Szent Pál intelmei a tesszalonikaiaknak írt elsõ levelében

 

(1Tessz 4:3-5) Isten akarata ugyanis ez: a ti megszentelődésetek, hogy megtartóztassátok magatokat a paráznaságtól; hogy mindegyiktek meg tudja őrizni a testét szentségben és tisztességben, nem a vágyódás szenvedélyében, mint a pogányok, akik nem ismerik Istent.

(1Tessz 4:6) Senki se károsítsa meg és ne csalja meg üzleti ügyben testvérét, mert az Úr megtorol minden ilyesmit, ahogy előbb már megmondtuk és kifejtettük.

(1Tessz 4:11) Becsületbeli kötelességnek tartsátok, hogy békességben éltek, a magatok dolgával törődtök, s a két kezetekkel dolgoztok, ahogy a lelketekre kötöttük.

(1Tessz 5:11) Ezért vigasztaljátok és bátorítsátok egymást, mint ahogy meg is teszitek.

(1Tessz 5:12-13) Kérünk titeket, testvérek, becsüljétek meg azokat, akik körötökben fáradnak, vezetnek és intenek benneteket az Úrban. Munkájukért legyetek irántuk minél nagyobb szeretettel, egymással meg éljetek békében.

(1Tessz 5:14) Kérünk továbbá benneteket, testvérek, feddjétek meg a nyughatatlanokat, bátorítsátok a kislelkűeket, gondozzátok a betegeket, tanúsítsatok mindenki iránt türelmet. 

(1Tessz 5:15) Ügyeljetek, hogy senki ne fizessen rosszal a rosszért, hanem törekedjetek mindig jót tenni egymással és mindenkivel.

(1Tessz 5:16) Legyetek derűsek.

(1Tessz 5:17) Imádkozzatok szüntelenül.

(1Tessz 5:18) Adjatok hálát mindenért, mert Isten ezt kívánja mindnyájatoktól Krisztus Jézusban.

(1Tessz 5:19-20) Ne oltsátok ki a Lelket, s a prófétai beszédet ne vessétek meg. 

(1Tessz 5:21) Vizsgáljatok felül mindent, a jót tartsátok meg. 

(1Tessz 5:22) Mindenféle rossztól óvakodjatok.

Szent Pál intelmei a kolosszeieknek írt levelében

(Kol 2:4) Ezt azért mondom, hogy senki tetszetős szavakkal meg ne tévesszen benneteket.

(Kol 2:7) Verjetek benne gyökeret, épüljetek rá és erősödjetek meg a hitben, ahogy tanultátok, s bővelkedjetek a hálaadásban.

(Kol 2:7) Vigyázzatok, hogy senki félre ne vezessen benneteket bölcselkedéssel és hamis tanítással, ami emberi hagyományokon és világi elemeken alapszik, nem pedig Krisztuson.

(Kol 2:16) Senki se ítélkezzék fölöttetek étel-ital miatt, vagy ünnepre, újholdra és szombatra vonatkozó dolgokban.

(Kol 2:20-22) Ha tehát Krisztussal meghaltatok a világ elemeinek, miért vállaltok magatokra olyan kötöttségeket, mintha még a világban élnétek, hogy tudniillik: „Ne fogd meg, ne ízleld, ne érintsd!” Hiszen ezek mind arra valók, hogy használat közben elpusztuljanak.

(Kol 3:1-2) Ha tehát Krisztussal feltámadtatok, keressétek, ami fönt van, ahol Krisztus ül az Isten jobbján. Ami ott fönn van, arra legyen gondotok, ne a földiekre. 

(Kol 3:5) Öljétek meg tagjaitokban azt, ami földies: az erkölcstelenséget, a tisztátalanságot, az érzéki vágyakat, a bűnös kívánságokat és a kapzsiságot, ami nem más, mint bálványimádás.

(Kol 3: 8-10) Ne hazudjatok egymásnak. Vessétek le a régi embert szokásaival együtt, és öltsétek föl az újat, aki állandóan megújul Teremtőjének képmására a teljes megismerésig.

(Kol 3:13-14) Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza van a másik ellen. Ahogy az Úr megbocsátott nektek, ti is bocsássatok meg egymásnak. Legfőként pedig szeressétek egymást, mert ez a tökéletesség köteléke.

(Kol 3:16) Legyetek hálásak, Krisztus tanítása éljen bennetek elevenen, s teljes bölcsességgel tanítsátok és intsétek egymást. Énekeljetek Istennek hálás szívvel zsoltárt, himnuszt és szent énekeket.

(Kol 3:17) Akár mondtok, akár tesztek valamit, tegyetek mindent Urunk Jézus nevében, így adjatok hálát általa Istennek, az Atyának.

( Kol 3:18) Asszonyok, engedelmeskedjetek férjeteknek, ahogy illik az Úrban.

(Kol 3:19) Férfiak, szeressétek feleségeteket, s ne bánjatok durván velük.

(Kol 3:20) Gyermekek, fogadjatok szót szüleiteknek mindenben, mert ez kedves az Úr szemében. 

(Kol 3:21) Apák, ne keserítsétek gyermekeiteket, nehogy kedvüket veszítsék.

(Kol 3:22) Szolgák, engedelmeskedjetek mindenben testi uraitoknak, ne látszatra szolgáljátok őket, mint akik emberek tetszését keresik, hanem egyenes lélekkel, az Úr félelmében.

(Kol 3:23) Bármit tesztek, tegyétek szívből, mintha az Úrnak és nem embereknek tennétek. 

