A kiskutyák is esznek

(Mt 15:21-28) Jézus ezután elment onnan: visszavonult Tírusz és Szidon vidékére. És íme, egy kánaáni asszony, aki arról a vidékről jött, így kiáltott hozzá: ,,Könyörülj rajtam, Uram, Dávid Fia! A lányomat kegyetlenül gyötri egy démon.' Ő azonban egy szóval sem válaszolt neki. A tanítványai odamentek hozzá és kérték: ,,Küldd el őt, mert csak kiabál utánunk.' Ekkor így szólt: ,,Nem küldtek máshová, csak Izrael házának elveszett juhaihoz.' Az asszony mégis odament, leborult előtte és kérte: ,,Uram, segíts rajtam!' Erre így válaszolt: ,,Nem való elvenni a gyerekek kenyerét, és odadobni a kiskutyáknak.' De az asszony csak folytatta: ,,Igen, Uram, de a kiskutyák is esznek a morzsákból, amelyek lehullanak uruk asztaláról.' Erre Jézus így szólt hozzá: ,,Asszony, nagy a te hited! Legyen neked, amint akarod.' És abban az órában meggyógyult a lánya.

Habár mind Ádámnak és Évának vagyunk a leszármazottai, mégis vannak magasabb rendűek és vannak alacsonyabb rendűek. Vannak választottak és vannak kiskutyák...

Vajon Isten jobban szereti az egyeseket, mint a kettősöket?... Nem hinném... Ez ellene mondanak Isten szetetetének, Aki minden embert szeret és meghív az üdvösségre és az örök boldogságra...

(1Tim 2:3-4) Ez jó és kedves üdvözítő Istenünk szemében, aki azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön, és eljusson az igazság ismeretére.

Egyesek kiválasztottsága és elsőbbsége nem azért van, mert Isten őket jobban szereti, mint másokat, hanem mert nekik, az üdvrendben, az Isten népe iránti szolgálatban, különleges szerep jutott az üdvözülendők javára.

Izrael népe, a választott nép, azért lett kiválasztva, hogy világosság legyen minden nemzet számára és hogy belőle származzon az Üdvözítő. A Szűzanya Mária azért lett Isten Anyja, hogy az emberiségnek világra szűlje Isten Fiát, az Üdvözítőt. A papság azért van, hogy a hívőknek adják az Úr Jézust az evangéliumban és a szentségekben, különösen az Oltáriszentségben, mint Krisztus szent testét és vérét. De ez nem jelenti azt, hogy Isten másokat nem szeret ugyanúgy. Amikor majd eljutunk a feltámadás dicsőséges állapotába, ezek a kérdések nem fognak már számítani, mert sok utolsóból lesz első, és sok elsőből lessz utolsó (Mt 19:30). Akkor majd mindenki teljesen boldog lesz a szentek hierarchiájában...

(Mt 1:21) Fiút szül, akit Jézusnak nevezel el, mert ő szabadítja meg népét bűneitől.”

(Mk 16:15) Azután ezt mondta nekik: „Menjetek el az egész világra, és hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek."

(Lk 2:29-32) „Most bocsásd el, Uram, szolgádat, szavaid szerint békében, mert látta szemem üdvösségedet, melyet minden nép színe előtt készítettél, világosságul a pogányok megvilágosítására, és dicsőségül népednek, Izraelnek.”

Előszeretettel helyezzük magunkat képzeletben a választottak szerepébe. Azonban nehezebben gondoljuk magunkról azt, hogy mi is kiskutyák lennénk. Pedig az alázatos ember el kell tudja képzelni magát az utolsó helyen is, a legkisebb, legalantasabb helyen is... Képzeljük el, hogy mi nem vagyunk választottak és kegyeltek, hanem alig engednek oda az asztal alá, hogy ott, a kiskutyák társaságában, elragadhassunk egy-egy lehulló morzsát. Nem kellemes, de ha sikerül, akkor talán hasznunkra válhat az ítéletkor...

Ajtód előtt

Ajtód előtt kutya szundít,
Mancsán orra, bóbiskol,
Tudja, erre jár a gazda,
Nemhiába rostokol.

Nem kóborol zsákutcákban,
Átkutatva árkot-bokrot…
Én vagyok az ajtód előtt,
Hűségesen Teád várok.

Ajtód előtt kutya szűköl,
Kilincset nyal, kaparász,
Tudja, megnyítja a gazda,
Nemhiába ostromolja.

Nem kutat a szemetesben,
Minden kukában kajtatva,
Én vagyok az ajtód előtt,
Téged éhezve-szomjazva.

Ajtód elõtt kutya nyűszit,
Reszket lába, horpasza,
Tudja, megvédi a gazda,
Nemhiába símul oda.

Nem habozik, merre fusson,
Véreznek a csípős sebek,
Én vagyok az ajtód előtt,
Oltalmadért esedezek.

Bárcsak, bárcsak én lennék az,
Nem gyűlne halomba vétkem,
Nem inognék, nem esnék el,
Mindig tudnám mit kell tennem.

Uram Jézus, segíts megaláznom magam, hogy ne kelljen szégyent érnem az ítéletkor. Ámen.

