Semmit sem fogtunk

(Lk 5:1-11) Történt pedig, hogy a tömeg áradt hozzá Isten igéjét hallgatni, míg ő a Genezáret tava mellett állt. Látott a tó szélén két hajót állni; a halászok kiszálltak, és mosták a hálóikat. Akkor beszállt az egyik hajóba, amely Simoné volt, és megkérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. Ott leült, és a hajóból tanította a tömeget. Amikor befejezte beszédét, ezt mondta Simonnak: ,,Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat halat fogni!' Simon ezt felelte neki: ,,Mester! Egész éjszaka fáradoztunk, és semmit sem fogtunk. A te szavadra azonban kivetem a hálót.' És miután ezt megtette, a halaknak oly bő sokaságát fogták ki, hogy szakadozott a hálójuk. Intettek tehát a társaiknak a másik hajóban, hogy jöjjenek a segítségükre. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elmerültek. Ennek láttára Simon Péter Jézus lábaihoz borult és így szólt: ,,Menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok, Uram!' Mert a nagy halfogás miatt, amelyben részük volt, félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simon társai voltak. Jézus pedig így szólt Simonhoz: ,,Ne félj! Ezentúl már emberek halásza leszel.' Erre kivonták a hajókat a partra, és mindenüket elhagyva követték őt.

A halászok élete egy külön világ. Már az is külön fejezet, ha amatõr horgásszal van dolgunk, hát akkor, amikor egy profival, akinek a megélhetése is a halászattól függ. A vérbeli halászok nemcsak halásznak, hanem élik is a halászatot. Náluk minden a halakról és a halászatról szól. Azzal kelnek, azzal feküsznek, azt vitatják, arról élcelődnek, stb... Ha jó fogás volt, akkor mindenkinek derüs az arca, ha nem volt fogás, akkor komorak és panaszkodnak a körülményekre...

A halászat nagyon jól szemlélteti az evangelizációt... Az evangelizálók világa nagyon hasonlít a halászok világához. Ott is minden az evangéliumról és az evegelizációs élményekről szól. Hogyan hirdettük az evangéliumot, az Úr Jézust, mennyire kérügmatikus volt az evangelizáció, hány ember szívét érintette meg, hányan tértek meg, hány tanúságtétel volt, hány új ember jár a közösségbe, stb. A halász nagy fogásról álmodozik és az evangelizáló sok megtért emberről...

Nagy reményeket fűzünk az új evangelizációhoz, a megújuláshoz, de ahogy az évek telnek, mintha a remények nem válnának valóra... Mintha azt tapasztalnánk, hogy nem virrad, hanem sötétedik... Mintha nem a nappal jönne, hanem az éjszaka... A kezdeti fellángolás után, mintha eltüntek volna az örömteli találkozások, a mosolyok, a segítőkész testvérek és a nyitott szívek. Mintha mindenki visszahúzódott volna a saját kagylójába, mint a csiga. Mintha mindenki csak a saját fonnivalójával törődne...

Mindjárt itt a halászati szezon vége, és úgy tűnik, hogy nem sok halat fogtunk. Ha körülnézünk, alig látunk néhány hűséges embert, akiben megmaradt a kezdeti buzgóság. Az az érzésünk, hogy munkánk hiábavaló volt... Mintha egy életen át halásztunk volna, és nem fogtunk volna semmit... Vajon így van? Csalódtunk vagyunk? Érdemes volt? Kiábrándultunk?...

Ilyen érzések között érnek utol minket az Úr Jézus szavai: Evezz a mélyre és vesd ki a hálót!... De vajon, tudunk még hinni és remélni? Ennyi kudarc után, még ki tudjuk mondani, hogy: Uram! Ha Te mondod, kivetem a hálót?...

Ne csüggedjünk... Először is, nem tudjuk pontosan, hogy mennyit fogtunk... Másodszor pedig nem tudhatjuk, hogy ki botránkozott meg a hitben (Mt 13:20-21) és ki tartott ki... Nem láthatjuk át az idők homályát, nem láthatjuk át a lelkek állapotát és az emberi életeket. Mi csak azt tudjuk, amit látunk, de az Úr Jézus mindent lát és mindent tud. Az evangelizáció legtöbbször csak pusztába kiáltó szó (Jn 1:23)... Visszhangra nem számíthatunk és teli hálót meglehet, hogy nem fogunk látni ebben az életben, hanem csak odafenn a mennyben. Nekünk csak egy a dolgunk: vakon hinni (Jn 20:29) és naponta kivetni a hálót...

(Mt 13:20-21) A köves helyre hullott mag pedig az, aki hallja az igét, s mindjárt be is fogadja örömmel, de nincs gyökere, és csak ideig-óráig tart. Amikor az ige miatt szorongatás és üldözés támad, hamar megbotránkozik.

(Jn 1:23) Ő azt felelte: A pusztában kiáltó hangja vagyok: Tegyétek egyenessé az Úr útját...

(Jn 20:29) Jézus erre azt mondta neki: „Mivel láttál engem, hittél. Boldogok, akik nem látnak, mégis hisznek.”

Uram Jézus, add, hogy mindig újra tudjunk kezdeni, és legyen hitünk újra kivetni a hálót. Ámen.

Mindjárt fölkelt és szolgált nekik

(Lk 4:38-44) Azután felállt, és a zsinagógából Simon házába ment. Simon anyósának magas láza volt. Kérték őt az érdekében. Ő pedig odaállt mellé, parancsolt a láznak, mire az elhagyta őt. Az asszony mindjárt fölkelt, és szolgált nekik. Mikor azután a nap lement, mindazok, akiknek különféle bajokban szenvedő betegeik voltak, odavitték hozzá azokat, és ő mindegyikre rátette a kezét és meggyógyította őket. Sokakból kimentek az ördögök is, s ezt kiáltozták: ,,Te vagy az Isten Fia.' De ő rájuk parancsolt, nem hagyta őket beszélni, mert tudták, hogy ő a Krisztus. Amikor megvirradt, kiment, és egy elhagyatott helyre vonult. A tömegek azonban keresték őt. Amikor megtalálták, tartóztatták, hogy ne menjen el tőlük. De ő azt mondta nekik: ,,Más városoknak is hirdetnem kell az Isten országát, mert ezért küldtek.' És tanított Júdea zsinagógáiban.