(Kol 4:1) Gazdák, adjátok meg szolgáitoknak, ami jogos és méltányos. 

(Kol 4:2) Legyetek kitartók és éberek az imában meg a hálaadásban. 

(Kol 4:5) A kívülállókkal való érintkezésben legyetek okosak. 

(Kol 4:5) Az időt jól használjátok fel.

(Kol 4:6) Beszédetek legyen mindig szíves, sóval ízes, akkor majd helyesen meg tudtok felelni mindenkinek.

 

Első az igazság

(Lk 11:42;46) De jaj nektek, farizeusok! Mert tizedet adtok a mentából, a rutából és minden veteményből, de elhanyagoljátok az igazságot és az Isten szeretetét. Ezt meg kell tenni, azt nem szabad elhagyni. Jaj nektek, farizeusok! Mert szeretitek a főhelyeket a zsinagógában, és a köszöntéseket a piacon. Jaj nektek, mert olyanok vagytok, mint a jeltelen sírok, amelyek fölött emberek járnak, anélkül, hogy tudnának róla.’’ Erre a törvénytudók közül az egyik ezt mondta neki: ,,Mester! Ha ezt mondod, minket is gyalázol.’’ Ő ezt felelte neki: ,,Jaj nektek is, törvénytudók! Mert elviselhetetlen terheket raktok az emberekre, magatok pedig egy ujjatokkal sem érintitek a terheket. 

Sokan beszélnek mostanában a szeretetről. Afféle divat lett. És bizony gyakran hamisan beszélnek róla... Mindig az volt az érzésem: Hogyan is merészelnek beszélni a szeretetről, mikor tudják, hogy Isten szeretet (1Ján 4:8)?...

+Bálint Lajos érsek úrnak volt egy kis hitvédelmi füzete a szektákról. Abban olvastam először, hogy nincs igaz szeretet, csakis az igazságban. Minden, amit szeretetnek neveznek, de az igazságon kívül helyezkedik, hazugság...

A bevezető igerészben nyilvanvalóan megmutatkozik, hogy az igazságban való élet megelőzi a szeretetet. Mindenféle szeretetet... Isten szeretete magába foglalja azt is, hogy szeresd Uradat Istenedet, és azt is, hogy szeresd felebarátodat, mint önmagadat. A második szeretetparancs is, valójában Isten szeretete, mert hogyan szerethetnénk Istent, ha nem szeretjük felebarátunkat? És ha szeretjük Istent, akkor az Ő szeretete elvezet minket a felebaráti szeretetre is...

(Mk 12:30-31) Szeresd Uradat, Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes elmédből és minden erődből. (Ez az első parancs.) A második így szól: szeresd felebarátodat, mint önmagadat. Ezeknél nagyobb parancs nincsen.”

És végül, Isten szeretetének bizonyítéka a felebaráti szeretet...

(1Ján 4:20-21) Aki azt állítja: szeretem az Istent, de felebarátját gyűlöli, az hazug. Aki ugyanis nem szereti testvérét, akit lát, Istent, akit nem lát, hogyan szerethetné? Ezt a parancsot kaptuk tehát tőle: Aki szereti Istent, szeresse testvérét is.

Mi következik ebből? Egy dolog, hogy mi szeretünk, és más dolog Isten szeretete...

1. Ha szeretjük Istent, akkor rendeznünk kell életünket Isten igazsága szerint...

2. Az igazság megelőzi a szeretetet. De az igazságot bennünk Isten kegyelme munkálja ki, mert Ő előbb szeret minket (1Ján 4:19), és az igazság elvezet a helyes szeretetre. Ezután, a szeretetben való tökéletesedés elmélyíti bennünk az igazságot...

3. Nincs igaz szeretet igazság nélkül, és az igazságon kivüli szeretet, hamis szeretet, vagyis bűn...

Ilyen például a "szivárványos" szeretet, és az ilyen humanizmus. Isten megteremtette az embert: férfinak és nőnek teremtette őket, és látta, hogy ez jó (Ter 1). De mit jelent az, hogy "jó"? Azt jelenti, hogy működőképes. Mit jelent az, hogy az ember működőképes? Azt, hogy életképes, szaporodik és uralma alá tudja hajtani a földet...

(Ter 1:28) Isten megáldotta őket, Isten szólt hozzájuk: „Legyetek termékenyek, szaporodjatok, töltsétek be a földet és vonjátok uralmatok alá.  

Ha egy óraműves órát alkot, akkor utána felhúzza és megfigyeli hogyan működik. Megfigyeli, hogy ketyeg-e, hogy a mánusok jól járnak-e és hogy az óra hosszútávon pontosan jelzi-e az időt. Öszehasonlítja járását egy etalon órával. Ha azok eléggé találnak, akkor azt mondja az órás, hogy az óra jó. Így van ez az emberrel is, akinek az etalonja Krisztus. 

A „szivárványos óra” nem jó... Nem életképes, nem termékeny, nem szaporodik, és csakis gyengeséget, kihalást von maga után. Ezért aztán nem is tudja uralma alá hajtani a földet. Az a civilizáció, amelyben hamis szeretet uralkodik, Isten igazságán kívül helyezkedik, és halálra van ítélve. Tehát itt elsősorban nem erkölcsről van szó, hanem az igazságban való életről...

Első az igazság. A többi csak azután következik. Ami Isten igazságán kivül helyezkedik, az pusztulásra van ítélve. Vagy másképp fogalmazva, aki Isten igazságán kívül építi életét, az menthetetlenül el fog veszni... 

