Láttalak

(Jn 1,45-51) Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.' Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?' Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!' Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'

A hit és a vallásosság nem egy földrõl elszállt, lebegő állapot, nem is egy elvont elmélet, hanem egy nagyon is reális, értelmes, logikus és józan viszonyítási rendszer. Az igazán hívõ, vallásos ember, mielõtt még elkötelezett hívõ lett volna, megküzdött egy sor kérdéssel: Valós dolog ez? Hiteles dolog ez? Józan dolog ez? Nem csapom be magam? Nem kacagtatom ki magam? Alapozhatok-e erre? Jó-e ez valamire? Nem tévelyedek el? Hogyan bizonyosodhatok meg?...

A kereső embernek is elmondja valaki: „Gyere és lásd!” Ekkor az ember, talán jogosan kérdezheti: Jöhet-e valami jó a katolikusoktól vagy általában a mai keresztényektõl? Hiszen annyi mindent hall manapság az ember... Nem tudja elfogadni a tanuságtételt és nem tud hinni, amíg valami bizonyosság meg nem érinti õt... Ez a bizonyosság nem más, mint az Istennel való személyes találkozás.

Náthánael nem aludt a fügefa alatt, hanem imádkozott. Igaz, vallásos izraelita ember volt, aki tudta, hogy amikor titkon imádkozik, akkor Isten látja õt (Mt 6:6). Azt is tudta, hogy senki más nem látta õt a fügefa alatt csak egyedül az Isten. Meglehet, hogy akkor, ott, volt egy erõteljes lelki megtapasztalása, amelyben meghallotta Isten szavát. Megtapasztalta Istent... Lehet, hogy a fügefa akatt volt egy istenélménye...

Náthánáel számára az volt a hitbeli bizonyosság, hogy valaki, egy bizonyos ember, fényt derített az Õ tikos istenélményére, megélésére, amit kincsként hordozott szívében. Mivel az elõtte álló ember látta azt, ami neki egy személyes, bensõséges esemény volt, ami csak közte és Isten között történt, elegendõ bizonyíték volt arra, hogy Isten Fiával all szemben.

Bennünket is meggyõz Isten az események által és elvezet a hitre. Annak idején, amikor elkezdtem keresni Istent és eljutottam az evangélium elolvasásához, rájöttem, hogy nemcsak csodálom az Úr Jézus tanítását, hanem szeretem is Õt. Annyira szeretem, hogy követném is ténylegesen, ha lehetséges lenne. De amikor a mennyei Atyához jutottam, akkor egy bizonyos ûrt találtam a szívemben. Egy bizonyos határozatlanságot... Jól van! Tudom, hogy van mennyei Atya. Tudom, hogy Õt tisztelni kell, de hogyan tudjam Õt szeretni? Mi okom lenne szeretni Õt? Ekkor, azonnal kaptam egy jelenetet a szívembe, amint kb. tíz évesen ( kb. 22 évvel korábban) ott állok az udvarunkon, egy szerszámasztal mellett és azon gondolkodom, hogy biza milyen csúnya kisbabája van a szomszédasszonynak. Többször voltam náluk és nem tetszett... Akkor, ott, elképzeltem, hogy én egy szép kis szõke fiúcskát szeretnék, akivel aztán sokat játszanék. Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem az én gondolataim voltak, hanem a Szentlélek jutatta eszembe ezt a jelenetet. Amint feolcsúdtam, az aranyhajú szõke kisfiam ráncigálta a kezem, hogy menjek vele rajzolni... Ekkor felismertem a mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét és gondviselését.  Láttalak, amikor az udvaron voltál... Te kisgyerekként gondoltál egy szép szőke kisfiúra és Én valóra váltottam vágyadat... Láttalak...

Ima: Drága mennyei Atyám, leborulok végtelen jóságod elõtt és hódolok Neked, mert valóban jó vagy és méltó az imádatra és szeretetre. Ámen.