Láttalak

(Jn 1:45-51) Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.' Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?' Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!' Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'

A hit és a vallásosság nem egy földről elszállt, lebegő állapot, nem is egy elvont elmélet, hanem egy nagyon is reális, értelmes, logikus és józan viszonyítási rendszer. Az igazán hívő, vallásos ember, mielőtt még elkötelezett hívő lett volna, megküzdött egy sor kérdéssel: Valós dolog ez? Hiteles dolog ez? Józan dolog ez? Nem csapom be magam? Nem kacagtatom ki magam? Alapozhatok-e erre? Jó valamire? Nem tévelyedek el? Hogyan bizonyosodhatok meg?...

A kereső embernek is elmondja valaki: „Gyere és lásd!” Ekkor az ember, talán jogosan kérdezheti: Jöhet-e valami jó a katolikusoktól, vagy általában a mai keresztényektől? Hiszen annyi mindent hallani manapság... Nem tudja elfogadni a tanuságtételt és nem tud hinni, amíg valami bizonyosság meg nem érinti őt. Ez a bizonyosság nem más, mint az Istennel való személyes találkozás...

Náthánael nem aludt a fügefa alatt, hanem imádkozott. Igaz, vallásos, izraelita ember volt, aki tudta, hogy amikor titkon imádkozik, akkor Isten látja őt (Mt 6:6)... Azt is tudta, hogy senki más nem látta őt a fügefa alatt, csak egyedül az Isten. Meglehet, hogy akkor, ott, volt egy erőteljes lelki megtapasztalása, amelyben meghallotta Isten szavát. Megtapasztalta Istent... Meglehet, hogy a fügefa alatt volt egy istenélménye...

Náthánáel számára az volt a hitbeli bizonyosság, hogy valaki, egy bizonyos názáreti ember, fényt derített az ő tikos istenélményére, megélésére, amit kincsként hordozott szívében. Mivel az előtte álló ember látta azt, ami őneki egy személyes, bensőséges lelki élmény volt, ami csak közte és Isten között történt meg, elegendő bizonyíték volt arra, hogy elhiggye: Isten Fiával áll szemben...

Bennünket is meggyőz Isten az események által, és minket is  elvezet a hitre. Annak idején, amikor elkezdtem keresni Istent és eljutottam az evangélium elolvasásához, rájöttem, hogy nemcsak csodálom az Úr Jézus tanítását, hanem szeretem is Őt. Annyira szeretem, hogy követném is ténylegesen, ha lehetséges lenne. De amikor a mennyei Atyához jutottam, akkor egy bizonyos űrt találtam a szívemben. Egy bizonyos határozatlanságot... Jól van! Tudom, hogy van mennyei Atya. Tudom, hogy Őt tisztelni kell, de hogyan tudjam Őt szeretni? Mi okom lenne szeretni Őt? Amikor ezeket gondoltam, azonnal kaptam egy képet a szívembe, amint kb. tíz évesen (22 évvel korábban), ott állok az udvarunkon, egy szerszámasztal mellett, és azon gondolkodom, hogy milyen csúnya kisbabája van a szomszédasszonynak. Többször voltam náluk, és nem tetszett... Akkor elképzeltem, hogy én egy szép kis szőke fiúcskát szeretnék, akivel aztán sokat játszanék. Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem is az én gondolataim, hanem a Szentlélek jutatta eszembe ezt a jelenetet. Amint feolcsúdtam, az aranyszőke hajú kisfiam ráncigálta a kezem, hogy menjek vele rajzolni... Ekkor felismertem a mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét és gondviselését:  Láttalak, amikor az udvaron voltál... Te kisgyerekként gondoltál egy szép szőke kisfiúra és Én valóra váltottam vágyadat... Láttalak az udvaron, és láttam vágyaidat...

Drága jó mennyei Atyám, leborulok előtted, mert nagy a Te jóságod, hódolok Neked, mert végtelenül jó vagy és méltó a szeretetre. Ámen.

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét

(Mt 23:23-26) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Kemény beszéd! Ki hallgathatja?... Első olvasásra az embert úgy érinti, mint villámlás és mennydörgés. Pedig ez az igerész valójában csupa szeretet és jóság.

Az ember, mint Isten teremtménye, egy edényhez hasonlatos. Olyan, mint egy cserépedény, amelyet a fazakas formáz agyagból  és éget ki. De nem csak cserépedény lehet, hanem lehet arany, ezüst vagy akár faedény is...

(2Tim 2:20) Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelõ, ezek alantas használatra.

Tehát, amint egy házban az edények sokfélék, úgy mi emberek is sokfélék vagyunk Isten házában. A Teremtő dönti el, hogy kiből, miféle edény lesz. Nem az lesz az aranyedény, aki erőlködik, hanem az, akinek az Úr kegyelmez, mert van, akin könyörül és van, akit megátalkodottá tesz. Mindez azért van, hogy az Úr kinyilvánitsa végtelen dicsõségét, hatalmát és irgalmát (Rom 9:15-18; Kiv 33:19)...

(Róm 9:21-23) Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsõségre készített, dicsõségének gazdagságát akarja megmutatni?

De ez nem jelenti azt, hogy elengedhetjük magunkat és azt mondhatjuk: Nekünk semmi dolgunk, mert úgyis Isten dönti el, hogy milyen edények leszünk. Erőlködnünk kell és erőfeszítéseket kell gyakoroljunk a mennyek országáért...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Nekünk feladatunk van... Isten kegyelméből, arra kell törekednünk, hogy tisztes edényekké váljunk. Ez a törekedés abból áll, hogy törekszünk megigazulni az Úrban és tiszta életet élni. Nekünk okvetlenül Isten parancsolatai szerint kell élnünk, vagyis óvakodunk minden istentelenségtől...

(2Tim 2:21) Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelõ rendeltetésû edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.

Meg kell tisztítanunk lelkünk edényét. De hogyan tegyük ezt? Úgy, ahogyan az Úr Jézus parancsolta...