Ima: Uram szeretem az igazságot, mert Te vagy az út, az igazság és az élet. Ámen.

Állj el a hamisságtól

(2 Tim 2:19-21, Károli) Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, a ki Krisztus nevét vallja. Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók. Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.

Sokat rágódtam mindazokon a híreken, amelyek ránk zúdultak az utóbbi évtízedben a világi vagy vallásos, hivatalos vagy nem hivatalos hírportálokon. Van aki azt mondja, hogy nem szabad ezeket olvasni, van aki azt mondja, hogy mindez sátáni rosszindulat, egyházellenes támadás, van aki behunyja a szemét és csak végzi a maga dolgát, stb... Egy dolog, amíg csak az interneten olvasod ezeket és más dolog, amikor melletted, a szemed láttára történnek hasonló dolgok... 

Mit tegyünk? Milyen véleményre jussunk? Milyen döntéseket hozzunk? Mert ha nem hozunk semmilyen döntést, az is egy döntés...

Ha felemelem a tekintetem és körbenézek, akkor gyakran csak hamisságot, tisztátalanságot, önzést, becstelenséget és förtelmet látok. És itt nem a világra gondolok... Nincs egy ép hely a testben, amint a próféta mondja:

(Iz 1:4-6) Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, és elfordultak tőle. Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen. Tetőtől talpig nincs e testben épség, csupa seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.

Még megemlíteni is szégyen, ami egyes helyeken történik... Vannak akik az egyház vagyonát lopva építenek maguknak házakat; vannak akik az árvák sonyorú sorsára kapaszkodva szereznek maguknak dicsõséget és vagyont; vannak akik a legnemesebb nemzeti érzésekkel élnek vissza Isten nevében; vannak akik a nemzetet istenítik; vannak akik paráznaságban vagy házasságtörésben élnek; vannak akik folyamatos szentségtörésben élnek; vannak akik hűtlenek a szerzetesi fogadalmukhoz; vannak akik csak a pénzt harácsolják; vannak akik a házasság érvénytelenítésével élnek vissza; vannaknakik titokban szodomiták; vannak akik gyerekekkel, fiatal lányokkal vagy fiúkkal élnek vissza; vannak akik New Age-el és okkult bálványimádással foglalkoznak; vannak akik piszkos politikai játszmákba bonyolodnak; vannak akik egyházi hatalmukkal és törvénnyel élnek vissza... És még lehetne sorolni, de nem érdemes.

De van egy dolog, ami nagyon fájó... Sok mindenre lehet valamilyen magyarázatot, mentséget találni: az a bizonyos hamis irgalmasság, vagy a kulturális párbeszéd oka a pogányokkal, vagy másegyéb, de az égbekiáltó bűn templomban való megáldására nincs semmilyen mentség...

Hányszor hallottuk már prédikációkban, hogy: 

A vétkesek közt cinkos aki néma! 

Na, most hol vannak azok, akik ezt prédikálták? A szodomia egyházi megáldása nemcsak, hogy nem lehetséges (a Hittani Kongregáció szerint sem), de nagy valószinüséggel kimeríti az istenkáromlás fogalmát is... Miért van az, hogy egy-két bátor püspökön, bíboroson kívül senki sem szólal meg? Méghogy távol van ez tõlünk!... Az Egyházban nincs olyan, hogy távolság. Ha a Katolikus Egyházban megáldanak valamit egy helyen, akkor az meg van áldva az egész egyházban. Úgy érzem, hogy papjaink és a püspökeink elárultak minket. És nemcsak ezzel a hallgatással, hanem a Pachamama üggyel is, a német szinodalitással is, a Great Reset-el is, a migránsűggyel is, a Covid-al is, a vakcinával is, és egyáltalán mindazzal, ahogyan mellénk álltak az egész pandémia ideje alatt (tisztelet a kivételnek)...

Mit lehet tenni? Én csak azt tudom mondani, amit Józsué mondott: 

(Józs 24:15) De én és az én házam népe az Urat szolgáljuk! 

Vagyis, legalábbis én, személyesen, megpróbálok helyt állni ebben a helyzetben és az Urat szolgálni...

Azt, aki testvér létére, ilyen dolgokat cselekszik, de azt is, aki ezeket a dolgokat hallgatólagosan elfogadja, el kell kerülni és még egy asztalhoz sem szabad vele leülni...

(1 Kor 5:11) Most tehát azt írom nektek, hogy ne tartsatok kapcsolatot azzal, akit bár testvérnek neveznek, de parázna vagy nyerészkedő, bálványimádó vagy rágalmazó, részeges vagy harácsoló. Az ilyennel még együtt se egyetek!

Ha pedig valaki a bálványimádást, az égbekiáltó bûnt vagy Isten törvényeinek meggyalázását akarja megáldani templomainkban, akkor meg kell próbálni meginteni és megállítani. Ha nem hallgat az intésre és nem áll le, akkor szerintem még a port is le kell ráznunk a ruhánkról és ki kell mennünk abból a templomból. Nem maradhatunk olyan templomban, amelyet megszentségtelenítenek... Az ilyen templomot újra kell szentelni.

Álljon el a hamisságtól mindenki, aki Krisztus nevét vallja! 

Ha nem, akkor részese lesz a bűnnek. Ha pedig részese lesz a bûnnek, akkor részese lesz a büntetésnek is...

Az írás világosan int az elpártolt, bálványímádókkal kapcsolatosan:

(Jel 18:4) Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból...

Legyünk állhatatosak és álljunk el a hamisságtól, a bűntől és a gonoszságtól. Tartsuk tisztán magunkat a világ szennyétől, hogy Istenünk aranyedényei lehessünk.

