Én vagyok a feltámadás és az élet

(Jn 11:20-27) Amikor Márta meghallotta, hogy Jézus közeledik, eléje sietett, Mária pedig otthon maradt. „Uram – szólította meg Márta Jézust –, ha itt lettél volna, nem halt volna meg testvérem. De most is tudom, hogy bármit kérsz az Istentől, megadja neked.” Jézus megnyugtatta: „Feltámad testvéred.” „Tudom, hogy feltámad – mondta Márta – majd a feltámadáskor, az utolsó napon.” Jézus így folytatta: „Én vagyok a feltámadás és az élet. Aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog. Az, aki úgy él, hogy hisz bennem, nem hal meg örökre. Hiszed ezt?” „Igen, Uram – felelte –, hiszem, hogy te vagy a Messiás, az Isten Fia, aki a világba jön.”

Amikor az ember először ismeri meg az Úr Jézust, akkor a földi, test szerinti názáreti Jézusba lesz szerelmes. Keresi, kutatja a galileai vidéken járó Jézus szavait, és követi a lába nyomát. Elképzeli valamelyik Jézus élete című film alapján az Ő ábrázatát, haját, szakállát, köntösét és saruját... Fontos az embernek, hogy el tudja képzelni az Úr Jézust, de valójában, senki sem tudja, hogy Ő hogy nézett ki. Érdekes, hogy az apostolok, akik évekig jártak vele, nem tartották fontosnak megjegyezni, hogy az Úr Jézusnak milyen volt a termete, milyen volt a haja színe, a szeme, vagy milyen volt az arca (Iz 53:2). Semmit sem írtak erről, és okkal, mert nem az az örömhír lényege, hogy az Urat test szerint ismerjük...

(Iz 53:2) Úgy nőtt fel előttünk, mint a hajtás, és mint a gyökér a szomjas földből. Nem volt sem szép, sem ékes, hiszen láttuk, a külsejére nézve nem volt vonzó.

(Róm 8:9) Ti nem test szerinti, hanem Lélek szerinti emberek vagytok, ha valóban Isten Lelke lakik bennetek. Akiben viszont nincs meg Krisztus Lelke, az nem az övé.

A evangélium lényege az örömhír, hogy Isten elküldte nekünk egyszülött Fiát, hogy minket megváltson, és a tanúskodás, hogy az Úr Jézus Krisztus valóban feltámadt. Ezért Szent Pál, aki már a megdicsőült Úr Jézussal találkozott a nagy fényességben (ApCsel 9:3-5), kihangsúlyozta, hogy nem a test szerinti Jézust kell nekünk ismernünk...

(ApCsel 9:3-5) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül. Földre hullott, és hallotta, hogy egy hang így szól hozzá: „Saul, Saul, miért üldözöl engem?” Erre megkérdezte: „Ki vagy, Uram?” Az folytatta: „Én vagyok Jézus, akit te üldözöl.

(2Kor 5:16) Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.

Tehát az örömhírt hírdetőnek szüksége van egy második megtérésre, egy második találkozásra: a feltámadt Úr Jézus Krisztussal való találkozásra. Nekünk nemcsak a 2000 évvel ezelőtt a földön járó, tanító, gyógyító, ördögöket űző Jézusról kell beszélnünk, hanem tanúskodnunk kell a feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztusról. Ha nem ezt tesszük, akkor nem teljes az evangelizációnk, mert a feltámadás nélkül a hitünk mit sem ér...

(1Kor 15:12-32) Ha pedig Krisztusról azt hirdetjük, hogy feltámadt a halottak közül, hogyan mondhatják közületek némelyek, hogy nincs halottak feltámadása? Hiszen ha nincs a halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, akkor hiábavaló a mi igehirdetésünk, de hiábavaló a ti hitetek is. Sőt Isten hamis tanúinak is bizonyulunk, mert akkor Istennel szemben arról tanúskodtunk, hogy feltámasztotta a Krisztust, akit azonban nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak. Mert ha a halottak nem támadnak fel, Krisztus sem támadt fel. Ha pedig Krisztus nem támadt fel, semmit sem ér a ti hitetek, még bűneitekben vagytok. Sőt akkor azok is elvesztek, akik Krisztusban hunytak el. Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk. Ámde Krisztus feltámadt a halottak közül, mint az elhunytak zsengéje. Mert ember által van a halál, ember által van a halottak feltámadása is. Mert ahogyan Ádámban mindnyájan meghalnak, úgy a Krisztusban is mindnyájan életre kelnek. Mindenki a maga rendje szerint: első zsengeként támadt fel Krisztus, azután az ő eljövetelekor következnek azok, akik a Krisztuséi. Azután jön a vég, amikor átadja az az uralmat Istennek és Atyának, amikor eltöröl minden fejedelemséget, minden hatalmat és erőt. Mert addig kell uralkodnia, míg lába alá nem veti valamennyi ellenségét. Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál. Mert Isten mindent az ő lába alá vetett. Amikor pedig azt mondja, hogy minden alá van vetve, nyilvánvaló, hogy annak kivételével, aki neki alávetett mindent. Amikor pedig majd alávettetett neki minden, akkor maga a Fiú is aláveti magát annak, aki alávetett neki mindent, hogy Isten legyen minden mindenekben. Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük? Miért vállalunk veszedelmet mi is minden percben? Naponként a halállal nézünk szembe, oly igaz ez, testvéreim, mint a veletek való dicsekvésem a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban. Ha csak emberi módon küzdöttem a vadállatokkal Efezusban, mi hasznom belőle? Ha a halottak nem támadnak fel, akkor „együnk és igyunk, mert holnap úgyis meghalunk”.

Izrael népe már az ószövetségben is hitt a feltámadásban (Ez 37:5-6, Jób 19:25-27), de akkor is voltak olyanok, akik nem hittek, mint ahogyan ma is vannak. Ilyenek voltak a szadduceusok, akik tagadták a feltámadást, és ilyenek ma az agnosztikusok is (Mt 22:23)...

(Mt 22:23) Aznap még szadduceusok is mentek hozzá, akik tagadták a feltámadást.

(Ez 37:5-6) Ezt üzeni az Úr, az Isten ezeknek a csontoknak: Nézzétek, éltető leheletet adok belétek, és megelevenedtek. Ellátlak inakkal és beborítlak hússal benneteket; bőrt húzok rátok és éltető leheletet adok nektek, és élni fogtok. Akkor megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.

(Jób 19:25-27) Mert tudom, hogy megváltóm él, s a végső napon felkelek a földről; és ismét körülvesz a bőröm, és saját testemben látom meg Istenemet; én magam látom meg őt, és önnön szemem nézi őt, és nem más!

1. Feltámadásunk a keresztségben

Szent Páltól tudjuk, hogy az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedtünk meg, és Őbenne támadunk fel egy új életre...

(Róm 6:3) Vagy nem tudjátok, hogy mindnyájan, akik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusra, az ő halálára keresztelkedtünk meg?

(Kol 2:12) Benne temetkeztetek el a keresztségben, és benne támadtatok fel, annak az Istennek az erejébe vetett hit által, aki Őt a halálból feltámasztotta. 

Sőt, Szent Pál tovább fokozza... Nemcsak az Úr Jézus Krisztus halálára keresztelkedünk meg, hanem mindazok halálára is, akik Krisztusban szenderedtek el...

(1Kor 15:29) Különben mi értelme van annak, hogy a halottakért megkeresztelkednek? Ha a halottak egyáltalán nem támadnak fel, miért keresztelkednek meg értük?

Olvashatjuk Szent Pál levelében, hogy Ádámban mindnyájan meghaltunk az eredeti bűn által, mert mindnyájan vétkeztünk, és nélkülözzük Isten dicsőségét...

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Test szerint, szüleinktől egyesüléséből származva, az eredeti bűn halálába születtünk bele, és el voltunk szakítva Istentől. A keresztségben, víz és Szentlélek által (Jn 3:5), meghaltunk e világnak, és eltemetkeztünk test szerint az Úr Jézus Krisztus kereszthalálában, hogy feltámadjunk lélekben Krisztussal (Róm 6:4), a fogadott istengyermeki állapotban (Róm 8:15)...