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Mit jelent ez? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az edény csak az anyagi testünket jelképezi, amely a lelkünk hordozója, de valójában ez az edény a szellemi-lelkünket jelképezi, mint egy szellemi testet. Ebben a lelki edényben van a mi szívünk, lelkünk legbenső magja. Mivel a szívünkből jön ki minden élet, gondolat és indulat (Péld 4:23), ezért először azt kell megtisztítanunk. Akkor onnan kifelé, az egész lelkünk, az egész testünk és az egész életünk megtisztul. Mert az ember szívébõl származik minden tisztátalanság, paráznaság és egyéb gonoszság (Mk 7:21-22). De ha az ember szíve tiszta lesz, akkor megszűnik már gonoszat cselekedni. Törekedjünk hát megtisztítani szívünket bűbánattal, erős elhatározással, szentgyónással, imával, engeszteléssel, virrasztással és akkor betölti szívünket a Szentlélek tüze, és életre szükkelő bugyogó vízforrás tör fel belőle (Jn 4:14). Akkor alkalmasok leszünk minden jócselekedetekre és a felebaráti szeretetre...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

(Mk 7:21-22) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

Ha megtisztítjuk szívünket, akkor tiszta lesz a lelkünk is, meg a tekintetünk is, mert a szem a test lámpása (Mt 6:22). Így lesz tiszta és világos a testünk is, meg az életünk is, és akkor áldás leszünk a környezetünk számára. Így végül elnyerjük jutalmunkat, és tisztes edények leszünk Isten házában...

(Mt 5:8) Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.

(Mt 6:22) A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz...

Uram Jézus, add, hogy megtisztuljunk, méltó életet éljünk és, hogy eljussunk az üdvösségre. Ámen.

Menyegzős ruhába öltözve

(Mt 22:1-14) Ezután Jézus újra beszélni kezdett, és ismét példabeszédekben szólt hozzájuk: ,,Hasonló a mennyek országa egy királyhoz, aki menyegzőt készített fiának. Elküldte szolgáit, hogy hívják el a meghívottakat a menyegzőre, de azok nem akartak eljönni. Ekkor más szolgákat küldött ezekkel a szavakkal: ,,Mondjátok meg a meghívottaknak: Íme, a lakomát elkészítettem, ökreimet és hizlalt állataimat levágtam, minden készen van. Jöjjetek a menyegzőre. De azok nem törődtek vele. Elmentek, egyik a földjére, a másik az üzlete után, a többiek pedig megragadták a szolgáit, gyalázatokkal illették és megölték. Haragra gerjedt erre a király, s elküldte hadseregét. A gyilkosokat elpusztította, a városukat pedig felégette. Azután azt mondta a szolgáinak: ,,A menyegző ugyan kész, de a meghívottak nem voltak rá méltók. Menjetek hát ki a bekötő utakra, s akit csak találtok, hívjátok a menyegzőre.' A szolgák kimentek az utakra és összegyűjtöttek mindenkit, akit csak találtak, gonoszokat és jókat egyaránt, s a menyegzős ház megtelt vendégekkel. Amikor a király bement, hogy megnézze az asztalnál ülőket, észrevett ott egy embert, aki nem volt menyegzős ruhába öltözve. Azt mondta neki: ,,Barátom, hogyan jöttél be ide menyegzős ruha nélkül?' Az nem szólt semmit. Erre a király azt mondta a felszolgálóknak: ,,Kötözzétek meg kezét-lábát és dobjátok ki őt a külső sötétségre. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás! Mert sokan vannak a meghívottak, de kevesen a választottak.'

A szentírás üzenete az, hogy Isten úgy szereti az embert, mint a vőlegény menyasszonyát, vagy mint a férj feleségét. Isten feleségül veszi népét (Iz 62:5). Nagy titok a házasság, amit Szent Pál, Krisztusra és az Egyházra vonatkoztat (Ef 5:32). De ebben a viszonyban, fordítva állnak a dolgok. Ha az emberek között a férfi udvarol a nőnek, a kegyelem rendjében, sok nő jár egy férfi után (Jer 31:22, Káldi-Neovulgata). Egy a Krisztus, a Vőlegény, de a Menyasszony (Jel 21:9) sok menyasszonyból áll, akik a Szentlélek egyesítő erejében, egységben, az Ő testét alkotják (1Kor 12:12).

(Iz 62:5) Mert amint a vőlegény feleségül veszi a leányt, úgy fog frigyre lépni veled fölépítőd; és amint a vőlegényörül a menyasszonynak, úgy leli örömét benned Istened.

(Ef 5:31-32) „Ezért az ember elhagyja apját, anyját, feleségével tart, és a kettő egy test lesz.” Nagy titok ez, én Krisztusra és az Egyházra vonatkoztatom.

(Jer 31:22) Meddig kalandozol ide-oda, te elpártolt leány? Hiszen az Úr új dolgot teremtett a földön: a nő jár a férfi után.”

(Jel 21:9) „Gyere, megmutatom neked a menyasszonyt, a Bárány hitvesét!”

(1Kor 12:12) A test ugyan egy, de sok tagja van, a testnek ez a sok tagja azonban mégis egy test. Így Krisztus is.

Bárki emberfiát megkeresztelnek az Atya, a Fiú és a Szentlélek nevében, az keresztény, és egyben meghívott is a királyi menyegzőre. De a kérdés az, hogy méltó lesz-e mindenki, hogy részt vegyen a menyegzőn? És nem nehéz megsejteni, hogy itt az ember üdvösségéről van szó...

Mivel a választott nép, Izrael, nem fogadta el az Üdvözítőt, így mi, a pogány népek ivadékai, meghívásban részesültünk Isten országába, a mennyegzőre, vagyis az üdvösségre (Róm 11:11). De ez nem jelenti azt, hogy automatikusan részesülünk is a mennyei lakomából. Az Úr, a Király, pretenciós, és követelményei vannak... Nem akarja tudomásul venni a mi demokratikus felfogásunkat, hanem követelményeket támaszt felénk. Ezek a követelmények pedig tömören: tartsd meg a parancsolatokat (Jn 14:15), és öltsd fel a kegyelem menyegzős ruháját...