(Jak 1:27) Isten és az Atya szemében ez az igazi, tiszta vallásosság: meglátogatni nyomorukban az árvákat és az özvegyeket, és tisztán maradni a világ szennyétől.

Ima: Uram Jézus, őrizz meg kérlek minket az ítélkezéstől, de adj nekünk erős akaratot, hogy távol tartsuk magunkat minden hamisságtól. Ámen.

Nyújtsd ki a kezedet!

(Mk 3:1-6) Majd ismét bement a zsinagógába. Volt ott egy ember, akinek a keze el volt száradva. Lesték őt, vajon meggyógyítja-e szombatnapon, hogy vádolhassák. Akkor ő ezt mondta a béna kezű embernek: ,,Állj középre.’’ Aztán megkérdezte tőlük: ,,Szabad-e szombaton jót tenni, vagy rosszat, életet megmenteni vagy veszni hagyni?’’ Azok csak hallgattak. Ő erre haragosan körülnézett rajtuk, elszomorodott szívük keménységén, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!’’ Az kinyújtotta, és meggyógyult a keze. A farizeusok, mihelyt kimentek, azonnal tanácsot tartottak ellene a Heródes-pártiakkal, hogy hogyan veszítsék el őt.

Vagy:

(Lk 6:6-11) Történt azután egy másik szombaton, hogy bement a zsinagógába és tanított. Volt ott egy ember, akinek a jobb keze elszáradt. Az írástudók és a farizeusok pedig lesték, vajon gyógyít-e szombaton, hogy találjanak valamit, amivel vádolhatják. Ő azonban ismerte gondolataikat, és így szólt a elszáradt kezű emberhez: ,,Kelj föl és állj a középre!' Az fölkelt és odaállt. Azután Jézus ezt mondta nekik: ,,Kérdezlek titeket, szabad-e szombaton jót cselekedni vagy rosszat tenni, életet menteni vagy elveszíteni?' Majd körülnézett mindnyájukon, és így szólt az emberhez: ,,Nyújtsd ki a kezedet!' Az megtette, és meggyógyult a keze. Azok erre esztelen haragra gerjedve arról kezdtek tanácskozni egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal.

Életemben két elszáradt kezű embert ismertem. Mindkettő fiatalon halt meg. Az egyik az unokatestvérem férje volt, aki kb. harminchárom évesen hunyt el és a másik egy szomszéd fiú, aki talán a huszadik évét sem érte meg. Amint felnőttek, a zsugorodott kar mindkettőnél olyan vérkeringési problémákat okozott, amelybe aztán korán belehaltak...

Mi hajlamosak vagyunk ne gondolni az ilyen sorsú emberekre. Nem szeretjük magunkat a helyükbe képzelni. Hálistennek nem mi vagyunk azok. Szegények... Azzal rohanunk is tovább, hogy bűnt-bűnre halmozzunk. Pedig ha leállnánk egy percre, és odahajolnánk az ilyen életekhez, talán az a javunkra válna...

Őket is nagy reményekkel várták a világra. Először úgy látszott, hogy minden rendben van. Aztán, amikor kiderült a baj, beköltözött a nyomorúság a családba. Ideig-óráig reméltek, ilyen-olyanban hittek, de aztán szép lassan belefáradtak, elcsüggedtek és elfogadták az elfogadhatatlant. A szomszédok először sajnálkoztak, aztán meg arra gondoltak, hogy vajon mit vétett az a család, hogy ilyen nagy büntetést mért rájuk a jó Isten. Vajon ki vétkezett? A gyerek biztos nem... Az apja, az anyja, vagy talán a nagyszülők?... Aztán szép lassan megfeledkeztek róluk a szomszédok is, elkerülték portájukat, és a szenvedő család, meg a beteg gyermek, maradtak a nyomorúságos életükkel. Minden nap figyelni a növekvő gyermeket, fájlalni a zsugorodó karját... Minden nap aggódni érte, szégyenkezni miatta... Próbálni takargatni, rejtegetni a probémát, és próbálni normálisan viselkedni, beilleszkedni az iskolai vagy munkahelyi közösségbe...

Ne kerüljük irtózattal a szenvedést és a szenvedőket. Ne kérdezzük, hogy miért van a szenvedés. Ha az Úr Jézusnak szenvednie kellett, hogy bejusson dicsőségébe, akkor nekünk is szenvednünk kell...

Szent Pál így ír a szenvedésről:

(Róm 5:3-5)  De nemcsak ezzel, hanem szenvedéseinkkel is dicsekszünk, mert tudjuk, hogy a szenvedésből türelem sarjad, a türelemből kipróbált erény, a kipróbált erényből meg remény. A remény pedig nem csal meg, mert Isten szeretete kiáradt szívünkbe a ránk árasztott Szentlélek által.

Azt gondolhatnánk, hogy távol áll tőlünk ez a nyomorúság. Nagyon fittek vagyuk, kemény gyerekek, akik jól elrejtjük problémáinkat, érzéseinket és fájdalmainkat. Pedig odabent, a szívükben, lelkünkben nagyon sokan csonkák vagyunk (Károli, Mt 15:30, Luk 14:21)...

(Mt 15:30, Károli) És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket...

Melyek a mi csonkaságaink?... Oly sokan vagyunk, akiket nem akartak befogadni, nem fogadtak el, nem szerettek, nem dicsértek meg, nem ünnepeltek meg középre állítva...