(Jn 3:5) Erre Jézus azt mondta: „Bizony, bizony, mondom neked: Aki nem vízből és Szentlélekből születik, az nem megy be az Isten országába.

(Róm 6:4) A keresztség által ugyanis eltemetkeztünk vele együtt a halálba, hogy amint Krisztus feltámadt a halottak közül az Atya dicsősége által, éppúgy mi is az új életben járjunk.

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Tehát a keresztségben meghalunk a testnek és a világnak, hogy feltámadjunk lélekben Istennek. E lelki karaktert adó szentség nemcsak egy esemény, hanem egy folyamat elindítója is, amelyben egyre inkább meghalunk a testnek és a világnak, öldökölve tagjainkban a testieket, hogy növekedjünk a kegyelem által lélekben...

(Róm 8:1-14) Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint. Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől. Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben. Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint. Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira. Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség. Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti. A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt. De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé. Hogyha pedig Krisztus ti bennetek van, jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért. De ha Annak a Lelke lakik bennetek, a ki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által. Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk: Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek. Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai. Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, a ki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!

2. Feltámadásunk a szentmisében

A vasárnapi szentmise, a hét első napjának, a feltámadás napjának ünneplése. A szentmisében, az áldozati liturgiában, amikor megtörténik az átváltoztatás, akkor a kenyér és a bor színe alatt, az élő, feltámadt és megdicsőült Úr Jézus Krisztus szent teste jelenik meg valóságosan. A legméltóságosabb Oltáriszentségben, az Úr Jézus Krisztus szent testében és vérében, benne van az egész mindenség és az egész üdvtörténet, mert Őbenne foglaltatik össze az egész teremtett világ, kezdetétől a végezetéig és így, mi is benne vagyunk az egész életünkkel és sorsunkkal...

(Kol 1:19-20) Úgy tetszett az Atyának, hogy benne lakjék az egész teljesség, s hogy általa békítsen ki magával mindent a földön és a mennyben, minthogy Ő a kereszten vérével békességet szerzett.

Ezért, amikor szentáldozáshoz járulunk, akkor részesülünk az Úr Jézus Krisztus feltámadásban, és ekkor az Úr Jézus a mennyei Atya kebelére visz minket. Kb. 10 percig, amíg az Oltáriszentség anyagi színe fel nem oldódik keblünkben, a legszorosabb kapcsolatban vagyunk a feltámadt Krisztussal, és Őáltala, Ővele és Őbenne a mennyei Atyával, Akinek keblére szállunk...

Még a protestánsok is, akik nem hisznek az Oltáriszentségben, és csak úrvacsorát tartanak, ők is részesülnek valamilyen tökéletlen és töredékes módon e szentség javaiból, és az Úr oltáráról lefolyó kegyelem áradatából, amely Katolikus Egyházából árad szét a világba (Dominus Iesus IV. - Hittani Kongregáció).

3. Feltámadásunk a szentgyónásban

Ha lélek szerint élünk, akkor a kegyelem ereje megvéd minket a nagyobb bűnöktől. De sajnos, az ember néha elfordul Istentől, és tudatosan követ el súlyos bűnöket. Ezek aztán lehetnek halálos bűnök is (1Ján 5:16), amelyek elszakítanak Istentől, és a lélek halálát okozzák. Ez a tékozló fiú állapota (Lk 15:13)…

(Lk 15:13) Nem sokkal ezután a fiatalabb fiú összeszedte mindenét, elment egy távoli országba, és ott léha élettel eltékozolta vagyonát.

(1Ján 5:16) Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, de nem halálos bűnt, könyörögjön, és az Isten életet ad annak, a ki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.

A tékozló fiút mindig hazavárja az irgalmas Atya, és hazavárják mindazok is, akik szeretik őt, imádkoznak érte és hisznek újjászületésében (Lk 15:32). A hazatérés nem más, mint a bűnbánat, a lélek töredelme, amely által a bűnös ember belátja, hogy vétkezett, hogy tehetetlen, és Isten irgalmára szorul (Lk 15:17-18)... 

(Lk 15:17-18) Ekkor magába szállt: Apám házában a sok napszámos bővelkedik kenyérben – mondta –, én meg éhen halok itt. Útra kelek, hazamegyek apámhoz, és megvallom: Apám, vétkeztem az ég ellen és teellened.

(Lk 15:32) S illett vigadnunk és örülnünk, mert ez az öcséd halott volt, és életre kelt, elveszett, és megkerült.

Az igazi bűnbánó ember sürgető szükségét érzi, hogy egy tappintható, hús-vér embernek mondhassa el bűneit, aki Krisztust és az egész Egyházat képviseli. Szükségét érzi, hogy legyen már valaki ezen a világon, aki az ő bűnbakja legyen, akire rádobhatja bűneit, hogy aztán kikergetve azt a pusztába, megszabaduljon tőlük (Lev 16:21). Ez a tappintható hús-vér valaki nem más, mint a felszentelt, gyóntató pap, aki a gyóntató fükében vár a bűnbánóra...

(Lev 16:20-21) Amikor befejezi a szentélynek, a megnyilatkozás sátorának és az oltárnak a kiengesztelését, hozassa oda a még élő bakot. Áron tegye mindkét kezét a fejére, és olvassa rá Izrael fiainak minden mulasztását, minden engedetlenségét és minden bűnét. Miután így a bak fejére olvasta őket, vezettesse a pusztába egy emberrel, aki késznek mutatkozik rá...

(2Kor 5:18) Mindez Istentől ered, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, s aki ránk bízta a kiengesztelés szolgálatát.

A protestánsok, akik nem végeznek szentgyónást, jól teszik ha legalább lelkigondozáson vesznek részt, amelyben megvallják egymásnak bűneiket, imádkoznak egymásért, még ha nem is részesülnek feloldozásban. Bízzunk abban, hogy a mennyei Atyának nagy az irgalma, és minden igazi bűnbánónak megbocsátja bűneit az ő élethelyzete szerint...

(Jn 20:23) Akinek megbocsátjátok bűneit, bocsánatot nyer, akinek pedig megtartjátok, az bűnben marad.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Sokat tehet az igaznak odaadó könyörgése.

Aki jó szentgyónást végez és megvallja bűneit, az feltámad a lelki halálából, ahogyan feltámadt a hazatérő tékozló fiú is, és a sötétségből újból a világosságra megy...

 

4. Feltámadásunk testben

A feltámadásban való kételkedés, és annak szóval való tagadása súlyos bűn... Milyen szomorú dolog, amikor egy temetésen, a szent kereszt mögött haladva és a koporsót kísérve, azt mondják egyesek: Ki tudja?... Még senki se tért onnan vissza...  Az ilyen botránkoztató kijelentések hiábavalóvá teszik az Úr Jézus Krisztus kereszthalálát és feltámadását. Az ilyenek, ha meg nem térnek, bizonyára meghalnak bűneikben, és nem részesülnek a feltámadáskor Krisztus dicsőségében...

Alapvető különbség van az hitet megerősítő, jelszerű feltámadások között és az Úr Jézus Krisztus dicsőséges feltámadása között. Az Úr Jézus feltámasztotta Lázárt (Jn 12:9:11), Jairus leányát és a naimi ifjút, de ezek ismét meghaltak, mert csak a romlandó testükbe tért vissza a lelkük. Péter apostol is feltámasztotta Tabitát (ApCsel 9:40) és Pál apostol is Eutikhoszt (ApCsel 20:9), de ők is újból meghaltak. Az Úr Jézus Krisztus feltámadása azonban megdicsőült feltámadás, amelyen nincs többé hatalma a halálnak (1Kor 15:51-55). Ehhez hasonló testben támaszt fel minket is az Úr az utolsó napon (1Ján 3:2)...