(Róm 11:11) Azt kérdem mármost: Vajon úgy botlottak-e meg, hogy végleg elessenek? Semmi esetre sem. Ellenkezőleg, az ő bukásukból üdvösség támadt a nemzeteknek azért, hogy őket versengésre serkentse.

(Róm 11:24) Ha ugyanis téged kivágtak a természetes vadolajfából, és beoltottak a természet rendjén kívül a nemes olajfába, mennyivel inkább be fogják oltani saját olajfájukba azokat, akik a természet szerint oda tartoznak?

(Jn 14:15-16) Ha szerettek, tartsátok meg parancsaimat, én meg majd kérem az Atyát, és más vigasztalót ad nektek: az Igazság Lelkét, aki örökké veletek marad.

(Jn15:10) Ha teljesítitek parancsaimat, megmaradtok szeretetemben, amint én is megtartottam Atyám parancsait, és megmaradok szeretetében.

Mi a menyegzős ruha?

Már tudjuk, hogy az embernek halhatatlan lelke van, azaz szellemi-lelke, amelynek középpontja az ő lelki szíve. Ennek a léleknek, amely egy személy, van alakja, vannak tulajdonságai, van értelme, érzelmei és akarata. Az ember szellemi-lelkének minden élete, megmozdulása az ő lelki szívéből indul ki, és annak tulajdonságai által, döntései által, hoz elő a jót vagy a rosszat... 

(Péld 4:23) Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet.

(Mk 7:21-23) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság. Ez a sok rossz mind belülről származik, és tisztátalanná teszi az embert.

Az ember lelke képes Istennel találkozni, Vele egyesülni és képes befogadni az Istentől kapott éltető Szentlelket, Akit az Úr Jézus elküld, hogy belöltse azt ajándékaival (Iz 11:2-3; Jn 15:26). De mindezek befogadása az emberi szívtől és akarattól függ. Ha az emberi szív Isten mellett dönt, akkor a kegyelmi ajándékok által magára ölti a szép magatartásokat és tulajdonságokat. Ezek a magatartások és tulajdonságok felékesítik a lelket, mint a ruha a testet, és alkalmassá teszik arra, hogy részesedjen a királyi menyegzőből...

Az alábbi igerészekbõl láthatjuk, hogy melyek azok a magatartások és tulajdonságok, amelyek szép, menyegzõs ruhába öltöztetik a lelket...

(Róm 13:14) Inkább öltsétek magatokra Urunkat, Jézus Krisztust, és ne dédelgessétek testeteket, nehogy bűnös kívánságokra gerjedjen.

(Ef 4:24)... öltsétek magatokra az új embert, aki az Isten szerint igazságosságban és az igazság szentségében alkotott teremtmény.

(Ef 6:13-17)  Ezért öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy a gonosz napon ellenállhassatok, és mindent legyőzve megtarthassátok állásaitokat. Így készüljetek föl: csatoljátok derekatokra az igazság övét, öltsétek magatokra a megigazulás páncélját, sarunak meg a készséget viseljétek a békesség evangéliumának hirdetésére. Mindehhez fogjátok a hit pajzsát, ezzel elháríthatjátok a gonosz minden tüzes nyilát. Tegyétek fel az üdvösség sisakját, és ragadjátok meg a Lélek kardját, vagyis az Isten szavát.

(Kol 3:12) Mint Istennek szent és kedves választottai, öltsétek magatokra az irgalmasságot, a jóságot, a szelídséget és a türelmet.

(1Pét 5:5) Hasonlóképpen ti ifjak, engedelmeskedjetek az idősebbeknek! Mindnyájan öltsétek magatokra az egymás iránti alázatosságot, mert Isten a kevélyeknek ellenáll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ad.

Öltsük hát magunkra az isteni erényeket: a hitet, a reményt és a szeretetet. Öltsük magunkra az igazságot, az irgalmasságot, a jóságot, az engedelmességet, az alázatot, a türelmet, a szelídséget, az evengélium hirdetésének készségét, a Lélek ajándékait és adományait. Teremjünk meg a Lélek gyümöcseit (Gal 5:22). Ezek azok a ruházatok és ékszerek, amelyek díszes menyasszonyi ruhába öltöztetik lelkünket...

(Gal 5:22-23) A Lélek gyümölcse viszont: szeretet, öröm, békesség, türelem, kedvesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás. Ezek ellen nincs törvény.

Tehát, hogyan várakozzunk az Úr Jézus eljövetelére? Virrasztva és menyegzős ruhába öltözve; felövezett derékkal, tartalék olajjal (Mt 25:4) és égő lámpással a kezünkben...

(Lk 12:35-37) Csípőtök legyen felövezve és égjen a lámpásotok.  Hasonlítsatok azokhoz az emberekhez, akik urukra várnak, hogy mihelyt megérkezik a menyegzőről és zörget, rögtön ajtót nyissanak neki. Boldogok azok a szolgák, akiket uruk megérkezésekor ébren talál.

Nem az a fontos, hogy milyen nagy dogokat cselekszünk hanem, hogy mivé válunk...

A menyasszony

Íme a menyasszony,
Elbűvöl szépsége,
Hamvas bőre, arca,
Bársony tekintete,
Kecses a járása,
Szökkenő őzike,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony szépsége.

Íme a menyasszony,
Hófehér ruhája,
Dagadó habként
Hullámzik uszálya,
Lehelet fátyla
Ködként száll utána,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony ruhája.

Íme a menyasszony,
Csillog az ékszere,
Keblén és arcán,
Sziporkázik fénye,
Brilliáns karkötő,
Korona a dísze,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony ékszere.

Íme a menyasszony,
A Vőlegényt várja,
Mint álmában, karján,
Megy a kápolnába,
Ekkor egybekelnek,
Örök házasságra,
Óh, míly csodálatos
A menyasszony álma.