- Már anyánk méhében összehúzódtunk, amikor megéreztük, hogy kaparókanalat szánnak nekünk...

- Összeszorult a szívünk, amikor szüleink nem fogadtak el, nem szerettek és nem dicsértek meg, mert talán fiút vártak, mert csak a testvérünket  szerették, mert önmagukat, az ő szüleiktől kapott sérüléseiket látták bennünk, mert nem voltunk olyan okosak, ügyesek, ahogyan azt elvárták volna...

- Félelem és szorogás költözött a szívünkbe, amikor a durva osztályközösség vagy munkaközösség nem fogadott el, kiközösített, mert mi mások voltunk...

- Súlyosan sérültünk, amikor házastársunk nem szeretett, megcsalt, elhagyott, eldobott, vagy amikor netán egy hivatás siklott félre az életünkben...

- Hasonlóképpen, amikor árvák maradtunk, özvegyek vagy magányosok...

- Vagy talán akkor sérültünk, amikor keményen megbántottak, erőszakosak voltak velünk vagy szexuálisan bántalmaztak...

Aztán, szép lassan, ez a sok félelem, sérülés, szorongás, összeszorulás, lelki zsugorodássá vált bennünk, és elzsugorodtak lelki tagjaink, amelyek bizalomra, hitre, tettvágyra, jócselekedetekre vezettek volna minket...

Testvérem! Miben áll a te lelki csonkaságod? Mi történt a te életedben?...

Talán könnyes szemmel nézzünk egy-egy szép amerikai filmet, amelyben meglepetésszerűen ünnepelnek meg valakit gyönyörű születésnapi tortával, ahol a család és a sok barát  örömmel, tiszta szívből énekeli a „Happy birth day to you”-t. Nekünk, talán soha nem volt születésnapi tortánk, talán soha nem ünnepeltek meg minket és talán soha nem álltunk középen...

Talán ez a mi lelki csonkaságunk... Az, hogy soha nem álltunk közepén... Talán soha nem volt olyan, hogy legalább néhány percig minden csak rólunk szólt volna, hogy mi is ott álljunk a középen és mindenki minket szeressen...

Amikor az Úr Jézus azt mondta az elszáradt kezű embernek, hogy: Állj a középre!, akkor a zsinagógában minden szem a csonkára szegeződött, minden csak róla szólt. Róla, akit soha, senki nem vett számba, és akit mindig félretaszították a fal mellé... És most  egyszerre a Mester őt szólította a zsinagóga középére.  Ez a pillanat volt ennek az elszáradt kezű embernek a „Happy birth day to you”-ja... 

Az Úr Jézus bement a zsinagógába és jócselekedetével megdicsőitette a mennyei Atyát. Ma is, ebben képzeletbeli helyen, egy zsinagóga van. Az Úr Jézus itt van közöttünk, mert többen összejöttünk az Ő nevében (Mt 18:20). Ha felismertük a szívünkben, lelkünkben lévő csonkaságunkat, bizzunk az Úrban, és ma, itt és most, nyújtsuk ki imánkban az elszáradt tagunkat...

Ime Uram, itt van az én elszáradt kezem! Gyógyítsd meg kérlek...

Higgyük el, hogy itt van a mi „Happy birth day to you”-nk is, amikor csakis mi vagyunk közepén, amikor egyedül miránk figyel az Űr és az egész szentek közössége és minket ünnepelnek... 

Az Úr meggyógyít egykor majd végleg minden csonkaságot (Jer 34:6), és letöröl minden könnyet (Jel 7:17, Jel 21:4), mert mi, akik Benne bízunk, örök boldogságra vagyunk híva...

Ima: Uram Jézus, kérlek mutasd meg dicsőségedet és kegyelmedet! Kérlek gyógyíts meg csonkaságomat, hogy a jót cselekedhessem, és töltsd be szeretet-éhségemet, hogy én is, a magam során, szerethessek másokat. Ámen.

Szamárcsikó

(Mt 21:1-7) Amikor már Jeruzsálem közelében jártak és odaértek Betfagéhoz az Olajfák hegyén, Jézus előre küldött két tanítványt. Azt mondta nekik: »Menjetek be az előttetek lévő faluba. Mindjárt találni fogtok egy szamarat megkötve, és vele egy csikót; oldjátok el, és vezessétek ide hozzám.  Ha pedig valaki szólna valamit, mondjátok, hogy az Úrnak van rájuk szüksége, és azonnal el fogja engedni őket. Ez pedig azért történt, hogy beteljesedjék az ige, amit a próféta mondott: "Mondjátok Sion leányának: Íme, királyod jön hozzád; szelíd ő, s szamárháton ül, szamárcsikón, teherhordó állat fián". ^{(Iz 62:11; Zak 9:9)} A tanítványok elmentek és megtették, amit Jézus parancsolt nekik. Odavezették a szamarat és a csikót, rájuk tették ruháikat, ő pedig felült rájuk. (KNB)

Ha figyelmesen olvassuk ezt az evangéliumi részt, akkor láthatjuk, hogy van benne néhány tisztázandó dolog:

1. Az világos, hogy a szamár, a hátaslóhoz viszonyítva, az alázatot szimbolizálja, de miért választott az Úr egy olyan szamarat, amelynek csikója is volt?...

2. Az is világos, hogy az Úr Jézus nem ültetett „rájuk” (mármint egyszerre két szamárra), ahogyan azt leforditották, hiszen nem szoktak egy fenékkel két lovat ülni, de még két szamarat sem...