(Jn 12:9-11) A zsidók közül sokan megtudták, hogy ott van, és odamentek, nemcsak Jézus miatt, hanem hogy Lázárt is lássák, akit föltámasztott a halálból. A főpapok pedig azon tanakodtak, hogy Lázárt is megölik, mert a zsidók közül sokan mentek oda miatta, és hittek Jézusban.

(1Kor 15:51-55) Nézzétek, titokba avatlak titeket: nem halunk meg ugyan mindnyájan, de mindnyájan eltávozunk, hirtelen egy szempillantás alatt, a végső harsonaszóra. Megszólal a harsona, mire a holtak romlatlanságra támadnak föl, mi pedig elváltozunk.Ennek a romlandó testnek föl kell öltenie a romlatlanságot, ennek a halandónak a halhatatlanságot. Mikor pedig a romlandó test romlatlanságba öltözik, s a halandó halhatatlanságba, akkor válik valóra az Írás szava:„A győzelem elnyelte a halált: halál, hol a te győzelmed? Halál, hol a te fullánkod?”

(1Ján 3:2) Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, de még nem lett nyilvánvaló, hogy mik leszünk. Azt tudjuk, hogy amikor megjelenik, hasonlók leszünk hozzá, mert látni fogjuk őt, úgy, amint van.
 

Mi, akik hiszünk az Úrban, nem halunk meg soha, és életünk végén, ha meg is hal a testünk, élni fogunk Krisztussal a mennyben. Átmegyünk az örök életbe, hogy majd feltámadjunk dicsőségben, az elredelt időben, romolhatatlan testben, mert a Krisztusba vetett reményünk meg nem csalhat minket (Róm 5:5)...

             
(Mt 16:28) Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.

(Róm 5:5) A remény pedig nem csal meg, mert a nekünk ajándékozott Szentlélekkel kiáradt szívünkbe az Isten szeretete.

(1Kor 15:35-49) De – kérdezhetné valaki – hogyan támadnak fel a halottak? Milyen testben jönnek majd elő? Ostoba! Amit elvetsz, nem hajt csírát, hacsak el nem rothad. Amit elvetsz, még nem növény, az csak azután fejlődik, hanem puszta mag, például búzaszem vagy más egyéb. Isten testet ad neki tetszése szerint, minden magnak neki megfelelő testet. Nem minden test egyforma, hanem más az emberé, más az állaté, más a madáré, más a halé. S van égi test meg földi test, de másként ragyog az égi, másként a földi. Más a Nap ragyogása, más a Hold fényessége, más a csillagok tündöklése, sőt az egyik csillag fénye is különbözik a másikétól. Ilyen a halottak feltámadása is. Romlásra vetik el – romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el – dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el – erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el – szellemi test támad föl. Ha van érzéki test, van szellemi is. Ahogy az Írás mondja: „Ádám, az első ember élő lénnyé lett”, az utolsó Ádám pedig éltető lélekké. De nem a szellemi az első, hanem az érzéki, aztán következik a szellemi. Az első ember földből való, földi; a második ember a mennyből való. Amilyen a földből való, olyanok a földiek is, s amilyen a mennyből való, olyanok a mennyeiek is. Ezért ahogy a földi ember képét hordoztuk, a mennyeinek a képét is fogjuk hordozni.

Akkor majd beteljesedik a mi teljes megváltásunk, amikor a feltámadásban megvalósúl testünk megváltása is, vagyis lelkünk egyesülése a megdicsőült testünkkel...

(Róm 8:23) De nem csak az, hanem mi is, akik magunkban hordjuk a Lélek zsengéit: mi is sóhajtozunk és várjuk a fogadott fiúságot, testünk megváltását.

Urunk Jézus Krisztus! Marana tha! Várjuk már, hogy színről színre láthassuk szent arcodat. Ámen.

Én vagyok az igazi szőlőtő

(Jn 15:1-9) Én vagyok az igazi szőlőtő, Atyám pedig a szőlőműves. Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen. Ti már tiszták vagytok az ige által, amelyet mondtam nektek. Maradjatok bennem, és én tibennetek. Miként a szőlővessző nem tud gyümölcsöt hozni önmagától, ha nem marad a szőlőtőn, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti pedig a szőlővesszők. Aki bennem marad, és én őbenne, az bő termést hoz, mert nálam nélkül semmit sem tehettek. Ha valaki nem marad bennem, azt kivetik, mint a szőlővesszőt, és elszárad; összeszedik, tűzre vetik és elég. Ha bennem maradtok, és az én igéim tibennetek maradnak, kérjetek, amit csak akartok, és megkapjátok. Azáltal dicsőül meg Atyám, hogy sok gyümölcsöt hoztok, és tanítványaim lesztek. Ahogy engem szeretett az Atya, úgy szerettelek én is titeket. Maradjatok meg szeretetemben.

Tamási Áron írta az Ábel Amerikában (1934) című regénye végén: "Azért vagyunk a világon, hogy valahol otthon legyünk benne." Ez a mondat azt akarja kifejezni, hogy az ember természetéhez tartozik, hogy valahová tartozzon, valahol otthon legyen, valahol egy határon, egy ajtón belül lehessen...

Először édesanyánk méhébe oltódtunk bele, aztán egy családba születtünk, majd fozkozatosan kivezettek minket a világba. Ekkor kezdődik el bennünk az elidegenedés, ekkor kezdtünk elszakadni a testi beleoltottságunktól, és egyre inkább feszültéggé válik bennünk a hovatartozásunk és az életünk célja. Ha nem fedezzük fel, hogy e világban csak vándorok vagyunk, hogy beleoltottságunk nem lehet csupán testi, nem lehet csak e világból való, akkor egyre inkább megrekedünk életünkben, emberségünkben és lelki fejlődésünkben...

A keresztség szentsége

A lelki beleoltottságunk a keresztség szentsége által történik. Ez a legfontosabb beavató szentség, amelyet nem is tudatosítunk kellőképpen. A keresztség szentsége által, legyen az akár csecsemő keresztség, akár felnőtt keresztség, a megkeresztelt személy lelke beleoltatik a Szentháromság egy Isten isteni életébe, a Fiú pontján, az Úr Jézus Krisztusban.

Mivel a Szentháromság egy Isten misztérium, ezért képzeljük el a Szentháromságot, mint egy egyenlő szárú háromszöget. A háromszög egy-egy oldala, illetve annak sarkai, a Szentháromság egy Isten három személyét jelképezi. Mi, megkereszteltek, a keresztség szentségének kiszolgáltatása által, beleoltatunk az isteni háromszög Fiú sarkába, és ezáltal megnyílik számunkra a Fiú ponján, az Úr Jézus Krisztusban, a kegyelem forrása, és belénk árad az isteni kegyelem szent olaja (Zak 4:12)...

(Zak 4:12) És másodszor is mondtam neki: »Mi az olajfáknak az a két hajtása, amelyből két aranytölcséren keresztül ömlik az aranyszínű olaj?«

A keresztség szentsége egy karaktert adó és pecsételő szentség, amely által eltöröltetik lelkünkben az eredeti bűn következménye, részesei leszünk a Szentháromság egy Isten isteni életnek, és a Fiú érdemei által, Jézus Krisztusban, Isten fogadott gyermekei leszünk (Róm 8:15). A keresztségben Isten lefoglal magának bennünket jogilag is, az Ő Szent Fiában, az Úr Jézus Krisztus keresztáldozatának győzelme által, és eltörli az ördögöt hatalmát az életünk fölött...

(Róm 8:15) Nem a szolgaság lelkét kaptátok ugyanis, hogy ismét félelemben éljetek, hanem a fogadott fiúság lelkét nyertétek el, általa kiáltjuk: Abba, Atya!

Ami nem szűnik meg a keresztség szentsége által (Mt 28:19), az a bűnre hajló lelki gyengeségünk. Ezért egy életen át kisérthetők vagyunk, és ebben az életben soha nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben. Az életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért (1Pét 5:8)...

(Mt 28:19) Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet. Kereszteljétek meg őket az Atya és a Fiú és a Szentlélek nevében...

