. De ha az érzelmek veszik át az irányítást, akkor az ember a szenvedélyek rabjává válik...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

Az Úr Jézus Szent Szívében, egy személyben, két természet és két akarat van: az isteni és az emberi. Emberi természete és akarata hordozza, és egésszen aláveti magát az isteni természetnek és akaratnak. Tehát ha Jézus engedelmességéről elmélkedünk, akkor azt az Ő isteni természete és emberi természete szerint kell tennünk...

Az engedelmesség általában abban áll, hogy alávetjük akaratunkat egy másik személy, egy felettes hatalom akaratának. Nem azt tesszük, amit mi akarunk, hanem azt, amit másvalaki akar. A mi akaratunk belesímúl a másik, felettes személy vagy hatalom akaratába. Tehát az engedelmesség valójában alázat és gyermeki lekület. Könnyű engedelmes lenni, amikor megvan hozzá az értelmi és az érzelmi hozzájárulás. Az engedelmesség akkor nehéz, amikor olyan valaminek kell alávetnünk akaratunkat, amit nem értünk és, ami nem is  vonz érzelmileg, azaz nem szeretünk...

A. Az örök Ige engedelmessége a megtestesülés előtt

Az örök Ige, a második isteni személy, öröktől fogva aláveti magát a mennyei Atyának:

(Zsid 10:5-7) Ezért mondja, amikor a világba lép: „Nem kell neked a véres és az ételáldozat, de embertestet alkottál nekem, engesztelés sem kedves, s égő áldozat. Így szóltam hát: itt jövök, Istenem,  hogy akaratodat megtegyem, amint a könyvtekercsben írva van.”

Tehát a második isteni személy, öröktől fogva, már a megtestesülés előtt is, tökéletesen engedelmes volt a mennyei Atya iránt. A Szentháromság egy Isten örökké boldog harmóniában él. Az Atya szeretetből mindent odaad a Fiúnak, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, mint az Atyát (Jn 5:22-23), és a Fiú, szeretetből és engedelmesen, mindent visszaad az Atyának, hogy csak egyedül az Övé legyen az uralom (1Kor 15:28). A szeretet és dicsőség oda és visszaadása a Szentlélek által történik, Aki a harmadik isteni személy...

(Jn 5:22-23) Az Atya nem ítél el senkit, hanem egészen a Fiúra bízta az ítéletet, hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút is, ahogy az Atyát tiszteli.

(1Kor 15:28) Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben.

B. Jézus engedelmessége az Ő emberi természete szerint

1. Jézus engedelmeskedett szüleinek

Olvashatjuk a Lukács evangéliumában, hogy az Úr Jézus, 12 éves korában, engedelmesen hazament a szüleivel Názáretbe. Ott növekedett testben és bölcsességben, korban és kedvességben az emberek előtt, élve az Ő rejtett életét, mindaddig, amíg színre nem lépett a Jordán folyónál...

(Lk 2:51-52) Akkor hazatért velük. Elment Názáretbe, és engedelmeskedett nekik. Anyja megőrizte szívében mindezeket a szavakat. Jézus pedig növekedett bölcsességben, korban és kedvességben Isten és az emberek előtt.

2. Jézus engedelmeskedett  a törvénynek, az írástudóknak és a papoknak

Az Úr Jézus a Szent Családba született bele, József házába, akik Mózes törvénye szerint éltek. Egész rejtett élete alatt, tökéletes engedelmességgel tartotta meg a törvényt. Sőt, színrelépése után is azt tanította, hogy nem azért jött, hogy eltörölje a törvényt, hanem azért, hogy beteljesítse azt. Gyógyításai után pedig azt kérte a meggyógyítottól, hogy menjen el a papokhoz, mutassa meg magát, és vigyen áldozatot a megtisztulásáért...

