Miről van itt szó? A gazdagság elítéléséről? Vajon csak a szegények üdvözülhetnek? Láthatjuk a szentírásban, hogy Isten adott egyeseknek nagy vagyont, hatalmat és dicsőséget, míg másoknak csak kevesebbet, mert bizony szükség van egy bizonyos társadalmi rendre ebben a világban (Dán 2:37). Csak a kommunizmus állította, hogy mindenki egyenlő, de ez nem igaz sem ebben a világban, sem a mennyben. Ott is fog létezni egy szent hierarchia, ahol sok elsőből lesz utolsó, és sok utolsóból lesz első (Mt 19:30). Ezért kell nekünk törekednünk az utolsó helyre ülni, hogy meg ne szégyenüljünk (Luk 14:10)...
A történelem eseményiből láthatjuk, hogy a királyságok, országok és azok hatalmasságai, a nemesség, önmagában nem volt rossz dolog, amikor nem csupán birtokolta hatalmat, hanem szolgált is azzal a népnek. Ez a rend, ha tökéletlenül is, de egyfajta mása volt az égi hatalmasságoknak és fejedelemségeknek. Még 1990-ben is találkoztam egy olyan nagyon öreg asszonnyal, aki Ferencz Józsefet még „drága királyunknak” nevezte, és a grófját „jó gazdánk”-nak. Persze, mindig lesznek olyanok, akik lázadnak a monarchia ellen, de Krisztus királysága ellen nem lesz majd lehetőség erre.
De ha nem a gazdagság elítéléséről szól az ige, akkor hát miről? Szerintem itt az lélek és az anyagiak viszonyáról van szó. Ahhoz, hogy ezt megértsük, meg kell értenünk az ember lelki felépítését és működését. Az ember nem csak test, nem csak lélek, hanem a test és a lélek szétválaszthatatlan egysége. Olyan mint a vizes szivacs: nem csak szivacs, és nem csak víz, hanem vizes szivacs...
Az ember lelke szellemi "építmény", ezért hívják szellemi-léleknek. Az ember szellemi-lelkének formája olyan, mint a testének formája. Ezt bizonyítja a szentírás is, amikor Saul megidézteti a varázsló asszonnyal Sámuel lelkét (1Sám 28:12), vagy amikor az Úr Jézus bebizonyítja, hogy nem szellem, hanem valóságos test (Lk 24:39). A szellemi-lélek maga is csak egy test a szellemi dimenzióban, de nem anyagi értelemben vett test, hanem a lényegét tekintve. Ugyanis, a szellemi-léleknek, habár halhatatlan, mégsincs autonómiája önmagában, hanem életét és mozogni bíró képességét a Teremtőtől kapja, Akinek egyedül van élete önmagában (Jn 5:26). Ennek a szellemi-léleknek van egy benső magva, amit szívnek neveznek, ahonnan Salamon szerint indul ki minden szellemi élet (Péld 4:23). Ez a lelki szív, egyesek szerint, hasonlatos egy fénygömbhöz. Azt mondják, hogy a kegyelem állapotban levő lelki szív annyira fényes, hogy ha a bűnös ember megpillanthatná, azonnal megvakulna tőle. A bűnös ember szíve viszont kérges és sötét, homályos burok borítja. Ezért Isten megvilágosító kegyelme nem tud belehatolni...
Míg a szellemi-lélek teste hasonlatos egy sok szobával rendelkező házhoz, vagy egy Windows operációs rendszerhez, addig a szív hasonlatos az operációs rendszer kurzorához. Ez a kurzor hordozza az „Én”-t. Ez a kurzor, mozogva a szellemi-lélek test házában, vagy operációs rendszerében, ablakból ablakba, ajtóról ajtóra, szobáról szobára, tárolja, megkeresi, felfedezi, feidézi ismereteit, öntudatát, használja értelmét, tapasztalaja érzelmeit és birtokolja akaratát.
Az élet folyamán, a szellemi-lélek háza gyarapodik, növekszik, kamrái-szobái szaporodnak. Ezek a szobák megtelnek mindenféle gazdagsággal vagy ócska kacattal. A Én kurzora pedig naponta végigpásztázza, illetve megkeresi azokat, szükség szerint, és az emlékezet által leltározza. Ha valaki birtokol valamilyen anyagi javat, és magáénak tekinti, akkor annak a birtoklásnak szellemi képmása és tudata ott van lelkének kamráiban. Ezért van az, hogy ha valakitől ellopnak valalmit, akkor az úgy fáj neki, mintha a lelkéből téptek volna ki egy darabot. Igen, mert ahol az ember kincse, ott van a szíve is...