(1Pét 5:8) Józanok legyetek és vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán körüljár, keresve, kit nyeljen el.

A bűnbánat szentsége

Mivel egy életen át kisérthetők vagyunk, nincs teljes biztonságunk a bűnnel szemben, és életünk egy folyamatos küzdelem az Úr Jézus Krisztusban való megmaradásért, ezért Isten, az Ő végtelen szeretete és irgalmassága által, megadta nekünk a "második ugródeszkát", az isteni életbe való visszaoltódás lehetőségét, a bűnbánat szentsége által, vagy másnéven, a kiengesztelődés szentsége által...

(Jn 20:23) Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.

(2Kor 5:18) De ezt Isten viszi végbe, akit Krisztus kiengesztelt irántunk, és aki minket a kiengesztelődés szolgálatával megbízott.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok. Igen hathatós az igaz ember buzgó könyörgése.

Szent Pál írta, hogy aki azt gondolja, hogy áll, kapaszkodjék (1Kor 10:12)...

(1Kor 10:12) Aki azt hiszi, hogy áll, ügyeljen, nehogy elessék.

Senki sincs biztonságban, és senki sem mentes az elbukástól. De akinek hite van, ha hétszer bukik is el, ismét feláll (Péld 24:16)... 

(Péld 24:16) Mert az igaz fölkel, ha hétszer esik is, de a gonosztevők esése végzetes.

A bűnbánat szentsége annyiban különbözik a keresztség szentségétől, hogy az nem egy karaktert adó szentség, hanem egy visszaoltó szentség. A keresztség által, az istengyermekség pecsétje eltörölhetetlenül a lelkünkbe van nyomva, olyannyira, hogy még az elkárhozottakon is látható. A bűnbánat szentsége az elbukott istengyermeket újból felemeli, és újból visszaoltja Isten életébe, a kegyelem forrásába, az Úr Jézus Krisztusba. A bűnbánat szentségét kiengesztelődés szentségének is nevezik, ezért annak kiszolgáltatása az Istennel való kiengesztelődés szolgálata. Ezt a szolgálatot Úr Jézus az apostolokra és azok utódaira  bízta, a kulcsok hatalma által (Mt 16:19)...

(Mt 16:19) Neked adom a mennyek országa kulcsait. Amit megkötsz a földön, a mennyben is meg lesz kötve, s amit feloldasz a földön, a mennyben is fel lesz oldva.

A Szentlélek keresztség

Habár meg vagyunk keresztelve, meg vagyunk bérmálva és rendszeresen szentgyónáshoz járulunk, tehát bele vagyunk oltódva az Úr Jézus Krisztusba, mégsem vagyunk eléggé nyitottak a kegyelem befogadására. Ez azért van, mert habár megkaptuk az istegyermekség karakterét, rajta csüngünk a kegyelem forrásának csapján, mégis, a belénk oltott lelki csatorna el van dugulva. Ezt az eldugulást a világias lelkület, a világhoz való hasonulás és a világ szerinti gondolkodás okozza (Róm 12:2). Ez hasonlít ahhoz, amikor egy ház esőcsatornáját eldugják a száraz falevelek. Ilyenkor ezt ki kell tisztítani...

(Róm 12:2) És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.

Hasonlóképpen, ha megnyitjuk szívünket az Úr Jézus Krisztus előtt, megtérünk bűneinkből és teljes szívünkből kérjük a Szentlelket, akkor a testvérek imája által (Jak 5:16), a Szentlélek, mint szent tűz (Lk 12:49), vagy mint élő víz (Jn 4:13-14), kidugja és kitisztítja lelkünk csatornáját. Ezáltal egyre jobban beleoltódunk az isteni életbe, egyre inkább részesei leszünk az isteni kegyelem kincstárának, a lelki adományoknak és karizmáknak...

(Lk 12:49) Azért jöttem, hogy tüzet dobjak a földre. Mi mást akarnék, mint hogy lángra lobbanjon!

(Jn 4:13-14) Jézus azt felelte: „Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjazik, de aki abból a vízből iszik, amelyet én adok neki, soha többé nem szomjazik meg, hanem a víz, amelyet adok neki, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.”

(1Kor 12:4) A lelki adományok különfélék, de a Lélek ugyanaz.

(Jak 5:16) Valljátok meg tehát egymásnak bűneiteket, és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok, mert sokat megtehet az igaz ember könyörgése.

A Krisztus szenvedéseivel való egyesülés

Az igazi szőlőtőbe való beleoltódás nemcsak a kegyelem vigasztaló jelenlétét jelenti, hanem a szenvedést is. Manapság a krisztuskövetők botránykövévé váltak az Úr Jézus követelményei és az Ő keresztje. A mai krisztuskövetők csak az Úr Jézus ígéreteit, vigasztalásait és örömeit hallgatják szivesen, de szenvedéseinek kelyhétől és keresztjétől írtóznak, óckodnak és megfutamodnak. Pedig nincs más eszköz a Krisztusba való igazi beleoltódásra és az Ővele való teljes egyesülésre, mint részesülni az Ő szenvedéseiben...

(Mt 10:38) Aki nem veszi föl keresztjét és nem követ engem, nem méltó hozzám.

(Mt 20:22) Jézus így válaszolt: „Nem tudjátok, mit kértek. Ki tudjátok inni azt a kelyhet, amelyet majd én kiiszom?” „Ki tudjuk” – felelték.

(Lk 7:23) Boldog, aki nem botránkozik meg bennem.

(Lk 20:18) Mindaz, aki erre a kőre ráesik, összezúzódik, akire pedig ez ráesik, szétmorzsolja azt.

(1Pét 2:7-8) Nektek tehát, mivel hisztek benne, dicsőségetekre válik, a hitetlenekre ellenben ez vonatkozik: „Az a kő, amelyet az építők elvetettek, szegletkő lett”, a botlás köve és a botrány sziklája: megbotlanak benne, mert nem fogadták el hittel a tanítást, amelyre meghívást kaptak.

A zsidók elsőbbrendűsége

A Krisztusba való beleoltottság és a szent hierarhia (Mt 20:23) szempontjából, van aki a zsidókat másodrendűeknek gondolja és van, aki elsőbbrendűeknek. Sokan azért tekintik a zsidókat másodrendűeknek, mert a zsidók nem fogadták el az Üdvözítőt, és ezért szerintük Isten elvetette őket. Mások viszont a zsidókat továbbra is elsőbbrendűeknek tekintik, mert Isten nem bánja meg, nem vonja vissza igéreteit és adományait. És szerintem is ez a helyes álláspont...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(Róm 11:28-29) Ők az evangéliumot tekintve ellenségek ugyan a ti javatokra; a kiválasztottságot tekintve azonban igen kedvesek az ősök kedvéért. Isten ugyanis nem bánja meg adományait és hívását.

Szent Pál részletesen kifejti a rómaiakhoz írt levelében (Róm 9-11), miszerint a zsidók keménynyakúsága arra szolgált, hogy az evangélium eljusson hozzánk is, a pogányokhoz és a pogányok ivadékaihoz. Az utolsó időkben viszont, Isten csodálatos módon megkönyörül a zsidókon is, mintegy hétezer férfiún (Róm 11:1-6) Ez a hétezer férfiú a megigazult zsidók teljességét jelképezi... A zsidók elsődlegesek a dicsőségben (Róm 2:9-10, 11:16-24), mert övék az igéretek, mert közülük származik az Üdvözítő (Lk 2:29-32) és, mert az Új Jeruzsálem kapuin is zsidó nevek fognak állni (Jel 21:12-14)...

 

(Lk 2:29-32) Most bocsátod el, Uram, ok szolgádat a te igéd szerint békességben, mert látták szemeim üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a nemzetek megvilágosítására és dicsőségére népednek, Izraelnek.

(Róm 2:9-10) Gyötrelem és kín lesz minden embernek, aki gonoszat tesz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek; viszont dicsőség, tisztesség és béke lesz mindenkinek, aki jót cselekszik, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek.