Egy asszony megbetegszik és ágynak esik. Láza lesz, mint oly sok más embernek abban az éghajlatban. Nincs orvos, nincs orvosság, csak a szervezet erejére lehet számítani... Tudja, hogy a fia nemsokára hazajön. Nem egyedül... Vele jön a nagytiszteletű Mester is, akit követ és a tanitványok... És őneki pont most kellett megbetegednie... Micsoda kalamajka! Össze kéne szedni a házat, kiseperni, főzni...

Belépnek az ajtón. Itt van Péter is, meg a többiek is mind... Az első szavak után, a tanítványok csendesen megkérik az Urat, hogy segítsen az asszonyon. Az Úr Jézus odalép fekőõhelyéhez, megérinti a kezét (Mt 8:14-15), majd parancsol a láznak és az tüstént eltűnik. Az asszony, amint megérzi, hogy jobban van, hogy az ereje visszatért, azonnal felkel... Nagy örömmel, gondolkodás nélkül ugrik neki házi teendőknek. Nagyobb az öröme, hogy teheti a dolgát, mint az, hogy meggyógyult. Hát miért is gyógyulna meg, ha nem azért, hogy szolgáljon ezeknek a drága, szent férfiaknak...

(Mt 8:14-15) Mikor ezután Jézus bement Péter házába, látta, hogy annak anyósa fekszik és lázas. Megérintette a kezét, mire elhagyta a láz. Fölkelt és felszolgált neki.

Péter háza és a benne történt események, az apostol lelkéhez hasonlatosak. A béna meggyógyítása is Péter házában történik. Akkor kibontották a ház födelét (Mk 2:4). Innen meglátszik, hogy az elköteleződött apostol nem ura többé az életének, nincs többé intimitása, mert lelke ki van szolgáltatva az emberek tolakodásának. Mindig készen kell állnia mindenféle zaklatásra, kérésre, szolgálatra...

(Mk 2:4) Mivel nem tudták eléje vinni a tömeg miatt, kibontották a ház tetejét, ahol ő volt, és nyílást készítve lebocsátották az ágyat, amelyen a béna feküdt.

Ez az asszony, az apostol szolgáló lelkületét ábrázolja az Egyházban. Az apostol lelkülete nem lehet más, mint önfeláldozó, önmagáról megfeledkező, kiüresedő, szolgáló lelkület (Fil 2:5-7). De ez a lelkület ellankadhat, megbetegedhet, ágynak eshet. Ilyenkor szüksége van az Úr érintésére (Mt 8:15). Ez azt jelenti, hogy a kitartó apostoli müködés titka az Úr Jézus gyakori érintése és a kegyelem vétele. Ez egy hitbeli, kegyelem-közvetítõ érintés...

(Fil 2:5-7) Ugyanaz az érzület legyen bennetek, amely Krisztus Jézusban volt, aki, bár Isten létformájában volt,nem tartotta Istennel való egyenlőségét olyan dolognak,amelyhez mint zsákmányhoz ragaszkodnia kell, hanem kiüresítette önmagát,szolgai létformát vett fel,és hasonló lett az emberekhez,külsejét tekintve úgy jelent meg, mint egy ember.

Minden nap kell kérni az Urat, hogy érintse meg a világ bajaitól megbetegedett, belázasodott szívünket. Csak egyedül Ő tud parancsolni szívünk lázas állapotának, és csak egyedül Ő tudja lecsendesíteni lelkünk viharait, hogy alkalmasak legyünk a szolgálatra. 

Ha Ő megérint, akkor a Szentlélek betölti szívünket, és új lendületet kapunk. Ezáltal, elkezdünk jönni-menni szívünk kamrájában, elkezdünk sütni-fôzni jó terveket, amelyeket onnan előhozva és megvalósítva, megdicsőitsük Istent a világban...

Ez gyakorlatban a rendszeres napi imában és a szentségek vételében valósul meg. Minden reggel, minden este, minden szentírás olvasás előtt, minden szentbeszéd előtt, minden döntés előtt, imádkozni kell, meg kell hívni kell az Úr Jézust, hogy érintse meg lázas szívünket, hogy egészségesen, józanul, bölcsen tudjunk gondolkodni, szólni és cselekedni, mert nélküle semmit sem tehetünk (Jn15:5). Ő segíthet rajtunk, mert Ő vette el betegségeinket, és felvitte azokat a keresztre (Iz 53:4; Mt 8:17; 1Pét 2:24) , hogy nekünk életünk legyen és bõségben legyen (Jn 11:10).

(Iz 53:4) Pedig a mi betegségeinket ő viselte, és a mi fájdalmainkat ő hordozta. Mi mégis megvertnek tekintettük,Istentől sújtottnak és megalázottnak.

(Jn 15:5) Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők. Aki bennem marad, s én benne, az bő termést hoz. Hisz nélkülem semmit sem tehettek.

(1Pét 2:24) Vétkeinket testén fölvitte a keresztfára, hogy meghaljunk a bűnnek és igaz életet éljünk. Ti az ő sajgó sebei által gyógyultatok meg...

Uram Jézus, hálát adok neked teljes szívemből, hogy oly mélyen megérintetted szívemet és lelkemet. Dicsőség és hála legyen neked mindörökké. Ámen.

Mi közünk hozzád?