Amint a tengeren jár

(Mt 14,22-36) Ezután mindjárt megparancsolta a tanítványoknak, hogy szálljanak bárkába, és menjenek előtte a túlpartra, amíg ő elbocsátja a tömeget. Miután elbocsátotta a tömeget, egyedül fölment a hegyre imádkozni. Amikor beesteledett, még mindig egyedül volt ott. A bárka pedig már sok stádiumnyira volt a parttól, hányták-vetették a hullámok, mert ellenszél volt. Éjjel pedig, a negyedik őrváltás idején odament hozzájuk a tengeren járva. Amikor a tanítványok meglátták őt, amint a tengeren jár, megrettentek és azt mondták: ,,Kísértet!', és félelmükben kiáltozni kezdtek. Jézus azonban mindjárt szólt nekik: ,,Bízzatok, én vagyok, ne féljetek!' Péter így válaszolt neki: ,,Uram, ha te vagy, parancsold, hogy hozzád menjek a vízen.' Ő azt mondta: ,,Gyere!' Péter kiszállt a bárkából, elindult a vízen és Jézushoz ment. Mikor azonban látta az erős szelet, megijedt, merülni kezdett, és felkiáltott: ,,Uram! Ments meg engem!' Jézus azonnal kinyújtotta a kezét, megragadta őt és azt mondta neki: ,,Te kishitű! Miért kételkedtél?' Amikor beszálltak a bárkába, elállt a szél. Akik a bárkában voltak, leborultak előtte, és azt mondták: ,,Valóban Isten Fia vagy!' Átkeltek a tavon és Genezáret földjére jutottak. Amikor annak a helynek a lakosai felismerték őt, üzentek az egész környékre, odahozták hozzá mindazokat, akik betegek voltak, és kérték őt, hogy legalább a ruhája szegélyét érinthessék. Akik csak megérintették, meggyógyultak.

Hajlamosak vagyunk az Úr Jézus vízenjárását természttudományi, testi szempontból figyelni. Odalett a gravitáció, megnövekedett a vízmolekulák közötti vonzerő, angyalok hordozták, vagy elváltozott és megdicsőült testtel járt a vízen?...  Hát nem mindegy? Nem az a lényeg, hogy hogyan járt Isten Fia a tengeren, hanem az, hogy mit akar mutatni nekünk ezzel a jelenettel...

Egy egész napos ima után, az Úr Jézus eldönti, hogy végigsétál azokon a vízmolekulákon, amelyek Őáltala lettek megteremtve, és amelyek fölött neki abszolut hatalma van. Eldönti, hogy egy olyan színjátékot hoz létre, amellyel mély benyomást kelt, és amely mélyen beleég a tanitványok szemébe és szívébe. Egy olyan dolgot jelenít meg, amelyet majd leírnak az evangéliumokba, hogy minden nemzedéknek képet alkossanak Isten örvendetes üdvtervéről...

Az Úr Jézus vízenjárása nem más mint egy kép, egy ikon. És mint minden ikonértelmezésnél, itt is ismerni kell az kép részleteinek értelmét: A tenger a világot, az emberiséget ábrázolja. Ezt leginkánbb a Jelenések könyvébõl érthetjük meg, a tengerbõl feljövő fenevad leírásánál. És valóban, ez logikus is. Mondjuk, hogy egy embernek a súlya átlagban 60 kg. Az embernek kb. 70%-a víz, tehát az átlagban kb. 40 l víz. A Földön kb. 6 milliárd ember él, ami 240 milliárd liter víz. Egy köbméter vízben 1000 l víz van, ami azt jelenti, hogy az emberiség kb. 240 millió köbméter víz. Ez egy méteres magasságban 240 millió négyzetmétert jelent, ami 240 négyzetkilométer, vagyis felületileg nagyobb mint a Gallileai tenger, amely 166 négyzetkilóméter...

De valójában, az emberiség tengerrel való ábrázolása, annak mozgásában, zúgásában morajlásában, hánykolódásában nyer értelmet. A bábeli zűrzavar utáni nyelvekre, nemzetségekre hullott emberiség, folyamatos önleráncigáló, önleromboló hullámzásban van, hogy többé ne tudjon Bábel tornyot építeni önmagát istenítve és öncélúan az ég felé törni. Az Úr Jézus e tenger fölött jár. Ő minden nyelv és minden nemzet fölött van. Ő fölötte van e világ minden háborgásának és hullámzásának, és felülrõl, az Ő isteni perspektívájából szemléli a világot.

A tanítványok bárkája egy halászbárka. Ez az Egyházat és annak küldetését ábrázolja. Evezz a mélyre és dobd ki a hálót - hallhattuk a jelszót (Lk 5:4). A Tizenkettő az Egyház fundamentoma, akikre épültünk. Ha a fundamentom a bárkában van, akkor mi is ott vagyunk. Ha Péter kilépett a bárkából és a vízen járt, akkor mi is vízen jártunk, mert Péter a tizenkettőt képviseli, akik a fundamentom, amelyen mi is állunk. Ha Péter kételkedni és sülyedni kezdett, akkor mi is sülyedni kezdtünk, és ha az Úr Jézus Pétert megmentette, akkor minket is megmentett.

De ha Péter által a népek és nemzetek, e világ hiábavaló háborgásai és torzsálkodásai fölé emelkedtünk, akkor miért akarjuk fejünket megint beledugni a tengerbe? Miért akarunk ismét belesűlyedni annak sötét habjaiba? Az Úr Jézus arra hívott meg minket, azért nyújtotta ki nekünk is a kezét, hogy felemeljen bennünket maga mellé, ahonnan száraz lábbal, tisztán láthatjuk a tenger morajlását, a nemzetek és népek hiábavaló torzsalkodását. Nem bánthatjuk meg Őt azzal, hogy a felemelő kezét elengedve visszasülyedünk a tenger habjai közé...