Íme a menyasszony,
Szárnyal örömében,
Párja oldalán
Virágszirom özönben,
Sorfal közt vonulnak,
Ünneplők serege,
Óh, míly csodálatos
Az Úrnőnek öröme.

Uram Jézus! Kérjük a Szentlelket, mert magunktól ébren nem maradhatunk. Jöjj Szentlélek Úristen és segíts virrasztani. Öltöztess bennünket menyegzős ruhába. Ámen.

Az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók

(Mt 20:1-16) Mert hasonló a mennyek országa a házigazdához, aki korán reggel kiment munkásokat fogadni a szőlőjébe. Miután napi egy dénárban megegyezett a munkásokkal, elküldte őket a szőlőjébe. Amikor a harmadik óra körül is kiment, látott másokat is ott ácsorogni tétlenül a piactéren. Azt mondta nekik: ,,Menjetek ki ti is a szőlőbe, és ami igazságos, megadom majd nektek.'' Azok elmentek. Azután a hatodik és a kilencedik óra körül ismét kiment és ugyanígy tett. Mikor a tizenegyedik óra körül kiment és megint talált ott ácsorgókat, azt mondta nekik: ,,Miért álltok itt egész nap tétlenül?'' Azt felelték neki: ,,Mert senki sem fogadott fel minket.'' Erre azt mondta nekik: ,,Menjetek el ti is a szőlőbe.'' Amikor beesteledett, a szőlő ura így szólt intézőjéhez: ,,Hívd a munkásokat, és add ki nekik a bérüket, kezdve az utolsóktól az elsőkig.'' Jöttek azok, akik tizenegy óra körül kezdtek, és kaptak egy-egy dénárt. Mikor az elsők sorra kerültek, azt gondolták, hogy többet fognak kapni, de ők is csak egy-egy dénárt kaptak. Amikor megkapták, zúgolódni kezdtek a gazda ellen: ,,Ezek az utolsók csak egy órát dolgoztak, és egyformán kezelted őket velünk, akik viseltük a nap terhét és hevét.'' Ő azonban így válaszolt az egyiküknek: ,,Barátom! Nem vagyok veled igazságtalan. Nem egy dénárban egyeztél meg velem? Fogd, ami a tiéd, és menj! Én ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint neked. Vagy nem szabad azt tennem az enyémmel, amit akarok? Rossz szemmel nézed talán, hogy én jó vagyok?'' Így lesznek az utolsókból elsők és az elsőkből utolsók.'

Amikor egy társaságba, egy közösségbe vágyódunk, csak arra gondolunk, hogy miként juthatnánk be, miként tartozhatnánk oda, de amint a lábunkat betehettük, bizonyos idő elteltével, már azon kapjuk magunkat, hogy keressük a jobb és a rangosabb helyeket. Így lehet ez az üdvösséggel, a mennyországgal is: amíg még kint vagyunk, addig rettegünk és kétségekkel küzdünk. Arra gondolunk, hogy bárcsak a menny küszöbén belül lehetnénk. De ha már bent vagyunk, akkor lejátszódhat bennünk is a Zebedeus fiai lelkületének példája...

(Mt 20:21) Jézus megkérdezte: »Mit kívánsz?« Az így válaszolt: »Rendeld el, hogy az én két fiam közül az egyik a jobbodon, a másik a balodon üljön országodban.«

(Mk 10:37) Ők pedig ezt mondták neki: Add meg nekünk, hogy egyikünk a jobb, másikunk a bal kezed felől üljön majd a te dicsőségedben.

Az Úr Jézus elutasította a Zebedeus fiainak anyját is, és el fog utasítani minket is, ha így viselkedünk, mert mindenki csakis azt a helyet kaphatja meg, foglalhatja el, amelyet a mennyei Atya készített számára...

Nem az a kérdés, hogy milyen helyünk lesz a mennyben, hanem az, hogy elnyerjük-e az üdvösséget és a számunkra elkészített helyet (Jn 15:3). Képzeljük el, hogy ott vár ránk, odafenn a mennyben, egy gyönyörű karosszék, összekulcsolt karfákkal. Ezek a karfák csakis bennünket ismernek fel, és csakis nekünk nyílnak szét, hogy beleülhessünk a számunkra elkészített székbe. Ez persze nem jelenti azt, hogy nem kell dolgoznunk lelki átalakulásunkért,  növekedésünkért és a kijelölt helyünkért. Aki megtartja a törvényt és úgy tanítja, az nagy lesz a mennyek országában (Mt 5:19 ), és aki első akar lenni, az legyen mindenkinek a szolgája (Mt 12:44)... Ez is egy nagy misztérium: a predesztináció és a személyes cselekedetek közötti feszültség...

A helyek nem egyformák. Egy asztal körül sem lehet úgy leüllni, hogy mindenkinek egyforma helye legyen. Van, aki a főhelyen ül, van, aki jobbról, van, aki balról és van, aki az asztal végén. Szűzanya is csak egy van, az ősatyák, a pátriárkák, a próféták és az apostolok is mind-mind egyedi és megismételhetetlenek személyek... Mégis, az Úr, az utolsónak is ugyanannyi fizetséget ad, mint ezeknek az első választottaknak (Mt 20:13). Így nyilvánul meg az Úr végtelen jósága és hatalma, amely lehetővé teszi, hogy mindenki, üdvtörténeti szerepétől függetlenül, egyformán elégedett és boldog legyen a mennyországban...

A helyek, a szerepek és a feladatok különbözőségében való egységes megnyugvásról és boldogságról Szent Pál is ír a Krisztus misztikus teste hasonlatában...

(1Kor 12:14-23) Mert a test sem egy tag, hanem sok. Ha azt mondaná a láb: "Nem vagyok kéz, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? És ha azt mondaná a fül: "Nem vagyok szem, nem vagyok a test része", vajon akkor nem lenne a test része? Ha az egész test szem volna, hol lenne a hallás? Ha az egész test hallás volna, hol lenne a szaglás? Már pedig Isten helyezte el a tagokat a testben, egyenként mindegyiket, amint akarta. Ha valamennyi egy tag volna, hol volna a test? Márpedig sok ugyan a tag, de a test egy. Nem mondhatja a szem a kéznek: "Nincs rád szükségem!", sem a fej a lábaknak: "Nincs rátok szükségem!" Sőt a test gyöngébbnek látszó tagjai sokkal inkább szükségesek, és a test kevésbé nemesnek tartott tagjait nagyobb tisztességgel vesszük körül.