(Lk 4:31-37) Azután lement Kafarnaumba, Galilea városába, és ott tanította őket szombaton. Csodálkoztak a tanításán, mert a beszéde hatalommal teljes volt. Volt a zsinagógában egy ember, akiben tisztátalan gonosz szellem lakott. Ez hangosan felkiáltott: ,,Hagyj békén! Mi közünk hozzád, Názáreti Jézus? Azért jöttél, hogy elveszíts minket? Tudom, ki vagy: az Isten Szentje.' Jézus azonban megparancsolta neki: ,,Némulj el, és menj ki belőle!' Az ördög pedig középre dobta az embert, kiment belőle, és semmit sem ártott neki. Mindenkit félelem szállt meg, és egymás között így beszélgettek: ,,Milyen beszéd ez? Hatalommal és erővel parancsol a tisztátalan lelkeknek, és azok kimennek?" És a híre elterjedt a környék minden helyén.

Megkereszteltek minket is kiskorunkban... Nem emlékszünk rá, de a keresztelési emléklap és egy megsárgult plébániai bejegyzés igazolja, hogy szüleink egykor elvittek Isten házába. Pogányként vittek a templomba, de keresztényként hoztak haza... Helyettünk és értünk megfogadták, hogy jó katolikus kereszténynek leszünk, hogy annak nevelnek bennünket, és aztán felneveltek úgy, ahogy tudtak... Ha nem váltak el, ha nem züllöttek le és a sok munka mellett nem hanyagolták el a vasárnapi szentmisét, akkor legalább néha elvittek a templomba, voltunk elsőáldozók és legalább karácsonykor, meg húsvétkor eszünkbe jutott, hogy Jézus is létezik ott, valahol... Ezek mind lényeges dolgok, de ezeken túl, van-e közünk az Úr Jézushoz?...

Az ördög is hisz és mégis retteg az Úr Jézustól. Azt kérdezi, hogy mi köze neki hozzá. Hát semmi... Az ördögnek annyi köze sincs az Úr Jézushoz, mint az éjszakának a nappalhoz. A természetes világosságban van szürkület is, de Krisztus világosságában nincs. Ezért vagy Krisztus világosságában járunk, vagy lelki sötétségben. Nincs kettős választás, nincs két út és nem szolgálhatunk két úrnak...

Mi közünk az Úr Jézushoz? Erre a kérdésre nem szóval kell válaszolni, hanem a szívünkkel, lelkünk állapotával... A keresztséggel beleoltattunk a nemes szőlőtőbe, Jézus Krisztusba, az isten-emberbe, és általa a Szentháromság istenes életébe (Jn 15:4-5). Péter apostolnak azt mondta az Úr Jézus, hogy ha meg nem mossa lábát, akkor nem lehet vele közösségben (Jn 13:8). Ugyanígy, mi is, a keresztség által közösségbe kerültünk Krisztussal. Lelkünk és szívünk Krisztus világosságának hatalmába került, és ez mindaddig így is marad, amíg önszántunkból fel nem rugjuk ezt az állapotot.

(Jn 13:8) Péter tovább tiltakozott: „Az én lábamat ugyan meg nem mosod soha!” „Ha nem moslak meg – felelte Jézus –, nem lehetsz közösségben velem.”

(Jn 15:4-5) Maradjatok hát bennem, s akkor én is bennetek maradok. Amint a szőlővessző nem teremhet maga, csak ha a szőlőtőn marad, úgy ti sem, ha nem maradtok bennem. Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők.

Mivel meg vagyunk váltva, ezért az ördögnek nincs joga felettünk. Ami Krisztusnak le van foglalva és el van pecsételve, azt nem érintheti. A baj akkor kezdődik, amikor valaki vét a Tízparancsolat első parancsolata ellen, és meggyűlölve Istent, önszántából átadja magát az ördögnek. Ilyenkor, mivel az ember saját akarata szerint mondott le Krisztusról és választotta az ördögöt, az isteni világosság visszavonul lelkéből és helyét a szellemi sötétség foglalja el. Az ember kerülhet akár részlegesen, vagy akár teljesen a sötét erők hatalma alá (a teljes megszállottság, ami eléggé ritka eset). Minél inkább uralkodik a sötétség valakiben, annál inkább leromboltabb és nyomorúságosabb lesz az élete...

Ha valaki átadta magát az ördög hatalmának, akkor csak nehezen szabadulhat, és bűnének következménye kihat egy egész életre, sőt leszármazottaira is, harmad és negyedíziglen (Kiv 20:5; 34:6-7, Szám 14:18, MTörv 5:9). Az ilyen ember csak akkor szabadulhat meg, ha belátta nyomorúságát és kéri, hogy visszakerühessen az Úr Jézus fennhatósága alá, a bűnbocsánat szentsége és a szabadító imák által. De ha meg is szabadul, míg él, sokáig viselnie kell tetteinek következményeit...

(Kiv 20:5) Ne imádd ezeket, és ne szolgáld őket, mert én, az Úr, a te Istened féltékeny Isten vagyok, számon kérem az atyák vétkét gyermekeiken, és azok harmadik és negyedik nemzedékén, ha gyűlölnek engem!

(Kiv 34:6-7) Akkor az Úr elvonult előtte, és azt mondta: „Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, hosszan tűrő, nagy az ő szeretete és hűsége. Te irgalmasságot gyakorolsz ezer nemzedéken át, megbocsátasz gonoszságot, vétket és bűnt. Előtted azonban semmi sem marad büntetlen, mert megtorlod az apák gonoszságát gyermekeiken, unokáikon, harmadik és negyedik nemzedékükön!”

(Szám 14:18) "Hosszan tűrő s nagyirgalmú az Úr, megbocsát gonoszságot és vétket, de büntetlenül nem hagy senkit, megbünteted az atyák vétkeit fiaikon, harmadik és negyedik nemzedékükön."