Amikor szent Édesanyja, Mária és testvérei keresték Őt, mit is mondott?... Aki megcselekszi Atyám akaratát, az az én anyám és az az én testvérem. Máshol meg: Aki jobban szereti apját, anyját és testvéreit mint engemet, az nem méltó énhozzám...

(Mt 10:37) Aki jobban szereti apját vagy anyját, mint engem, nem méltó hozzám. Aki jobban szereti fiát vagy lányát, mint engem, nem méltó hozzám.

(Mt 12:47-50) Valaki szólt neki: „Anyád és rokonaid kint állnak, és beszélni szeretnének veled.” De ő megkérdezte azt, aki szólt neki: „Ki az anyám, s kik a rokonaim?” Aztán kitárta tanítványai felé karját, s így szólt: „Ezek az anyám és testvéreim! Aki teljesíti mennyei Atyám akaratát, az nekem mind testvérem, nővérem és anyám.”

Aki jobban szereti a tengert, vagyis e világot, aki jobban szereti családját, nemzetét, hazáját, nyelvét, stb., mint az Úr Jézust, az nem méltó Õhozzá és nem méltó, hogy a tenger habja fölötti, isteni magaslatokban járjon. Ő arra hívott meg minket, hogy mennyei állapotra és lelkületre törekedjünk, nem arra, hogy a tengerre letekintve hitetlenül elsülyedjünk. Aki a nemzetek hiábavaló torzsalkodásaitól elbizonytalanodik, felháborodik és megszédül, az sülyedni kezd. Ekkor föltétlenül az Úr Jézus kezébe kell kapaszkodnia, hogy új hitre kapva megállhasson a lelki küzdelemben...

A tenger háborgásának ideje, vagyis a népek és nemzetek ideje lejár, de az Úr Jézus az örök élet. Az ég és a föld elmúlnak de az Ő szavai örökké megmaradnak. Emelkedjünk hitben a tenger fölé, és kapaszkodjunk az Úr Jézus kezébe... 

(Mt 24:35) Ég és föld elmúlnak, de az én igéim el nem múlnak.

Uram Jézus, hála és dicsőség neked, hogy felemelsz minket a világ fölé, és megmentesz annak háborgásaitól. Ámen.

Márta és Mária II. rész

(Lk 10:38-42) Történt pedig, hogy amikor továbbmentek, betért egy faluba, ahol egy Márta nevű asszony befogadta őt házába. Volt neki egy Mária nevű húga, aki az Úr lábához ülve hallgatta szavait, Márta pedig sürgött-forgott a sok házi dologban. Egyszer csak megállt, és így szólt: ,,Uram! Nem törődsz vele, hogy a testvérem egyedül hagy engem szolgálni? Szólj már neki, hogy segítsen!' Az Úr ezt válaszolta neki: ,,Márta, Márta! Sok mindenre gondod van és sok mindennel törődsz, pedig csak egy a szükséges. Mária a jobbik részt választotta, és nem is veszíti el soha.

Márta és Mária, mindketten szerették Istent, és nyitott szívvel fogadták be házukba az Úr Jézust. Ahogyan befogadták a házukba, úgy fogadták be a lelkükbe is, meg a szívükbe is. De ez a két nő, kétféleképpen nyilvánította ki szeretetét. Márta teljes erejével és tudásával szolgált kint a konyhában, hogy az Úr Jézust kellőképpen megvendégeljék. Mária pedig letelepedett az Úr Jézus lábához, és hallgatta Őt...

Itt Mária a magasabbrendű lekületet testesíti meg, amely nem ragad le a hétköznapinál és nem foglalkozik a múlandókkal, amikor Isten szól hozzá. Márta pedig az alacsonyabbrendű, de szükséges lelkületet testesíti meg, amely a hétköznapi teendőkre összpontosít. 

Mindkét lelkület megvan a krisztuskövetőkben. Itt most az alacsonyabbrendű lelkület panaszkodik a magasabbrendű ellen: Uram! Nem elmélkedhetek és imádkozhatok egész nap, hiszen vannak állapotbeli kötelességek is... Hát persze, hogy vannak. Persze azokat sem lehet elhanyagolni. De ne feledd: a lelkedet nem hanyagolhatod el az állaptbeli kötelességek miatt...

Az állapotbeli kötelességek addig fontosak és jogosak, amig a magasabbrendű szükségletek érdekében szolgálnak. A magasabbrendű dolgok elhanyagolása súlyos bűné válhat, főleg ha az a lelkiekben való növekedést gátolja. Az állapotbeli kötelességek oktalan túlhajszolása, bálvánnyá, munka-droggá válhat, és a lelkiek elhanyagolásához vezethet.

A Márta féle lelkület és a munka mulandó. Az evilágiakat szolgálja, ezért egyszer majd „elvétetik”, vagy „elveszítődik”. Nem mint érdem veszik el, mert Tabita érdeme is megmaradt (ApCsel 9:36), hanem mint birtokolt dolog. Azért vétetik el, mert ezen a világon csak vándorok, csak zarándokok vagyunk. Az evilági útra való dolgok elkopnak, elszakadnak, lemaradnak, és a célba csakis az ember lelke jut el, csak nehogy üres szívvel.