Bármennyire kicsik és gyengék leszünk is a mennyek országában, ott mégis ott tökéletes boldogság vár ránk. Minél kisebbek leszünk, annál inkább fognak gondoskodni rólunk és annál inkább szeretni fognak minket. Ez megszüntet mindenféle versengést, törtetést, félelmet, szorongást, és már itt a földön, buzgóságra és jócselekedetekre serkent minket. Jó nekünk kicsinek és utolsónak lenni... Az a hely lesz jó nekünk, amelyet a jóságos mennyei Atya öröktől fogva elkészített számunkra. Csakis ott fogunk örökké boldogok lenni, mert ott birtokolhatjuk Isten örök boldogító látását. Ezért hát Lisieux-i Kis Szent Terézzel együtt merjünk elindulni a kicsinység útján...

 

 

Uram Jézus, add, hogy mindvégig kitartsunk Tebenned, és elnyerjük a nekünk szánt helyet a mennyben. Ámen.

Bemenni a mennyek országába

(Mt 19:23-30) Ekkor Jézus így szólt tanítványaihoz: ,,Bizony, mondom nektek: a gazdag ember nehezen tud bemenni a mennyek országába. S újra mondom nektek: Könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten országába.' Ennek hallatára a tanítványok nagyon elcsodálkoztak és megkérdezték: ,,Akkor hát ki üdvözülhet?' Jézus rájuk tekintett és így szólt: ,,Embereknek lehetetlen ez, de Istennek minden lehetséges' [Ter 18,14; Jób 42,2]. Ekkor megszólalt Péter és azt mondta neki: ,,Íme, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged. Mi lesz hát velünk?' Jézus azt felelte nekik: ,,Bizony, mondom nektek: ti, akik követtetek engem, az újjászületés idején, amikor az Emberfia helyet foglal dicsősége trónján, ti is tizenkét trónon fogtok ülni, és ítélni fogjátok Izrael tizenkét törzsét. És mindenki, aki elhagyta házát, testvéreit vagy nővéreit, apját vagy anyját, gyermekeit vagy földjét az én nevemért, százannyit kap majd és örök életet fog örökölni. Sokan lesznek elsőkből utolsók, és utolsókból elsők.

Miről van itt szó? A gazdagság elítéléséről? Vajon csak a szegények üdvözülhetnek? Láthatjuk a szentírásban, hogy Isten adott egyeseknek nagy vagyont, hatalmat és dicsőséget, míg másoknak csak kevesebbet, mert bizony szükség van egy bizonyos társadalmi rendre ebben a világban (Dán 2:37). Csak a kommunizmus állította, hogy mindenki egyenlő, de ez nem igaz sem ebben a világban, sem a mennyben. Ott is fog létezni egy szent hierarchia, ahol sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első (Mt 19:30). Ezért kell nekünk törekednünk az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk (Luk 14:10)...

A történelem eseményiből láthatjuk, hogy a királyságok, országok és azok hatalmasságai, a nemesség, önmagában nem volt rossz dolog, amikor nem csupán birtokolta hatalmat, hanem szolgált is azzal a népnek. Ez a rend, ha tökéletlenül is, de egyfajta mása volt az égi hatalmasságoknak és fejedelemségeknek. Még 1990-ben is találkoztam egy olyan nagyon öreg asszonnyal, aki Ferencz Józsefet  még „drága királyunknak” nevezte, és a grófját „jó gazdánk”-nak. Persze, mindig lesznek olyanok, akik lázadnak a monarchia ellen, de Krisztus királysága ellen nem lesz majd lehetőség erre.

De ha nem a gazdagság elítéléséről szól az ige, akkor hát miről? Szerintem itt az lélek és az anyagiak viszonyáról van szó. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk az ember lelki felépítését és működését. Az ember nem csak test, nem csak lélek, hanem a test és a lélek szétválaszthatatlan egysége. Olyan mint a vizes szivacs: nem csak szivacs, és nem csak víz, hanem vizes szivacs...

Az ember lelke szellemi "építmény", ezért hívják szellemi-léleknek. Az ember szellemi-lelkének formája olyan, mint a testének formája. Ezt bizonyítja a szentírás is, amikor Saul megidézteti a varázsló asszonnyal Sámuel lelkét (1Sám 28:12), vagy amikor az Úr Jézus bebizonyítja, hogy nem szellem, hanem valóságos test (Lk 24:39). A szellemi-lélek maga is csak egy test a szellemi dimenzióban, de nem anyagi értelemben vett test, hanem a lényegét tekintve. Ugyanis, a szellemi-léleknek, habár halhatatlan, mégsincs autonómiája önmagában, hanem életét és mozogni bíró képességét a Teremtőtől kapja, Akinek egyedül van élete önmagában (Jn 5:26). Ennek a szellemi-léleknek van egy benső magva, amit szívnek neveznek, ahonnan Salamon szerint indul ki minden szellemi élet (Péld 4:23). Ez a lelki szív, egyesek szerint, hasonlatos egy fénygömbhöz. Azt mondják, hogy a kegyelem állapotban levő lelki szív annyira fényes, hogy ha a bűnös ember megpillanthatná, azonnal megvakulna tőle. A bűnös ember szíve viszont kérges és sötét, homályos burok borítja. Ezért Isten megvilágosító kegyelme nem tud belehatolni...