(Mt 6:21) Ahol a kincsed, ott a szíved is.
Ha valaki evilági kincseket birtokol, akkor azoknak képmásait pásztázza az ő lelki kurzora, vagyis szívének Én-je. Ilyenkor a szív elsősorban a földiekhez ragaszkodik, és nem Istenre irányul, Aki az első helyen kellene legyen az ő életében. Ha valaki viszont Istenben gazdag, akkor a kurzora mindig Istenre és a mennyek országára irányul. Ez a kétféle irányúltság a szív tisztaságát, vagy tisztátalanságát, azaz fényességét, vagy kérgességét határozza meg. Ha valaki nem ragaszkodik az evilági dolgokhoz és Istenre figyel, akkor annak szíve tiszta és ragyogó. Viszont ha valaki nem Istenre figyel, hanem az evilági dolgokhoz ragaszkodik, akkor annak szíve kérges, homályos és sötét. Ugyanakkor, ez a folyamat, a szellemi test méretét és tartalmát is meghatározza...
(Mt 7:13-14) A szûk kapun menjetek be! Tágas a kapu és széles az út, amely a romlásba visz - sokan bemennek rajta. Szûk a kapu és keskeny az út, amely az életre vezet - kevesen vannak, akik megtalálják.
Ha valaki evilági javakban akar bővelkedni, akkor annak szellemi-lelke kamráiban olyan sok kacat gyűl fel, és olyan „kövérré” teszik őt, hogy nem bír "beférkőzni" a szűk kapun. Az ember bármit is akar rendetlenül birtokolni, az szellemileg "kövérré", nehézkessé teszi őt, és emiatt nem tud bejutni a mennyek országába. Ezért mondja, az Úr Jézus, hogy amíg olyanok nem leszünk mint a gyermekek, addig semmiképpen sem mehetünk be a mennyek országába (Mt 18:3). A gyerek nem kíván sokat birtokolni, nem törekszik dicsőségre, nem ragaszkodik okvetlenül dolgaihoz, hanem egyszerű engedelmességgel fogadja el mindazt, amit kap. A kapu pedig azért szűk, hogy ne vihessünk be rajta magunkkal tisztátalanságot, kevélységet és önzést...
Egy időben volt egy visszatérő álmom: Egy házban voltam és egy kacskaringós, titkos járaton kúsztam keresztül. Mindig volt abban egy hely, ahol olyan szűk volt a járat, hogy azt éreztem megrekedek és megfuladok. De mindig felbátorodtam, és valahogy átpréseltem magam. Amikor végül bejutottam a tágas helyre, egy gyönyörű könyvtárban találtam magam, és tudtam, hogy ott valami nagyon nagy kincset találtam. Ez a jelenet sokszor megismétlődött álmomban, és ahogyan telt az idő és felnőttem, egyre nehezebben tudtam átpréselni magam ezen a szűk járaton. Ezt az érzést leginkább a szpeológusok tudják megérteni. Ők azok, akik elindulnak a barlangok szűk járatain, nem tudván, hogy hová vezet az és, hogy átférnek-e majd rajta. Ők tudják, hogy ha megszorulnak, akkor ott nincs visszaút...
Ne ragaszkodjunk se a vagyonhoz, se az anyagiakhoz, sem a tárgyakhoz, sem a szellemi javakhoz, de még a lelki adományokhoz se... Nem föltétlenül az a szegény, aki anyagilag szegény. Nemhiába beszél az Úr Jézus „lelki szegényekről” (Mt 5:3). A szegény ember is tud helytelenül ragaszkodni, akár egy varrótűhöz is... Ugyanakkor, lehet valaki nagy vagyon kezelője is, de sikerül neki szabadnak maradni lélekben, és gyermeki lekülettel tud összepakolni a szűk kapun való bejutáshoz (pl. Páli Szent Vincze)...
De ha valaki helyetelenül ragaszkodott és gyűjtött is életében, még mindig van remény. Az Úr Jézus tanúságot tett Isten jóságáról és irgalmáról, Akinek az is lehetséges, amit az ember lehetelennek gondol. A gazdag ember is Isten gyermeke, és a piszkos arany alatt is lehet valami szeretnivaló, csak épp annyit kell mondania a bűnös embernek: Uram! Légy irgalmas bűnös lelkemhez. Emlékezz meg rólam a Te országodban... és Ő akkor azt feleli majd: Még ma velem leszel a paradicsomban...
Köszönöm Jézusom végtelen jóságodat és irgalmadat, amelyet megmutattál a jobb latoron. Ámen.
P.
VálaszTörlés