A Mária féle lelkület az örökkévalóságra gyűjt, mert Istennel van, aki VAN (Kiv 3:14). Ahol a kincse, ott van a szíve is (Mt 6:21). Tarsolya a szíve, és az örök kincsekkel van teli, melyeket el nem veszíti soha, mert azok onnan valóak, ahová tart, és nem onnan valók, ahonnan távózik.

De ha mindkettőt tennümk kell: kell Isten jelenlétében időznünk, és kell a világban is dolgozzunk, akkor hogyan osszuk be időnket? Milyen arányban? Hogyan tartsunk egyensúlyt és milyen kritériumok alapján?...

Hallottam erre egy nagyon jó példázatot: Amikor valaki kövekből épitkezik, és használ nagy köveket, kisebb köveket, meg kavicsot és homokot, akkor először a nagy köveket helyezi el. Aztán a nagy kövek közötti rést kitölti a kisebb kövekkel, és végül, a megmaradt helyet kitölti kaviccsokkal és homokkal. Ha nem így rakja le a köveket, akkor a nagy kövek végül nem férnek bele az adott térbe...

A nagy kövek a legfontosabbak: Isten, az evangélium, az Egyház, az ima, az élet, a család, stb. Utána jönnek a kisebb kövek: a mindennapi feladatok, a munka, az iskola, stb. Legvégül pedig a kavicsok és a homok: a szórakozás, a szabadidő programok, az internet, stb. Minden nap rakjuk le elsősorban a nagy köveket. Ezek köré rakjuk a kis köveket, és ha marad hely, akkor jöhet a kavics meg a homok.

Ha be tudjuk tartani ezt a szabályt, akkor nem panaszkodik Márta sem, és Máriával együtt a jobbik részt is választjuk. Ez az, amit soha el nem veszítünk, mert magunkkal visszük az örök életre... 

Urunk Jézus! Kérünk adj nekünk bölcsességet, kitartást és helyes mértéket. Ámen.

A jól menedzselt plébánia

Több alkalommal hallottam, olvastam, hogy Németországban, Hollandiában, Belgiumban, vagy más nyugat-európai országban, a helyi egyházak eladták templomaikat, szemináriumaikat, plébániáikat vagy parókiáikat. Sőt, egy alkalommal beszélgettem is egy fiatallal, aki járt olyan diszkóban, amelyik egy volt templomban működött.

Amíg csak hallod ezeket, egy dolog, de amikor látod is, akkor tényleg döbbenetes… Nemrég kaptam egy power-point bemutatót, amely egy olyan nagy-britániai összkomfortos lakást mutatott be, amely egy tökéletes állapotban lévő, gyönyörű, anglikán templomba volt berendezve. Volt ott livingruuum, kiccsön, báászruuum, bedruuum, ekszetra, ekszetra (azaz nappali, konyha, fürdőszoba, hálószoba)… Szóval, volt ott minden, ami csak egy tisztességes, volt nagyhatalmi, gyarmatos ivadéknak kijár...

Nyugaton nem volt kommunizmus, nem volt Sztálin, nem volt Kádár, sem Ceausescu... Akkor mi a gond?... Belőlük mi ölte ki a hitet?... Mert bizony itt nem egy-két hitehagyóról van szó, hanem egy általános aposztáziáról, Isten iránti közömbösségről, sőt a gúny harárát súróló, szentség iránti tiszteletlenségről...

Egy alkalommal, elküldtek egy menedzsment kurzusra, ahol egy ugyancsak angol cég lektora, lekesen oktatott minket a menedzsment agyafúrt fogásaira. A kurzus vége felé, a téma már-már filozófikus fordulatott kapott, valamiféle szektás, okkultista beavatási ízt. Volt ott valami, amit nagyon kellett volna imádni, valami, ami felé kimondatlanul is csúcsosodott a kurzus. Nem lehetett pontosan meghatározni, hogy mi az, de határozottan köze volt a pénzhez és a hatalomhoz. Innentől már csak egy lépés volt, hogy párhuzamot vonjak bizonyos lelkiségi kurzusokkal, és megfogalmazódjon bennem a „jól menedzselt plébánia“ frusztráló gondolata. Itt van a kutya elásva! - gondoltam döbbenten. Ez az oka az imént említett egyházi csődnek: A jól menedzselt plébánia...

Fogalmam sincs, hogyan kerühetett édesanyám könyvei közé a BÁNK J.: Kánoni jog (Budapest, 1960) című II. kötet. Megtérésem után, azon tűnődve, hogy milyen fura módon részesültem az elsőáldozásban és a bérmálásban, beleolvastam a könyvbe. Első olvasásra nagyon érdekes volt felismerni életem, családunk életének hiányosságait az egyházi törvények fényében. Utána azonban egyebekre is figyelmes lettem, és nagyon elcsodálkoztam, hogy 1960 és 1984 között mekkorát változott az egyházjog...

Az egyik legérdekesebb rész az volt, amelyik kifejtette a nyerészkedés mibenlétét és tilalmát. Nyerészkedésnek minősített minden kereskedelmet, mindenféle termelési tevékenységet, bérbeadást, kézműves tevékenységet, stb., ami arra irányult, hogy a pap közvetlenül pénzt keressen. Ez akkor főbenjáró bünnek minősült, és a Szentszéknek fentartott szankciókkal kellett sújtani. Mindez egy szentírási résszel is alá volt támasztva...