(Róm 11:1-6) Azt kérdem tehát: Vajon elvetette Isten az ő népét? Semmi esetre sem! Hiszen én is izraelita vagyok, Ábrahám utóda Benjamin törzséből. Isten nem taszította el népét, (Zsolt 94,14) amelyet eleve magáénak ismert. Vagy nem tudjátok, mit mond az Írás Illésről, hogyan tesz panaszt Istennél Izrael ellen? „Uram, prófétáidat megölték, oltáraidat felforgatták, egyedül én maradtam meg, s nekem is az életemre törnek.”(1Kir 19,10) És mit mond neki az isteni válasz?„Meghagytam magamnak hétezer férfit, akik nem hajtottak térdet Baál előtt.”(1Kir 19,18) Éppígy a jelenben is van maradék a kegyelemből való kiválasztás alapján. De ha kegyelemből, akkor már nem tettek fejében; különben a kegyelem már nem volna kegyelem.

(Róm 11:16-24) Ha szent a búza zsengéje, szent lesz a kenyér is, s ha szent a gyökér, szentek az ágak is. Ha letört is némely ág, s te vad olajfa létedre beoltattál, és részese lettél az olajfa gyökerének és nedvének, ne kérkedj az ágak rovására. Ha mégis kérkednél, tudd meg: nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged. Mondhatnád ugyan: Letörtek az ágak, hogy én oltódjam a helyükbe. Ez igaz. A hitetlenség miatt törtek le, te meg a hit által állsz. Ne légy hát fennhéjázó, hanem félj! Ha Isten nem kegyelmezett a természetes ágaknak, neked sem kegyelmez. Értsd meg tehát Isten jóságát és szigorát: szigorát a vétkesekkel szemben, irántad meg Isten jóságát, feltéve, hogy megmaradsz a jóban, különben téged is lenyesnek. S ők is beoltatnak, ha nem maradnak meg hitetlenségükben, mert Istennek van hatalma, hogy újra beoltsa őket. Ha téged ugyanis levágtak a természetes vad olajfáról, s a természet rendjén felülemelkedve beoltottak a nemes olajfába, mennyivel inkább beoltják majd azokat saját olajfájukba, akik természet szerint is oda valók.

(Jel 21:12-14) Széles, magas fala volt, tizenkét kapuval. A kapuk fölött tizenkét angyal és a kapukon nevek, Izrael tizenkét törzsének neve. Kelet felől három kapu, észak felől három kapu, dél felől három kapu, nyugat felől három kapu. A város falának tizenkét alapköve volt, rajtuk a Bárány tizenkét apostolának tizenkét neve.

Krisztus teste és az igazi szőlőtő

Az igazi szőlőtő és a szentpáli Krisztus misztikus teste (1Kor 12:12-27) hasonlatai között annyi a különbség, hogy a szőlőtő hasonlatnál ott vannak a gyümölcsök is, meg jelen van a kertész is, Aki a mennyei Atya. Krisztus misztikus testének tagjai a szőlővesszők, és a szőlőtő a test feje, maga sz Úr Jézus Krisztus.

Krisztus misztikus testében a szerepek, az adományok és a szolgálatok vannak kiemelve (1Kor 12:4-6), míg a szőlőtő példázatánál a vesszők táplálása és azoknak gyümölcsei (Gal 5:22-23). A szőlővesszők elhelyezkedése pedig a trónusok és a székek (Mt 20:23), amelyek a szenteknek vannak fenntartva kezdettől fogva. Minden székbe csak az ülhet bele, akinek azt szánták...

(Mt 20:23) Erre ő így folytatta: „Kelyhemet ugyan kiisszátok, de hogy jobb és bal felől üljetek, azt nincs hatalmamban megadni nektek. Az azokat illeti, akiknek Atyám szánta.”

(1Kor 12:4-6) A kegyelmi adományok ugyan különfélék, de a Lélek ugyanaz. A szolgálatok is különfélék, de az Úr ugyanaz. Az erőmegnyilvánulások is különfélék, de Isten, aki mindezt mindenkiben végbeviszi, ugyanaz.

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse pedig a szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

 

 

Az szőlővesszők sorsa

Tekintsük az ember lelkét szőlővesszőnek, ágnak, bokornak vagy akár fának, de tudnunk kell, hogy ha Krisztusban gyökerezik, akkor jó gyümölcsöt fog teremni és élni fog. Ha nem marad Krisztusban, akkor elfajzik és rossz gyümölcsöt fog teremni (Mt 7:17), vagy nem fog egyáltalán gyümölcsöt teremni (Mt 21:19). Az ilyeneket előbb-utóbb lemetszetik vagy kivágják (Lk 13:7), elszáradnak, és nem lesznek egyébbre jók, minthogy a Gyehenna tüzére vessék. Azokat, akik jó gyümölcsöt teremnek, időnként visszanyesik, hogy egészségesek legyenek, és még több gyümölcsöt teremjenek (Jn 15:2). A kertész maga a mennyei Atya. Vigyázzunk, mert Keresztelő Szent János szerint a fejsze már a fák gyökerére vettetett (Mt 3:10). Vigyázzunk, nehogy nekünk is kivágják életünk fáját. Az Úr Jézus megátkozta a gyümölcstelen fügefát, és az azonnal kiszáradt (Mt 21:19) ...
 

(Mt 3:10) A fejsze már a fák gyökerén van. Minden fát ugyanis, amely nem terem jó gyümölcsöt, kivágnak és tűzre vetnek.

(Mt 7:17) Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.

(Mt 21:19) Meglátott egy fügefát az út mellett, odament hozzá, de semmit nem talált rajta, csak leveleket. Azt mondta neki: »Ne legyen rajtad gyümölcs soha többé!« Erre a fügefa azonnal kiszáradt.

(Lk 13:7) Erre így szólt vincellérjéhez: három esztendeje már, hogy idejárok és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Minek foglalja el a földet?

(Jn 15:2) Minden szőlővesszőt, amely nem hoz rajtam gyümölcsöt, lemetsz, és minden termőt megtisztít, hogy többet teremjen.

Beleoltódások és eltávolodások

Néhány példa a szőlővesszők beleoltódására vagy eltávolodására...

Beleoltódások:

- Az isteni életbe való beleoltódás a szentségek által, különösen a karaktert adó szentségek által: keresztség, bérmálás és egyházirend;

- A krisztusi közösségbe való beleoltódás a személyes megtérés, a Szentlélek keresztség és az elköteleződés által;

- A szolgálatokba való beleoltódás a Szentlélek keresztség és a lelki adományok által;

- A Krisztus misztériumába való beleoltódás az Úr Jézus iránti szeretetből vállalt szenvedések által...

Eltávolodások:

- Krisztus egészséges tanításától való eltávolodás, az eretnek tanítások befogadása által;

- Krisztustól való eltávolodás a világias lelkület és a bálványimádás által;

- A krisztusi közösségtől való eltávolodás, a harag és a sértõdöttség által;

- Az Istentől és az Egyháztól való eltávolodás a halálos bűnök által, mint pl.: házasságtörés, abortusz, paráznaság, hitehagyás, vagyon eltulajdonítás, stb...

Ha eltávolodtunk az igazi szőlőtőtől, akkor még mindig van időnk visszatérni Őhozzá és visszaoltódni, hogy kiengesztelődjünk Istennel, és életünk legyen. Ne maradjunk ektávolodott és elszáradt szőlővesszők, mert azok tűzre kerünek...

Uram Jézus! Imádunk Téged és áldunk Téged, mert szent kereszted által megváltottad a világot. Segíts minket szent kegyelmed által, hogy egyre inkább Beléd oltódjunk, mígcsak teljesen eggyek nem leszünk Veled. Ámen.

Én vagyok a világ világossága

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

Szokták mondani, hogy: Úgy vigyázz rá, mint a szemed világára!... És valóban, alig van értékesebb dolog az életben a szemünk világánál. A látás és a világosság olyan nagy dolog, hogy arról csak az tud igazán beszélni, aki valamikor látott, de később megvakult...