3. Akkor hát melyik szamárra ült az Úr Jézus? A kancára vagy a csikójára?...

A jobb megértés végett, olvassuk el a Szent István féle biblia szerinti  fordítást is:

(Mt 21:1-6) Amikor Jeruzsálemhez közeledve Betfagéba, az Olajfák hegyéhez értek, Jézus elküldte két tanítványát, ezzel a megbízatással: „Menjetek a szemközti faluba! Találtok ott egy megkötött szamarat a csikajával. Oldjátok el és vezessétek ide! Ha valaki szólna érte, mondjátok, hogy szüksége van rá Urunknak, akkor rögtön elengedi.” Ez azért történt, hogy beteljesedjék a próféta szava: Mondjátok meg Sion leányának: Nézd, királyod jön hozzád, szerényen, szamárháton, a teherhordó állat csikaján. A tanítványok elmentek, s úgy tettek, ahogy Jézus meghagyta nekik. Elhozták a szamarat és csikaját, ráterítették ruhájukat, ő pedig felült rá.

Tehát itt már világos, hogy csak az egyikre ült fel, de vajon melyikre? Mert hát minden Jeruzsálembe való bevonulás jelenetben csak egy szamár szerepel, nem kettő. A válasz szerintem egyértelmű: az Úr Jézus a szamárcsikó hátán vonult be Jeruzsálembe...

Ennek magyarázata pedig a következő:

1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség;

2. Isten lefoglalja, kisajátítja magának az övéit.

1. Istennek mindenben kijár az elsőbbség

Már az ószövetségben láthatjuk, hogy az Úr minden elsőszülöttet lefoglalt magának, akár ember, akár állat. Egyiptomban minden elsőszülöttet elpusztított, amikor kiszabadította Izrael népét az egyiptomi rabságból...

(Kiv 34:19) Minden elsőszülött az enyém: minden hímnemű elsőszülött, a szarvasmarháké és a juhoké is.

(Szám 3:13) Az enyém ugyanis minden elsőszülött attól kezdve, hogy megvertem az elsőszülötteket Egyiptom földjén. Magamnak szenteltem mindent, ami elsőnek születik Izraelben, akár ember, akár állat: az enyémek. Én vagyok az Úr!«

Az újszövetségben, az Úr Jézus, Aki Isten egyszülött Fia, Aki megtestesült, megváltott minket kereszthalálával és megdicsőült feltámadásával, Ő az „alfa” , vagyis a kezdet, és az első, vagyis az Egyház Feje...

(Jel 1:8) „Én vagyok az alfa és az ómega (a kezdet és a vég)” – mondja az Úr, az Isten, aki van, aki volt és aki eljő, a Mindenható.

(Róm 8:29) Mert akiket eleve ismert, azokat eleve arra is rendelte, hogy hasonlók legyenek Fia képmásához, s így ő elsőszülött legyen a sok testvér között.

(Kol 1:18) Ő a feje a testnek, az egyháznak; ő a kezdet, az elsőszülött a halottak közül, hogy minden tekintetben ő legyen az első.

Tehát azért választotta az Úr Jézus ezt a szamarat, amelynek csikója volt, mert az a csikó még nem volt elválasztva az anyjától és még nem használták sem teherhordásra, sem megülésre. Így érvényesült és teljesedett be ezen a szamárcsikón is az Úr elsőbbsége. Mi lett tovább a szamárcsikó sorsa?... Ki tudja... Lehet, hogy a továbbiakban az apostoloknak maradt teherhordó állatként...

2. Isten lefoglalja magának övéit

Ez szorosan összefügg az előbbiekkel. Isten nemcsak elsőbbséget kíván az övéitől, hanem le is foglalja magának az övéit, akik a választottak. Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak az ószövetségben az ősatyák, a pátriárkák, a próféták, a bírák, a papok, stb... Majd végül, maga a Szűzanya, Mária, aki méhébe fogadta Isten egyszülött Fiát. Ő lett a lefoglalt Szűz, aki által Isten eljött közénk...

Sámson példája...

(Bir 13:4-5) Most azonban vigyázz magadra, ne igyál se bort, se szeszes italt, és tisztátalant se egyél, mert fogansz és fiút szülsz. Borotva ne érintse fejét, mert ez a gyermek Isten nazírja lesz anyja méhétől fogva. Ő lesz, aki majd elkezdi Izraelt kiszabadítani a filiszteusok kezéből.”

Keresztelő Szent János példája...

(Lk 1:14-17) Örömöd lesz ő és vigasságod, és sokan örülnek majd az ő születésének, mert nagy lesz ő az Úr előtt, bort és részegítő italt nem iszik, és már anyja méhétől fogva betelik Szentlélekkel, Izráel fiai közül sokakat visszatérít majd az Úrhoz, az ő Istenükhöz, és őelőtte jár Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a gyermekekhez térítse, és az engedetleneket az igazak lelkületére, hogy felkészült népet állítson az Úr elé.

A Szűzanya példája, aki szüzen szűlő és Isten anyja...

(Mt 1:20-23) Míg ezen töprengett, megjelent neki álmában az Úr angyala, és így szólt hozzá: „József, Dávid fia, ne félj magadhoz venni feleségedet Máriát, hiszen a benne fogant élet a Szentlélektől van! Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.” Ezek azért történtek, hogy beteljesedjék, amit az Úr a próféta szavával mondott: Íme, a szűz fogan és fiat szül, Emmánuel lesz a neve. Ez azt jelenti: Velünk az Isten. ( v.ö. Lk 1:26-38, Iz 7:14)

Ilyen Istennek lefoglalt emberek voltak a nagy szentek is: az apostolok, az egyházatyák, Nursiai Szent Benedek, Szent Domonkos, Assziszi Szent Ferenc, Páduai Szent Antal, Néri Szent Fülöp, Páli Szent Vincze, Viannei Szent János, Szent Pio atya és sokan-sokan mások. Ők is mind szamárcsikói voltak az Úrnak, vagyis Isten emberei...