(MTörv 5:9) Ne imádd, s ne tiszteld ezeket, mert én az Úr, a te Istened, féltékeny Isten vagyok. Megtorlom az atyák gonoszságát fiaikon harmad- és negyedíziglen, mindazokon, akik gyűlölnek engem...

Mi közünk az Úr Jézushoz? Mi közünk hozzá, ha meg is kereszteltek, ha meg is ismertük tanítását, de teljesen ellenekező módon élünk. A hit cselekedetek nélkül halott (Jak 2:17). Aki szereti az Úr Jézust, az megtartja parancsolatait. Tehát, aki nem tartja meg parancsolatait, az nem szereti az Úr Jézust (Jn 14:15; 14:21; 15:10). Aki gyűlöli embertársát, az sötétségben jár, hazug és embergyilkos (1Ján 2:9; 1Ján 2:11; 1Ján 3:15; 1Ján 4:20). Az ilyen, habár még nem megszállott, mégis az ördögöt szolgálja, az ördög az ő atyja, és nincs köze az Úr Jézushoz...

Ha azt akarjuk, hogy közünk legyen az Úr Jézushoz, akkor tartsuk meg a parancsolatokat. Ezek sűrítve vagy kibontva, a szeretet új parancsától (Jn 13:34), a nagy parancsolattól (Mt 22:36), a Tízparancsolatig, sokféleképpen vannak elénk tárva. Nem mentegetőzhetünk, hogy nem ismerjük ezeket. 

Mi közünk az Úr Jézushoz? Keressük-e igéit? Keressük-e a Vele való találkozást, a Vele való egyesülést? Megcselekedjük-e parancsolatait? Megjelenítjük-e Őt és Isten országát a világban? Mi közünk hozzád Uram?...

Uram Jézus, rettegve könyörgünk, hogy irgalmazz nekünk, legyen közünk Hozzád és legyen közösségünk Veled. Ámen.

Légy türelemmel irántam

(Mt 18:21-19:1) Akkor Péter odament hozzá és azt mondta neki: ,,Uram! Hányszor vétkezhet ellenem a testvérem, hányszor kell megbocsátanom neki? Talán hétszer?' Jézus azt felelte neki: ,,Nem azt mondom, hogy hétszer, hanem hogy hetvenszer hétszer [Ter 4,24]. Hasonlít a mennyek országa egy királyhoz, aki el akart számolni szolgáival. Amikor elkezdte az elszámolást, odavitték hozzá az egyiket, aki tízezer talentummal tartozott. Mivel nem volt miből megadnia, az úr megparancsolta, hogy adják el őt és a feleségét, a gyerekeit, és mindent, amije csak van, és úgy fizessen. A szolga erre a földig hajolt, és leborulva kérte: ,,Légy türelemmel irántam, és mindent megadok neked.'' Megesett a szíve az úrnak a szolgán, elbocsátotta hát őt, és még az adósságot is elengedte neki. Ez a szolga azonban, mihelyt kiment, találkozott egyik szolgatársával, aki tartozott neki száz dénárral. Megragadta őt, fojtogatta és követelte: ,,Add meg, amivel tartozol.'' A szolgatársa a földig hajolt, és kérlelte: ,,Légy türelemmel irántam, és megadom neked.'' Az azonban nem engedett, hanem elvitte és börtönbe vetette őt, amíg megadja a tartozását. Amikor a szolga társai látták a történteket, nagyon elszomorodtak. Elmentek és elbeszéltek uruknak mindent, ami történt. Akkor az úr magához hívta őt és azt mondta neki: ,,Te gonosz szolga! Én az egész tartozást elengedtem neked, mert kértél engem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, ahogy én is megkönyörültem rajtad?'' És az úr haragjában átadta őt a kínzóknak, amíg csak meg nem adja egész tartozását. Így tesz majd mennyei Atyám is veletek, ha mindegyiktek szívből meg nem bocsát a testvérének.' Történt, hogy amikor Jézus befejezte ezeket a szavakat, elhagyta Galileát, és Júdea határába ment a Jordánon túlra.

Az áteredő bűn és a családi örökség miatt, az embereknek születésileg hajlamuk van valamilyen bűnre. A meggyengült emberi természetünkből fakadóan - habár küzdünk ellene - évekig, évtizedekig, vagy akár holtunkig ki vagyunk szolgáltatva a bűn valamilyen formájának. Van, aki hajlamos a lopásra, vagy a harácsolásra; van, aki durva lelkületű; van, aki hajlamos a részegeskedésre, vagy a paráznaságra...  Hasonlóképpen, van, aki hajlamos arra, hogy könnyen megharagudjon és, hogy haragtartó legyen... De van, akinek enyhébb a természete, és ha megharagszik is, hamar megbocsát, nem duzmál és könnyen megbékél. Erre mondják, hogy ez nem érdem, hanem ez neki a természetéből adódóan van így...

Jómagam is ilyen soha meg nem bántódó tipusú voltam. Édesanyám is ilyen volt. Mindig azt gondoltam, hogy nálam olyan, hogy harag, haragtartás, nem létezik. Ez így is volt, egésszen addig, amig az egyszerű, gyarló, világi emberek között forgolódtam. Ha úgy adódott, egyszerűen lehülyéztem az illetőt, egyet legyintettem, és a dolog el volt intézve. A probléma akkor kezdődött, amikor már megtértem, és a keresztény közösség belső életével kerültem kapcsolatba. Ott valami mennyországra számítottam, de amikor azt tapasztaltam, hogy az az ember, aki leginkább ismeri és hirdeti az igazságot, az ver át, az csal meg és az semmiz ki, akkor beengedtem szívembe a haragot. Ez olyan volt, mint amikor egy svábbogár besurran a fehér hálószobába. Ott aztán elszaporodik és megkeseríti, nyugtalanná teszi az ott alvók életét...