Míg a szellemi-lélek teste hasonlatos egy sok szobával rendelkező házhoz, vagy egy Windows operációs rendszerhez, addig a szív hasonlatos az operációs rendszer kurzorához. Ez a kurzor hordozza az „Én”-t. Ez a kurzor, mozogva a szellemi-lélek test házában, vagy operációs rendszerében, ablakból ablakba, ajtóról ajtóra, szobáról szobára, tárolja, megkeresi, felfedezi, feidézi ismereteit, öntudatát, használja értelmét, tapasztalaja érzelmeit és birtokolja akaratát.

Az élet folyamán, a szellemi-lélek háza gyarapodik, növekszik, kamrái-szobái szaporodnak. Ezek a szobák megtelnek mindenféle gazdagsággal vagy ócska kacattal. A Én kurzora pedig naponta végigpásztázza, illetve megkeresi azokat, szükség szerint, és az emlékezet által leltározza. Ha valaki birtokol valamilyen anyagi javat, és magáénak tekinti, akkor annak a birtoklásnak szellemi képmása és tudata ott van lelkének kamráiban. Ezért van az, hogy ha valakitől ellopnak valalmit, akkor az úgy fáj neki, mintha a lelkéből téptek volna ki egy darabot. Igen, mert ahol az ember kincse, ott van a szíve is...

(Mt 6:21) Ahol a kincsed, ott a szíved is.

Ha valaki evilági kincseket birtokol, akkor azoknak képmásait pásztázza az ő lelki kurzora, vagyis szívének Én-je. Ilyenkor a szív elsősorban a földiekhez ragaszkodik, és nem Istenre irányul, Aki az első helyen kellene legyen az ő életében. Ha valaki viszont Istenben gazdag, akkor a kurzora mindig Istenre és a mennyek országára irányul. Ez a kétféle irányúltság a szív tisztaságát, vagy tisztátalanságát, azaz fényességét, vagy kérgességét határozza meg. Ha valaki nem ragaszkodik az evilági dolgokhoz és Istenre figyel, akkor annak szíve tiszta és ragyogó. Viszont ha valaki nem Istenre figyel, hanem az  evilági dolgokhoz ragaszkodik, akkor annak szíve kérges, homályos és sötét. Ugyanakkor, ez a folyamat, a szellemi test méretét és tartalmát is meghatározza...

(Mt 7:13-14) A szûk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.

Ha valaki evilági javakban akar bővelkedni, akkor annak szellemi-lelke kamráiban olyan sok kacat gyűl fel, és olyan „kövérré” teszik őt, hogy nem bír "beférkőzni" a szűk kapun. Az ember bármit is akar rendetlenül birtokolni, az szellemileg "kövérré", nehézkessé teszi őt, és emiatt nem tud bejutni a mennyek országába. Ezért mondja, az Úr Jézus, hogy amíg olyanok nem leszünk mint a gyermekek, addig semmiképpen sem mehetünk be a mennyek országába (Mt 18:3). A gyerek nem kíván sokat birtokolni, nem törekszik dicsőségre, nem ragaszkodik okvetlenül dolgaihoz, hanem egyszerű engedelmességgel fogadja el mindazt, amit kap. A kapu pedig azért szűk, hogy ne vihessünk be rajta magunkkal tisztátalanságot, kevélységet és önzést...

Egy időben volt egy visszatérő álmom: Egy házban voltam és egy kacskaringós, titkos járaton kúsztam keresztül. Mindig volt abban egy hely, ahol olyan szűk volt a járat, hogy azt éreztem megrekedek és megfuladok. De mindig felbátorodtam, és valahogy átpréseltem magam. Amikor végül bejutottam a tágas helyre, egy gyönyörű könyvtárban találtam magam, és tudtam, hogy ott valami nagyon nagy kincset találtam. Ez a jelenet sokszor megismétlődött álmomban, és ahogyan telt az idő és felnőttem, egyre nehezebben tudtam átpréselni magam ezen a szűk járaton. Ezt az érzést leginkább a szpeológusok tudják megérteni. Ők azok, akik elindulnak a barlangok szűk járatain, nem tudván, hogy hová vezet az és, hogy átférnek-e majd rajta. Ők tudják, hogy ha megszorulnak, akkor ott nincs visszaút...

Ne ragaszkodjunk se a vagyonhoz, se az anyagiakhoz, sem a tárgyakhoz, sem a szellemi javakhoz, de még a lelki adományokhoz se... Nem föltétlenül az a szegény, aki anyagilag szegény. Nemhiába beszél az Úr Jézus „lelki szegényekről” (Mt 5:3). A szegény ember is tud helytelenül ragaszkodni, akár egy varrótűhöz is... Ugyanakkor, lehet valaki nagy vagyon kezelője is, de sikerül neki szabadnak maradni lélekben, és gyermeki lekülettel tud összepakolni a szűk kapun való bejutáshoz (pl. Páli Szent Vincze)...

De ha valaki helyetelenül ragaszkodott és gyűjtött is életében, még mindig van remény. Az Úr Jézus tanúságot tett Isten jóságáról és irgalmáról, Akinek az is lehetséges, amit az ember lehetelennek gondol. A gazdag ember is Isten gyermeke, és a piszkos arany alatt is lehet valami szeretnivaló, csak épp annyit kell mondania a bűnös embernek: Uram! Légy irgalmas bűnös lelkemhez. Emlékezz meg rólam a Te országodban... és Ő akkor azt feleli majd: Még ma velem leszel a paradicsomban...

Köszönöm Jézusom végtelen jóságodat és irgalmadat, amelyet megmutattál a jobb latoron. Ámen.