Az Úr Jézus az ilyen neki lefoglalt szentekkel kisérteti magát dicsőségébe...

(Jel 14:1-5) S láttam a Bárányt, ott állt Sion hegyén, és vele száznegyvennégyezer, aki viselte az ő és Atyjának homlokára írt nevét. Aztán szózatot hallottam az égből, mint nagy vizek zúgását vagy szörnyű mennydörgés robaját. A szózat, amelyet hallottam, emlékeztetett arra, ahogyan a hárfások pengetik hárfájukat. Új éneket énekeltek a trón előtt, a négy élőlény és a vének előtt. Az éneket senki sem tudta megtanulni, csak a földről megváltott száznegyvennégyezer. Ezek azok, akik asszonnyal nem szennyezték be magukat, szüzek maradtak és mindenüvé követték a Bárányt, bárhová ment. Ők a megváltottak az emberek közül, az Isten és a Bárány első termése. Ajkukon nincs hazugság: szeplőtelenek.

Isten szamárcsikói kell legyünk

Nem vagyunk sem szüzek, sem a világból kivonultak, sem teljesen lelkiek. Mégis, arra kell törekedjünk, hogy az Úr Jézus szamárcsikói legyünk. Törekednünk kell arra, hogy Ő legyen az első helyen a szívünkben és az életünkben. Engednünk kell, hogy egyre inkább lefoglaljon minket magának. Ha ezt tesszük, akkor Neki van hatalma, hogy megtisztitson minket, hogy olyanok legyünk, mintha szüzek lennénk, mintha egy lennénk a nagy szentek közül. Jusson eszünkbe, hogy Szent Ágoston is milyen világi ember volt, és mekkora nagy szent lett belőle. Ha engedjük, hogy a Szentlélek alkalmassá tegyen minket (1Kor 6:11), akkor az Úr Jézus szamárcsikója lehetünk, amelyen bevonul az emberek Jeruzsálemébe, azaz szívébe, lényük legmélyére...

Ennek ellenkezője az, amikor az embert az ördög lovagolja meg, és használja eszközként, hogy romboljon és pusztitson a szívekben meg a világban. Rajtunk áll, hogy kinek leszünk az eszköze: az Úr Jézus szamárcsikója leszünk, vagy az ördög fekete paripája?...

Tudom Jézusom, hogy még mindig inkább vagyok dacos ló, mintsem alázatos szamárcsikó. Add nekem Szentlelkedet, hogy átformáljon engem, és így egyre inkább alkalmas legyek, hogy eszközöddé váljak. Ámen.

Nem adunk

(Mt 25:1-13) A mennyek országa hasonlít a tíz szűzhöz, akik fogták lámpásukat, és a vőlegény elé mentek. Öt balga volt közülük, öt pedig okos. A balgák lámpásukat ugyan elvitték, de olajat nem vittek bele. Az okosak lámpásukkal együtt olajat is vittek korsójukban. A vőlegény késett, így valamennyien elálmosodtak és elaludtak. Éjfélkor kiáltás hallatszott: Itt a vőlegény, menjetek ki elébe! – Erre a szüzek mind fölkeltek, és rendbe hozták lámpásukat. A balgák kérték az okosakat: Adjatok egy kis olajat! Lámpásunk kialvóban van. – Nem adunk – felelték az okosak –, mert akkor nem lesz elég se nekünk, se nektek. Menjetek inkább az árusokhoz és vegyetek magatoknak. Míg odavoltak vásárolni, megérkezett a vőlegény, és akik készen voltak, bevonultak vele a menyegzőre. Ezzel az ajtó bezárult. Később megérkezett a többi szűz is. Beszóltak: Uram, Uram, nyiss ki nekünk! De ő így válaszolt: Bizony mondom nektek, nem ismerlek benneteket. Legyetek hát éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát.

Elsõ látásar furcsának tûnik ez a parabola... A szeretet parancsolata arról szól, hogy szeressük egymást (1Ján 3:11), éljünk közösségben, adjuk életünket barátainkért (Jn 15:13) és lám, mégis, az okos szüzek egyszerűen azt mondják a balgáknak, hogy: Nem adunk.. Nem adnak és kész... S mégis ők az okosak és ők jutnak be a mennyegzõre. Hogy van ez?

Az Anyaszentegyház és az egyházi közösség szűlt minket önmagába a keresztség által, az istengyermeki életre. Az Egyház és a közösség tart meg minket és vezet az üdvösségre, az igehirdetés meg a szentségek kiszolgáltatása által. A szentek szeretetközösségébe készülünk, hogy ott Krisztus misztikus testének örökké boldog tagjai legyünk. És mégis, van néhány fontos pillanat az életünkben, amikor a közösség már nem segít... 