A világosság, mint teremtett dolog

Miután Isten megteremtette az eget és a földet, vagyis a mennyet és az anyagi világot, teremtő szava által létrehozta a világosságot. Ugyanis előtte csak sötétség volt, és Isten Lelke lebegett a vizek fölött (Ter 1:1-3). A világosság először szellemileg ragyogott fel, mint Isten dicsőségének kiáradása. A testi, anyagi világosság, csak később jelent meg, a harmadik napon, amikor Isten megteremtette a Napot, a Holdat és a csillagokat (Ter 1:16)... 

(Ter 1:1-3) Kezdetben teremtette Isten az eget és a földet. A föld puszta volt és üres, sötétség borította a mélységeket, és Isten Lelke a vizek felett lebegett. Isten szólt: „Legyen világosság!” És lett világosság.

(Ter 1:16) Megalkotta tehát Isten a két nagy világítót – a nagyobbik világítót, hogy uralkodjék a nappalon, meg a kisebbik világítót, hogy uralkodjék az éjszakán – és a csillagokat.

Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor Ő meghatározta dicsőségének és igazságának ragyogását, illetve azoknak hiányát (Róm 3:23). A világosság olyan, mint egy teremtett hely, ahol ragyogás van, a menny ragyogása, amely Isten dicsőségétől tündököl. A sötétség olyan hely, ahol nincs jelen Isten igazsága és dicsőségének ragyogása. De Isten jelen van a sötétségben is, még a Seol legmélyén is, amint Dávid megírta zsoltárában (Zsolt 139:8)...

(Ter 1:4-5) Látta Isten, hogy a világosság jó. Isten elválasztotta a világosságot a sötétségtől. Isten elnevezte a világosságot nappalnak, a sötétséget pedig éjszakának. Azután este lett és reggel: első nap.

(Zsolt 139:8) Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.

(Róm 3:23) Mert mindnyájan vétkeztek, és nélkülözik az Isten dicsőségét.

Isten világosság

Isten az élet, Isten az igazság, Isten a szeretet és Isten a világosság (1Ján 1:6). Minden, ami ezekből származik, Istentől árad ránk, akár a szellemi világban, akár az anyagi világban. A teremtett világosság Isten megközelíthetetlen dicsőségének kiáradása (1Tim 6:15-16), az Ő teremtő, gondviselő és megtartó szava által...

(1Ján 1:6) Az üzenet, amit tőle hallottunk és nektek hirdetünk, ez: Isten világosság, benne nyoma sincs a sötétségnek.

(1Tim 6:15-16) Az ő eljövetelét a boldog és egyedüli Uralkodó, a királyok Királya és az uralkodók Ura valósítja meg, aki egyedül halhatatlan, s megközelíthetetlen világosságban lakik, akit senki nem látott, s nem is láthat: tisztelet neki és örök hatalom! Amen.

Az angyalok „tiltott fája”

Amikor Isten különválasztotta a világosságot a sötétségtől (Ter 1:4-5), akkor választás elé is állította az angyalokat, akik tisztán szellemi lények. Minden angyal jónak lett teremtve, de döntésük által, szabad akaratukból, egyesek a világosságot választották, míg mások a sötétséget. Ez a döntés valószínűleg „kattanásszerűen”, egy szempillantás alatt történt meg. A döntésük oka és ideje nem teljesen nyilvánvaló, de egyesek ezt a megtestesülés titkának felfedésével magyarázzák. Egyes angyalok nem fogadták el, hogy egy alacsonyrendű, testben megjelenő Isten előtt hódoljanak, és engedetlenekké váltak. Így a sorsuk bukás lett, és ördöggé változtak...

 

Isten, a teremtés hat napja alatt, mindent nappal teremtett, a világosságban. Az angyalok azzal váltak végleges és teljes értékű szellemi teremtményekké, hogy Istent és az Ő világosságát választották. Ez volt az ő próbatételük, vagyis az ő „tiltott fájuk”. De a Sátán és seregei a sötétséget választották. Az eredeti bűnt is, meg a Getcemáni kert eseményeit is, sötétségben provokálta ki a Sátán, mivel ez az ő órája...

(Lk 22:53) Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.

A földön sötétség lett

Az eredeti bűn nemcsak hogy sötétségben történt, hanem egyben sötétségbe is borította az egész földet. Hiába sütött már a nap az égen, hiába ragyogta be az erdőket és a mezőket, mert Isten dicsősége visszavonult, és már mindenen átok ült (Ter 3:17). Ez pedig nem más, mint a szellemi sötétség és Isten dicsőségének nélkülözése (Róm 8:23)... 

(Ter 3:17) Az embernek ezt mondta: „Mivel hallgattál az asszony szavára, és ettél a fáról, jóllehet megtiltottam, hogy egyél róla, a föld átkozott lesz miattad. Fáradsággal szerzed meg rajta táplálékodat életed minden napján.

(Róm 3:23) Mindnyájan vétkeztek ugyanis és nélkülözik Isten dicsőségét.

Láthatjuk filmekben, rajzfilmekben, hogy amikor a gonosz boszorkánynak sikerül véghezvinnie cselvetését, akkor minden sötétségbe borul és megfagy. Ez történt szellemileg az emberiséggel is, amikor Ádám és Éva elkövette az eredeti bűnt, és ki lettek űzve az Éden kertjéből. De Isten nem hagyta magára a bűnbeesett embert, hanem amint a protoevangélium (Ter 3:14-15), és a próféta is megjövendölte (Iz 41:14), egyszer majd újból eljön közénk a világ világossága...

(Ter 3:15) Ellenségeskedést vetek közéd és az asszony közé, a te ivadékod és az ő ivadéka közé. Ő széttiporja fejedet, te pedig a sarkát mardosod.

(Iz 41:14) Ne félj hát, Jákob, te szegény féreg,te maroknyi Izrael. Magam vagyok a gyámolod – az Úr mondja ezt neked –, Izrael Szentje, a te Megváltód.

A világosság eljövetele

Isten elküldte az Ő Szent Fiát, az örök Igét, Aki megtestesült Mária méhében (Jn 1:14). Az idők teljességében, Ő a világba jött, és közöttünk élve világított ebben a sötét világban. Tanított, gyógyított és ördögöket űzött igéi világosságával. Majd szenvedett a kereszten, meghalt, de harmadnapra feltámadt, és most kiárasztja szívünkbe az Ő kegyelmét (Jn 1:16), hogy mindenkor megvilágosítdon minket...

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

A világ világosságának előfutára a bethelemi csillag volt (Mt 2:2), amely a napkeleti mágusokat elvezette a kisded Jézushoz. Majd az Úr Jézus színrelépésekor nagy világosság támadt Zebulon és Naftali földjén, ahol az emberek a halál árnyékában ültek, amint azt a próféta megjövedölte (Mt 4:13-16)...

(Jn 1:4-9) Benne az élet volt, s az élet volt az emberek világossága. A világosság világít a sötétségben, de a sötétség nem fogta fel. Föllépett egy ember, az Isten küldte, s János volt a neve. Azért jött, hogy tanúságot tegyen, tanúságot a világosságról, hogy mindenki higgyen általa. Nem ő volt a világosság, csak tanúságot kellett tennie a világosságról. Az Ige volt az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít.

(Mt 4:13-16) Elhagyta Názáretet, és a tenger melletti Kafarnaumba költözött, Zebulun és Naftali vidékére. Így beteljesedett Izajás próféta szava: „Zebulun és Naftali földje, a tenger menti út a Jordánon túl, a pogányok Galileája, a nép, mely sötétségben ült, nagy világosságot látott.

Sokakat megvilágosít

A világ világossága nem azért jött a világba, hogy egymagában ragyogjon, hanem azért, hogy sokakat megvilágosítson, mint lángra lobbanó szövétnekeket, vagy mint felragyogó csillagokat. Mindenki, aki hisz az Úr Jézus Krisztusban és befogadja Őt a szívébe, befogadja tanítását és kegyelmét, az megvilágosodik és hozzá hasonlóan a világ világosságává válik. Maga az Úr Jézus nevez bennünket a világ világosságának (Mt 5:14). Amíg a világban volt, Ő ragyogott a világban, de mennybemenetele után, a krisztuskövetők dolga, hogy ragyogjanak ebben a sötét világban...