(2Tim 2:4-5) Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, a ki õt harczossá avatta. Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerûen küzd.

Talán itt van a kutya elásva, itt probléma gyökere: az egyházjogban és annak alkalmazásában. Ha az Egyház, a kulcsok hatalma által így kötözött-oldozott, akkor nekünk fejet kell hajtanunk előtte. Ha már a Vatikáni Rádió is nyerészkedik az Enel reklámozásával, akkor nekünk is el kell fogadnunk, hogy ez van. De a személyes cselekedeteinkért személyesen felelünk... Nem irhatjuk felül a Isten igéjét, nevezetesen a 2Tim 2:4-5 részét sem...

A jól menedzselt plébánia jól megy, mert van pénz templomot építeni, ünnepségeket rendezni, embereket segíteni, stb. A jó menedzser papot dicsérik, mert lám milyen talpraesett, úgymond „közülünk való”. Ő majd rendbeszedi a dolgokat, megszabadít szégyenünktől, felvirágoztatja a plébánia gazdasági helyzetét és gyarapítja birtokait...

(1Tim 6:10) Minden baj gyökere ugyanis a pénz utáni sóvárgás. Így néhányan, akik törik magukat utána, már elpártoltak a hittől, és sok bajba keveredtek.

De vajon mit mondanak mások a jó menedzser papról?

- Márton Áron tiszteletre méltó püspökünk, 1957 március 17-én, a gyulafehérvári alszerpap szentelésen idézte P. Leonardi elmélkdedését: Ha sokan lemondanak az Élet Kenyerérõl a mindennapi kenyérért, azért teszik, mert a papok is többre becsülik az anyagiakat, mint Krisztus ügyét ( Márton Áron írásai és beszédei, II. Kötet, 1997).

- A gazdag, jó menedzser, világi ember, aki tisztességes vasárnapi keresztény, ezt mondja: ez a pap nagyon ügyes, lehet vele üzletelni, nem olyan bigott, elrugaszkodott, aki kellemetlen dolgokat mond az életvitelemmel kapcsolatosan;

- A politikus világi keresztény meg: ez a pap nagyon talpraesett, ide érdemes támogatást irányítani az államtól, mert befolyásos, és a választások alkalmával mozgósítja az embereket;

- A lelkiségben aktiváló buzgó világi: ez a pap csak az anyagiakra figyel, a lelkieket elhanyagolja, hűtlen hozzánk testvérekhez és Krisztus ügyéhez;

- A mindenbõl kiábrándult, szegénységben élő világi: ez a pap csak a gazdagok barátja, minket szegényeket megvet.

És így szép lassan, a jól menedzselt plébánián felhígul a papi identitás, a plébánia közösségi jellege és megvalósul ez az ige...

(Iz 24:2)  Olyan lesz a köznép, mint a pap; a szolga, mint ura; a szolgáló, mint úrnője; az eladó, mint a vásárló; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő, és a hitelező, mint az adós.

A jó menedzselt plébánia egyszer csak arra ébred, hogy senki sem támogatja már, mert a szekularizáció áthömpölygött rajta:

- A világi menedzser azt mondja, hogy a plébániának van birtoka, vállakozása, tartsa el önmagát, mint jómagam;

- A politikus az mondja, hogy jobb ha a liberálisok és a homoszexuálisok nyelvén beszélget, mert azok több embert mozgósítanak;

- A lelkiségben lévő világiak azt mondják, hogy az anyagi támogatást a tagok adják a közösségüknek, mert szükségük van önállóságra az evengelizáció ügyéért, és a plébánia amúgy sem segít semmiben;

- A szegények pedig azt mondják, hogy nekük nincs pénzük, van a papnak elég.

És szép lassan az intézményrendszer, az épületek, iskolák, szemináriumok tarthatatlaná válnak anyagilag, mert az állam sem fogja támogatni azokat...

Milyen kellene legyen ma egy jó plébánia? Jó kérdés... El lehet ezen gondolkodni. Egyébbként, erről egy sor szentszéki levél is szólt az utóbbi tíz évben:

- Ne legyen csupán egy száraz hivatal;

- Legyen a krisztusi közösség világító tűzhelye és szökkelő forrása;

- Merjen a hívekre hagyatkozni;

- Legyen politikamentes;

- Támaszkodjon inkább a híveire, mint az állami támogatásokra;

- Legyen az állandó önkéntes munka terepe;

- Legyen konkrét szerepük a világiaknak...
Stb.

Persze... Lehet, hogy bolondság ... De az ige akkor is megcáfolhatatlan (Iz 24:2)... Rajtunk áll, hogy ez ne így legyen...

Uram Jézus, maradj velünk. Maradj velünk, mert esteledik. Ámen.

Szent pozitívumok láncai

Mi az, hogy "szent pozitívum"? Ez egy olyan kifejezés, amely arra szeretne útalni, hogy manapság az egyházi események, programok, tevékenységek, stb. folytonosan a pozitív jellegű dolgok bemutatásától várnánk, vagy remélnénk az egyház megújulását... Igaz ez, vagy nem igaz? Lehet vitatkozni fölötte...

Bármilyen hivatalos, vagy félhivatalos egyházi kiadásba, közleményébe, internetes oldalba olvasunk bele, azt látjuk, hogy véget nem érően sorakoztatnak fel a jobbnál-jobb híreket, programokat és beszámolókat. Elvétve akad, mintegy felüdülésként, egy-egy reális elemzés, bevallás, bocsánatkérés, helyretevés, ami rendszerint a Vatikáni Rádiótól származik (ha netán odafent is kimondják az igazságot, akkor mi is kimondhatjuk elvén).