A harag, a megbántódás, olyan repedést okoz az ember szívén, lelkén, ami nagyon fájdalmas. Ez a fájdalom a továbbiakban olyan lelki gyengeségként nyilvánul meg, amely döntően tudja befolyásolni a megbántott ember érzéseit, kapcsolatait, döntéseit és cselekedeteit. Ha ez a folyamat nem áll le, nem gyógyul meg, akkor annyira elmérgesedhet, hogy végül tragikus kimenetelhez vezethet. Egy egyszerű, mindennapi megbántódás, akár emberöléshez is vezethet, ha nem uralkodik az ember érzésein és cselekedetein. A harag gerjedésén, kezdettől és keletkezésétől fogva, az ördög mindvégig hatékonyan dolgozik, hogy az embert romlásba döntse. Ha lehetséges, bemagyarázza az ember szívébe a haragot, fokozza azt, mert neki az tetszik ha békétlenség van, és ha az embert helyrehozhatatlan, tragikus cselekedetekre veheti rá...

A hívő ember ebből a példabeszédből is, de a Miatyánkból is tudja, hogy mindenkinek meg kell bocsátani, mert különben számára sincs bűnbocsánat. Csak a teljesen elvetemült emberek tagadják, hogy meg kellene bocsátani. De ennek ellenére, nagyon sok embernek nehezen megy a megbocsátás. Ha megbocsátásról van szó, akkor leginkább a szájukkal bocsátanak meg, de a szívükben ott marad a sértődöttség. Azt mondják magukban: Megbocsátok, megbocsátok, de nem felejtek...

A megbocsátás nem érzelem kérdése, hanem egy személyes döntés. Döntenünk kell erős elhatározással, hogy megbocsátunk az ellenünk vétőnek. És megtegyük ezt a lépést formailag, de mégis, egy idő után arra ébredünk, hogy ugyanott vagyunk ahol voltunk. Ugyanúgy fáj a szívünk, a lelkünk, ugyanúgy haragszunk arra a személyre, és esetleg úgyanúgy szapuljuk a másik embert, mint korábban...

A haragnak és a megbocsátásank van egy benső, lelki mechanizmusa. Tudatosítanunk kell, hogy ha lekünk van, akkor az érinthető, és ha érinthető, akkor sebezhető is. És ha már megsebződik, akkor annak fájnia is kell, de ha meggyógyul, akkor heg is marad rajta... Tekintsünk a saját lelkünkre kivülről, és kezeljük úgy, mintha egy idegené lenne. Ismerjük meg sebeinket, tartsuk számon azokat és gondozzuk. A lelki sebeket csakis az Úr tudja meggyógyítani... Ezért van szükség a lelkigondozásra... De minden lelkigondozás ellenére megtörténhet, hogy a fájdalom nem tűnik el egyhamar...

Ha megbocsátottunk, és mégis, akár egy életen át fáj az a seb, akkor egy életen át kell folyamatosan megbocsátanunk. A megbocsátás nem maradhat csupán lelki síkon, hanem annak meg kell nyilvánulnia az életben is. Ez leginkább egy kimodott fohász által nyilvánulhat meg: 

Uram! Bocsáss meg testvéremnek, aki megkeserítette életemet, megfosztott az örömtől és megsebezte a szívemet. Áldd meg és vezesd el őt a Te országodba. Habár ma még cselekedetei miatt el vagyunk választva egymástól, add, hogy egykor együtt játszodhassunk a mennyek országában. 

A megbocsátás egy életre szóló kihívás. Hányszor kell megbocsátanom testvéremnek? Hétszer? Bizony, hetvenhétszer (Mt 18:21-22), vagyis mindig. Meg kell bocsátanunk, akár bocsánatot kér, akár nem... Miért? Mert a megbocsájtás a mi érdekünk is...

(Mt 28:21-22) Akkor odalépett hozzá Péter, és megkérdezte: „Uram, ha vét ellenem testvérem, hányszor kell neki megbocsátanom? Talán hétszer?” „Mondom neked – felelte Jézus –, nem hétszer, hanem hetvenhétszer.

Ha nem bocsátunk meg, akkor annak a következménye lelki betegség lesz (depresszió, nyugtalanság, demencia), amelyet hamarosan követhet testi betegség is. A harag és a meg nem bocsájtás szorongást, félelmet és belső feszültséget okoz, amely aztán kihat valamelyik testrészünkre. A harag lehet oka sok agyvérzésnek, gyomorbajnak, idegbajnak, stb. Ezek már önmagukban büntetései a haragtartásnak, de a legnagyobb büntetés a bűnök bocsánatának elvesztése és az ítélet, amely lelki tömlöcbe juttathat, vagyis a tisztítótűzbe.

(Mt 5:25) Egyezz meg ellenfeleddel gyorsan, amíg vele vagy az úton, nehogy ellenfeled átadjon téged a bírónak, a bíró pedig a törvényszolgának, és börtönbe vessenek.

Törekedjünk hát minden nap megbocsátani és imádkozni azokért az emberekért, akikkel ütközéseink, koccanásaink voltak. Legyünk türelemmel egymás iránt, mert nem tudhatjuk mikor jön el az a nap, amikor eltünnek azok az átléphetetlennek tűnő, bántó akadályok, amelyek köztünk állnak...

Uram Jézus, add meg nekem az alázat kegyelmét, amely sosem enged komolyan megharagudni, és az igazi szeretetet, amely mindig kész megbocsátani. Ámen.