(Dán 12:3) Akkor a tanultak ragyogni fognak, mint az égboltozat fénye, s akik igazságra oktattak sokakat, tündökölnek örökkön-örökké, miként a csillagok.

(Mt 5:14) Ti vagytok a világ világossága. A hegyre épült város el nem rejthető.

(Mt 5:16) Úgy világítson a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák jótetteiteket, és dicsőítsék Atyátokat, aki a mennyekben van.

(Mt 13:43) Akkor az igazak ragyogni fognak Atyjuk országában, mint a nap. Akinek füle van, hallja meg!

(Jn 8:12) Jézus ismét megszólalt, és azt mondta nekik: „Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága.”

(Jn 9:5) Amíg e világban vagyok, világossága vagyok a világnak.”  

(Jn 12:36) Amíg veletek van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.”

(ApCsel 9:3) Már Damaszkusz közelében járt, amikor az égből egyszerre nagy fényesség ragyogta körül.

Legyünk a világosság fiai

Hogyan lehetünk a világ világossága és a világosság fiai? Úgy, hogy ha:

1. Hiszünk az Úr Jézus Krisztusban (Jn 6:29), az élő Isten Fiában. Hinnünk kell, hogy testben jött el közénk (1Ján 4:2), megváltott minket, feltámadt, felment a mennybe, és most kiárasztja ránk, krisztuskövetőkre, az Ő kegyelmét a Szentlélek által (Róm 1:5)...

(Jn 6:29) „Az tetszik Istennek – válaszolta Jézus –, ha hisztek abban, akit küldött.”

(1Ján 4:2) Az Istentől származó lelket erről ismeritek fel: minden lélek, amely vallja, hogy Jézus Krisztus testben jött el, Istentől van.

(Róm 1:5) Általa kaptuk a kegyelmet és az apostoli megbízást, hogy a hit engedelmességére vezessünk minden népet az ő nevéért.

2.  Élő és aktív tagjai leszünk az Egyháznak, Krisztus misztikus testének (1Pét 2:5), és szentségekhez járulnunk...

(1Pét 2:5) Ti is, mint élő kövek, épüljetek lelki házzá, szent papsággá, hogy Istennek tetsző lelki áldozatokat mutassatok be Jézus Krisztus által.

3. Olvassuk és megismerjük a szentírást és az egészséges krisztusi tanítást...

(2Tim 3:16-17) Minden Írás, amit az Isten sugalmazott, jól használható a tanításra, az érvelésre, a feddésre, s az igaz életre való nevelésre, hogy az Isten embere tökéletes legyen és minden jóra kész legyen.

(2Tim 1:13) Példád legyen az az egészséges tanítás, amit tőlem hallottál, Krisztus Jézus hitében és szeretetében!

4. Szüntelenül imádkozunk (1Tessz 5:17) és kérjük a Szentlelket (Lk 11:13), vagyis az Úr kegyelmét. Ez az Úr Jézus Krisztus szent oldalsebéből (Jn 19:34), a kegyelem kifogyhatatlan forrásából (Jn 1:16) árad ránk...

(Lk 11:13) Ha tehát ti, bár gonoszak vagytok, tudtok jó ajándékokat adni gyermekeiteknek, mennyivel inkább adja a Szentlelket mennyei Atyátok azoknak, akik kérik tőle!”

(1Tessz 5:17) Imádkozzatok szüntelenül.

(Jn 19:34) ...hanem az egyik katona lándzsával megnyitotta oldalát, amelyből azonnal vér és víz folyt ki.

(Jn 1:16) Mi mindnyájan az ő teljességéből kaptunk kegyelmet kegyelemre halmozva.

5. Szeressük és szolgáljuk az Urat teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből, minden képességünkkel (Mk 12:30) és kapott talentumunkkal (Mt 25:16)...

(Mt 25:16) ...elment az, aki öt talentumot kapott, befektette azokat, és szerzett másik ötöt.

(Mk 12:30) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erőddel! Ez az első parancsolat.

Visszatérés

Mily nehéz volt az a nap
Mikor észrevettem,
Hogy nem süt már a nap
Oly fényesen mind régen.
Hogy szorult a gyomrom
A nyugtalanságtól,
Szívem háborgott és sajgott
A boldogtalanságtól.

Mennyi, mennyi borus nap,
Hány áldatlan esztendő,
Míg felbukkan az út,
Mit úgy keres a tévelygő,
Míg belátja vakságát,
Feje betegségét,
S míg elkezdi a szíve hívni
Az Úr segítségét.

Szép a langyos napsugár,

Mely gyöngéden melegít,
S a visszatérés álmával
Vigasztalva boldogít.
Mily szép a patak partja,
Hol a gyermek csatangol,
Szíve ragyogóan tiszta,
Fényjátékban barangol.

Uram Jézus, Te vagy a világ világossága. Zuhanj ránk fényességeddel és világosíts meg minket. Vezess be minket az örök világosságba. Ámen.

Jézus magányossága

(Mt 27:45-46) A hatodik órától sötétség lett az egész földön a kilencedik óráig. A kilencedik óra körül Jézus hangosan felkiáltott: »Élí, Élí, lemá szabaktáni?«, azaz: »Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?«

Ha végigolvassuk az evangéliumokat, akkor leginkább dinamikus jeleneteket láthatunk bennük. Az Úr Jézus körül gyakran olyan intenzitással peregtek az események, hogy még étkezni vagy imádkozni is alig maradt ideje (Mk 6:31). Eszünkbe se jut, hogy Ő miként érezhetett... Gondoltunk-e valaha arra, hogy nem-e volt Ő magányos?... 

(Mk 6:31) Ő pedig így szólt hozzájuk: „Gyertek velem külön valamilyen csendes helyre, és pihenjetek egy kicsit!” Mert annyian felkeresték őket, hogy még evésre sem maradt idejük.

Erről a témáról olvashatunk a tisztelette méltó Márton Áron püspök írásában: Oltáriszentség, Krisztus király (2008), Márton Áron hagyatéka sorozat 4., a "Jézus idegensége" rész, 219-225 old.

Jézus magányossága az Ő mássága miatt

A Szűzanya tudta, hogy az Ő Szent Fia a Szentlélektől fogant. Szent József titokként őrizte, hogy Jézus nem az ő vér szerinti fia, hanem Mária fia, aki csodálatos módon fogant. A Szent Család titokként őrizte a külvilág előtt, hogy József csak az Úr Jézus nevelőapja. Ez a titok létfontosságú volt Egyiptomban is, amikor odamenekültek, és a Názáretben is, amikor visszatértek Izraelbe. A titok csak utólag, a feltámadás fényében lett felfedve, az apostolok és az evangelisták tanúságtételei által...
 

(Mt 1:19-21) József pedig, a férje, igaz ember lévén, nem akarta őt hírbe hozni, ezért elhatározta, hogy titokban bocsátja el. Amikor ezeket forgatta szívében, íme, az Úr angyala álmában megjelent neki és így szólt: »József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet, Máriát, mert ami őbenne fogantatott, a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, és a Jézus nevet adod neki, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.

(Lk 1:30-35) Az angyal pedig folytatta: »Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége«. Mária erre így szólt az angyalhoz: »Miképpen lesz ez, hiszen férfit nem ismerek?« Az angyal ezt felelte neki: »A Szentlélek száll rád, és a Magasságbeli ereje megárnyékoz téged; s ezért a Szentet, aki tőled születik, Isten Fiának fogják hívni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

Az Úr Jézus, az Ő emberi természete szerint, mindenkitől különbözött, mert neki nem volt evilági, földi apja. Ő egyedül volt másságával családjában, kortársai között, Názáretben és egész Izraelben... Tehát Ő, az emberi természete szerint, más volt, mint a többiek, mert nem volt neki vér szerinti apja. Ezért az Úr Jézus különös módon azonosul minden árvával, elhagyott, édesapját nem ismerő gyermekkel...