Mindebből, a gyanútlan kereső azt láthatja, hogy de jól mennek a dolgok, micsoda megújulás és micsoda lelki élet van itt... De mi is a valójában az igazság?...  Ha az emberekkel szóba állunk - mármint azokkal, akik tapasztaltak is már valamit -, akkor azt láthatjuk, hogy sokakban feszültség van mindennel kapcsolatosan, ami az Egyház és a hitélet. És valljuk be, jogosan ...

Már-már alig lehet leülni egy asztalhoz annélkül, hogy valakiben fel ne jönne egy fájdalom, egy csalódás, és ki ne mondaná sérelmeit, fájdalmait. Így aztán sokfelé megszűnt mára bármilyen őszinte párbeszéd és egyenesség.  Odalett az őszinteség... Amint az írás mondja...

(Iz 59:14) Kiszorult nálunk a jog, s az igazságosságnak is meg kell hátrálnia. Összerogy az õszinteség az utcán, s az egyenesség nem leli a helyét.

De akkor most mi legyen? Kezdjük el szapulni egymást? Az bíztos, hogy a folytonos negatív dolgok kimondásától nem lesz jobb a helyzet, de az is bíztos, hogy az igazság feltárása már a gyógyulás felé vezető út lehet, ami már félegészség...

(Mk 4:22) Mert nincs elrejtve semmi, amire fény ne derülne, és nincs titok, amely nyilvánosságra ne jutna.

(Jn 3:21) „Aki ellenben az igazsághoz szabja tetteit, a világosságra megy, hadd derüljön fény a tetteire, amelyeket az Istenben vitt végbe.”

Mit tegyünk, és hogyan cselekedjünk? Erre van már recept... Ott vannak Szent Pál levelei... Ő nyiltan ír a szent buzdításai mellett, a közösségekben lévő problémákról is. Névre szólóan ír a versengésről, az erkölcstelenségről, a kicsapongásról, a homoszexuálisokról, az eretnekekről, a tévtanítókról, a pletykálkodókról, a naplopókról, a hamis apostolokról, a dicsőséget hajhászókról, stb... Nem kerülgeti a témát, nem szépítgeti, nem ámít, nem zeng dícshimuszokat (csak a szeretetről), hanem szigorúan megnevezi a dolgokat, és megköveteli, hogy a rosszat zárják ki az hívek saját életükből és a közösség életéből... Mikor lesz ehez nálunk ilyen bátorság?... Óvakodjunk a kegyes hazugságoktól...

(Zsolt 31:25) Legyetek bátrak és erősítsétek meg szívetek mindnyájan, akik az Úrban reménykedtek!

Uram Jézus, kérünk Téged öntsd belénk a bátorság lelkét a Szentlélek által. Ámen.

Tabita

(ApCsel 9:3-43) Joppéban volt a tanítványok közt egy asszony, Tabitának hívták, ami annyit jelent, mint Dorkász, azaz gazella. Sok jót tett, és gyakorolta az irgalmasságot. Épp ezekben a napokban megbetegedett és meghalt. Megmosták, és az emeleti teremben kiterítették. Mivel Lidda közel esik Joppéhoz, és a tanítványok meghallották, hogy Péter épp ott van, elküldtek hozzá két férfit ezzel a kéréssel: „Amilyen gyorsan csak tudsz, gyere el hozzánk!” Péter rögtön útnak indult velük. Amikor megérkezett, fölvezették az emeleti terembe. Itt körülvették az özvegyek, és siránkozva mutogatták neki azokat a ruhákat és köntösöket, amelyeket, amíg élt, Dorkász készített nekik. Péter kiparancsolt mindenkit, majd térdre borult és imádkozott. Aztán a halotthoz fordult és felszólította: „Tabita, kelj fel!” Az kinyitotta a szemét, s amikor meglátta Pétert, felült. (Péter) kezét nyújtotta neki, fölsegítette, aztán behívta a szenteket, meg az özvegyeket, és megmutatta nekik, hogy él. A dolognak híre futott egész Joppében, és sokan hittek az Úrban.

Valahogy ez a szentírási rész, mintha feledésbe merült volna... Pedig fontos lenne elgondolkodni rajta. Mit is mond ma nekünk ez a történet?...

Volt egyszer egy Tabita nevű asszony (amely névnek Gazella, vagy másutt Zerge a jelentése) Joppéban, aki kiérdemelte azt a jelzőt, hogy Krisztus tanítványa. Mivel érdemelte ki ő ezt a jelzőt? Az írás azt mondja róla, hogy: „sok jót tett és gyakorolta az irgalmasságot” vagy máshol: bőven osztott alamizsnát. Vagyis tulajdonképpen, megcselekedte az Úr Jézus tanítását:

 
(Mt 5:16) Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsõítsék mennyei Atyátokat!

És ezt nem Tabita állította önmagáról. Ez már nem állt módjában, ugyanis megbetegedett és meghalt. Mások jöttek és igazolták őt. Nem azt mondták róla, amit mi szoktunk mondani, hogy a halottról jót vagy semmit, hanem tárgyi bizonyítékokkal, sírva tanusították, hogy Tabíta milyen jó asszony volt, és milyen nagy veszteség számukra az ő halála...