Elhagyja apját és anyját

(Mt 19:3-12) Akkor odamentek hozzá a farizeusok, s hogy próbára tegyék, megkérdezték tőle: ,,El szabad-e az embernek bocsátania a feleségét bármi okból?' Ő ezt felelte: ,,Nem olvastátok, hogy Aki kezdettől fogva teremtett, férfinak és nőnek alkotta őket?' [Ter 1,27] Aztán így folytatta: ,,Ezért az ember elhagyja apját és anyját, a feleségéhez ragaszkodik, és a kettő egy testté lesz [Ter 2,24]. Így már nem ketten vannak, hanem egy test. Amit tehát Isten egybekötött, azt ember szét ne válassza.' Erre azt mondták neki: ,,Miért parancsolta hát Mózes, hogy válólevelet kell adni [MTörv 24,1] és úgy kell elbocsátani?' Azt válaszolta nekik: ,,Mózes a ti keményszívűségetek miatt engedte meg nektek, hogy elbocsássátok feleségeiteket. De ez kezdetben nem így volt. Mondom hát nektek: aki elbocsátja feleségét -- hacsak nem paráznaság miatt --, és mást vesz el, házasságot tör.' Tanítványai erre azt mondták neki: ,,Ha így áll a dolog az ember feleségével, nem érdemes megházasodni.' Ő azt felelte nekik: ,,Nem mindenki érti meg ezt a dolgot, csak azok, akiknek megadatott. Vannak ugyanis eunuchok, akik anyjuk méhéből így születtek; aztán vannak eunuchok, akiket az emberek tettek ilyenné, és vannak olyan eunuchok is, akik önmagukat férfiatlanították a mennyek országáért. Aki meg tudja érteni, értse meg.'

Elhagyja apját és anyját ...  Ez lenne a közösség sejtosztódásának mechanizmusa is. Egy közösségben, amikor a létszám meghaladja az ideálist, akkor osztódnia kellene, hogy egy új közösség jőjjön létre. Gyakran ez nehezen megy. Vannak érzelmi, önállósági és lét-téri akadályok. Hogyan, miként, hová szakadjunk külön?... Ezeknél a kérdéseknél megreked az osztódás: hiányzik a bátorság, az önállóság, az áldozatkészség, vagy az anyagi lehetőségek...

Azonban a családnál, a házasságnál ez a meginkább sajnálatos... Együtt szórakozik két fiatal, komoly az udvarlás és látszólag szeretik is egymást. Úgy gondolják, hogy már az óra is odaketyegett, hogy az oltár elé álljanak. De amikor a mézeshetek után jönnek a gyakorlati mindennapok, akkor a feleség, vagy a férj, egy ki nem mondott elképzelés szerint, a szülei házasságába akarja beleintegrálni az ő párját. Apúék, anyúék így szeretnék, így kívánják, így akarják... Azt szeretnék, ha a hétvégét náluk töltenénk. Aztán a gyerek nevét is az anyós határozza meg, meg a lakásberendezést is, meg a mosogató szivacs színét is...

Van, hogy a fiatal házasok közül az egyik nem hagyja el az apját és anyját. Rajtuk lóg és csüng... Inkább tartozik hozzájuk, mint házastársához. Ez aztán idővel egy húzós probléma lesz a házasságukban, és ha jóidejében, akár kemény harcok árán is, ez a kötelék nem lesz elszakítva, akkor bizony megtörténhet a válás...

A történelem is bizonyítja, hogy az erőszakos integrálás mennyire lealacsonyító, mennyire nem emberi és nem tisztességes. Az ilyen integrálási szándék fittyet hány a másik ember identitására, elképzeléseire és vágyaira. Legyen csak ő olyan, amilyennek én elképzeltem, amilyennek én akarom, ha kell, manipuláció árán is... Az muszály-integrálás szándéka erőszak az emberi lélek legbensőbb szobája és legérzékenyebb mozgatórugói ellen...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az nem is szereti teljes önátadással a párját. Habár soha nem tudatosította, hazudik önmagának is, a párjának is, környezetének is, meg Istennek is. Tudatán kívül, az esküvő alkalmával, csak egy gépies igent mondott a szeretetről feltett kérdésre. Nem is veszi észre, hogy csakis önmagát, az ő elképzeléseit, ragaszkodásait és a szülői ház biztonságában eltöltött gyermekkori életét szereti...

A felelős, felnőtt ember, az oltárhoz való járulás előtt tudatosítja, hogy vége egy korszaknak az életében, és egy teljesen más, új korszak kezdődik el. Tudatosítja, hogy habár élete végéig gyereke lesz szüleinek, a szüleivel való viszonya örökre megváltozik. Ebbe beletartozik az is, hogy ha netán a szülők helytelenül viszonyulnak az ő párjához, gyerekeihez, az ő családjához, akkor pontra teszi őket. Ebbe beletartozik az is, hogy esetleg, végső esetben, elutasítja, vagy kiútasítja őket. A párja mellett mindig és mindenképpen ki fog állni. Isten után, most már nem a szülei állnak a második helyen, hanem a férje, vagy fordítva, a felesége...

Aki úgy házasodik, hogy nem hagyja el szívében apját és anyját, az valójában nem is házasodik, és nem is lesz teljesen egy test házastársával. Ilyen esetben a szentségi házasság létrejötte is kérdéses, mert akaratlanul is hazudott az oltárnál, hiszen nem szerette igazán férjét, illetve feleségét úgy és abban az értelemben, ahogyan az kérdezve volt...

Mennyei Atyánk, bocsáss meg nekünk, mert gyakran nem tudjuk mit cselekszünk. Ámen.

Az alvilág kapui nem vesznek erõt rajta

(Mt 16:13-20) Amikor Jézus Fülöp Cézáreájának vidékére ment, megkérdezte tanítványait: ,,Kinek tartják az emberek az Emberfiát?' Ők ezt felelték: ,,Egyesek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek, mások meg Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.' Erre megkérdezte őket: ,,És ti kinek tartotok engem?' Simon Péter válaszolt: ,,Te vagy a Krisztus, az élő Isten Fia.' Jézus azt felelte neki: ,,Boldog vagy, Simon, Jónás fia! Mert nem a test és vér nyilatkoztatta ki ezt neked, hanem az én Atyám, aki a mennyekben van. És mondom neked: Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta. Neked adom a mennyek országának kulcsait. Amit megkötsz a földön, meg lesz kötve a mennyekben is, és amit feloldasz a földön, föl lesz oldva a mennyekben is.' Ezután meghagyta a tanítványoknak, hogy senkinek se mondják el, hogy ő a Messiás. 