Munkában talál

(Mt 24:42-51) Legyetek tehát éberek, mert nem tudjátok, mely napon jön el Uratok. Azt pedig értsétek meg, hogy ha tudná a házigazda, melyik őrváltáskor jön a tolvaj, ébren volna és nem engedné betörni a házába. Legyetek tehát készen ti is, mert amelyik órában nem gondoljátok, eljön az Emberfia. Mit gondolsz, ki az a megbízható és értelmes szolga, akit az Úr házanépe fölé állít, hogy adja ki nekik az ételt kellő időben? Boldog az a szolga, akit ura, amikor megérkezik, ebben a munkában talál. Bizony, mondom nektek: minden vagyona fölé rendeli őt. De ha az a gonosz szolga azt mondja szívében: ,,Késik jönni az én uram'', és elkezdi verni szolgatársait, eszik és iszik a részegekkel: megjön majd az ura annak a szolgának azon a napon, amelyen nem várja, és abban az órában, amelyben nem gondolja. Darabokra szabdalja őt, és a képmutatók sorsára juttatja. Lesz majd ott sírás és fogcsikorgatás!

A munkafolyamat felügyeletében az egyik ellenőrzési módszer a villámellenőrzés. Ez egy hasznos módszer, de lehet igazságtalan is, mert lehet hogy valaki lelkiismeretesen dolgozik, mégis épp rossz helyzetben kapják el egy ilyen ellenőrzés alklamával. Persze, a valószínűségszámítás szerint, általában azt kapják el rossz helyzetben, aki rendszeresen lazsál, de az is megtörténhet, hogy egy jól teljesítő munkaerőt kapnak el és ítélnek meg ez alapján. Isten műhelyében azonban nem így van, ilyen nem fordulhat elő, mert Ő mindig, mindent tud és lát. Ő nem ítél látszat szerint...

A másik kérdés az, hogy vajon, minden szentírási rész egyformán vonatkozik-e mindenkire? Persze, sokaknak ez nem kérdés, de egyeseknek az... Egy kezdő szentírás olvasó, amikor elkezdi megélni az evangéliumot és lélekben társul az apostolokhoz, meg a tanítványokhoz, minden tanítást, ígéretet és követelményt megpróbál önmagára vonatkoztatni. De mivel az elhívások különbözők, ezért a szolgálatok is különbözők... 

(1Kor 12:29-30) Vajon mindnyájan apostolok? Vajon mindnyájan próféták? Vajon mindnyájan tanítók? Vajon mindnyájan csodatevők? Vajon mindnyájuknak megvan a gyógyítás adománya? Vajon mindnyájan szólnak nyelveken? Vajon mindnyájan értelmezik azt?

Ezért aztán, nem minden szentírási rész alkalmazható egyformán mindenkire. Persze, létezik egyfajta analógia, amely által minden igerészből, ígéretből részesedünk egyképpen, de nem mindnyájan egyformán. Így van ez az Isten szérűjében, csűrében, műhelyében vagy szőlősében való munkálkodásnál is: az Úr mindenkit elhív valamilyen munkára, de a szolgálatok különbözők (1Kor 12:5). 

Aki sokat kapott, attól sokat kérnek számon és aki kevesebbet kapott, attól kevesebbet kérnek számon (Lk 12:47-48). Ez azt jelenti, hogy akiket az Úr közösségi szolgálatra hív el, azokat jobban felszereli kegyelmi szerszámokkal, adományokkal, életállapotához szükséges eszközökkel és lehetőségekkel. Ezeket a szerszámokat, eszközöket, meg a kapott hatalmat használni kell, mert szükségük van az embereknek, hogy szolgáljanak feléjük, hogy segítsék őket az üdvösség útján való haladásukban...

(Lk 12:47-48) Az a szolga, aki ismeri ura akaratát, de nem áll készen, hogy akarata szerint járjon el, sok verést kap. Aki azonban nem ismeri, s így tesz olyat, amiért büntetést érdemel, csak kevés verést kap. Mert aki sokat kapott, attól sokat követelnek, és akire sokat bíztak, attól annál többet kívánnak.

Aki keveset kapott, az kevéssel szolgáljon, aki sokat kapott, az sokkal szolgáljon. Senki sem mentes a szolgálat alól, mert senki sincs, aki semmit se kapott volna. A szolgálatok pedig azért vannak, mert Isten nem csak közvetlenül akarja üdvösségre vezetni az embereket, hanem angyali és emberi közreműködéssel is. Minden szolga és nagyobb testvér szolgál a kisebbek felé. Mi Isten szolgái vagyunk, de Ő munkatársainak, kollegáinak és barátainak becsül minket. És, aki Ővele nem gyűjt az tékozol...

(Mt 12:30) Aki nincs velem, az ellenem van, és aki nem velem gyűjt, az tékozol.

Isten nem egy távoli kontinensre elutazott menedzser, hanem Ő a szívünkben élő Szentháromság. Nem Ő utazik el messzire, hanem mi távólodunk el Tőle gondolatainkkal, lelkületünkkel és életvitelükkel. 

Az ember gyarló, gyenge és állhatatlan. A kezdeti fellángolás, tűz és buzgóság idővel lelohad... Hamar kiábrándulunk... Aztán később hajlamosak leszünk leinteni a fiatalokat: Majd meglátjuk úgy 30 év múlva... Vajon akkor is így fogsz-e majd áradozni?... Pedig csak arról van szó, hogy a saját lelki kudarcaink szerint akarunk határt szabni mások életszentségének... 

Mivel van baj? A fiatalok forrófejűségével, vagy az idősek lankadtságával?... Talán bölcs dolog lenne előre számítani erre, és ráállítani a gázpedálra, hogy legyen mivel pótolni az utolsó évek lankadtságát... Ha nem, akkor félő, hogy egyebbekkel kell kitölzeni azt a lelki űrt, mint pl.: evéssel-ivással, dorbézolással, anyagi javakkal, hobbykkal, vagy különbözõ mulandó világi dolgokkal. Aztán majd a végén valakinek híbásnak kell lennie, valaki másnak, akin szájunk "ütlegeléseivel" bosszút állunk kudarcainkért...