De vajon Tabita hogyan vált ilyenné? Hogyan lett belőle Krisztus tanítványa? Úgy, hogy eljött a Szentlélek az ő szívébe, és ő hagyta, hogy átalakítsa. Mert ki az, aki megtartja az Úr Jézus parancsolatait? Az, aki szereti Őt:

 
(Jn 14:15) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat ...

Így aztán az Úr Jézusnak, Aki a Vőlegény, lett szerelmese és megélte az Énekek Énekét:

(Én 2:9) Szerelmem olyan, mint a gazella, a fiatal szarvas a hasonmása. Nézzétek, már itt áll házunk falánál, benéz az ablakon, nézelõdik a rácson át.

(Én 8:14) Fuss szerelmem, tégy, mint a gazella, mint a szarvasborjú a balzsamhegyeken.

Tabita valószínűleg sokat gondolkodott és keresett... Hogyan cselekedjen Isten tetszése szerint? Milyen legyen és kinek a példáját kövesse?... Gondolom, végül rájött, hogy a példaképe csakis a Szűzanya lehet. Ez nem egy elméleti mariológia, hanem egy gyönyörűséges, szívmelegítő édes érzés, majdnemhogy fizikai jelenlét és pártfogás:

(Sir 24:19-20) Jöjjetek hozzám, akik utánam vágyódtok, és teljetek el a gyümölcseimmel.
Csak rám gondolni is édesebb a méznél, s engem birtokolni jobb a lépesméznél.

Gondolom Tabita rájött, hogy a Szűzanya szíve mennyire jóságos, tekintete mennyire meleg, beszéde mennyire megértő, kezei mennyire jóságosak és kérgesek a sok gondoskodó munkától. Tabita rájött, hogy a Szűzanya nem egy tündér, nem egy fényes tünemény, hanem egy nem túlságosan szép, nem is fiatal, de végtelenül jóságos, megbocsájtó, szerető, segítőkész, dolgos asszony. Vagy az is lehet, hogy személyesen is megismerte őt...

Tabita nem állt meg ennél a felismerésnél, hanem azonnal nekilátott a munkának. Talpra állt hitében, és elkezdett száguldani a lelki dombokon, az ő szerelmese felé, az ő célja felé, a jócselekedetek sorozatain keresztül. A gyakorlatban ez azt jelentette, hogy elkezdte látogatni a testvéreket, a gyengéket, a rászorulókat, és kileste, hogy ki miben szenved szükséget. Aztán lehetősége szerint elkezdett dolgozni, hogy meglepje, megajándékozza ezeket az embereket az ő keze munkájával...

Megnyitotta a szegények, a magányosok ajtaját, együttérzett velük, kileste miben nélkülöznek és megajándékozta őket. Abban az időben nem volt turkáló. Egy ruhadarab előállítása nem volt kicsi dolog. Csepülni, szőni, fonni, kötni, varni kellett naphosszat, sokszor a lámpás fényénél... Nem volt olyan egyszerű, mint manapság... És a szükséget szenvedő testvérek, meglátták benne a jóságos Isten arcát, meglátták benne a Szűzanyát, Isten Anyját, a visszatükröződő jóságos anyai szívet...

De Tabita egyszer csak meghalt és célba ért. Megpróbáltatott, győzött és elnyerte lelke üdvösségét...

(1Pét 1:8-9) Akit noha nem láttatok, mégis szerettek; bár most sem látjátok, mégis hisztek benne. De mivel hisztek, ujjonghattok a megdicsõültek kimondhatatlan örömével, mert eléritek hitetek célját: lelketek üdvösségét.

Vajon milyen lehetett Tabitának tudomásul venni, hogy fel kell támadnia és vissza kell térnie romlandó testébe? Gondolom Tabita sokkal jobban érezte magát a menyországban, ahová joggal feltételezzük, hogy bejutott. Amint Szent Pál is mondta, valószínüleg ő is szivesebben maradt volna a mennyei hazában...

(Fil 1.23-24) Mind a kettõ vonz: Szeretnék elköltözni, hogy Krisztussal egyesüljek, mert ez mindennél jobb volna. De hogy értetek életben maradjak, arra nagyobb szükség van.

De Isten akarata más volt. Felhasználta Tabítát, hogy eszköz legyen az Ő dicsőségére, és az Egyház hitének megerősítésére. És Tabita ezt felvállalta... Hiszem, hogy felvállalta, és nem úgy lett rákényszerítve, mert Isten tiszteli az ember szabadságát, és a Vőlegény szereti a menyasszonyát. Amint a Szűzanya igent mondott istenanyaságára, úgy Tabita is valószínűleg igent mondott az e világba való visszatérésére. Szükség volt erre, hogy az emberek lássanak és higgyenek, az egész Egyház javára.

Tehát Tabitának a halálából való feltámadása nem neki volt jó, hanem a testvéreknek, a közösségnek, a frissen rügyező Egyháznak. Tehát, Tabita az ő feltámadásával is szolgálatot vállalt, talán földi élete legnagyobb szolgálatát. Felvállalta az élet bajainak újrakezdését, a kisértések elleni ismételt harcot, és a halál angyalának másodszori eljövetelét...

Uram Jézus, elkérjük mi is Tabita áldozatos lelkületét. Ámen.

Tolvaj vagy?