Botrányok mindig voltak az Egyházban és ez úgymond "természetes", mert meg van írva...

 
(Mt 19:7)  Mert szükséges ugyan, hogy botrányok legyenek, de jaj annak az embernek, aki által a botrány történik. 

Viszont ami 2000-tõl történik az Egyházban, az valami rendkívüli... Ilyen soha nem volt korábban az Egyház történelmében. Kb. 2000-től jelentek meg az USA-ban az első püspöki lemondások. Elegendő rákeresni a Google-ben a "catholic bishop resigned" szavakra és a lista elképesztő. Az okok általában leleplezett gazdasági visszaélések vagy szexuális botrányok. A dolgok a pedofilia ûgyekben durvultak el végleg. Pár év alatt a botrányok olyan méreteket öltöttek (lásd a bostoni eseményeket), hogy azok lassan felemésztették az egyes egyházmegyék gazdasági erőforrásait, plébániáit és templomait...

Ekkor még mindenki arra számított, hogy az illetékesek felocsúdnak és határozott lépéseket tesznek a botrányok továbbterjedésének megelőzésére és a dolgok helyrehozására. A dolgok azonban nem csillapodtak. Amerika után sorra következtek az európai botrányok. Egy újabb mérföldkő volt, amikor a Belgiumi Püspöki Konferencia tagjait, a belga világi hatóságok egy napig örizetben tartották a konferencia épületében...

Ezután jött az írországi katasztrófa: a Ryan, a Murphy és a Cloyne jelentések. Az ír egyház püspökeinek jelentõs része lemondott, a nunciust visszahívták és az ír miniszterlenök a legkeményebb hangnemben bírálta Vatikánt a visszaélések eltusolásáért. Az ír hatóságok durva intézkedéseket helyeztek kilátásba, ami már a gyónási titkot is megerőszakolta. A katasztrófa felmérhetetlen volt, és a következményei beláthatatlanok. Volt, aki már egyenesen az ír katolicizmus végéről beszélt. A kár olyan hatalmas lett, hogy soha, semmiféle elnyomás nem okozott korábban ekkora kárt az Egyházban...

A botrány okait Enda Kenny ír miniszterelnök így nevezi meg: "felháborító klerikalizmus, arrogancia, elitizmus, narciszizmus, lelkiismeretlen és bűnpártoló eltusolás, a bűnösnek való kedvezés", stb.  Az áldozatok évtizedekig éltek egy közösségben az őket meggyalázó, bűnös, egyházi előljáróikkal, akik továbbra is köztiszteletben álltak, és gyakran házasítottak vagy temettek áldozataik családjában...

Az intézmény a romlottsággal azonosult és ezáltal, most már kiengesztelheteten konfliktusba került a világi hatóságokkal, akik oldalán ezúttal az igazság is ott állt. És mindez történt egy olyan országban, ahol a Katolikus Egyház a legnagyobb tiszteletben állt, ahol a világi hatóságok térdet hajtottak, kezet csókoltak az egyházi méltóságoknak, és ahol a mindennapokban a legynagyobb tiszteletben tartották az egyházi ünnepeket és eseményeket. Ugyanakkor félõ, hogy mindez csak az eisberg csúcsa... Vajon hol robban ki a következõ botrány, hová fajul mindez?... (Ma már látjuk...)

Ilyen körülmények között az ember az csak "ördög harapofogójára" gondolhat. Célja a papság szétzúzása, a szentmise és a szentáldozás eucharisztikus órájának megállítása és az emberek elszakítása az Oltáriszentségtől. Egyik felõl az ördög elveszi az egyházi előljárók józan eszét, hogy súlyos bűnöket kövessenek el, másrészt pedig a világi hívek haragját szabadítja rájuk, hogy a gyalázat és a rombolás teljes legyen...

A eucharisztikus óra megállítását nem képzelhetjük lehetelennek, mert írva van...

(Lk 17:22) Jönnek napok, amikor szeretnétek látni az Emberfiának egyetlen napját, de nem fogjátok látni.

Ekkor az emberek elszakadnak az üdvösség forrásától és beáll a végidők előtti Nagy Elpártolás (2Tessz 2:3). Valószínűleg ekkor jelenik meg a pusztító utálatosság a szent helyen (Mt 24:15), amelyről Dániel próféta jövendölt...

Habár az utolsó óráig hirdetni fogják az evangeliumot az egész világon, a továbbiakban, lehetséges, hogy csak rombolásra és pusztításra számíthatunk az Egyházban. A gonosz fitogtatja erejét, de ugyanakkor lesz egyvalami, amit nem érhet el: ez a péteri szikla és az Egyház, amely erre épült. Ezt az Úr Jézus megígérte... És ha megígérte, akkor az úgy is lesz. Ebben a tudatban kell imádkoznunk és bíznunk, hogy bármilyen szörnyűség és szorongattatás is lesz, az Úr Jézus egy szilárd alapot igért, amelyhez nem érhet hozzá a Sátán. Ebbe a sziklába kell kapaszkodnunk és hozzá kell viszonyúlnunk ezekben a viharos időkben...

(Mk 13:31) Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.

Az, hogy a "pokol kapui nem vesznek erőt rajta", az Egyház említése után következik. A péteri sziklát, nem azonosítom föltétlenül a latin egyház primátus fogalmával, hanem az eredeti péteri sziklával, meg az Egyházzal egésszével. Az Egyház sokkal magasztosabb, mint amit látunk vagy elképzelünk. Az Egyház egy misztérium... Bízzunk és tartsunk ki, mert velünk van a szentek eggyezsége...

(Júd 1:3) Szeretteim, minden igyekezettel azon vagyok, hogy közös üdvösségünkről írjak nektek. Szükségesnek véltem, hogy írásban kérjelek titeket, küzdjetek a hitért, amely egyszer s mindenkorra szóló öröksége a szenteknek.

Uram Jézus, az ég és a föld elmúlnak, de a Te igéid soha el nem múlnak. Végy el tőlünk minden aggodalmat. Ámen.