A nappali csendjében falióra ketyeg... A ketyegés egyre hangosabb és zavaróbb. Tik-tak, tak-tak... Talán azért, mert közeleg a lefekvés ideje... Óh! Miért ketyeg ez itt a fülembe?... Úgy rohan az idő, és én még nem vagyok felkészülve... Nem vagyok rendben odabent a benső szobámban... Az Úr pedig bármelyik pillanatban betoppanhat. Egy betegség, egy baleset, és többé már nem tudom rendberakni a csomagomat, a szolgálatomat, a könyvelésemet, a nyilvántartásomat. Nem lesz időm kiengesztelődni és visszaterelni életemet a rendes kerékvágásba. Úgy kéne igyekezni... Ki tudja hány napom van még hátra, hány órám és hány percem...  Siessünk, mert nem tudjuk, mikor érkezik meg az Úr. De mégis, hátha munkában talál...

Uram Jézus, segíts kegyelmeddel, hogy mindvégig kitartsak a munkában, és eljussak az üdvösségre. Ámen.

Láttalak

(Jn 1:45-51) Fülöp találkozott Natanaellel, és elmondta neki: ,,Megtaláltuk azt, akiről Mózes írt a törvényben és a próféták: Jézust, József fiát Názáretből.' Natanael erre megjegyezte: ,,Jöhet valami jó Názáretből?' Fülöp azt felelte neki: ,,Gyere és lásd!' Amikor Jézus meglátta a közeledő Natanaelt, azt mondta róla: ,,Íme, egy igaz izraelita, akiben nincs álnokság.' Natanael megkérdezte: ,,Honnan ismersz engem?' Jézus azt felelte: ,,Mielőtt Fülöp hívott volna téged, láttalak, amikor a fügefa alatt voltál.' Natanael azt válaszolta: ,,Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy Izrael királya!' Jézus erre így szólt: ,,Mivel azt mondtam neked: láttalak a fügefa alatt, hiszel. De nagyobb dolgokat fogsz majd látni ezeknél.' Aztán hozzátette: ,,Bizony, bizony, mondom nektek: látni fogjátok a megnyílt eget, s hogy az Isten angyalai föl- és leszállnak az Emberfia fölött.'

A hit és a vallásosság nem egy földről elszállt, lebegő állapot, nem is egy elvont elmélet, hanem egy nagyon is reális, értelmes, logikus és józan viszonyítási rendszer. Az igazán hívő, vallásos ember, mielőtt még elkötelezett hívő lett volna, megküzdött egy sor kérdéssel: Valós dolog ez? Hiteles dolog ez? Józan dolog ez? Nem csapom be magam? Nem kacagtatom ki magam? Alapozhatok-e erre? Jó valamire? Nem tévelyedek el? Hogyan bizonyosodhatok meg?...

A kereső embernek is elmondja valaki: „Gyere és lásd!” Ekkor az ember, talán jogosan kérdezheti: Jöhet-e valami jó a katolikusoktól, vagy általában a mai keresztényektől? Hiszen annyi mindent hallani manapság... Nem tudja elfogadni a tanuságtételt és nem tud hinni, amíg valami bizonyosság meg nem érinti őt. Ez a bizonyosság nem más, mint az Istennel való személyes találkozás...

Náthánael nem aludt a fügefa alatt, hanem imádkozott. Igaz, vallásos, izraelita ember volt, aki tudta, hogy amikor titkon imádkozik, akkor Isten látja őt (Mt 6:6)... Azt is tudta, hogy senki más nem látta őt a fügefa alatt, csak egyedül az Isten. Meglehet, hogy akkor, ott, volt egy erőteljes lelki megtapasztalása, amelyben meghallotta Isten szavát. Megtapasztalta Istent... Meglehet, hogy a fügefa alatt volt egy istenélménye...

Náthánáel számára az volt a hitbeli bizonyosság, hogy valaki, egy bizonyos názáreti ember, fényt derített az ő tikos istenélményére, megélésére, amit kincsként hordozott szívében. Mivel az előtte álló ember látta azt, ami őneki egy személyes, bensőséges lelki élmény volt, ami csak közte és Isten között történt meg, elegendő bizonyíték volt arra, hogy elhiggye: Isten Fiával áll szemben...

Bennünket is meggyőz Isten az események által, és minket is  elvezet a hitre. Annak idején, amikor elkezdtem keresni Istent és eljutottam az evangélium elolvasásához, rájöttem, hogy nemcsak csodálom az Úr Jézus tanítását, hanem szeretem is Őt. Annyira szeretem, hogy követném is ténylegesen, ha lehetséges lenne. De amikor a mennyei Atyához jutottam, akkor egy bizonyos űrt találtam a szívemben. Egy bizonyos határozatlanságot... Jól van! Tudom, hogy van mennyei Atya. Tudom, hogy Őt tisztelni kell, de hogyan tudjam Őt szeretni? Mi okom lenne szeretni Őt? Amikor ezeket gondoltam, azonnal kaptam egy képet a szívembe, amint kb. tíz évesen (22 évvel korábban), ott állok az udvarunkon, egy szerszámasztal mellett, és azon gondolkodom, hogy milyen csúnya kisbabája van a szomszédasszonynak. Többször voltam náluk, és nem tetszett... Akkor elképzeltem, hogy én egy szép kis szőke fiúcskát szeretnék, akivel aztán sokat játszanék. Ekkor hirtelen rádöbbentem, hogy ezek nem is az én gondolataim, hanem a Szentlélek jutatta eszembe ezt a jelenetet. Amint feolcsúdtam, az aranyszőke hajú kisfiam ráncigálta a kezem, hogy menjek vele rajzolni... Ekkor felismertem a mennyei Atya végtelen jóságát, szeretetét és gondviselését:  Láttalak, amikor az udvaron voltál... Te kisgyerekként gondoltál egy szép szőke kisfiúra és Én valóra váltottam vágyadat... Láttalak az udvaron, és láttam vágyaidat...

Drága jó mennyei Atyám, leborulok előtted, mert nagy a Te jóságod, hódolok Neked, mert végtelenül jó vagy és méltó a szeretetre. Ámen.