Ez azért van, mert Isten, elsősorban, nem közösségként szeret minket, hanem egyénenként. Ő személyesen, egyénenként ismer és szeret minket. Ő a nevünkön szólít minket (Jn 10:3)... Krisztus a Vőlegény, mi pedig egyenként menyasszonyok vagyunk (Jn 3:29). Sok-sok menyasszony van, de a Vőlegény mindegyiket úgy tudja szeretni, mintha csak egy volna. Úgy tudja szeretni őket, hogy egyik menyasszony sem féltékeny a másikra. Ez azért lehetséges, mert Ő Isten. Isten bárhány felé is osztja magát, teljesen Isten marad és egésszen adja önmagát. És ebben a bizalmas kapcsolatban nincs helye egy harmadik személynek. Amint a vőlegény és a menyasszony nászéjszakáján nincs helye egy harmadik személynek, úgy Krisztus és a krisztuskövető lelki kapcsolata is egy intim, bensőséges kapcsolat.

Három ilyen intim és bensőséges találkozásunk van a Vőlegénnyel:

1. Amikor szól hozzánk a Szentlélek lélekben vagy álomban és cselekszik bennünk

Amikor a Szentlélek, Aki az Atya és a Fiú Lelke, szól hozzánk lélekben vagy álomban, és hathatós kegyelme által cselekszik bennünk, akkor olyan dolog történik, amit senki sem ismer, csak az Isten meg az egyén. Ez csak rá tartozik meg a szentháromságos egy Istenre...

2. Amikor szentáldozáshoz járulunk

Amikor magunkhoz vesszük a szent Eucharisztiát, Krisztus valóságos testét, a szentáldozásban, akkor olyan dolog történik legbelül, ami csak az egyénre és Istenre tartozik. Ezt a találkozást csak a Vőlegény és a menyasszony ismeri bensõségesen. Ez megint csak rám tartozik meg a szentháromságos egy Istenre... 

3. Amikor eljön a halálunk órája

Azt mondják, hogy egyedül jöttünk a világra és egyedül is halunk meg... Hát nem egyedül, hanem Istennel. De mégis egyedül, olyan szempontból, hogy mindkét kapu átlépését csak magunk tudjuk megélni és ebben más ember nem tud közvetlenül segíteni. Ez is egy olyan pillanat, amely csak rám meg a szentháromságos egy Istenre tartozik...

Ezekhez hasonlóak a többi szentségekkel való találkozások is, vagy halálunk után a különítéletünk, amikor meg kell jelennünk Krisztus itélőszéke előtt (Róm 14:10). Itt is egyénként fogunk majd ott állni...

Amint a sok menyasszony egy egységes és misztikus Menyasszonyt alkotnak (Jel 21:9), amely felékesíttetve ereszkedik alá a Vőlegény jobbjára, úgy ezek az egyéni, intim, Isten-ember kapcsolatok is felépítik a közösséget. Ugyanakkor, habár ott van mellettünk a Szűzanya, ott vannak az őrangyalaink meg a védõszentjeink, azt kell megértenünk, hogy ezeket a dolgokat a közösség nem élheti meg, hanem csak mi egyedül...

Ezért van az, hogy a lámpás olaja oly drága, hogy azt senkivel sem lehet megosztani. Drága, mert mindenkinek a saját üdvössége, a saját örök élete a legdrágább. Mivel a lámpás olaja magával az Élettel való találkozás előfeltétele, ezért gyakorlatilag az élettel válik egyenlővé. Ekkor közösség ide, vagy közösség oda, de a saját örök életem a legfontosabb... 

Amint egy zsidó bölcseletben hallottam: Tegyük fel, hogy egy bárkában, a tengeren, két hajótörött van és az egyiknek van egy kenyere. Csak az maradhat életben, amíg jön a megmentő hajó, aki megeszi az egész kenyeret. Ha megosztják a kenyeret, akkor egyik sem maradhat életben. Azt mondják, hogy akkor annak van joga megenni a kenyeret, annak jár az a kenyér és vele együtt az élet is, akinek tulajdona az a kenyér...

Az olaj az isteni kegyelem, amely a hit lámpásának lángját, melegét és fényét táplálja. A kegyelem olaja a hitet és a szeretetet táplálja... A közösség segít, hogy olajat szerezzünk a közösségi ima által, a szentségek által, a közösség megtartó, buzdító ereje által, de az olaj gyűjtése, a korsó megtöltése, egyéni feladat és egyéni felelősség. Ha imádságos életet élünk, akkor az Úr megtölti lelkünk korsóját a kegyelem olajával. A hit által végbevitt jócselekedetek szaporítják az olajat. De vannak olyanok, akik csak szipolyozzák a közösséget, benzinkútnak tekintik a közösséget és nem töltik meg korsójukat a kegyelem forrásánál (Jn 1:16). Vagy nem imádkoznak hittel, vagy nem járulnak szentségekhez, vagy nem visznek végbe hitből fakadó jótetteket, de meg se becsülik a kapott kegyelmeket... Az ilyenek mindig csak kérnek, de sose adnak... Aztán, amikor már nincs mellettük egy társ, egy közösség, mert az embernek óhatatlanul egyedül kell szembenéznie az élet nagy kérdéseivel, akkor üres a korsójuk. Ekkor futnak ide, futnak oda, kérik a segítséget innen is, meg onnan is, de senki nincs aki segítsen rajtuk, mert a felkészülés ideje lejárt és elérkezett a vizsgának órája...

Az olaj titka az imában és a virrasztásban rejlik (Mk 13:33; Lk 21:36). Imádkozzunk és virrasszunk. Vigyünk végbe jócselekedeteket. Felövezett derékkel, tartalék olajjal és égő lámpással a várjuk az Urat, Aki eljön mindnyájunkat megitélni (Lk 12:35).

Ima: Uram Jézus, add nekünk az istenfélelem ajándékát, az éberséget és a szent okosságot, hogy el ne hanyagoljuk a szentséges érkezésedre való várakozást. Ámen.