(Mt 5:17-20) Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem a törvényt vagy a prófétákat; nem azért jöttem, hogy érvénytelenné tegyem, hanem hogy beteljesítsem. Mert bizony, mondom nektek: amíg el nem múlik az ég és a föld, egy i betű vagy egy vesszőcske sem marad el a törvényből, amíg minden be nem teljesedik. Aki tehát egyet is elhagy e legkisebb parancsok közül és úgy tanítja az embereket, azt a legkisebbnek fogják hívni a mennyek országában; aki pedig megteszi és tanítja, azt nagynak fogják hívni a mennyek országában. Mert mondom nektek: ha a ti igaz voltotok nem múlja felül az írástudókét és farizeusokét, semmiképp sem mentek be a mennyek országába.

(Mt 23:1-3) Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak, Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek: Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek.

(Lk 5:14)  És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, úgymond, mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul ő nékik.

3. Jézus engedelmeskedett a mennyei Atyának

Az Úr Jézus elfogadta és véghezvitte küldetését a mennyei Atya akarata szerint, szolgálta a hitetlen és romlott nemzedéket, míg végül kereszthalálra nem ment értünk, mindnyájunkért...

(Mt 17:17) Jézus így szólt: „Hitetlen és romlott nemzedék! Meddig kell még veletek maradnom? Meddig tűrjelek titeket? Hozzátok ide!”

(Jn 6:37-39) Mindenki, akit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, nem utasítom el, mert nem azért szálltam le a mennyből, hogy a magam akaratát tegyem, hanem annak akaratát, aki küldött engem. Annak, aki küldött engem, az az akarata, hogy el ne veszítsek semmit abból, amit nekem adott, hanem föltámasszam azt az utolsó napon.

 

C. A feltámad és megdicsőült Jézus engedelmessége

 

A megdicsőült Úr Jézus mindenkor engedelmeskedik a mennyei Atyának, Akinek a jobbján áll (ApCsel 7:56). Ez az engedelmesség akkor teljesedik be, amikor már mindent lába alá vetett, és akkor majd önmagát is aláveti a mennyei Atyának...

(ApCsel 7:56) Így szólt: „Íme, látom a megnyílt eget, és az Emberfiát, amint az Isten jobbján áll!”

(1Kor 15: 25-28) Mert addig kell neki uralkodnia, amíg ellenségeit mind a lába alá nem veti. Mint utolsó ellenséget, a halált semmisíti meg, mert mindent lába alá vetett. Amikor azonban ezt mondja: »Minden alá van vetve«, kétségtelenül kivétel az, aki mindent alávetett neki. Mikor pedig minden alá lesz vetve neki, akkor a Fiú maga is aláveti magát annak, aki mindent alávetett neki, hogy Isten legyen minden mindenben.

D. Az engedelmesség gyümölcsei

Az engedelmesség csak akkor igazi, ha azt önként vállaljuk, és ha értelemes és szeretetből fakadó. Ha az nem ilyen, akkor csak egy kényszer... Az engedelmesség elsősorban is gyógyír a kevélység ellen, ami a főbűnök leggonoszabbja, másodsorban pedig isteni eledel (Jn 4:34)...

(Jn 4:34) Jézus megmagyarázta nekik: „Az én eledelem az, hogy annak akaratát tegyem, aki engem küldött, és hogy elvégezzem művét.

Az igazi engedelmesség eltölti a lelket mennyei örömmel és szent lelkesedéssel. Az igazán értelmes és szerelmes engedelmesség kulcsa a kegyelem kiapadhatatlan forrásának (Jn 1:16). Ez olyan, mint amikor egy bőséges lakomán eltelünk mindenféle jó étellel, kövér falatokkal és édességekkel. Ezért mondja az Úr Jézus, hogy az Ő igája édes és az Ő terhe könnyű (Mt 11:30)...

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

(Mt 11:30) Az én igám édes,  az én terhem könnyű.”

Uram Jézus! Bocsásd meg kevélységem és engedetlenségem, mert azok az én megromlott természetemből fakadnak. Add mindig kegyelmedet, hogy megnyíljon a szívem az értelmes, szerelmes és tökéletes engedelmességre. Ámen.