Jézus magányossága a meg nem értés miatt

Valójában, földi élete során, soha senki nem értette meg az Úr Jézust. Ennek a meg nem értésnek az Ő isteni természete volt az oka... Olyan nagy dolog az Úr Jézus istensége, az örök Ige megtestesülése (Jn 1:14), hogy azt soha senki sem tudja valójában megérteni itt a földön. Filozófálhatunk, a teológusok elmélkedhetnek, a pásztorok bámulhatták, a Szűzanya is hordozhatta Őt és a tanítványok is követhették, de valójában senki sem értette meg igazán az Úr Jézust. Ez a meg nem értés egy nagy magányosság volt számára...

(Mk 9:32) Azok nem értették ezt a beszédet, de nem merték őt megkérdezni.

(Lk 2:48-50) Mikor meglátták őt, elcsodálkoztak, és anyja ezt mondta neki: »Fiam! Miért tetted ezt velünk? Íme, apád és én bánkódva kerestünk téged.« Ő pedig ezt felelte nekik: »Miért kerestetek engem? Nem tudtátok, hogy nekem az én Atyám dolgaiban kell lennem?« De ők nem értették meg, amit nekik mondott.

(Lk 2:19) Mária pedig megjegyezte mindezeket a dolgokat, és el-elgondolkodott rajtuk szívében.

(Jn 1:14) Az Ige testté lett, és köztünk lakott. Mi láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya Egyszülöttjének dicsőségét, aki telve volt kegyelemmel és igazsággal.

Az Úr Jézus, mivel az Ő emberi természete hordozója volt isteni természetének, az istenség teljességének, ezért mint valóságos ember egyedül volt és magányos ebben a világban. Ő olyan volt, mint Ádám az Éden kertjében Éva megteremtése előtt. Ádám is végigszemlélte az egész teremtett élő világot, de nem talált közöttük magához illő társat. És Ádámnak nem volt jó magához illő társ nélkül (Ter 2:20), mert magányos volt... De ki lehetett volna méltó társa a megtestesült, második isteni személynek? Akkor még senki, de ma, misztikus módon, az Egyház az, vagyis a Bárány Menyasszonya (Ef 5:32, Jel 21:9)...

(Ter 2:20) Az ember tehát minden állatnak, az ég minden madarának és a mező minden vadjának nevet adott. De a maga számára az ember nem talált segítőtársat, aki hasonló lett volna hozzá.

(Ef 5:32) Nagy titok ez. Én Krisztusra és az egyházra vonatkoztatom!

(Jel 21:9) Akkor odajött hozzám a hét angyal közül az egyik, az, akinél az utolsó hét csapással teli hét csésze volt, és megszólított: „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

Ezt az igazságot akarják megrontani azok az istenkáromlók, akik azzal vádolják az Úr Jézust hamis evagéliumaikkal, hogy Mária Magdolna az Ő felesége lett volna. És talán azért volt János apostol a kedvenc és szeretett tanítvány, mert ő megérezte, megértette az Úr Jézus lelki életét és magányosságát. János evangéliuma nemcsak hogy különbözik a szinoptikus evagéliumoktól, nemcsak hogy utólag pótolja, mindazt ami kimaradt az első három evangéliumból, hanem megírja, hogy ki is valójában az Úr Jézus... János evangéliuma az “Én vagyok” evangélium (Jn 4:26, 6:35, 8:12, 10:7, 10:11, 11:25, 14:6, 15:1, stb.) ami több, mint hétszer fordul elő benne, és amelyben János apostol felfedi, hogy ki is valójában az Úr Jézus Krisztus...

(Jn 8:58) Jézus így válaszolt: „Bizony, bizony, mondom nektek: Mielõtt Ábrahám lett, én vagyok.”

(Jn 19:26) Amikor Jézus látta, hogy ott áll az anyja és szeretett tanítványa, így szólt anyjához: „Asszony, nézd, a fiad!”

 

Jézus magányossága a kereszten

A kereszten, abban a sötét órában, valami felfoghatatlanul nagy misztérium tárult fel az emberek előtt... Soha senki sem fogja tudni felfogni és felmérni a megváltás művének árát. Mi történt akkor és ott?... Isten Fia, a valóságos Isten, az Úr Jézus Krisztus, felkiáltott a mennyei Atyához: Istenem, Istenem, miért hagytál el engem?! (Mt 27:46)... De hát hogyan szakadhatott szét a Szentháromság egy Isten?... Hogyan rejtőzhetett el a mennyei Atya az Ő vele teljes egységben lévő Szent Fia elől?... Ezt nem lehet felfogni…  Akkor az Atya és Szentlélek mintha visszavonultak volna...

(Mt 27:46) Kilenc óra tájban Jézus felkiáltott, hangosan mondva: „Éli, Éli, lamma szabaktani?” Vagyis: „Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engem?”

Ez felkiáltás minden idők legdrámaibb kiáltása volt, amelyre megrendültek a föld alapjai és az egek-egei. Sziklák repedeztek meg és könnyek csorogtak. A teremtett világ tartó oszlopai is beleremegtek... Aki ennek szemtanúja volt, az soha többé el nem felejtette (Mt 27:54). Ekkor maga az Élet adta át önmagát a halálnak, és a menny dicsősége szállt le az alvilágba. Az élő Isten megismerte a halált... Igen nagy volt a mi megváltásunk ára...

(Mt 27:54) A százados pedig, és akik vele együtt őrizték Jézust, a földrengés és a történtek láttán nagyon megrémültek és azt mondták: „Ez valóban Isten Fia volt.”

Jézus magányossága az Oltáriszentségben

Az Úr Jézus az igérte, hogy velünk marad a világ végéig (Mt 28:20). És ezt Ő leginkább a legméltóságosabb Oltáriszentségben valósítja meg, amelyben valóságosan jelen van az Ő feltámadt és megdicsőült szent teste és vére.

(Mt 28:20) És íme, én veletek vagyok minden nap a világ végéig!

Az Úr Jézus, az Oltáriszentségben, vágyik arra, hogy higgyünk Őbenne, az Ő valóságos jelenlétében, különösen az Ő Szent Szívében, hogy gyarkran látogassuk meg Őt a templomban és, hogy gyakran táplálkozzunk Ővele.

Ezért az Úr Jézus, bizonyos értelemben, elhagyott és magányos:

- Az oltáron, amikor egy pap úgy misézik, hogy nem hisz az Úr Jézus valóságos jelenlétében a konszekrációban, hanem számára az csak szimbólikus megemlékezés...

- A tabernákulumban, amikor senki sem végez szentséglátogatást, és a pap is hagyja megrégülni a szentség színét...

- A szentáldozásban, amikor a hívők méltatlanul és hanyagul járulnak szentáldozáshoz...

A krisztuskövetők magányossága

Minden életszentségre törekvő ember azonosul valamilyen módon az Úr Jézus Krisztus magányosságával, mert őket sem érti meg senki. Az Isten országát igazán kereső embert nem érti meg sem a családja, sem a barátai, sem a közösség. Ezért hát mindig magányosság lesz az ő osztályrésze.

Jézus magányossága megtartó erő számunkra, nekünk a "szigeteknek", akik a hitetlenség tengerében magányosan fohászkodunk. Néha találkozik sziget a szigettel, vagy halom a halommal, de a magányosság, a meg nem értettség, a kirekesztettség, sorsunk marad ebben a világban...

(Iz 51:5) Hamarosan elérkezik igazságosságom, és szabadításom felragyog, mint a fény, karom ítéletet tart a népeken; a szigetek bennem bizakodnak, és karom erejébe vetik reményüket.

Uram Jézus, méltatlanul és megrendülten állok a Te nagyságod előtt. Fogadj el engem, mint kistestvéredet, és légy az én Nagy Testvérem. Ámen.