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét

(Mt 23:23-26) Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert tizedet adtok mentából, kaporból és köményből, de elvetitek a törvény komolyabb parancsait, a jogot, az irgalmat és a hűséget. Ezeket meg kellene tenni, s azokat sem elhagyni. Vak vezetők, akik kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek. Jaj nektek, képmutató írástudók és farizeusok, mert megtisztítjátok a pohár és a tál külsejét, de belül tele vagytok rablással és tisztátalansággal. Te vak farizeus! Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Kemény beszéd! Ki hallgathatja?... Első olvasásra az embert úgy érinti, mint villámlás és mennydörgés. Pedig ez az igerész valójában csupa szeretet és jóság.

Az ember, mint Isten teremtménye, egy edényhez hasonlatos. Olyan, mint egy cserépedény, amelyet a fazakas formáz agyagból  és éget ki. De nem csak cserépedény lehet, hanem lehet arany, ezüst vagy akár faedény is...

(2Tim 2:20) Egy nagy házban nemcsak arany- és ezüsteszközök vannak, hanem fa- és cserépedények is akadnak: azok megtisztelõ, ezek alantas használatra.

Tehát, amint egy házban az edények sokfélék, úgy mi emberek is sokfélék vagyunk Isten házában. A Teremtő dönti el, hogy kiből, miféle edény lesz. Nem az lesz az aranyedény, aki erőlködik, hanem az, akinek az Úr kegyelmez, mert van, akin könyörül és van, akit megátalkodottá tesz. Mindez azért van, hogy az Úr kinyilvánitsa végtelen dicsõségét, hatalmát és irgalmát (Rom 9:15-18; Kiv 33:19)...

(Róm 9:21-23) Vagy nincs-e hatalma a fazekasnak, hogy ugyanabból az anyagból az egyik edényt díszesre, a másikat közönségesre formálja? S ha Isten meg akarja mutatni haragját és hatalmát, s mégis elviseli nagy türelemmel a harag edényeit, amelyek megértek a pusztulásra? S viszont, ha az irgalom edényein, amelyeket dicsõségre készített, dicsõségének gazdagságát akarja megmutatni?

De ez nem jelenti azt, hogy elengedhetjük magunkat és azt mondhatjuk: Nekünk semmi dolgunk, mert úgyis Isten dönti el, hogy milyen edények leszünk. Erőlködnünk kell és erőfeszítéseket kell gyakoroljunk a mennyek országáért...

(Mt 11:12) A mennyek országa Keresztelő János idejétől mindmáig erőszakot szenved, az erőszakosok szerzik meg.

Nekünk feladatunk van... Isten kegyelméből, arra kell törekednünk, hogy tisztes edényekké váljunk. Ez a törekedés abból áll, hogy törekszünk megigazulni az Úrban és tiszta életet élni. Nekünk okvetlenül Isten parancsolatai szerint kell élnünk, vagyis óvakodunk minden istentelenségtől...

(2Tim 2:21) Aki tehát távol tartja magát az ilyen dolgoktól, az megtisztelõ rendeltetésû edény lesz, gazdájának megszentelt, hasznos és minden jóra alkalmas eszköze.

Meg kell tisztítanunk lelkünk edényét. De hogyan tegyük ezt? Úgy, ahogyan az Úr Jézus parancsolta...

Tisztítsd meg előbb a pohár belsejét, hogy a külseje is tiszta legyen!

Mit jelent ez? Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy ez az edény csak az anyagi testünket jelképezi, amely a lelkünk hordozója, de valójában ez az edény a szellemi-lelkünket jelképezi, mint egy szellemi testet. Ebben a lelki edényben van a mi szívünk, lelkünk legbenső magja. Mivel a szívünkből jön ki minden élet, gondolat és indulat (Péld 4:23), ezért először azt kell megtisztítanunk. Akkor onnan kifelé, az egész lelkünk, az egész testünk és az egész életünk megtisztul. Mert az ember szívébõl származik minden tisztátalanság, paráznaság és egyéb gonoszság (Mk 7:21-22). De ha az ember szíve tiszta lesz, akkor megszűnik már gonoszat cselekedni. Törekedjünk hát megtisztítani szívünket bűbánattal, erős elhatározással, szentgyónással, imával, engeszteléssel, virrasztással és akkor betölti szívünket a Szentlélek tüze, és életre szükkelő bugyogó vízforrás tör fel belőle (Jn 4:14). Akkor alkalmasok leszünk minden jócselekedetekre és a felebaráti szeretetre...

(Péld 4:23) Nagy gonddal őrizd a szívedet, mert hiszen belőle indul ki az élet.

(Mk 7:21-22) Mert belülről, az ember szívéből származik minden gonosz gondolat, erkölcstelenség, lopás, gyilkosság, házasságtörés, kapzsiság, rosszindulat, csalás, kicsapongás, irigység, káromlás, kevélység, léhaság.

(Jn 4:14) De aki abból a vízből iszik, amelyet én adok, az nem szomjazik meg soha többé, mert a víz, amelyet én adok, örök életre szökellő vízforrás lesz benne.

Ha megtisztítjuk szívünket, akkor tiszta lesz a lelkünk is, meg a tekintetünk is, mert a szem a test lámpása (Mt 6:22). Így lesz tiszta és világos a testünk is, meg az életünk is, és akkor áldás leszünk a környezetünk számára. Így végül elnyerjük jutalmunkat, és tisztes edények leszünk Isten házában...

(Mt 5:8) Boldogok a tisztaszívűek, mert meglátják Istent.

(Mt 6:22) A test világossága a szem. Ha tehát a szemed jó, egész tested világos lesz...

Uram Jézus, add, hogy megtisztuljunk, méltó életet éljünk és, hogy eljussunk az üdvösségre. Ámen.