(Ef 4:28)  Aki lopott, többé ne lopjon, hanem inkább dolgozzék, és saját kezével szerezzen javakat, hogy legyen miből adnia a szűkölködőnek.

Ha lopsz, akkor tolvaj vagy... 

Tolvaj vagy? Milyen rosszul hangzik... Nézz a tükörbe, és mond szépen magadnak: Tooolvaaaj vaaagyoook!...

Tolvaj vagy, amikor kivágod mások erdejét, engedély nélkül, hogy így gazdagodj.

Tolvaj vagy, amikor más földjét, házát, örökségét csalod el.

Tolvaj vagy, amikor elhordod a mezőről a szomszéd termését, vagy elszántasz a földjéből.

Tolvaj vagy, amikor nem fizetsz adót, de a gyerekedet állami iskolába járatod és állami háziorvoshoz viszed.

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted meg alkalmazottaid után az állami járulékokat.

Tolvaj vagy, amikor nem fizeted ki tisztességesen a munkásaidat.

Tolvaj vagy, amikor nem adod ki a szabadságot alkalmazottaidnak, és nem fizeted ki a túlóráikat.

Tolvaj vagy, amikor különböző dolgokat „szerzel” a munkahelyedről engedély nélkül.

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a pozícíóddal, hogy üzleti előnyökhöz juss és így gazdagodj meg.

Tolvaj vagy, amikor százalékot fogadsz el, vagy direkt követelsz azért, hogy egy közérdekű szerzõdést aláírj.

Tolvaj vagy, amikor állami pénzeket mosól át különböző vállalkozásokon, alapítványokon, vagy ehez hozzájárulva haszonra teszel szert.

Tolvaj vagy, amikor csúszópénzt kérsz vagy fogadsz el, hogy a hivatali kötelességedet elvégezd.

Tolvaj vagy, amikor munkádat hanyagul és felületesen végezed el.

Tolvaj vagy, amikor más asszonyára tekintesz és elkívánod a férjétől.

Tolvaj vagy, amikor házasságtörésben élsz, mert a te élettársad másvalaki házastársa.

Tolvaj vagy, amikor hamisan tanuskodsz, mert ellopod embertársad igazát.

Tolvaj vagy, amikor az időt lopod, mert ellopod a közösségtől azt a jót, amit adhattál volna.

Tolvaj vagy, amikor alapítványodba utalt pénzekkel gazdagítod magad, mert azt nem neked szánták, hanem az alapítvány céljaira.

Tolvaj vagy, amikor a szegényeknek, nyomorultaknak vagy a közösségnek összegyüjtött pénzből veszel el magad számára.

Tolvaj vagy, amikor a vallásosságot, a nemes hazafias érzést kihasználva gazdagítod magad, mert kiábrándítod a híveket, és a szegények elvesztik reményüket.

Tolvaj vagy, amikor az Egyház pénzét hűtlenül kezeled, mert akkor meglopod a krisztusi közösséget, mint egykor Júdás tette.

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a hívek bizalmával, tiszteletével és kettős életet élsz, mert a botrány által ellopod a hívek bízalmát, lelki nyugalmát és örömét.

Tolvaj vagy, amikor hitedet és elveidet feladod pénzért és hatalomért, mert akkor ellopod az emberek beléd vetett bízalmát.

Tolvaj vagy, amikor elveszed mástól az esélyegyenlőséget, mert ellopod a másik ember jövőjét.

Tolvaj vagy, amikor igazságtalanul és hátrányosan megkülönböztetsz egyet is a kicsinyek közül, mert ellopod az ő igazát.

Tolvaj vagy, amikor visszaélsz a kicsinyekkel és a gyengékkel, mert ellopod az életüket.

Tudtad, hogy az Iskarióti Júdás nemcsak áruló volt, hanem tolvaj is?...

(Jn 12:6) De nem azért mondta ezt, mintha a szegényekre lett volna gondja, hanem azért, mert tolvaj volt, és a nála levő erszényből elszedegette, amit beletettek.

A tolvaj pedig nem öröklheti Isten országát...

(1Kor 6:9) Vagy nem tudjátok, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Isten országát? Ne tévelyegjetek: sem paráznák, sem bálványimádók, sem házasságtörők, sem bujálkodók, sem fajtalanok sem tolvajok, sem nyerészkedők, sem részegesek, sem rágalmazók, sem harácsolók nem fogják örökölni Isten országát.

(Mt 28:41-43) Ezután a balján levőknek ezt fogja mondani: 'Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amely az ördögnek és az ő angyalainak készült. Mert éheztem és nem adtatok enni, szomjaztam és nem adtatok inni, idegen voltam és nem fogadtatok be, mezítelen voltam és nem öltöztettetek föl, beteg voltam és fogságban, és nem látogattatok meg engem.

Ha tolvaj vagy, akkor nem adakozol, hanem másokat kifosztasz... Akkor ragadozó vagy, mint egy hiéna, vagy egy sakál... A tolvaj pedig az örök tűzre jut... 

Nem kell tolvajnak lennie valakinek, hogy emberhez méltó élete legyen. Az Úr Jézus megígérte, hogy ha előbb Isten országát keressük és az Ő igazságát, akkor minden megadatik nekünk melléje (Mt 6:33). A mennyei Atya mindig gondoskodik rólunk...

Uram Jézus, bocsásd meg, hogy néha tolvajok voltunk. Igérjük, hogy többé nem leszünk azok. Ámen.